Petőfi Népe, 1982. március (37. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-21 / 68. szám

PETŐFI NÉPE Nyolcvanöt évvel ezelőtt. 1897. március 21-én alakult meg a Ma­gyar Atléti­kai Szövetség. A magyar atlétika tör­ténetéhez tartozik, hogy a spor­tokat először keretbe fogó első egyesület, a Magyar Atlétikai Club (MAC) 1875-ben szervező­dött, míg az első válogatott atlé­tikai viadalra 1912-ben került sor, az osztrákok ellen. A hazai atlétika az első világháborúig a nemzetközi élvonalban volt, utá­na azonban csak lassan érte el az európai színvonalat. Igaz, a felszabadulás után nagy fellendülés következett be a sportágban, amely az ötvenes évek közepén érte el a csúcsot. Ekkor közép- és hosszútávfutás­ban (Iharos, Rózsavölgyi stb.) a világ legjobbjai közé tartoztunk. A hatvanas években dobóatlé­táink kerültek az élre. A magyar atlétika jelenleg a nemzetközi kö­zépmezőnyben foglal helyet. Az Országos Testnevelési és Sport Hivatal 1974-ben határozatot ho­zott az atlétika országos szintű intenzív fejlesztésére. Napjaink­ban mintegy 700 szakosztály mű­ködik, az igazolt versenyzők szá­ma megközelíti a húszezret, az edzőké pedig a kilenszázat. A gyermekintézmények ja vára A Duna—Tisza közi Állami Építőipari Vállalat valamennyi munkahelyén kommunista mű­szakot tartottak szombaton a szo­cialista brigádok felhívása nyo­mán. A vállalat fennállása óta ti­zedik alkalommal szervezték meg a közcélú munkát, melyben a résztvevő csaknem négyezer dol­gozó a műszak bevételét felaján­lotta a megyei bölcsőde és óvoda fejlesztésének támogatására. A Bács-Kiskun megyei Tanács számlájára a tervek szerint léi millió lorintot fognak befizeti,i Bács-Kiskun megyei krónika • Hétfőn a Bányai Júlia Gimná­zium és Egészségügyi Szakközép­iskola kezdte meg az Édes anya­nyelvűnk vetélkedő megyei dön­tőjét. A versenybe benevezett 19 középiskola tanulói közül az első Kugelman Magdolna, a kiskun- halasi Szilády Áron Gimnázium tanulója lett. • Diszsortüz és történelmi zászlók adtak megfelelő keretet hétfőn Kiskőrösön, a március 15-i ünnepi megemlékezésnek. A Petőfi-szobor- nál megtartott megyei rendezvényen indították útnak azt a staféta­zászlót, amelyet az alapító KISZ-esek adományoztak a ma ifjú kom­munistáinak. • A hét közepén Keeskemétre látogatott Buda Ist­ván, az OTSH elnöke, aki megismerkedett a me­gyeszékhely sportlétesítményeivel, a tömegsport fej­lesztésének lehetőségeivel. A Széktói stadionban ta­lálkozott Rákosi Gyulával, a KSC edzőjével. • A héten krími, bahrsiszeráji vendégei voltak a Fémmunkás Vállalat kecskeméti gyárának. A láto­gatás alkalmával szocialista együttműködési szerző­dést írtak alá a Sztrojindusztrija építőipari kombinát és a megyei üzem képviselői. A programban szere­pelt egy összejövetel a gyár élenjáró dolgozóival. Ott készített képünkön a delegáció vezetője, Viktor Pavlovics Sljahov üdvözli a fémmunkásokat. • A keceli ne­velési központ­ban sikeres ki­állítás nyílt a hét elején Bo- zsó János kecs­keméti festő­művész alko­tásaiból. A tár­latot dr. Dömö­tör János, a hódmezővá­sárhelyi Tor­nyai János Mú­zeum igazga­tója nyitotta meg. Mit ígér a rádió? MŰSOR: MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Március 2I-én. vasárnap fél 3 óra­kor: Filmklub. ..A bűn története” I— II. (A március 13-án, technikai okok miatt elmaradt vetítés helyett.) 3 órakor: Játszóház, Bábműsor és bábkészítés. Kismalac és a farkas. Ré­pamese. A foglalkozást vezeti: dr. Ju­haros Imréné. Fél 5 órakor a Kodály Intézetben: Hangversenysorozat Bartók Béla és Kodály Zoltán kamaramüveiből. Ligeti András (hegedű) és Onczay Csaba (gordonka) hangversenye. ELŐZETES 22-én. hétfőn, 3 és fél 6 órakor: Vö­rös jelek a hadak útján. Hangosított diasorozat a Magyar Tanácsköztársa­ságról. öt órakor: Kecskemét környéki nép­dalok. Közreműködnek a Nyárlörinci .Népdalkor tagjai. Hét órakor: Könnyűzenei koncert. Fellépnek: Katona Klára, Komár Lász­ló és a Saturnus együttes. 24-én, szerdán, este 7 órakor: Verdi: Nabucco. A Szegedi Nemzeti Színház Operatársulatának bérleti előadása. KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Március 21-én, vasárnap este 7 óra­kor: Az apgyalarcú. Tóth László-bér- let. MOZI: Március 21-én, vasárnap KECSKEMET Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: EGYSZERŰ ESET. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Szines francia film. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: FEHER TELEFONOK. Csak 18 éven felülieknek! Szines. ma­gyarul beszélő, olasz filmvígjáték. Pajtásmozi: délelőtt 10 órakor: SZARVACSKA MANÖCSKA. Mesemozi: fél 4 és háromnegyed 6 órakor: BALANEL ÉS AZ IDOMÁR. Színes román mesefilm-összeállítás. A Városi mozi épületében a Mese- mozi gyermekmegőrző Jelleggel tart előadást. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4 órakor: A JÁVOR­SZARVAS. Szines. magyarul beszélő, lengyel mesefllm-összeállitás. Három­negyed 6 és 8 órakor: ÉRETLENEK. III. helyárú! Színes francia filmvigjá­ték. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4 órakor: AZ ÉNEKLŐ KUTYA. Színes, magyarul beszélő, ro­mán film. 6 órakor: (Megyei Ifjúsági Filmhetek.) A TEHASZ. Dupla hely­árú! Kétrészes, szines olaáz film. * Mesemozi: délelőtt 10 órakor: VAD- VIZORSZAG. KISKOROS Petőfi mozi: 4. 6 és 8 órakor: A BÍ­RÓ ES A HOHER. II. helyárú! 14 «ivén aluliaknak nem ajánlott! Színes, ma­gyarul beszélő, nyugatnémet bűnügyi film. KALOCSA Otthon mozi: 4. 6 és 8 órakor: A MACSKA REJTÉLYES HALALA. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! III. helyárú! Színes olasz filmvígjáték. Pajtásmozi: délelőtt 10 órakor: TÓ­TÁGAS. BAJA Központi mozi: (Megyei Ifjúsági Filmhetek) 4. 6 és 8 órakor: AZ ÖTÖS SZÁMÚ VÁGÓHÍD. Csak 16 éven fe­lülieknek! Színes, magyarul beszélő amerikai film. Uránia mozi: fél 4 és 7 órakor: SZA­MURÁJOK ÉS BANDITÁK. Csak 16 éven felülieknek! Dupla, III. helyárú! Kétrészes, szines japán kalandfilm. Mesemozi: délelőtt 10 órakor: GYÖNGYVIRÁGTÓL LOMBHULLA- SIG. Előzetes Március 22-én. hétfőn, a mozik mű­sora megegyezik a vasárnapival, kivé­ve: KECSKEMÉT Árpád mozi: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor: ANNA. Színes magyar— francia film. Mesemozi: .háromnegyed 6 órakor: BALANEL ÉS AZ IDOMÁR. Színes, román mesefilm-öszeállítás. Stúdiomozi: 8 ófakor, a Városi mozi épületében: (Rövidfilmek) A LÉGY, SISYPHUS, SÜN BARATOM, YETI DALA, JOGA. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4. háromnegyed 6 órakor: ÉRETLENEK. III. helyárú 1 Színes francia filmvigjáték. 8 órakor: ARCHtV FILMKLUB. Meseműsor: MARCI AZ ANTARKTI- SZON. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4 és 7 órakor: SZA­MURÁJOK ES BANDITÁK. Csak 16 éven felülieknek! Dupla III. helyárú! Kétrészes, szines japán film. KISKOROS Petőfi mozi: 4 és 8 órakor: A BIRO És A HÓHÉR. II. helyárú! Színes, ma­gyarul beszélő, nyugatnémet bűnügyi film. 6 órakor: ARCHÍV FILMKLUB. KALOCSA Otthon mozi: 4 órakor: AZ ENEKLQ KUTYA. Színes, magyarul beszélő ro­mán ifjúsági film. (Megyei ifjúsági Filmhetek) Csak 6 órakor: A TERASZ. 14 éven alul nem ajánlott! Dupla hely- árú! Kétrészes, színes olasz film. Mesemozi: ALIM ÉS SZAMARA. BAJA Uránia mozi: (Megyei Ifjúsági Film­hetek): fél 4. fél 6 xés fél 8 órakor: KABALA. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Színes magyar film. Központi mozi: szünnap. A/, olkoveike/o napikban több izgalmasnak, tanulságosnak ígér­kező rádióműsort hallgathatunk meg ismét. Ez alkalommal né­hány, szűkebb hazánkkal kap­csolatos és ifjúsági témájú adás­ra hívjuk fel olvasóink figyel­mét'. Csak arra vagyok kíváncsi — ez a címe annak a riportműsor­nak. amelyet hétfőn este kilenc órai kezdettel sugároz a Kossuth Rádió. Ebben fiatal értelmiségiek vallanak önmagukról, elsősor­ban a feltett kérdéseik alapján. Foglalkoznak többek között a ge­nerációváltás folyamatosságaival is. A Petőfi Rádió hullámhosszán hangzik el majd szerdán este 20.45-kor a Válas(s)z! című ifjú­sági kulturális körkép. Szó lesz ebben az ünnepi könyvtárakról, az olvasás-szociológiáról és a fia­talok olvasási szokásairól. A Fenntartott hely.. . elneve­zésű rovatban kedden este 21 óra- kordr. Gajdócsi István válaszol Felháborodást és megdöbbenést keltett február utolsó napjaiban az az eset, amely Kecskeméten, a Petőfi Sándor utcában történt február 24-én a délutáni órák­ban. Akkor rövid tudósítást ír­tunk, most azonban, immár a bí­rósági ítélet megszületése után pontosan tájékoztathatjuk olva­sóinkat, hogy mi is történt. Az említett napon Sz. D. fiatal­korú kecskeméti lakos felkereste a Petőfi Sándor utcában, a sza­lagházban lakó egyik barátját. A két fiún kívül más nem tartóz­kodott otthon. Sz. D. észrevette, hogy a szobában, az asztalon egy doboz van, amelyben légpuská­hoz szükséges lövedékeket tarta­nak. Kérdésére barátja elmond­ta, hogy korábban a tulajdonát képező légpuskával gyakran cél­ba lőtt a házzal szemben elhe­lyezett villanypóznára. Sz. D. kérte barátját, vegye elő a lég­puskát, mert ő is szeretne célba lőni. Elővették ái puskát, megtöltöt­ték és. a vendég *i lakás nyitott Mester Ákos és Vértes Csaba kér­déseire, a Petőfi Rádióban. A műsor címe: Közéleti közelképek. Ez ugyan egy régebbi adás ismét­lése, ám bizonyára ezúttal is so­kan kíváncsiak lesznek az adásra. Ugyanebben a műsorban — csü­törtökön este nyolc órakor — He­rényi József Ybl-díjas építőmű­vésszel „találkozhat” majd a rá­dióhallgató. ö is az említett ri­porterekkel beszélget a népes kö­zönség előtt önmagáról, munká­járól, és az őt közelebbről érdek­lő kérdésekről. Ha már a Bács-Kiskun megyei témáknál tartunk, hadd jegyez-' zük meg, hogy a héten Bajára is „elkalauzol” bennünket a rádió. A Kossuth hullámhosszán kedden este nyolc óra tizenhárom perc­kor közvetítik á Hívtak és men­tünk című riportot. Gácsi Sán­dor műsorában egy sajnálatos bal­eset következményeivel és hát­terével ismerkedhetünk meg. V. M. erkélyajtójából a szemközti autó­busz-megálló közelében levő lám­paoszlopra embermagasságban célozva kétszer lőtt. Mielőtt cél­zott és lőtt, jól látta, hogy ott emberek közlekednek. Ennek el­lenére harmadszor is célzott és az említett oszlopra lőtt, de a légpuskából kirepülő lövedék a villanypóznától 4—5 méterre ha­ladó K. J. városföldi lakost ta­lálta el és felső ajkán megsértet­te. A fiatal lányt a mentők kór­házba vitték, ahol a lövedéket eltávolították az ajkából. Ez idő alatt Sz. D. hazament Csáky ut­cai lakására. A lány sérülése nyolc napon belül gyógyult. A Kecskeméti Járásbíróság a napokban hozott ítéletet a fiatal­korú ügyében és őt bűnösnek mondta ki foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségé­ben. Ezért héthónapi szabadság- vesztésre ítélte, az ítélet végre­hajtását azonban egy évi próba­időre feltételesen felfüggesztette. Az ítélet még nem jogerős. R. Zs. Légpuskával lövöldözött Héthón-api szabadságvesztésre ítélték HlREK • HÍREK NAPTÁR 1982. március 21. Vasárnap. Névnap: Benedek. Napkelte: 5 óra 46 perc. Napnyugta: 17 óra 58 perc. Holdkelte: 4 óra 06 perc. Holdnyugta: 13 óra 23 perc. NÉVTÁR Ma a Benedekek ünnepelhetik név­napjukat. A latin Benedictus név több­szörös rövidülése, jelentése: áldott. Ezen a napon köszönthetjük még a Bekényeket, a Beköket, a Bencéket, a Gergelyeket, a Jázonokat, a Miklóso­kat és a Napsugárokat. IDŐJÁRÁS Várható időjárás az ország te­rületén ma estig: Északnyugaton változóan, má­sutt viszont jobbára erősen fel­hős idő várható. Főként délen és keleten valószínű többfelé eső; a magasabb hegyekben havazás. A többnyire délkeleti szél időnként megélénkül. Legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 7 és plusz 12 fok között valószínű. (MTI) Elhunyt Jékely Zoltán Életének 69. évében elhunyt Jé­kely Zoltán kétszeres József Atti- la-díjas költő, író, műfordító. Te­metéséről későibb intézkednek. Magyar írók Szövetsége SZERDÁN A SAJTÓKLUBBAN: KÜLPOLITIKAI FÓRUM Hável Józsefet, a Magyar Rá­dió külpolitikai szerkesztőjét alig­ha kell bemutatni az újságolva­sóknak, a rádióhallgatóknak: szemléletes kifejezéseit, jellegze­tes mondatfűzéseit még párizsi tudósító korából ismerjük. A ne­ves külpolitikus újságíró szerdán délután öt órakor a sajtóklub­ba (Kecskemét, Szabadság tér 1/a) látogat, s fórum keretében találkozik az érdeklődőkkel. A Megyei Művelődési Központ, a TIT és a Petőfi Népe Szerkesz­tősége külpolitikai fórumára min­den olvasónkat szeretettel vár­juk: jöjjön és kérdezzen! — KÖRNYEZETVÉDELMI HÉT kezdődik holnap Tiszakécskén. A művelődési házban, a könyvtár­ban, a gimnáziumban, az üze­mekben és a tsz-klubban előadás hangzik el egyebek között korunk civilizációs ártalmairól, a légkö­ri szennyezésről, természetes vi­zeink védelméről, a biológiai egyensúlyról. Hétfőn rajz-, ked­den gyermekbútor-, és játékkiál­lítást nyitnak még, csütörtökön üzemi környezetvédelmi és tisz­tasági, pénteken fásítási és par­kosítási, szombaton pedig lomta­lanítási akcióra kerül sor. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a 12. já­tékhéten öttalálatos szelvény nem volt. 4 találatos 45 darab volt. nye­reményük az illeték levonása után egyenként 204 ezer 474 fo­rint. 3 találatos 4719 db. volt, nye­reményük egyenként 975 forint. 2 találatos 184 297 db, nyere­ményük egyenként 30 forint. A közölt adatok tájékoztató jel­legűek. (MTI) /'Keddi N, \ lapszámunkból Lapunk keddi számának negyedik oldalán a kecs­keméti Kossuth Tsz gazdál­kodásáról olvashatnak cik­ket, valamint a falvakban gondot jelentő szolgáltatá­sok, a kisiparosok helyze­tét javító intézkedések meghozatalát sürgeti a Pe­tőfi Népe. Az ötödik olda­lon a Forrás főszerkesztő­jével készített interjú talál­ható. Részletes tudósítások­ban számolunk be a hét vé­gi sporteseményekről a he­tedik-nyolcadik oldalon. GÉPJÁRMŰVEZETŐK FIGYELMÉBE A KPM Közúti Igazgatóság dolgozói az 5-ös számú főútvonalon a megye­határtól Felsölajosig március 22-től 25-ig az út mindkét oldalán fakiter­melést végeznek. Több esetben a faki- döntést csak az út felé lehet elvégez­ni, s ez idő alatt a forgalmat mindkét irányban jelzőőrök lezárják. A gép­járművezetőket a munkahely előtt Közúton folyó munkák és Sebesség­korlátozás-jelzőtáblák figyelmeztetik. Kecskeméten a Halasi üti csomó­pontban — az 5-ös számú és az 54-cs számú út kereszteződésében — besze­relik a forgalomirányító jelzőlámpát. Az átépítés március 22-én kezdődik és előreláthatóan május 31-ig tart. A köz­lekedőket kérik, hogy a csomópont­ban óvatosan, figyelmesen, kellő kö­rültekintéssel haladjanak. JUT ESZEMBE... I Felújítják Mezőkövesd és ■ Ernőd között a vasúti pályát. i A tervek szerint május 2-ára * befejezik a munkát, és akkor | ezen a szakaszon is újra száz- < húsz kilométeres sebességgel i közlekedhetnek majd a vona- ' tok. (MTI) j Már előre irigykedem az ar- . rafelc közlekedőkre, akiket I ilyen szélsebesen röpíthetnek a . vonatok. Mert Kecskemét Bu- I dapesttől (vasúton) 106 kilo- . méterre van. Az expressz ezt | a távot (ceglédi megállással) . S3 perc alatt teszi meg. Akár- I hogyan is számítgatom. az ex- . presszvonat—gyorsvonati dij- | szabással 4- helyjegy — 68.4 kilométer óra sebességgel szá- | guldozik. Persze, ez a szédítő . tempó csak akkor érvényes, ha | késés nincs belekalkulálva. E rövid számtanfeladat megoldá- I sa közben jut eszembe, mife­lénk is ráférne már a vasút- | vonalra a felújítás. Hogy leg­alább a 100 kilométeres sebes- | séget megközelíthessék a vo­natok — óránként... n. m. I — MEGYÉNK AZ ORSZÁGOS SAJTÓBAN. A Népszava tegna­pi számában Apajpusztáról, kö­zelebbről a Kiskunsági Állami Gazdaságban rendszeresített kép­zési módszerekről olvashatunk-érdekes cikket Kik ülnek a szín­padon címmel. — Tarhosi napok. Békéstarho- son a felszabadulás utáni első magyar állami ének iskola városá­ban június 25-től július 18-ig tartó eseménysorozat keretében ünnepük meg Kodály születésé­nek 100. évfordulóját. A rendez­vények közül kiemelkedik a Ko- dály-diszhangverseny, Kocsis Zol­tán zongoraművész előadói estje, valamint „az unokák hangverse­nye”, amelyen a volt diákok utó­dai lépnek fel. NŐI GYŐZELEM A féleség így szól a férjéhez: — Ma szertefoszlott a férfiak fölényéről szóló mítosz! Magam cseréltem ki a csaptelep tömíté­sét a fürdőszobában é§ eközben nem ittam meg :hat üveg sört, senkit sem gorombítottam le és nem szaladtam el háromszor al­katrészért a szaküzletbe! (A Krokogyilból ollóztuk) Ha túl forró a szerelem ... (Kelemen István rajza) — KATONA KLÁRI dedikál. Hétfőn, a kecskeméti Alföld Áru­ház lemezosztályán a népszerű dalénekesnő, Katona Klári dedi­kál. A rajongók 16—18 órak kö­zött találkozhatnak kedvencük­kel. — A KÜLTERÜLETI TANU­LÓKÉRT. A \bácsborsódi általá­nos iskolában ez a második tan­év, amikor délután nem taníta­nak, csak délelőtt. A 150 tanuló közül tizenötöt az öt-hat kilomé­terre levő rávnai telepről regge­lente autóbusszal szállítanak az iskolába és onnét — tanítás után — haza. így a gyerekeknek dél­után több idő jut a felkészülésre. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 8001 Telefon: 20-111 Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hirlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— forint negyedévre 102,— forint egy évre 400.— forint. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. Kecskemét. Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 20-466 Igazgató: Ablaka István Jndex: 25 065 HU ISSN 0133-235 X.

Next

/
Thumbnails
Contents