Petőfi Népe, 1982. február (37. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-24 / 46. szám
1982. február 24. • PETŐFI NÉPE 1 SPORT* SPORT CSB-rajt után válogatott-mérkőzés Prágában A májusi, müncheni világbajnokságra készülő ökölvívó-válogatott keret tagjai a CSB- n'éi kőzések kel kezdték az idényt, de vasárnap már bemutatkoznak a nemzetközi porondon is. Prágában rendezik meg a 35. Csehszlovákia—Magyarország találkozót (eddig 22 magyar és 8 csehszlovák győzelem született 4 döntetlen mellett. (Papp László, a magyar válogatott vezetőedzője már kijelölte a pénteken reggel vonattal Prágába utazó' versenyzőket. A mérkőzést 12 súlycsoportban rendezik meg, minden kategóriába adott a magyar szereplő a nehéz és szupernehézsúly kivételével. Ide Alvics, Lévai és Somodi pályázik, Papp László majd a helyszínen dönt, kik lépnek szorító- ba közülük. Alvics Gyula, aki a Pécsi VSK színeiben szerepelt, a csehszlovákok ellen már mint (Já ÖKÖLVÍVÁS ' a Bp. Honvéd ökölvívója mérkőzik — ha beválogatják. A korábban éveken át pehelysúlyban versenyző Gönczi könnyűsúlyban lesz válogatott. A Csehszlovákia elleni magyar ökölvívó-válogatott: 48 kg: Rózsa (Tatabánya). 51 kg: Botos (Salgótarján). 54 kg: Farkas (Salgótarján). 57 kg: Turu (Építők). 60 • kg: Gönczi (Kecskeméti SC >. 6Í1,5 kg:_ Magyar J. (Paks). 67 kg: banyi (Bp. Honvéd). 71 kg: Hranek (Salgótarján). 75 kg: Virágh L. (Bp. Honvéd). 81 kg: Csépányi (Borsodi Bányász) . 81 kg: Atvics (Bp. Honvéd). Plusz 91 kg: Lévai (Ü. Dózsa),_ Somodi (Tatabánya). A válogatott edzői: Papp László, Kajdi János és Csötönyi Sándor. Bács-Kiskun megye a bajnok A BM kispályás labdarúgó-bajnokság döntői Dunavecsén • A BM kispályás labdarúgó-bajnokság győztese a Bács-Kiskun megyei Rendőr-főkapitányság csapata. (Farkas P. József felvétele) Az idén írta ki először a Belügyminisztérium Sportfelügyele- te az országos kispályás labdarúgó-bajnokságát, azzal a céllal, hogy lehetőséget teremtsen a sportbaráti kapcsolatok kialakítására a megyei rendőr-főkapitányságok testnevelési és sportbizottságai között, egyben sportolási lehetőséget biztosítva a teremlabdarúgás kedvelőinek. A több hónapja tartó különböző szintű küzdelmek legjobbjai az elmúlt hét végén a dunavecsei sportcsarnokban mérték össze tudásukat. A Bács- Kiskun megyei Rendőr-főkapitányság testnevelési sportbizottsága, valamint a kalocsai kapitányság sportvezetősége által kiválóan rendezett kétnapos tornán remek küzdelmeket láthattak az érdeklődők: kollégák, és a helyi sportbarátok. A rendezők nagy örömére, ötletes, látványos játékkal az első díjat a Bács-Kiskun megyei Rendőr-főkapitányság csapata nyerte el. Második helyen Hajdú megye, harmadikon a Budapesti Rendőr-főkapitányság csapata végzett. A következő helyezéseken Békés fnegye, Baranya és Szabolcs megye csapatai osztoztak. A díjakat Nagy Sándor rendőr őrnagy adta át. SOROKBAN KISZ-TANACSKOZÄS Újjáalakult a kecskeméti SC sportolóinak KISZ-alapszervezete. öt fős vezetőséget választottak a hétfőn este megtartott tanácskozáson. Az alap- szervezet titkára Kécskefalvi László lett. VÍVÁS Vasárnap a Bakony Vegyész volt a házigazdája a junior egyéni párbajtőrözők országos vidékbajnokságának. Molnár Gábor, a KTE versenyzője ötvenhárom fős mezőnyben döntőbe került, s végül a 8. helyen végzett. BACSÉP-KÖZGYÜLÉS A BACSÉP SC hétfőn este tartotta küldöttközgyűlését. A küldöttek előtt dr. Dezsőfi Ferenc, az egyesület ügyvezető elnöke tartott tájékoztatót a klub múlt évi munkájáról. Ezt követően Kertész Gábor, a BÁCSÉP SC elnöke terjesztette a résztvevők elé az alapszabály-módosítást. A küldöttközgyűlés jóváhagyta az egyesület név- változtatását. Eszerint a BÁCSÉP SC a jövőben a DUTÉP SC (Duna—Tisza közi Építők SC) nevet használja, mivel a klub bázisvállalatának neve megváltozott. A tanácskozásbn hárman kapták meg a Kiváló Dolgozó kitüntetést. Dr. Erdélyi Tamás a sakksportban kifejtett tevékenységéért, Kabók József, a kézilabda-szakosztály vezetője, és Nagy Imre, á tekézők edzője, akik. nagy feladatot vállaltak sportáguk 'fejlesztésében. Megyénk versenyzői kitűnően szerepeltek a területi birkózóbajnokságon Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megye ifjúsági kötöttfogású birkózói adtak találkozót vasárnap a területi birkózóbajnokságon Kecskeméten, a Buday Dezső Általános Iskolában. 57 versenyző kemény, látványos mérkőzéseken döntötte el a bajnoki címek és helyezések sorsát. A jól megrendezett bajnokságnak egyetlen szépséghibája az Volt, hogy egy szőnyegen zajlottak a küzdelmek, így a verseny a késő délutáni órákig eltartott. A szövetség volt főtitkára, Szántó Ottó mégis nagyon meg volt elégedve a színvonallal és a szervezéssel. A bíráskodás is elfogadható volt. így valóban a legjobbak jutottak tovább Egerbe a vidéki bajnokságra. Megyénk versenyzői a tíz súlycsoportban hét első helvet szereztek meg és a helyezésekért is igen kemény csatákat vívtak a szegedi, szentesi versenyzőkkel. Eredmények: 48 kg: bajnok: Tihanics Tibor (KSC), 2) Király J. (Szentes). 52 kg: bajnok: Bönde Szabolcs (SZEOL), ‘2. Kovács J. (Kkfháza), 3. Sándor I. (Kkfháza). 56 kg: bajnok: Kiss János (Kkfháza), 2. László S. (KSC), 3. Jenei (SZEOL). 60 kg: bajnok: Rakusz Sándor (SZEOL). 2. Horváth Zs. (Kkfháza). 3. Nacsa (SZEOL). 65 kg: bajnok: Kovács Zoltán (KSC). 2. Farkas J. (SZEOL), 3. Szalma (SZVSE)). 70 kg: bajnok: Ambrus Tibor (Kkfháza), 2. Lajkó (SZEOL), 3. Vízkeleti (KAC— MEDOSZ). 75 kg: bajnok: Makai Benő (KAC—MEDOSZ), 2. Lovas (SZVSE), 3. Jerkus (KSC). 81 kg: bajnok: Csányi Ferenc (SZVSE). 2. Farkas (BSK), 3. Patócs (SZEOL). 87 kg: bajnok: Katus Attila (Kalocsa). 2. Csonka (SZVSE), 3. Barna (SZEOL). •+■ 87 kg: bajnok: Dobos József (KSC), 2. Benyó (Kunszentmik- lós), 3. Domonkos (SZEOL). Pontverseny: (1. Íj. 3 p., 2. h. 2 p., 3. h. 1 pont) 1. Szegedi EOL AK 15 pont (edző: Benkő Gyuia), 2. KSC 12 pont (edző: Kovács S„ Katona S.), 3. Kiskunfélegyházi Vasas TK 11 pont (edző: Besze László, ifj. Be- sze László), 4. SZVSE 8 p., 5. KAC—MEDOSZ 4 p., 6. Kalocsai SE 3 p., 7—9. Szentesi “KINIZSI, BSK, Kunszentmiklós 2—2 ponttal. . • K. S. Hol „teremnek” a kiskunhalasi tornászok? Valamiféle misztikum lengi körül a kiskunhalasi tornasportot, amely nemcsak országos hírű, de nemzetközi szinten is számos elismerést váltott már ki. Beszélik, hogy Paczolay 'Gyula vezetőedző sokoldalú megfigyelések alapján választja ki a legalkalmasabbnak tűnő tornászpalántákat. Sokan állítják, hogy még a szülőket Is „lekáderoz- za”, mielőtt a gyereket beengedi a tornaterembe . .. Nos, ennek a válogatásnak pórbáltunk utánajárni Kiskunhalason. Szabad szoijibat volt, s ennek ellenére nagy gyerekzsivaj verte fel a fazekas Gábor Általános Iskola tornatermének hét végi csendjét. De, hogy jön a gyerekzsivaj a csend, a fegyelem fellegvárába? A tornaterembe lépve alapos volt ~a meglepetés. A szülök az óvodás korú gyerekeikkel közösen végezték a gyakorlatokat. A Kiskunhalasi AC sportegyesület vezetőinek és az iskola testnevelőinek jelenlétében kértük a magyarázatot Paczolay Gyula vezetőedzőtől. — Ez a rendezvény évek óta fontos része a testnevelési osztályba való válogatásnak —mondta. — Azt tapasztaltuk ugyanis, hogy aki másfél— két hónapon keresztül, szabad szombaton és vasárnapon is elhozza gyermekét, anna'k komolyak a szándékai; valóban szeretné, ha a fiából tornász lenne. Ez a találkozás azonban arra is jó, hogy a szülők megismerjék egymást, a testnevelőket, a követelményeket, a gyakorlás módszerét. — Mik a tapasztalatok? — Sajnos vegyesek. Akik rendszeresen részt vesznek a foglalkozásokon, azok meggyőződhetnek róla, hogy‘a gyakorlatok nem megterhelőek, sőt, szükségesek a fejlődésben lévő gyermekek számára. Vannak olyan szülők is, akik egyszerűen kényelmi okokból nem hozzák el nagyon jó képességű gyermekeiket. Természetesen azokban sincs hiány, akik óvni szeretnék fiaikat a fizikai megterheléstől. Ezek a gyerekek, sajnos már az első lépésnél elvesznek a sport számára, s felnőtt korban szegényebbek lesznek a sportolás nagyszerű élményeivel. A szülői szeretet és féltés nem mindig szolgálja a gyerekek érdekeit. — Mikor tartják az idei felvételit? — A fiúk számára február 28-án reggel 8 órától rendezzük meg s örömmel látunk minden ifjút, aki atlétizálni, tornászni szeretne a Kiskunhalasi AC sportiskolájában. B. I. A Petőfi Népe totó-tanacsadója Rajt az NB II-ben, rangadókkal MA: LABDARÚGÁS Előkészületi mérkőzés: Kecskeméti SC—Ceglédi VSE, Kecskemét, Széktói pálya, 14 óra. SAKK Kecskemét város egyéni sakkbajnokság eredményhirdetései BÁCSÉP, sakkterem, 17 'óra. CSELGÁNCS Hét első hely a rangsorversenyen öt egyesület 107 versenyzője indult a hét végén Kecskeméten, a Városi Sportcsarnokban rendezett úttörő és serdülő körzeti rangsórversenyen. A Kecskeméti SC cselgáncsozói hét aranyérmet és sok értékes helyezést szereztek a versenyen. A KSC cselgáncso- zóinak eredményei: Üttörő I. korosztály: 26 kg: 2. Bőviz, 3. Szabó A., 5. Juhász R., 29 kg: 2. Bíró S.. 3. Varga T. 32 kg: 1. Lakatos Ferenc. 2. Érsek. 3. Balogh T. 35 kg: 2. Mészáros Z, 41 kg: 1. Pető Gábor, 4. Barabás, 5. Berta. 45 kg: 1. Budai Nándor. Serdülő: 35 kg: 5. Libor G.. 40 kg: l. Horváth Zoltán, 3. Gyulai F., 5. Makány. 44 kg: 1. Balogh Levente. 5. Hajdú T. 48 kg: 2. Veres Z. 52 kg: 2. Kiss Z., 5. Klsjuhász T. 56 kg: 2. Farkas G., 5. Pásztor. 60 kg: 1. Palincsár László, 2. Hajnal T. 68 kg: 1. Szőnyi József +68 kg: 2. Hajagos I., 3. Vojtikovszki S. * Budapesten az országos II. osztályú felnőtt cselgáncs rangsorversenyen 60 kg-ban Kálmán Z. (KSC) 3. helyezett, 65 kg-ban 1. Csernyus István (KSC). * Debrecenben ifjúsági II. korcsoportos területi rangsórversenyen a KSC csel- gáncsozóinak eredményei: 49 kg: 3. Orosz és kende Cs. 53 kg: 2. Zsoldos, 3. Nagy T. 57 kg: 1. Gémes I., 2. Nagy L. 62 kg: 1. Deák F., 3. Hajdú és Volenszki. 68 kg: 5. Juhász J. 75 kg: 3. Nagy P. 4-83 kg: 3. Németh T.. 4. Fekecs J. A totó 9. heti, február 28-i szelvényén az olasz A és B osztályú csapatok mellett találjuk az NB Il-es mérkőzéseket is. A hat NB Il-es találkozó között szerepel néhány rangadó- jellegü mérkőzés is. Az olasz A osztályból szintén hat találkozó szerepel a szelvényen, melyéknek érdekessége,’ hogy az élboly csapatai idegenben lépnek pályára. A veszélyes . helyzetben lévő együttesek otthonában nem lesz könnyű számukra a pontszerzés. A B osztály ezen a héten csak négy mérkőzéssel van képviselve, főleg a pótmérkőzéseken, de közülük két helyen rangadóra is sor kerül. Tippjeink: 1. Bakony Vegyész—Kaposvári Rákóczi. NB II. Nyugati csoport. Egyik csapat sem dicsekedhet tavalyi teljesítményével. A Vegyész már nem, de a Rákóczi még kivívhatja a jogot a jövő évi NB Il-es szereplésre. Tippünk: x, 2. 2. Pécsi VSK—Keszthelyi Haladás. NB II. Nyugati csoport. Az őszi eredményeik alapján a Haladás áll jobban a bajnokságban. A pécsiek gyengén játszottak, és a veszélyes zónában tanyáznak. A keszthelyiek a végén nagyon rákapcsoltak, és esélyük van a bentmaradást jelentő 5. hely elérésére is. A Pécs visszavághat tavalyi vereségéért. Tippünk: x, 1. 3. Nagykanizsai Olajbányász—Dunaújvárosi Kohász. NB II. Nyugati csoport. Mindkét csapat terve a bentma- radás. A listavezető hazai gárdának megvan minden esélye a bajnoki cím megszerzésére, ősszel döntetlenre végeztek. Háromesélyes, rangadójellegü találkozó. Tippünk: x, 1. 4. Szekszárdi Dózsa—Tapolcai Bauxitbányász. NB II. Nyugati csoport. A tapolcaiak hosszú időn át nagyszerűen szerepeltek, majd jött egy kis rövidzárlat, de a végére ismét belejöttek. A Dózsa törleszteni szeretne a tavalyi null-háromért. Tippünk: 1, x. 5. Eger SE—Kazincbarcikai Vegyész. NB II. Keleti csoport. Rangadó mérkőzés, mely háromesélyes. Az őszi rajton az Eger súlyos vereséget szenvedett a Vegyésztől, és így van mit törleszteniük. A jövő idényben mindketten szeretnének NB II-esek maradni, melyre az esélyük adva van. Tippünk: x. 1. 6. BKV Előre—Balassagyarmati SE. NB II. Középcsoport. Az Előre na- ' gyón gyenge teljesítményt, nyújtott az őszi szezonban, de a vendégek sem remekeltek. Az első mérkőzésük döntetlen volt, melyre most is számíthatunk. Tippünk: x. 7. Ascoli—Catanzaro. Olasz A osztály. A legutóbbi fordulóban az Ascoli egy pontot szerzett, míg a Catanzaro vereséget szenvedett. Nincs lényeges különbség közöttük, a hazai pálya előnye döntő lehet. Tippünk: x. 8. Avellino—Fiorentina. Olasz A osztály. Az Avellino Genovában meglepetésre győzött a • Genoa ellen, de győzött a Fiorentina is Firenzében a Catanzaro ellen, és továbbra is harcban van az első helyért. Tippünk: x, 1. 9. Cagliari—Juventus. Olász A osztály. A Cagliari bravúros győzelmet aratott Milánóban az Inter ellen. A bajnok Juve, címe megvédéséért harcol. Mindkettőjüknek nagyon kell a pont. Tippünk: x, 2. 10. Cesena—Internazionale. Olasz A osztály. A február 14-i fordulóban mindketten meglepetést okoztál*. A Cesena azzal, hogy idegenben nyert, az Inter pedig azzal, hogy hazai pályán vesztett. Elképzelhető, hogy az Inter javít. Tippünk: x, 2. 11. Como—Napoli. Olusz A osztály. A Napoli dobogós helyért küzd, míg a Como utolsó lehetősége előtt áll. A mindössze egy győzelmet elért hazaiakat már csak a ,.csoda” menthetné meg« a kieséstől. Tippünk: x. 12. Milan—Bologna. Olasz A osztály. A Milan helyzete kezd válságossá válni, de a Bologna is a veszélyes zónában van. Tippünk: x. 13. Foggia—Lazio. Olasz B osztály. Meglepő eredménnyel zárta az elmúlt fordulót a Lazio, mivel hazai pályán vesztett a kiesés ellen küzdő Rimini- től. A vereséggel elvesztette feljutási lehetőségét. A hazai gárda egy pontot szerzett vasárnap. Tippünk: x, 1. 4-1 mérkőzés: 14. Cremonese—Verona. Olasz B osztály. A két együttes közül a hazaiak megszerezték vasárnap a két pontot, míg a vendégeknek csak egyre tellett erejükből hazai pályán. A Cremonese, a kiesés elkerüléséért* a Verona a feljutásért vív nagy csatát. Tippünk: x, 1. A további mérkőzésekre tippjeink: MAI MŰSOR TELEVÍZIÓ 8.00: Idősebbek is elkezdhetik. ■ 8.05: Iskolatévé. Földrajz (ált. isk. 7. őszt.): Az Amerikai Egyesült Államok ipara 8.35: Deltácská 9.05: Magyar irodalom (ált. isk.j 8. oszt.). Hazámban száműzöt- ten (Radnóti Miklós) 9.50: Stop! Közlekedj okosah! 9.55: Delta Tudományos híradó 10.20: Az öregember és a gyerek. Magyarul beszélő francia film (ism.) 11.40:" Alfred Brendel Schubert műveiről XIII/1. 14.00: Iskolatévé. Stop! 14.05: Deltácská (ism.) 14.25: Magyar irodalom (ism.) 15.00: Földrajz .(ism.) 15.30: Kamera (középiskolásoknak). Hang és látvány (ism.) 16.10: Hírek '16.15: Ütrakészek a madarak. Csehszlovák rövidfilm SZ 16.30: Melyiket az ötezerből? 16-45: ..Életet az éveknek”. 17.15: Hipp-hopp. 17.45: Reklám 17.50: Gleccserre, magyar! Rövidfilm SZ 18.05: Északi sí világbajnokság. Női 4X5 km-es váltó. Közvetítés Oslóból SZ 18.55: A közönségszolgálat tájékoztatója 19.00: Reklám 19.10: Idősebbek is elkezdhetik. 19.15: Esti mese SZ 19.30: Tv-híradó SZ 20.00: Külpolitikai fórum. 21.30: A hét műtárgya. Szárnyasoltár Nagyszalókról 21.35: Koportos Magyar film. (14 éven felülieknek!) SZ 23.00: Tv-híradó 3. SZ 2. MŰSOR: '20.01: Mendelssohn: A-dúr (olasz) szimfónia SZ 20.30: Reklám 20.35: Férfi kézilabda VB. Magyarország—Algéria Közben: 21.10: Tv-híradó 2. SZ 22.10: Világszínpad. ÚJVIDÉKI TV 16.35: Műsorismertetés (szerb-horvát nyelven) 16.40: Tv-híradó, I. (szerb-horvátul) 17.10: Tv-híradó, I. (magyarul) 17.25: Műsorismertetés a belgrádi stúdióból 17.30: Hírek a belgrádi stúdióból 17.45: Válogatás a világ mesekincséből (Zágrábi Televízió) 18.15: Időszerű témák (Belgrádi Televízió) 18.45: Török népzene 19.15: Rajzfilm 19.30: Tv-híradó, II, (magyarul) 20,00: A vajdasági krónika (szerb- horvátul) Í0.30: Spanyolország—Skócia labdarú- • gó-mérkőzés. Helyszíni közvetítés. magyar nyelvű kommentárral 22.15: Tv-híradó. II. (szerb-horvátul) 22.30: Műsorzárás KOSSUTH: 8.27: Világablak 8.56: Beszélni nehéz 9.08: Operarészletek 9.44: Kis magyar néprajz 9.49: Tarka mese, kis mese 10.05: Diákfélőra 10.35: Válaszolunk hallgatóinknak 10.50: A francia történelem dalai XI 4. 11.03: A Melos vonósnégyes játszik 12.35: Házunk tája 12.50: Opéraslágerek 13.20: Dzsesszinelódiák 14.29: Irodalmi rejtvényműsor 15.05: Kodály: Concerto 15.28: MR 10—14 16.08: Kritikusok fóruma 16.18: Operarészletek 17.07: Vevők ügyvédje?! Riport 17.32: Millöcker müveiből 18.15: Hol volt, hol nem volt... 19.15: Gondolat 20.00: Arturo Toscanini felvételei XX 11. rész 20.50: Nóták 21.30: Háttérbeszélgetés 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Ami a Bartók-hangarchfvumbo! kimaradt 23.27: Operaáriák 0.10: Leoninus és Perotinus művei PETŐFI: 8.05 A Stúdió 11 felvételeiből 8.20: Tíz perc külpolitika 8.33: Idősebbek hullámhosszán 9.28: Népdalok 10.00: Zenedéidéit 11.33: A Szabó család 12.03: Népi zene 12.33: Tánczenei koktél 13.30: Színes szőttes 14.00: Kettőtől négyig ... ljj.00: Mindenki iskolája 16.35: Tudományos könyvespolc 16.40: ,,Emberből. . . EMBERRÉ”! 17.16: Könnyűzene gitárra 17.30: ötödik sebesség 18.33: Népzenekedvelőknek 19.03: Sanzonok / 19.25: Világtörténelem dióhéjban 19.45: Az AC DC együttes felvételei 20.33: Válás (s)z!. 21.25: Filmzene 21.39: Kénytelen mulatság. Daljáték 23.20: Nóták. 3. MŰSOR: 9.00: Iskolarádió 9.30: Purcell-művek 10.09: Loewe-dalok 11.05: Középiskolák és Főiskolák Országos Rézfúvós Kamarazene Versenye 11.28: Madrigálok 12.02: Századunk zenéjéből 13.07: Nagy mesterek kamarazenéjéből 14.40: Operarészletek 15.31: A progresszív beat híres előadói 16.16: Prunyi Ilona zongorázik 16.46: öt fodrász zenéje 17.00: Iskolarádió 17.30 Weelkes-madrigálok 17.48: Bemutatjuk új felvételeinket 18.15: Magnósok figyelem! 19.05: Stendhal és kora 19..35: Massenet: Manón. Négyfelvo- násos opera közben: 20.44: Guillanne. Apollinaire versei SAKK Meglepetés iVélkül folytatódott a megyei csapatbajnokság A megyei csapatbajnokság II. fordulója nem hozott különösebb meglepetést. A lelkes lajosmizseiek második győzelmüket aratták. A bajaiak ezúttal a tavalyi bajnok ellen nyertek. Részletes eredmények: Bajai Spartacus-Vízügy— Madaras! Tsz SK 7:5 Fekete—Rajnai o,5 :0.5, Szemző—Lajdi 1:0, Csatai—Pilcsuk 0,5:0,5, Sztrikinácz —Bartá 0:1, Jávor—Janovák 01, Mat- kovics—Tósaki 0:1. Túri—György 1:0, Kormányos—Pölhe 1:0. Nagy-Szabó — Versánszki 1:0. Jager—Pintér 0,5:0,5, Kalmár—Molnár 0.5:0,5. Németh- Csőke 1:0. Serdülők 2:2 Dáné—Huszák 1:0. Wittmann—Kalász 0:1, Burák—Kispál 1:0. szerletics -Gulyás 0:1* Kiskunhalasi AC-MEDOSZ— Jánoshalmi Spartacus 9,5:2,5 Szabó L.—Hegedűs 1:0, Lévai—ly.na- tovics 0,5:0,5. Szécsényi—Somogyi 0:1, Tóth Z.—Kriván 0,5:0.5. Soós—Komáromi 1:0. Erdélyi -Szarr bati l ;0. Schilling—Tóth 1:0. Hollósi-Simon— Juhász l:0. Lehoczki—Fazekas 1:0. Szabó— Zámbó 0,5:0.5. ifj. Soós—Bárány 1:0, Benkő—Hunyadi Ibolya 1:0. Serdülök: 4:0 ifj. Schön—Konkoly 1:0. Pestality- Galgóczi Agnes 1:0. Szécsényi—Kör- möczi 1:0, Őnódi—Szvétek 1:0. Kalocsai SE— Kecskeméti Spartacus 6,5:5,5 Ruppáner—Balázs 1:0. Czibulka— Andrássi 0,5:0,5. Bóka—dr. Bottá 0:l, dr. Németh—Torma 0:1. Wiedner—Gö- möri 0:1. Nagy I.—Merész 05:0,5. Nagy L.—Németh T. 0,5:0.5 Bükkös-Kovács L. 1:0. Kiss Gy.—Tcth L. 0.5:05. Fia Jász—Miháosi l:0. Kóródi— SuÉ*ár o,5:0,5. Molnár—Mészáros 1:0. Serdülők: 3:1 Halász .A.—Pityi «0:1. ifj. Hajdú- Hegedűs 1:0, Kopasz Margit—Tóth 1:0 Kustár—Pityi Z. 1:0. Kecskeméti Széchenyi— Kiskunfélegyházi Műanyag 8,5:3,5 Somodi—Mészáros 1:0. Horváth P.— Baksai 0:1. Nagy S —Nánási 1:0, Dó sai—Kukucska 1:0. Polgár—Buri 0:1, Mészáros L.—Dudás P. 1:0, Kuthy— Pallos J. 0.5:0,5. Garaguly—Schnie- dinger 1:0, Szabó A—Adót 0:1, Csesz —Kovács 1:0, Szabó I.—Lantos 10, Bense—Fekete 1 0. Serdülők: 2,5:1,5 Ittzés—Retkes S. 0:1, Tamás- Retkes R. l:0. Lipóczki—Szekeres 1:0. Kosa— Fekete 0.5:0,5. Lajosmizsei Vízgép KSE— Kecskeméti TE II. 7:4 (1) Móczó I.—Tőzsér 1:0, Skultéti Ea- binszky 1:0, Balázs 1.—ifj. Polgár 1:0. Szabó L.—Balanyi 1:0. Gyovai—Ká3ai 0:1. Hajdú—Csabai 0.5 0.5. Kosa-Gól 1:0, Horváth B.—Zsíros M. értékeién dő. Drozdik—Molnár B. 0:1. Bérezy— dr. Huri 0:1. Mozsár A.—Juhász F. 1:0. Pozsár—Darlda 0,5:0 5. Serdülők: 1:3 Szabó—Bauer 0:1. Kucsera—Ecfiédi 0:1. Utasi—Kovács A. 0:1. Varga—Fehér i:0. Értékelés az I. fordulóból: ö Kecsk. Spartacus- Kecsk. Széchenyi 1 :l (6.5:5.5). A megyei Cs. B. állása: 1. Bajai Sp.-Vízü. 2 ? -— 18,5:5,5 4 2. L.mizsei Vízgép 2 2 — — 13,5:9.5 4 1) 4 3. Kalocsai SE 2 2 — — 13,5:105 4. Kecskeméti Sz 2 1 1 14:10 2 5. Kecskeméti Sp. 2 1 — 1 12:12 2 6. Kkh. AC-MED. l 1 — — 8,5:2,5 2 7. DUTF.P SC II. l 1 — — 8:4 2 8. Mariarasi Tsz 2-----2 30.14 0 9. Kkíh Műanyag ■2-----2 9:15 . 0 10. KTE íl. 2-----. 2 8:15 Ö 11. Jánoshalmi Sp 2-----2 3:21 1) 9 A „Jurinovits Miklós" serdülőkitpa állása: 1 Kalocsai SE , 2 2 — — 7:1 4 2. Kecskeméti Sz. 2 2 — — 5.5:2,5 4 3. DTTTÉP SC II. 1 1 — — 4:0 2 4 Kkh. AC-MED. 1 1 — — 4:0 2 5. Kkfh. Műanyag 2 1 — 1 5:3 2 6. Jánoshalmi Sp 2 1 — 1 3:5 2 7. KTE II. 2 1 — 1 3:5 2 8. Bajai Sp.-Vizü. 2—1 1 3:5 1 9. Madarasi Tsz 21 1 2*6 1 lp. Kecskeméti Sn. 2 "-----2 2:6 0 13. L.mizsei Vízgép 2 -----2 1.56.5 0 HÍREK: 1 — OB-s értékelési eredmények: OB I. FÉRFI: MTK-VM-Bp. Spartacus 0,5 ■< 1,5 (7,5:6.5), ZTE—Debreceni Universitas 0.5 :0,5 (9:5). II. oszt.. Nyugati csoport: Nagykanizsai Vasas Izzó—Veszprémi Volán 1,5:1,5 (4,5:9,5), Győri KTMÉ-Kecskeméti TE 1:1 (7,5:6.5), Tatabányai Bányász—Bp. MEDICOR 1,5:2,5 (4.5:9,5). — A Kecskeméti Spartacus szalrosz- tálya egyéni villámversenyér.ok II. fordulóját III hó 1-én (hétfőn) 18 órai kezdettel rendezi meg, Luther-udvari versenytermében. Nevezni a helyszínen lehet. — A Kecskeméti Széchenyi SE szakosztálya II. hó 26-án (péntekén) 17 órai kezdettel kétcsoportos minősítő ver- < senyt indít, A versenyekre a Megyei Művelődési Központban kerül sor Az ,.A” csoportban az 1700 Élő-pont felettiek. a ,,B" csoportban az 1700 Élő- pon.t alattiak indulhatnak. A versenyekre bárki nevezhet. Élő-pontszámának megfelelően! — A megyei szövetség a DUTÉP SC versenytermében. Kecskeméten rendezi meg a megye felnőtt férfi és női egyéni bajnokságát A versenyekre III. hó 15—25. kö2ött kerül sor. Nevezni III. hó 10-ig lehet a megyei szövetség címére: 6001 Kecskemét. Pf: 132. Nevezhet minden olyan férfi versenyző, aki legalább 1900 Élő-ponttal, s minden olyan női versenyző, aki Élő-ponttal rendelkezik. — II. hó 19—21. között Budapesten rendezték meg a X. jubileumi Magyar Hírlap Kupa országos döntőit. Megyénket a Kiskunhalasi városi Ta nács V. B. csapata képviselte. Szereplésüket nem kísért? szerencse, a 34 induló csapat közül 14.5 ponttal — 12 fordulóból — a 31. helyen végeztek. A csapat a következő eredményeket érte el: Somogy megyei Tanács V B. ellen 0. 5.2.5, Pápai Járási Hivatal «llen 1:2. Csongrád megyei Tanács V B. ellen 1:2. Tolna megyei BM Rendőr főkapitányság (nők) ellen« 3:0. Nógrád megyei Tanács V. B. ellen 1.5:1.5. Pécsi SZTK igazgatóság ellen 0:3. Komárom megyei Főügyészség ellen 2:1. Győr- Sopron megyei Tanács V. B. ellen 1:2, Celldömölki Járási Hivatal ellen 1:2, Szabolcs-Szatmár megyei Főügyészség ellen 1:2. Heves megyéi Tanács V. B. ellen 0 5:2.5. Fejér megyei Bíróság ellen 2:1. A csapat tagjainak egyéni teljesítménye : 1. táblán: Komlós László 3 pont 25% 2. táblán: Bácsalmási A. 6.5 pont 54% 3. táblán: Rámán János 5 pont 42% Kecskemét város egyéni sakkbajnokságának 8. (utolsó előtti), fordulóját fejezték be. Eredmények: Máttié — Dósai 1:0. Lénárt—Kurucsai 1:0. Miklós—Mészáros 1:0, K?1zsány—Csala 0:1, Donkó—Kiss D. l:0. Kúrucsainé—Ma*> rosi Cs. 1:0. sári—Lestyán 1:0. irrma —Haragos 0;í. Vidéki-Ábel 0*1. Pallós—dr. Huri 1:0. ifi. Polgár Lénárt M. 0:1. Németh M -Mihácsi 1:0. Kurucsai M -Na*»v S 0 1 Kovács -^Tár- mai dr. 1:0. Döntetlenek: Sárosi—Mol- nár. Marosi T.— Bense. Csabai- Ká+ai. Szabó I.—T. Na* B. A versenyben Abel vezet 6.5 ponttal 2—3 Sárosi és Máthé. Gfmos György