Petőfi Népe, 1982. április (37. évfolyam, 77-100. szám)

1982-04-18 / 90. szám

1- MŰVÉSZET MŰVELŐDÉS • IRODALOM Séta a kerámia stúdióban Aki először jár Kecskeméten, s olyan sze­rencsés, hogy van ideje kószálni, a várossal ismerkedni, bizonyára jónéhány épületre fel­figyel. Üjakra, régiekre, s megújhodott ré­giekre. Azok között, amelyek képét meg is őrzi az emlékezete, bizonyára ott lesz a ke­rámia stúdió épülete is. A város vendégeinek érdeklődését általában felkelti ez a szép fe­hér ház, s a kapun olvasható felirat: Nem­zetközi Kerámia Kísérleti Stúdió. És jönnek is a látogatók, egyedül és csoportosan, hely­beliek és távolról érkezettek. Számosán pe­dig kimondottan a házért, e műhelyért jön­nek Kecskemétre az ország, sőt a világ szá­mos pontjáról... — Valójában hányán dolgoztak már a stúdióban? Kik és milyen feltételekkel vehetnek részt az itt folyó munkában? — kérdezem Prcbstner Jánost, a stúdió veze­tőjét. — Évi húsz ösztöndíjra van le­hetőségünk. A nálunk dolgozó művészek havi négyezer forint ösztöndíjat kapnak, s igen cse­kély térítés ellenében szállást és ellátást. — Mennyi időt tölthet egy-egy művész a stúdióban? — Az ösztöndíjasok 2—6 hóna­pos időtartamra biztosítják szá­mukra a munkát. — Hogyan kapcsolódhatnak be a munkába a külföldi keramiku­sok? — Először a Finomkerámiaipari Művek hívott meg. külföldi alko­tókat, majd a stúdió fejlődésével a Magyar Képzőművészek Szö­vetsége ezt a lehetőséget is nem­zetközi kapcsolatcserére ajánlotta, így az államközi cserék kereté­ben látogathatnak el a stúdióba, s dolgozhatnak itt .a világ minden részéből érkező művészek. Per­sze más forrásokból is értesülnek a külföldi keramikusok az itt fo­lyó munkáról. Például a Magyar- országon megrendezett Nemzet­közi Kerámia Kongresszust köve­tően az egyik résztvevő külföldi művész az igen jelentős Ceramic Monthly című amerikai szaklap­ban írt a stúdióról. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy az el­múlt évben 67 külföldi jelentke­zés futott be hozzánk. — Hogyan született meg a stú­dió megalapításának gondolata? Mi indokolja létrehozását? — A kerámiaszakma rendkívül technikaigényes. Egy frissen dip­lomázott keramikus előtt két le­hetőség áll. Vagy gyárban tervez, vagy magántervező lesz. Ahhofc, hogy valaki magántervezőkéit elindulhasson a pályán, nagy alaptőke szükséges. Műtermet kell vennie, kemencét, amiben ki­égetheti a munkáit, s más beren­dezéseket is be. kell szereznie. Ezenkívül pedig alapanyaghoz kell jutnia. Magyarországon azon­ban az alapanyagok a gyárak bir­tokában vannak. Egy magánter­vezőnek elég nehéz hozzáférni ezekhez az anyagokhoz. A gyári tervező talán könnyebben kap anyagot „magánemberként” is, de a többnyire munkaidőhöz kötött gyári munka mellett kevesebb ideje, marad a kísérletezésre. A stúdió a Finomkerámiapiari Mű­vektől valamennyi, Magyarorszá­gon használatban levő alapanya­got megkap. — A stúdió nevében szerepel a „kísérleti” jelző ... — Feladatunknak tartjuk a ke­rámia műfaji megújítását; eszté­• Orosz Mária: Hajtogatás. ti kai, de technikai, technológiai téren is. A stúdió mindössze té­maköröket javasol, s az alkotók ezen belül teljesen szabadon dol­gozhatnak. Természetes, hogy ilyen körülmények között min­denki új elképzeléseket, elgondo­lásokat próbál megvalósítani. — Mi a sorsa az itt készült müveknek? — Az elkészült művek a stú­dió tulajdonát képezik. Ezeket évente zsűrizik, s a legjobb ke­rámiák a stúdió gyűjteményébe kerülnek. Az eddig eltelt rövid idő alatt is egy rendkívül jelen­tős, 3—4 millió forintot érő köz- gyűjtemény jött létre. Tervezzük, hogy ennek anyagát állandó ki­állításon mutatjuk be. A stúdió udvarán álló gyönyörű paraszt­klasszicista épületet fogjuk rend­behozni, alkalmassá tenni e célra. — Mikorra tervezik a gyűjte­ményes kiállítás megnyitását? — Szeptemberben Kecskemé­ten és Siklóson rendezik az AIC (Nemzetközi Kerámia Akadémia) soros kongresszusát, s ebből az alkalomból szeretnénk megnyitni a múzeumot. Arról, hogy mit jelentettek alkotói pályáján a stúdióban eltöltött hónapok, már Orosz Mária és Benkő Ilona kera­mikusművészeket kérdezem. Orosz Mária: — A FIM Alföldi •■Porcelángyá­rának tervezője vagyok 1976 óta. Főleg az edényi gyáregységben tervezek. Gyári tervezőként van­nak alkotói napjaim,, de az el­mélyült kísérletezésre, a teljesen kötetlen (alkotói tevékenységre főleg itt a stúdióban nyílt lehető­ségem. A kerámia stúdióban sa­ját magam határozom meg a kö­töttségeim, azzal, hogy kijelölöm a feladataim. Ez egy több hóna­pig tartó nagy játék, óriási fel- frissülési lehetőség. És itt ez a nagyszerű szakmai könyvtár is, amelynek segítségével informá­ciókat kapok a világ kerámia- művészetéről. Ügy gondolom, hogy közvetlen összefüggés van a stú­dió léte és működése, valamint a magyar kerámia egyre jobb nem­zetközi szereplései között is. Rész­ben a stúdiónak köszönhető pél­dául, hogy az idén az olaszor­szági Faenza nagymúltú és ran­gos nemzetközi kerámiakiállítá-., sán 15 magyar keramikus mű­veiből is rendeznek bemutatót. Köztük szerepel majd munkái­val Orosz Mária, és következő beszélgetőpartnerem, Benkő Ilona: — Magántervezőként dolgozom, mindig is így dolgoztam. Ám a lehetőségek meglehetősen korlá­tozottak. Nehezen jutunk anya­gokhoz, a munkánkat könnyítő kisgépekhez. Saját műtermeink­ben általában csak alacsony hő­fokon tudunk égetni, mert csak ilyen kemencéink vannak. A stú­dióban sokféle kemence áll a ren­delkezésünkre, s számos kikísér­letezett égetési technika, techno­lógiai eljárás. De a stúdió szá­momra elsősorban az jelenti, hogy emberek között vagyok. Mert kü­lönben szinte szakmabeliekkel is alig találkozom. Itt szorosabb kapcsolatok alakulnak ki. Segí­tünk egymásnak dolgozni. ' Sarkadi Ilona KÖNYVESPOLC Gáli József kötetének novellái zömében alibitörténetek állatok­ról (Elmondom az életedet álla­tokban), teheíségtelenségét önál­tató hazugságokkal kendőző egy­kori barátról (Leltárhiány). Va­lójában önéletrajzi novellafüzér ez a kötet, melynek főhőse az ifjú írójelölt. A szerző 1930-ban született Gyulán. Családjával együt (apja köztiszteletben álló szanatóriumi főorvos volt) deportálták, s az álmodozó kamasz szülői támasz nélkül kezdi et tanulmányait a „háború utáni békében". Drama­turg szakot végez a Színművé­szeti Főiskolán. Hőse nem tud, nem akar farkassá válni. Csen­desen meditál inkább, megfesle- geti kortársai portréját, a kisvá­rost. ahol él, s egy „bárányélet" belső lélekrezdüléseit, „termé­szetrajzát”. A bölccsé fáradt em­berek szelíd és ugyanakkor sze­retetteljes iróniájával festegeti Gáli ezeket a mozaikképeket szü­lővárosáról, életének társairól: a családtagokról, az ötvenes évek­ben politikai bűnözővé rokkant Szűcs Imréről, a nyilasjelölt la­boratóriumi szolga fiáról, a kel­lemetlen modorú nyurgáról, egyet­len igazi barátjáról, s mindenek­előtt kesernyés öniróniával ön?. magáról. A mellékmondatok kap­nak igazán hangsúlyt ebben a könyvben, s a háttérnovelláknak is nevezhető, jó szögbe állított írások egyetlen arcot tükröznek sokáig emlékezetesen: Gáli Jó­zsefét. öniróniáján kívül a leg­megkapó bb, legrokonszenvesebb az önportréban szerzőnk őszin­tesége. Számot vet önmagával, s ezt szembesíti a korral, mely számára rendeltetett. ' Sokszor groteszkbe hajló ön­irónia. szemérmes liraiság, feszes tartású szerkesztés, remek háttér- rajz, fegyelmezett ■ dialógusok, mesteri ellenpontozás: ezek Gáli József stílusának legfőbb erényei. Az irodalomtörténet valószínűleg Papp Károly és Örkény István ígéretes utódát ismeri föl majd Gáliban. Későn. A szerző első novelláskötetének ' sikerét már nem várta meg, a könyv megje­lenésének évében halt meg, öt­venegy évesen. Kozma Huba Megőrzés és megújulás A MAGYAR SZOCIALIS­TA MUNKÁSPÁRT Közpon­ti Bizottságának 1972. június 15-.i határozata az állami ok­tatásról tehát meghatározó je­lentőségű, végrehajtásának eredményei, fogyatékosságai hatással voltak és vannak a tanuló ifjúságra, a pedagógu­sokra, s — miután ‘közvetve vagy közvetlenül valameny- nyien érdekeltek vagyunk — az egész társadalomra. Ez a felismerés magyarázza egye­bek között ‘az oktató-nevelő munka iránt megnyilvánuló széles körű érdeklődést, a ten­nivalókról folytatott viták sorát. Mit hozott az elmúlt tíz év a magyar oktatásnak? A Köz­ponti Bizottság április 7~i ülé­sén tárgyalt a tapasztalatok­ról és a további feladatokról. Az eredmények közül első­ként a mennyiségi fejlődés ér­demel említést. A cél az ugyan­is, hogy az iskola a jelen és a jövő feladatainak megoldá­sára képezzen-neveljen, ami természetszerűleg minőségi és nem mennyiségi kérdés, ám az is nyilvánvaló, hogy meny- nyiség és minőség között szo­ros az összefüggés. Neveze­tesen: az általános iskola mindaddig egyenlőtlen fel­tételekkel volt kénytelen szá­molni, amíg az óvodai hálózat nem épült ki, amíg a gyere­kek iskolára való előkészíté­se hiányos volt. Évről évre gyarapodott az óvodák szá­ma, az idén első osztályba lé­pők több mint 'kilencven szá­zaléka járt óvodába. A nyolc- osztályos általános iskola im­már a felszabadulás óta köte­lező. De valóban általánossá — abban az értelemben, hogy a gyerekek nemcsak elkezdik, hanem tanköteles korban be is fejezik tanulmányaikat — az utóbbi években vált: 95 százalékos az arány, ami fi­gyelemre méltó siker. A nyolc osztály [befejezése után a diá­kok 93 százaléka tovább ta­nul. EZ A MENNYISÉGI FEJ­LŐDÉS teszi Jehetővé a mi­nőségi követelmények növe­lését. Az általános iskolákban is. Ma még előfordul ugyanis, hogy a szakmunkásképzők pe­dagógusai számtani alapmű­veletekre, folyamatos olva- sásra-írásra kénytelenek ta­nítani növendékeiket. Az elég­séges általános iskolai bizo­nyítvány elégtelennek bizo­nyul. Ha elfogadottá vált — márpedig az adatok szerint azzá vált —, hogy az alap­ismeretek elsajátítása nélkül senki nem boldogulhat, vagy nagyon nehezen boldogulhat az életben, akkor ragaszkodni le­het, és kell ezeknek az ismere­teknek az elsajátításához, szá­monkéréséhez. Könnyű be­látni; hogy az általános iskolai oktatás színvonalától függ a középiskolások tevékenysége. Tudjuk, tapasztaljuk, hogy mindinkább szükség van a kö­zépfokú tanintézetekben , el­sajátítható ismeretekre, mű­veltségre. A középfokú kép­zés belső arányai a követke­ző években az érettségit adó középiskolák javára módosul­nak. Ez az arányváltozás sem pusztán mennyiségi, hanem elsődlegesen minőségi fejlő­dés. A népgazdaság szakem­berszükségletéhez igazodó fej­lődés. Az iskolarendszer ugyan­is soha sem formálódhat a gazdaságtól, a termeléstől, a társadalmi igényektől füg­getlenül. Mindaz, ami az oktatáspo­litikai határozat végrehajtá­sa közben elhibázottnak bi­zonyult, a társadalmi igények­kel valamilyen módon ellen­tétes intézkedésekből szárma­zott. Egy-egy tantál gy indoko­latlan háttérbe szorulása, a kötelező ismeretanyag túlsá­gosan gyakori módosulása, pe­dagógiai módszerek múló di­vatja kedvezőtlenül hatott az iskola stabilitására. Éppen ezért fogalmaz így a közle­mény: „A Központi Bizottság hangsúlyozza, hogy az ered­ményes, kiegyensúlyozott is­kolai munkához nélkülözhe­tetlen a stabilitás. Az alsó és középfokú oktatást a jelen­legi iskolarendszer megőrzé­se mellett — a nagyobb meg­rázkódtatások és a felesleges szervezeti változtatások ke­rülésével — úgy kell fejleszte­ni, hogy mind jobban teljesít­se alapfunkcióit, s egyben ké­pes legyen a szükséges meg­újulásra”. A KÖZPONTI BIZOTTSÁGI ülésen elfogadott irányelvek el­sődlegesen az állami teendőket, az oktatás tárgyi és személyi fel­tételeiről való gondoskodást, a központi irányítással és a he­lyi öntevékenységgel kapcso­latos feladatokat* összegzik. Mégsem csak szűk szakmai körhöz szólnak. Politikai és társadalmi szervezeteknek, mozgalmaknak és az egyének­nek is megvan a maguk fele­lőssége az iskolák további fej­lődésében. Hogy mást ne említsünk: a szülői gondoskodást, a család ösztönző példáját semmilyen intézmény nem pótolhatja. A pedagógusoknak elismerést, megbecsülést mi, az ifjúság sorsát magunkénak érző fel­nőttek adhatunk. A tudás, a műveltség értékét a gyerek azon méri le, hogy mi. az elő­ző nemzedékek mennyire tart­juk fontosnak. Az iskola csak velünk együtt győzheti, meg növendékeit a tanulás hasz­nosságáról. Tőlünk is függ te­hát, hogy a megalapozott el­képzelésekből, tervekből mi válik valóra, hogy milyenné lesz a következő években, év­tizedekben az iskolai oktatás­nevelés hatásfoka, . társadal­mi presztízse. M. D. Születésnap D eggel ' nulla fokot muta- - tott a hőmérő, de délután már sűrű pelyhekben hullt a hó. Este hat tájban aztán olyan hi­deg lett, hogy csikorgóra fagyott á friss lepel. A férfi megszokott egészség- ügyi sétájára indult. Mint mindig, napjában egy órácskára. Az or­vosa ajánlotta ezt, ha meg akar­ja akadályozni, hogy utolérje a negyvenesek között is arató in­farktus. A dohányzásról még akkor lészokótt, amikor meglát­ta a filctollal bekarikázott sinu­sokat £fz EKG diagramján. ’ Szerette ezeket az ésti sétákat.. Életének szerves, részévé váltak. Már a tölgyfaligetben járt, ami­kor eszébe jutott a délutáni, táv­irat. Megszokta az évek során, hogy számára az szinte mindig rossz híreket hozott. A mainak örült. „Negyvenedik születésna­podon jót kíván, Édesanyád”. Amikor gondolatban idáig ju­tott, elmosolyodott. Jól emléke­zett rriég: bohém korszakában szülővárosában tartották az egész hetes továbbképzést. Ügy tervez­te, hogy estéit majd az öreg ház­ban tölti. Úgyis olyan ritkán ta­lálkozott a szülőkkel. Persze mindez terv maradt. Már az első napon hajnálL ha\ romkor keveredett haza tisztessé­gesen megtöltve rizlingszilvánival. A későbbiekben sem változott sokat a helyzet. Mígnem az utol­só reggelen az éjjeliszekrényen megtalálta a példás zsinórírással rótt sorokat: „Fiam! A türelem és a tiszta ing elfogyott, Anyád”. 31 ázni kezdett. Ahhoz ko­ra rán volt még, hogy haza­menjen. / Csapok egy egyszemélyes szü­letésnapi murit — döntötte el hirtelen. Az ember csak egyszer negyvenéves az életében. A jónevű étteremben a szeme gyorsan megszokta a félhomályt. — Szabadjon ajánlanom a bor­júpárizsit, uram — mondta kifo­gástalan udvariassággal a pin­cér. — A borjúpárizsit? — kérde­zett vissza. — Igen kérem, a borjúpári- zsiti... — Ám legyen — adta meg ma­gát. Milyen furcsa: pontosan j har­minc esztendő telt el azóta. Ak­kor is, ötvenkettő februárjában, a születésnapján ugyanilyen idő járta. A szénszünet miatt már. három hete nem voltak iskolá­ban. 1 Január derekán kapott ugyan az alsó tagozat néhány má­zsa lignitet. A kályhákban pa­rázslóit valamelyest az alig- szén, de meleget már nem adott. Mígnem aztán Farkas, az osztály esze megoldotta a problémát. Nyaksálját feláldozva a könyök­csőbe dugta. A hideg mellett lett akkora füst, hogy a harmadik órától a tanítás külön értesítésig szünetelt/ LJarminc év előtti születés- - 1 napjára úgy emlékezett, mintha ma lett volna. Reggel még az édesanyja átszaladt a szomszédba. Nemsokára egy kis csomaggal jött vissza. — Mit hozott édesanyám? — kérdezte akkor reggel. — Meglepetést kisfiam — mond­ta az anyja. A meglepetés egy jó kilónyi friss borjúhús volt. Abban az időben nem hogy borjúhúst, de fagyasztott maihát is csak hébe- hóba lehetett kapni a hentesnél. Ügy tervezték, hogy mindhár­man j kivonatoznak a várostól húsz kilométerre lévő kis falu­ba, a nagynéniéhez. Ha csak a szülők mennek, úgy kevesebbe ke­rülne, de az egyszem gyereket ném akarták egyedül hagyni... Az esti, hazafelé tartó vonat több mint egy órát késett. Még alig látták a város pislákoló féá- nyeit, amikor már latolgatták, hogy mi is készüli ön majd a reg­gel szerzett kincsből. Mint már annyiszor, most is az ő kívánsá­ga teljesül. Másnap borjúpári­zsi lesz az ünnepi ebéd. Amikor a vonatról leszálltak, olyan sötét volt, az orrukig alig láttak. Nem botorkáltak még el a villanygyárig, amikor az édes­apja nevét hallotta. — Tessék, én vagyok — érke­zett a válasz. — Jöjjenek velünk — mondta egy másik rekedtes. — Dehát miért, kérem 3 —kér­dezte az apja. — Ha itt lesz az ideje, majd megtudja... C zeme csak lassan szokta - a sötétét. Már nem voltak messze a város főutcájától, ami­kor látta, hogy két bőrkabátos férfi fogta közre őket. Illetve csak az édesapját-és édesanyját, mert vele, a gyerekkel nemigen törődtek. A kis utca előtt az anyja meg­szorította a kezét, s már fordul­tak volna be a sarkon, amikor a rekedtlhangú rájuk förmedt: — Maga is velünk jön! — De kérem, legalább á kis­fiam ... Az anyja nem tudta be­fejezni. — Ha szó nélkül nem jönnek, abból még ennél is nagyobb baj lehet.,. A városi rendőrkapitányság el­ső emeleti folyosóján néhány is­merőst látott. Tamási bácsit, aki a vasgyárban dolgozott. Bözsi nénit, aki szemközt lakott. Édesapja Tamási bácsitól ér­deklődött: miért is vitték be őket tulajdonképpen? De ledorongol­ta egy szürke egyenruhás: — Ha nem, fejezi be a beszél­getést, zárkába csukatom! A kérdésre tulajdonképpen választ kaptak, amikor meglátták a vizsgálótiszt szobájából kive­zetett Pintér uramat. Pintér uram bilincsben volt. Tőle hozta ma reggel az édesanyja a borjúhúst. A kihallgatás a korai haj- - nalba csúszott. Ki mikor mennyi húst vásárolt ettől a nép­árulótól, aki miatt nem kerülhet nagyobb falat a dolgozó asztalá­ra? Pintér uramon kívül még Tamási bácsit is ott fogták. Utób­bi éjfél után bevallotta, hogy összesen hét kiló húst vásárolt. A lányának szánt még belőle, meg a menyének ... A vizsgálótiszt őt is kikérdez­te volna, de aztán erre nem ke­rült sor, mert az édesanyja ordí­tani kezdett, hogy vele csinálja­nak amit akarnak, de a gyereket azt hagyják! Elmúlt már öt óra, amikor a szüleivel egy rendőr társaságában elindultak hazafelé. Az anyja úgy hagykabátban egyenest a spájzba ment, és kihozta a húst. A rendőr kutatott még egy dara­big a konyhában. Benézett a nagy lábasok mögé is, majd a hangját hivatálasra emelte: — A törvény nevében a bűn­jelet lefoglalom! Édesanyja ezen mosolyogni próbált, de mindez csak egy ke­serű biggyesztésre sikeredett. A „bűnjelet” a rendőr egy kiürített liszteszacskóba rakta, és szólt az anyjának, hogy kövesse. Édesap­ja kérte, hogy inkább őt vigye el, de az, mint aki süket, kinyi­totta a konyha ajtaját az anyja előtt... pintér uram a feketevá- - gásért, a népellenes cse­lekedetért három évet kapott. Leültették nyolc hónapra — or­gazdaságért — Tamási bácsit is. Bözsi nénit és az édesanyját ne­gyednap hajnalán hazaengedték azzal, ha még egyszer ilyen elő­fordul, lássák a következmé­nyét.,.. — Jó étvágyat uram! — hoz­ta díszes tányéron párolgó rizs­körettel a húst a fiatal pincér. — Mondja barátom! Ismeri azt a kifejezést, hogy feketevágás? — Nem ismerem... — mond­ta a pincér. — S azt a fogalmat, hogy svarc- ból szereztem? — Azt sem kérem... De miért kérdezi ? — Hagyja csak ... Nem érde­kes ... A pincér értetlenül ment el az asztaltól, ö jókora falatot vágott a húsból... és miközben szájá­ban forgatta, nem tudta eldön­teni, hogy negyvenedik születés- napján boldog legyen-e vagy szo­morú. Szabó Pál Miklós • Benkő Ilona: Padlóváza.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents