Petőfi Népe, 1982. április (37. évfolyam, 77-100. szám)
1982-04-10 / 84. szám
AZ MSZMP BACS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXXVII. évf. 84. szám Ára: 1,40 Ft 1982. április 10. szombat Kongresszusra készül a Magyar Vöröskerészt A Magyar Vöröskereszt októberben tartja VI. kongresz- szusát: előkészületeként országszerte az elmúlt hetekben rendezték meg az alapszervezeti vezetőség- és küldöttválasztó taggyűléseket. A Vöröskereszt országos központjában a taggyűlések tapasztalatairól többek között elmondották, hogy alapszervezeti vezetőségi beszámolók összegezték a legutóbbi kongresszus óta eltelt öt év eredményeit. Sok helyütt a taggyűléseken elfogadott munkaprogramok az egészségvédelemmel, a társadalmi segítség- nyújtással kapcsolatos általános tennivalók mellett helyi jellegű kongresszusi felajánlásokat is tartalmaznak. A taggyűléseken értékelték a társadalmi aktivisták munkáját; oklevelet, véradó kitüntetést, a környezetvédelmi és a kiváló egészségnevelő munkáért járó kitüntető jelvényt adtak át a kiemelkedő eredményt elért aktivistáknak. A taggyűléseken állást foglaltak amellett, hogy a Vöröskeresztszervezetek még aktívabban kapcsolódjanak be a családpo» litikai, családvédelmi tevékenységbe, folyamatosan vállaljanak részt az idősek gondozásában. Így például a XIV. kerületi Weil Emil Kórház vöröskeresztesei a környezetvédelmi akcióban elért helyezéséért kapott 30 ezer forintot az arra rászoruló idős nyugdíjasaik támogatására fordítják. A BHG alapszervezete az idei világnapi jelszó — gondozzuk a rászorulókat! — jegyében felhívással fordult az üzem dol- gozóihez, szervezzenek kommunista műszakot, s ennek összegét a rászoruló, idős dolgozók javára fordítsák. A fővárosban, s szerte az országban hasznos kezdeményezések születtek a rokkantak éve során megmutatkozott közösségi segítőkészség t folytatásaként. Például Kiskunhalason elkészült a mozgássérültek Bács-Kiskun megyei oktatónevelő intézete, amelyet társadalmi összefogással, a Vöröskereszt kezdeményezésére hoztak létre. Több helyütt olyan munkaalkalmakat teremtettek, ahol a rászorulókat rokkantságuk fokának megfelelően foglalkoztatják. így a Rozmaring Termelőszövetkezet a tolókocsis mozgássérülteknek létesített foglalkoztató műhelyt. (MTI) K. S. KORSZERŰBBEN, GAZDASÁGOSAN Energiatakarékossági törekvések 1982-ben Az 1982. évi népgazdasági tervről szóló minisztertanácsi határozat megszüntette a földgázellátásba újabb települések bekapcsolásának korábbi tilalmát. Mit jelent ez Bács-Kiskunnak? (A megye szerencsés helyzetben van, hiszen földgáz-távvezetékek haladnak át a területén.) Továbbá: melyek a középtávú energiagazdálkodási akcióprogram, ezen belül is az 1982. évi energiatakarékossági intézkedési terv« soron következő feladatai? A kérdésiekre Karsai Attila, a megyei tanács ipari osztályának főenergetikusa válaszol. — Igen, a korlátozást feloldották, és a megyében valóban sok olyan település található. ahol elérhető közelségben van a gáz. Gondot elsősorban az jelentett, hogy éppen a tilalom miatt nem voltak kellően előkészített helyiségeink. Ezért most a legfontosabb tanácsi feladat a tervezés és a szervezés: a bekapcsolás anyagi feltételeinek a megteremtése. A megyei főenergetikus ezt követően elmondta, hogy ebben az évben három-négy település, 1985- ig további 20—22 helység földgáz- ellátásának megvalósítását tervezik. Majd az idei energiatakarékossági feladatokra áttérve így folytatta: — Központi előírás alapján a tanácsoknál, a tanácsi intézményeknél és vállalatoknál 1985. végéig meg kell szüntetni az olaj- lcályhafűtést. Ebben az évben az olajkályhák egynegyedének más fűtőberendezéssel való felváltását tervezzük. Ez jelentős költségekkel jár, s á szükséges összeg előteremtése — különösén a kisebb településeken — egyelőre gondot okoz. A kötelezettség tehát, mint mondottam, a tanácsi kezelésben lévő olajkályhákra vonatkozik. Ám a lakossági energiafogyasztás szerkezetének átalakításához is segítséget kell nyújtaniuk a tanácsoknak : elsősorban felvilágosító tevékenységgel, propaganda- munkával. — Természetesen ez nem elegendő — tette hozzá Karsai Attila. — A tüzelőolaj felhasználási arányának mérséklődéséhez elengedhetetlen az is, hogy a lakosság megfelelő választékot találjon az üzletekben szilárdtüzelésű és másféle fűtőkészülékekből. Bács-Kis- kun megyében a Dunavecsei Fémipari Vállalat gyárt jelenleg lakások fűtésére alkalmas kazánokat, s ebbe a tevékenységbe rövidesen bekapcsolódik a Bácsbo- kodi Ipari Szövetkezet is. Ám a kazánokat, kályhákat időnként javítani, tisztítani is kell, s nagyrészt a beszabályozásukon is múlik, hogy mennyi lesz a fogyasztás. Ezért a megyei kommunális szolgáltató vállalat 1982-ben továbbfejleszti és kibővíti tüzeléstechnikai szolgáltató hálózatát. — További lehetőségek nyílnak az ipari és a mezőgazdasági üzemek előtt is — fejtette ki a főenergetikus. — Csupán az Észak- Bács-Kiskun megyei Vízmű Vállalat 750 ezer köbméter földgázt takarít meg egy év alatt, amióta az úgyhévezett hőkooperációs bázisát létrehozta. De szólhatnék e helyütt a gázlencsék, a’ hévízku- tak és a mezőgazdasági mellék- termékek hasznosításáról is. S még egy példa: Kiskunfélegyházán tavaly 18 százalékos relatív energiamegtakarítást értek el a távfűtési rendszer automatizálásával és a műszerezettség javításával. A Kecskeméti Ingatlan- kezelő Vállalat pedig az ajtók és ablakok utólagos szigetelését szorgalmazza: legutóbb a Széchenyi- városban fejeződött be a lakók tevékeny közreműködésével egy ilyen akció. TEJÜZEM ÉPÜL KÖZÖS ERŐBŐL Az együttműködés lehetőségei Kalocsa környékén 81 t Az agrokémiai telepet tovább bővítik az idén. Púja Frigyes hazaérkezett Púja Frigyes külügyminiszter pénteken este hazaérkezett délkelet-ázsiai körútjáról. A magyar diplomácia vezetője útja során hivatalos látogatást tett a Malaysiái Államszövetségben, a Sri Lanka-i Demokratikus Szocialista Köztársaságban, a Laoszi Népi / Demokratikus Köztársaságban, a Vietnami Szocialista Köztársaságban és a Kambodzsai Népköztársaságban. Útban hazafelé Párizsban találkozott és megbeszélést folytatott Claude Cheysson francia külügyminiszterrel. A miniszter hazaérkezésénél jelen volt Búi Tan Linh vietnami, Khuon Ran kambodzsai, és Jacques Lecompt francia nagykövet. (MTI) A francia kommunisták ellenzik Spanyolország NATO-tagságát A francia nemzetgyűlés csütörtökön este elfogadta a törvényjavaslatot, amely ratifikálja a Spanyolország NATO-ba való felvételéről kötött szerződést. A kommunista képviselők a törvényjavaslat ellen szavaztak. André Lajoinie, a kommunista képviselőcsoport elnöke rámutatott: Spanyolországban a baloldal ellenezte az országnak a NATO- hoz való csatlakozását. Spanyol- ország felvétele kiszélesíti a NATO-t, s csak fokozhatja a nemzetközi feszültséget. Az ENSZ egy korábbi határozatában a katonai tömbök feloszlatása mellett foglalt állást, s felszólította a világszervezet tagjait, addig is tartózkodjanak minden olyan lépéstől. amely a katonai tömbök ki- szélesítésére irányul. Lajoinie hangsúlyozta: az FKP • támogatja a kormányt, de a kormánytöbbségen belül fenntartja magának azt a jogot, hogy módosításokat terjesszen elő, vagy el- lentimondjon annak, amit nem helyesel. Béketüntetések N agy-Britanniában A Thatcher-konmány foglalkoztatási törvénytervezete ellen tartottak tüntetést csütörtökön Edinburghban. Az ország különböző részeiből érkezett több ezer tüntető nagygyűlésén skót szakszervezeti vezetők ítélték el a törvénytervezetet, amely véleményük szerint nyílt kísérlet arra, hogy a hatóságok ellenőrzése alá helyezzék a szervezett munkások mozgalmát. Egyidejűleg munka- beszüntetést hirdettek egy másik skót város, Dundee legfontosabb vállalatainak munkásai és alkalmazottai. akik számos 'tiltakozó megmozduláson ítélték el a toryk reakciós törvénytervezetét. A Kalocsa környéki Agráripari Egyesülés azért alakult, hogy a taggazdaságok és vállalatok összefogjanak a termelésben, megszervezzék a szolgáltatásokat, amelyek elősegítik a jobb gazdálkodást, valamint együttműködjenek a közös, nagyobb pénzösszegeket igénylő beruházások megvalósításában. Az egyesülésnek tagja a Kalocsai Paprika- és Konzervipari Vállalat, a város határában gazdálkodó állami gazdaság, valamint hét termelő- szövetkezet. Csatlakozott az egyesüléshez a Bátyai Sertéstenyésztő Közös Vállalat. Annak idején a taggazdaságok elsősorban a zöldségtermesztést akarták fejleszteni. A piaci igények változása azonban a termelési szerkezet átalakítására kényszerítette az üzemeket. A körzet legfontosabb növénye a fűszer- paprika. Vetését jelentősen csökkentették elsősorban a gazdaság- talansága és értékesítési gondok miatt. Jelenleg a több jövedelmet adó gabonatermesztés fejlesztését szorgalmazzák az üzemek. Törekednek viszont — ha kisebb területen is — a fűszerpaprika gazdaságosabb termesztésére és feldolgozására. A termelés szervezése érdekében kidolgozták a búza, kukorica és fűszerpaprika termesztésének közgazdasági elemzését. A foktői Béke Termelőszövetkezetben átfogó üzemi értékeléseket készítettek. Mindezek csak a kezdeti lépések, amelyeknek megvalósítása érdekében szakbizottságokat hoztak létre. A taggazdaságok szakembereiből álló bizottságok jelentős segítséget nyújtottak a szellemi erők össze- fogásában. a különböző tapasztalatcserék megszervezésében, a hasznos módszerek elterjesztésében. A szolgáltatások közül érdemes megemlíteni az agrokémiai telep létrehozását, amely tavaly 45 ezer tonna műtrágyát forgalmazott. Nemcsak a taggazdaságokat, hanem más üzemeket is kiszolgált. Fejlesztése lehetővé teszi, hogy a még kedvező szállítási távolságon belül a tájkörzet valamennyi mezőgazdasági üzemének műtrágyaellátását megoldják. A megyei AGROKER-rel közösen ez év második felében várhatóan megvalósul a növényvédő- és gyomirtó- szer-raktár is. Még az idén 5—6 ezer négyzetméter területű, gépesített, betonozott cukorrépaátvevő hely létesül. Az elmúlt évben megkezdődött egy naponta 70 ezer liter Jej feldolgozására képes üzem építése. A jövő esztendő második felében adják át rendeltetésének. Ez lesz az egyesülés legnagyobb létesítménye, a dokumentációk szerint 216 millió forintba kerül. Mindezeket és a további együttműködés lehetőségeit vitatták meg az egyesülés tanácsának legoz illetékes szervek a rendelkezéseket. Milyen alapokról indul az irányelvek megvalósitásáért Bács-Kiskun? Itt nagyobb mértékben kell a magánerőt ott- nqnteremtésre serkenteni, mint az ország más részében. Ezt — s mint nemrég egy lapunknak adott interjújában dr. Gajdócsi István, a megyei tanács elnöke is utalt rá — köny- nyebben viseljük el, mint az a környék, amely hozzászokott a nagyobb központi támogatáshoz. Máris vannak országba szóló eredményeink. Minden városban létrehozták a csald- diház-építőket segítő irodákat, ahol nemcsak tanácsot adnak, de lehetővé teszik a gépkölcsönzést, segítik az anyagbeszerzést. A Központi Bizottság helyesnek tartja a lépcsőzetes lakáshoz jutási rendszert — ebben is van bőséges tapasztalat: csaknem öt éve működik a kecskeméti fiatal házasok otthona, s hamarosan átadják az OTP-beruházásban épített garzonházat is. A megye lakosai valószínűleg külön örömmel fogadták az irányelv következő mondatát: „A szociálpolitikai támogatást ki kell terjeszteni a családiház-építőkre is.” Kérték, várták hosszú ideje ezt a döntést, amelynek jogosságához aligha férhet kétség: nyilvánvaló, hogy minden támogatást megérdemel az, aki saját erejéből oldja meg lakásgondját, s nem vár állami segítségre. Az ország jelenlegi gazdasási helyzete közismert. Ha gondjaink ellenére sikerül lakás- helyzetünkön társadalmi méretekben javítani, ezzel általános közérzetünk is javulhat. Ezt a szándékot tükrözik az MSZMP Központi Bizottságának irányelvei. % utóbbi ülésén, amely összegezte az eddigi munkát és meghatározta a soronkövetkező feladatokat. Megállapították, hogy sok még a tartalék és számos hasznos módszer vár élterjesztésre. Tovább bővíthető a szolgáltatások köre, amely elősegíti a gazdaságosabb termelést. K. S. Olvasnivaló a munkahelyen Üzemi könyvtárosok tanácskoztak A megyei üzemek szakszervezeti könyvtárosai tegnap Kecskeméten tartották szokásos évi tanácskozásukat. BaUabás Béla, a Szakszervezetek Bács-Kiskun megyei Tanácsa könyvtárának igazgatója összegezte az üzemi könyv, tárak múlt évi eredményeit, s vázolta az intézményhálózat további feladatait. A beszámoló figyelmet érdemlő megállapításokat tartalmaz. Egyebek között azt. hogy — az országos átlaggal ellentétben — Bács- Kiskunban nem csökkent, inkább valamelyest növekedett a be-' iratkozott olvasók és a kölcsönzött kiadványok száma. A könyv- állomány 'tizenhatezer kötettel bővült, s ma több, mint kétszáz- harmincnégyezer. Az intézményhálózathoz tartozó munkahelyek hatvanegyezer dolgozót foglalkoztatnak. Több mint tizenkilencezren beiratkozott ol- vasói a munkahelyi könyvtáraknak, s közülük itízezer-kétszázan fizikai állományú dolgozók, örvendetes, hogy szaporodott azoknak a vállalati könyvtáraknak a száma, melyek már önerőből vásárolnak rendszeresen kiadványokat. A tanácskozás résztvevői követelményként fogalmazták meg, hogy növelni kell az üzemi könyvtárak szolgáltatásainak színvonalát. Jobban ki kell használni a könyvtárközi kölcsönzések, illetve az egy üzemen belül működő szakmai és szakszervezett könyvtárak együttműködésének lehetőségeit. Célszerű lenne, ha — ahol arra megvannak a feltételek — öszevonnák e két könyvtártípust. A lakáshelyzet javításáért E Ki-ki saját élettapasztalatából tudja, hogy az életkörülményeinket alapvetően meghatározó lakáshelyzet évtizedek óta társadalmunk egyik legégetőbb gondja. Annak ellenére az, hogy az elmúlt húsz évben csaknem minden második család költözött új, egészséges lakásba. Ez idő alatt a legtöbb nyomornegyedet Icgya- lulták a földgépek, új városrészek, lakótelepek tucatjai épültek. Jellemző, hogy pél- ' dául 1970-ben csak minden tizedik, a hetvenes évek végére már minden negyedik lakás három vagy többszobás volt, s a komfortos kategóriába sorolhatók száma megkétszereződött ebben az évtizedben. A nagy építkezések korszaka nem zárult le: a második 15 éves laka&épitési program keretében el kell készülnie egymillió-kétszázezer lakásnak. Ezt a döntést most megerősítette a Központi Bizottság — amint a pénteki lapokban , olvasható. Ösztönöz arra is, hogy a magánerőből építendő lakások aránya növekedjék. A gondok sajnos — mint mondani szokás — újratermelődnek. Aki ugyanis egykor új lakásba költözött, .annak ma már a fiai, a lányai az új lakásigénylők. A Központi Bizottság határozatához a társadalmi viták tapasztalatait hasznosítva tárgyalta meg, miként lehetne javítani életkörülményeink egyik fontos meghatározóján, a lakáshelyzeten. Nemcsak a lakásépítési program folytatása mellett foglalt állást a párt vezető testületé, hanem azt is hangsúlyozta, hogy a családot alapító fiatalokat rövidébb időn belül kell önálló otthonhoz juttatni. Társadalmi feszültségek keletkezését kerülhetjük el azzal, ha a lakáselosztás igazságos, ezért az eddigi gyakorlatot módosítva, az elosztásban erősítik a szociális megfontolásokat, a terhek vállalásában pedig a fokozatosságot érvényesítik. Nyilvánvaló, hogy a lakás- helyzet javítása óriási terheket ró az állami költségvetésre. A lakások 90 százalékához az állam valamilyen formában anyagi támogatást vagy kedvezményt nyújtott. Csupán az V. ötéves tervidőszakban 75 ezer tanácsi bérlakást újítottak fel. A terhek viselésében tehát a bérlők eddig aránytalanul kis részt vállaltak. A tanácsi lakások bérei több mint tíz éve változatlanok, s aki kicsit is pld számolni, azt nem kell meggyőzni arról, hogy ,a jelenlegi lakbérekből nem futja a lakás felújítására, fenntartására. S bár a terhekből a következő évtől kezdődően egyre többet vállal a bérlő — a Központi Bizottság úgy foglalt állást.—, hogy a szociális szempontokat érvényesítve a lakbérek növeléséből eredő terheket — az államháztartás számlájára — csak fokozatosan szabad a bérlőkre hárítani. Azaz csak bizonyos idő múltán kell a felemelt teljes lakbért fizetniük. Ennek pontos meghatározásához ez év végéig dolgozzák ki S. B. R. M. I Az egyesülés épülő tejüzeme.