Petőfi Népe, 1982. március (37. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-30 / 75. szám
1982. március 30. • PETŐFI NÉPE • 7 SPORT - SPORT • SPORT 4—0 után csak becsületgólra tellett Székesfehérvári MÁV—KSC 4—1 (1—0) Székesfehérvár, 500 néző, vezette: Egri. MÁV Előre: Bata — Keiner, Szabó, Palanek, Bodor, Meggyes, Rábaközi (Dómján a szünetben), Tóth, Bruder, Nagy, Deák. Edző: Nagy János. KSC: Erdei — Elekes, Csordás, Miklós, Parti, Sörös (Horváth 69. percben), Lakatos, Vági, Diószegi (Meszlényi az 57. percben), Boda, Fürtös. Edző: Rákosi Gyula. A mérkőzésen végig orkánerejű szél fújt a pályán, mely az első félidőben a hazaiakat támogatta. Ennek ellenére kiegyenlített volt a játék, igaz a MÁV támadott többet, de a KSC-nek is volt helyzete. . A 41. percben Bruder futott el a bal oldalon, beadását Nagy öt méterről fordulásból lőtte a kapu bal alsó sarkába, 1—0. A gól után nem sokkal Fürtös iramodott meg a másik térfélen, beverekedte magát a tizenhatoson belülre, beadása ió helyzetben találta Söröst, aki lyukat rúgott... Szünet után mindenki azt várta, hogy a hátszélben játszó vendégek átveszik a játék irányítását és fölénybe kerülnek. Nem így történt. Az 53. percben Nagy indította Brúdert, aki átjátszotta a vendég védelmet és a jobb sarokba lőtt, 2—0. Negyedóra múlva ismét védelmi hibából született meg a harmadik fehérvári gól. Nagy lövését Erdei Deák elé öklözte, aki közvetlen közelről a hálóba lőtt, 3—0. Az előny birtokában kicsit lefékeztek a hazaiak és a KSC előtt is adódott lehetőség a gólszerzésre. A frissen beállt Horváth egy lepattanó labdát közelről lőtt fölé, majd Boda puskázott el egy helyzetet. Támadott a kecskeméti gárda — és ismét gólt kapott. 80. percben Erdei pontatlan kidobását Deák elcsípte, s a kapuba lőtt, 4—0. Elkeseredetten támadott a KSC és némi vigaszt jelentett, hogy a 87. percben egy szép támadás végén sikerült megszerezniük a „becsületgólt”. Boda futott el a jobb oldalon, beadását Vági kapásból lőtte a kapu bal oldalába, 4—1. A KSC csak magát okolhatja a nagyarányú vereség miatt. Egyszerűen képtelenek voltak megtalálni a hazai együttes lestaktikájának ellenszerét. Szinte kezdők módjára játszottak és rendre három-négy ember maradt lesen támadáskor. A sikertelenség hamar kedvüket szegte. s a MÁV akár nagyobb arányban is győzhetett volna. Szinte érthetetlen egyesek nagyon gyenge teljesítménye. Erdei jó védések mellett szarvashibákat vétett. A védelemben nagy volt a zavar, főleg szélen hibáztak gyakran. A középpályások közül csak Vágit lehet dicsérni — gólja miatt. A csatárok közül Boda játszott elfogadhatóan. A hazaiaknál Palanek, Szabó, Nagy és Deák nyújtotta a legjobb teljesítményt. R. I. AZ NB II. KÖZÉPCSOPORT ALLASA 1. MTK-VM 20 15 — 5 47—15 30 2. 22. Volán 20 12 2 6 37—19 26 3. Dorog 20 11 3 6 29—18 25 4. Ganz-MÁVAG 20 8 7 5 31—23 23 5. B. gyarmat 20 7 8 5 33—24 22* 6. Kecskemét 20 7 7 6 25—25 21 7. BVSC 20 9 2 9 29—25 20 8. Szfv. MÁV 20 8 4 8 32—30 20 9. KKFSE 20 7 6 7 29—31 20 10. Budafok 20 7 6 7 27—31 20 11. Vác 20 6 8 6 22—26 20 12. Pénzügyőr 20 5 8 7 20—28 18 13. BKV-Előre 20 5 7 8 22—31 17 14. Szegedi D. 20 5 6 9 26—36 16 15. Építők SC 20 5 3 12 25—41 13 16. Bábolna 20 3 3 14 22—53 9 További eredmények: Kossuth KFSE—Balassagyarmat 0—0, Budafok —Pénzügyőr 3—2 (2—1), Szegedi D.— Váci Izzó 1—1 (1—1), Építők SC— MTK-VM 1—0 (0—0), BKV Előre— MAVAG 0—0, 22. sz. Volán—Bábolna 3—1 (1—1), Dorog—BVSC 3—2 (2—0). Az NB I. állása 1. Bába ETO 26 15 5 6 74—39 35 2. FTC 26 17 1 8 60—36 35 3. Ü. Dózsa 26 13 9 4 44—23 35 4. Videoton 26 15 5 6 40—30 35 5. Tatabánya 26 10 11 5 43—37 31 6. Bp. Honvéd 26 11 7 8 43—32 29 7. Vasas 25 10 7 8 44—37 27 8. Csepel 26 8 11 7 30—27 27 9. PMSC 26 11 4 11 37—33 26 10. Békéscsaba 26 8 10 8 32—36 26 11. ZTE 26 8 10 8 25—36 26 12. Haladás 26 8 8 10 33—35 24 13. DVTK 26 7 9 10 38—44 23 14. DMVSC 26 8 7 11 34—42 23 15. NYVSC 26 7 8 11 27—41 22 16. Volán SC 25 3 9 13 30—45 15 17. Ózd 26 5 5 16 34—57 15 18. SZEOL AK 26 5 2 19 24—62 12 A 26. forduló eredményei: Csepel— Vasas 3—0, (2—0), Békéscsaba—Haladás VSE 2—1 (1—1), Debrecen—Zalaegerszeg 0—0, Bp. Honvéd—Özd 3—2 (2—0), Nyíregyháza—Videoton 2—1, (1—1), Diósgyőr—O. Dózsa 0—0, FTC— SZEOL AK 3—2 (1—2), Rába ETO— Volán 4—2 (3—1), Pécs—Tatabánya 0—0. TOTÓ A totó 13. heti telitalálata 1. Komló—Kaposvár 2—1 1 2. Bakony Vegyész—Keszthely 2—2 X 3. Szekszárd—Dunaújváros 2—1 1 4. Szolnok—D. Kinizsi 0—0 X 5. BKV-Előre—GANZ-MÁV AG 0—0 X 6. KFSE—Balassagyarmat 0—0 X 7. Avelino—Catanzaro 1—0 1 8. Bologna—Juventus 0—0 X 9. Genoa—Floren tina 0—0 X 10. Milan—Ascoll 0—0 X 11. Roma—Internazionale 3—2 1 12. U dinese—N apoli 0—1 2 13. Bari—Verona 1—1 X +1 Catania—Lazio 1—1 X A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 13. heti totónyeremények az illeték levonása után a következők: 13 találatos szelvény 28 db, nyereményük egyenként 112 427 Ft. Ezek közül 13 plusz 1 találatos 15, a nyeremény és a jutalom együtt 182 382 forint. 12 találatos 673, 3118 forint. 11 találatos 7671, 274 forint, 10 találatos 46 417 darab, nyereményük egyenként 68 forint. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. (MTI) Megyei labdarúgó-bajnokság Harta—Soltvadkert 3—2 (2—1) Soltvadkert, 600 néző, vezette: Fran- ciskovics (Turcsik, Kiss). Harta: Páli — Horváth, Nagy Kecskeméti, Kiss, Baján, Lehoczki, P. Szabó, Kocsis, Sümegi, Faragó. Edző: Bleszák Sándor. Soltvadkert: Máyer — Viszkok, Ei- ler, Galántai, Fritmann, Lehr, Szabó, Zsikla (Szávay) Tóth, Szabadi, Bi- bók (Szűcs), edző: Fábián Dezső. 3. perc: A kétméteres lesen álló Faragó kapta a labdát, a játékvezető nem sípolt, a balszélső biztosan lőtt a kifutó Máyer mellett a kapu bal oldalába. 1—0. 5. perc: Szabadi a jobb oldalról élesen kapura lőtt, Páli könnyedén akart védeni, de a labda a kezéből a hálóba perdült. i—i. 45. perc: Sümegi átjátszotta a vadkerti védelmet, remek cselsorozat után gurított a tehetetlen Mayer mellett a kapuba. 2—1. 69. perc: Ezúttal Faragó használta ki a hazai Védelem megingását, nagy gólt lőtt a bal felső sarokba. 3—1. 78. perc: Egy kapu előtti kavarodás után Páli röviden mentett, a szemfüles Szabadi kotorta a hálóba a labdát. 3—2. 79. perc: Kocsist és Fritmannt a játékvezető durvaságért kiállította. Jók: Lehoczki, Sümegi, Faragó, a hazai együttesből senkit sem lehet kiemelni. Ifjúsági eredmény: Soltvadkert— Harta 0—0. András István Sükösd—Tass 1-1 (0-1) Sükösd, 150 néző, vezette: Zsigó, (Máriás, Kiss). Sükösd: Faldum — Hernády, Reich, Lakner, Faddi, Szabó, Németh, Raj- csics (Kovács I.), Radics, Kovács M., Lógó (Páncsics), edző: Bujdosó Márton. Tass: Zsorda — Pozsári (Zsidai), Szekeres, Csapiár, Forgó, Rapcsák, Sztrovár, Kiss, Herceg, Mulh, Bognár, Vida. Edző: Dobos József. 9. perc: Kiss beívelt szabadrúgásából Vida fejelt a hálóba, 0—1. 71. perc: Szabó buktatásáért megítélt szabadrúgásból Németh lőtt élesen a kapu előterébe, Lakner tanítani valóan szép fejesgóllal kiegyenlített. 1—1. Jók: Lakner, Hernádi, ill.: Rapcsák, Herceg, Zsorda. Ifjúsági eredmény: Sükösd—Tass 2—1 (2—1). Gólszerzők: Takács 2, ill. Nagy. Varsányi József Izsák—H. Gábor Áron SE 3—0 (1—0) Izsák, 200 néző, vezette: Kurrhan (Durusák, Kiüti). Izsák: Péter — Horváth, Kalmár, Bogdán, Molnár, Nagy I., Tóth, Lo- sonczi, Jakus (Horváth), Nagy II., Bozsik, (Bíró), edző: Szász Sándor. H. Gábor Áron SE: Szőke — Körösi (Mitykó), Nagy (Szekeres), Tamási, Bokros, Török I., Rozinka, Török II., Timár I., Timár II., Kupusz, edző: Kévés Ferenc. Gólszerzők: Losonczi, Németh, Tóth. A 42. percig kellett várni az első gólra, ezután már csak a gólkülönbség volt kérdéses. A hazai együttes magabiztos játékkal győzött. Jó: Molnár, Tóth, Nagy II., ill. Tamási, Török I., Rozinka. Bodnár Balázs Kiskunhalas—Kiskőrös 1—0 (0—0). Kiskunhalas, 500 néző, vezette: Kiss J. (Jakus, Engi). Kiskunhalas: Pintér — Decsi, Dobra, Encel, Tápai, Kiss R., Tóth, Fuksz, Agócs, Udvari, Szőke I. Edző: Mészáros Tibor. Kiskőrös: Losonczi — Cseh (Pet- róczi), Dedák, Podobni, Balázs, (Ba) Vadászi, Juhász, Dusnoki, Klement, Hajnak, Kiss. Edző: Meskó István 65. perc: Szögletrúgáshoz jutott a hazai együttes, Udvari mesteri labdáját Tápai felhőfejessel küldte a jobb sarokba. 1—0. Jók: Tápai (a mezőny legjobbja), Udvari, Tóth, ill.: Dusnoki Rajnák. Ifjúságiak: Kiskunhalas—Kiskőrös 3— 3 (2—1). Árvái Mihály Kkfházi Szövetkezeti SE—Fájsz 4— 0 (0—0) Kiskunfélegyháza, 300 néző, vezette: Szikszai (Vén, Biácsi). Kiskunfélegyházi Szöv. SE: Néme- di — Kertesi, Kurucz, Kókai, Karsai, Jókai, Majoros, Dongó, Zs. Juhász (Kocka), Seres (Szabó J.), Szabó M. Edző: Farkas László. Fájsz: Tamaskó — Sztankó I., Király, Móra, Kovács, Posztobányi, Bogdán, Horváth, Herner, Tankó II., Pálmai. Edző: Kráczer László. 71. perc: Zs. Juhász hosszú partdobása után Tamaskó röviden öklözött, a labda Kókai elé pattant, aki a hálóba lőtt. 1—0. 80. perc: Dongó jól ugratta ki Szabó M.-et, aki 14 méterről szerezte meg a hazaiak második gólját 2—0. 83. perc: Jobb oldalról beívelt labdát Dongó fejjel Kurucz elé csúsztatta, aki nem hibázott, 3—0. 85. perc: Kókai kapu elé lőtt labdáját Kocka látványos fejessel küldte a kapuba 4—0. Az utolsó tíz perc eredményes játéka alapján nyert a hazai együttes. Jók: Karsai, Kurucz, Dongó, ill. Kovács, Posztobányi. Szalai Gábor Miske—H. Mezőfi SE 2—0 (2—0). Miske, 500 néző, vezette: Varga János, (Miklós, Kiss). Miske: Varga G. — Baksa, Dobai, Kákonyi, Hubert, Horváth, Domokos, Bedzsula, Petrecz, Illés, Varga P. edző: Patai Csaba. H. Mezőfi SE: Hócza — Szekeres, Juhász, Pintér, Bacher, Csaplovics (Zima), Tóth, Dömötör, Kádár, Grósz, Szécsényi. Edző: Krivy Ottó. 13. perc: Kákonyi nagyerejű lövését Hócza kiejtette, s a jókor érkező Petrecz nagy nyugalommal lőtt a hálóba. 1—0. 24. perc: Bedzsula pontos labdával indította Domokost, aki a kifutó kapus mellett gurított a kapuba. 2—0. Jók: Petrecz, Kákonyi, ill.: Pintér, Juhász. Kiss János Honvéd Szamuely SE— Honvéd Radnóti SE 1—0 (0—0) Szabadszállás, 100 néző, vezette: ifjú Molnár (Cseh, Tóth). H. Szamuely SE: Szabadi — Bara- nyi, Kertai, Pesti, Kiss, Pandúr, Nagy, Dobler, Gajdán, Várszegi, Sörfőző (Németh). Edző: Ónodi László. H. Radnóti SE: Kókai — Otott, Egyed, Gyarmati, Rizmann, Nagy, Zsolt (Hauber), Bálint (Erdei), Hegedűs, Varga, Török. Edző: Veres István. 70. perc: Dobler 14 méteres lövéssel szerezte meg a győztes gólt. 1—0. A Radnóti SE nem tudta kihasználni helyzeteit. Jók: Nagy, Pesti, illetve Kókai, Varga. Karakas Ferenc Kalocsai SE—Kecel 1—0 (0—0) Kalocsa, 600 néző, vezette: Szabó (Némedi, Nagy). Kalocsai SE: Gojtán — Berta, Pécsi, Kákonyi, Illés, Tóth (Nemes), Mezei, dr. Mohácsi, Nagy, Szalóki, Pá- velkó (Jenei). Edző: Farkas András. Kecel: Hermann — Pongrácz, Császár, Mezei, Benediczki, Erdélyi (Or- csik), Lavati, Apró (Polgár), Vajda, Szabó,'Szvetnyik. Edző: Lovász László. 74. perc: Mezei kapu előtti kavarodás után lőtte a labdát a hálóba. 1—0. Jó iramú mérkőzésen, szoros küzdelemben győzött a Kalocsai SE a lelkesen védekező Kecel ellen. Jók: Szalóki, Nagy, Mezei, Hermann, Császár. Ifjúságiak: Kalocsai SE—Kecel 4—1 (0-1). Kőszegi Ferenc A megyei labdarúgó-bajnokság góllövőlistájának élmezőnye: 13 gólos: Sudár (Sükösd), Erdős (Soltvadkert), 12 gólos: Juhász, Klement (Kiskőrös), 11 gólos: Dobler (H. Szamuely SE), Szvetnyik (Kecel), Domokos (Miske), 9 gólos: Posztobányi (Fájsz), Tóth (Soltvadkert), 8 gólos: Dongó (Kkfházi Szöv. SE), 7 gólos: Ézsiás (H. Mezőfi SE), Vida (Tass), Somogyi (Harta), Szabó (Kecel), Szűcs (Soltvadkert), 6 gólos: Szabadi (Soltvadkert), Vadászi (Kiskőrös), Faragó, Kiss (Harta), Losonczi, Németh, Bozsik (Izsák), Karsai (Kiskunhalas), Jenei, Szalóki, Mezei (Kalocsa), Bódizs (H. Mezőfi SE). összeállította: Hegedűs Géza A megyei labdarúgó-bajnokság állása 1. Soltvadkert TE 21 13 7 1 48—16 33 2. Kiskőrös 21 13 4 4 45—20 30 3. Kalocsai SE 20 11 4 5 43—17 26 4. Miske 20 12 2 6 40—20 26 5. Izsák 20 10 6 4 34—18 26 6. Harta 21 10 6 5 34—29 26 7. H. Mezőfi SE 20 9 4 7 29—19 22 8. Sükösd 21 8 4 9 28—33 20 9. Kiskunhalas 21 7 6 8 19—30 20 10. Kecel 21 8 3 10 28—37 19 11. Kkfházi SZVSE 21 7 4 10 27—31 18 12. Tass 20 5 5 10 20—32 15 13. H. Szám. SE 19 6 2 11 24—48 14 14. H. Gábor A. SE 21 4 4 13 22—43 12 15. Fájsz 21 5 2 14 21—46 12 16. H. Radnóti SE 20 2 5 13 12—35 9 Területi bajnokság KTE—Mindszent 1—0 (1—0) Kecskemét, 600 néző, vezette: Varga. KTE: Kerpits — Nagy, Vdrágh, Nagyhegyesi, Bende, Porhanda, (Érsek), Horváth, Seres, Lehota, (Rácz), Petényi, Feró, Edző: Veréb István. Mindszent: Tusják — Pelyva, Bartucz, Lőrincz, Tóth, Bánfi, (Boda), dr. Szelják, Ingei, (Csöngető), Nádaséi, Nagy, Farkas. Edző: Jelenfi István. 4. perc: Seres 20 méterről élesen lőtt, a labda Tusjákról Feró elé pattant, aki megszerezte a győztes gólt. (1—0). 80. perc: Feró vezette fel a labdát, Lőrincz keményen támadta, a KTE-játékos idegességében belerúgott ellenfelébe, amiért a játékvezető kiállította. A KTE kilábolt döntetlen sorozatából. Sajnos azonban csak ennyi jót tudunk a mérkőzésről írni. A játék az első félidőben közepes színvonalon mozgott, a másodikban teljesen ellaposodott. A csapatok egymás hibáiból éltek. A kiállítás után a KTE hadrendje teljesen felbomlott, és nem sok hiányzott az egyenlítéshez. Jók: A KTE-ből senki sem játszott átlagon felül. A mindszenti csapatból Bartucz, dr. Szelják, Pelyva és Nádasdi emelkedett ki. Ifjúságiak: KTE—Mindszent 4—0 (1—0). Kristóf Tibor Nagyszénás—Tiszakécskc 2—0 (1—0) Tiszakécske, 600 néző, vezette: Kérdő B. Tiszakécske: Szélesi — Gara- czi, Kecskés (Sánta), Domonics, Tóth, Pálinkás, Bagi, Mari, Kis- juhász dr., Boros (Bállá), Ézsiás. Edző: Rusvai Pál. 25. perc: A kapkodó védők sorozatos hibáját Szűcs kihasználta és a kapu közepébe lőtt. 1—0. 72. perc: Rozsán kitűnően indította Szűcsöt, aki több védőt kicselezve a bal alsó sarokba gurított. 2—0. A gyenge, széteső teljesítményt nyújtó hazaiak ellen a nagyszénása csapat akár nagyobb arányban is nyerhetett volna. Jók: Braxatórisz, Rozsán, Szűcs, B. Tóth, a hazai csapatból nem emelhető ki senki! Ifjúságiak: Nagyszénás—Tiszakécske 1—1 (0—0). Zsuffa Lajos Jánoshalma—H. Kun Béla SE 1—1 (0—0) Jánoshalma, 300 néző, vezette: Veres. Jánoshalma: Bozsics — Fadi, Bátyai, Kolozsvári, Szabó, Sző* lősi, Giszinger, Juhász (Lencse), Vasvári (Szuhanek), Csovcsics, Farkas. Edző: Rapcsák Tivadar. H. Kun Béla SE: Farkas — Kurucz, Horváth, Tóth, Bánfi, Harsányt, Szabó, (Hegedűs), Ökrös (Maszlag, Pádár II.), Vígh, Pádár I. Edző: Kurucz István. 65. perc.: Geiszinger jobb oldali beívelését a védők röviden mentik, és Csovcsics 14 méterről a hálóba lő. 1—0. 88. perc.: Vígh szabadrúgást ível a kapu elé a késlekedő védők között a csereként beállt Pádár II. továbbít a hálóba. 1—1. Eseménytelen, gyenge színvonalú első félidő után a második játékrészben jó iramú, eseményekben gazdag játék alakult ki. Az eredmény igazságos. Jók: Kolozsvári, Bátyai, Csovcsics, ill., Szabó, Vígh, Maszlag. Ifjúsági eredmény: 5—2 a H. Kun Béla javára. Maráczi László Lajosmizse—OMTK 1—1 (1—0) Orosháza, 1000 néző, vezette: Jung. Lajosmizse: Kripko — Tóth, Rózsa,' Csima, Ábel-Hóder- marszki, (Vajda), Mányoki, ^ Ko- csis-Merkii, Sós, Kálai. Edző: Seres Lajos. Orosháza: Knapcsik — Gulyás, Raffai, Rábai, Füsti — Jámbor- csik, Nagy, Kökény, Tapasztó, (Hegedűs), Szegi, (Szalka), Deák. Edző: Rábay László. 35. perc: Sós keverte meg a jobb oldali védelmet, majd csaknem az alapvonalról a hosszú sarokba lőtt. 1—0. 51. perc: A csereként beállt Szalka ügyes cselekkel betört a 16-oson belülre, lövése után ide- oda pattogott á labda, végül Nagy talált a léc alá. 1—1. 58. perc: Kezezés miatt büntetőhöz jutottak az orosháziak. A 11-est Nagy lőtte, de az elmozduló Kripkó kivédte. A sérülések miatt új összetételben játszó hazaiak fontos pontot vesztettek, ami fordított előjellel igaz a lajosmizsei együttesre. Jó: Kripkó, Kálai, Sós, ill., Kökény, Deák. Ifj.: 10—0 Orosháza javára. Füzesgyarmat—Szeghalom 1—1 (1—0) Füzesgyarmat 800 néző, vezette: Farkas. 13. perc: Hegyesi 16 méteres szabadrúgása vágódott a hálóba 1—0. 88. perc: Védelmi hiba után Zsomboki egyenlített ki 1—1. A sárréti rangadón a hazaiak közelebb álltak a győzelemhez. Jók: Kóleséri, Varga, Iramos, ill.,: Pálinkás, Alberti, Zsomboki. Ifjúságiak: Szeghalom—Füzesgyarmat 6—1. I DÉLÉP SC—Bcs. Agyagipar 1—1 (1—1) Békéscsaba, 300 néző, vezette: Dobos. DÉLÉP: Leskó — Tumó, Hoj- szák, Holler, Hódi, (Kolár), — Czibere, Torok, Rácz — Vad, Csurka, edző: Linka József. Agyagipar: Uhrin — Zuba, Németi, Pittner, Bognár, Kovács, Lukács, (Bárány), Szlávik, Tűrések, Szokolay, Balogh, edző: Szabó László. 21. perc.: Csurka óriási gólt lőtt a jobb felső sarokba 1—0. 27. perc: Balogh ívelt be szabadrúgást jobbról és Turcsek fejessel egyenlítette. 1—1. 87. perc:' Csurka durvaságért a kiállítás sorsára jutott. Az eredmény megfelel a játék képének. Jók: Holler, Torok, Rácjz, ill.: Uhrin, Kovács, Turcsek. Ifjúságiak: 1—0 a DÉLÉP javára. Fábián István H. Porcelán—Bajai SK 1—0 (1—0) Hódmezővásárhely, 700 néző, vezette: Kokavecz. H. Porcelán: Rácz — Bartyik, Csala, Kovács, Hegyi, Bunda, Karácsonyi, Gavodi, Hortobágyi, Baranyi, Katona. Édző: Kérdő Sándor. Baj a: Majzlinger — Glava- tity, Szabó, Takács, Papp — Pesti, Evanics, Prikidánovics, (Sárközi), — Bognár, Radics, Keresztes. Edző: Rónai Sándor, 37. perc: Egy gyors Porcelánellentámadás végén Katona jó ütemben ugratta ki Bundát, és a középpályás a kétségbeesetten kifutó Majzlinger mellett a kapu jobb oldalába lőtt 1—0. Az első játékrészben a széltől támogatott listavezető támadott többet. Számos veszélyes helyzetet teremtettek a vásárhelyi kapu előtt, ám Rácz néhány esetben bravúrosan védett. A Baja támadott, de egy gyors ellentámadás végén a hazaiak szereztek vezetést. Fordulás után sem változott a játék képe, a vendégek játszottak fölényben, de a vásárhelyiek szervezett védekezéssel tartani tudták előnyüket. Jók: Rácz, Csala, Bunda, illetve Pesti, Szabó, Evanics. Ifjúságiak: Porcelán—Baja 1—0. Szentesi Vízmű—KSZVSE 2—1 (0—0) Szeged, 200 néző, vezette: Őrző. A nagyobb lelkesedéssel küzdő vendégek győzelme megérdemelt. A hazaiak a 82. percben szerezték szépítő góljukat. Góllövő: Vörös, Vígh, illetve Kazi. Jók: Janiga, Vígh, Vörös, illetve: Magyar, Németh. Ifjúságiak: Szentes—KSZVSE 2—0 (1—0). Thékes István A területi bajnokság állása 1. Bajai SK 2. H. Kun B. SE 3. Lajosmizse 4. DÉLÉP SC 5. KTE 6. H. Porcelán 7. Orosháza 8. Nagyszénás 9. Mindszent 10. Jánoshalma 11. Füzesgyarmat 12. Bcs. Agyagip. 13. Szeghalom 14. Szentes x 15. Tiszakécske 16. Szeg. Kender Az x-szel jelze tőpont levonva. 20 17 1 2 52-12 35 20 12 6 2 39-13 30 20 12 6 2 33-17 30 20 12 4 4 44-19 28 20 8 8 4 29-20 24 20 7 7 6 28-34 21 20 6 7 7 27-29 19 20 6 6 8 21-23 18 20 7 4 9 18-27 18 20 5 7 8 23-31 17 20 5 7 8 30-42 17 20 5 7 8 23-36 17 20 3 6 11 26-39 12 20 5 3 12 22-43 VI 20 3 5 12 15-24 11 20 3 4 13 25-46 10 ' csapattól 1 bünteMAI MŰSOR TV I. MŰSOR 8.00: Tévétorna 8.05: Iskolatévé: Kémia 8.45: Magyar nyelv 9.05: Orosz nyelv 9.30: Csak gyerekeknek! 9.50: Idesüss! 10.40: Rajz 11.00: Csata fekete-fehérben 14.30: Magyar nyelv 14.40: Rajz 15.00: Orosz nyelv 15.10: Kémia 15.50: Napköziseknek — szakköröknek 16.30: Hírek 16.35: Gólyavári esték 17.15: Kuckó 17.45: Távoli barátok 18.05: Oleg Popov műsora 18.30: Mezőgazdasági lombikban 19.10: Tévétorna 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: A Buddenbrook ház 21.00: Stúdió »82 22.00: Csaták békeidőben 22.40: Tv-híradó 3. — SZ 2. MŰSOR: 20.00: Milyen ember a művezető? 20.30: Fazekasok 21.00: Tv-híradó 2. 21.25: Illatos rémálom. ÚJVIDÉKI TV: 17.35: Műsorismertetés (szerb-horvát nyelven) 17.40: Tv-híradó, 1. (szerb-horvátul) 18.10: Tv-híradó, 1. (magyarul)' 18.25: Műsorismertetés a belgrádi stúdióból 18.30: Hírek a belgrádi stúdióból 18.45: A törpéknek fogalmuk sincs — gyermekműsor-sorozat (ism.) a zágrábi stúdióból 19.15: Literatúra (ruszinul) 19.45: Amatőrök (Szarajevói Televízió) 20.15: Rajzfilm 20.30: Tv-híradó, 2. (magyarul) 21.00: Üjvidéki képeslapok (szerb-horvátul) 21.45: Két aratás — dokumentumműn sor (szerb-horvátul) 22.15: Tv-híradó, 2. (szerb-horvátul). KOSSUTH: 8.27: Eszmék faggatása 9.32: Nótacsokor 9.14: Játsszunk a billentyűkkel! 13.35: MR 10—14 10.35: A Busch-vonósnégyes játszik 11.39: Tatárpuszta. Dino Buzzati regénye folytatásokban 12.35: Törvénykönyv 12.59: Hangverseny délidőben 13.50: Az Állami Népi Együttes felvételeiből 14.41: Arcképek a szlovák irodalomból 15.05: Bartók egynemű karaiból 15.28: Nyitnikék — Kisiskolások műsora 16.35: Nemes Katalin zongorázik 16.52: Dunajevszkij: Keringő a Vr ' út című film zenéiéből 17.97: Olvasó a labirintusban. I. rész 17.32: Gyalogh Magda énekei és cite- rázik 17.15: A,Szabó család 19.15: Hatalom nélkül. Jelenetek Do- bozy Imre regényéből 20.12: Népzenei Hangos Üjság 23.52: Szintézis 21.22: Schubert: Pisztrángötös 22.23: Tíz perc külpolitika 22.33: A BBC szimfonikus zenekara 23.32: Németalföldi szerzők kórusmű- veíből PETŐFI: 8.05: Könnyűzene 8.20: Tíz perc külpolitika 8.33: Társalgó 10.00: Zenedélelőtt 12.25: Gyermekek könyvespolca 13.30: Éneklő Ifjúság 14.00: Kettőtől hatig 12.33: Melódiakoktél 18.00: Clif Richard felvételeiből 18.33: Népdalok 18.53: Zenei Tükör 19.23: Csendes jubileum 19.33: Csak fiataloknak! 20.33: Színház. Somerset Maugham regénye rádióra alkalmazva 20.59: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai 21.20: Lehár Ferenc: A vándordiák. 23.20: A tegnap slágereiből 3. MŰSOR: 9.00: Szimfonikus zene 10.33: A Molnár dixieland együttes hangversenye 11.05: Külpolitikai könyvespolc 11.20: Kórusmuzsika 11.42: Perényi Eszter hegedül 12.30: Indiai hagyományos zene 13.07: A mi erdőnk alján. Dylan Thomas bangjátéka 14.34: Zenekari muzsika 16.45: Labirintus 17.00: Operaáriák 17.40: Harminc perc alatt a Föld körül 18.10: Haydn billentyűs muzsikája. VI 1. rész 18.50: Kurtág György: Játékok 19.05: Újdonságainkból 19.30: Házimuzsika 20.30: Count Basie bigbandje játszik 20.56: Zenei panoráma 21.33: Túl a felhőkön.