Petőfi Népe, 1982. április (37. évfolyam, 77-100. szám)
1982-04-21 / 92. szám
Nyolcszáznegyven évvel ezelőtt, 1142. április 21-én halt meg — 63 éves korában — Pierre Abélard, korabeli latin nevén Petrus Abaelardus francia filozófus és teológus, költő. Nemesi családból származott, Párizsban tanult, de csakhamar túlszárnyalta mestereit. Párizsban, a főiskolán olyan sikerrel tanított, hogy egész Európából özönlöttek hozzá a tanítványok. Egyikük, Fulbert kanonok tehetséges unokahúga, Héloise iránt szerelemre lobbant, s a viszon- zott szerelemből fia született. Titokban házasságot kötött a lánynyal, mire válaszul a kanonok felbérelt emberekkel megfosztotta férfiasságától. Abélard 1118- ban a párizsi St. Denis kolostorba vonult, felesége pedig az ar- genteuili apácazárdába. A Sic et non — Igen és nem — című művében felelevenítette az ókori dialektikus vitatkozási módszert: a problémák megoldását az egymással ellentétes nézetek szembesítésével. A többi között ezzel a módszerrel mutatta ki az egyházi tekintélyek állításainak ellentmondásait. Fő művét, a Theológiát és nézeteinek egészét az egyház többször is elítélte; Héloise iránti szerencsétlen szerelmét az irodalom őrizte meg. Propagandisták akadémiája A szocializmus építése Lengyel- országban címmel tegnap délután Kecskeméten, a megyei pártbizottság székházában Bródi Gábor, az MSZMP Központi Bizottságának munkatársa tartott előadást. Növényvédelmi előrejelzés A több mint egy hete tartó különlegesen hűvös időjárás közepette az őszi káposztarepcét jobban kell védeni a repcefény-bo- garak kártétele ellen. Különösen fontos ez a védekezés a növény elhúzódó bimbós állapota miatt. A legutóbbi évek sokoldalú kísérletei ugyanis azt bizonyították, hogy ilyenkor a fénybogarak tömeges betelepedése súlyos, 20—40 százalékos termésveszteséget okozhat. Ezt a kárt később a virágzás alatt végzett kezelésekkel már lehetetlen elhárítani. Változtatni kell tehát a repcefény- bogár elleni védekezés eddigi hazai gyakorlatán, s a rendszerint virágzáskor beiktatott kezeléseket célszerű korábban, a bimbós állományokon végrehajtani — javasolja a MÉM Növényvédelmi és Agrokémiai Központ. A mostani, korai kezelés jelentőségét a repcefény-bogarak tömeges betelepedése mellett az is növeli, hogy a kemény téli időjárás miatt sokj őszi repcevetés kifagyott, a megmaradt állományokat tehát célszerű megvédeni. A lehűlés miatt a legutóbbi csapadékos napokon megnőtt az őszibarackfák tafrinás megbetegedésének veszélye, mert ez a levélfodrosodást okozó gomba kifejezetten hideg és nedves időjárási viszonyok között fertőz. A megbetegedés megelőzése-érdekében Orthocid vagy Ortho-Bhaltan felhasználásával kell permetezni. A raktárgazdálkodásról tárgyal a KGST szakértői csoportja Tegnap Kecskeméten a Tudomány és Technika Házában megkezdődött a KGST Raktárgazdái-' kodási Csoportjának 13. ülése. A négy napos tanácskozást V. Kuti, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Anyagtartalékdási Hivatalának elnökhelyettese nyitotta* meg, s köszöntötte a részt vevő tagországok — Bulgária, az NDK, Magyarország, Lengyel- ország, Románia, a Szovjetunió, s a KGST szaktitkársága — képviselőit. Ezután Székely Sándor, az Országos Anyag- és Árhivatal kereskedelempolitikai főosztályának vezetője tájékoztatta a KGST szakbizottságának tagjait a magyarországi raktárgazdálkodásról. Elmondta, hogy az országban mintegy 16 millió négyzetméter raktárterület van, amelynek mindössze 20 százaléka felett rendelkezik a termelőeszköz-kereskedelem. Ily módon a készletek csaknem 70 százalékát a felhasználók raktározzák. Mindez anyag- és eszközgazdálkodási gondokat okoz, amin az elkövetkező években változtatni kell. Az elmúlt öt esztendőben is történtek erőfeszítések a helyzet javítására, s a kereskedelem 140 ezer négyzetméter korszerűen gépesített, megfelelő információs rendszerrel ellátott raktárakat épített. Nagy gondot fordítottak arra, hogy ezek a közúti, a vasúti és a víziközlekedés csomópontjaiban legyenek. Rendelkeznek szabad vámterülettel, ily módon a külföldi vállalatok részére bérraktározást végezhetnek, s fel vannak szerelve korszerű rakodógépekkel, konténerekkel. Az előadó bejelentette, hogy a szakbizottság tagjai a négynapos tanácskozás ideje alatt megtekintik majd a Hajdúsági Iparműveknél a magyar szakértők által tervezett, nagy választék befogadására képes, kísérleti jellegű, korszerű, darab- áru-magasraktárat. Ezt a létesítményt a VEGYTERV kiviteli tervei alapján a Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalat építette, a felrakógépeket és acél- szerkezetet a KAPOSGÉP, a villamos és automatikus vezérlő berendezést a VBKM fejlesztette ki és készítette eL Az ülés résztvevői ezután azt vitatták meg, hogy a raktárakban milyen üzemszerű szolgáltatásokat kell fejleszteni, és ezekhez milyen gépekre, berendezésekre van szükség. Aktuális kérdésként merült fel a meglévő raktárak, tárolóüzemék technológiájának korszerűsítése, gazdaságos üzemben tartása. N. O. Újjászervezik a tanyai ismeretterjesztést A TIT kecskeméti járási szervezetének vezetőség- és küldött- 6 választó közgyűlésén egyebek között megállapították, hogy az utóbbi időben százhúsz-^—száznyolcvan előadást tartottak a tanyavilágban, külterületeken. E program jelentős része a fizikai dolgozók körében végzett ismeretterjesztésnek. Különösen népszerűvé váltak az egészségügyi, pedagógiai, biológiai, földrajzi és irodalmi előadások.^ A társulat e tevékenységéhez sok segítséget nyújtottak szervező ^unkájukkal a Hazafias Népfront helyi szervei, közreműködésükkel pedig a Kecskeméti Óvónőképző Intézet irodalmi színpadának tagjai, és a kecskeméti színház művészei is. Az említett százhúsz—száznyolcvan TIT-előadás azonban — hangsúlyozták — nincs arányban a tanyai területek nagyságával, az ott élők lélekszámával. .Mindenképpen növelni kell az érdeklődésre számot tartó rendezvények számát. Ennek érdekében az első lépéseket már megtették, s tovább keresik azokat az új kapcsolatokat, lehetőségeket, amelyek kihasználásával előbbre vihető, újjászervezhető és bővíthető a tanyai ismeretterjesztés programja. Jó jel, hogy a TIT törekvését támogatja az Erdei Ferenc Művelődési Központ, s több társadalmi szervezet is. ITT A „K”! A magánautók rendszáma valamikor régen a C betűvel kezdődött: az Autó Motor külön eseményként emlékezett meg egy-egy új második betű belépéséről. Változnak az idők — és a rendszám-kezdőbetűk. Következett az I, majd az ti, aztán a Z, később a P, s — alig három éve —- a T. Egyszer azonban ennek is vége, s ezt ülő múlt időben mondani... Tudniillik az utakon megjelent a K kezdőbetűs magánrendszám. Vannak, akik emlékeznek rá: valamikor a 125 köbcentin aluli motorokat jelölték ezzel. Most — amig ez a betű is el nem fogy — a magánautókat. Miről ír a Kertészet és Szőlészet? A Kertészet és Szőlészet e héten megjelenő, 16. számában már jó előre felhívja a figyelmet a májusi fagyok elleni védekezésre és hasznos tanácsokat ad a virágzó gyümölcsfák megvédésére Gergely István. Természetes, hogy a kiültetett palántákat is meg kell védeni. A palántavédelem tennivalóit is összefoglalja a Kertészet és Szőlészet mostani száma. Lehoczky János írása a szőlős- kertekben előforduló tőkepusztulások okainak elemzése mellett elsősorban a megelőzésre ad hasznos tanácsokat. Valamilyen okból sok kertben elhanyagolják a szilva növényvédelmét. A népszerű hetilap most arra hívja fel a termelők figyelmét, hogy a poloskaszagú szilvadarázs ellen a -sziromhullás végén,' a szilvamoly ellen a szilva elvirágzása után négy héttel, majd július közepén és végén szükséges permetezni. A biológiai kertművelés nem valósítható meg egyik napról a másikra, azonban fokról fokra mégis érdemes áttérni rá. Az átálláshoz ad hasznos tanácsokat Mezei Ottóné írása. A lapban bemutatnak egy új korai őszibarackfajtát is, a Sprin- goldot. (MTI) Kilyukadt a távfűtővezeték Kecskeméten, az E5-.ös út glatt, a Lenin tér 1—3. számú házak előtt kilyukadt a 16 évvel ezelőtt lefektetett távfűtővezeték. Helyreállítására megkezdődtek az előkészületek. Az Ingatlankezelő és Távfűtő Vállalat tájékoztatása szerint a munkálatok ideje alatt — április 22’én csütörtökön reggel 7 órától — a Leninvárosban, az Árpádvárosban és a városközpontban szünetel a távfűtés. A javítást előreláthatóan pénteken délig (ha lehet azonban már csütörtök estére) befejezik. A vállalat az érintett lakosság szíves türelmét kéri. NÍVÓDÍJ (Bíró Zoltán nyerte el az idén a Forrás nívódíját Magyar művelődés, magyar társadalom című esszéjéért. A kiemelkedő színvonalú tanulmány tavaly jelent meg a Forrás szeptemberi számában. A nívódíjat Hatvani Dániel, a folyóirat főszerkesztője adta át tegnap délután a kecskeméti sajtóklubban. MŰSOR: ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Április 21rén, szerdán 17 órakor a művelődési központ művészi-torna csoportjának bemutatója. A csoport vezetője: Dr. Gátay Ferencné. 18 és 20 órakor: „Híres párok” — sorozat. Csongrádi Kata és S. Nagy István estje. (Az április 5-én elmaradt irodalmi bérleti előadás helyett.) Előzetes 26-án, 19 órakor: A SZKÉNÉ Színház bemutatója. Karinthy Frigyes: A bűvös szék. KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZlNHÄZ Április 21-én, szerdán délután 3 órakor: Az Angyalarcú'. Ifjúsági B-bérlet. Tűzesetek Kecskeméten az Ürihegy 50. számú ház 9 négyzetméteres, fából készült melléképületében elhelyezett 30 mázsa fűrészpor lobbant lángra egy eldobott égő ci- "garettavégtől. Szerencsére a kecskeméti állami tűzoltók idejében a helyszínre érkeztek, így az anyagi kár csak 2 ezer forint. Nem sokkal később Jakabszálláson a III. kerület 76. Számú ház udvarán 40 mázsa réti széna gyulladt ki hasonló okból. Ezt is a kecskeméti állami tűzoltók lokalizálták. ' Az anyagi kár 4 ezer forint. Az olajkályha adagolójának hibája miatt gyulladt ki Kiskunfélegyházán Mészáros János melléképülete. Megégett 150 kéthetes liba. Az anyagi kár 9 ezer forint. Nyílt láng használata miatt gyulladt ki Lajosmizsén Radics Sándor lakóépülete, és a benne levő berendezés. Az anyagi kár 30 ezer forint. Damogyi Sándor gyermeke gyufával játszott TáZláron a IV. kerület 50. számú ház udvarán, és emiatt kigyulladt a sertésól, 300 kéve kukoricaszár, és , 5 . mázsa tűzifa. Az anyagi kár meghaladja a 11 ezer forintot. A kiskunfélegyházi és a kecskeméti; állami tűzoltókat riasztották, mert Bugacon a Felsőmön nostor 5. szám a}att kigyulladt a Városföldi Állami Gazdaság egyik lakóépülete. A tetőszerkezet és a bútorzat jelentősen megrongálódott. Az anyagi kár 30 ezei forint. Ugyancsak Bugacon, a November 7. utca 26. szám alatti lakóház teteje és a szobákban elhelyzett bútorok lobbantak lángra. Az anyagi kár 5 ezer "forint. Mindkét tűz ügyében a rendőrség a tűzoltóság szakértőivel közösen vizsgálatot indított. A Magyar Hűtőipar bajai gyárában a hűtőház géptermében az ammóniumtartályok szigetelése és hulladék-szigetelőanyagok gyulladtak ki. Mint megállapították, a padlástérben lángvágóval dolgoztak, s egy izzó vasanyag leesett a gépházba, amelytől kigyulladt a szigetelés. Szlovikovics Ferenc, aki a lángvágóval dolgozott könnyebb égési sérüléseket: szenvedett. A kórházba szállították, ahonnan elsősegélynyújtás után kiengedték. A becsiljí anyagi kár 40 ezer forint. A tüzet a bajai és a kalocsai áltajjhi tűzoltók oltották 111 feli'í1' '.A t MOZI Április 21-én, szerdán KECSKEMÉT városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: A REMÉNY JOGA. Színes magyar film. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: ELLOPTAK A JUPITER FENEKÉT. III. helyárú. Színes, magyarul' beszélő, francia bűntigyi film- vígjáték. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: SZIVÁRVÁNY. Színes szovjet mese. film-összeállítás. i A Városi mozi épületében Mesemozi gyermekmegőrző jelleggel tart előadást.. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: EGY KIS ROMANTIKA. Színes, magyarul bészélő amerikai filmvígjáték. KISKOROS Petőfi mozi: szünnap. KALOCSA Otthon mozi: 4. 6. és 8 órakor: CSÚFAK ÉS GONOSZAK. II. helyárú! Csak 18 éven felülieknek! Színes, magyarul beszélő, olasz film. A megyei mpziüzemi vállalat a műsorváltozás jogát fenntartja. HÍREK • HÍREK NAPTÁR 1982. április 21. Szerda. Névnap: Konrád. Napkelte: 5 óra 45 perc. Napnyugta: 19 óra 41 perc. Holdkelte: 5 óra 06 perc. Holnyugta: 16 óra 41 perc. NÉVTÁR Ma Konrád napját ünnepeljük. A név a német Konradból származik, amely a Kuonrat fejleménye. Elemeinek jelentése: merész plusz tanács. Ezen a napon gratulálhatunk még az Abelárdoknak, Adolároknak, Anasztáziának, Anzelmeknek, Anzelmáknak, Simeonoknak, Simonoknak, Zelmák- nak, Zelmiráknak és Zsomboroknak. AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: április 19-én a középhőmérséklet 6,9 (az 50 éves átlag 11,8), a legmagasabb hőmérséklet 11,6 Celsius-fok volt. a nap 5 órán át sütött. Tegnap reggel 8 órakor 3,6, 14 órakor 10 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 1,2 fok, a légnyomás 1016,2 millibar i(emelkedő) volt. — AZ ÁLLAMI BALETTINTÉZET felvételt hirdet olyan 10—12 éves leány- és 10—13 éves .fiúgyermekek részére, akik a tánchoz kedvet éreznek, és elvégezték az általános iskola első négy osztályát. A felvételi vizsgára május 3-tól 15-ig lehet jelentkezni. A v vidékiek külön hozzájárulással • válaszborítékkal és bélyeggel ellátva írásban, a budapestiek személyesen jelentkezzenek az Állami Balettintézetnél. (1061. Budapest. VI., Népköztársaság útja 25.) • Miskolcon, a Herman Ottó Múzeum Kossuth utcai helyiségében kiállítás nyílt „Készítette a türelem” címmel. A századforduló idején készültek ezek a tárgyak, a különböző nagyságú üvegekben bányász- és bibliai jelenetek láthatók. — A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének kecskeméti szervezete május 16-án országos CACT műkotorék versenyt rendez valamennyi kotorékfajta részére Kecskeméten, a Műkertben. Április 30-ig lehet nevezni a következő címen: MEOE kecskeméti szervezete, 6000 Kecskemét. — AZ ÓPUSZTASZERI Nemzeti Történeti Emlékpark megnyitotta .kapuit, és vasárnap már népes turistacsoportokat fogadott. A történelmi emlékhelyen befejezéséhez közeledik a skanzen építése. — Hétvégi falu a Mecsekben. Kisújbánya, a Mecsek "egyik legszebb hegyi települése hétvégi faluvá alakulj Már csak egyetlen őslakó él itt, s az árván maradt házat a természetkedvelő városi emberek vásárolták meg üdülés céljára. A tanács gondosan ügyel arra, hogy a XVIII. századi falu megőrizze sajátos karakterét. — KIVÁLÓ VÁLLALAT. Az Országos Vízügyi Hivatal elnöke a MEDOSZ elnökségével egyetértésben eredményes múlt évi munkája elismeréséül Kiváló Vállalat címet adományozott a lajosmizsei Vízgépészeti Vállalatnak. — A rendőrség keresi az IP 57—27 forgalmi rendszámú sötétkék Lada 120Ö-as típusú személygépkocsit, amit 1982. április 16-án az esti órákbap loptak el Kecskeméten. Nosztalgiahullám ’82 ■Nem vicc, hanem keretes hirdetés; 343-as számmal; megjelent a Petőfi Népe, 1972. áprilip 19-i számában. „Megérkeztek az ez évi olajkályhák. Kedvező fize- tési feltételek mellett olcsón futhéti lakását. Már most szerezze be az /olaj- kályiháját!” , Hej, régi szép, olcsó olajban gazdag idők ... —if. — BÁCS MEGYEIEK SIKERE. Az elmúlt hét végén Salgótarjánban rendezték meg a Munkásfiatalok, VI. Országos Vers- és Prózamondó Versenyének döntőjét, amelyen sikerrel szerepelt két megyénkben fiatal. Molnár Zsuzsa, a kalocsai kórház védőnője produkciójáért bronzdiplomát kapott. A Nógrád megyei Szénbányák különdíját Bodor Pálnak, a kecskeméti DUTÉP Vállalat dolgozójának ítélték oda. [ Holnapi lapszámunkból Csütörtöki lapszámunk negyedik oldalán tudósítást olvashatnak a kiskunmaj- sai Jonathán Tsz szárítóüzemének mankójáról, és befejezzük a Napirenden az alkatrészellátás című sorozatunkat. Az ötödik oldalon Még egyszer az Éneklő Ifjúságról címmel elemző írást közlünk a szakmunkástanulók és a kórusmozgalom kapcsolatáról, a kórusszervező, -nevelő munka nehézségeiről. „Remekművek műhelye" címmel képriportban mutatjuk be a budapesti. Százados utcai ■ híres művészkolóniát. — „Melegjáratás” a paksi atomerőműben. Üjabb jelentős állomásához érkezett az első 440 MW-os egység üzembe 'helyezési folyamata a paksi atomerőműben. A hétfő éjszakai órákban megkezdődött az- I. sz. reaktorblokk melegjáratása. Nukleáris üzemanyag nélkül, üzemi hőmérsékleten és nyomás alatt komplexen próbálják ki a fő- és segédrénd- szereket. — IRODALOMTÖRTÉNETI VÁNDORGYŰLÉS kezdődik pénteken Orosházán, a Petőfi Művelődési Központban, la 70 éve született Darvas József emlékére. A háromnapos tanácskozáson a Viharsarok paraszt-szocialista mozgalmáról, néprajzáról és irodalmáról [hangzik el előadás, valamint Darvas József munkásságáról értekeznek az irodalomtudósok. A vándorgyűlés vasárnap a pikareszkről folytatandó kerékasztal- beszélgetéssel fejeződik be. — Figyelmetlenül az útra. Hétfőn este Sükösdön Belházi Sán- dorné 62 éves nyugdíjas, helyi (Dózsa Gy. u. 111.) lakos figyelmetlenül lépett az úttestre, egy féktávolságon belül érkező személygépkocsi elé. Az idős asszony nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. — A MAGYAR HANGOSFILM 1931—1981 elnevezésű kiállítás bezárta kapuit. A kiállítás anyagának ' egy részét átmenetileg a kaposvári mozimúzeumban mutatják be. Tárgyalások folynak arról, hogy az összegyűjtött tárgyi emlékek, dokumentumok fel- használásával mozicentrumot alakítsanak ki a fővárosban. — Pecsenyekacsák. A Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalatnál megkezdték a pecsenyekacsák vágását. Az idei szezont 30 ezer darab ízletes húsú és tepertőjű víziszárnyas feldolgozásával indítják. Az első termékszállítmányokat egyelőre nem exportra, hanem a hazai kereskedelemnek küldik a baromfihús-választék bővítésére. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Klskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér l/a. 6001 Telefon: 20-111 Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető ' a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési Ülj: egy hónapra 34,— forint negyedévre 102,— foyir.t egy évre 400,— forint. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 20-468 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133-235 X.