Petőfi Népe, 1982. február (37. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-14 / 38. szám

MŰVELŐDÉS * IRODALOM • MÜVfE^ZET Nagy László szmoljani háza Szmoljan... Kis városka Bulgária déli részén, húsz kilométerre a görög határtól, a Rodope-hegy- ség közepében. Kéthetes bulgáriai tartózkodásunk során két napot töltünk itt Tóth Erzsébet költővel a Bolgár írószövetség vendégeként. Szmoljan városa díszpolgárává fogadta a magyar költőt, s halála után múzeumot rendezett be tiszte­letére és emlékére. A város alaprajza leginkább egy vonalzóra emlé­keztet. A hosszúkás völgyet mindenütt hegyek öle­lik körül. Mellettünk a Perelik 2191 méteres ma­gasságával ... A Nagy László-lházat hét megállónyira találjuk a sétálóutcától, egy hagymakupolás kis templom ^szomszédságában. Ottjártunkkor sajnos váratlan gonddal kerültek szembe a múzeum gazdái: átned­vesedtek a falak, el kellett szállítani a már helyük­re került fényképeket, relikviákat. így csak a ház­ról készíthettünk felvételeket. Már vagy a huszadik kockát kattintjuk el, amikor megáll mellettünk egy fekete kendős néni és beszélni kezd. Szvetla fordít. Megtudjuk, hogy ebben a házban született, még a szobát is megmutatja, hogy melyikben. Fényképez­ni nem engedi magát, azt mondja, nincs úgy öl­tözve. Nézem az arcát. Szép öregasszonyára — És Nagy Lászlót tetszett-e ismerni? — szólal meg Erzsi, és a ház felé mutat. — Hát hogyne — mondja a nénike —, nagyon szép ember volt. Szép fehér haja volt. Kicsit bi­cegett a lábával..: A szomszéd ház előtt egy hetven év körüli férfi abbahagyja a fűrészelést, közelebb lép: — Nagy László? Ismertem én is. Jó ember volt. Amikor itt volt, sokat beszélgettünk ... Jól beszélt bolgárul. De meghalt. Három éve... — És miről beszélgettek? — Mindenféléről. De leginkább a fákról — mond­ja a bácsi. Aztán megkérdezi: — És visszajönnek, ha megnyílik a múzeum? —Szeretnénk. — Jöjjenek csak. Biztosan szép lesz. Filmeket is fognak vetíteni Nagy Lászlóról.... És akkorra már ezt az utcát Nagy László utcának fogják hívni... Néhány nappal később, már Szófiában, Dimiter Sztojcsev költőtől megtudtuk, hogy szó van egy Nagy László-díj megalapításáról is. Mert ismerik, szeretik, magukénak vallják... Szikszai Károly • A Nagy László-ház Szmoljanban. Az első évtized után Beszélgetés a rajzfilmek kecskeméti műhelyéről Dr. Matolcsy Györgyöt, a Pannónia Filmstúdió vezetőjét kerestem meg, hogy az Idén 11. életévébe lépő kecskeméti műterem jelenéről és tervezett jövőjéről kérdezzem. • Ifj. Űjváry László: Mesék Mátyás király­ról. KészUlöte. levíziós sorozat. — Ahhoz, hogy Hiteles és érzékletes képet festhessünk, vissza kell tekintenünk a kö­zelmúltba, á hetvenes évek elejére. Ekkor született meg egy vidéki műterem megala­kításának gondolata. Milyen 'körülmények között? — Először is helyesbítenem kell. A kecskeméti rajzíilmes műhely gondolata a hatvanas évek végén született meg. Máso­dik nekifutásra, 1971-ben sikerült megvalósítanunk ezt az elképze­lésünket. Annak, hogy az első vi­déki alkotóműhelyt létrehozhas­suk, számos feltétele volt. Min­denek előtt a fővárosi rajzfilm- gyártásnak kellett művészetileg és szakmailag' megszilárdulnia. Ennek pedig egyenes következ­ményeként megnőtt a rajzfilmek iránti társadalmi igény. Egyre szélesedett a rajzfilmnézők tábo­ra. Űj munkatársakat kellett ke­resnünk. A környező országokban fellelhető kezdeményezések arra bátorítottak bennünket, hogy a fővároson kívül is körülnézzünk. Kecskemétre esett a választásunk. Jelképesnek is tekinthető, hogy a kecskeméti műterem az első nagy feladatait a Pannónia Filmstúdió első nagyabb rajz-játékfilmjében, a János vitézben, illetve az első televíziós nagy sorozatban, a Mézga családban kapta, összegez­ve az elmondottakat: a kecske-, méti műterem a magyar rajzfilm fellendülő szakaszában, s e fellen­dülés eredményeképpen született meg. — Miért éppen Kecskemétre esett a választás? — Elsősorban azért, mert lát­tuk, hogy a megye vezetői támo­gatják a hasonló jellegű kezde­ményezéseket. Másrészt Kecske­mét viszonylag közel van Buda­pesthez. Az is közrejátszott, hogy Kecskemétnek már a 30-as évek­ben volt egy neves amatőr rajz­filmese: Mátis Kálmán. — Milyen volt a hangulat az , alakuló vidéki műterem körül? Milyen támogatást kapott ez a kezdeményezés, s esetleg mi­lyen ellenállásba ütközött? — Az akkori filmtröszt és más hivatalos szervek vezetői is mesz- szemenően támogatták. Termé­szetesen, mint minden kezdemé­nyezésnek, nemcsak hívei, de el­lenfelei is voltak. Azért nyugod­tan elmondhatom, hogy a stúdión belül a többségnek tetszett ez az új lépés. A régiek közül sokan segítettek a rajzfilm kecskeméti meghonosításában — többen is tanították az új munkatársakat. — Milyen feladatokkal járt egy vidéki műterem megala­kítása? — Először is a személyi feltéte­leket kellett megteremteni. Kecs­keméten — a mór említett előfu­táron, Mátis Kálmánon kívül — nem voltak rajzfilmes hagyomá­nyok; például egy olyan amatőr mozgalom, amire építeni lehetett volna. Elsőként a megfelelő ve­zetőt kerestük és találtuk meg Mikulás Ferenc személyében, majd megkezdődött a munkatár­sak toborzása. Kezdetben minden technikai felszerelés nélkül folyt a munka, épp csak rajzasztalok voltak. — Ekkor a kezdet kezdetén tervezték-e, törekedtek-e arra, hogy a műteremnek egyfdjta sajátos arculata alakuljon ki? — A megyei vezetőkkel együtt sokat beszélgettünk, vitatkoztunk arról, hogy mi is legyen a felada­ta a kecskeméti műteremnek. A budapesti műtermek munkáját segítse, afféle bedolgozó, szolgál­tató műterem legyen, vagy pedig önálló filmgyártó? Arra az elha­tározásra jutottunk, hogy igyek­szünk a kecskeméti műteremből önálló alkotóműhelyt kialakítani. Ez a folyamat két szakaszban zaj­lott le. — Szervezetileg hogyan kap­csolódik a kecskeméti műte­rem a Pannónia Filmstúdió­hoz? — A kecskeméti műterem a rajzfilmstúdió hat produkciós műtermének egyike. Akárcsak a többi, nagyfokú önállósággal, ön­elszámoló rendszeriben működő alkotóműhely. — Mennyiben segítették elő a kecskeméti műterem ered­ményei a következő vidéki műhely, a pécsi műterem meg­alakítását? — A kecskeméti rajzfilm sike­res vállalkozásnak bizonyult. És ahogy egy jól sikerült első gyer­mek után á szülők szívesen vál­lalkoznak egy második világra hozására, és felnevelésére, mi is szívesen fogtunk hozzá a pécsi műterem megszervezéséhez a pé­csiek jelentkezése nyomán. — Hogyan látja a műterem jövőjét? Kirajzolódnak-e sa­játos, csak a kecskemétire jel­lemző vonások? — Az első tíz év megalapozta a fejlődést. Biztosan állíthatjuk, hogy erős, megbízható alapokkal rendelkezik. Jó az együttműkö­dés a vezetés és az alkotók kö­zött. Kialakultak az eredményes munkához nélkülözhetetlen kul­turális, gazdasági és kereskedel­mi kapcsolatok helyi, országos és nemzetközi szinten egyaránt. A Magyar Televízió gyermek és if­júsági főosztályának állandó partnereként látjuk a kecskemé­ti műtermet, de együttműködik más televíziós főszerkesztőségek­kel is. Nemzetközi kapcsolatait pedig a Magyar népmesék soro­zat nagy külföldi sikere alapozta meg. Ez a 70-es évek legsikere­sebb magyar animációs filmsoro­zata. I — Mik a fejlesztési lehető­ségek? — Általában minden alkotó- műhely életében az első tíz év a legfontosabb és legnehezebb. De ahhoz, hogy a munka kiteljesed­hessék, többször tíz év szüksé­ges. Egy virágkorát élő alkotó- műhelyben általában há rom-négj r generáció dolgozik egymás mel - lett. Ahhoz azonban, hogy egy - egy újabb generáció munkák a állhasson és tényleges erednv é- nyeket hozzon létre, legalább 10 —12 év szükséges. Tehát nem sz ,a- bad türelmetlennek lenni. Ni am hallgathatjuk el azt sem, hogy l jár megépült a megye, a 1 Művelő dé- si Minisztérium és a Pannó nia Filmstúdió összefogásé'val, S ,án- dor Béla kitűnő építési konc op­ciójának felhasználásá val, K eré­nyi József tervezésébe n a gyö­nyörű műterem, az új éipület 1 ,ech- nikai felszereltsége egyelőre ko­rántsem felel meg a k orszen 3 kö­vetelményeknek. Viláigosan kell látnunk, hogy a magy ar rajzfilm technikai elmaradotts ággal küzd. Kecskeméten pedig él op csfik az alaptechnika létezik. 1 Mindé :z per­sze meglehetősen ide gesítőami­kor körülöttünk a vil ágba: n való­ságos technikai főm idalo m ját­szódik le a szakmáiba n, a: i elekt­ronika a rajzfilmgyár'tás t erületé- re is betört. A kivezet ő ut at ebből a helyzetből elsősorba n aí bban lá­tom. hogy nemzetköz i ei lyüttmű- ködésben kell filmek et ’ készíteni. Különösképpen nem s' zabad tü­relmetlennek lenni Kec iskeméten és a várossal szembe n most, amikor az új, önálló műterem üzemeltetési költségei t íz eddigi­ekhez képest jelentőf>e: n megnö­vekedtek. A műtermi önállóság önellátássá, s egyúttal megriöve- kedett rezsiköltséggel i is jár. Eh­hez a megváltozott he! lyzethez a műterem tagsága vári latólag ru­galmasan és ésszerűen i alkalmaz­kodik majd. Mindez 1 kihívást je­lent a műterem ve; letőségének, munkatársainak, ösztc mzést a még hatékonyabb művészi , gyártási és együttműködési forrr iák kialakí­tására. S. I. pétJr: A pincében A vonat beállt, leszálltam. Az apró állomás kezet rázott velem, a vasutas mosolygott, mintha a fia lennék: — Vége, katona bácsi? Vége. Három nap szabadság, ma telt le, azaz most van négy óra, este nyolcra kell fent lennem a dombon, az alakulatnál. — Nem arra. katona bácsi! — kiáltott rám az ál­lomásfőnök, amikor elindultam a falu felé. — Ho­va megy ? ' — Még van időm ... — fordultam vissza. — Nyol­cig szól a papír... — az utolsó szót már kiabáltam, mert szél támadt, és felettem zajosan susogni kezd­tek a jegenyék levelei. ♦ Négy órám van. Sok. Itt, falun, sok. Otthon: ke­vés. Egy hosszú séta, egy pohár sör, egy telefonbe­szélgetés — és már el is múlt. De itt — hova men­jek? A kocsma nem nekem való, amúgy is kinézik onnan a katonákat. Hova, merre? Még négy órám van. Fordul az út, már itt a temető, még néhány lépés, és elém kanyarodik a falu .főutcája. Még nem értem a kocsma elé — „hát mégiscsak oda jutok?” —, amikor hirtelen eszembe villant Kárádi tanácsa: „Ha jó bort akar inni, alhadnagy elvtárs, csak az öreg Mártont keresse. Világhírű bora van, csodabor, majd meglátja, alhadnagy elv­társ, még érmei is vannak az öregnek”. Hogy is magyarázta? Az iskolánál jobbra, aztán még egyszer jobbra, aztán már látni is, magas, zöld kapu... —- Ki az? — zörrent meg a hang a kapu mögött. — Innen a dombról... az alakulattól jöttem. Egy fél liter bort szeretnék. Nyílt a kapu, ősz hajú, fekete kalapot viselő öreg­ember nézett ki rajta. — Jó napot — köszöntem. — Adj’isten. Na, jöjjön beljebb... — mormogja az öreg, és befelé indul. Aztán hirtelen megáll fordultában. Az arcomat nézi. Mit nézhet? Megigazítom a sapkám. Az öregek néha jobban vigyáznak a katonaregulára, mint mi. Márton gazda néz, néz — aztán újra elindul. A konyhába vezet. Kemence, mellette tűzhely, macska gubbaszt alatta; barnapokrócos heverő, a polcon dünnyögő rádió. — Üljön csak le, mindjárt hozok... Levettem a mikádómat, felakasztottam a fali fo­gasra. Ahogy fordultam, megakadt a szemem a fa­lon. „Mi a fene... Hogy kerültem én oda?” Egy régi fénykép. Rajzolt. A száj, a szemek színesre fest­ve. Fiatal férfit ábrázol. A férfi mosolyog — és én magamra ismerek benne. „Ki lehet ez? Rokon? Vagy az öreg Márton fia?...” Nyílik a konyhaajtó, párás üveggel a kezében lép be a gazda. Megáll, beteszi az ajtót. Megint engem néz: meglátta, hogy a fénykép előtt állok. —■ A fiam — mondja. — A fiam volt... — Meghalt? — Meg. A gazda az asztalra állítja az üveget, poharakat vesz elő a konyhaszekrényből. Tölt. Halkan ko­tyogva csorog a bor. A képre nézek, és a szájamhoz emelem a poharat. Mintha a halottat köszönteném. — Hány éves maga? — kérdezi hirtelen a gazda. — Huszonnyolc. • Az öreg előrehajol, újra tölt. — Nagyon hasonlít, nagyon hasonlít — dünnyögi, aztán felemeli szemét a pohárról, megint az arco­mat nézi. — És hol született? — Én? — Maga. — Pesten. Negyvennégyben. Az öreg megcsóválja a fejét, a pohár után nyúl. — Tudja... — mondja halkan —, azt hittem, őt látom, amikor maga bejött... ő is így jött be, egyen­ruhában, no, nem ilyenben, még a régi bakaruhá­ban, negyvennégyben. Azt mondta: én vagyok, édes­apám, engedjen be, de gyorsan ... Megszökött. Ka­tonaszökevény volt, tiuíja. — Megszökött? — Az órámra nézek. Fél öt. Nincs negyvennégy, nincs háború, nincsenek katonaszöke­vények. Nyolcra a dombon kell lennem. — És... miben halt meg? — kérdeztem, hadd múljon az idő. — Itt halt meg, egy hóhap múlva. Lent lakott a pincében, a borok között, hiába mondtam neki, nem akart feljönni. Azt mondta, kivégzőosztagban volt egyszer, ő nem akar a puskák elé kerülni. Aztán ... megbetegedett. Tüdőgyulladást kapott. Elhívtam az orvost, ő is azt mondta, hogy fel kell hozni a gye­reket, de az meg nem jött az istennek sem. Rúgott, harapott, kiabált, nem bírtunk vele sí íhogy. Szóval ott maradt, aztán néhány napra rá meg is halt. Most is ott van. — Ott van? — A pohár feleúton megállt a ke­zemben. — Ott temettem el, a pincében. M íáshol nem le­hetett, nekünk is bajunk lett volna , ha kitudó­dik ... Ott temettem el, a sarokban. A háború után átvitethettük volna a temetőbe, de azt mondta az asszony, minek az most már, így 1 egalább mindig itt van ... A képre néztem. Hasonlít r;ám, j nagyon hasonlít. Kedvesen, pihenten mosolyéig, a z arcán nyoma sincs a láznak, a félelemnek, ;a pír ícebeli nemespe­nésznek. — Lemennénk? — kérdeztem. * A pince hideget lehel, Marto n gazda gyertyát gyújt a lépcső alján. Sorban a 1 nordók: egyik ol­dalon hat, a másikon csak öt. A hatodik helyén, a sarokban: a sír. Fekete salakhalom, a tetején -- üres konzervdo­bozban — fonnyadt, elvizesedett virágcsokor. Oldalt fakereszt, a falnak támasztva, mjta a név. Durván égetett betűk: ÉLT 26 ÉVET. A gazda kezében remegve ég: a gyertya. Meghaj­lott háttal állunk: alacsony a pince teteje. — Menjünk akkor... — mon dta a gazda, és ke­zével védve a gyertyalángot, a lépcső felé fordult. Felmentünk a -konyhába. M egittam a maradék bort, és elbúcsúztam. — Most már menni kell — r nondtam, az órámat nézve., Márton gazda sokáig fogta a kezem a kapu előtt. — Itt van fenn, a dombon? — kérdezte. — Itt. — Hát... Aztán jöjjön el rr láskor is. — Eljövök. Viszontlátásra. — Isten áldjon, fiam. Elindultam a főutca felé. ] Már sötétedett, meg­meglódult a szél. Négy kilomé ter a dombig. Visszanézek. Az. öreg a kap uban áll. Még mindig néz. Talán azt hiszi... Ugyan. Nem lehetek a ro­kona, sem az unokája, senil cije, semmije. Semmi közöm a fényképhez. Az a másik meghalt. Meg­halt, még negyvennégyben, most ott fekszik a bo­rospincében. a hatodik hordó helyén, és én... én pedig felgyűröm a gallérom, fürgébben, egyeneseb­ben lépkedek, hiszen élek. é'lek. Négy fiatal költő A Fo‘ rrás Könyvek sorozatában múlt év 6 szén k észült el, és a közelmúltban került az o rszágc is könyvterjesztői forgalomba a Szavak piacán című antológia, négy fiatal költő kö­zös kt Hete. Virágh József tanár (Drgoványon, lazsál « Sándor lakiteleki tanár, népmüve- ilő, S; tilágyi Zoltán könyvtáros, Hideg Antal népn tűvelő Kecskeméten. , Ai: útraindulóknak, az úton haladóknak VQV- egy versük közlésével kívánunk sok si­ker t, jó utat. VIRÁGH JÓZSEF: Induló bősz oroszlánt kardot tartva nem vésetek rá a pajzsra nincsen folyó vár legelő címeremben sötét mező léptem lesi fönn a holló vagyok országos kóborló ki hitbe talpig öltözött — nem dönthet le csak az ármány zápor-mosta fejem fölött kardél csillog nem szivárvány LEZSÁK SÁNDOR: Viorika! Viorika, tűz-ingerlő, jósol nékem Viorika, bomlott hajú Viorika, moldovai tanítónő! Szálat tép a hajfonatból, ráhúzza a mátkagyűrűm, hold-sebhelyes homlokomra mit jövendölsz? Megpördül a mátkagyűrű, forog-szédül a hajszálon, elég. lesz már Viorika, jövőt mondjál! Holdudvarnak békességet, csillagoknak fényességet, Viorika, Viorika, fáknak ringasd a csípődet! SZILÁGYI ZOLTÁN: Szögezve mezőkre Vagyok szögezve mezőkre hazára Sodronyokkal kötve minden fűszálra A kutak mélyin játszó Naphoz Holdhoz Leguggolok a csillagokhoz HIDEG ANTAL: Megtelni szabadeséssel * Kinek nincs igaz gondja, mert sorsát se maga rontja, nem is álmodik, és ha ráomlik ez a vásáros város, kivel mint csillaggal páros, lön szél-szórt salak — álljatok falak! Fúnék én ellenkürtöt, de nincsen, és el is űztök: hallgatásotok bennem is mocsok, s ha már nincs nevezhető, csak a látszat, veszejthető gyalázat vagyok. — falak! — álljatok? Tetőzve hajjal, éggel, •' megtelni szabadeséssel, de nem elmúlni, csak hullni, hullni... s tudom: eljutok oda, ahol a célnak van oka, ahol fog vacog, ahol most vagyok. • Victor Vasarely alkotása. (Gárdes Katalin felvétele — KS) f

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents