Petőfi Népe, 1982. február (37. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-20 / 43. szám

TUDOMÁNY • TECHNIKA ( Lesz-e közös egészségügyi műszerpark? Kecskeméten és környékén több mint tíz intézményben folytatnak tudományos kutatómunkát. Semmi meglepő nincs tehát abban, hogy lelkes fogadtatásra talált pár évvel ez­előtt egy tanácskozáson elhangzott javaslat: a kutatóhelyek egyesítsék anyagi és szellemi erőiket. A közös kutatási té­mák — például környezetvédelemre, a növényvédő szerek káros hatásaira irányulok — mellett különösen a közös mű­szerpark kialakításának lett volna nagy jelentősége. Hiszen számtalan olyan — gyakran milliós értékű — műszer van, ami nélkülözhetetlen, de csak a kutatások egyes szakaszai­ban. A nemesi kezdeményezést üdvözölve, nagyobb terjedel­mű cikk jelent meg erről a Petőfi Népe 1979. november 17-i számában. Azóta nem kis idő telt el. A javaslat felvetőjét és lelkes szervezőjét, a megyei kórház tudományos igazgatóját, dr. Lusztig Gábort kerestem fel a kérdéssel: mi valósult meg a közös tervből? Kötetnyi iratcsomót tesz elém. Dokumentumaként a kárbave- szett időnek, energiának. A kö­zös ügyből ugyanis nem valósult meg semmi. Nincs kimutatás a meglévő műszerekről, így arról sincs tudomása senkinek, meg­található-e két kilométerrel tá­volabb a számára rövid ideig szükséges műszer. Az viszont nem titok, hogy néhol évekig be­csomagolva állnak a nagyértékű berendezések, mert a fogadásuk­ra hivatott helyiség nem készült el. Az újságíró kérdéseivel hiába próbálja kideríteni, miért ma­radt a párt tudománypolitikai irányelveivel összhangban lévő elképzelés csak ötlet. Az idő­közben módosult kutatóintéze­tekkel kapcsolatos koncepció nem elegendő érv arra, hogy • a 13 kutatóhely nem hozta létre a közös műszerparkot. A krónikás cseppet sem tudományos tények­re, legfeljebb saját elképzeléseire támaszkodhat. A válasz: „egyr magam ehhez kevés vagyok”, azt sejteti, hogy „felsőbb” utasítás híján győzedelmeskedett a szak­mai féltékenység, a bezártság az ésszerűség felett. Ügy hiszem, mindenki egyet­ért azzal, ebbe semmiképpen nem szabad belenyugodni. Az ötlet jó, gazdasági erkölcsi és tudo­mányos hasznát hosszasan lehet­ne sorolni. Ma, amikor rohamo­san új és új tudományágak ke­letkeznek, fejlődnek az egyes tu­dományok fokozottabban tá­maszkodnak egymás eredményei­re az együttműködés elengedhe­tetlen szükség. Többszáz kilo­méternyi távolságban, általáno­sabb célokban ennek nincs is akadálya. Példázza ezt a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Akadémiai Bizottsága és me­gyénk kutatóhelyei között rövi­desen létrejövő megállapodás. Viszonylag szűk körzetben, konkrét feladatok megvalósítá- ■ sára — érthetetlenül — nehezebb az összefogás. A helyi tudományos munkák összehangolásának, a közös műszerpark kialakításának elmaradása erkölcsi, anyagi kárt okoz. A népgazdaságnak, me­gyénknek, Kecskemétnek, vala­mennyiünknek. végső soron a tudománynak is. Gyakorta nincs pénz nélkülözhetetlen műszerek • A javaslat felvetője és lelkes szervezője: dr. Lusztig Gábor. beszerzésére — ezáltal a kutató­vizsgálatok elvégzésére —■, ille­tőleg ugyanaz a nagyértékű be­rendezés több helyen kihasz­nálatlanul hever. S idővel — akár használják, akár nem — elavul. Kezdetben nagy . lelkesedéssel fogadták a javaslatot a tudomá­nyos kutatóhelyek. Kétségtelen, hogy a meglévő műszerek felmé­rése, a kutatómunkák összehan­golása, megszervezése nem kis munka. Nem könnyű eldönteni ki, mikor, melyik műszert hasz­nálja, hogy ne egyidőben „fusson össze” minden kutató. Azon is bizonyára lesznek viták, melyik kutatóhely milyen hiányzó mű­szert vásároljon meg. Mégis úgy véljük, újra elő kell venni ezt a javaslatot, felülvizsgálni, s nem azt mérlegelni, hogy miért nem valósítható meg, hanem azt: ho­gyan! A megyei kutatóhelyek és a Szegedi Akadémiái Bizottság közötti — feltétlenül dicséretes — együttműködés ugyanis nem pótolhatja a helyi összefogást. Ellenkezőleg: nagyobb, tágabb lehetőségeket teremt a tudomá­nyos kutatómunka feltételeinek javításában, de csak akkor, ha a kecskemétiek közös műszer­parkja a javaslatból valósággá válik. Kovács Klára ígéretes fajtajelöltek A kecskeméti Zöldségtermesz­tési Kutató Intézetben dinnye­nemesítéssel is foglalkoznak. A kutatók arra törekednek, hogy minél több korai, középkorai, be­tegségekkel szemben ellenálló fajtát állítsanak elő. Nem kö­zömbös az sem, hogy garantál­ják a cukortartalmat is. Az idén már néhány ígéretes fajtajelölt kerül kísérleti termesztésbe. A dinnyefajták tulajdonságai­nak tökéletesítése azért is fon­tos, mert hazánkban népszerű ez a gyümölcs. A Kertészeti Egye­tem ökonómiai Intézete a Zöld­ségtermesztési Kutató Intézettel együttműködve összesítést készí­tett. Eszerint Magyarországon évente mintegy 250—270 terme­lőszövetkezetben, állami gazda­ságban és számos kisüzemben termelik. Sok helyen a részesmű­velési alkalmazzák. A hétezer éves kukorica A kukorica valószínű őse a teo- sinte nevű vadon élő fűféle volt, ellenben nem ismerjük azokat az átmeneti alakokat, amelyek pél­dául a gabonafélék esetében egy­értelművé teszik a származást. A nemesítési kísérletekkel most rep- rodukálhatóvá váltak a teosinte és a kukorica közötti alakok, köztük számos olyan is, amelyeket a ré­gészek a több ezer éves mexikói romok között találtak. A mai kukorica tehát egy „torz­szülött”, amelyet a több mint hét­ezer éve folyó mesterséges sze­lekció hozott létre és tart fenn. Egyszerűen - célszerűen A bajai Bácska Hús­ipari Közös Vállalatnál érdekes újítás könnyíti meg a vezetők tájéko­zódását. Nevezetesen egy napi és éves vágásszá­mot jelző készülék, amely az igazgató és, a főmérnök asztalán mű­ködik. Az újítás kivite­lezői Rózsa István és Fekete Sándor műsze­részek elmondták, hogy a mechanikus számlálót az üzemből származó jel működteti. A levágott sertések perzselés után a mosóautomatára ke­rülnek, s a vezérlést végző elektropneuma- tikus MECMAN-szelep impulzusa működteti a számlálókat. A baleset- megelőzést a berende­zés 24 voltos táplálása biztosítja. A megvalósí­tott jelzőrendszer nem került többe, mint tíz­ezer forint. Későbbi tervek között szerepel a feldolgozósor több pontjának figyelé­sére, ellenőrzésére szol­gáló jelzőrendszer meg­építése. • Képeinken: a mosófülke. • ... a számláló, bal oldalán az aznapi, jobb oldalán az 1982. január 1-től meg­történt sertésvágások mennyisége. Dízel a divat • Üj Mercedes a gyár jégkamrájában. Mínusz 30 C-fokos hőmérsékleten vizsgálja egy űrhajós védő- öl'özetet viselő mérnök a gépkocsi alvázát. „Üj hullám” van kibontakozóban a világ autó­iparában. 25 évvel ezelőtt a Mercedes-gyár még egyedüliként gyártott személygépkocsit dízelmo­torral. Ma pedig csupán Európában már 16 autó­gyár futószalagjairól gördül le valamilyen típusú középméretű autó — dízelmotorral. Mi az oka a dízelmotorok ilyen fellendülésének? Elsősorban nyilván gazdasági okok húzódnak a je­lenség mögött. Arról van szó, hogy az olajfinomító eljárás során korábbi stádiumban nyerhető dízel­olaj, mint a jóval könnyebb és bonyolultabb ösz- szetételű benzin, tehát olcsóbb is. A másik okként környezetvédelmi szempontok jelentkeznek. A dízelmotort eleinte csak nagyméretű gépekben használták. Csak 75 éve, 1907-ben sikerült kisebb gépkocsiba való - változatot szerkeszteni. Személy- gépkocsiba csak a második világháború után a Mercedes-gyár épített szériagyártású dízelmotoro­kat. Az elmúlt időszak legjelentősebb eredménye az 1500 köbcentiméteres Golf. Dízelmotorja csupán 55 kilogrammal nehezebb, mint a hasonló űrtartalmú és teljesítményű benzinmotor. Fogyasztása város­ban 7, országúton 5,6 liter, míg a benzines „test- , vére” 8,3, illetve 8,2 liter. A Mercedes által gyár­tott személygépkocsik között a dízel típusok ará­nya kb. 50 százalék. A legújabb hírek szerint Togliattiban egy 1600- as Lada készül dízelmotorral, és az NDK-ban is folynak ilyen irányú kísérletek. „Gyengeelméjű” patkányok A gyengeelméjűségnek külön­féle okai lehetnek. Ezek közül egy, a májban előforduló enzim­nek, a fenilalanin-hidroxiláznak örökletes hiánya. Ha ezt a vele­született anyagcserezavart rtem ismerik fel időben — bár vize­letvizsgálattal ez könnyű — és nem kezelik, az élelmiszerekkel bejutó fenilalanin az agyban dú­sul fel, és visszafordíthatatlan gyengeelméjűséget okoz. Ha pon­tosan tudnánk, hogy az agy mely biokémiai folyamatai vezetnek gyengeelméjűséghez, viszonylag könnyű volna ellene védekezni. Nyugatnémet kutatóknak sikerült patkányokat mesterségesen „gyengeelméjűvé” tenni, miköz­ben az agy anyagcsere-folyama­tait tanulmányozták. Sokoldalú kisokos A Canon (japán) cég 1982-es amatőrprogramjának várhatóan egyik legnépszerűbb tagja lese az AF35ML típusnevű fényképe­zőgép. Meglepően kicsiny (12,1 x 7,3 x 5,5 cm) méretei ellenére a magas fokú elektronizációnak köszönhetően, önmaga állít éles­séget, expozíciós időt, és továb­bítja a filmet. Szükség esetén sa­ját kis villanójával pótfényt szol­gáltat 5—7 méter távolságig. (21 DIN-es film esetén). Beállítható filmérzékenység 15—27 DIN; au­tomatikus záridő: 1 4 sec—1 400 sec; lencsenyílás: f 1,9—18 (!); a filmtovábbítás háromnegyed má­sodpercenkénti felvételt tesz le­hetővé a 40 mm-es 5 tagú len­cserendszerrel. Kényelmi szol­gáltatásai a luxuskategóriába so­rolhatók: a telepfeszül tség-mé- rés. a LED-es adatkijelzés; ön­kioldó, mely a lefutás utolsó ide­jében fényjelzést is ad; motori­kus egyes- és sorozatfelvétel, mo­torral film-visszatekercselés és ami a legmegn.verőbb: ha vala­milyen ok miatt a fényképezés eredménye nem biztos — csipogó hanggal figyelmeztető jelzést ad. összeállította: Straszer András w Tóth István zaklatott idők (48.) Bálint küszködött magával. Pártszerűtfen lesz, ha most fel­fedi a stiklit erről az itteni „ta­gosításról”? Több háznál ás elő­jöttek ezzel: minek idegesítik vele. az egyénieket? Kerekes Jó­zsef aztán útközben — négy- szemközt — elárulta Bálintnak: ...Fenét tagosítanak itt mérnö­kök. Arról van szó, hogy egypár idegen ipsét fehér borbélykö­penybe öltöztettek, s néhány napja ölfákkal, fényképezőgép- állvánnyal ők marháskodnak, „méricskélnek, háromszögeinek” a Pernyés-dűlőben is. A járá­siak ajánlották: nem árt nyug- t talanítani vele a gazdákat, an­nál hamarabb beadják a dere­kukat. Vadászról is beszélgettek. Megtudta Kerekestől, hogy hi­vatásos katonatiszt fia van, funkcionárius lánya egy dunán­túli városban. Nem, nem „árul­ja el” az ügyet, ha legalább ezt a középparasztot megnyugtatja. — Nem veszélyes ez a tago­sítás, Vadász bátyám — kezdte máris hosszabb végiggondolás nélkül, és elmesélte, mi a való­ság azokkal a „mérnökökkel”. — Azért a szó köztünk ma­radjon. Nem a magafajta em­bereket ijesztgetik a „tagosítás­sal”. Észre se vették jóformán, hogy már min.d a hárman bent ültek a tisztaszobában. — Hozzál már be egy kis sa­vanyú bort! — szólt még egy kicsit durcásan, de azért vido- ran az „öreg” a feleségének, aki ott téblábolt, s gyürkészte a rongyot, «amivel a székeket letö­rölte az imént. — Legalább visz- szaadok belőle, hogy ők is sa­vanyítanak engem. — Lehet, attól savanyodik, hogy látja maga is, mennyivel könnyebben boldogulunk mi a csoportban. — Annak ellenére, hogy egyik ember dolgozik, a másik meg csak hébe-hóba megy ki a ha­tárba. Emlékszem, amikor már vagy nyolcvanan voltak maguk­nál, abból huszonöt ha végezte a kötelességét becsületesen. — Az két éve volt. Nézett volna ki hozzánk a múlt nyáron vagy idén tavasszal. — Micsoda dudva volt a ten­geri, mikor a szomszédom, K. Nagy Balázs belépett! — Az meg még régebben volt... Kizártuk már azokat, akik csak kofálkodtak. Prémes Istvánt meg azért, mert .folyton ivott. Csákánynétól is megvál­tunk; folyton lázított a vezető­ség ellen. Hirtelen csend lett gondola­tot érlelő. Az asszony nagyhasú borosüveget, s négy poharat ho­zott. Murci színű volt a bor, de az első húzás után mindjárt elevenebben pislogott a három férfi. Vadászná kiosont. Bizton­ság okáért elhúzta a kályhán a fazekakat. Mikor visszajött, a körön kívül, a kemence padká­ján pihent le, s újrakötötte ken­dőjének csücskeit az álla alatt. Botos Bálint az ágyak fejénél függő nagy családi fényképet nézte. Ijedt szemű, óriás masnis kislány és egy elszánt tekintetű, kopasz kisfiú társaságában a fiatal Vadász fürkészi a távolt, összes atyai tekintélyét átszúr­ja a fotográfus masina lencsé­jén. Párja, a sonkaujjú, fé­nyesbársony ruhájú menyecske talán ettől a borzasztó tekin­télytől megilletődve éppen csak halántékát érteti férjeura fülé­hez. Kerekes József engedelmet kért, s rágyújtott. Gondolatban azt kapisgálta, merről férkőzhet közelébb a gazda Szívéhez, eszé­hez. Az viszont még mindig tá­madott. — Azt mondja, most már min­denki jól dolgozik? Hol is volt a legtöbb kukoricájuk egy tag­ban, a Keservesen — ugye? Na ide figyeljen. Gyerünk a vakut- tól arra az ér felé. Figyeltem, mióta egyénekre kiosztották a területet. Az első sáv Pap Já­nosé volt. Nem csoda, hogy csenevész csöveket hozott; fele­ségestül többet volt a piacon, mint a csoportban. Utána Csi­kós Lajos következett. Mind a három gyerekével hűségesen ki­járt kapálni, az asszony is, ha tehette. Másfélszer akkorák a csövek, mint amazon. Aztán megint csak két gyengécske par­cella következett; Balogh Gyu­la meg Mándoki András csak muszájból törődött vele. Mind a kettőnek a gyerekei az állami gazdaságba járnak bérmunkára. Czombos Gergely megint meg­adta a földnek, ami jár . .. Elég az hozzá, hogy tudnám sorolni véges-végig. Kerekes nagy bdlehajolással kereste elő gyufáját, mert ki­aludt a túl kemény cigaretta parazsa. Szemvillanása üzente Bálintnak: Lám-lám, árgus szemmel figyelik minden lépé­sünket!” Botos röviden elnevette ma­gát. Vadász összehúzott szemöl­dökkel nézett rá. Kivette, be- Icapta a pipacsutorát, de csak nem úgy szólt a vendégre, ahogy először akart. Visszafogottan mondta. — Nem olyan nevetség ez fiam. — Már elnézését kérem, bá­tyám ... Azon derültem, hogy láttam magamat hat esztendővel ezelőttről. Én is ugyanígy hu- znkodtam a népnevelőkkel, akik engem hívtak az új útra. Mást is mondok. Már egy esztendeje bent voltam a tsz-ben, de nem értettem hozzá, jól írták-e be a munkaegységemet vagy se. El­árulhatom, hogy az újságíró ki­írt á megyei lapba is, mert nem tudtam megmondani, mennyit jövedelmez a tehenészetünk évente. Mit gondol, miért volt így? Mert csoporttag létemre nem ér­dekelt a közös. Félreállt az or­rom, hogy olyan brigádvezetőm volt, aki föld nélkül jött a szö­vetkezetbe. Ezért oszt mindig csak a hibákat láttam, de sem­mit nem tettem, hogy elmúlja­nak. Végül csak rájöttem, hogy ez aztán igazán nem nagy di­csőség. Ha a számat se nyitom k', és ha így gondolkozna a má­sik, harmadik, meg sokadik cso­porttag, hogy szűnnének meg a hibák? Mennyivel szebben hangzott volna, ha maga is bent a szö­vetkezetben mondta volna már el, mit kellene máshogy csinál­ni. Én már két éve brigádveze- tő vagyok. Olyan középparaszt voltam, mint maga, de nyíltan a szemébe mondom, restelltem magamat az előbb, amikor a téeszt a nagybirtokhoz hasonlí­totta. Nálunk ugyanolyan gazdá­ja az ötezer holdnak a kanász, mint az agronómus ... — Igyunk is néha, mert kiszá­rad a torkunk — lett szívesebb a gazda hangja. Kortyolt néhá­nyat, s bazsalyogva tette le a poharat. — Tőlem okosabb em­ber száján is kiszalad a bolond­ság. fiam. A kovács az asszonyt kezdte győzködni tréfásan. — Segítsen már Vadászná asz. szony. Előzze meg az urát. Te­gyen úgy, mint Harangozó Má- tyásné. Az is előbb lett téesz-tag, mint Matyi kománk, s hogy az ember nem akart kötélnek áll­ni, még az ágyát is kirakta a kamrába. Addig nem hálhatott vele Harangozó, míg nem kö­vette feleségét a Dózsába. A sovány kis asszony ijedten szabadkozott. — Minálunk Ferenc tudja, hogy akarja. Ha ő belép, én se maradok kívül . . . Ejnye, hozok még — fogta nyakon az üveget, pedig fele ha hiányzott a bor­nak. Vadász elégedetten göcögött. Hallhatják, ki az úr a háznál. Kerekes a kemencesutba pil­lantott. — Szép hosszú szőrű bunda — 'gyönyörködött a fafogason lógó tajtékfehér, hímezett bőrű régi portékában. — Még szegény apámé volt. Ha már alkonyodott, nyakába kanyarinotta a jó öreg bundát, kiült az eperfa alá, oszt el-el- szenderedett. Az ő haja is olyan fehér volt már akkor... Azt a csepp karikást is ő csinálta az unokának. Főhadnagy fiam min­dig kipróbálja, ha itthon van: tud-e még vele ' csördíteni... Most az én unokámra vár a kis szerszám. Csak lenne már, mert velük igen megszaladt az idő. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents