Petőfi Népe, 1982. február (37. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-12 / 36. szám

1982. február 12. • PETŐFI NÉPE • 5 KIÁLLÍTÁS A SZOMSZÉDBAN, KICSIT RÓLUNK IS 99 Semmiből valamit” fiatalokról - fiataloknak Kiket és miért tisztelünk a homok hőseiként? Az első hallásra kicsit fellengzősnek érződő birtokos szer­kezet vizsgálata vezet a válaszhoz. Azt kell kiderítenünk, hogy mi az a többlet, ami elengedhetetlen az itteni helytál­láshoz. Milyen körülmények késztetik bátor kezdeményezésr re a táj legjobbjait? Móricz Zsigmond szerin» Kecskeméten tanulhatja meg az egész magyarság: „hogyan lehet a semmiből valamit teremteni, hogyan lehet a legterméketle­nebb pusztán is paradicsomot és eldorádót elővarázsolni’,’/. .Még pontosabban: miként lesz az átokból áldás, ezt mutatták be egymást váltó nemzedékek. Mihaszna vidékek másutt is szomoi ítják a népeket. Az il- lancs homok azonban még Pető­fi korában is termőföldeket, le­gelőket tüntetett el nyomtalanul: „Sárga homokdombok emelked­nek, miket — épít és dönt a szélvész”. Kétszáz esztendeje végső pusztulással fenyegette országunk közepét. Áradó víznél kegyetlenebből rontott. A visz- szahúzódó folyótól szabadult földeknek újra nekiállhat az eke. a homoksírokon legföllebb ku- t.vatej gyászolja a volt életet. A futóhomok megkötéséhez csak a Tisza-szabályozás mér­hető. Állami pénzen, kormányprog­ramban körvonalazott tervek szerint szorították gátak közé a szőke folyót. A szegény embe­rek birtokaival, az elhagyott pusztákkal ki törődött? Az 1807-es országgyűlésen megálla­pították, hogy „haszontalanná teszi” sok község határát. Eny­n.yiben maradtak. Beletörődtek: a sikamlós felületű homokszem­csék oly gyengén tapadnak, hogy a legkisebb szellő is vándorútra kényszeríti a fél barázdát. Mi­vel érdes felületei visszafogjál^ a nedvességet, gyorsan kiszá­rad. Az elvetett rozs szálai ta­vaszon csak messziről kiabál­nak egymásnak. Kár a fáradságért? A nép mindig optimista, a nép mindig élni akar, a népnek min­dig élni kell. Tanítók, orvosok; ügyvédek, kétkeziek, szövetkez­tek a közös ellenség megzabo- lázására. Bátky Károly tanító úr A futóhomok megfogása és hasz- nálhatása módjáról című köny­véiben javasolta: az elsivatago- sodott pusztákat osszák föl a föld nélkül szűkölködők között. A XIX. század közepétől újabb és újabb határrészeket parcel­láztak Kecskemét környékén. A íöldhóditók szinte puszta kézzel • Állati erővel vont „högyhúzó” az előtérben, mögötte eredeti Vidats-eke. hordtak el dombokat, látástól vakulásig dolgozva temették be a völgyeket. Csupán Miklóstele- pen 70 ezer köbmétert mozgat­tak meg . telkesítés, rigolírozás céljából pedig 320 ezer négy- szógméternyi talajt. Évekig híg leveseken,, zsírtalan főzelékeken tengődtek a mérhetetlen kecske­méti határ megszelídítői. Ha van emberfélééi teljesítmény, a név­telen ezrek tájalakítása az volt. A homok megkötésével sem könnyebbedéit sorsuk. Üjra és újra gorombáskodott a szél, újra és újra támadt az ilyen talajokban szapora gaz, dudva. A legszigorúbb szolga­bírónál is keményebben paran­csolt szüntelenül gyomláló kapát a család apraja-nagyja kezébe. Töméntelen ellenséggel hada­kozva építették. csinosították szőlőiket, gyümölcsöseiket. Nem fogott ki rajtuk a cserebogár- özönlés, ,'a furmányos firkáló- bogár-sereg, a lisztharmat, a pe- ronoszpóra, a kajszit ritkító gu­taütés. Átvészelték azokat a hó­napokat, amikor kolera esett az árakba, vagy a fagy fojtotta meg a rügvmilliókat. / -N • Boda János, ceglédi szőlős, gazdát; a ho­mok hősét a város nagyjai között tartják számon. (Slraszer András felvételei) M fl S51 SS UH. Í9 ÜK UNGHVÁRY LÁSZLÓ crEGieossssrai 1SKOUJA ÉS szöiőrt-uepf m-m* kmmk M*u arlmlkuFA«, mociemeHi qjt* íj huuí- ulumrCi, tovAbbA sima í s o»0ie*es w4i.BvesS!í«ríi * A híres ceglédi faiskola látta el a fél országot facsemetékkel, szemzőgallyakkal. Am a sok csodálatos teljesít­mény, az elképzelhetetlenül ke­mény munka kevés lett volna a táj kertté szelídítéséhez. Távlatosan gondolkodó diplo­mások termékenyítették meg új elgondolásokkal, a legkorsze­rűbb, és még annál is moder­nebb eljárások kikísérletezésé­vel, alkalmazásával a közgon­dolkozást, javították-a közösség hasznára a termelési és értéke­sítési feltételeket. Már 1870-ben jelentette a Földművelésügyi Minisztérium egyik kiküldöttje: „a fa- és a gyümölcsnemesítés oly szép eredményeket mutat­hat föl, s ezen előrehaladást pe­dig legnagyobb részben polgárai azon részének köszönheti, kik szerencsésebb 'anyagi körülmé­nyeknek örvendhetvén anyagi jutalmazást nem várnak.” Valóban a gyarló emberi ter­mészetet legyűrő hősiesség kész­tette arra a város akkori első szőlészét, hogy Mathiász János idehívásával átadja vezető sze­repét. Aligha vettek volna „rossz földeinkből magasabb jövedel­met”. ha világkiállításokon ki­érdemelt díjak nem irányítják a figyelmet a homok kincseire. Aligha véletlen, hogy homoki városban, Nagykőrösön rendez­tek először vidéken mezőgazda- sági könyvhónap-megnyitó ün­nepséget. A sokban közös sorsú Kecskeméten vállalkozott elő­ször arra maga a tárca minisz­tere, hogy méltassa a szorga­lommal párosult szakértelem fontosságát az évenként vissza­térő nagyszabású szakkönyv- sereglésen. Az ilyen áttekintésre is ser­kentő huszonötödik országos megnyitóra is az e tájhoz tarto­zó városban, Cegléden került sor a minap. Természetes: A homok ceglédi hősei címmel rendezett színvonalas, tanulsá­gos kiállítást Kocsis Gyula, a Kossuth Múzeum igazgatója. Itt is parasztok tették szőlő-1- és gyümo|lcstermelésre alkalmassá a silány legelőket, a vízjárta helyeket. Itt is vállalkozó ked­vű értelmiségiek honosították meg az új fajtákat, gyorsították a terméTési tapasztalatok ter­jedését. A február végéig megtekint­hető kiállításon sok mindent megtudhatunk azokról, aki keit, méltán nevezünk a homok hő­seinek. Keltái Nándor szogott utána, hogy kétszer is el­hagyta a papucsát. Fenyegetően nyögdécselt, míg újra belelépett. Már-már azt várta, egyszercsak a hátába vágja a lábbelit. A konyhában villanyfény mel­lett vasaláshoz készültek. Á pok­róccal, fehér ruhával leterített asztalon halomban állt a fehér­nemű. A villanyvasaló is melege­dett már az erre befogott éget- tes aljával felfordított tányéron. Anyja a hokedlin sírt hangta­lanul, összegörnyedve. Apja még mindig egyenruhában járkált fel- alá, pedig már régen otthon le­hetett. Éppen csak rápillantott, mikor belépett, de olyan vészt- jóslóan, hogy lábából is kiszállt az erő tőle. Aztán hátat fordí­tott lányának, s bement a szo­bába. Szinte rokkant tartással. Köszönését senki sem fogadta. — Ezt kellett megérnünk! — Ez volt az anyja első szava. — Mit? — Menekült erőtlen színlelésbe Piroska. — Hogy még mit’... Hát ez gyönyörű! Hogy még mit?! Csendáné nekiugrott. Két kéz­zel ragadt a lánya hajába, rán- cigálta, elengedte, hogy olyankor pofozza, karmolja. Arca kékesvörös foltokkal szí- neződött tele, beszélni se volt ké­pes hisztérikus haragjában, csak jajveszékelt, sikongott. Majd fel­kapta a tüzes vasalót, és a lány nyakához nyomta. Piroska velőtrázóan felsikL tott. Anyja elejtette a vasalót. Szeme kimeredt, mintha rémet látna. Levegő után kapkodott. — Te, te ringyó! — kiáltott volna, de csak suttogó hang jött a száján. — Bemocskoltad a csa­lád’ becsületét, és van pofád be­tenni a lábad á szülői házba ... Menyasszony! Ez menyasszony! A város szemeláttára kurválkod­. ja végig az ünnepnapot mással! S nem átall a templomkertben, pádon bujálkodniü És még áll­ja, hogy végignézzék! Csenda is kivágta az ajtót a megveszekedett őrjöngésre. Felesége állapotát látva, ug­rott, hogy ő is nekiessen a lá­nyának, de keze csak ráhullott Piro’skára. Látta, hogy szinte al- éltan vergődik a széthányt va- salnivalókon, érezte a pergelt bőr és haj szagát. Megdöbben­tette a füstösvörös, hosszú égési seb. — A tisztelendő atyától kellett megtudni!... Nem félsz, hogy isten megdögleszt?! — átkozó- dott feltartóztathatatlanul az anyja. — Halkabban cirkuszolj, az is­tenedet! — förmedt feleségére a rendőr. — Azon már úgyse vál­toztatsz, ami megtörtént. Erélyesen emelt volna a lá­nyon, de hogy az dacosan meg az éles fájdalomtól is szenvedve ellökte magától, ráordított. — Takarodj befelé! Piroska tudta már ki árulko­dott. A papról eszébe jutott, hol látta már a kalapos embert az­előtt. De legalább eldől a sorsa. — Most már tudja meg a nagy­mama is: nem leszek Kavalesz Zoltán felesége! Soha! Soha! — Kiáltásának erejét testi kínja is fokozta. — Akkor ez a ház se lesz a tiéd! — Rikácsolt az öregasszony. Veje erre akkorát rúgott a vil­lanyvasalóba, hogy a szüle men­ten elnémult. — Legyen vele boldog!... Lesz nekünk ilyen házunk, ne féljen — csapta mindannyiukra a szo­baajtót Piroska. Egy óra múltán valamennyire lehiggadt a családi viszály. Gyá­szos hangulatban hallgattak le­fekvésig. A kislány maga kene- gette háziszerekkel égett nya­kát. Csak az apja szólt hozzá egyszer. — Ezek után az a legkevesebb, hogy már holnap visszaadod a gyűrűt Zoltánnak. Piroska ettől nem könnyebbe­déit meg. Ájulás környékezte, de lelki fájdalma erősebben emésztette, mint égési sebe. Min­denki ellenségévé lett ebben a házban. Mit vét ő azzal, hogy nem azt szereti, akihez ad­nák?! (Folytatjuk.) Beköszöntő . Kéthetente. három hasábon .jelentkezik a Petőfi Népe legifjabb rovata a Fiataloknak — fiatalokról. Szép bekö­szöntő beszéd, vagyis hasábfoglaló helyett ar­ra kérünk, segíts a szer­kesztésben. írd meg, mi­ről olvasnál itt szíve­sen. Ha kedvet érzel, küldd he az írásodat. Megoszthatók örömeid, gondjaid? Várjuk leve­ledet. Kéthetente a há­rom hasáb a tiéd is le­het. Tudáspróba tanulságokkal Ha iskoláink afféle csigaházak lennének, amelyeknek a járatai­ban matematikai feladványokon, kémiai képleteken kívül másnak nem jut hely, a fiatalok az élet­ben * nehezebben boldogulnának. A mai iskola azonban, szeren­csére, fogékony azok iránt a ha­tások iránt, amelyek a társada­lomból érik, és képes is válaszol­ni rájuk. Jó példa a közelmúlt­ban tartott állampolgári ismere­tek megyei vetélkedősorozat, amelyben hétszáz középiskolás adott számot alkotmányi, polgá­ri. büntető-, munkajogi és köz­lekedési tudnivalókról. A versen­gésre, ismeretgyarapításra az szolgáltatta a legfőbb alkalmat, hogy a fiatalok — harmadik és negyedik osztályosok — i. őzei az érettségihez és a nagykorúság­hoz, nem is túl sokára pálvakez­Töprengés diszkó után Vasárnap es­te, Kecskemét. A Toronyház étteremben diszkó van. Minden asztal foglalt. Fény- orgonák vil­lognak, két hangdoboz bömböl szte­reó tánckény­szert. A disc- jockey konfe­rál, sürög-fo- rog, minden mozdulatán látszik, élvezi a zenét. Éjfél felé a műsor után be­szélgetünk Enyedi Sán­dor B-kategó- riás, műsor­vezetői enge­déllyel ren­delkező le­mezlovassal a diszkózásról. Könnyebb vagy nehezebb lett-e a pályakezdés a hetvenes évek közepéhez ké­pest, s milyen ma a lemezlova­sok helyzete? .— Nehezebb elkezdeni. Régeb­ben elég volt egy amatőr szín­vonalú felszerelés, meg a lelke­sedés. Ma már komoly beruhá­zásra van szükség. Akkor a leg­rosszabb kocsmában diszkó cí­men szólhatott bármilyen zene, ma a kulturáltabb szórakozásra szeretnénk igényt teremteni. Ez persze fejlődés. Egy jó diszkós nemcsak mély- zsebű beruházó, hanem ügyinté­ző, anyagbeszerző, szállítómun­kás, hang- és fénytedhnikus, pro­pagandista, szerkesztő és házi­gazda. Heti öt-hat fellépéssel van annyi melója, mint bárkinek na­pi nyolc órában. — Mi a helyzet a lemezellátás­sal, a szakirodalommal? — A hazai kínálat lemezekből egyértelműen gyenge. Műsorunk anyagát kizárólagosan a fekete­piacról szerezzük. A nepperek megkérik az árat, de ha ők nem lennének! ?! Szakirodalom ? Sok a pontatlanság és jócskán le van maradva . .. Megrendelhetők to­. vábbá nyugati szaklapok, de a drágaságon túl legalább közép­fokú idegennyelv-ismeretet fel­tételeznek. — Diszkóban ritkán hallani magyar előadók felvételeit, leg­feljebb egy-egy Illés, régi Hun­gária, vagy a rock-and-roll ha­zai képviselői szólnak a szalag­ról. A kifejezetten diszkózenét játszók nem kapnak teret. Nincs rájuk igény? — A régi együttesek: mint mondjuk az Illés, máig maradan­dó értékű dolgokat alkottak. Ez­zel szemben diszkóegyütteseink egy részének zenéje nem adha­tó el. Az énekesnők kislányos zongorastílusban dalolnak a vá­sárlóképes idősebb korosztály­nak. Ez a diszkóban nem kell. Hogy a nyugati bandák nagy si­kereket értek el, jellegzetes né­pi hangvételű, olykor csárdásra épített számaikkal? Erre a lehe­tőségre nem kaptak rá a hazai zenészek. — Ennyi kesergés után kell-e egyáltalán a diszkó? — Hát persze. Kell a jó zene, kell a mozgás, a tánc. A diszkó még sokáig szolgálhatja a fiata­lok szórakozását. De g jelenlegi helyzetében a diszkózás, mint szórakoztatási „intézmény”, csak árvagyerek. A vendéglátás meg­tűrt, elviselt műsora. S ráadásul a fiatalok nagy- részének drága is, és a szeszesital-fogyasztás kí­sértésével párosított. De aki be­fizeti magát, az legalább szóra­kozhat, táncolhat, tolonghat. Mert milyen szórakozási lehető­ség van például Kecskeméten? A középiskolai rendezvények zárt­körűek. A főiskolák rendezvé­nyeire diákigazolvány nélkül ke­vesek jutnak be. De^ s ez érthető, a fiatalok sze­retnének jó ze­ne mellett, azo­nos korúak tár­saságában szó­rakozni, hogy hol?... — Idézzem? nincs egy hely, nincs egy hely, ahova mehet­nék! S lépjünk tovább. Már itt az újabb divat, a videodiszkó. — Amihez potom félmilli­óért már be­szerezhető a képmagnó, szí­nes tévé, mű­soros kazetták, menő együtt'’’ sekkel. Mind­ezek ellenére ez lesz a jövő. De közben nem ár­tana elgondol­kodni a szóra­koztatás egyéb lehetőségeiről sem. Mert a zene mellett az irodalom, a film is előtérbe ke­rül, bár a filmvetítésnek a disz­kóban csak műsorszínesítő szere­pe van. — Műsorszínesítés! Te voltál az első lemezlovas Kecskeméten, aki táncosokat is felléptetett. — Ki is derült, hogy ez nem megy. Nincsenek hivatásos tán­cosok, amatőrökkel pedig meg­oldhatatlan. — Akkor maradjunk ennyiben? Kotnlós József dők, majd közéleti emberek — választók és választhatók — lesz­nek. Mit mutatott, milyen tanulsá­gokkal zárult ez a megyei tudás­próba? (A helyezettek: első a kecskeméti Piarista Gimnázium csapata, második a kalocsai I. István Gimnázium négy tanuló­ja, míg a harmadik helyet a ba­jai III. Béla Gimnázium csapata szerezte meg.) A huszonnyolc versenyző, aki a megyei döntőig eljutott, bizo­nyította saját, egyéni, felkészült­ségét, de tükrözte bizonyos mér­tékig társaiét, a hétszáz tanulóét is! A mai 16—18 évesek állampol­gári ismereteinek tárháza össze­tételében változatos, több vonat­kozásban kiemelkedően jó, igaz­ságérzetük — amint arról élet­szerű helyzetekben, konkrét bí­rósági ügyek elemzésével tanúbi­zonyságot tettek — fejlett. Az olyan yillámkérdésekre, mint „Hány évi időtartamra választ­ják az országgyűlési képviselőt?”, „Melyik szervnek számol be mun­kájáról a Minisztertanács?”, vagy „Hogyan töltik be hazánkban a bírói tisztségét?”, a versenyzők kapásból válaszoltak. A „Kérdé­sek az Alkotmányból” témájú menet is jól sikerült. A munka­jogi kérdésekben szintén jártas­ságról tettek tanúbizonyságot. Ám egyszercsak megtorpantak. No, nem a rázós kérdésektől, in­kább olyanoktól, amelyekben ter­mészetes (lenne), hogy valameny- nyi középiskolás fiatal eligazod­jék. Az talán a kisebbik baj (ám­bár vitatható), -hogy némelyik fontos közéleti személyről nem tudták, ki, kicsoda? Vezető poli­tikusokról mintegy hézagpótlásul, nyilván többet megtudhatnak, ha a jövőben szorgalmasabban for­gatják a lapokat, s a tévéhíradó­ra ezentúl jobban odafigyelnek. Az alapvetőbb gond az, hogy a középiskolások olyan dolgok­ban tájékozatlanok, mint az isko­lai mozgalmi élet. KlSZ-szerve- zeteik j ogaival, kötelezettségeivel, azzal, hogy miként' érvényesül azok véleményezési, egyetértési és döntési joga, s mi a megbíza­tása (feladata) az iskolarádió ás -újságszerkesztő bizottságoknak — ezekkel, sajnos, csak igen ke­vesen voltak tisztában. Lám! A vetélkedő,és döntője, amelyen a középiskolás fiúk ás lányok állampolgári ismerete té­tetett mérlegre, cseppet sem volt haszontalan. Megmutatta — a kétségtelenül pozitív megnyilvá­nulások mellett — hol és miben kell még erősíteniük az ifjú ál­lampolgároknak és a velük fog­lalkozó felnőtteknek, hogy a jö­vőben — s majdan a közéletben — tényleg versenyképesek le­gyenek. K—1 Az malom öli meg a tehetséget? Széchenyi István mondta, hogy „a tudományos ember­fők mennyisége a nemzet igazi hatalma”. Mennyiben képes az iskola hozzájárulni a világ technikai arculatát megváltoztató tehetségek ki­bontakozásához? Marx György szerint az is­kolán és a tanárain múlik az, hogy a tehetség felszínre kerül-e, vagy elkallódik. Tény, hogy a környezeti ár­talmakra legérzékenyebbek a kiugróan tehetséges gyerme­kek. Meg lehet bénítani ki­törési kísérleteiket. Kellő „ügyességgel” még középsze­rűt is lehet faragni belőlük. De ha, tápláljuk csillapítha­tatlan szellemi éhségüket, ha növeljük a követelményeket, megsokszorozódik teljesítmé­nyük. A szupertehetséges •' ta­nulókról Remy Chovin, a Sorbonne professzora ezt ír­ja: „a zseni törékeny, nagyon törékeny. Sokuk hal meg fia­talon. Elsősorban az unalom öli meg őket. Számukra kín- szenvedés az ismételgetés. Osztálytársai, játszótársai nagyképűnek tartják. Mit csi­nálnak vele? Természetesen megverik. Legtöbbször a pe­dagógus sem veszi észre, hogy olyan gyermekkel van dolga, aki nemcsak saját élet­korát, hanem esetleg tanárait is megelőzi szellemi fejlett­ségben. Az ilyen gyereket bántalmak érik minden ol­dalról. Hogyan válaszol erre? Alkalmazkodik a környezet­hez, hátat fordít a tanulás­nak.” A szovjet Kikoin akadé­mikus így beszél erről: „A világ minden táján gondot okoz, hogy a tankönyvek te­le vannak a diákok számára szükségesnek ítélt informá­ciókkal, és a pedagógusok el­keseredett igyekezettel pró­bálják azokat a nebulók fe­jébe verni. Véleményem sze­rint az iskolai tananyagban csak a mai tudomány leglé­nyegesebb kérdéseinek kell szerepelni, hogy a diák ezek­re támaszkodva megtanuljon önállóan, alkotóan gondol­kodni. Érdeklődés szerint kell a tanulókat szétválaszta­ni. Naivitás lenne azt hinni, hogy a lángelmék csak úgy maguktól felbukkannak, és a sors kifürkészhetetlen akara­tából bekopognak valamelyik kutaitciintézet kapuján. Meg kell őket keresni, ki kell vá­lasztani, fel kell nevelni. A diákolimpiákon nemcsak a gyerekek szellemi képessé­geire vagyunk kíváncsiak, hanem lelki erejükre, bátor­ságukra is: hogyan képesek megvédeni álláspontjukat. A tehetség, akire így felfigyel­tek, már nem kallódik el.” Oktatásügyünk ma nagy gondot, és sok pénzt fordít a szellemi fejlődésben vissza­maradt tanulók oktatására,' de olyan osztályaink nincse­nek, ahol a legkiválóbb ké­pességű tanulókat erre a célr ra speciálisan képzett taná­rok tanítanák. (Vannak azon­ban országok, ahol az egye­tem külön képez ilyen taná­rokat.) Amikor arról beszélünk, hogy járuljon hozzá a gazda­sági-társadalmi innovációhoz az oktatás, a tanulók, hallga­tók számára nem csökken­tett terhelést és felelősséget kérünk, hanem a kiválók számára legalább akkora tö­rődést, mint amennyi az. át­lagtól lemaradóknak kijár. Többletet az igényesebb fel­adatokból, az alkotó gondol­kodásra késztetésből. S. V.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents