Petőfi Népe, 1982. február (37. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-05 / 30. szám

1982. február 5. • PETŐFI NÉPE • 5 BEMUTATÓ A SZÍNHÁZBAN Gogol: A házasság # Végre férfi a láthatáron. Borbáth Ottilia (Agaf- ja, Egyedi Klári (a nagynéni), Ribár Éva (a házas- ságszerzőnő). (Straszer András felvételei) Rossz felfo­gásban mutat­ta be a kecske­méti színház Gogol 140 esz­tendős kitűnő vígjátékát. Egészen pon­tosan: a sokfé­le szándékból nehezen há­mozható ki. mit is akartak most A házas­ság előadásá­val. Unatkoztunk a második fel­vonás végén, a harmadik kö­zepén. Érdek­telenné vált a játék, mert a rendezés ha­tásvadászó öt­letekért föláldozta a színdarab igazi tétjét. Elbohóckodták azt a legfőbb kérdést, hogy Podkoljo- szin és az árusított lány kezéért és vagyonkájáért vetélkedő tár­saság megoldhatja-e szánandó életproblémáit a házassággal. Szinte hamleti vívódás után tu­datosul ugyanis az udvari taná­csosban: az ígéretes, majd fe­nyegető frigy aligha dúsítja él- ményesebbé sivár napjait. Az elégedett és önerejét sorvasztó, becsületes és' agyafúrt, lusta, le- züllött, kártyás és dolgát tisztes­séggel végző furcsa együttesből a „vegetáló létezés tragédiája sír ki”, mint Gogol egyik mélt^tója megállapította. Ez az áttételezés srófolja általános érvényűvé a le­hetőségeik alatt élők dermesztő humorú vígjátékát. Anatolij Efrosz, az eddig leg­hitelesebb A házasság rendezője tárta föl a mű lényegét: „Ha Podkoljoszln határozatlanságában egyben kételyei is kifejezésre jut­nak, akkor máris előttünk áll egy valóban drámai alak lényege, szemléljük bár nevetségesnek vagy nem nevetségesnek. Az olyan darabokban, mint ez, a valódi feszültség megragadása a legnehezebb, a feszültség létre­jöttéhez komoly indítékokra van szükség, még akkor is, ha csupa csodabogár van a szí­nen. „Komolyan kell venni őket. bár látszólag nevetséges helyzetekbe bonyolódnék. Követ­kezésképpen az öncélú kabarézás, mint — például — az egyik kulcs­jelenetben „a székesdi”, vagy a bohózati asztal alá bújások haho­tái után komolyan vehetünk-e valamit? Csak ilyen minden mindegy­helyzetben engedheti meg ma­gának némely színész (olykor-oly­kor) az együttes korábbi teljesít­ményeihez méltatlan ripacsko­dást. Talán Kosztolányi véleke­dése tévesztette meg a rende­zőt? Szerinte a pótervári társa­ságban „minden alak karikatúra vagy típus”. A költő maga be­vallotta azonban, hogy ez volt az első olyan előadás — Sztanvisz- lavszkijék budapesti vendégjáté­ka — amelyből egy kukkot sem értett, mivel oroszul nem tudott és ezt a Gogol-vígjátékot nem ol­vasta, így csak az előadás színei­re alapozta megjegyzését. Pedig a díszlet is azt sugallta, hogy a rendező kitágítja A házas­ság látszólagos mindennapiságát. A mű elején és a végén megjele­nő pópa a pravoszláv egyház mindenhatóságának érzékelteté­sére hivatott. Az udvari taná­csos és szolgája ruha- és csizma- váltása közös népiségüket, szin­te patriarchális összetartozásu­kat véli kifejezni. A legmeglepőbbnek és a leg­eredetibbnek Podkoljoszln szin­te érthetetlen nyomorúsága tű­nik. Elfogadható lenne ez a ron­gyos csizmás élhetetlenség, ha a többi kérőnél is hasonlóan járna el a rendezés. Bár Gogolnál min­den megtörténhetik, de Csak ak­kor, ha megteremtődik a képte­lenség hitele. Ezért feleselnek Gogol szövegével a főhős testi el­hanyagoltságára utaló mosdatási, tisztálkodási jelenetek, ötletként, s mivgl nem szervesülnek az elő­adásba, rossz ötletként hatnak a cselekményt meg-megszakító, a^t magyarázó vagy éppen ironizáló közjátékok, álombetétek. A koncepciótlanság kedvezőtle­nül befolyásolta a színészi telje­sítményeket is. Érthetetlen, hogy a kaposvári Bíbor szigetben, vagy éppen a kecskeméti Végeladás­ban jellemformáló képességét oly meggyőzően bizonyító Kiss Jenő miért engedte elcsábítani magát az olcsó sikerek utcájába? Leg­• Kit válasszak? Egyedi Klári. Flórián Antal, Balogh Tamás, Major Pál. Kovács Titusz, Bor­báth Ottilia, Lamanda László, Ribár Éva. • Lenn: amikor még minden olyan reménységesnek látszott Kiss Jenő (Podkoljoszin) és Ragó Iván (Sztyepan szolga). jobb pillanatai a les;sajnálatosab- bak; ekkor érződik igazán, hogy átgondoltabb előadásban, átgon­doltabb alakítással pályafutása egyik csúcsaként tarthatnánk számon mint Podkoljoszint. Ne­ki teremtődött ez a szerep. A stí­luszavarok Borbáth Ottiliát >is feszélyezték, de így is szépen fel­vázolta a férfipillantásoktól, a férfivágyaktól egyre inkább ki­viruló vénlány átalakulását. Le­vegőtlenebb részeknél ő is sablo­nokkal mankózott. Kocskarjov he­lye volt a legkevésbé tisztázott, ez meg is látszott sajnos Laman­da László színtelen szerepformá­lásán. A házasságszerzőnőt fel­váltva játszók közül Jablonkay Mária volt visszafogottabb, ép­pen ezért elfogadhatóbb. Mintha valami népszínműből akasztotta volna le Ribár Éva az általa ri­kító vonásokkal ábrázolt figurát. A kérők, közül Zsevakin, a tenge­rész volt a legemberibb. Némi kedvetlensége ellenére is Major Pál éreztette, hogy nemcsak ne­vetséges együgyű tudatlansága, hanem kicsit szánalmas is. Ba­logh Tamás mint Tojásrántotta végrehajtó biztosan állította szín­padra a számító kistisztviselőt, Kovács Titusz pedig a külföld­majmoló, álmatag katonatisztet. Ugyanez mondható el Flórián An­tal és Egyedi Klára szerepformá­lásáról. Az élveteg Dunyacska szolgálóra fel kell figyelni: Goda Márta játszotta. Szakácsi Márta díszletei jó te­ret adtak a játékhoz, ámbár meg­oldatlannak éreztem a kettős ren­deltetésű szentkép fölötti ajtónyí­lást. Füzy Sári jelmezei céltuda­tosan szépek voltak, csupán a fő­szereplő öltöztetésével vitatko­zom. Heltai Nándor GYERM EKÉVEK - GYERMEKÉLET Kisdobosokat, úttörőket köszöntünk a továbbiakban két­hetenként. a megszokottnál nagyobb terjedelemben, rejt­vénnyel, verssel, esetenként mesével. Üj formában megjelenő rovatunkhoz várjuk tudósítóink folyamatos jelentkezését, beszámolóikat, ötleteiket szívesen fogadjuk, igyekszünk megvalósítani. Még tart a tél... Négy hétig még biztosan! Nagy téli sétákat, gyalogtúrákat min­den raj és minden őrs szervezhet! Friss levegőn tartózkodni, gya­logolni, meghatározott cél felé mindig jó ötlet, ajánljuk nek­tek! Az ilyen túrát azért min­den esetben szervezzétek meg. mérjétek fel az utat, amit végig akartok járni, időben is. hogy rátok ne sötétedjen, amikor ha- zaindultók. Legyen mindig vala­milyen épület, szobor, park vagy egyéb dolog, amit megnéztek, ami az út célja. És ezt ne felejtsétek el rögzíteni a raj- vagy örsi nap­lóban! Abban a reményben, hogy is- r t fagypont alá süllyed a hő­mérséklet, reméljük, hogy jut lehe­tőség korcsolyázásra az elkövet­kező hetekben. Minden lehetősé­get használjatok ki ehhez, ne ve­gye kedveteket, hogy néhányszor nagyokat estek — a bajnokok is így kezdték! Ne felejtsetek el jól felöltözni, sapkát, kesztyűt fel­venni, és pulóvert, dzsekit húzni. Nagyon jó a korcsolyázás, akár az iskolaudvaron készített pályákon, akár kis faluszéli tavacskák be­fagyott felületén. Folyók jegén ne próbálkozzatok, nagyon baleset- veszélyes! Végül a szánkózást, síelést se hagyjuk ki a felsorolásból. Szán­kója lényegesen több gyereknek van, mint síléce. Ha lehull a hó. indulhattok, annyi szánkót vi­gyetek magatokkal, hogy két gye­rekre jusson egy belőle. Ha töb­bet visztek, a mozgást fogjátok akadályozni. Egymást húzva, il­letve domboldalakról kettesével lecsúszva, ti ’ is tudjátok, pompás dolog a szánkózás. Akinek módjában áll,' termé­szetesen próbálja ki a két lécen való lesiklást. Erre a mi me­gyénkben kevés a lehetőség, a budai hegyek, a Mátra lankái már az első próbálkozásra is al­kalmasak. Tudósítóink jelentik A hajós-érsekhalmi kisdobo­soktól kaptunk levelet. íme: „Ta­valy, az úttörőszövetség megala­kulásának 35. évfordulóját ünne­peltük, és ebből az alkalomból sok népi játékot, kiszámolóst, mondókát tanultunk meg. Vala­mennyit tanító nénink gyűjtötte! Műsorunkat bemutattuk a járá­si kulturális szemlén, és szerep­lésünket arany oklevéllel jutal­mazták a bírálók. Nagy örömmel vártuk január 19-ét, amikor a Petőfi rádió 13 óra 23 perckor közvetítette ezt a bemutatónkat Szinajom, szinajom ... címmel.” (Biztosan sok megyénkben kis­dobos meghallgatta műsorotokat! írjatok máskor is, érsekhalmi kis­dobosok !) * Kecelről is kaptunk levelet, Kriston Évától. Éváék raja, a 8/d osztályosok nemes célt tűztek ki maguk elé: elhatározták, hogy le­hetőségeikhez mérten segítik a lengyel népet. Pénzt gyűjtöttek, és azt csekken befizették a Magyar Vöröskereszt erre a célra kijelölt számlájára. Az elhatározást a raj _ minden tagja helyeselte, mert úgy látták, hogy a két nép sok évszázados barátsága a nehéz időkben sem halványulhat el. ♦ A Bajai Tanítóképző Főiskola Gyakorló Általános Iskolájának Napsugár raja januári foglalko­zását a gemenci erdőben tartotta meg. Nagyszerűen érezték magu­kat! Pörbölyig igazi vonattal mentek, onnan pedig az erdészet v kisvasútján az erdőbe. Láttak sok 1 szarvast, őzet, vaddisznót és fá­cánt. A vonatozást befejezve nagyszerűt szánkóztak, hógolyóz­tak. élvezték a friss erdei leve­gőt. Az emlékezetes kiránduláson való részvétel lehetőségét, a kis­vonat használatát a bajai kisdo­bosok nyomban megköszönték az MUK.I MAJOM Rejtvényünket ezen a héten kis­dobosoknak szánjuk. (Kérjük az úttörőket, ők möst ne küldjék be megfejtésüket!) Vajon miért látszik olyan iz­gatottnak Mtuki, a cirkusz egyik kedves kis majma? Mi lehet még rajta kívül az ábrán? Nyomban megtudjátok, ha a számok mel­lett levő pontokat — 1—100-ig — egyenes vonallal összekötitek. erdészet igazgatójának. Pa pp Lászlónak. • A kalocsai I. sz. Általános Is­kola úttörőinek nagyszerű iro­dalmi színpada van, az elmúlt tanév elején alakították meg, Li- tavecz Pálné vezetésével — írja beszámolójában a négy tudósító: Blaskó Éva, Krizsán Mária, Hor­váth Beáta és Tótfi Márta. Első műsorukat a csapátnévadó, Ady Endre tiszteletére készítették, sok versét szavalták el. Ezekben a he­tekben a kulturális seregszemlére készülnek, Arany János: A bajusz című költeményét dolgozták fel. játsszák el. Az irodalmi színpad tagjai szeretnének egy alkalommal Kecskemétre, színházba is el­jönni ! (Szívből reméljük, hogy sikerül a terv!) • Első helyezést ért el az úttörő- olimpia megyei fordulóján Szécsi Zsolt, a kecskeméti Hunyadiváro­si Általános Iskola 8 b-s úttörő­je. Vívásban végzett az élen. .Gratulálunk! Akinek sikerül a megfejtés — kideríteni azt, hogy mitől izga­tott a kis majom? — küldje be szerkesztőségünk címére — Pe­tőfi Népe Szerkesztősége, Kecs­kemét, Szabadság tér Íja — feb­ruár 14-ig. A helyes megfejtést beküldők között tíz darab köny­vet sorsolunk ki. (A levelezőlap címoldalára most is írjátok rá: Kisdobosrejtvény.) Tóth István zaklatott idők (36.) A lány mintha sose hallotta volna még, remegve válaszolt. — Senki másé. Míg ezt suttogta, még szoro­sabban Pistához simult. Finom, ciirógíató ‘.mozdulatokkal hajtőn gáttá szét a fiú ujjait, és egy pici papírcsomót lopott a tenye­rébe. — Ez az én vásárfiám. — Becsapsz — kuncogott Pis­ta, de azért reszketett az izga­tottságtól, mire sikerült kibon­tani az apróba hajtogatott cso­magocskát. Parányi ezüstszív gördült a tenyerébe. A villogó, pirinyó ék­szer karikájába vékony, jelké­pes láncocskát fűztek. Csillogó hajból fonták. — Ni, a te hajad! Bámulta, bámulta a legény az ezüstszívet. Feltartotta láncával fogva — nem volt az hosszabb két gyűszűkarimánál —, muto­gatta az éjszaka öreg lámpásá­nak. Belelengette az ágak közt átszüremlő sugarakba, alig tu­dott betelni vele. Pedig most már ő következett. — Ezt meg én adom neked. Mintha ebben is egyet gon­doltak volna, hasonló kis papír­burkot adott át. Jólesően gyöt- relmes lassúsággal hámozta szét a kislány. Mikor az utolsó pa- pírredők is kibomlottak, ujjaira egy ősziba^ackmag gurult. Majd­nem leejtette, úgy kapott utá­na. Feszült kétkedéssel forgatta a gircses-görcsös kis jószágot. Nem igazodott ki rajta. Bele­tartotta ő is á holdfénynyaláb- ba. Felkiáltott az ámulattól. — Hiszen ez én vagyok! Hát te ilyen művész vagy? Nézd csak, még a legkedvesebb bross­tűmet is rákarcoltad ... Köszö­nöm, köszönöm! Ugrált, ujjongott örömében. Babusgatta a barackmag szob­rocskát. Visszaszaladt Pistához. Húzta le a padra, s az ölébe ült. ölel­te. szorongatta a nyakát. Csó­kolta a száját, arcát, szemét, si­mogatta szőke haját.­önfeledten borultak össze. For­ró kis melle a fiú bátortalan uj- jainak fészkét égette már, mikor érezte Piroska, hogy szerelmét is lehűthetetlen forróság futja el. Pista csókol a nyakába, másik ke­zével a két combja közé nyo­mul. Megkapja a kezét, de úgy azért, hogy közben rettentően szorítja két égő combjával. Bir­kóznak. Lihegnek. Szólni egyik se mer, csak édes-szenvedő kis szűkölés nyikkan. Pista a lány nyakára tapasztja száját, féltőn- kegyetlenül a padra dönti. De­hogy engedi, hogy megüsse ma­gát. A két comb bilincse lazul, feljebb már tűzlángot ér a kéz. Aztán már nem bánják, mi történik velük ... Ültek ismét, s eggyéforrva lük­tettek a megcsendesült lobogás- ban, mikor az orgonabokron túl megkoppant a betonjárda. Mint mikor valaki állóhelyzetből lép el. Megrezzentek. A hang irányá­ban sötétruhás, kalapos alakot láttak. Állt mozdulatlanul. Lábát kissé szétterpesztette, kezét hát­rakulcsolta. Pimasz, sóvár kép­pel figyelte őket. — Mit akar ez itt? — gondol­kozott hangosan a fiú, hogy ma­gát is bátorítsa. Erre a titokzatos idegen pár lépéssel odébb sétált. — Ne törődj vele. Biztosan va­lami öreglegény, aki már csak " úgy jut szerelemhez, ha leskelő- dik. , Pista keze reszketve kereste a visszautat a tüzes halmocskához, ám a.settenkedő férfi hátraarcot csinált. Kihívó lassúsággal lej­tett tova, s arcátlanul fixírozta őket. Ezz már több volt a soknál. A fiú fel akart állni, hogy odamegy és rendreutasítja, de a kislány visszahúzta. — Ne, ne!... Ne fejezzük be verekedéssel ezt a szép napot. „Szép napot” — Alig mondta ki, könny pergett a szeméből. Megkeseredett lélekkel karol­ták át egymást; várták, mi lesz. Az idegen nem tágított. Kike­rült a parkból. A piac felől fel- hágotf a vaskerítés betonpere­mére, s belépett a sétányra. Le­telepedett a szomszéd padra. Jól megnézték. Telt, lágy arca volt. Kalapkarimája alatt meg-meg- csillant a haj, de nem lehetett kivenni, ősz-e vagy túl szőke. — Gyerünk innen! — ijedt meg végképp a lány. Felálltak. A pasas követte pél­dájukat. Erre hirtelen visszaül­tek, lesték, merre tart. Az észre­vette a ravaszkodást. Kilépett a rácson, és kezdte előbbi sétáját. Piroska. Pista egyszerre ug­rott fel. Áttörtettek az élősövé­nyen, eltűntek a templomkert sö­tét bokrai, vastag fatörzsei kö­zött. Nem a megszokott úton iparkodtak hazafelé. — Mit csináltunk? — mondta inkább, mint kérdezte csendesen a kislány búcsúcsókok közt a kiskapuban. — Bánod? — szorította remegőn a fiú. — Hogy én?! — csillogott, mo­solygott Piroska, és szeme körül megfényesedett a szín, amit csók után kapnak a lányok. Arca élén is ott volt még a felejthetetlen pillanatok boldog pirossága — Még hogy én ... Ez volt a mi eskünk. Máshogy nem történhe­tett ... Nézték egymást végtelen sze­relemmel. Komolyan. Aztán elmosolyodtak. Gyöngéd szeretettel merültek el egymás tekintetében. A sarok felől nesz támadt. Me­gint előbukkant a szatír. Pista lefejtette válláról Piros­ka karját, iramodott a férfi felé. A kislány vele szaladt, valóság­gal ráakaszkodott, hogy vissza­tartsa. — Vigyázz! Ez az alak botrányt akar. A kalapos ember — azufán csak így emlegették — hamaro­san előttük állt. l A legény fuldoklóit a dühtől. Mellét a másiknak feszítette, a gallérjába markolt kétfelől. — Nem sül le a bőr a pofájá­ról, maga aljas, tróger! Irigyli mások boldogságát, mi? így él­vez, mi, hogy leskelődik ? ... Hordja el magát, mert... A kéjsóvár ipse gúnyosan, ke­netteljesen szólalt meg. Egyálta­lán nem mutatott félelmet. — Mi köze magának ahhoz, hogy én merre járok? Akkor me­gyek el innét, ha akarok. A fiú ökle már lendült, de Pi­roska kétségbeesetten fogta le. — Ne, ne, ne!... Lármát csap ... A szomszédok ... Hol­nap az egész környék ujjal mu­togat rám. Az ismeretlen kárörvendően heherészett. — Na ugye. És most már odébbállt. Piroska a szájához kapta a ke­zét. — Űristen! Ezt a sunyi pofát ismerem valahohnét. Akkor pe­dig ... ő is tudja, ki vagyok ... Mi lesz ebből, istenem?! A fiú jeget érzett a szíve körül. — Hát ennyire félsz, csak félsz ... Hiszen az egész város láthatott bennünket. Mit számít akkor ez az egy? ,, (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents