Petőfi Népe, 1982. május (37. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-18 / 114. szám
3 • PETŐFI NÉPE • 1982. május 18. MINISZTERI TANÁCSÜLÉS Részleges változás a NATO-álláspontban Üj jugoszláv kormány BELGRAD Belgrádiban a jugoszláv nem-; zetgyűlés vasárnap délelőtti ülésén Milka: Planincot választotta meg a szövetségi végrehajtó tanács (kormány) új elnökévé. Milka Planinc személyében ezúttal először került nő a jugoszláv kormány élére. Tisztségére az államelnökség javasolta. Az új jugoszláv kormány az előzőhöz hasonlóan 29 tagból áll: Eddigi hat alelnöke helyett azonban csak három van, Zvone Drágán, Boriszlav Szrebrics és Mijat Sukovics személyében. A régi kabinetnek csak két tagja került be a mostaniba is. A szövetségi kormány \ tagjai közül 14-et a köztársaságok (mindegyik 'kettőt-kettőt) és a tartományok (mindegyik egyet- egyet) delegáltak. Az új kormány belügyminisztere Sztane Dolanc, •külügyminisztere pedig Lazar Mojszov, a JKSZ KB elnökség eddigi két tagja lett. A nemzetvédelmi tárcát Branko Mamulu tengernagy, a külkereskedelmit pedig Milen- ko Boianics, a kragujevaci, Zasz- lava személyautógyár volt vezérigazgatója kapta meg.. A kormány tagjainak átlag- életkora 51 év. Diákszputnyik MOSZKVA r . Egy kisméretű mesterséges holdat indított Főid körüli pályára az új szovjet űrkomplexum- róil hétfőn Anatoli] BerezoVoj és Valentyin Letoegyev. Mint az MTI moszkvai tudósítói írják, ez a maga nemében első kísérlet-; az Iszkra—2 elnevezésű mesterséges hold érdekessége, hogy diákok készítették, az Ordzsonikid- ze repülőfőiskóla 'hállgatói. Ezen a főiskolán tanult annak idején Valentyin Lebegyev. Elkészítésében részt vettek tizenegy szocialista ország, köztük hazánk diákjai is. Az Iszkra—2,-t Berezovoj és Le- ibegyev előbb az űrállomás belsejében készítette elő az indításra. Ellenőrizték a mesterséges hold berendezéseinek működését. Majd a megadott időpontban az űrállomás légzsilipjén kérésziül indították el a világűrbe. A szput- nyik pályája valamelyest elltér az űrk omp 1 ex ú métái. Az új diákszputnyik elkészítésében a főiskola hallgatóin kívül több fiatal tudós és rádióamatőr is részt vett, mert rendeltetése elsősorban az, hogy segítse a rá’ dióamatőrök munkáját. A mesterséges hold belsejében egy rádióamatőr adásokat .továbbító re- transzlációs berendezés van. Ezen kívül memóriarendszer, rádióirá-- nyitó berendezés és olyan rádió- tele.metrikus rendszer, amely tu- dományps-műszaki információkat ad a különböző berendezések működéséről. Az Iszkra—2 se-, gítségével végzett rádióamatőr kísérletekben a különböző szocialista országok ifjúsági és diákszervezetéi, köztük magyar szervezetek is részt vesznek. Ennek tiszteletére az Iszkra—2 magával vitte a világűrbe a .résztvevő országok Ifjúsági szervezeteinek jelvényeit is, köztük a KISZ- jelvénylt. Érdekesség, hogy a-mesterséges hold irányítását is maguk a diákok végzik Moszkvában, illetve a főváros környéki Kalugában felállított állomásaikról. LUXEMBOURG Joseph Luns NATO-főtitkár és Pierre Werner luxemburgi miniszterelnök megnyitó, beszédével hétfőn délelőtt megkezdődött a NATO idei tavaszi miniszteri tanácsülése, amely a június 10-i bonni csúcsértekezletet készíti elő. A NATO^csúcsra az atlanti szövetség „egységét és összetartásáig hangsúlyozó, ünnepélyes nyilatkozatot készítenek elő. Ebben részben új. alapokra kívánják helyez- >. ni a kelet—nyugati kapcsolatokat, ,a szembenállás élezése Helyett a ■tárgyalásoknak is szerepet szánva. A NATO-szövetségesek egységesen üdvözölték Reagan amerikai elnök hadászati atomfegyverekre vonatkozó tárgyalási ja-, vaslatát, amely az 19797ben megszakadt SALT-folyamátot újítaná fel. „Az atlanti szövetség' a feszültség csökkentése és a szilárdabb nemzetközi viszonyok érdekében kész tárgyalásokra, nagymértékű, ellenőrizhető és méltányos fegyverzetcsökkentési megállapodásokra” — mondotta Luns NATO- főtitkár. Azzal a felhívással fordult a Szovjetunióhoz, hogy „az Európára nehezedő nukleáris fenyegetés csökkentése érdekében” 1 kezdjen mihamarább tárgyalásokat a ^közép-hatótávolságú eszközök mellett a hadászati fegyve- , rekről is. Erre, a részleges Váltásra á NATO gátlástalan fegyverkezési pölitikájáyal szembeforduló nyugat-európai és immár1, amerikai közvélemény'5 késztette Washingtont — vélik brüsszeli megfigyelők. MOSZKVA Hadüzenet nélküli háborúnak nevezi :a mosákvai Pravda hétfői száma az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek Lengyel- ország ellen irányuló" tevékenységét, amely a gazdasági blokádtól a különféle szankciókon át egészen a .; rádióállomások propagandaháborújáig terjed. A Pravda egyebek között hangsúlyozza: a különböző nyugati rádióadók' válogatott rágalmak özönét zúdítják Lengyelországra, s a provokátorok megpróbálnak olyan látszatot kelteni, mínltr ha ’ „a lengyel nép nevében” tevékenykednének. A szociális tael- lenes propaganda irányításában, összehangolásában komoly sze• Képünkön Haig amerikai (bal. ról) és Pym, brit külügyminiszter. « A NATO-tanácsülésen a fő téma a falklandi válság volit. Francis Pym .brit külügyminiszter tájékoztatta minisztertársait, milyen utasításokkal utazott vissza Sir Anthony Parsons ENSZ- nagykövet New Yorkba, hogy folytassa az ENSZ-főtiitkár közvetítésével indult tárgyalásokat. ,jNem a háború vagy béke kérdéséről kell dönteni” — hangoztatják ezzel kapcsolatban brit források. London álláspontja, hogy „a katonai nyomást együtt kívánják alkalmazni a békés megoldás, keresésével”. A NATO-országok támogatják Nagy-Britanniát a faliklandi konfliktusban, de előnyben részesítenék — még az Egyesült Államok, is — a diplomáciai úton kialakítandó megegyezést — derült ki a vitából. Á falklandi válság- ismét előtérbe állította, hogy a NATO- országok esetenként „létérdekeiket” látják veszélyben a szövetség^ földrajzi határain kívül is. E „létérdekekét” együttműködve kívánják megvédeni — hangoztatták,. vagyis egyetértettek a NATO illetékességi körének ki- terjesztésével a szerződés megváltoztatása vagy szervezeti változ- ' tatások niplkül. . A miniszterek üdvözölték a spanyol NATO-csatlakozás ratifikációs eljárásainak előrehaladását (már csak a portugál ratifikáció van hátra), aminek eredményeként r Bonnban már Spa- -nyolország képviselője is teljes joggal vesz részt a MATO-csúcs- értekezléten. (MTI) _ rep- jut az Egyesült Államok központi hírszerző ügynökségének. A Szabad Európa rádió lengyel szerkesztősége szoros kapcsolatokat tart fenn a CIA-iíak az USA müncheni főkomzulátusán dolgozó alkalmazottaival, akik összehangolják a CIA és a nyugatnémet hírszerzés tevékenységét Lengyelországban. Ez év januárjában Haig amerikai külügyminiszter, levélben kérte a Fehér Házat, hogy biztosítson. megfelelő összeget a Szabad Európa rádió számára „a leigázott Lengyelországba irányuló rádióadások céljára”. A Szabad Európa és a Szabadság rádióknak nyújtott amerikai költségvetési támogatást 95,8 millió dollárra növelték, a Szabad .Európa napi huszonnégy órára nöHáborúellenes tüntetések világszerte Nagyszabású béketüntetéseket rendeztek a hét végén az Egyesült Államók s Európa több nagyvárosában. A megmozdulások részvevői a leszerelés mellett tüntettek, és követelték a felhalmozott atomfegyverek mihamarabbi megsemmisítését. Washingtonban felvonulásokkal és a Lafayette-téren tartott tömeggyűléssel búcsúztatták a bókemenet résztvevőit, akik most az Egyesült Államok nagyvárosaiban emelik fel szavukat a béke mellett. A békemenet tagjai öt napot töltöttek az amerikai fővárosban. Washington után New York az úticéljuk, ahová terveik szerint június 7-én, az ENSZ-közgyűlés 2. rendkívüli leszerelési ülésszakának megnyitására érkeznek meg. Becs közelében szombaton 70 000 ember részvételével béketüntetést rendeztek; hasonló méretű megmozdulásról érkezeit jelentés Göteborgból is. A svédországi rendezvényen dán, izlandi,, norvég finn békeharcosok is részt vettek. A békemegmozduláson számtalan feliratos táblán olvashatók voltak a tüntetés fő követelései: Atomfegyver-mentes övezetet Észak-Euró- pában!”, „Atomfegyverek nélküli Európát!”. Az ókori Görögország híres városában, Olympiában békefáklyát gyújtottak szombaton. A lángot először a görög fővárosba viszik. Innen Jugoszlávián, Olaszországon, Franciaországon és Kanadán keresztül érkezik a láng New Yorkba, az ENSZ rendkívüli leszerelési ülésszakának megnyitására. Brit—francia csúcstalálkozó ■Hétfőn rövid látogatásra Londonba érkezett Francois Mitterrand francia köztársasági elnök. A konzultáció, amelyet Margaret Thatcherrel tartott, forma szerint a vezető tőkés hatalmak nyári, versallles-i csúcsértekezletének előkészítését szolgálta. Tekintettel azonban arra, hogy a Közös Piac válsága csak a brit—francia költségvetési és mezőgazdasági árrendszerben nézeteltérések elsimításával hárítható el, Londoniban úgy vélik, hogy ez volt. a két vezeitő eszmecseréinek fő témája. velte Lengyelországnak szóló adá-1 si idejét. A Pravda arra is felhívja a figyelmet, hogy a rendkívüli állapot lengyelországi bevezetése után a CIA utasításokban határozta meg, hogy milyen legyen a Szabad Európa lengyel1 adása. Az egyik utasítás szerint a Szabad Európának meg kell győznie hallgatóit arról, hogy a Lengyel Egyesült Munkáspárt nem egységes, elveszítette marxista— leninista jellegét. Arra kell ösztönöznie a LEMP' tagjait, hogy törekedjenek a párton belüli állandóan működő ellenzék létrehozására. Mindez nyílt beavatkozás egy szuverén szocialista állam bel- ügyeibe — állapítja meg a Pravda. Propagandahadjárat Lengyelország ellen Rómában - a pápara várva II. János Pál pápa vasárnap hajnalban hazaérkezett négynapos portugállá útjáról. Követke- | ző külföldi útja Nagy-Britanniá- ba vehetne, de egy vatikáni szó-. 1 vivő szerint az egyházfő útjáról, vagy annak elhalasztásáról csak a jövő héten tesznek közzé nyilatkozatot. A pápa a dél-atlanti fegyveres konfliktus miatt tette kétségessé útitervét. Mint ismeretes l Portugáliában merényletet kíséreltek meg a pápa ellen. Varsóból érkezett a ■ PAP lengyel távirati irodának a híre, hogy Krohn, aki a merényletet megkísérelte, tavaly részt vett a Szolidaritás gdanski kongrész- szusán, s a szérvezet tanácskozásán találkozott annak Vezetőjével. A PAP a Frahce—inter francia rádióállomásra hivatkozott. Képünkön a római, repülőtéren/ a pápára várók' csomagjait vizsgáló rendőrök láthatók. Még az apácák holmiját js átkutatják. Egy szerződés évfordulóján „Joggal mondhatjuk, hogy ba- rátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződésünk megkötésiével országaink szuverenitásának, népeink szocialista jövőjének új biztosítékát és a nemzetközi életnek egy új, pozitív és hatékony tényezőjét hoztuk létre" — mondotta Kádár János tizenöt évvel ezelőtt, 1967. május 18-án az NDK-val kötött szerződés aláírása utáni nagygyűlésen. A barátsági együttműködési és, kölcsönös segítségnyújtási szerződések között — amellett, hogy ezek az államközi kapcsolatok- nák szocialista alapelveken nyugvó, új típusát képviselik ■— külön jelentősége van az NDK-val 1964 és 1967 között megkötött szerződéseknek. Ez idő alatt írta alá a, iszövjet, (a lengyel. ia csehszlovák, a bolgár és a \magyar fél e dokumentumokat. Ezekkel a szocialista német állam a kollektív szervezetekben való részvétel mellett nemzetközi ijogilag is bekapcsolódott ia kétoldalú 'szövetségi rendszerbe. Nőtt nemzetkö- » £i tekintélye és szerepe, meghiúsult) a-Német Szövetségi Köztársaság részéről-megnyilvánuló elszigetelési törekvés és a hetvenes évek elején a nyugatnémet állam is, és a tőkés 'nagyhatalmak is elismerték az önálló szocialista Német Demokratikus Köztársaságot, amelyet ezután az ENSZ is felvett [tagjai sorába. Az 1967-ben megkötött szerződésre épülnek <a gazdasági, kulturális, közlekedési, távközlési, egészségügyi, jogsegélyszolgálati, külpolitikai megállapodások és munkatervek, amelyek meghatározzák az egyes területeken az együttműködés feladatait és módját, Kitűnő, internacionalista, testvéri és baráti. Ezzel a négy jelzővel minősítették öt évvel ezelőtt az aláírók i— Kádár János és Erich Honecker — a magyar— NDK kapcsolatokat, .amikor húsz évvel meghosszabbították a kölcsönös megállapodást. A minősítés ma is érvényes. Az internacionalista összefogás eredményei és további ilehetőségei arra ösztönzik hazánkat és az NDK-t, hogy erősítsük népeink barátságát, pártunk itestvéri kapcsolatait, fejlesszük országaink; gyümölcsöző Iegyüttműködését. E törekvés fedezete alapvető elveink és érdekeink közössége. H. Z. NAPI KOMMENTÁR Kulcsszó és kulcskérdés Kiég egy pillantást vetnünk a tarkán gohnolygó közel-keleti kaleidoszkópra, hogy megállapíthassuk: bizonyos érteleimben igazuk volt azoknak, akik szerint Izrael kivonulásai a Simad-félszi- getről mindenképpen új szakasz kezdeltét jelentheti a térség történetében. A kulcsszó a „mindenképpen”. A megállapítás ugyanis nem abban az értelemben igaz, hogy a Camp Davdd-i különalku — Sinai révén — elvezet valamiféle stabilizációig. Ügy tűnik, erről á jövőben sem tehet szó. / Kairó, azzal a felkiáltással, hogy Egyiptom, íme, mégiscsak visszaszerezte a megszállt félszigetet, most már szeretne kitörni arabközi elszigeteltségéből. Bár kevesebb szó esik róla, de Tel- Ajviv is dédelget ilyen álmokat. Milyen alapon? Azon, hogy Izrael „ígéretéhez híven visszadta” Sinait Kairónak. Beginék azt remélik, hogy e visszaadásra hivatkozva, plusz komoly katonai-anyagi segítséget megcsillantva a szakember- és pénzhiánnyal küszködő fekete- alfrikai állaimoknak, az izraeli diplomáciának sikerül visszaszivárognia a Camp David után ellene fordult afrikai államokba. Zaire esetében ez már megtörtént. Ennek fényében egészen logikus, hogy a Camp Dávidét legjobban ellenző csoport, a Szilárdság Frontja résztvevői most legfőbb feladatuknak azt tartják, hogy megakadályozzák Kairó kitörését a majdnem-bojkott korlátái közül, mindaddig, amíg nem szakít az egész különalku-koncep- oióval. Ezért jámt Hafez Asszad szír államfő Líbiában és Algériában. E kettős látogatás nyomán, május végén a front külügyminiszteri tanácskozást tart Algírba h. ■Ez a Sinai-fejlemény álltai nem fellazított, hanem merevebbé tetit front egyik oldala. A másik oldal ném kevésbé látványosan adott hírt magáról. Fairbanks, az amerikai elnök különmeghízoíttja Athénban tájékoztatta' Haiget a palesztin' autonómia-tárgyalás leküzdhetetlennék tűnő nehézségeiről, Kuvaitban, pedig összeült a konzervaltív arab országokat tömörítő Arab-öböl menti országok együttműködési tanácsának rendkívüli ülése. E tanácskozás legfőbb témája — a saját síita kisebbségeik megkötése mellett — ugyancsak annak eldöntése, segítsenek-e Kairónak az elszigeteltség megszüntetésében, vagy hagyják ezt későbbre? A konzervatív és a haladó arab erő koegzisztenciájában nyilván kulcskérdés lelhet, hogy Egyiptom, a maga részéről, merre szándékozik 'billenteni a mérleget. A Sinad-kivonulás nyomán tehát nincs — és a jelek szerint egyelőre nem is lesz — béke az olajfák alatt. H. E. Békegyűlés Kecskeméten és Tiszaalpáron (Folytatás az 1. oldalról.) lomban. Tavaly száz orvos jött össze az Egyesült Államokban — mondotta, 'hogy rámutasson az emberiséget fenyegető veszélyre, a nukleáris háború túléléséről hirdetett, tetszetősen hangzó elméletek képtelen voltára. A Har- var|d-csoport tagjai az orvosok társadalmi felelősségét akarták felébreszteni; a kollégákét, akiknek a világ minden részén nagy a befolyásuk az emberekre. Az egészségügyben dolgozók Magyar- országon jód ismerik saját felelősségüket, ezért is rendezték a békehónap keretében e gyűlést a megyei kórházban. A megnyitót követően Trinh Thue Bien, a vietnami nagykövetség titkára mondott beszédet, amelyben felidézte a délkelet- ázsiai országnak az elmúlt 30 évben vívott harcait. A nép, noha nagy áldozatokat hozott, végül is kiűzte a francia gyarmatosítókat, az amerikai imperialistákat, és megvalósította az ország egyesítését. A szónok ismertette a vietnaimi dolgozók munkájának eredményeit, a gazdaság jelenlegi helyzetét, és szólt az elkövetkező feladatokról is, amelyeket a Vietnami Kommunista Párt legutóbbi kongresszusa is megfogalmazott: sikeresen építeni a szocializmust, és erősíteni a katonai- védelmi képességet. A népnek 30 esztendeje nincs más óhaja, mint békében, függetlenségiben élni. Ez azonban újra és újra meghiúsul, legutóbb az északi szomszéd, Kína akciói miatt. A békevágyó, a háborút nagyon közelről és sokszorosain ismerő Vietnam azonban számíthat a Szovjetunióval és a szocialista országokkal kiépített, szilárd ideológiai alapokon álló, sokoldalú segítségre és együttműködésre. A békegyűlést 'követően a vietnami. vendég megtekintette a kórházat, majd Tiszaalpáron vett részt barátsági esten. A tanácsházán Németh Béla, a nagyközségi pártbizottság titkára mondott beszédet, s felszólalt Trinh Thuc Bien, aki ezután felkereste a helyi Tiszatáj Termedőszövelike- zetet, és találkozott a téesz vezetőivel. • Hétfőn délelőtt Kecskeméten, a Piarista Gimnázium dísztermében a Hazafias Népfront Bács-Kis- kuiri megyei Elnöksége a megye lelkészei részére időszerű nemzetközi kérdésekről tájékoztatót tartott a béke- és barátsági hónap keretében. Farkas József, a HNF megyei titkára nyitoltta meg az üléstj majd a győzelem napjáról emlékeztek meg. Az időszerű nemzetközi kérdésekről dr. Várkonyi Imre prépost-kanonok, országgyűlési képviselő tartott előadást, melyet a résztvevő lelkészek felszólalásai követtek. V. T.—N. M. A MAGYAR NEMZETI BANK HIVATALOS DEVIZA- ÉS VALUTAÁRFOLYAMAI Érvényben: 1982. május 18-tói Devizanem Vételi Közép Eladási Árfolyam 100 egységre, forintban Angol font 6295,37 6301,67 6307,97 Ausztrál dollár 3676,64 3680.32 3684,00 Belga frank 79,51 79,39 79,67 Dán korona 443.20 443,64 444,08 Francia frank 575,58 570A6 576,74 Hollandi forint 1351,01 1352,36 1353,71 Japán yen (1000) 146,84 146,99 147,14 Kanadai dollár 2779,14 2781,92 2784,70 Kuvaiti dinár 12090,81 . 12102,91 12115,01 Norvég korona 580,78 581,36 581,94 NSZK márka 1501,68 1503,18 1504,63 Olasz líra (1000) 27,01 27,04 j 27,07 Osztrák schilling 213,12 213,33 r 213,54 Portugál escudo 49,13 49,18 49,23 Spanyol peseta 33,64 33,67 33,70 Svájci frank 1778,51 1780.29 1782,07 Svéd korona 599.64 600,24 , 600,84 Tr. es cl. rubel 2597,40 2600,00 2602,60 USA dollár 3432,23 3435.67 3439,11 Az államközi megállapodásokon ala pulő hivatalos árfolyamok változattá* nul az 1982. február 9.1 közlésnek megfelelően vannak érvényben. VALUTA. (BANKJEGY- ÉS CSEKK-) ÁRFOLYAMOK Érvényben: 1982. május 18-tól Pénznem Vásárolható vételi Eladási legmagasabb árfolyam 100 egységre. bankjegycímletek forintban Angol fonj 50 6112,62 6490,72 Ausztrál dollár 50 3569,91 3790,73 Belga frank 5000 * 77,20 81,98 Pár korona 'U00Ö 430,33 456,95 Finn márka 100 746,43 792,61 Francia frank 500 558,88 593,44 Görög drachma KI . 54,91 58,31 Hollandi forint 1000 1311,79 1392,93 Japán yen 1030 1CQOO 142,58' 151,40 Jugoszláv dinár 100 65,52 69,58 Kanadai dollár 100 2698,46 2865,38 Kuvaiti dinár 10 11739,82 12466.00 Norvég korona 1000 563,92 598,80 NSZK márka 1000 1458,08 1548,26 Olasz líra toöó 50000 26,23 , 27,85 osztrák schilling 1000 266,93 219,73 Portugál escudo 5000 47,70 50,66 Spanyol peseta 5600 32,66 34,68 Svájci frank 100 1726.88 1833.70 Svéd korona 100 583,23 618,25 Török, líra 1000 '23,39 24.83 USA dollár- 100 3332,60 3538,74 ij