Petőfi Népe, 1982. május (37. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-19 / 115. szám

1988. május 19. • PETŐFI NÉPE • 5 HORNICEK: KÉT FÉRFI SAKKBAN KÉPERNYŐ Évadzárás — „beugró” vígjátékkal Kihez szól a tévé? •A sok mindenre hasznosítható férjekre vadászó fehérnépek: (Réti Erika és Vadasi Tünde). • Az egymást fogságban tartó hadfiak (Mucsi Sándor és Bácskai János). (Straszer András felvételei) A CSEH Miroslav Horntcek nagyon szórakoztató darabot akart írni, amikor papírra vetette a Két férfi sakkban című művét, a kecs­keméti társulat pedig szintén biz. tosan nagyon vidám előadást sze­retett volna létrehozni, ezért vok­solt a színész-szerző játékára. Akár az Irodalmat, akár a filmművészetet tekintjük, egy­aránt szembetűnik, hogy a cseh hagyomány enyhén szólva nem nélkülözi a humort, méghozzá annak nem Is akármilyen szín­vonalú fajtáját. Gondoljunk Hra- bal novelláira, vagy a filmesek közül Forman Tűz van babám, jára, a nemrégiben a tévében is bemutatott Fekete Péter-ére, vagy Menzel egyik legújabb filmjére, a Sörgyári capricció-ra, hogy csak az utóbbi időből hozzak példá­kat. Jelentősebb polgári hagyó, mányokkal bíró szomszédunknál a szatirikus látásmód egy olyan külön gondolkodási rendszer^, egy specifikus világlátást teremtett, ami nálunk nagyon hiányzik, s amelyet időnként a mi művé­szeink is megpróbálnak honi vi­szonyainkra „átemelni”. Ennek legfrisebb példája Böszörményi Géza Szívzűr című keserű filim- komédiája. HA A KECSKEMÉTI évadzáró is a cseh humornak ehhez a ne­mesebb ágához kapcsolódott vol­na, csak örülhetnénk már a pró­bálkozás tényének is. Sajnos azonban Hornicek — e műve alap­ján — a drámaírást tekintve, nem túl sok reményre jogosító alkotó, s igazából még — a színháztör­ténetben nagy rangot jelentő — mesterember címet sem érdemli meg. Eléggé segéd-módon fércelte össze darabját, s nem nagyon ügyelt az anyag hibáinak az el­tüntetésére sem. Pedig ihletében igazában nem volt hiány nála. Mint már utaltam rá, szórakozta­tásban abszolút biztosra kíván menni; legalább két vígjáték­típus hatásmechanizmusát is mű­ködtetni szándékozott. A vásári komédia „vegetatív konfliktusait, vegetatív humorát” ötvözte a narrátor-mesélőt szerepeltető, an­nak didaktikus kommentárjai se­gítségével a jelenkor nézőjével a huszadik század visszásságai fö­lött összekacsintó - intellektuális vígjátékkal. A Két férfi sakkban című darabban e második vonal a háború (rítusainak és szabá­lyainak) mindenkori értelmetlen­ségéről kívánt beszélni szatirikus formában. A két háborúsdit ját­szó, eléggé visszamaradt értelmű, gyámoltalan nemes téblábolása és gyors behódolása a pontos stra­tégiájú és taktilrájú asszony! „tó. madásnak” van hívatva az utóbbi gondolat megjelenítésére. Hadd hivatkozzunk megint a gazdag cseh hagyományra, mint ahogy a háborút gúnyoló ötleteivel Hor­nicek is teszi. Hasek Svejkje a mindenféle értékét, értelmet nél­külöző, semmiféle racionális és morális törvénynek nem engedel­meskedő első világháborúnak ka- jánul-naiv krónikása, végigkalan- dozója. Vagy emlékezzünk a pór év előtti nagysikerű kaposvári előadásra, a Nehéz Barbarára, ahol a Vendrlöh—Voskovec szer­zőpáros ugyancsak a háború té­májában fedezte föl a gyilkos hu­szadik századi szatíra lehetősé­gét. HORNICEKNEK azonban en­nek az intellektuális szintnek a beemelése — törekvése ellenére — csak didaktikus formában, kí­vülről „sikerült”, a narrátor-pap (György János alakítja) fecsegé­sében. De nem is a stílusegység hiánya a fő baj — ettől még re­mek vígjáték lehetne a Két férfi sakkban —, hanem az, hogy e szakácskodása elég halvány ered­ményt hoz, először lassan haladó, szervetlen ötletek miatt le-leálló, majd hirtelen meginduló és kur- tán-furcsán lezáruló cselekményt. A közönséggel szóba elegyedő el­beszélő szerepeltetése és a tréfás középkori vidám játékok mindig hálás, az evést, ivást, szeretkezést témául vevő viccei ellenére a hu­mor kútja sem csordogál túl bő­ven az előadásiban. A színdarab két férfiszerepe valamivel hálá- sabb így a nem különösebben ér­dekes kecskeméti előadásban. (A rendezés Illés István munkája.) Mucsi Sándor és Bácskai János meg is tesz mindent a mulatta- tásért, A két harcos mezőgazdász amazon színtelen szerepében — akik férjfogással akarják meg­oldani munkaerő-problémáikat — sajnos sem Csergery Erzsébetnek, sem Vadasi Tündének nem sike­rült élő alakot formálnia. (Ezt a szereposztást láttam, ezért nem formálhatok véleményt Réti Erika és Németh László teljesítményé­ről.) iSM-ER^ESi^Ogya,s?íbdá- rab nem sserepeljt ;a, l^cskeméti színiház idei műsortervében.’ A sajnálatos autóbusz-baleset miatt, a tájoló Ekhóról került színpad­ra, mivel a tervezett évadzáró elő­adás több szereplője megsérült. Dicsérendő a betegségek és film­felvételek miatt amúgyis zökke­nés színházi évad folyamatossá­gáért kifejtett erőfeszítés, mint áhogyan elismerésre méltó a ki­sebb falvak,- kis színpadú nagy­községek felkarolásának a szán­déka is. Jó tudni: olyan községek­ben is föllépnek, ahová az úgy­nevezett nagyszínházi előadások nem jutnak el. Hohnan eredhet azonban az a tévképzet, hogy az ilyen „falusi” előadások esetében a kétértelmű poénok a legfőbb humorforrások? Erre a kecskemé­ti előadásra ez az aránytévesztés sajnos fokozottan igaz. A színda­rab amúgy sem túl szellemes ver­bális kétértelműségeit a színészi játék hangsúlyaival szinte mindig közönséges egyértelműséggé „for­dították le". Kár, mert az előadás összhatásában megközelíti, eléri a közepes szintet. H. Gy. Legyen közügy az idegen nyelvek oktatása Lapunk tavaly cikksorozatot széhtelt az idegen nyelvek oktatásának. A téma felelevenítése most különösen időszerű­vé vált, mivel a megyei tanács művelődésügyi osztálya a közelmúltban foglalkozott e témával. Elemzésükben meg­vizsgálták a megyei nyelvoktatás főbb területeit és jellem­zőit, valamint megvalósításra érdemes javaslatokat tettek a helyzet javítására. Az elmúlt időszakban kitűnő kezdemé­nyezések születtek, de a nyelvoktatás jelenlegi állapota még korántsem kielégítő. El kell érnünk, hogy minél többen beszéljenek idegen nyel­veket, az eddiginél sokkal maga­sabb színvonalon. Sajnos, ma még kevesen tekintik a nyelvis­meretet műveltségük részének. Talán éppen azért, mert sokévi tanulás után sincs birtokukban olyan nyelvtudás, mellyel a min­dennapi gyakorlatban bátran elő­állhatnának. Ennek egyik oka az, hogy nyelvtanításunk nem haté­kony, nem a kommunikációs készségek/ fejlesztésére törekszik, a másik pedig a tanulni vágyók alapvetően téves hozzáállása a feladathoz. Az iskolákkal szem­ben teljesíthetetlenek az elvárá­sok, az a propaganda pedig, amely szerint „könnyen és gyor­san” lehet nyelvet tanulni, félre­vezető. A nyelvoktatásban nem­csak az iskoláknak és a közmű­velődési intézményeknek kell szerepet játszani, hanem a társa­dalmi szerveknek és az üzemek­nek is. Ha eredményt akarunk el­érni, gondoskodni kell valami­lyen ösztönzőrendszerről, amely a társadalom szélesebb rétegeit is tanulásra sarkallja. Kiscsoportok, szaktáborok Köztudott, hogy a tanórai nyelv- oktatás, illetve tanulás lehetősé­geit meglehetősen korlátozzák a központi irányelvek, ezért az is­kolákban jobban ki kell használ­ni a tanórán kívüli munkaformá­kat. Ezzel szemben idegen nyelvi szakkör csak az iskolák 20—30 szá­zalékában működik. Ennél vala­mivel nagyobb jelentőségű a ta­nulmányi versenyekre, egyetemi felvételikre való előkészítés. Sok más tanulási forma mellett, mint amilyen például a diáklevelezés, az iskolatelevízió vagy a külföldi munkavállalás, a különféle nyel­vi szaktáborok a leghatékonyab­bak a tanulók készségeinek fej­lesztésében, mivel itt többé-kevés- bé idegen nyelvi környezetet púd­nak teremteni a diákok számára. Az alacsony heti óraszámokat csoportbontással lehet ellen­súlyozni. A kis létszámú csopor­tokkal eredményesebben tudnak foglalkozni a pedagógusok. Ez a megoldás pillanatnyilag a legké­zenfekvőbb; a legtöbb iskolában, ahol a személyi, tárgyi' és anya­gi feltételek biztosítottak, lelnék is vele. A nyelvtanítás előtt álló feladatok teljesítésének nem ked­vez a gimnáziumi fakultáció sem. Mivel a második idegen nyelv a kö­telezően választható tantárgyak között szerepel, a gyakorlati tár­gyat választó diákok nem tudnak nyelvet tanulni. Ennek kiküszö­bölésére jobban kellene élni a szabad sáv adta lehetőségekkel. A gimnáziumok első osztályában haladó csoportokat is lehet szer­vezni; így azoknak akik már áz általános iskolában' nyelvet tanul­tak. lehetségessé válna tanulmá­nyaik folytatása. A fakultatív nyelvoktatást a szakmunkáskép­zőkben is meg kell teremteni. Kü­lönösebb akadályokba nem is üt­közne mivel a legtöbb intézetben dolgozik nyelvszakos pedagógus. Egyelőre csak mint érdekes kez­deményezés, megemlítendő a né­hány- óvodában folyó nyelvtanítás. Kísérleti stádiumban van, nin­csenek még erre vonatkozóan* ki­elégítő tapasztalatok és kidolgo­zott módszerek. Kevés a szaktanár A nyelvoktatásban legnehezebb a személyi feltételek biztosítása. Kevés a két idegennyelv-szakos tanár, így a tanórák megfelelő szakos ellátottságát csak magas túlórában, tudják teljesíteni. Ezért is vállalkoznak csekély számban a tanórán kívüli és a tanfolyami oktatásra. Javítana a helyzeten a gyesen levő pedagógusok, a tevékeny nyugdíjasok és a nem szaktárgyukat tanító nyelvtaná­rok felkutatása és bevonása ezek-, be az oktatási formákba. Problé­mát jelent a nyelvszakosok to­vábbképzése, mivel hiányzik a központi szabályozás és a „tanár­hiány” miatt szinte megoldhatat­lan a helyettesítés is. A nyelvta­nárok posztgraduális képzése vár­hatóan 198‘3-ra megoldódik a Jó­zsef Attila Tudományegyetem se­gítségével. Ez azért is égetően fontos, mert a legtöbb iskolában még mindig ragaszkodnak a ha­gyományos nyelvtan-centrikus nyelvtanításhoz, pedig a korszerű követelmények értelmében a kom­munikációs készségek fejlesztésé­re kellene súlyt fektetni. Ehhez új módszerek alkalmazására van szükség. Megyénkben eddig az orosznyelv-tanítás szakfelügyelői végeznek kiemelkedő munkát az általános és középiskolai tan­tervi követelmények összehango­lásában. Kudarcok . a felnőttkorban Áz idegennyelvJtanítás és -tanu­lás legelhanyagoltabb területe a' felnőttoktatás, pedig sokkal na­gyobb gondot kellene rá fordítani. Itt lehetne a legkézzelfoghatóbb eredményeket elérni, hiszen az iskolában kifejlesztett "alapkész­ségek után ebben a szakaszban jutnának a hallgatók az egyre tö­kéletesebbé váló nyelvtudás bir­tokába. A felnőttoktatás nehéz feladatával a TIT, aj megyei mű­velődési központ és a művelődési házak birkóznak, nem sok siker­rel. A szervezett csoportok előbb- utóbb felbomlanak, mivel a hall­gatok nem motiváltak, az előzetes propaganda által ígért siker egy­re késik, és 'hiányzik az összetar­tó erő is a véletlenszerűen verbu­válódott emberek között. Sokkal életképesebbeknek bizonyulnak ennél az üzemi tanfolyamok, ahol a közös érdeklődés összetartja a hallgatókat, a munkahely pedig az érdekének megfelelő nyelvta­nulásra anyagi és erkölcsi elisme­réssel is ösztönözni tudja dolgo­zóit. Megvalósításra érdemes ja­vaslat a nyelvi asztaltársaságok szervezésének gondolata is. Sokat tett a cél érdekében a moziüzem, amely nem szinkroni­zált idegen nyelvű filmeket vetít Kecskeméten és Baján. Megyénkben több intézmény­ben is van jiyelvi laboratórium, de ezek nincsenek mindenütt ér­téküknek és hasznosságuknak megfelelően kihasználva. Az ilyen felszereltségű iskolákat a TIT-nek, a művelődési házaknak a pedagó­gusok bevonásával idegen nyelv- oktatási központokká kell fejlesz­teni. Az idegennyelv-oktatásnak és tanulásnak minél! előbb közüggyé kell válnia. Mivel az anyagi esz­közök, személyi é$ tárgyi feltéte­lek korlátozottak, olyan lehetősé­geket kell keresni, amelyek nem igényelnek nagyobb anyagi áldo­zatot, illetve a meglevőket kell joLban kihasználni. Kormos Emese A MISKOLCI tévéfesztivál egyik legizgalmasabb, a televízió­zás jövőjét vizsgáló előadás vitá­jában jóízű anekdotával kezdte hozzászólását Vértessy Sándor. „Még a kezdet kezdetén a lenti klubban beszélgettem kollégáim­mal, amikor a túlsó asztaltól egy szemlátomást kapatos férfi feltű­nő kézmozdulatokkal hívogatott. Kerülendő a feltűnést, odamen­tem. Szorongatta a kezemet és minden áron egy százast akart a zsebembe csúsztatni. Hiába mond­tam, hogy nem fogadhatom el, különben sem szolgáltam rá. Majd fog, mert azt szeretném, ha tíz percig csak nekem beszélne, egyedül nekem. Megpukkadnak a haverok, ha megtudják, csak ne­kem dumált a Kovalik." A tanácskozás résztvevői azon­nal tisztában voltak azzal, hogy miért mesélte el a jóízű történe­tet: sokan szeretnék, ha olykor­olykor közvetlenül hozzájuk szol- inának a képernyőről. Az ezred­forduló körül jómódú emberek, kisebb üzemek, intézmények is megengedhetik maguknak, hogy időnként saját elképzeléseik sze­rint készítsenek saját stúdiójuk­ban műsort, ha ilyen szórakozás, ra támad kedvük. Ennek az évti- •zednek a végén már természetes és teljesíthető igényt elégítenek ki a különböző körzeteknek, na­gyobb városoknak, sőt lakónegye­deknek szánt összeállítások. A TECHNIKA immár mindent tud, csak elhatározás, gazdasági és politikai kérdés, hogy mikor változnak a televíziózás mostani formái, módszerei. Az biztos: vál­tozik. Tetszik, nem tetszik, szá­molnunk kell vele, mint ahogyan egyetlen ország sem zárhatta el magát a rádió, a kezdetben feke­te- fehér és egycsatornás tévé elől ’sem. Mindenfajta' felmérés azt bizo­nyítja, hogy az emberek igenis kiváncsiak a szűkebb környeze­tükben történtekre, érdeklődnek városuk, körzetük múltjáról, je­lenéről, jövőjéről. Politikánk, a szocialista demokrácia létérdeke a helyi információk eddiginél gyorsabb áramoltatása, mert csak érdemben így kapcsolhatók ná- gyobb tömegek a döntési folya­matokba. A KŐVETKEZŐ ötéves terv időszakában a vidéki stúdiók megkezdik regionális programok sugárzását, talán néhány helyi (nagyüzemi, városi) stúdió is mű­ködik speciális feladatokkal. Min­den valószínűség szerint kibővül a második csatorna műsora és gondolkodnak egy újabb „állo­más” megszervezéséről. Elsősorban a tévések örülnek az egyeduralom megszűnésének, mert «hosszabb távon nehezen! vi­selhető el a monopolhelyzetből, a szűk műsoridőből adódó felelős­ség. Nincs könnyű helyzetben, sőt esetenként megoldhatátlan fela­dat elé kerül az a szerkesztő akinek 4—5 millió néző egyidejű szórakoztatásából, tájékoztatásá­ról kell(ene) gondoskodni. Nyil­vánvaló, hogy az érdeklődés kö­zös nevezőjének a megtartása — minit ezt Sándor György műsor­igazgató kitűnő előadásában ki­fejtette — mindig „lefelé” szorít­ja a színvonalat. A nagyobb vá­laszték lehetővé teszi az úgyne­vezett rétegműsorok jobb időzí­tését, bátrabb vállalását. A TÖBBFÉLE KÍNÁLAT, a többféle stílus, az erőteljesebb helyi kötődés ellensúlyozza majd a külföldi adók vonzását. A mű­holdakról sugárzott műsorok várhatóan ennek az évtizednek a közepétől hozzánk is eljutnak. Amennyiben a magyar televízió műszakilag lépést tud tartani az általános fejlődéssel, sikerül ér­vényesíteni a műsorok további demokratizálására irányuló tö­rekvéseket, nincs mitől félnünk. Éppen a nyugati megyékben — ahol hosszabb ideje nézik az oszt­rák adásokat — igazolódott: a la­kosság mérlegeli az ezekből ka­pott információkat, hasonlít, vi­szonyít. Ha minél többen érzik: nekik szól a műsor, az ő gondjaikról, az őket foglalkoztató ügyekről fele­lős nyíltsággal beszélnek, akkor a gondolkodást társadalmi mére­tekben is szinte kötelező feladat­tá emelő fórum-jelleg révén ka­matozik a 'fejlesztéshez elkerül- Vetetlenül szükséges sok-sok mil­lió forint. Az is nyilvánvalóvá vált a televíziózás jövőjét ilyen távlatosan első alkalommal meg­vitató gyülekezetben, hogy a kor­szerű felszerelésnél is fontosabb a korszerű szemlélet. Ha így lesz, akkor a vidék is egyenlő esélyek­kel remélheti a tévés nyilvános­ságot. Pillanatnyilag ugyanis előbb ér ide a Falkland-szigetek- ről a kép, mint egy tévéhíradó­riport Bajáról a fővárosba. Heltai Nándor A KÖZMŰVELŐDÉS SZOLGÁLATÁBAN Fenyvesi István Volt levéltáros, tanácsi köz­művelődési felügyelő Kiskunfél­egyházán, majd rövid ideig igaz­gatóhelyettes Kecskeméten, a me­gyei művelődési központban. Alig két éve, 1980 júniusa óta 'a kis­kunfélegyházi Móra Ferenc Mű­velődési Központ igazgatója. Az egyik legrosszabb körülmények' között működő intézmény ez a megyében. Túl kevés helyiségük és kevés szakemberük van. Ala­posan meg kell küzdeniük a kö­zepes eredményekért is. Rég tu­dom ezt. Ezért is kérdezem tőle elsőként: — Miért csinálja mégis? — Szeretem ezt a várost, mond­hatom azt is* hogy lokálpatrióta vagyok jó értelemben véve, s már csak ezért sem menekülök a nehézségek elől. Az ember ilyen körülmények között sokkal job­ban tud örülni az apróbb ered­ményeknek is. Szeretek foglalkoz­ni az itteni emberekkel. — Félegyházára visszahívták? — Hívtak, s kedvvel jöttem. , — S melyek az említett apróbb eredmények? — Olyanok többnyire, melye­kért már közművelődési felügye­lőként is tettem valamit, segítve az intézmény akkori dolgozói­nak munkáját. Örülök például an. nak, hogy a kiállítóteremben hosz- szú évek óta megszakítás nélkül sikerrel mutatjuk be a városhoz, illetve a megyéhez kötődő kép­ző- és iparművészek, népművé­szek alkotásait. A nevesebbekét, s azokét is, akiknek még nem adatott meg a nagy kiállításokon való részvétel lehetősége. Néhány csoportunkat sikerült elismertetni. A kerámiaszakkör például országos versenyeken, ki­állításokon is jó eredményeket ér el. Sokak által elismerésre mél­tóan működik a városi honisme­reti klub, amelynek programját a múzeummal közösen szervez­zük, továbbá az asszonyklub, a gyermekszínjátszó csoport és a felnőttek irodalmi csoportja, a Credo Színpad. Több mint hat éve a legnevesebb előadóművé­szek lépnek fel — mindig szép számú közönség előtt — az iro­dalmi pódium rendezvényein. Feltétlenül eredménynek köny­velem el azt is, hogy sikerült jó kapcsolatot kialakítani az is­kolákkal. Megszerveztük a sza­bad szombatos és a szünidei komplex gyermekprogramokat. — Mit szeretne elérni a továb­biakban? — Nagy tervekkel a közeljövő­ben nem lehet fellépni. Ez az in­tézmény többre nem alkalmas. Szeretném állandósítani a szak­embergárdát, s természetesen az elért eredményeket. Ha e tervein sikerül, már ez sem lesz kevés. A jelenlegi gazdasági helyzetben új közművelődési intézmény építé­séről álmodni sem lehet. Azon viszont gondolkodnia kellene minden illetékesnek, hogy miként lehetne bővíteni a meglévő szű­kös lehetőségeket. Egy-két új he­lyiség is sokat jelentene. — Van erejük a városkörnyéki községek segítésére? — Nem sok. Azért a jövőben többet szeretnénk tenni értük. Rendezvényeket szervezünk majd szamukra, s évente legalább négy kiállítást viszünk el hozzájuk. Ki­állításokat rendezünk a. város üzemeiben is. Az idén az Állat- forgalmi és Húsipari Vállalatnál, az Április 4. Gépipari Műveknél, valamint a Villamosszigetelő- és Műanyaggyárban rendezünk kép­zőművészeti bemutatókat. — Utolsóként megkérdezhe­tem, ho'gy milyen kapcsolata van a város vezetőivel? — Korrekt; több szempontból ■ is gyümölcsöző. Tehát nincs okom panaszra. Rapi Miklós ff

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents