Petőfi Népe, 1982. március (37. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-11 / 59. szám
1882 március 11. • PETŐFI NEPE • 5 „CSAK ÉNEKELTÜNK LÉLEKKEL, JÓ KEDÉLLYEL...” t Egy kórus története, és ami mögötte van... Vannak korok — évek, évtizedek —, amikor az emberek szeretnek énekelni. £s vannak időszakok, amikor a kórus- éneklés — vagy általában a műkedvelő művészeti tevékenység — alacsony presztízsűvé válik. Vajon mitől függ ez a hullámzás, hanyatlás vagy felfelé ívelés? Az országirányító politika kultúrához való viszonyától? A gazdaság növekedésétől? Az ember mindennapi létviszonyaitól? A korszellemtől? ... A most 75 éves Kiskunfélegyházi Petőfi Kórus, a valamikori Petőfi Dalárda történetében és mai gondjaiban — az évfordulóra való emlékezés mellett — egy kicsit az előbbiekre is próbálunk választ kapni. Cserebere a halasi könyvtárban Évtizedes dokumentumok A jegyzőkönyv szerint a kórus 1907 májusában alakult, egy nemzeti érzéseket tápláló hazafias esemény megünneplésére összeverbuválódott alkalmi énekelő csoportból. Csupa komoly férfiember, evikkeres, bajuszos úr: az akkori Kiskunfélegyházi Daloskor tagjai. Nem ez volt a város egyetlen és első énekkara, hiszen az 1870-es években is léteztek már különböző kórusok, de a működés időtartamát tekintve csupán ez bizonyult hosszú életűnek. A századfordulót követő évtized a kiskun város életében a kulturális fellendülés időszaka volt. Ám nemcsak a városéban; az országéban is. Kiskunfélegyházán a dualizmus utolsó harmadában jön létre egyebek között a régiségtár, a mai Kiskun Múzeum elődje, a Petőfi Könyvnyomda, a főgimnázium és a tanítóképző, az Uránia ismeret-' terjesztéssel foglalkozó részvény- társaság. no meg az a népszerű olvasókör, amelyért Asztalos János a bezáratás elleni tiltakozása miatt börtönbe került. Ennek a kornak a végén írják le a csaknem mezővárosi jellegű kis település lapjainak egyikében: „Miért ne lehetne nálunlf létesíteni egy egész épületet, ahol tágas teret ás mindig nyitott, meleg otthont találna az érvényesülésre minden ■ kulturális törekvés, s ahol városunk közönségének legszélesebb rétegei juthatnának közelebb a szellemi élvezetek tiszta forrásához.” (Félegyházi Hírlap, 1908. május 17.) A hirtelen jött kulturális konjunktúrát azonban nem sikerült a félegyháziaknak meglovagolni, a művelődési palota azóta sem készült el... Kinyitni a bugyellárist A frissen megalakult daloskor tagjai közé kei ülni akkoriban komoly tekintélyt jelentett. Nem vesznek fel akárkit. Választmány dönt az új tagok felvételéről, ajánlás alapján. Igaz, létezik bizonyos vagyonhoz vagy jobb anyagi helyzethez kötöttség, hiszen az alapítetagoknak egyszerre legalább húsz korona készpénzzel kellett hozzájárulni a dalkör vagyonához. Sokan azonban jóval többel is gyarapítják az énekkar pénztárát. A helyi iparosmesterek, tisztviselők és értelmiségiek ugyanis a kor szokása szerint gyakran fordították jövedelmük egy részét jótékony célokra. A pártoló-, műkedvelő- és alapítótagoktól ugyancsak elvárták, hogy az ügy érdekében kinyissák a bugyellárist... A tízes évek elején a városháza évi kétszáz korona segélyt utalt ki a kórus részére. A Félegyházi Hírlapban valamivel korábban rögzítették is: szégyennek tartották volna, ha a „83 értelmiséget ás 70 hivatalnokot” foglalkoztató alföldi város nem tarthatna el egy dalárdát. Haubner Károly karnagynak már az alapítás évében négyszáz korona liszteletdíjat szavaznak meg. Néhány hónap alatt beszereznek a dalárda számára egy harmóniu- mot, megszervezik a megtanulandó darabok kottázását, annak díjazását, hozzájárulnak a próbák színhelyéül használt Népkör fűtésének, világításának költségeihez. Ugyanakkor alkalmi pénzbevételről maguk is gondoskodnak: a sikeres hangversenyekkel, műsoros estekkel, temetéseken való énekléssel. Már az alakulás után is közös majálist szerveznek olcsó, egykoronás belépődíj mellett. A főügyésztől a csizmadiáig A/, el.su világháborúról és a húszas évek legelejéről csupán szűkszavú bejegyzések alapján tájékozódhatunk. A háborúban és a Tanácsköztársaság néhány hónapja alatt több dalosfársuk eltávozik az élők sorából. A jegyzőkönyvvezető így fogalmaz: „Lelki depressziók alatt lelkes működésről nem beszélhetünk.” Betegségek, karnagyválságok után 1927-től ismét újjáéled az énekkar. Érdemes röviden felsorolni kik énekeltek akkor együtt. A jegyzőkönyv szerint többek között a város főügyésze, főszolgabírója, főorvosa, egy szanki földbirtokos, de vendéglős, hentes, fogtechnikus, csizmadia, szabósegéd, gazdálkodó és szíjgyártó is. 1 A későbbi időszakokról már élő tanú szól. Szűcs Gyula nyugdíjas, MÁV-főraktárnok: — 1937-től énekelek a Petőfi Kórusban. Akkor mindössze húszéves voltam, vasúti pályamunkás. Az apám. aki szintén a MÁV-nál dolgozott, majdnem fél évig járt utána, hogy én is a vasútnál krampácsolhassak. Hogy miért nem a munkásdalkörbe jártam? Tudtam róla. hogy működik a városban, de én a Petőfi Dalárdából ismertem sok embert, szabómestereket, cukrászokat, szűcsöket, asztalosokat. A legtöbbjükkel együtt jártam elemibe, meg polgáriba. Miket énekeltünk? Például azt, hogy Cserebogár, sárga cserebogár, meg hogy Kis lak áll a nagy Duna mentében... Volt ott népdal, magyarnóta, egyházi mű. Nem választottuk külön, hogy melyik az eredeti népdal, csak énekeltünk lélekkel, jókedéllyel. Havonta egyszer-kétszer össze is jöttünk, borozgattunk, mégse rúgott be senki... Soltész Dezső nyugdíjas tanár: — 1946-tól jártam a Petőfi kórusba. Ügy emlékszem, nem volt hiány dalosban, különösen nem fiatalban. Még az ötvenes évek elején is jött az utánpótlás a fél- egyházi tanítóképzőből. Fújtuk nagy lelkesedéssel a mozgalmi dalokat, és megtiszteltetésnek számított. ha valaki kórustag lehetett. Ma kevesen hajlandók énekelni, pedig a fiataloknak kellene menni elsősorban. Itt van például a Móra Gimnázium, tőlük is kaphatna a kórus utánpótlást, de az ottani diákok bizony eléggé leterheltek. A szakközép- iskolában és a szakmunkásképzőben pedig nincsen énekoktatás. A gyerekeknek nincs énekkultúrája, és semmiféle komolyzenei érdeklődése. Barátságok, szerelmek Kapu-s Béla, a l'etofi Kórus köztiszteletben álló karnagya 1948. óta vezeti az énekkart. — Nem is az a probléma, hogy nincs fiatal. Hiszen ma is 35 év körüli a kórustagok átlagéletkora, de a létszám nagyon kevés. A harmincöt dalosunk döntő többsége nő. Hiányunk van férfihangban. Most vitték el katonának a két basszusunkat, nem is tudom, hogy pótoljuk őket az ünnepi hangversenyig. Én úgy látom, az emberek ma nem szívesen vállalnak rendszeres elfoglaltságot. Nem sokat foglalkoznak énekléssel, inkább más praktikusabb, az életszínvonalukat javító, fenntartó tevékenységgel. Remélem, a 75. évforduló egy kicsit segít, felhívja a figyelmet a kórus munkájára. Fehér Tiborné egészségügyi dolgozó, jelenleg nyugdíjas, kórusvezetőségi tag: — Évi harmincezer forint támogatást kapunk a mezőgazdasági és ipari szövetkezettől. Mégis, kevésnek bizonyul. Előfordult, hogy egyetlen kórustalálkozón való részvétel felemésztette az egész évi költségvetésünket. Ma már az emberek haszonban gondolkodnak. Az, hogy elmegyünk egy szolnoki vagy kecskeméti szereplésre, nem különösebben vonzó. Jó helyzetben azt hiszem, csak az országos hírű nagykórusok vánnak. A körvezetők manapság csak az évi két—háromszázezer forintos költségvetéssel dolgozó, évente többször külföldön koncertező kórusoknál válogathatnak dalosban. Nálunk persze nem is a válogatás a cél. Ngm felejtjük el, hogy van néhány segítőtársunk: munkahelyi vezetők és agilis népművelők közölt. Mégis jó lenne, ha nem kellene már azzal küszködnünk, hogy miből vásároljunk kottákat, kapunk-e buszt a szerepléshez, hozzá sofőrt társadalmi munkában, és közben reménykedünk, hogy kedvezően számolják el a kilométerpénzt ... Szabó Miklósné utókalkulátor, az együttes szólóénekese: — Az ifjúsági kórusban énekeltem már a hatvanas évek elején, majd érettségi után a felnőtténekkarban. Ügy emlékszem, akkoriban a Helyőrségi Művelődési Otthonhoz tartoztunk; vezetője szívügyének érezte a kórusmunkát. Sikeres korszak köszöntött ránk, szép eredményeket értünk el; volt pénz kórustalálkozóra, kirándulásra, baráti vacsorára és még külföldön is vendégszerepeltünk. A közösség kitűnő volt. az ifjúsági kórusban barátságok/ szerelmek szövődtek, a nagy énekkarban még házasságok is létrejöttek. Hogy mi tart itt bennünket össze? Nehéz megfogalmazni. Talán a? emlékek, és Kapus tanár úr személye ... Posváncz Etelka A minap a szokásosnál nagyobb volt a forgalom a kiskun- halasi könyvtárban. A kölcsönzőkön kívül sokan könyveket ad. tak-vettek egy ideiglenesen kihelyezett pultnál. — Mi ez a cserebere? — kérdezem. — A szegedi antikvár könyves-, bolt a vendégünk ezekben a napokban — kapom a gyors felvilágosítást egyidejűleg többektől is. Dudás Istvánnéval, az antikvárium helyettes vezetőjével váltok szót: — Hogyhogy Halason ..,? — Régi dolog ez már. Több mint egy évtizede, esztendőnként eljövünk ide három-négy napra. Jó az ilyen akció a könyvtárnak, a város olvasóinak, s persze nekünk is. Aki e hírre jön ide. az rendszerint a könyvtárban is szétnéz, s fordítva, a kölcsönzők megállnak a mi könyveinknél is, s válogatnak közülük. Egyébként máshová is eljárunk. Február 11-én Véleményünk szerint. . . címmel írtuk meg Gi- li Lászlóné kecskeméti lakos karikatúrával is illusztrált esetét. Olvasónk — felbuzdulva az egyik programajánló híranyagunktól — családja társaságában autózott Kiskunfélegyházára január 31-én, vasárnap kora délután, hogy megtekintse dr. Nagy Györgyné népi iparművész gyűjteményes kiállítását. Bár a helyszínre is körülményesen jutottak — tíz heiyi lakos sem tudta megmondani, merre van a művelődési ház —. ott azonban kiderült, hiábavaló volt az útjuk, mert a tárlat második emeleti helyiségét zárva találták, s az intézmény irodájára sem bukkantak rá, ahol pedig hozzájuthattak volna a kulcshoz. Glosszánkra pontosító, illetve tárgyilagos választ kaptunk á félegyházi Móra Ferenc Művelődési Központ igazgatójától, Fenyvesi Istvántól, akinek sorait szívesen tesszük közzé: Szervezeti és működési szabályzatunk értelmében vasárnap 9-től 12-ig, valamint 17-töl 22 óráig tartunk nyitva. Csak eme időben lehetett megnézni a szóban forgó kiállítást is, melynek vendégkönyve tanúsítja: a megye számos részéből érkezett csoport és egyéni látogató gyönyörköd— Megéri? — Természetesen; hiszen az ügy érdekében csináljuk, azért, hogy az emberek cserélgethessenek régi könyveik közül. Akik hoznak, rendszerint visznek is. — Kiknek a könyveit keresik? — Sok mindenkiét. Kapásból mondom: kérik a Kiskunhalason élő idős írónő, Zsigray Julianna regényeit, a régi sikerkönyveket, továbbá Moldova, Berkesi, Szil- vási regényeit, meg a tudományos-fantasztikus irodalmat. — Jövőre is eljönnek ide? — Természetesen, ha hívnak. Erre a halasi könyvtár illetékesei igennel válaszolnak. S jól teszik. Tudják, hogy ily módon is növelik az intézmény hírét, népszerűségét, bár —, s ez különösen figyelmet érdemel — erre éppen a halasi könyvtárnak van a legkevésbé szüksége. — — rapi — helelt a gyűjteményben. Sajnáljuk, hogy tíz megkérdezett sem tudott felvilágosítást adni, hol a művelődési ház. Ehhez annyit teszünk hozzá: intézményünk 1957 óta működik jelenlegi helyén, s a negyedszázad alatti látogatottságunk — ebben bennefoglaltatnak az üzemekkel, társadalmi és tömegszervezetekkel stb. közösen szervezett rendezvények is — szép adataiból talán joggal következtethetünk arra, a félegyháziak többsége tudja, hol vagyunk megtalálhatóak. Egyetértünk ugyanakkor az elhelyezési körülményeinket és el- rejtettségünket bíráló megjegyzésükkel, mert köztudott, hogy me- megyei viszonylatban a legmostohább feltételek között dolgozó művelődési központ vagyunk, hiszen vendéglátó egység közé ékelődve, a szállodával való kényszerű együttélés során kell megoldani feladatainkat, melyek már régen kinőtték szűkös lehetőségeinket. A cikkben említett második emelet egyébként nincs a valóságban, ha ilyen lenne, enyhítene raktározási problé. máinkon. Irodánk pedig mindössze pár méterre van — felirattal ellátva — attól a helytől, ahol megrendeztük a kiállítást. MÁJUS 17—JÚNIUS 7-IG BUDAPESTEN Színházi seregszemle A magyar művészeti élet nagy jelentőségű eseménye lesz a május I7-e és június 7-e közötti napokon megrendezésre kerülő országos színházi seregszemle. A Művelődési Minisztérium és a Színházművészeti Szövetség meghívására Budapestre érkeznek a vidéki színházak társulatai, és az 1981—82-es év legsikeresebbnek ítélt produkcióit mutatják be a fővárosi közönségnek, valamint a szakma képviselőinek. A seregszemle megnyitó díszelőadása május 17-én lesz a Fővárosi Operettszínházban, majd a következő napokon a Katona József Színház, a Pesti Színház, a Thália Színház és a Vígszínház lesz a bemutatkozás színhelye. Az előadásokat követő napokon a Színházművészeti Szövetség szakmai vitát rendez a bemutatott darabokról és a színészek produkciójáról. Ez bizonyára jó hatással lesz a további fejlődésre. Színházművészeinknek pedig alkalom, hogy megismerjék egymás munkásságát. A magyar színházművészek találkozójára meghívtak a Szovjetunió és a szocialista országok színházi szakembereit is. A rendező szervek elhatározták, hogy ezentúl minden színházi évad befejező részeként rendezik meg az országos színházi találkozót. A fővárosi közönség természetesen a Kecskeméti Katona József Színház művészeinek előadását is láthatja. M. I. CIKKÜNK NYOMÁN Kiállítást nézni csak nyitvatartási időben lehetett Tóth István zaklatott idők (•>.;.) V sajt,ti alaposan kiaknázta a „konkrétumot”. A megyei lapot egy megye lakossága olvassa. Ám az egyik országos lap szintén felhasználta Botos esetét a hatalmaskodó vezetői magatartás, a rokoni kapcsolatok révén élvezett előnyök leleplezésére. Fél hónapra rá a központi pártfolyóiratban jelent meg elemző tanulmány. Botosné egy este kisírt szemmel, szó nélkül tartotta Bálint elé az írást, s ujját az egyik címre tette: ,,A jó kommunista vezető családtagjai politikai fejlődéséért is felelős." Bálintot ekkor is enyhe rosszul- lét környékezte. Hát nem hagynak már nekik nyugtot sohasem? Meddig lovagolnak az ő szerencsétlenségükön? Hiszen ez már hajsza. Meddig lehet ezt ép idegekkel elviselni?! Akkor értették meg igazán, miért olyan különcök a sértett emberek, akiknek a száma eléggé felszökött azokban az időkben. Botos is emberkerülővé vált. Tellek a hónapok, de lezártnak hitt ügyi' újból es újból eleven ági-, tacios érvekkel szolgált. Dolgozott három ember helyett. Ellenségei ekkor ezért morogtak rá: ,,Ahá, vissza akarja magát erőlködni!" Jóemberei ugyan egy szóval se bántották, de elgondolkozó tekintetükből, lecsen- desedésükből azt következtette ki. hogy az ügyéből csiholt és publikált agitációs érvek az ő véleményüket is ..átgyúrták”. Csípős tavaszi reggel volt. A toronyóra elütötte már a hatot. Mire a fakó napsugarak a fák hegyéig kapaszkodtak, fogas szél támadt. Felborzolta a gallyakon gubbasztó verebek tollát. úgy. hogy a* madarak leröpködtek kerítésre, földre, s pitykeszemük eleséget keresett. A házakból piritós, sültkrumpli. sült alma illata libbent az utcára. Pár napja múlt csak, hogy az esőzések után rá lehetett menni a földekre. A határba igyekeztek az emberek. Súlyosan himbálózott a borjúbőr vagy csíkos vászon szeredás a parasztok tomporán. Legtöbben a früstököt is odakint eszik már meg ilyenkor. Gyalogosan, biciklin, autóval — egyenként vagy csoportosan vonult a kun város népe a mezőkre. Az országúton kocsi — kocsi után. A szélmalom előtt harmincsoros vetőgép kereke alatt csikorog a kavics. Berzenkedve zúg el mellette egy zöld teherautó. Mind a kettő a Május 1. Téeszé. Az országúiról sokan levágnak a temető felé, különösen asszonyok. Kendők, rokolyák színes foltjai táncolnak a hepehupás tájon. A mélyedésekben víztócsa csillog. Egy-egy belerúgott göröngy’ felzavarja tükörsima felszínüket. ilyenkor a tarka szoknyák tükörképe fázósan reszket rajtuk. Egyre többen tartanak a Makkos-kert bejárói felé. Itt történik a háztáji gazdaságok kijelölése. Közel a városhoz, pompás termékeny’ földön, amely azelőtt is jobbára a ház körüli szükségletek megtermesztésére szolgált. A dülőúton nagy beszédben jöszmékeltek a téesz-gazdák. mire Botos Bálint is kiért. A felkelő nap még hosszú árnyékokat vetett a koránkelők mögé. Mindenki Koczog Istvánra, a brigádvezetőre figyel. Ö irányítja személyesen a parcellák kijelölését. Megmérik, mennyi az összes terület, s ahogy számítják, általában 15 ölet kell lépni, meg egy pindurkát ráhagyni, akkor lesz ki a 800 négyszögöl. Annyi kell legtöbbjének. — Egy-kettő-három... — számolják hangosan a hosszúkat lépő Csorba László mellett haladva az öleket. Mikor az ölfa hegye megáll, Koczog megkérdezi. — Kié ez a keskeny ugar? — Az enyém! — áll a föld végére egy sötét ruhás, sápadt arcú asszony. Kovács Lajosné. — Még egy kis here is esik a nyolcszáz négyszögölbe — mutatja Csorba. Rendben van — hagyja jóvá az asszony. Tovább serdül az ölfa. Nevetgélve. huzakodva. szétszóródva baktatnak a nyomában. — Ez meg a Holló Kálmáné. Ejnye, de dói járt, éppen a volt földje esik a cövekek közé. Aminthogy lehetőleg úgy is intézik. Kinek-kinek a régi kis kertparcellája' jusson. Persze, hajszálpontosan nem jöhet ki. hiszen nem pont fél vagy egy holdja volt itt azelőtt mindenkinek. Már meg is van a baj. Alacsony fiatalasszony kárpál a következő mérés után. Nem is marad ott a neki kimért földnél. Az előre elkészített cövekkel hadonászik. úgy ugrabugrál a tovavonuló csoport után. — Ez nem igazság! Miért nem lehetett az én volt ezer négyszögölemből kijelölni nekem a mostani nyolcszázat? Egy darab a szomszédoméból esett... Én ebbe nem nyugszom bele! — acsar- kodik elváltozott hangon, s a hegyes eöveket az emberek közé vágja, hogy figyeljenek már a kesergésére. Szerencsére senkit se ér a kemény fa, csak apró rögöket fricskáz fel a puha talajból. Akikre kiabál, azok meg a maguk bajával vannak elfoglalva. Kimeresztett szemmel ellenőrzik. hogy halad az ölfa, nem járnak-e úgy. mint ez a Sósné. — Ne bomolj mán, Zsuzsánna! — csitítja egv görnyedt, szemüveges öreg az asszonyt, miközben tessék-lássék verdesi nadrágja száráról a rápattogott földmorzsa- lékot. — Hát nem ugyanolyan földet kaptál? Azért kiabálsz, mert pár centivel odébb került a mezsgye?... Ezek az asszonyok! — csóválja a fejét, s indul a többi utón, akiket nem nagyon zavar Sósné lamentálása. — Mi van az asszonyokkal?! — fordulnak azért hátra néhányon. jobbára nők, akik többen vannak, mint a férfiak. Ügy látszik, a jóformán egyéni tulajdonnak számító földszalagocskáéft, a magántulajdon — szemükben — utolsó kis szigetéért ők vállalták magukra a harcot. — Mindenkinek joga van küzdeni a sajátjáért! — Bolond, aki ezt az utolsó ge- rizdet is odaadja! — Még mit nem, mindent csak a téesznek?! Pillanatok alatt zűrzavar támad. Minden ck nélkül fenyegetően fogják körül Koczogot, mintha oka lenne akárminek. A brigádvezető meghőköl: nem lenne jó vége. ha ezek a nekidühö- dott asszonyok most lekapnák a lábáról. Nem szabad gyengeséget mutatni. — Abbahagyják a lármát, vagy hagyjunk mindent a fenébe? — kiáltja határozottan. Erre ugyanolyan hirtelen, mint ahogy nekigerjedtek, lecsihadnak az asszonyok. Nem jó lesz semmit elhalasztani, mert hátha legközelebb már teljesen nélkülük döntenének. Sósnét is észretérí- tik. Lássa be. hegy egykét öl miatt nem lehet felborítani az egész dűlőt. (Folytatjuk.) A daloskor címere. • A Petőfi kórusról készült első fotók egyike. 1925-ből.
