Petőfi Népe, 1982. január (37. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-12 / 9. szám

1 KÖZLEMÉNYEK Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazon ro­konoknak, ismerősöknek, szomszé­doknak, Kiskőrösi Állami Gazda- >.»K vezetőségének, dolgozóinak, akik szeretett feleségem, édes­anyánk, nagymamánk ' VARGA MIHÁLYNC Bolvári Erzsébet temetésén megjelentek, sírjára ko­szorút, virágot helyeztek, és mély fájdalmunkat ezúton is enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. l*w Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, volt munkatársaknak, akik 1 NYÜL IMRE temetésén megjelentek, sírjára ko­szorút, virágot helyeztek, fájdal­munkon részvétükkel enyhíteni igyekeztek. Gyászoló felesége és (saládja. 11° Köszönetét mondunk mindazok­nak, akik ID. MAKAI KAROLY temetésén megjelentek, sírjára ko­szorút, virágot helyeztek, és fáj halmunkban velünk együtt érez­tek. Gyászoló család, Agasegyháza. 79 V Köszönetünket fejezzük ki mind­azon rokonoknak, barátoknak, is- niet ősöknek, akik gyászunkban együtt éreztek velünk, és BALOGH SANDORNÉ Fekete Erzsébet édesanyánk temetésén részt vettek. Balogh család. ­MUNKAALKALOM ÖTP Bács-Kiskun megyei Igazgatósá­ga felvesz takarítónőt, napi 4 ór?^ foglalkoztatással. Jelentkezés: Kecske­mét, Szabadság tér 5. Munkaügy. 83 A GÉPIPARI és Automatizálási Mű­szaki Főiskola Kecskemét, Izsáki út 10. felvételre keres gép- és gyorsírót. Je­lentkezni lehet: GAMF Főigazgatói Hi­vatalában személyesen vagy a 20— i)07 telefonszámon. 57 ÉBKM Vízmű Vállalat felvesz 250 000 Kcal kazánhoz fűtőt és gépápolót. Felvétel esetén a gyermekének böl­csödéi, vagy óvodai féröhélyet tudunk biztosítani a vállalat gyermekintéz­ményeiben. Jelentkezés helye: ÉBKM Vízmű Vállalat, II. szivattyútelep. Kecskemét, Csongrádi út. 6192 AGROKER Vállalat nüvényvédőszer- raktárába felvételre keres férfi mun­kavállalókat árukiadói munkakör be­töltésére. Magas kereseti lehetőség, heti 40 órás munkaidő. Jelentkezni le­het: Kecskemét, Halasi út 29. Nö- vényvédőszer-raktár vezetőnél. 6014 ELADÓT felvesz a Kecskeméti Cent­rum Áruház. 68 AGROKER Vállalat munkaerőket ke­res felvételre bolti elszámoltától és gépíró-adminisztrátori munkakör be­töltésére. Jelentkezni lehet: AGROKER Vállalat Kecskemét, Halasi út 29. Számviteli osztályvezetőnél. 70 MENTŐ- (beteg) ápolókat veszünk fel a bajai, a kalocsai, a kecskeméti és a kiskunhalasi, mentő-gépkocsivezetőket a bajai, a bácsalmási, a dunavecseí és a kalocsai mentőállomásra. Jelentkez­ni személyesen, vagy írásban a fenti mentőállomásokon lehet. 71 FÉMMUNKÁS Vállalat Kecskeméti Gyára felvételre keres közgazdasági szakkö­zépiskolai érettségivel ren­delkező munkavállalót anyagkönyvelői munkakör­be, valamint gép- és gyorsírót. Jelent­kezés: és. bővebb felvilágosítás a g^ár munkaügyi osztályán, Kecskemét, Izsáki út 2—6. 6077 A Bács-Kiskun megyei IBUSZ Utazási Irodák rendkívüli ajánlata FEKETE-TENGERI HAJOÜT, 9 nap, Odesszáig utazás repülőgéppel. Időpont: 1982. március 22—30. Részvételi díj: 6400—8700 Ft (elhelyezéstől függően) Jelentkezés: Bács-Kiskun megyei IBUSZ Irodákban: Kecskemét — Kiskunfélegyháza — Kiskunhalas — Kiskőrös 5992 APRÓHIRDETÉSEK iugatluu TANYÁT vagy földet vásá­rolnék Kecskeméttől 15 km-es körzeten beiül.. Ár­ajánlatokat: Morvái László, Kecskemét. Kada Elek u. 13. a,JL kérek. ^ 59 SZELIDI-TÖN ÁL vízparton 2 szoba, összkomfortos, fűt­hető nyaraló t eladó, vagy balatonira elcserélhető. Ér­deklődni: 1022. Budapest, Ii. kér. Ruszti u. 10. II. epri. 1. Gaudi Lászlóné, telefon.: 250-908. ____• » 19 É LADÓ felsőlajosi állomás­hoz közei bekerített tanya, fúrott kút és villany van. Érdeklődni: mindennap. La- josmizse. Felsőmizse 34. Oláh Ferencnél._______ 25 H AROMSZOBAS. kertes családi ház eladó. Jakab- szállás, Petőfi u. 34 a. ________ 25463 C SENGŐD, Kiscsengödön 2 kh jól termő szőlő 100 db almafa köztessel eladó. Bé- leczk\ Mihály Csengőd, Dó­zsa György u. 60.______24 921 E LADÓ 2 szoba, összkom­fortos, központi fütéses, ga­rázs plusz mellékhelyiségek­ből álló. földszinti, kertes társasház, vállalatnak is. Megtekinthető: mindennap este 18 óra után, szombat, vasárnap egész nap. Illés, Kecskemét, Mátyás Király körút 44._______ 30 E LADÓ kertes ház. Nyár- lőrinc, Nefelejcs u. 28. szám. Érdeklődni a helyszínen. 41 210 NÉGYSZÖGÖL bekerí­tett hobbikért 16 db. 12 éves termő gyümölcsfával, és három sor csemege lugas­szőlővel. faépülettel, öntö­zőcsövekkel. kúttal. meg­egyezéssel sürgősen eladó. Érdeklődni lehet: Kalocsa, Vörösmarty u. 101 1. fsz. sz. alatt naponta 14—16 óráig, valamint szombaton és vasárnap egész nap. 5 KÉTSZOBÁS, konyha, für­dőszoba. spájzos lakás. 500 négyszögöl szőlővel, azon­nal beköltözhetően ejadó. Köcsög Csárdáshoz közel. Víz. villany van. Érdoklőd- ni: Kecskemét. Mártírok út­ja 26. III. em. 9. 25422 CSALÁDI ház műhellyel el­adó. Agasegyháza, Rákóczi út 7. Bérén te József. Érdek­lődni >17 óra után. 114 ELADÓ sürgősen szoba, konyha és melléképülettel házrész. Érdeklődni: egész nap. Kecskemét. Műkertvá­ros. Kemény Zsigmond u. l. Kőkerítéses ház. Gálék. 24986 ELADÓ szoba, konyha, für­dőszoba, spáizos ház, vétel esetén beköltözhető. Alsó- széktó 198. Érdeklődni le­het: Kecskemét. Kasza u. 2. Mátyás téri -iskola mellett. 84 ALSÓÚR RÉTI állomás mö­gött 450 négyszögöl hobbi­kért eladó. Érdeklődni: Kecskemét. Tinódi u. 12. II. cm. 21. ajtó, Heréd!. 85 Lakás ELADÓ szechenylvárosi kétszobás V. emeleti OTP-s 'öröklakás, készpénz plusz OTP-hitelátvállalással. Lift van. Kecskemét, Irinyi út 54. V. em. 42. 25 412 VENNÉK készpénz plusz OTP-hitelátvállalással gar­zon vagy egy szoba, össz-w komfortos lakást Kecske­méten. Leveleket: ..Ármeg­jelöléssel 135 632” jeligére a kecskeméti Magyar Hirde­tőbe kérek. 31 ELADÓ* kétszobás, szövet­kezeti lakás. Kecskemét. Széehenyivárosban. Érdek­lődni lehet: Kecskemét. Vil­lám István u, 6. 3-as számú ajtó. 103 SZÖVETKEZETI lakásom elr.dnam süt ősi • OTP-hi- telátváiialássai. Hél.las Gé- /•,. K- )V>k ‘mét Irinyi u. 42. r. em. 16 ELADÓ Kecskeméten 63 négyzetméteres, 2 szoba összkomfortos, szövetkezeti lakás, OTP-hitelátvállalás- sal. Érdeklődni: Szimferopol tér 4. mfsz. 1. hétköznap 18 órától. ____________________95 E LADÓ: a széchenyivárosi ABC-nél 60 négyzetméteres, földszinti, kétszobás, gázfű­téses öröklakás OTP-hitel- átvállalással. Érdeklődni: Balaton u. 18. fsz. 16. hét­köznap 18_órától.________96 K ALOCSA. Vörösmarty ut-: ca 10171. számú, földszinti, 4 lakásos társasházban 3 szobás, komfortos lakás, új téglagarázzsal, családi okok miatt, sürgősen beköltözhe­tően eladó. Érdeklődni le­het: a fenti címen minden­nap 14—16 óráig, szombaton és vasárnap egész nap. 4 KALOCSÁN 2 szobás, III. emeleti, szövetkezeti lakás készpénz plusz OTP-hitelát­vállalással eladó. Érdeklőd­ni lehet: 6300 Kalocsa. Szé­chenyi út 33. III. em. 10. sz. alatt mindennap 16 órától. ________________._______________3 K ALOCSÁN 12 szobás, kom­fortos. OTP-lakás, készpénz plusz hitelátvállalással el­adó, vagy kisebb családi házra elcserélném, meg­egyezéssel. Bács-Kiskun megyeiek előnyben. Ajánla­tokat: ,,Minden megoldás érdekel” jeligére a Magyar Hirdető kalocsai kirendelt­ségébe kérem._____________l E GYSZOBÁS, III. emeleti, déli fekvésű, szövetkezeti lakás, azonnal beköltözhe­tően, készpénzért eladó. Kecskemét, Lenin tér 6. III. 13.________________________24912 KECSKEMÉTEN szalagházi kétszobás, összkomfortos, erkélyes, szövetkezeti lakás készpénzért, eladó. Levele­ket: „Igényes 135 694” jel­igére a kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérem. ______ 105 K ÉTSZOÓÁS. gázfűtéses la­kás készpénz plusz OTP-hi- telátvállalással eladó. Kecs­kemét. Tinódi u. 12. III. 25. (Hunyadiváros). 101 Gépek és alkatrészek ZV s—105-ös Skoda Raj- Gaz olcsón eladó. Poór ’Mi­hály, Kecskemét, Vadász u. 16._________________________218 U I-s Fiat 127-es eladó, meg­kímélt állapotban. Érdek­lődni : esti órákban, Kecs­kemét. Irinyi u. 58. X. em. 28. (Kovácsék) 45 AUSTIN 1300-as eladó. Bal- lószög. Zrínyi út 5. Érdek­lődni : 17 órától, szombat, vasárnap egész nap. 12 BMW 320+s személygépko­csi, 6 hengeres, igényesnek eladó. Érdeklődni: Kecske­mét. Pákozdi csata u 9. VII. em. 21. Este 17—19 óra kö­zött,_______________________78 S KIF1 sátra* utánfutó új­szerű állapotban eladó. Ga- ra Bunyevác u. 97. sz. 1 ELADÓ Renault 16 TL. 1983 közepéig érvényes műszaki vizsgával. Érdeklődni: hét­köznap esténként. Izsák, Kecskeméti út 37. szám alatt lehet. 24991 ZX rendszámú, 1200-as sze­mélygépkocsi érvényes mű­szaki vizsgával, megegye­zéssel eladó. Érdeklődni le­het: Morvái Lukács. 6311 öregcsertő. Iskola u. 3. sz. alatt, délután 16 órától. 6 ELADÓ blokkverőgép és blokktégla. Madl Károly, Kecskemét. Máriahegy 63. 111 ELADÓ jó állapotban levő, MTZ—50-es hidraulikára sze­relhető. úi 700-as szalagfű­részgép. új automata sza- lagfűrészlap-köszörű. 5 t bil­lenős pótkocsi. ARÖ gépko­csi 40 ezer km-rel. 2 éves műszakival. Dinnyés István, Helvécia, Matkó II. kér. 114 a. (54-es lit melletti Do­hánygyár mögött.) 8.7 KEVESET futott Wartburg de Luxe eladó. Tiszaalpár. Imre tér 16. ’ 24984 1000-ES M3 Skoda bontásra eladó, motor, váltó hátsó- híd, kifogástalan. Varga Pál, Lászlófalva. Alkotmány u. 24.___________________:_____115 I X-ES Trabant és egy db 45-ös MTZ traktor ekével sürgősen eladó. Érdeklődni: Makai Sándor. Solt. Kazin­czy u. 28.__ 1 E LADÓ 50n kg-os. új után­futó. Polski motor, váltó, difi. Kecskemét. Hunyadi- város. Bacsó Béla u. 6. 88 Egyéb adásvétel BÁCSALMÁSON. Rákóczi u. 38. szám alatt bontásból eladó: tégla, cserép, léc, méretre fűrészelt faanyag (volt kultúrház)._______24995 H ORGANYZOTT keritésfo- nat eladó. Kecskemét, Mű­kertváros, Liget U.2.___50 2 7 DARAB anyajuh eladó, második ellésük folyamat­ban. 6090. Kunszentmiklós, VII. kér. 101. (Szedriai rész) Pencz Mihály._____________42 A LIG használt PB gáztűz­hely, palackkal és meggy­piros Klára konyhaszek­rény eladó. Szabó János, Kecskemét. Kőröslhegy 106. 15 órától._________________24972 NAGYMÉRETŰ kombinált- szekrény eladó. Kecskemét, Stádium u. 9. földszint 43. ,55 ~ PERONOSZPOHAMF.NTF.S gyökeres és sima zalagyön- gye szőlővessző kapható. Dunai István. Hetényegyhá­za, Ürihegy 48.________24943 É PÍTTETŐK figyelem! Bontásból származó tégla, minden méretű faanyag, betongerendák. betontál­ca, ajtók, ablakok nagy mennyiségben eladók. Ba­ja, Kölcsey F. u. 52. 1974 ELADŐ 120 kg-os hízott ser­tés. Kecskemét, Farkas Sán­doréi . _SL______I_____________92 P ARKETTÁT, minőségit, a készítőtől. Knódei János, kisiparos. 6326 Harta, Ady Endre köz 2.____________k_ 1 ,5-ES, kétaknás cseh kazán eladó. Kecskemét, Zsinór utca 7._______________________87 E LADÓ 4 méter hosszú, Szidónia szekrénysor, 2 mo­hazöld plüss fotel, egy re>- kamié. Kecskemét. Hunya­diváros. Bacsó Béla u. 6. ______________________89 E LADÓ olajkályha és ola­joshordók. Petró László, Kecskemét, Bácskai u. 2. (Hegedűs köz) 91 Vegyes LAPOSTETŐK szigetelését, valamint csőszigeteléseket vállalunk határidőre, garan­ciával. Tóth Kálmán és tár­sa, Dunaújváros, Duna sor 27. I. 3. Telefon: 06 25 187-58. _______________________72 M EZŐGAZDASÁGI termelő- szövetkezetek figyelem! Te­hergépkocsik fuvarlevelei­nek számfejtését és felül­vizsgálatát — az egész or­szág területén — alkalmi munkában vállaljuk. Aján­latokat „Szakszerűség 135 605” jeligére a kecske­méti Magyar Hirdetőbe ké­rünk. 4 KONDICIONÁLÓ tornatan­folyam indul az SZMT Mű­velődési Központban, feb­ruár 2-án 6.30 órakor. Je­lentkezni lehet: Kecske­mét, Rákóczi út 3. I. em. _______________ 131 A Z SZMT Művelődési Köz­pont 144 órás szabás—var­rás tanfolyamot indít ja­nuár 22-én 17 órakor. Kecs­kemét, Szilády Károly u. 6. szám alatt. 128 SAJÁT gépkocsival anyag- beszerzői munkát vállalok Kecskeméten. Leveleket: „Lada 135 665” jeligére a kecskeméti Magyar Hirdető­be kérek. 75 KISGYERMEK-GONDO­ZÁST vállalok. Kecskemét, Felsőszéktó. Bíbor u. 4. 104 ELTARTÁSI szerződést köt­ne vagy gondozást vállalna lakásért Kecskeméten gyer­mektelen házaspár. Levele­ket: „Megbízható 135 695” jeligére a kecskeméti Ma­gyar Hirdetőbe kérek. 106 40 NÉGYZETMÉTERES he­lyiség raktárnak vagy iro­dának kiadó Kecskeméten. Leveleket: „Rendőrfaluban 135 696” jeligére a kecske­méti Magyar Hirdetőbe ké­rek. ________________________107 E LTARTÁSI szerződést köt­nék hagyatékért, idős sze­méllyel Kecskeméten. Leve­leket: „Lakást biztosítok 135 697” jeligére a kecske­méti Magyar Hirdetőbe ké- rek.______________________■ 108 F OLYAMATSZERVEZŐ, rendszerszervező számító­gép műszaki végzettséggel házaspár állást keres Kecs­keméten. Leveleket: „Május 135 457” jeligére a kecske­méti Magyar Hirdetőbe. 5930 KOZMETIKAI szalonnak al­kalmas helyiséget bérel­nénk. Ajánlatokat" „Kecske­mét belterületén 24 963” jel­igére a kiadóba kérünk. 24963 GÉPtRÁSTANlT AST válla­lok. Leveleket „Perfekt” jeligére a kiadóba kérek. 24996 FELVÉTELRE előkészít, sze­gedi egyetemen oktató há­zaspár, matematikából, fi­zikából, pszichológiából,' biológiából. Szegeden ill. Kecskeméten. Érdeklődni: Kecskemét, 26-259-es telefo­non. ______________________24988 V ÁLLALATOK, tsz-ek ré­szére bérfürészelést vállalok mozgó géppel. Fekete Gyu­la, kisiparos. 6000. Kecske­mét, Városföld 5. Pf. 11/263. 24983 • ÜRES szoba, konyhát kere­sek legalább 2 évre Kecs­keméten. Leveleket: „Ma­gányos asszony 135 663” jel­igére a kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. 74 CSAL ADTAL AN nyugdíja­sok keresnek Kiskőrösön, városközeiben, jó család­nál. egyszobás lakhatóságot, megegyezéssel. Baranyaiék, Kiskőrös, Pozsonyi u. 13. 97 Házasság EGYEDÜLÁLLÓ, 62 éves, egészséges, józan életet élő férfi házastársat keres, nem molett. középtermetű nő személyébe, aki város kül­területén levő családi ott­honomba költözne. 3800 Ft nyugdíjjal, jó mellékjövede­lemmel és jogosítvánnyal rendelkezem. Válaszlevele­ket: „Talán még nem késő 135 682” jeligére a kecske­méti Magyar Hirdetőbe ké­rek. ________________ 95 40 ÉVES, rendezett anyagi körülmények között élő, jó megjelenésű férfi házasság céljából keresi szolid, há­zias lány ismeretségét. Fényképes levelekre vála­szolok. Leveleket ..Szeretet és megértés” jeligére a ki­adóba kérek. 24902 24 ÉVES. 175 cm magas, minden káros szenvedélytől mentes, érettségizett férfi társaság hiányában megis­merkedne 18—24 éves korig káros szenvedélytől mentes lánnyal. Fényképes leveler két: „Az igazit keresem 135 688" • jeligére a kecske­méti Magyar Hirdetőbe ké­rek. 100 KERESEM azt a kedves, egyszerű, őszinte 30—40 év közötti, fekete hajú, elvált, vagy özvegyasszony, egye­dülélő nő ismeretségét, aki­vel közös szimnátia esetén boldog családi életet alakít­hatnánk ki. Természetet, utazást szeretem, szőkés­barna. 173 cm magas, lakás­sal. gépkocsival rendelke­zem, Leveleket: ..A megér- (ést és boldogságot keresem 135 680" lellgére a kecske­méti Magyar Hirdetőbe ké­rek. 90 GABONAFORGALMI és Malomipari Vállalat Kiskunfélegyházi Körzeti Üze­me fizikai dolgozókat keres raktári munkás és lezsákolói munkakörbe. Je­lentkezni lehet: Kiskunfélegyháza, Kossuth u. 6. szám alatt. 66 PÁLYÁZATOT hirdetünk: vegyész- mérnöki. körzeti felügyelői, határki­rendeltség felügyelői munkakör betöl­tésére. Bács-Kiskun megyei Növény- védelmi és Agrokémiai Állomás Kecs­kemét, Halasi út 36. Pf.: 171. 66 ÉRTESÍTJÜK KEDVES VEVŐINKET, HOGY 1982. JANUAR 1-TÖL nyitvatartásiink időpontja megváltozott Hétfőtől csütörtökig fél 8—16.30-ig Pénteken fél 8—15.10-ig Szombaton az árukiadás szünetel. AGROKER Vállalat Kecskemét, Halasi út 29. 62 Állami gazdaságok, termelőszövetkezetek, figyelem! 1982. január 1-töl március 3!-ig mezőgazdasági akciót szervezőnk vas- és színesfémhulladék begyűjtésére. A kiselejtezett gépi eszközök és alkatrészek ellenértékén felül a beszállításért — az akció idején — felemelt fuvartérítést fizetünk. Kérjük a mezőgazdasági üzemeket, hogy ha szabad szállí­tási kapacitással rendelkeznek, szállítsák be a területükhöz legközelebb lévő telepükre a vas- és színesfémhulladékot. if délmagyarorszAgi (MÉH) vállalat 77 A Petőfi N » _____r _ ■ ■ ■ M f é pe ■ m ervenyes mrneiesi lámái LAKOSSÁGTÓL FELVETT HIRDETÉSEK: hétköznap: szombat és vasárnap: 1. Apróhirdetések: nem üzleti, szavanként 2,- Ft 3,50 Ft 2. Apróhirdetések: üzleti, szavanként 4,— Ft Ház, lakás, telek, gépjármű (kivétel a kismotorkerékpár) eladása. Ingatlan-bérbeadás (kivétel az albérleti szoba). Szövetkezeti és OTP-s‘ lakáscsere. Iparengedélyesek (a kisiparosok, kiskereskedők, szabad foglalkozásúak) üzleti tevékenységére utaló eladás. 7,— Ft 3. Soroshirdetések: soronként (pl.: orvosi hír, érettségi tatáik, stb.) 8,— Ft 15,— Ft 4. Soroshirdetések kiemelve: (pl.: gyászhír, köszönetnyilvánítás stb.) 16,- Ft 30,— Ft SZABADÁRAS HIRDETÉSEK: (Közületek, vállalatok, intézmények, szövetkezetek, társadalmi szervek) I. Apróhirdetések: szavanként 6,— Ft 12,— Ft II. Soroshirdetések: soronként (pl.: áramszünet, vásárok, menetrendváltozás) 25,— Ft 50,— Ft III. Soroshírek kiemelve: soronként (munkaalkalom) 50,— Ft 100,— Ft IV. Keretes hirdetések: hasáb/mm Keretes hirdetések szövegoldalon +30% a fenti tarifához. 15,— Ft 20,— Ft Az apróhirdetéseknél az első szó és a lettel szedett szavak duplán számítanak a díjazáskor. Az apróhirdetések legkisebb díjtétele a 10 szónak megfelelő összeg. Jeligés hirdetések után 15,— Ft kezelési költséget számítunk fel. Munkaalkalmi hirdetéseknél egy sor 37 „n” helyet tartalmaz (leütés). Gyászhíreknél egy sor 31 „n” helyet tartalmaz, a nevek külön sornak számítanak. A keretes hirdetésekhez csak jó minőségű fotót, filmet vagy grafikát fogadunk el. Fenntartjuk a jogot, hogy esetleges anyagtorlódás miatt a hirdetések a megréndeléstől eltérő napon jelenjenek meg. <*.f mmm mmmm TAKARÍTÓNŐT felveszünk. Gyógype­dagógiai Intézet, Kecskemét, Csányi “• 1- 25950 KÖZÉPFOKÚ végzettséggel laboránst felveszünk. Jelentkezés: Fajtakisérleti Állomás, Helvécia. EBKM Vízmű Vállalat felvesz gyakor­lattal rendelkező szállítási ügyintézőt szervizmunkást és kiskunfélegyházi te-’ lephelyre BH 025 típusú gépre gépke- ese»én a gyermekének bölcsödet, vagy óvodai férőhelyet tu­dunk biztosítani a vállalati gyermek- intézményeinkben. Jelentkezés: ÉBKM Vízmű Vállalat Szállítási Részlege Kecskemét, Vízmű utca. jj kéziszerszamgyar Re­szelögyáregysége jó kereseti lehetőségekkel, kedvező mű­szakbeosztással felvételt hirdet: esztergályos, marós, géplakatos, kompresszor­kezelő es villanyszerelő szakmunkások reszere. Felvétel esetén igénynek meg­felelően gyermekeik részére óvodai férőhelyet biztosítunk. Ötnapos mun­kahét (42 órás). Jelentkezni lehet • Kecskemét, Szolnoki út 20. Munkaílgvi csoport. gj PÁLYÁZATOT hirdetünk főkönyvelői munkakör betöltésére. Feltételeink - közgazdasági egyetemi vagy számvi-' teli főiskolai végzettség és legalább 5 eves szakmai gyakorlat. A pályázat­tal kérünk egy részletes önéletrajzot, amely tartalmazza eddigi tevékenysé­gének részletes leírását. A pályázatot és az önéletrajzot a gyárigazgató ré­szére kérjük megküldeni. Cím- 1GV. Kecskemét, Matkói út 2. sz. 82 ÉBKM Vízmű Vállalat felvesz köz­pontifűtés-szerelőt és belsőszerelési munkákra vízvezeték-szerelőt. Felvétel esetén a gyermekének bölcsődei, vagy ovodai férőhelyet tudunk biztosítani a vállalati gyermekintézményeinkben. Jelentkezés helye: EBKM Vízmű Vál­lalat Kecskemét, Izsáki út 13. 71 T—I FÉMMUNKÁS Vállalat Kecskeméti Gyára felvétel- ttmmunkii re keres fürdőőröket, vala­mint programozó munka­körbe érettségizett munka- vállalót. Jelentkezés és bő­vebb felvilágosítás a gyár munkaügyi osztályán, Kecskemét, Izsáki út 2—6. 5978 8. OSZTÁLYOS fiúk figyelem! A MÁV Kecskeméti Körzeti üzemfőnökség fel­vételt hirdet: motorszerelő, lakatos, villanyszerelő, gépjármű villamossági szerelő ipari tanulónak. Jelentkezni lehet: Kecskemét. Körzeti Üzemfönök- ségen, a munkaügyi vezetőnél. (Kecs­kemét, Köztársaság tér 7.) 69 FELVÉTELRE keresünk vasipari szak­mában jártas minimum alapfokú ár­képesítéssel rendelkező árast, férfi munkaerőt raktári dolgozónak, vala­mint titkárnői munkakör betöltésére érettségizett gyors-gépírni tudó sze­mélyt. Jelentkezni lehet: Fémipari Szövetkezet munkaügyi osztályán, Kiskunfélegyháza, Liget u. 3. 72 FOLYAMSZABALYOZO és Kavicskotró Vállalat Buda­pesti Hajójavító Üzemigaz­gatósága 1138 Budapest, XIII. ('serhalom u 2. felvételt hirdet: havi munkaidőkeret betartása mellett egyenlőtlen munka­idő-beosztással (7 nap munkaidőt 7 nap pihenőidő követi) maximálisan 12 órás munkaidőhosszal, munkarend szerinti beosztással felveszünk: gép­lakatos, szerkezeti lakatos, ívhegesztő, Diesel-motorszerelő, villanyszerelő szakmunkásokat. Bérezés órabér plusz teljesítményhez kötött havi prémium. Külső szerelési munkákra 20 százalék­pótlékot fizetünk. örabérlehetőség: gyakorlattól és szaktudástól függően 18—28 Ft között, személyes megegye­zés alapján nyer megállapítást. Óra­bér-megegyezéshez személyes jelent­kezést várunk, a fenti címünkön. Vi­déki állandó bejelentett lakással ren­delkezőknek havi 70 Ft-ért munkás- szállást biztosítunk. 1941 BACS-KISKUN megyei Növényvédel­mi és Agrokémiai Állomás Kecskemét felvételt hirdet az alábbi munkakörök betöltésére: talajminta-fogadó, operá­tor, autószerelő, mezőgazdasági gép­szerelő, gépírónő, traktoros, növény- védelmi betanított munkás, segédmun­kás, kertész. Jelentkezni személyesen Kecskemét, Halasi út 36. 67 KECSKEMÉTI székhelyű vállalat pá­lyázatot hirdet titkárnői munkakör betöltésére. Pályázatokat: „Szorgal­mas, precíz munkaerő 211 051" jeligé­re a kecskeméti Magyar Hirdetőbe ké­rünk. 67 A 607. SZ. Ipari Szakmunkásképző In­tézet Kecskemét, Április 4. tér 2. al­kalmaz szobafestő, mázoló szakokta­tót, kőműves szakoktatót, részfoglal­kozású asztalos karbantartót, takarító­nőt, fűtőt szenes kazánhoz, portást, kertészt és segédmunkást. Jelentkezés az iskolában. 90 » feldolgozó Vállalat felvétel­re keres: felső- és középfo­kú automatizálási szakon végzett szakembereket, érettségivel rendelkező bér­elszámolókat, gép- és gyors­író adminisztrátort, áruterítőt. Továb­bá lakatos, hűtőgépész, telefonműsze­rész, villanyszerelő szakmunkásokat. Női és férfi segédmunkásokat barom­fibontás, -csomagolási munkákhoz, tollosztályozö, mosó-, keverőmunkák végzésére háromműszakos munkaidő­beosztással, kedvező fizetési feltételek mellett, vagyonőrt, öltözőőrt és por­tást. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán. Kecskemét, Ceglédi út 11. 73 A KECSKEMÉTI Zománc- és Kádgyár jó kereseti lehetőséggel Warinski-rá- kodógép-kezelői jogosítvánnyal ren­delkező dolgozót keres felvételre. Je­lentkezés a gyár munkaügyi osztályán. Cím: Kecskemét, Halasi út 2. 21 KECSKE­MÉTI Szá­mítóköz­pontja azonnali belépéssel felvesz 32 évesnél nem idő­sebb nődolgozókat, kétmüszakos adat­rögzítői munkakörbe. Jelentkezni le­het Irinyi út 17. sz. alatt. 47 MAI MŰSOR TELEVÍZIÓ 8.00: Tévétorna. Sz. (ism.) 8.05: Iskolatévé. Földrajz (ált. isk. 6. oszt.) Észak-Európa tá­jain 8.35: Környezetismeret (ált. isk. 3. oszt.) Kölcsönhatások, kémiai kölcsönhatások. Sz 9.05: Környezetismeret (ált. isk. 4. oszt.) Itt és ott. Sz 9 40: Magyar nyelv (ált. isk. 3. oszt.) Szó-ra-ika-té-nusz. Piros dróton Lila folt. Sz 10.00: Csak gyerekeknek! Kis- film-összeállítás. 1. Barlangla­kok. Lengyel rajzfilm. Sz (ism.) 2. A bohócok. Csehszlovák rajz­Amerikai burleszkfilmsorozat 7. rész: Az autótolvaj. Sz 10.40: Technika (ált. isk. 1. oszt.) A gyúrható anyag (ism.) 14.15: Magyar nyelv. Sz (ism.) 14.30: Környezetismeret. Sz (ism.) 14.45: Technika (ism.) 15.05: Földrajz (ism.) 15.35: Napköziseknek, szakkö­röknek. Hó, hahó, itt a hó! Sz 16.10: Hírek 16.15: Gólyavári esték XV/14. rész: Kémia és vegyipar nap­jainkban. Sz 17.00: Sakk-matt 17.20: Még egyszer... Angol ze­nés film. Sz (ism.) 17.50: Reklám 17.55: Helyünk a világban — A gabona. Sz 18.20: Művésztelepek. A Szegedi Körzeti Stúdió műsora. Sz 19.00: Reklám 19.10: Tévétorna. Sz 19.15: Esti mese. Sz 19.30: Tv-líiradó. Sz 20.00: Nem kell mindig kaviár. NSZK tévéfilmsorozat X 2. rész: A francia konyha. Sz 20.55: Stúdió ’82. A Televízió kul­turális hetilapja. Sz 21.55: A rácson túli világ. — Be­lépés csak tévénézőknek. Sz 22.50: Tv-híradó 3. Sz 2. MŰSOR: 20.01: Filmgyártás vagy filmmű­vészet. Az előkészítés — V/2. rész 20.40: Szülők klubja. A Szülők iskolája című filmsorozathoz kapcsolódik. Sz 21.10: Tv-híradó 2. Sz

Next

/
Thumbnails
Contents