Petőfi Népe, 1982. május (37. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-16 / 113. szám

7

HEGEDŰS GÉZA;

Magasfeszültség

Eszmélődésem óta szüntelen magasfeszültség izgalmában élek: látványok, eszmék, tervek, szerelem nem lankadó lázában élhetem, hogy’ lel szavakban jelképre a lélek az idegsejtek rejtekeiben, s hogyan változnak ritmussá a tények, a néma vágyból hogy’ lesz hangos ének, s miképpen ölt formát az érzelem.

* Ha másra nézek, magam figyelem, magamba látva másokig elérek, s oly csökönyösen, mint a szerelem (amelynek vágyát lassú léptű évek se lankasztják) sosem pihenve kérek értelmes választ arra, hogy velem s a mindenséggel, melyben én is élek, mi történik, s miért? kié az érdek? s az érdekekből mit és mennyit értek? mi érvényes és mi érvénytelen?

Látványok, eszmék, tervek, szerelem, tápláló s mérges testi-lelki étek, fennkölt erény, játékos kedvű vétek között hullámzott mindig életem.

Túl megpróbáló évtizedeken (mikor kétes volt az érték s az élet s tévútra lelhetett az értelem) a lánkadás vágyát sem ismerem, pihenni sem kívántam (rá sem érek), nem nyugodalmat vár idegzetem, magasfeszültség izgalmában élek, de egyre több, mit látok és megértek s magamban képre váltván úgy remélek, hogy értelmesen kifejezhetem.

(1912. május 14-én született Hegedűs Géza író, költő, esztéta. Saját versével köszöntjük a hetvenéves költőt.)

A ? asszony nemrégen töl:■** tötte be 'hetvenedik életévét. Hajlott háta, ráncokkal barázdált arca, és kopott kabátja (amit télen is viselt) két dologról tanúskodott: szegény életéről, és még szegényebb nyugdíjáról. Férjét tisztességgel temette el huszonöt évvel ezelőtt. Fiait egyediül nevelte fel; az egyikből gépész- mérnök, a másikból autószerelő lett. Egész életében házakat és irodáikat takarított, hajnalonként pedig a piád zöldségeseknek segédkezett; húsz-harmánckilós ládákat pakolt a raktárban. Fiai — ahogy mondani szokás — semmiben sem szenvedtek hiányt. Tíz évvel ezelőtt (szinte egyszerre) röppentek ki a családi fészekből. Az asszony azóta egyédül él egy erzsébetvárosi bérház harmadik emeleti szoba-konyhás lakásában. A lakás persze alig felel meg az emberi követelményeknek: a falak penészesek, a salétrom tégláig beette magát mindenüvé, s a gombák már a ruhákat ás a használati tárgyakat is kikezdték. Az asszony ennek ellenére nem akar szociális otthonba költözni, hiszen itt élte le az életét, az IKV- nek viszont nincs pénze a felújításra.

A szomszédok pedig napról napra várják az asszony halálát.

Bal oldali szomszédja, Kovács úr, angol úri szabómester így oktatja húszéves fiáit: „Remélem a tavasz elviszi az öregasszonyt, akkor pedig a íáéd lehet a lakás. Ne húzd a szádat fiam, ugródeszkának ez is jó.” S a fiú jó tanítványként már elfordítja a fejét, ha véletlenül összetalálkozik a lakás jelenlegi tulajdonosával."

Másik szomszédja — egy nyugalmazott tisztviselő —, többször följelentette macskája és bogarai miatt. A KÖJÁL szakemberei ilyenkor megállapítják és jegyzőkönyvbe veszik, hogy a lakás — állagától eltekintve — tiszta és féregmentes.

De a ház lakói nem hagyják ennyiben. 'Két héttel ezelőtt valaki megfojtotta az asszony macskáját, és a küszöbére helyezte a tetemet. Az asszony sírógörcsöt kapott.

Ilyen körülmények között érkezett el március huszonihetedike, az asszony születésnapja. Már nagyon várta ezt a napot. Nem maga miatt, de ilyenkor látogatja meg két fia, s ez a látogatás számára mindennél többet ér. Már délelőtt bevásárolt. Ezernégyszáz forintos nyugdíjából háromszáz forintot tudott félretenni. Sütött tortát, vett két üveg bort, két unokájának pedig öt- ven-ötven forint zsebpénzt gondolt.

A nagyobbik fia érkezett elsőnek. — Jónapot Mutter, de régen láttam — mondta, és átadta a három szál szegfűt, amit ilyenkor venni szokott.

Az asszonynak könnyek szöktek a szemeibe.

— Nem kellett volna fiam — nézett rá bepárásodott szem- süvege mögül. — Minek kell költségbe verni magadat.

— Ugyan, Mutter, semmiség — paskolta meg a fiú anyjának az arcát. — öcskösék még nincsenek itt?

— Még nincsenek.

T7él óra múlva érkeztek A meg.

.Kisebbik fia is átadta a három szál szegfűt, amit ilyenkor venni szokott.

Aztán leültek, megették a tortát, megitták a bort, az unokák pedig rohangálni kezdtek a szobában.

— Mutter, möst már igazán mesélhetne valamit — mondta a kisebbik fiú, és nyújtózkodott egyet. .

— Mit tudnék én mesélni, fiam? — nézett rá az asszony — Eléldegélek a nyugdíjamból, megy aztán ti is segítetek ...

A két fiú egy pillanatra elvörösödött. Mindketten az anyagi támogatásukra gondoltak. Félévenr te ötszáz forintot küldenek az anyjuknak.

"Okkor az egyik unoka oda- •*-' állt az asszony elé.

— Nagymama, hol a cica?

— Tényleg, hol van a macska? — kérdezte a nagyobbik fiú is.

Az asszony maga elé nézett és csendesen megszólalt.

— Megölték.

— Micsoda? — kapta föl a fejét a nagyobbik fiú.

— Valaki megölte. Mire hazaértem, a küszöb előtt találtam. De mér nem élt.

— De hát miért? — szaladt ki a száján a kisebbik fiúnak.

— Nem tudom. Éhben a házban nekem nem hagynak nyugtot. Már háromszor törték be az ablakomat, nem is tudom hányszor hívták ki a tisztiorvost, hogy po- loskás vagyok ... A gyerekek gúnyolódnak a hátam mögött... De miért? .Hát mit vétettem én?... Tisztességgel fölneveltelek benneteket, egész életemben dolgoztam, hogy mindenetek meglegyen...

— De Mutter, most,nem erről van szó...

— Tudom. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy nekem senki sem vethet a szememre semmit.

— De hát miért znikálják magát?,'- *•

— Miért? Mert öreg vagyok. Nézzétek meg a konyhaablako- mat. Két nappal ezelőtt törték be. Sejtem, hogy ki lehetett, de hát nincsen tanúm.

Á fiúk zavartan hallgattak. Végül a nagyobbik szólalt meg:

— Ide hallgassan, Mutter. Itt egyetlen megoldás van. írjon a, rádiónak. Azok majd elintézik ezeket a szarjankókat. Szépen megírja, hogy miket csinálnak magával, és higgye el, ők majd intézkedni^ fognak.

— Ez okos ötlet — szólalt meg a kisebbik fiú 'is. — Tényleg a rádiónak kell írni.

— De hát hogyan?'— ámult el az asszony.

— Mutter, maga ügyes asszony. Egy darab papírra mindent fölír és elküldi. Nekik minden ügyet ki kell vizsgálniuk. Higgye el. a maga ügyét is kivizsgálják. Kijönnek ide, és csinálnak magával egy riportot. Maga pedig szépen, elmond mindent. A macskát, az ablakbetöréseket, a gúnyolódásokat, mindent.

— Erre nem. is gondoltam ■ — mondta az asszony. — Lehet, hogy igazatok van.

— Hát persze, hogy igazunk van — válaszolták egyszerre a fiúk, majd megitták a maradék bort, és készülődni kezdtek.

— Megiszunk még valahol valamit? — kérdezte a' nagyobbik.

— Hát persze, csak előbb hazaviszem a srácokat — válaszolta a másik.

Az aszony miután egyedül maradt, -elmosogatott, aztán visszaült az asztalhoz, és a hat szál szegfűt nézte a vázában.

1/ esőbb kerésett egy darab

. papírt, és kusza betűkkel írni kezdett: „Tisztelt Rádió!" — és -arra gondolt, milyen kél remek fia van.

SZIKSZAI KÁROLY!

Mutter

/

4

Ötven éve mutatták be a Székelyfonót

• Az 1932. április 24-én bemutatott daljáték egyik nagyhatású jelenete, a Görög Ilona-ballada.

1932. április 24-én mutatták be Budapesten Kodály Zoltán újabb színpadi művét, a Székelyfonót. A Kérő szerepét Palló Imre énekelte, aki hat évvel korábban Háry János első alakítója volt, a karmester Sergio Failoni, aki pár hónap múlva a milánói Scalában is sikerrel mutatta be Kodály dalművét.

„Magyar életkép Erdélyből” — maga Kodály jelölte meg így a darab műfaját, a szebbnél' szebb népdalok és balladák egymásutánjából felépülő, laza cselek- ményű, de mégis súlyos emberi I konfliktusokat hordozó népi drámát. A mélyen gyökerező, balladái komolyságú drámaiság teremti meg ugyanis a sokféleségben az egységet, s hozza a létfontosság közös nevezőjére az Elmegyek, elmegyek ... bújdosóját, a Rossz feleség kegyetlen tragé-' diáját, Görög Ilonát, vagy éppen A csitári hegyek alatt megdi- csőült egymásra találását.

Szabolcsi Bence is „életképből kibontakozó igazi drámát" lát a Székelyfonóban: „Kodály... iga!

zi drámának szánta, azzal a vakmerő elképzeléssel, hogy itt magával a néppel énekelteti el a ■ maga életét-sorsát-tragédiáját, s I 6 maga csak keretbe foglal, kon- I ferál, leolvastatja a tanulságod I Mint mindenütt, itt is „pótolni”

I akart: magyar opera nincs még,

I kezdjük elölről, bontsuk ki a ze- I ntdrámát nálunk élő primitiv ős- I formájából, a fonók énekes I egvüttléteiből, álmodjunk meg I egy soha-nemvolt magyar XVI. I századd?, amikor az opera itt is I megszülethetett volna.” Ez a pótlás, múlt felé fordulás azonban csak látszólagos, a lényeg, a cél forradalmian új: a magyar zene ősrétege, a székely népdal és nép- ballada éppúgy, mint korábban a Háryban ismét értékéhez méltó helyen, az operaszínpadon szólaljon meg. Ezt az áttörést, forradalmat csak Kodály vihette győzelemre: mint zeneszerző, képes volt a népdalok „gyöngyszemeihez” illő foglalatot komponálni, níint tudós biztos kézzel tudta kiválasztani a legértékesebb gyöngyszemeket, s mint pedagógus tudta, hogyan kell 'az igazi értékek felismeréséhez és élvezetéhez elvezetni a közönséget, s a felnövekvő generációkat.

A Székelyfonó ötven év alatt messzemenően igazolta az alkotói szándék és kivitelezés sikerét, a ha/ai és a nemzetközi bemutatók eredményeként hamarosan a legnépszerűbb Kodály-művekhez sorakozott fel, egyes részleteit szívesen tűzik műsorukra az énekes szólisták és együttesek, örvendetes, hogy a« utóbbi években nyári szabadtéri színpadainkon is egyre gyakrabban hangzik fel a darab. A műfaji lehetőségek kimeríthetetlenségére utal, hogy az egyszerű hangversenytermi előadástól, a stilizált élőképek sorozatán át a táncbetétektől hemzsegő, látványos megjelenítésig igen sokféle rendezői elképzeléssel találkozhatunk, melyek mindegyike közelebb visz a mű egyes rétegeihez. Kodály Zoltán maga sem tekintette művének első megfogalmazását, lezárt, végérvényes formának, több részletet utólag helyezett a sorozatba, sőt még csaknem harminc evvel az ősbemutató után is beillesztett egy kóruskíséretes altszólót.

A Székelyfonó zenekari kisére- tes népdalfeldolgozásai a Háry hasonló részletei mellett — a 'műfaj legkiválóbb alkotásai, s a kartételek szintén ide sorolhatók, a mű egésze pedig nem más, mint a kiváló alkotó nagyszabású kísérlete a magyar népi eposz utólagos és időtálló megteremtésére. A kísérlet jogosságát és szükségességét pedig a darab mondanivalója, a nép erejében, bölcsességében és töretlenségében való hit igazolja' leginkább. Nádasdy Kálmán szavaival: „A Székelyfonó meg a Háry,' emberei — mint a görög hősök — tegező viszonyban vannak a Sorssal. Hisznek az emberek egyenlőségében, és abban, hogy bármekkora is a világban a fölfordulás: a dolgok egyensúlya — új és más fokon — emberi jóindulattal isfnét helyreállítható. \ A zeneköltö Kodály természete a legszerencsésebb módon találkozik a népi klasszicizmus, a naiv epika elpusztíthatatlan optimizmusával. Ezért történhet, hogy a vándor egyszeresük hazatér —, s a „fölföldobott kő” újra, visszahull — százszor is, végül Is. Mert ez a „porba hullás” valójában maga a megdicsőülés, az „apoteózis”.

Horváth Ágnes

Rendhagyó emlékidéző

(Huszárik Zoltánról)

A Magyar Televízió május 14-én, 20 órakor a 2. programban sugározta „Huszárik-breviárium” című műsorát.

Egy nagyobb tanulmány készítése közben — 1981 tavaszán — több beszélgetést folytattam a tavaly ősszel elhunyt Huszárik Zoltánnal, filmjeiről, s a „filmek filmjéről”, a Szindbádról. Ezekből a beszélgetésekből válogattam néhány részletet emlékidézőként, úgy mintha egy beszélgetés lett volna.

— Nem tartozik a termékeny filmrendezők közé. Nyolc rövid- filmje, két nagyjátékfilmje „van”. Ezekből az Elégia, az Amerigo Tot, a Tisztelet az öregasszonyoknak, az A piacere, és a Szindbád egyaránt sikert aratott mind a szakma, mind a nézők körében.

— Azonos hőfokú alkotások. Izzó filmek. Megélt filmek, amelyekben személyes valóm benne van, hangulataim, érzéseim, gondolataim. A néző szent. A művészet, az igazi művészet nem engedi, nem engedheti meg a langyos kézfogásokat.

— Több filmjére használják a költői jelzőt.

— Ezzel vigyázni kell. Egyikmásik filmemre hallattam, hogy költői, lírai. Ez egyfajta minősítés. amely bizonyára a film hangvételére, stílusára, a film nyelvezetére vonatkozik. De egy biztos, hogy valamennyi filmem erősen epikai fogantatású.

— Az Elégiát tartották az első igazán új filmnyelvi kísérletnek.

— Hogy mi volt abban az új, a kísérleti? Engem mindig is érdekelt a művészetek újrateremtése. Ma és abban az időben, amikor az Elégia készült (1965) a filmeszköz-használatban az ipari jelleg volt a meghatározó. Ez rossz. Akkor találtam e témára. Vallom, hogy egy hetvenéves művészetnek szüksége van akár tízévenként is a megújulásra, önmaga jelrendszereinek felfrissítésére. A-művészet nyelve, nyelvezete foglalkoztatott, sőt, mi több idegesített, hogy itt tartunk. A filmnyelv rettentő kincs, amelyben a való világ jelentős készlete benne van.

— Amely a stílus egyik forrása is!

— Igen, befolyásoló, alakitó, művészetet megváltoztató lehetőség, hogy így is lehet. Sőt — kell! Hát ezt próbáltam meg. A filmben a lovak pusztulása nemcsák sors-elem, hanem a szikár valóság képe. Megrázó dokumentum, még akkor is, ha az elmúlásról, az élet utolsó pillanatairól is szól. De hogy ez meddig dokumentum csak, az már talán a stílus kérdése is.

— Stílust említett. Az egyik megfogalmazás szerint a művészi tartalom egységét feltáró formák kapcsolata. Ez a Szindbád egyik fi> jelentősége, mert művészi kifejezőeszközei stilisztikámmá válnak. Miért a Szindbádra esett választása? Van valami közös Szindbádban és Huszárikban?

—Az időtlenség, a szüntelen időkeresés, a megélt idő felelőssége, benne a cselekedetek meg- ismételhetetlenségével, az „igy volt” emléke, a kapcsolatok keresése, legyen az nő, velős piritós, egy selyemsál vagy egy bódútó illat. Az élet gazdagságának megismerése. Ez izgat, ebben vagyok közös Szindbáddal. Harmóniát akar, önmegvalósító hős. Minden idegszálával élni akar, az élet számára a legfontosabb, az élet Szindbád számára megfejthetetlen, de bevégezhetetlen is. Örök kutató, az élet értelmét kutatja, a maga totalitásában.

— Krúdyt Huszárik Zoltán fedezte fel a film számára.

— Nem. Major Henriké az ötlet ... Sokan mondják, hogy Krúdy filmszerűtlen.

— Talán cselekménytelensége miatt.

— Csak ez lehet az indok, mert Krúdy is sok filmszerű elemet használ, képekben gondolkodik, nagyon, szemléletesen ír.

—A Szindbád irodalmi forgatókönyve szó szerinti Krúdyszö- veg.

— Ázott voltunk, hogy ne fordítsuk Krúdyt filmre. Most nemrég újraolvasva René Clair könyvét, a mi filmünkre is igaz megállapítása: „az adaptáció akkor káros, ha beéri azzal, hogy néhány képpel illusztráljon egy feliratokkal elárasztott vetített regényt”,

■— Ahol bemutatták, sikert aratott. Azt tartják,' korai nagy film volt a Szindbád.

— Ez egyfajta vélemény. A Szindbád akkor és csakis akkor születhetett meg, hogy korán-e? Ezt senkinek nincs joga megállapítani. Inkább egyedüli volt, a. „más mint a hégi" miatt volt. vagy lehetett korai. Negyvenéves voltam, amikor elkészült.

— A Makk 1 Károly rendezte Szerelemmel rokonitják mikrovilága miatt. A Joseph von Sten- berg-díjat is az új struktúráért kapta.

— Van közös bennük, ez a két. film is bizonyítéka annak.' hogy a filmekben a beállítások hossza nem mindig növekszik. Ennek ellenkezője kitaláció. Ha a film úgy kívánja. 6—8 méterért is érdemes elutazni több száz kilométerre. A díjat valóban az új cselekmény- struktúráért, a vizuális asszociációk megújított metodikájáért kapta.

— A Szindbád forgatókönyve elé Weöres Sándor két sorát írta: „Az esemény jön és elsuhan / S az emléknek száz ideje) van.” Azt

*éreztem, nézve a filmet, nem a cselekmény a fontos, hanem az. emlékek, amelyek a történés helyébe lépnek.

— Hogy szubjektívvá vált az idő? "Erre nem gondoltam. De az objektív idő sem mindig lényeges. az emlékezésben. Lényegtelen, hogy egyik történet mikor játszódik, de az is,' hogy meg- történt-é? Szindbád csak ürügy, az életérzés megragadása lényeges.

— A novellákból olyan' nőalakokat választott, amelyek egymásnak ellenpólusai; 1 csalók és megcsalatottak, hűtlenek és hűségesek, életvidámak és hervadók, becsületesek és kétes egzisztenci- \ ájúak.

— A 107 nő, asszony sűrítve mind-mind benne van a filmben, egy-egy asszony sorsalakjában. A

nő Szindbádnak fogódzóleheiő- ség. az élet, a szerelem, a gyönyör, a halál. Ezt mind megéli Szindbád. Ezért is van „száz ideje”.

— Egyetért azzal, hogy filmje képzőművészeti élmény?

— Hizelgő! Talán „is”!

A filmben ä különböző színekhez, a zöldhöz, a vöröshöz, a lilához külön-külön jelentés tartozik. Ami meglepő, az emlékek az éles fényűek, nagy színskálájúak, élénkek, míg a jelen fakó, lilás-szürke. Csakúgy, mint ma a magyar-filmművészet Huszárik nélkül. Művészi energiákban oly gazdag, égő életút járói, csak „színei”, mestermunkái maradtak meg nekünk. nézőknek, gazdagságukkal, eredetiségükkel, és sajnos megismételhetetlenségükkel. ötvenéves volt.

Kovács István