Petőfi Népe, 1982. február (37. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-19 / 42. szám
1982 február 19. • PETŐFI NÉPE # 7 SPORT* SPORT • SPORT KSC-SZURKOLÓI ANKÉT Együtt a cél érdekében Kedves hagyomány éledt . újjá szerdán este a Sajtóház tanácstermében, ahol a KSC labdarúgószakosztályának vezetői és játékosai találkoztak a .kék-fehér együttes szurkolóival. Már jóval öt óra előtt csaknem telt ház várta az edzésről érkező labdarúgókat, ékesen bizonyítva ezzel, hogy az igazi szurkoló a gondok közepette sem hagyja cserben kedvenc csapatát. Rövid bevezető után Donáth Tibor, a szakosztály elnöke elemezte az együttes őszi teljesítményét, majd Rákosi Gyula vezetőedző értékelte a csehszlovákiai alapozást. Ezután elkezdődött a kérdezz-felelek, amely több mint három órán át tartott, ízelítőül csokorba gyűjtöttünk néhány érdekes kérdést és választ, így olvasóink is betekinthetnek az ankéton elhangzottakba. Teljes erővel Kérdések Donáth Tiborhoz: — Bevezetőjében említette: szeretnék elérni, hogy a tavaszi találkozók ne szerepeljenek a totóban. Felvetődik a kérdés: őszszel volt néhány „gyanús" mérkőzés? — Korántsem a gyanakvás vezérelt bennünket, amikor így határoztunk, hanem a szóbeszéd. Tegyük fel, a csapat pontot veszít egy olyan mérkőzésen, amelyik nem szerepel a totóban, akkor bosszankodnak a szurkolók, de ezzel vége is. Ám ha totómérkőzésen történik ugyanez, könnyen rásütik a gyengébben játszókra, hogy eladták a mécsesét. Ezt szeretnénk mi elkerülni. — Szabót nagyon könnyen elengedték az együttesből. Miért nem próbálkoztak a fegyelmezés módszerével, esetleg eltiltással? — Szeretném egyszer és mindenkorra lezárni a Szabó-ügyet. Imre köztudottan az egyik legjobb képességű labdarúgónk volt. Sajnos be kell ismernünk, hogy amikor jól játszott, néhány fegyelmezetlensége fölött szemet hunytunk. Ezzel ő visszaélt, és morálisan is rossz hatással volt a többi játékosra. Szerintem az eltiltással nem értünk volna el célt, amit az is bizonyít, hogy az új egyesületében sem változott meg. Imre jelenleg az apja maszek üzletében segítkezik, mert tavasszal még nem akar pályára lépni . . . — Hogy lehetséges az, hogy a nehéz körülmények ellenére az ősszel három pályát is felszántottak, igy játékra, edzésre alkalmatlanok? — Sajnos ezt mi sem értjük, ugyanis a pályák karbantartása és felújítása a városi tanács felügyelete alá tartozik. Erre a kérdésre mi is választ várunk ... „Aki lemarad, veheti a kalapját...” Rákosi Gyula vezetőedzőhöz intézett kérdések: — Sokat vitatott téma a szélsőjáték. Továbbra is oldalról beívelt labdákkal próbálják megzavarni az ellenfél védelmét? — Ha valaki rendszeresen bejárt volna a mérkőzések előtt az öltözőbe, tanúsíthatná, hogy hányszor kértem a játékosokat: támadáskor ne íveljék, hanem élesen nyessék kapu elé a labdát. Láthatták, hogy mi lett az elképzelésekből... Tavasszal ezen mindenképpen változtatni kell, nagy segítség lehet ebben Puskás Béla, akinek fejesei aranyat érhetnek. — Mi a véleménye Fürtös Béláról? Nagy tervekkel igazolták le a siófoki gólkirályt, aki azonban adós maradt a jó játékkal? — Béla 79 kilogrammos versenysúllyal érkezett Kecskemétre. A kemény edzések hatására leadott 7 kilót, de a játéka gyengébb lett. Az idei edzőmérkőzéseken már ontja a gólokat, remélem tavasszal még sok örömet szerez a szurkolóknak. — Elégedett-e Szepesi játékával? — Nem, sőt csalódást okozott. Mindenkinek meg kell azonban értenie, hogy aki lemarad, nem hajt teljes erővel, az már veheti is a kalapját... Ez alól nem kivétel Szepesi sem! Erdei és Törő — önmagáról — A városban elterjedt a hír, hogy Erdei a Vasasba készül. Igaz ez? — Nem — válaszolta a kapus — még nem keresett meg a Vasas. Kecskemétre házasodtam meg, két gyermekem is itt született, nincs szándékomban elhagyni a várost. — Hogyan készül Törő, az ősz egyik legjobb játékosa a folytatásra? — Hasonlóan, mint tavaly; teljes intenzitással. Szeretném őszi teljesítményemet tavasszal is megismételni és ezzel hozzásegíteni csapatomat, hogy a bajnokság első öt együttese között végezzen ! A kérdések és válaszok puszta leírásával nem lehet hű képet adni az ankét hangulatáról.. Nagyszerű érzés volt például az. hogy a megjelent szurkolók mennyire együttéreznek a csapattal. Végezetül még arra kérték a szakosztály vezetőségét, hogy ismét alakítsák meg a „baráti kört”. Mindehhez azonban az kellett, hogy a vezetők és játékosok őszintén beszéljenek terveikről, gondjaikról a szurkolók előtt. Reméljük, hogy a baráti légkörben lezajlott ankét is hozzásegíti a csapatot céljai eléréséhez. Rajtmár István Kezdődik a megyei labdarúgó-bajnokság Korán „ébrednek” a megyei labdarúgó-bajnokság csapatai „téli álmukból”. A pályák még fagyosak, csúszósak, de nincs kegyelem: a szombati Mezófl SE—Radnóti SE mérkőzéssel megkezdődnek a tavaszi fordulók. Vasárnap azután a többi együttes Is bekapcsolódik a bajnoki pontvadászatba. A mérkőzések 14 órakor kezdődnek, s már az első fordulóban várhatóan nagy küzdelem szemtanúi lehetnek a szurkolók a Kiskunhalas—Kalo csa és Soltvadkert— SUkösd összecsapáson. A labdarúgás kap főszerepet Kiskunfélegyházán is, ahol a Kun Béla SE a Hernádi TSZSK csapatát fogadja. Cél; az MNK legjobb 16 csapata közé jutás. Kurucz István, a félegyháziak edzője az utolsó edzésen elmondta, hogy az őszi leszereléseket követően még csak formálódik az új együttes. Ráadásul a héten Gulyás kapust megoperálták, így a Tatabánya elleni mérkőzés hőse nem lehet ott a pályán a hernádiak ellen. Az ellenfél a héten Lajosmi- zsén szerepelt, és 3—0 arányban vereséget szenvedett. A látottak alapján megállapítható, hogy a Pest megyei együttes nem képvisel különösebb játékerőt, de erőnlétük kifogástalan. Edzőjük, Vasas Mihály hosszú ideig az él• A Kun Béla SE vasárnapi ellenfele a Hernád. vonalban játszott. Munkája eredményeként együttese szerepel a legalacsonyabb osztályban az MNK 32 együttese között. Így már biztos résztvevői a Felszabadulási Kupa döntőjének. A félegyházi szurkolók újabb győzelmet várnak. A pálya talaja megfelelő állapotban van, hiszen a labdarúgók Gátérra jártak az utóbbi időben edzeni, hogy kíméljék a játékteret. A mérkőzés 13 órakor kezdődik. Befejeződik a férfi kosárlabda-bajnokság A maratonira nyúlt kosárlabda-bajnokság utolsó kettős fordulója következik a hétvégén. Férfiegyütteseink szombaton idegenben játszanak. A bajaiak Pécsett szerepelnek, míg a kecskemétiek Kaposvárott a Táncsics ellen mérkőznek. A BSK-nak nem jelenthet gondot a pécsiek legyőzése még idegenben sem. Ügy tűnik, egyre jobban összekovácsolódik a gárda, s jövőre ismét az élmezőnyben végezhetnek. A KSC helyzete a legutóbbi győzelem ellenére sem biztató. Igaz. a Táncsicsban többen leszereltek, de a kaposváriak legutóbb Kecskeméten is győzni tudtak a kék-fehérek ellen. Vasárnap 11 órakor már Baján szerepel a Táncsics, míg Kecskemétre az Oroszlány látogat. A bányászcsapat legutóbb Egerből elhozta a két pontot, így nagyon nehéznek ígérkezik ez az összecsapás is. Kezdési idő: 12 óra. Sokkal megnyugtatóbb a KSC női kosarasainak a helyzete. A férfiak előtt játszanak előmérkő- zést 10 óra 30-kor, de az utóbbi eredményeket figyelembe véve nyugodtan nevezhetjük a lányokét a főmérkőzésnek. Király Sándor elmondta; hogy szeretnének visszavágni a szekszárdiaknak, a legutóbbi egypontos vereségért. Reméljük, a szurkolók is nagy számban biztatják a csapatokat. Űszógála Kecskeméten Szombaton 8 óra 30 perckor nagyszabású úszóverseny kezdődik Kecskeméten a fedett uszodában. Valamennyi kecskeméti úszó rajthoz áll a versenyen, s ilyen még nem volt a megyeszékhely történetében. Az érdekesnek ígérkező verseny díjait a kecskeméti vállalatok ajánlották fel, ezzel is segítve a mostanában kevés eredményt elért sport fejlődését. KISZÖV Kupa megyei döntők Szombaton Kiskőrösön kerül sor a KISZÖV Kupa megyei döntőire. A csapatok lengőtekében és sakkban mérik össze erejüket. Helyszín: a Vegyes- és Építőipari Szövetkezet tanács-, illetve klubterme. Kezdési idő: 9 óra. A győztesek az OKISZ Kupa területi döntőibe jutnak tovább. R. I. Kecskemét város egyéni sakkbajnoksága 5. forduló: Máthé—Ábel 0:1, Haragos—Miklós 1:0, Sárosi— Krizsány 1:0, Kurucsai—T. Nagy B. 1:0, Lestyán—Polgár 0:1, Marosi T.—Torma 0:1, Nagy S.— Csabai 1:0, Andrási—Kiss D. 0:1, Dósai—Molnár 0:1, Mészáros Gy.— Boros D. 1:0, Vidéki—Donkó 1:0, Merász—dr. Huri 1:0, Kovács— Garaguly 0:1, Jármai dr.—Bense 0:1. Mihácsi—Szabó I. 0:1, Marosi —Sáli 0:1. Döntetlenek: Csala— Komoróczky, Pallos—Lénárt, Ká- tai—Kurucsai M., Ecsedi—Németh M. 6. forduló: Ábel—Molnár 1:0, Lénárt—Andrási 1:0, Miklós— Pallos 1:0, Krizsány—Mészáros döntetlen, Donkó—Kátai 1:0, Kurucsai—Lestyán 1:0, Borsos—Lé- nárt 1:0, Csabai—Haragos 1:0, Nagy—Vidéki döntetlen, Sári— Sárosj 1:0, Torma—Ecsedi 1:0, ifj. Polgár—Máthé 1:0, Németh —Jármai dr. döntetlen, Kurucsai —Dósai döntetlen, Szabó—Kurucsai döntetlen, Bense—Marosi 1:0, Huri dr.—Andrási 1:0, Kiss —Csala döntetlen. Kovács—Marosi 1:0. Az élcsoport állása: 1. Ábel 5,5, 2. Nagy 4,5, 3. Vidéki 4.5, 4. Sárosi 4,5 pont. MEGYEI LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG Gyenge idegenbeli teljesítmény 12. Fájsz 15 5 — 10 17 — 32 10 MA: KÖZGYŰLÉS A Kiskőrösi Petőfi Spartacus SE közgyűlése: Kiskőrös, Városi pártház (Ligeti K. tér) 17 órakor. ATLÉTIKAI RANGSOR Tavaly sem ment a diszkoszvetőknek Női magas- és távolugiásban javultak az átlagok az előző évi eredményekhez viszonyítva. Magasugrásban egy kiemelkedő teljesítményt jegyezhettünk fel, ez Molnár* Katalin nevéhez fűződik. A dobószámokban nem beszélhetünk általános fejlődésről. A súlylökők és gerelyhajítók átlag- eredményei javulási mutatnak, ugyanakkor a diszkoszvetssben például alig négy-öt versenyző bizonygatta szerény tehetségét. Gerelyhajításban Janák Mária és a serdülő korú Nagy Mária, súlylökésben Hegedűs Sára és az ifjúsági korcsoportban versenyző Nagy Mária teljesítménye dicsérhető. Magasugrás: Molnár K. (KSC) 174 cm. Magyarné Magó A. (KSC) 164, Bíró I. (Bajai Vízügy) 160. Törteli E. (Kun Béla SE) 155, Horváth M (KAC) 155, Nemes K. (KSC) 155, Adamikné Zsámboki A. (KSC) 155. Czinege E. (KSC) 150. Deli É. (KAC) 150. Boga- sov E. (KSC) 150. Preiszinger A. (Katona J. G.) 150, Varga A. (Katona J. G.) 150. Könyves T. A. (KSC) 150. Távolugrás: Deli J. (BSK) 527 cm. Könyves T. A. 527, Magyarné Magó A. 522, Dukai A. (KSC) 521, Csőke A. (KSC) 518. Czanik E. (KSC) 516. Szabó M. (Kun Béla SE) 514, Deli E. 514, Bene M. (Kun Béla SE) 509. Villányi R. (Kun Béla SE) 508. Súlylökés: Hegedűs S. (KSC) 12.36 m. Nagy E. (KSC) 11,96, Nagy M. (KSC) 11,76, Laurinyecz É. (Bajai TK) 10,68. Magyarné Magó A. 10,27. Kovács M. (KSC) 10.26, Gazsó Zs. (Bajai TK) 10,00. Seres I. (Kun Béla SE) 9.92. Kemencéi I. (Bányai J. G.) 9,90, Molnár K. (KSC) 9,73. Gerelyhajitás: Janák M. (BSK) 60,50 m, Kovács M. (KSC) 40.54, Nagy M. (KSC) 40.04, Lipokatity K. (BSK) 36.72, Czanik É. 33.04. Mogyoródi É. (KSC) 32,46. Taskovics Zs. (KSC) 31.90, Magyarné Magó A. 31,70, Nagy K. (Bányai J. G.) 30,34. Könyves T. A. 30,12. Diszkoszvetés; Nagy M. (KSC) 37,02 m. Hegedűs S. (KSC) 36,21. Berkes Gy. (KAC) 32,06. Kurdik S. (Bányai J. G.) 29,30. Kovács M. (KSC) 29,30. A l'ajszi labdarúgórsapat az 1980—81. évi labdarúgó-bajnokság befejezése után osztályozó- méi közöseket játszott a megyei I: osztályban a bennmaradásért. Az osztályozómérkőzések jól sikerültek, így továbbra is az I. osztályban szerepelhetnek. A szakosztályvezetés értékelte az elmúlt időszak munkáját, meghatározta a további feladatokat, és úgy ítélte meg, hogy az együttes képes a 10. hely megszerzésére. Természetesen számba vette a lehetőségeket, az eltávozott játékosok helyére igazolásokkal. és az ifjúsági csapatból próbált tehetséges fiatalokat beépíteni. Meg kellett küzdeniük a csapatépítés nehézségeivel, nem15. H. Szamuely SE Amikor véget ért az idény a megyei II. osztályú labdarúgóbajnokság bajai csoportjában, magasra csaptak az öröm hullámai Kalocsán. A H. Szamuely SE csapata 30 mérkőzésből 23 győzelemmel, 4 döntetlennel, 3 vereséggel, 109—25-ös gólkülönbséggel 50 ponttal lett a csoport bajnoka, és jutott magasabb osztályba. Természetesen nem akarjuk most összehasonlítani az I. és a II. osztályú bajnokság színvonalát, de tény, hogy igen nagy különbség mutatkozik az I. osztály javára. Mádi János őrnagy, a kalocsaiak labdarúgószakosz- tály-vezetője sem rejti véka alá véleményéi: * — Nemcsak a .helyezéssel, a nyújtott teljesítménnyel is elégedetlenek vagyunk. Nem számítottunk arra, hogy a 15. helyen fejezzük be az őszi szezont, s mindössze nyolc pontot tudunk szerezni. Sajnos ennek több oka is van. Hogy csak néhányat említsek: volt edzőnk a bajnokság kezdete előtt lemondott, csak hosszú tárgyalások után tudtunk csak az előbb említett okok miatt, hanem azért is, mert az osztályozó mérkőzések miatt a felkészülésre alig két hét állt rendelkezésre. A kedvezőtlen előzmények után az első győzelmet csak a 6. fordulóban tudták megszerezni. Kritikán aluli az idegenbeli teljesítményük, hiszen mindössze 2 pontot tudtak megszerezni. Az őszi bajnoki idényben Kőszegi, Kovács /., Kovács II., Sztankó I. és Sztankó II. érdemel dicséretet lelkes, fegyelmezett játékáért. Sokkal többet kell nyújtani Zsákainak, Horváthnak é> Királynak. Üjság még a csapat házatáján. hogy visszatért az együtteshez a leszerelt Szabó. 15 3 2 10 20 — 40 8 új edzőt szerződtetni. Nem véletlen az, hogy az első három mérkőzésen 17 gólt kaptunk, s mindössze kettőt rúgtunk. Üjonc játékosaink nem érezték a felelősség súlyát, keveset tettek a hagyományokért, a kalocsai honvédcsapat becsületéért. — Az egyéni teljestíményeket vizsgálva maradéktalanul csak Kis-s Imre játékával lehetünk megelégedve, de egyenletes teljesítményt nyújtott Pandúr és Ba- ranyi is. Sokkal többet vártunk Doblertől, Gajdántól, Hargitaitól és Bényeitől. A HSE vezetősége és szakosztályvezetésünk is úgy ítéli meg a helyzetet, hogy csapatunk ennél a gyászos szereplésnél mindenképp többre képes. Szeretnénk egy jó szellemű, ütőképes csapatot kialakítani, hogy a jövőben is I. osztályban szerepeljünk. Igyekszünk megteremteni a felkészülés minden feltételét, s akkor nem lehetetlen az a cél, hogy csapatunk a 10. helyen végezzen — fejezte be, értékelését Mádi János szakosztály- vezető. Alacsonyabb osztályban kell bizonyítani?! 16. H. Radnóti SE 15 2 3 10 11—30 7 Magas volt a mérce? Falusi spartakiádok A kecskeméti járás téli spartakiád döntőit Lajosmizsén rendezték meg. Asztaliteniszben Szijjártóné (Lajosmi- zse), Petőfi László (Tiszakécske). a Bognár, Barcsik (Kunszentmiklós); női páros, a Gondi, Petőfi (Tiszakécske) férfipáros, és a Vörös. Barcsik (Kunszentmiklós) vegyespáros nyert bajnokságot. Férfi sakk egyéniben Gyarmati (Jakabszállás). női egyéniben Hontiné (Künszentmiklós) győzött. A pontversenyt Kunszentmiklós nyerte 35 ponttal. 2. Kerekegyháza 23. 3. La- josmizse 22 pont. A bajai járásban a sakk férfi egyénit Hajós (Csátalja), női egyénit Pilcsukné (Katymár), a férfi csapatversenyt Csátalja nyerte. A községek pontversenyében: 1. Hercegszántó, 2. Csávoly, 3. Sükösd. 4. Dávod. 5. Csátalja. 6. Ersekcsanád. Nem a legkedvezőbb előjelekkel indult az 1981—82. évi bajnokság a H. Radnóti SE számára. Mint általában a honvédcsapatoknál, itt is meg kellett küzdeni a leszerelések miatti játékoscserékkel. A múlt évi gárdából nem kevesebb mint nyolc játékos távozott. A helyettük bevonult tehetséges, jó képességű játékosoknak idő kellett ahhoz, hogy megszokják a magasabb osztály légkörét. — A mi csapatunk is osztályozó mérkőzéssel maradt bent az I. osztályban. Ez a sorozatmérkőzés sokat „kivett” a fiúkból, és amikor kezdődött a bajnoki idény, egy fáradt, hitét vesztett társaság próbálta felvenni a versenyt az újjáalakult megyei 1. osztály legjobb csapataival — mondta Veres István, a honvéd edzője, amikor arra kértük, hogy értékelje csapata őszi teljesítményét. — Az igaz, hogy az utolsó helyen várjuk a tavaszi folytatást, de nem adjuk fel. Én biztos vagyok abban, hogy sikerül egy jó szellemű csapatot kialakítanunk, és bent tudunk maradni. Ehhez megvan a megfelelő játékosállományunk és örömmel újságolhatom, enyhültek létesit- ménygondjaink is. Tavasztól már a saját pályánkon fogadhatjuk a vetélytársakat. Hegedűs Géz» MAI MŰSOR TELEVÍZIÓ 8.00: Tévétorna (ism.) SZ 8.05: Iskolatévé: Fizika (ált. isk. 8. oszt.) 8.45: Fizikai kísérletek (középisk. 1. oszt.) A termodinamika 2. főtétele 9.05: Környezetismeret (ált. isk. 3. oszt.) Kölcsönhatások: fény- és hőjelenségek SZ 10.05: Fizika (ált., isk. 7. oszt.) A testek úszása 10.35: Deltácska. Hogyan épül a ház? 14.20: Iskolatévé: Fizikai kísérletek (ism.) 14.30: Deltácska (ism.) 14.50: Környezetismeret (ism.) SZ 15.05: Fizika (ált. isk. 7. oszt.) 15.35: Fizika (ált isk. 8. oszt.) 16.10: Hírek 16.15: Tegye az öklét a szívére. Az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács filmje SZ 16.20: Postafiók 250. SZ 16.40: Északi sí világbajnokság. Női 10 km-es futás. Közvetítés Oslóból. felvételről SZ 17.25: Reklám 17.30: Keresztkérdés. Fejtörőjáték. SZ 18.00: Ablak 19.00: Reklám 19.10: Tévétorna. SZ 19.15: Esti mese. SZ 19.30: Tv-híradó. SZ 20.00: Delta. Tudományos híradó 20.25: Zene, zene, zene Debrecenben. SZ 21.15: A hét műtárgya. Mányoki Adám: önarckép. SZ 21.20: Panoráma. 22.10: Nőuralom. Arisztophanész komédiájának televíziós változata. SZ (18 éven felülieknek!) 23.05: Tv-híradó 3. SZ 2. MŰSOR: 20.00: Az akasztófa árnyékában. Francia tévéfilm 6 4. rész: A szenvedély. SZ 20.55: Tv-híradó 2. SZ 21.15: Reklám 21.20: Falusi esték. A Zemplénben ÚJVIDÉKI tv 16.25: Héti műsorkalauz és műioris- mertetés (szerb-horvát nyelven) 16.40: Tv-híradó 1. (szerb-horvátul) 17.10: Tv-híradó 1. (magyarul) 17.25: Műsorismertetés a belgrádi stúdióból 17.30: Hírek a belgrádi stúdióból 17.45: Gyermekműsor a belgrádi stúdióból 18.15: Az önigazgatás — ismeretterjesztő műsor 18.45: Újvidéki jazz-napok — 4. rész 19.15: Jó éjszakát, gyerekek (magyarul) 19.30: Tv-híradó, 2. (magyarul) 20.00: Charles Darwin utazása — angol filmsorozat a szarajevói stúdióból 21.05: Hazai show-műsor a szarajevói stúdióból 21.50: Tv-híradó. 2. (szerb-horvátul) 22.10: Műsorzárás KOSSUTH: • 8.27: Az olajvezeték „idegrendszere” 8.37: Versenyművek 9.33: Elén. pelen csík 10.05: Képek és jelképek 10.35: Csokonai Vitéz Mihály versei 10.40: Dalfelvételekből 11.00: Gondolat 11.45: Operaáriák 12.35: Hétvégi Panoráma 13.54: A francia történelem dalai 14.12: Nóták 14.44: Magyarán szólva 15.05: Operaáriák 15.28: Hobbi Dominó 17.13: Kozsevnyikov: Ünnepi nyitány 17.20: Magánerőből 17.45: Népdalfeldolgozásokból 19.15: Homo ludens 19.35: Klasszikus operettekből 20.15: Arturo Toscanini felvételei 21.05: Pásztordalok, pásztoráncok 21.30: Választóvonal 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Epizódok a Leningrádi Konzervatórium történetéből 23.41: Operettfelvételekből 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI: 8.05: Kecskés Sándor tárogatón játszik 8.20:‘ Tíz perc külpolitika 8.33: Slágermúzeum 9.36: Bandaháborű a heroinpiacért 10.00: Zenedélelőtt 11.45: Tánczenei koktél 12.3.3: Édes anyanyelvűnk 12.38: Népi muzsika 13.15: Gyermekeknek 14.00: Kettőtől ötig ... 17.00: Nem tudom a leckét! 17.30: ötödik sebesség 18.33: Zenés játékokból 18.55: Gramofon-sztárok 19.25: Hajlott hátak. Lakatos Pál műsora " 20.00: Muzeális nótafelvételekből 20.33: Kedves hazug. Jerome Kilty játéka 22.18: Kellemes pihenést! 3. MŰSOR: 9.00: Iskolaráduj 9.30: Trió-felvételekből 10.33: Romantikus operákból 11.45: A közép- és főiskolák országos rézfúvós kamarazene-versenye 11.59: szimfonikus zene 13.12: Népszerű muzsika — világhírű előadók 14.12: Művészlemezek 15.10: Könyvszemle 15.20: Zenekari muzsika 16.42: Tip-top parádé 17.12: Bemutatjuk új Mozart-lemezün- ket 18.00: Jelenidőben 18.30: Rádióhangversenyekről 19.03: Iskolarádió 19.35: Simonelli: Mise Buda felmentésére 20.10: Üj kamarazene-felvételeinkből 21.05: Verdi: A lombardok. Négyfelvo- násos opera.