Petőfi Népe, 1982. február (37. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-09 / 33. szám

1982. február 9. • PETŐFI NÉPE • 5 KÉREK EGY AUTOGRAMOT! Ruttkai Évá­ról a tündérki­rálynő jut az eszembe. Va­lóban olyan lenne, mint a mesebeli hős? Több éve jár­ja az országot önálló estjé­vel, melynek címe: Paran­csolj velem, tündér királynő! Ezért juthat eszembe Rutt­kai Éváról a tündérkirály­nő? Az emlí­tett cím nem afféle előrán­gatott idézet, ugyanis ez volt élete első mon­data a színpa­don. Kétéve­sen. Ruttkai Évá­ról nehéz írni. Mit is lehetne egy pályája csúcsán álló színésznőről el­mondani, hi­szen mindent megírtak mái róla. A Lakner-féle gyermekszín­háztól kezdve egészen az egyéni felfogású Lőttéig. Művészetének titkait feltárta. Mi lehet az, ami a Ruttkai-portrét „élesebbé'’ te­hetné? Ezen igen sokat gondol­kodtam, mikor legutóbb láttam színpadon. Pillanatok alatt át tud változni. Zília, Júlia, Johanna, Sirály, Osztrigás Miiéi bőrébe bú­jik bele. Megrészegít játékával, varázsos hangjával. Mindehhez nincs eszköze: „sem emlék,‘sem varázslat.” Az emlékek azonban előadóestjén is szóba kerülnek. „Milyen volt kétéves arcom? Egy elsárgult kép tanúskodik ar­ról, milyen voltam első szerepem­ben. Sokszor meglepődöm, milyen átszellemült, mennyire úgy érez­tem: valóban tündérhez szólok. Jászai Mari így írta alá egyik szerepében ábrázoló képét: „Nézd, ez a hülye itt is hogy hisz.” Az első fotóm egy emlék is egyben: a tiszta őszinteségé. Auguszta fő­hercegnőt vártuk előadásra. Lak- ner bácsi azt mondta, hogy egy igazi tündérkirálynő jön el hoz­zánk, nekem üdvözölni kell majd: „Parancsolj, tündérkirálynőm." Sokáig vártam, szorongattam a csokromat, mikor érkezik már meg a tündérkirálynő. Amikor végre belépett, s én megláttam a hatalmas alakot, a sápadt ar­cot, nagyon megrémültem. Lakner bácsinak csak ezt mondtam: „Ez nem királynő, ez boszorkány.” A színésznek tudnia kell bánni önmagával, hangjával, a tárgyak­kal. Előkerül egy kellék, a legye­ző. Több szerepében használta már. Lehet vele védekezni, az arcot eltakarni. Lehet kacérkod­ni, a figyelmet felhívni. Lehet a megfelelő pillanatban használni. De el lehet rontani egy komoly drámai jelenetet is. A színpad közepén a :hős monológja van soron, a háttérben álló szereplő­nek elég, ha csak meglegyezi ma­gát. Ettől kezdve mindenki rá figyel. Ruttkai „legyezett” A hattyúban, ahol Tolnay Klári he­lyett ugrott be, s kimagasló tel­jesítményt nyújtott. Akkor kezd­te a pályáját. „Legyezett” Mol­nár Ferenc Testőrében. Gésát ját­szott az Amerikai holdhoz című darabban. Emlékek. Ruttkai Éva sok olyan színész oldalán lépett színpadra, akik már nincsenek az élők so­rában. Az Ármány és szerelem­ben dolgozott először Bajor Gi­zivel. Istenként tisztelte a mű­vésznőt. „Nagyon szerettem Ba­jor Gizit. Rendkívüli hatást tett rám. Estéről estére olyan lég­kört tudott teremteni a színpa­don, hogy úgy éreztem, tőle függ az életem. Mióta nem él, harco­lok önmagámmal. Hogy estéről estére olyan hőfokon kell játsza­ni, ahogy Bajor Gizi." Emlékei között kutat. Természetesen Ba­jorról is van sztorija: „Bajor az öltözőben, a tükör előtt ült, fes­tette az arcát szerepéhez. Nézte magát, figyelte az arcán ravaszul megjelenő redőket. Tolnay Klári nyitott rá ajtót. Megállt a háta mögött, s a tükörből beszélgettek. — Miért nem varratod fel az arcbőrödet? Gizi felhúzta két ujjúval a bőrt, majd visszaengedte. Játszadozott a gondolattal. — Nem lehet. Annyi munka van ezekben — mondta a voná­saira.” Egy neves költőnk tömören ír Ruttkairól: „Éva Ruttkai összes titkai, bőrbekötve mindörökre.” A „tündérkirálynő” pillanatok alatt átváltozik Ruttkai Évává. A dús hajkorona kis sapka alá ke­rül. Még egyszer szembenézünk egymással. Eszembe jut legutób­bi tv-filmbeli alakítása, A férfi című darabban. Beszél a készülő nagylemezéről, amelyet Adamis Anna ír. Az arcán nincs smink, néhány szarkaláb a szemek kö­rül, egy-egy elmosódott vonás a szájszögletben. Barna szeme csil­log, az orra bájosan pisze. így ismerjük Ruttkai Évát. Ilyen egyszerű a színész, ha lejött a pó­diumról. S erre az egyszerű arc­ra rakja fel estéről estére Cleo- pátra, Nyina, Elvira, Lotte arcvo­násait ... Borzák Tibor Tóth István zaklatott idők (38.) Időnként elsusmogtak maguk közt a hosszú hajú kunok, hogy ugyan mikor békéi már meg egymással a falu két.nyakas ve­zetője, Orgonda, a pogány ne­mes, akit igen szerettek, és Be­ne László bíró, a buzgó keresz­tyén. Sajnálkoztak rajta, hogy őrről egymásra a két érdemes család. Egy nap lódobogás ropogott fel a tapaszos házak közt. Ki­rályi toborzó jött lihegve, véres kardot villogtatott, és kurjon­gatta a vészhírt, hogy rajtunk a török. Kihirdette, hogy 1526. jú­lius 2-ára gyülekeznek a fegy­verforgató kun vitézek is Tol­nára. a király seregébe. A bajban a két első ember is' elfelejtette a viszályt, ami Or­gonda fia, Ketel és Bene bíró lánya, Erzsébet szerelme miatt támadt közöttük. Mind a két ve­zető fele vagyonát áldozta a k.-i lovasok felfegyverzésére. Egy hét alig múlt el, együtt állt száz nyalka kun lovas. Fehér abábói, varrt nadrág feszült raj­tuk, dolmány a vállukon, fekete' kun süveg a fejükben. Előkerül­tek az ősi kardok. Búcsúztatáskor a kun nők arany bojtos fehér selyemzászlót adtak át Ketel vitéznek, akit a száz, harcos vezérének tekintett. Bokrétát kötöttek a lovasok sü­vegére. Bene Erzsiké ragyogó kócsagforgót tűzött szerelme, Ketel fövegére. „Utolsó leheletünkig!” — eny- nyi' volt a dörgő fogadalom, az­tán dübörgő vágtával viharzott el a sereg. Zúgtak, mint az orkán.. Mo­hácsnál két kézre vívtak a tö­rökkel. A fehér selyemzászló ak­kor is fent lobogott már, mi­kor már csak húszán tusáztak. A szultán is megcsodálta a kun vitézek halálmegvető bá­torságát, élve akarta foglyul ej­teni a megmaradtakat. — Adjátok meg magatokat! — üvöltötte nekik Iszkender Csele­bi, a szultán embere a csata vég­ső óráján. — Testőrök lesztek ... Láthatjátok, minden hiába már. A kunoknak csak a szeme villogott vissza. Nem lettek áru­lóvá. Négyen maradtak meg: Csontos András, Király István, Nagy Balázs és Ketel. Rabszíjra fűzve, súlyos sebek­kel várták a halált a török tá­borban. De váratlan segítség jött. FAEKÉTŐL A HIDASTRAKTORIG Mezőgazdasági eszközgyűjtemény Halason Mivel művelték a földet, takarították be a ter­mést húsz, ötvert, száz éve vagy még régebben a Duna—Tisza közén? Mikor, milyen eszközök, szer­számok gépek segítették a parasztság fáradságos munkáját e vidéken? Minderre választ kap az, aki leikeresi a Kiskunhalasi Állami Gazdaság szolgál­tató kerületében kialakult mezőgazdasági eszköz- gyűjteményt. A várostól alig egy kilométer­nyire lévő muzeális látványosság valamivel több mint két éve, 1979 novembere óta tekinthető meg. A gyűjtés ugyanis-------a gazdaság V örös Csillag szocialista brigád­jának kezdeményezésére — más üzemi területen indult annak idején. Főként iskolások látogatják Rajnai István kerületi igazga­tóhelyettes elmondta, hogy az or­szágban összesen négy ilyen táj­jellegű gyűjtemény van: a tiszán­túli mezőgazdasági eszközök Két- egyházán, a dunántúliak Vépen, a bakonyiak Zircen láthatók. Mindhárom szakoktatási intéz­ményhez tartozik. A negyedik, a kiskunhalasi az egyedüli, melyet termelőüzem létesített és tart fenn. A gyűjtemény nem lezárt: fo­lyamatosan bővítik. A gazdaság sok mezőgazdasági üzemmel tart kapcsolatot, s így feltérképezhet­ték, hogy hol, mikor és milyen gépek selejtezése várható. Ezeket igyekeznek megszerezni, hogy ne a MÉH-telepre, hanem a gyűjte­ménybe vezessen az utolsó útjuk. Restaurálásukat, karbantartásu­kat a szocialista brigádok vég­zik, társadalmi munkában. A halasi gazdaság három is­kola tanüzeme is. A jánoshalmi mezőgazdasági szakmunkáskép­ző, a kiskunhalasi mezőgazdasági szakközépiskola, és az ásotthalmi erdészeti szakmunkásképző inté­zet tanulói járnak oda gyakorla­ti képzésre. A kiállított eszközök közül sok elavultat az oktatási intézményektől kaptak, s cseré­ben újakat adott nekik a gazda­ság. Ily módon az iskolák még jól is jártak. Segített a kiskunha­lasi Thorma János Múzeum is. Több mint száz régi mezőgazda- sági eszközt adott át a gazdaság­nak, olyanokat, melyek addig raktáron hevertek. A bemutató e részét Bodor Géza muzeológus rendezte. Az egésznek az elren­dezése a gazdaság szakemberei­nek hozzáértését dicséri. Halas új látványosságát több ezren megnézték már, mondja az igazgatóhelyettes. A fiatalabb korosztály, elsősorban a diákság érdeklődése a leggyakoribb. Sok szakember is látta már. A gazda­ság gépesítési bemutatóin részt­vevőknek például minden alka­lommal bemutatják a tájegységi gyűjteményt. Elismeréssel nyi­latkoznak róla. Negyvennyolc gép a parkban A gépparkban és az eszköztár­ban Pálfi István, a szolgáltató kerület gépészeti ágazatvezetője kalauzolt. Negyvennyolc erő- és munkagépet számoltunk össze. Hamar kiderült, hogy mindegyik­nek megvan a maga érdekes tör­ténete. i Itt áll a múlt század cséplőgé­pe, mely közvetlenül a cséphada- pást váltotta fel. Még századunk első két évtizedében is ezt hasz­nálták. Mögötte szerényen húzó­dik meg egy régi bolgár (TL—30- as) kistraktor. láthattunk egy ökörvontatású masinát, öreg lánctalpas erőgépet. Bemutatják a Vörös Csillag Traktorgyár utolsó Dutra 1000-es, vezetőfülkés gé­pét. A többi közül kiemelve hir­deti önmagát a széles sortávú nagyüzemi szőlők első gépe: a hidastraktor; És sorolhatnánk még tovább. Faeke, járom, kisborona, szecs­kavágó, kasza és sok-sok egyéb tárgy sorakozik a mezőgazdasági eszköztárban. A szín másik végé­ben múlt századi, míves megmun- kálású szőlőprés áll. Érdekessége, hogy talapzatán 1873-as, szerel­vényrészén 1885-ös dátum olvas­ható. ■ A halasi gyűjtemény védetté nyilvánítása most van folyamat­ban. Ez persze nem zárja ki a látogatás lehetőségét. Bárkinek szívesen megmutatják. Rapi Miklós # Hajdani rtie- zőgazdasági esz­közök, a halasi múzeum rakta, rából. • Lenn: az első • Jobbra: ökörvontatású masina, cséplőgép. • Mini-lánctalpas. • Szépen megmunkált szőlőprés a múlt századból. • Ez pedig az első hidastraktor. (Straszer András felvételei) Egy töröknek öltözött fiatal ka­tona ápolta őket, akiről kiderült hogy lány: Csönkös Klára — és Kecskemétre való. Vőlegénye szintén elesett a harcmezőn. Ügy volt, hogy megölik a négy kunt, ha nem gyógyulnak meg, mire a török Buda ellen indul. A hős Csönkös Klára önfeláldo- zóan gyógyítgatta sebeiket éjsza­kánként, hogy lábra álljanak. Mi­kor annyira felerősödtek, hogy járni tudtak, egy éjjel megszök­tette és egy dunai szigeten rej­tette el a Vitézeket. Nagy vérdí­jat tűzött ki fejükre a szultán, de nem sikerült kézre keríteni őket. Rabolt, pusztított a török, úgy zúdult Budára. De szét is szóród­tak mindenfelé a síkon. A k.-iaknak szabadkai mene­kültek vitték meg a vészhírt, hogy Mohácsnál minden kun vi­téz odaveszett, s jön rájuk is az ozmán­Orgonda vezér a réteket jól is­merő lakossággal tervet készí­tett. A k.-iaknak a véghetetlen víz közepén álló rejtett területet jelölte ki lakhelyül. A Kenderáz- tató-ér, Tarcsa-ér, Urmös-ér, Se­bes-ér, a Cseh- és Nádas-ér, Holt- Berettyó és Töviskes-ér védte zugban építették meg nagy óva­tossággal Apavárát. A rétes emberek sebesen haj­tották csáklyájukkái a csónakokat az ereken, fokokon. A sárhajók elébe lovakat fogtak. Reszketett a jószágok ina, míg a rettentő esőzés alatt beszállították az ér­tékeket a védővárba. Másrészt meg jól „jött a borzasztó eső. Be­lepte a víz az odavezető egyet­len utat, amelyet előzőleg fel­szántottak, hogy járhatatlanná Váljon. Kiköltözött a lakosság. A faluban maradt néhány em­ber nemsokára vitte a hírt, hogy Szolnok már lángokban áll; éj­szaka odalátszik. Biztosan K. fe­lé vágtatnak már a rettegett, gyújtogató „akinzsik”, a renegát „azábok” és a lovas „gömüllük”, „beskük”, akik öldökölnek, ra­bolnak is. Bene László bíró előőrsöket ál­lított ki Magyarkára, Törökbu­rára, Fehérre, Gergelyre, Berek­re és Ecsehalomra. Szalmacsó­vával kellett jelezniük, ha ész­reveszik az ellenséget. Ekkor már csak egyetlen em­ber tartózkodott a faluban, György Mihály harangozó. Ügy beszélték meg, hogy félreveri a harangot, ha megérkezik a török. Eközben már Ketelék is K.- nak tartottak Csönkös Klárával és két fogollyal. Előbb jártak, mint a törökök. György Mihályt majd a hideg lelte, ahogy meglátta a kis csa­patot. Húzta-húzta kétségbeeset­ten a harangkötelet, szállt a jaj- kongatás vizeken, füzeseken át Apavárára. Mikor már túl közel ért a „tö­rök”, szedte öreg csontjait a ha­rangozó. Bevette magát a nád­rengetegbe, meg se állt Apavárá­ig. Ketelék arcáról lehervadt az öröm az üres családi hajlékok láttán. Látták, rég elhamvadt a parázs az elhagyott tűzhelyeken. Ittak volna a kútból; betemetve. Kihalt a falu. Felmentek a toronyba. Kitűz­ték a megtépázott veres zászlót, és ők is félreverték a harangot. Gondolták, valaki csak bujkál a környéken. Apavárán meg mondogatták: „Ravaszkodik a török”. Csak a mély bánatba^ hullt Be­ne Erzsiké szíve dobbant meg, mikor másnap hajnalra kelve ész­revette, hogy valaki egymagában integet fáradhatatlanul a fehér zászlófoszlánnyal. — Ketel az ott, érzem! — kiál­tott fel boldogan. — Futok is elé­be. — Hogy futnál, édes lányom — csitította apja is, Orgonda is. — Cselvetés van emögött. ■— Ha nem engednek, a nádas­ba ölöm magam! — kötötte ma­gát a lány. így nagynehezen el­engedték. Két ember vitte csóna­kon a nádas titkos kijáratáig. On­nét egyedül szaladt a faluba. Fel a toronyba, szerelme két karjá­ba. Mikor Apaváráról Erzsikét is meglátták a toronyban, hazame­részkedtek mások is. örültek a megmenekülteknek, elsiratták az odaveszett vitézeket. Ezalatt lepték meg őket a gö­müllük, beskük. Szinte eljenállás nélkül mészárolták, akit értek. Néhány k.-dnak sikerült elmene­külnie, Ketel és társai szembe­szálltak az ellenséggel. Erzsikét a nyergébe emelte Ketel, úgy vé­delmezte. Csönkös Klára is vég­sőkig állta a sarat. Hiába. A túl­erő győzedelmeskedett,, őket fog­lyul ejtették. Tehetetlenül nézték végig szülőfalujuk pusztulását. Míg az utolsó gerendát is felfal­ta a tűz. Aztán kezdték kínozni őket. Árulják el, hová bújt el a falu népe, mutassák meg a nádasok­ba vezető rejtekutakat. Mikor Bene Erzsiké félholt volt már a gyötörtetéstől. Ketel — hogy meg­mentse, s időt nyerhessenek — jelentkezett: ő majd megmutatja a titkos utat. Kikötötte, hogy a rabszíjtól szabadítsák meg vala- mennyiőket. Lovakat is kaptak, úgy indult a véres kis csapat utolsó útjára. Mellettük, mögöttük az ellen. Alig tűnt el a mocsár széle az utolsó sorok után, megértették a foglyok Ketel szándékát. Az erek szövevénye egyre vadabb ingo­ványba vezetett. Útvesztő. A tö­rökök csak akkor kaptak észbe, mikor sorra merültek el a mo­csárban. A kunok megkezdték végső harcukat. Csönkös Klára a kádit buktatta a büdös latyakba. Az apavári sáncok mögül pedig a k.-iak nézték tehetetlenül, ho­gyan int nekik búcsút a végper­cekben Ketel és Erzsiké, mikor egymást átölelve süllyed ej örök­re. A törökök is észrevették már őket, s új erqre kaptak abban a tűdatban, hogy közel már a part De alhogy rövidült a távolság a sáncig, úgy fogyatkoztak. Felnyár­salták; őket a víz alá szúrt ka­szák, hegyes karók. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents