Petőfi Népe, 1982. május (37. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-18 / 114. szám
PETŐFI NÉPE LOVASSPORT Dobogós helyezések a délterületi hajtóbajnokságon • Szabó Erika ezúttal is kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, s biztosította helyét az élvonalban. Mintegy ötezer néző voüt kíváncsi a délterületi fogathajtóbajnokság I. fordulójára, amelyet Pakson rendeztek szombaton és vasárnap. A mezőnyt alkotó huszonnyolc fogatból tizenhét Bács-Kiskun megye képviseletében indult. Az összteljesítményt tekintve versenyzőink megálltak a helyüket, hiszen az élen végzett hat fogatból három megyebeli volt. A délterületi kettesfogathajtó bajnokság eredményei, bemutatás és díjhajtás (23 induló): 1. Toldi Sánclor (KTE) 22, 2. Fehér (Dombóvár) 23, 3. Berka (Bogyiszlói 23, 4. Aradi (Paks) 25, 5. Szegedi (Kiskunhalas) 28, 6. Nyúl Z. (Hetényegyháza) 38 ponttal. A négyesek versenyében (5 fogat indult): 1. Barácz Gábor (Állampuszta) 34 ponttal. Maratonhajtás: 1. Fehér István 31, 2. Beszedics (Kiskunhalas) 33,5, 3. Szegedi 35, 4. Szabó E. (Orgovány) 36, 5. Aradi 37, 6. Herczeg (Kecel) 38 ponttal. A terephajtás nemcsak a kettesek számára volt nehéz. A négyesek közül egyik sem tudott megbirkózni a nehéz C-szakasszal, valamennyi fogatot ki kellett zárni. Akadályhajtás: 1. Szegedi Gábor 0 hibapont, 182 másodperc, 2. Guti (Hetényegyháza) 0/187, 3. Szabó E. 0/198, 4. Dán 0/205, 5. Lovász (Kecel) 10/198, 6. Toldi 10/203. A négyesek versenyében Varga Gyöngy (Mezőszilas) nyert 0 hibaponttal. A verseny érdekessége volt, hogy az alappályát tizenhét fogat teljesítette hibátlan 'hajtással, s közöttük összevetésre került sor. Az alapidő: 3:10 volt, az összevetésben 2:85 percen belül kellett a húsz akadállyal nehezített pályán végighajtani. Az összetett versenyben: 1. Fehér István 54, 2. Szegedi 63, 3. Berka 68, 4. Aradit 72, 5. Szabó 78, 6. Herczeg 80 ponttal. A csapatversenyben: 1. Tolna megye (Fehér, Aradi, Berka) 122, 3. Kiskunhalas (Szegedi, Beszedics) 151, 3. Hetényegyháza (Guti. Nyúl) 191,5 ponttal. A négyesek* összetett egyéni versenyében Baráz Gábor győzött 44 ponttal. VARRÓ VÁLOGATOTT FORMÁBAN Az OB első fordulója Kiskunhalason ik A Magyar Lovas Szövetség Kiskunhalason rendezte meg az elmúlt hét végéin az országos bajnokság első fordulóját. Szinte valamennyi versenyszámban nagy mezőnyök álltak rajthoz. Külön öröm számunkra, hogy a vendéglátó Határőr Dózsa versenyzői ezúttal eredményesen szerepelték, különösen Varró József tett ki magáért, aki Üj.ra válogatott formában volt. Biztató Idénykezdet. Az OB I. fordulóján a megyebeliek jobb eredményei, kezdő lovak díjugratása 120 cm-en, az összevetésben 130 cm-en (66 induló) : 3. Kapoli (HÖR Dózsa) Lángoló n. 1. 0 hp., 37,0 mp. Díj* ugratásban 8+6 akadályon, 130 cm-en (32): 5. Brém (KLK) Fajankó n. 1. 8/35, 6. Tuska (HÖR Dózsa) Marczel n. 1. 8/38. Díjugratás B kategória, 130 em-en (26): 1. Varró József (HÖR Dózsa) Nefelejcs n. 1. 0/30,6, 3. Bajkai (HÖR Dózsa) Jojó n. 1. 0/32,5, 6. Varró Nótás n. I. 0/35. C kát., kezdő lovak díjugratása, 120 cm (65): 1. Varga András (KTE) Mica n. 1. 0/74,8, 3. Bajkai Űd'a n. 1. 0/75, 5. Bajkai Ovatis n. 1. 0/77,2, 6. Tuska Őszirózsa n. 1. 0/78. Vadászugratás, kezdőből kizárt lovak részére, 140 cm-en, A kát. (28): 4. Bajkai Peking n. 1. 84, 6. Kapói! Kelte n. 1. 84,7. Vadászugratás, B kát. lókizárás nélkül, 140 cm-en (14): 1. Varró József Nótás n. 1. 66,4, 3. Varró Nefelejcs n. 1. 69,3, 6. Bajkai Jojó n. 1. 79,2. Csapatverseny 140 cm-en: 4. HÖR Dózsa. 32 ponttal. A Buday Dezső iskola csapata győzött a városi szabadfogású CSB-n Ez évben irta ki először a KSC sportiskolája a város általános iskolái részére a szabadfogású birkózó csapatbajnokságot, öt iskola indította csapatát, s közülük csak minimális különbséggel a Buday Dezső Általános Iskola nyert (6—6-os döntetlennél jobb kétvállas győzelmi arányával) a Mátyás tériek ellen. A 3. helyre a testnevelés tagozatú Tóth László iskola csapata jött fél. A győztes csapat tagjai 29 kg- tól felfelé: Szabó, Csoknyai, Kovács Cs., Gelencsér, Nagy S., Nyári, Gyóni, Vácadi R. Egy évig tehát a kecskeméti birkózó-utánpótlásnak ddzéshe- lyet versenylehetőségeket biztosító széchenyivárosii Buday Dezső Alit. Iskola lesz az őrzője a díszes vándordíjnak, melyet Tóth Szálkái István edző készített. K. S. Miniszteri küldöttséggel az NSZK-ban 0333303 Száztíz évvel ezelőtt, 1872. május 18-án született, és 98 éves korában, 1970- ben hunyt el Bertrand Williams Russel, Nobel-díjas angol filozófus, matematikus, közéleti személyiség. Szülei nemesi családból származtak, s a radikális és ateista nézetektől megóvandó, nagyszülei vették magukhoz a gyermeket, még mielőtt hároméves korában árván maradt. Ok irányították a nevelését is. Tizenegy éves korában már Euklideszi tanulmányozta, s ettől kezdve érdeklődése a matematika iránt egyre erősödött. Tanulmányait a cam- bridge-i Trinity College-ban végezte, majd egy ideig a párizsi angol nagykövetségen volt attasé, e pálya azonban nem vonzotta. Az irodalmi Nobel-díjat 1950-ben kapta meg „sokoldalú, s jelentős munkásságának elismeréséül, amellyel a humanista ideálokért és a gondolat szabadságáért harcolt”. Közvetlenül a második világháború befejezése után aktívan bekapcsolódott a nemzetközi feszültség csökkentéséért, az atomfegyver eltiltásáért indított nemzetközi tiltakozó mozgalomba. Haláláig ő volt az elnöke az USA vietnami háborújában elkövetett bűncselekmények kivizsgálására alakult nemzetközi bíróságnak. Hanglemezújdonságok A Hanglemezgyártó Vállalat májusi újdonságai közt található Jandó Jenő Népszerű zongoradarabok című lemeze. Egy másik lemezen Bach szóló- csellóra irt hat szvitjét szólaltatja meg Perényi Miklós. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bántok Béla énekkarának felvételén Bartók négy szlovák népdala, hét magyar népdala és Szo- kolai tíz József Attila-töredéke szólal meg. Néhány nemrég felvett lemezűjdon- ság is magnószalagra került: így Márkus László lemeze, A Vük. A naplopó és lókötő című mesejáték, valamint Csajkovszkij Rómeó és Júlia nyitányfantáziája is. ATI-autóbusz az úttörőknek Az elmúlt tanév végén a kecskeméti Petőfi iskola úttörőivel szerveztek közös vetélkedőt, mozgalmi programot az Autóközlekedési Tanintézet ^dolgozói, emlékezetes sikerrel. A kisdobosokat és úttörőket saját autóbuszukkal vitték? I hozták az esemény színhelyére, tanpályájukra. Az idén* a kecskeméti Buday Dezső úttörőcsapat vezetői keresték meg levélben az intézmény igazgatóját, Sohajda Józsefet, s kérték, • hogy az egyébként oktatási célokra használt Ikarus autóbuszt bocsássa használatukra egy kirándulás idejére. A két esemény adta az ötletet az intézet vezetőinek: a továbbiakban bánmelyik kecskeméti vagy környékbeli úttörőcsapatnak, KÍSZ-alapszer- vezetnek lehetőséget nyújtanak a tan-autóbusz igénybevételére, önköltséges, kilométerenkénti 8 forintos áron! Természetesen csak azokban az időszakokban, amikor a harmincnégy személyt befogadó járművet nem használják eredeti feladatának megfelelően oktatási célokra! Az igénylé- ■ seknél pedig a beérkezési sorrendet veszik figyelembe! Egyedülálló lehetőséget kínálnak tehát, hétvégékre éppúgy, mint ünnepnapokra. Önkéntes tűzoltók versenye A kiskőrösi járás önkéntes és vállalati tűzoltóinak versenyét a múlt hét végén rendezték meg . Kecelen. összesen 26 raj vetélkedett a díjakért. A fiúrajok versenyében első helyen az imrehe- gyiek végeztek, míg a 800 literes kismotorfecskendő-szerelésben első Csengőd, második Tabdi, harmadik Kiskőrös férficsapata lett. A vállalati tűzoltóknál a kiskőrösi IGV rajai remekeltek, mind a nők, mind a férfiak az első helyen végeztek. Kerényi József országgyűlési képviselő, Ybl-díjas építész is tagja volt annak a küldöttségnek, amely Ábrahám Kálmán város- fejlesztési és építésügyi miniszter vezetésével az elmúlt héten az NSZK-ban járt. Lapunk munkatársának elmondta a kecskeméti tervező, hogy nagyon hasznos megbeszéléseden vehetett részt, itthon is kamatoztatható tapasztalatokat szerzett. A Német Szövetségi Köztársaságban is mindinkább bevonják a városrendezési, beépítési tervek kidolgozásába, elfogadásába a lakosságot. A lapok részletesen ismertetik a különböző elgondolásokat és a hozzászólások, javaslatok ismeretében alakítják ki az illetékesek a végső programot. Megfigyelték: nincs igény a toronyházakra, a túlságosan magas épületekre, mindenben az emberi léptéket kedvelik. Nagy örömmel nyugtázta a küldöttség a nyugatnémetek érdeklődését a magyar építőanyaggyártás iránt. Ügy vélik, hogy kitűnőek a magyar nyersanyagok. Bizonyosra vehető: tovább bővülnek a kölcsönösen előnyös építőipari kapcsolatok. MŰSOR: ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Május 18-án. kedden 17 órakor: Kodály: Háry János. Daljáték négy kalandban, elő- és utójátékkal. Előzetes Május 19-én, szerdán 19 órakor: a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar hangversenye. Vezényel: Ella István. Közreműködik: Onczai Csaba (gordonka). KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Május 18-án, kedden este 7 órakor: Két férfi sakkban. Főiskolás-bérlet. MOZI Körültekintés nélkül az utakon Az elmúlt hét utolsó három napján Bács-Kiskunban 9 közúti közlekedési báleset történt, ezek közül 5 végződött súlyos, 4 pedig könnyű sérülésekkel. Pénteken reggel Fájsz' határában, az 51-es főúton Fang Károly 48 éves kisiparos, fajszi (Bajári u. 9.) lakos személygépkocsiját nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel 'hajtotta, egy kanyarban kisodródott, majd áttért az úttest bal oldalára, ahol az árokba borult. Fang súlyos sérüléseket szenvedett. Szombaton délelőtt 10 óra tájban Kiskunfélegyházán, a Szabadság tér és a Kossuth L. utca kereszteződésében, a kijelölt gyalogátkelő-helyen Tóth. István 62 éves nyugdíjas, helyi (Tompa u. 2.) lakos figyelmetlenül lépett egy már féktávolságon belül lévő kamion elé. Az idős ember súlyosan megsérült. Ugyancsak szombaton, délután két órakor Kecskeméten, az Izsáki út és a Sport utca kereszteződésében Tallér Lajos 63 éves nyugdíjas, kiskunhalasi (Míg u. 53.) lakos személygépkocsival balra kanyarodott, de nem adott áthaladási elsőbbséget a szemből érkező motorkerékpárnak. Összeütköztek és a motorkerékpár utasát súlyos sérülésekkel vitték kórházba. / Május 15-én este tíz után Kun- szentmlklós külterületén, az 5205. számú úton ittas állapotban sétált Rupa Károly 48 éves segédmunkás, helybeli (Kinizsi u. 12.) lakos. Egy óvatlan pillanatban az őt kerülni szándékozó és már féktávolságon beliül lévő motorkerékpár elé lépett, amely elütötte. A gyalogos súlyos sérüléseket szenvedett. Vasárnap délután négy órakor Fülöpháza közelében, az 52-es főúton Barna Istvánná 40 éves takarítónő, gárdonyi lakos személygépkocsiját a megengedettnél gyorsabban és figyelmetlenül vezette, s belefutott a vele azonos irányán előtte haladó lovas kocsiba; A kocsi hajtója súlyos sérüléseket szenvedett. Május 18-án, kedden: KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: HEGYI EMBEREK. II. helyárú. 14 éven aluliaknak nem ajánlott. Színes, magyarul beszélő amerikai kalandfilm. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: HÖLGYEM, ISTEN ÁLDJA. II. helyárú. Színes, magyarul beszélő amerikai film. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: BÉKABÖLCSÖ. Színes magyar mesesorozat, A Városi mozi épületében a Mesemozi gyermekmegőrző jelleggel tart előadást. Stúdiómozi: 8 órakor a Városi mozi épületében: ISTEN HOZTA MR .. . Színes, magyarul beszélő amerikai vígjáték. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4 és fél 7 órakor: VOLT EGYSZER EGY VADNYUGAT. Dupla, II. helyárú. Kétrészes, színes amerikai—olasz westernfilm. KISKOROS Petőfi mozi: szünnap. KALOCSA Otthon mozi: 4 és 6 órakor: TIZENKÉT HÓNAP. Színes, magyarul beszélő, japán mesefilm. 8 órakor: SZABADGYALOG. Csak 16 éven felülieknek. Színes magyar film. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4, 6 és 8 órakor: ALMA. III. helyárú. 14 éven aluliaknak nem ajánlott: Színes amerikai filmmusical. BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: EGY KIS ROMANTIKA. III. helyárú. 14 éven aluliaknak nem ajánlott. Színes, magyarul beszélő amerikai filmvígjáték. Központi' mozi: 4 órakor: SÜNI A KÖDBEN. Színes szovjet mesefilm-ösz- szeállítása. 6 és 8 órakor: PRÉRI. Színes magyarul beszélő, román—francia—angol film: HÍREK-HÍREK BORBÉLY (NEGYVEN)-ŐTPERC ? Várok a fodrászüzletben. Kedvem lenne a hangulatos környezetben üldögélni, de sajnos! sietek; éppen ezért csakis az érdekel: mikor kerülök sorra? Előttem csak ketten vannak, ám ez korai örömnek bizonyul számomra. Mert a két fodrász, hogy úgymondjam, a „Luca székét” készíti a szemem láttára. Bodoritják, igazítják, nyesegetik a hajat. Es közben cseverésznek, nevetgélnek, kedveskednek, tréfálkoznak. Miközben én idegeskedem és egyre jobban bosszankodom. Sietnék, de nem lehet, A „borbélyötperces” fodrászok nem sietnek. Ráérnek. Negyvenöt percet kell várnom ezért. Érzésem szerint feleslegesen. A csevegéssel vegyített, lelassult munka miatt. V. M. NAPTAR 1982. május 18. Kedd. Névnap: Erik. Napkelte: 5 óra 04 perc. Napnyugta: 20 óra 18 perc. Holdkelte: 3 óra 06 perc. Holdnyugta: 14 óra 18 perc. NÉVTÁR Az Erik, az alnémet és északi germán Erik névből származott. Más területen a német megfelelője Erich. Jelentése: nagyrabecsült. Köszönthetjük még ma az Alexa, Alexandra, Alicia. Bódog, Erik, Erika, Félix, Julltta, Klaudia, Szandra és Toszka nevű ismerősöket. IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: esak néha nő meg a gomolyfelhőzet, és egy-egy futó zápor is kialakulhat. A délnyugati, déli szél a Dunántúlon helyenként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet: 24 és 29 fok között várható. A Balaton vizének hőmérséklete hétfőn 12 órakor Siófoknál 16 fok volt. Távolabbi kilátások szerdától- szombatig: a hét közepén még folytatódik a meleg idő, legfeljebb átfutó záporok zavarják meg a több órás napsütést. A hét vége felé időnként borultságig növekszik a felhőzet, és már egyre több helyen várható záporeső, eső — helyenként zivatar is előfordulhat. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte plusz 6, 11, majd plusz 9, 14 fok között. A legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 23, 28, majd. 19, 24 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 40 százalékán várható az időszak második felében. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: 16-án a közép- hőmérséklet 18,2 (az 50 éves átlag 17,2). a legmagasabb hőmérséklet 24,0 Cel- sius-fok, a nap 12 órán át sütött. Tegnap reggel 8 órakor 15,8, 14 órakor 24,8 Celslus-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 9,1 fok, a légnyomás 1010,? millibar (süllyedő irányzatú) volt. A Bajai Meteorológiai Állomás jelenti: 16-án a középhőmérséklet 17,8, a legmagasabb hőmérséklet 24,4 Cel- sius-fok, a nap 11,7 órán át sütött. Tegnap reggel 8 órakor 16,1, 14 órakor 25,5 Celslus-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 9,6 fok, a légnyomás 1018,3 millibar volt. Lottó-ráadás A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság a nyári hónapokban az előfizetéses lottószelvények között „előfizetéses lottó-ráadás” jelmondattal rendkívüli sorsolásokat rendez. Június, július és augusztus hónapban az előfizetéses lottószelvények között havonta 250 tárgynyeremény kerül kisorsolásra. Főnyeremény egy Lada 1200 vagy Dacia 1300, illetve Trabant Limousin Special .típusú személygépkocsi: az autó típusát a nyertes választhatja ki. A Lada árához viszonyított értékkülönbözetet készpénzben fizeti ki a lottóigazgatóság a nyertesnek. A sorsolások időpontja július 1.. augusztus 5., szeptember 2. — MÚZEUMI VILÁGNAP. Május 18-án a Föld valamennyi országában a múzeumokra irányúi a figyelem, és ezen a napon ingyen látogathatók. Néhányuk változatos programot is kínál: a Magyar Nemzeti Múzeum ma nyitott napot rendez, amikoris a vendégek megismerkedhetnek a régészek sokoldalú munkájával, a restaurálás műhelytitkaival és azzal, hogyan lesz egy ásatási lelet kiállítási tárgy. — Balatonszéplakon, a nemzetközi újságíró-üdülőben vasárnap .megkezdődött a Női és Családi Sajtó Újságírói Nemzetközi Szövetségének (AIJEPF) tizedik, kongresszusa, amely három napig tairt. A résztvevők szekciókban .vitatják meg, hogy a nők lapjai .miként segíthetik elő a családok korszerű életmódjának kialakítását, a nők jogainak érvényesítését;. A rendőr megállít egy autóst. — Mondja, ezt az ócska járgányt, amellyel száguldozik, csak nem akarja autónak nevezni? — Dehogy is, őrmester úr, hiszen akitor jogosítványt is kellene szereznem — feleli az autós. (A Quickből) Füzet a KISZ KB ünnepi üléséről Az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat gondozásában íüzetalakban közreadták a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága március 21-1 ünnepi ülésének dokumentumait. A kiadvány közli Kádár Jánosnak, az MSZMP KB első titkárának üdvözlőlevelét a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetséghez, Fejti Györgynek, a KISZ s KB első titkárának ünnepi beszédét és Németh Károlynak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Központi Bizottság titkárának felszólalását. (MTI) — Fogadónap. Dáginé Pólyák Ibolya^ a 12. számú választókerület országgyűlési képviselője május 21-én 13—15 óráig Borotán, 27-én 13—14 óráig Rémen, a községi tanács hivatalos helyiségében fogadónapot tart. — önkiszolgáló zöldségüzlet. Kecskeméten, a Nagykőrösi utcában megnyitotta első önkiszolgáló boltiját a Bács-Kiskun megyei ZÖLDÉRT. Sikerét jellemzi, hogy az eHső napokban szinte rekord- forgalmat bonyolított le a választékos áruval ellátott zöldségüzlet. Polcain ott volt a dobozos földieper, a zsugorított fóliába csomagolt spárga, s a kínai kel. A zöldségboltban mintegy 6 milliós forgalommal számolnak az idén. í Holnapi ^lapszámunkból Lapunk negyedik oldalán interjú olvasható Zsibók Andrással, az Állami Gazdaságok Országos Központja szegedi területi kirendeltségének igazgatójával az elmúlt évben életbelépett új szabályozók hatásáról, a termelőszövetkezetek és állami gazdaságok együttműködéséről. Ugyanitt jelentkezünk szokásos Sajtópostánkkal. Az ötödik oldalon Legyen közügy az idegen nyelvek oktatása című írásában a szerző rámutat a nyelvoktatás még meglévő hiányosságaira. Ugyanitt olvasható a kecskeméti Katona József _ Színház évadzáró előadá- _ | sának kritikája is. — Megyénk — az országos sajtóban. A tegnapi Hétfői Hírekben az Itt a világ eliső szakács- könyve is című írásban Szakái LáSziló soLtivadkerti vendéglős vall szakmájáról: A cikk olvasása közben betekinthetünk az ízek mesterének relikvia-gyűjteményébe is. — SZtNHÁZBlJSZ. Az Erdei Ferenc Művelődési Központ színházbarát köre május 20-án, csütörtökön 1? órakor autóbuszt indít Budapestre, a Katona József Színház Tarlekin halála című komédiájának előadására. Az érdeklődők jelentkzését még elfogadják. — MTESZ-tapasztalatcsere. Hétfőn elnökségi ülést tartott a MTESZ, a Tudomány és Technika Házában megtartott értekezésen a szervezet eddigi tevékenységét, határozataik végrehajtásának tapasztalatait vitatták meg. Az ülésen részt vettek a MTESZ Tolná megyei szervezetének képviselői is. Énd'eklődéssel tájékozódtak a tudományos szervezet sokoldalú tevékenységéről, a tag- egyesületek munkájáról, majd baráti beszélgetésre került sor. PETŐFI NEPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Prelszinger András Igazgató szerkesztőség: Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 20-111 Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta, Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. \ Előfizetési díj: egy hónapra 34,— forint negyedévre 102,— forint egy évre 400,— forint. Készült a Petőfi Nyomdába! ofszet rotációs eljárással. Kecskemét, Külső-Szegedi út 8. 6001 Telefon: 20-466 Igazgató: Ablaka István • Index: 25 085 Hy ISSN 0133-235 X. .