Petőfi Népe, 1982. január (37. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-08 / 6. szám
Nyugdíjba ment az állami díjas könyvtárigazgató • Lisztes László köszönti a vendégeket. Megkérdeztük Furcsa kettősségben dolgoznak a kulturális intézmények. Ősztől, nyárig érvényesek munkaterveik, de az év végén zárják gazdasági kimutatásaikat, ilyenkor készítik el a statisztikai ösz- szesítéseket. Megkérdeztük Sajtos Géza igazgatót, hogy mit mutatnak a számok? Emlékezetes ünnepség színhelye volt tegnap délelőtt a kiskunhalas! járási-város! könyvtár. Az előadóteremben Lisztes László, a Katona József megyei Könyvtár igazgatója köszöntötte a vendégeket, abból az alkalomból, hogy az intézmény igazgatója, Marto- nosi Pál harmincéves aktív köz- művelődési tevékenység után nyugdí jba vonul. Ezután dr. Szabó Miklós, a városi-járási pártbizottság első titkára, majd dr. Major Imre, a megyei tanács elnökhelyettese méltatta az állami díjas könyvtárigazgató eddigi munkásságát, és átadta a megyei tanács elnökének elismerő levelét. Ugyancsak gratulált dr. Villantó István, a Művelődési Minisztérium főosztályvezetője, és Tánczos Sándor, a városi tanács elnöke is. Az elismerő gratulációk sorában őket követte Katona István, a Kiskunhalasi Állami Gazdaság igazgatója, aki az emlékezetes alkalommal átnyújtotta Martonosi Pálnak az Állami Gazdaság Kiváló Dolgozója kitüntetést. Miután bemutatták az intézmény új igazgatóját, Papp Gábor művészettörténész személyében, Martonosi Pál mondott köszönetét a jókívánságokért és a megtisztelő elismerésekért. Végezetül Katanics Sándor, a megyei pártbizottság titkára méltatta az állami díjas könyvtárigazgató életét, pályáját, egész eddigi tevékenységét. — A viszonylag jól kezdődött 1981/82-es évadnak köszönhető, hogy a vártnál is kedvezőbben zártuk ezt az évet. Az utóbbi három hónapban csaknem tizennégyezer jegyet adtunk el, amire hosszú ideje nem volt példa. A megnövekedett érdeklődés ellensúlyozta a bérlőszám néhányszá- zalókos csökkenését. Külön örülünk annak, hogy egyre kevesebb a csak „papíron létező” néző, vagyis a bérlők elmennek az előadásokra. Ez részben a vonzóbb előadásoknak köszönhető, részben annak tulajdonítható, hogy nem erőltettük: a kulturális alapból vásároljanak bérleteket. Mi magunk sem számítottunk arra, hogy Sarkad! Elveszett paradicsom című drámáját ilyen rokonszenvvel fogadja a közönség. Hatezernél több nézője volt a Skatulyácsika királykisasszony- nak is. A 240 székhelyi előadást négyezerrel többen tekintették meg, mint az előző évben. Ismét százezer fölé került a nézőszám. Remélem megbocsátanak az olvasók a sok adatért, de még el kell mondanom: 152 vidéki előadásunkra ötvenezren váltottak jegyet. A kritika is jól fogadta általában előadásainkat, bár. egyértelműen átütő sikert nem jegyezhetünk föl. Lassan, de folyamatosan szé- pítgetjük, javíttatgatjuk az öreg színházépületet. A tetőzet nagy részét rendbehozták és a megyei tanács külön támogatásával kifestettük a homlokzatot. Készülődünk az 1084 őszén kezdődő nagy felújításra. Az év végi összesítés hiányos lenne, ha nem szólnék arról, hogy a három ideszerződ ott pályakezdő színész lényegében beváltotta a hozzájuk fűzött reményeket. Az újesztendő első bemutatóját egy kicsit terveinkből vett mutatványszámnak is tekinthetik nézőink. Szeretnénk a jövőben évente legalább három modem zenés játékkal dúsítani programunkat. A Tűzijáték műsorra tűzésével próbáljuk bizonyítani, hogy léteznek egyszerre kitűnően szórakoztató és igényes zenéjű, társulatunk adottságaival is jól tolmácsolható zenés játékok. H. N. TÁJÉKOZTATÓ A TERVEKRŐL Merre halad az E5-ÖS? Tegnap délelőtt volt Kecskeméten a városházán az a hivatalos tájékoztató, amelyen a szakemberek ismertették a megye- székhely közigazgatási területén keresztülmenő E5-ös autópálya nyomvonalát. A meghívott szakhatóságok képviselőin kívül részt vettek azok a lakosok is, akik valamilyen formában érdekeltek az új autópálya nyomvonalának kijelölésében. A tervek szerint Lajos- mdzse után 5 kilométerre keresztezd az új út a jelenlegit. Utána Kecskemét északnyugati oldalán halad tovább az európai 5-ös. A tervezők eddig három pályamunkát készítettek, ebből a legutóbbit, a leggazdaságosabb változatot mutatták be. Többek között azért is fontos a korai nyomvonalrögzítés, hogy minél előbb megkezdhessék a műtárgyak építését, és megtörténhessen az esetlegesen szanálásra kerülő tanyák helyett újak építése. Ezekben az esetekben természetesen az érdekelteket kár nem éri. Gondjuk csak azoknak van, akik engedély nélkül építkeztek a nyomvonal környékén, mert ebben az esetben nem kapnak kártérítést. Nem kell kicserélni á vezetői engedélyt Többen fordultak szerkesztőségünkhöz — a napokban megjelent tudósításunk téves értelmezése, illetve felületes elolvasása miatt —, hogy mikor és hol kell jelentkezni, meddig kell kicserél- ni a vezetői engedélyeket. Erről, általános cseréről szó* sincs, csupán arról, hogy az újonnan vizs- gázottak, illetve megrongálódott okmányok tulajdonosai kapnak új típusú vezetői engedélyt. Megyénkben mintegy 170 ezer érvényes jogosítvánnyal rendelkezőt tartanak nyilván, s ennyi vezetői engedélyt iszonyú nagy munka volna kicserélni, de szükségtelen is lenne. A jelenlegi vezetői engedélyek mindaddig érvényben maradnak, amíg az orvosi láttamozásihoz szükséges rovatok be nem telnek, illetve valamilyen változás — új képesítés megszerzése, korlátozás, eltiltás, rongálódás, elvesztés — nem történik. Megnyugtatásul: a vezetői engedélyek általános cseréjére egyelőre nem kerül sor, nincs is ilyen szándék. NEGYEDSZÁZADOS A KISZ Kiskőrösi pályázat Értékes díjakkal kecsegtető pályázatot írtak ki a kiskőrösi városi, illetve járási úttörőcsapatoknak abból az alkalomból, hogy március 21-én ünnepeljük a KISZ zászlóbontásának 25. évfordulóját. Dokumentumok gyűjtésére, az ifjúsági mozgalom egykori alapítóinak megszólaltatására hívták föl a pirosnyakkendősöket. Március 1. a pályázatok beadási határideje, az értékelés és a díjkiosztás pedig március 21-én lesz. Az első helyezett úttörőcsapat 7000, a második 3000, a harmadik 2000 forintos tárgyjutalmat kap a pályázatot meghirdetőktől. A KISZ kiskőrösi városi és járási bizottsága Ifjúságmozgalmi kutatócsoportot alakított a régi dolgok szakszerű, felelevenítésére. A pályázat során készült visszaemlékezéseket beköttetik, a dokumentumokat pedig gondosan megőrzik: ezek lesznek a városi-járási ifjúságmozgalmi múzeum „alapkövei”. MŰSOR: MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1982. január 8. 17.30 órakor Politikai szabadegyetem A politikai-gazdasági konszolidáció tényezői és folyamata Előadó: Dr. Kozma Pál 19 órakor Operabérlet 2. előadása Puccini: Bohémélet 1982. január 8. KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ este 7 óra TŰZIJÁTÉK Katona-bérlet Bemutató előadás MOZI 1982. január 8., péntek VÁROSI MOZI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakort A KONCERT II. helyárú! Színes, zenés magyar film ÁRPÁD MOZI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor! A MACSKA REJTÉLYES HALALA 14 éven aluliaknak nem ajánlott! III. helyárú! Színes, magyarul beszélő olasz filmvígjáték . MESEMOZI: háromnegyed 8 órakort A KIS GÖMBÖC Színes magyar mesefilm-összeállítás STÜDIÖMOZI: 8 órakor! (a Városi mozi épületében! ÉGI BÁRÁNY Színes magyar film HANGDOBOZ VESZPRÉMBŐL • A VIDEOTON veszprémi gyárában az idén, negyven százalékkal több hangdobozt készítenek, mint tavaly. A harminchat-féle hangdobozból több mint háromszázezer darabot állítanak elő. A hangfalak nyolcvan százalékát tőkés országokba exportálják. A képen: A jól felszerelt ellenőrző helyiségben vizsgálják a hangdobozok minőségét. Az acélhernyó hidat helyettesít Ösükösd, a hajdani uradalmi tanyaközpont, távol! része a községnek. Néhány újföldes család még 1949-ben itt alapította meg Sükösd első mezőgazdasági szövetkezetét, amely azóta sok ezer hektáros nagyüzemmé nőtt. Abban viszont nincs változás, hogy a község határának most is ez, a Dunához közeli szántó- és gyepterülete a leggazdagabban termő része. Évről évre tekintélyes mennyiségű terményt, anyagot szállítanak a Duna-völgyi Főcsatornát átívelő korpádi hídon, amely a nagy igénybevételtől eléggé elhasználódott. Az Alsó-Dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság kalocsai szakaszmérnökségének dolgozói nagyobbra cserélik a csatorna hídj át, hogy a hét és fél kilométer hosszú útvonalon zavartalan legyen a forgalom. Addig is, amíg a végleges elkészül, ideiglenes átjáróként az úgynevezett buzgárelzáró acélívekből összeszerelt csöveket fektetnek le a DVCS medrébe. Majd fölöttük feltöltik és újra helyreállítják a köves utat. Így a víz útja is szabad, a járműforgalmat sem akadályozza a csatorna medre. Ez az újításnak is beillő megoldás, a szakaszmérnökség dolgozóinak az ötletéből származik. Mindaddig itt marad az „acélhernyó” a DVCS medrében, amíg a nagy teherbírású híd el nem készül. Képünkön a vízügyi dolgozók szerelik a buzgárelzáró acélíveket. K. A. (Pásztor Zoltán felvétele) Brutyó János kitüntetése A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöksége Brutyó Jánost, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának elnökét, a magyar és a szovjet nép testvéri barátságának erősítésében szerzett érdemei elismeréseként, 70. születésnapja alkalmából a Népek Barátsága érdemrenddel tüntette ki. A kitüntetést csütörtökön a szovjet nagykövetségen Vlagyimir Pavlov, a Szovjetunió magyarországi nagykövete adta át. f i. HÍREK snssnnm 72 ÖRÁN BELÜL Igaz telkemre mondom — mondja a telefonba R. Pál keoskemét-szarkási lakos —, tűrhetetlen a kenyérellátás a hetényegyházi ABC-ben: délelőtt fél tizenegykor még nincs, délután fél ötkor már elfogy a friss pékáru és ez így megy vagy négy éve ... Az ember a szerkesztőségben ugyebár — foglalkozásából eredően — kétel- keaik. Nem bizalmatlan, nem hiszi, hogy szándékosan félre akarják vezet- ni, csak éppen ... Fölhívja hát az üzletet, melynek vezetője maga a meg- Ustesült udvariasság. De komolyan. „Kérem, én személyesen ismerem R. Falt, nekünk még soha nem panaszkodott. Nincs is rá oka. Évente ha kétszer előfordul, hogy záráskor nincs kenyerünk, délelőtt meg 9 és 10 óra £,«z?t,Lér,kez*.,t' mert’ érthetően, elsők a kecskeméti boltok. Viszont olykor 600 kilót is ki kell dobnunk. Az a helyzet, hogy van itt egy maszek pék, aki elég rapszodikusan dolgozik, és hát nem mindig sikerül összehangolni vele a rendelést.” Körülbelül ennél a mondatnál a hírszerkesztő megköszöni a tájékoztatást. „Beugrik” ugyanis neki az a belkereskedelmi miniszteri utasítás, amit mini den élelmiszerüzletben ki kell függeszteni, s ami így szól: „Szabvány szerint a kenyer a sütéstől számított 72 órán belül értékesíthető.” — káef NAPTAR 1982. január 8., péntek Névnap: Gyöngyvér Napkelte: 7 óra 31 perc Napnyugta: 16 óra 11 perc Holdkelte: 14 óra 57 perc Holdnyugta: 5 óra 49 perc AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: január 6-án a középhőmérséklet 6,7 (az 50 éves átlag mínusz 1,3), a legmagasabb hőmérséklet 11,7 Celsius-fok volt. A nap 2 órán át sütött, csapadék 0,5 milliméter hullott. Tegnap reggel 7 órakor mínusz 5,3, 13 órakor mínusz 2,3 Cel- sius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 5,3 Celsius-fok, a légnyomás 1016 millibar (gyengén emelkedő) volt. ■ NÉVTÁR Ma Gyöngyvér napja van. A név Arany János alkotása. Arany így ír erről: „Régi pogány-magyar nő-nevet alig-alig talál az ember. Én a Váradi Regestrum magyar jelentésű neveiben véltem ilyesek nyomára akadni, hol Gyöngy, Gyönyörű stb. fordulnak elő, mint nőnév. így lön szerkesztve a Gyöngyvér, mely annyi, mint gyöngy testvér.” Január 8-án meg- köszönthetiük még az Anasztázokat, az Apollinárokat. az Apollináriákat az Erhardokat, az Incéket, a Jukundu- szokat, a Jutasokat, Szevéreket, a Szeverineket, a Szörényeket, a Taso- kat és a Virágokat. — KISEBB FÖLDRENGÉSEK. Szerdán este 22 óra 22 perckor és 23 óra 37 perckor a Magyar Tudományos Akadémia budapesti földrengésjelző obszervatóriumának szeizmográfja! két kisebb, közeli földrengést regisztráltak. Az epicentrum Budapesttől mintegy 60 kilométerre, Dunaújváros környékére esett. A rengések magnitúdója 3,2, illetve a 3,1, Richter-skálában. A rengéseket érezték Dunaújvárosiban és Döm- södön is, káresetről nem érkezett hír. — Repülőgép a csomagtartóban. Minirepülőgépet szerkesztett a Kazah SZSZK-ban egy esztergályos. A gép súlya 350 köbcentis motorjával együtt 55 kilogramm, óránként 60 kilométeres sebességgel halad, és már elérte a kétezer méter magasságot. Kiterjesztett szárnyainak szélessége tíz méter, de összecsukva belefér egy személygépkocsi csomagtartójába. — HÖTÁVVEZETÉK A BELVÁROSBAN. Kecskeméten az Árpádvárosból a városközponton keresztül az Arany János utcai hőközpontig halad az az 1150 méter hosszú hőtávvezeték, melynek építése befejezéséhez közeledik. A BÁCSÉP szerelői eddig 17 vasbeton aknát készítettek, s a csaknem 42 millió forintos beruházáson 15 ezer munkaórát takarítottak meg. — Drognövény a téeszben. A folyamatos téli munka- és kereseti lehetőség megteremtése érdekében a fehérmályva termesztésének gondolatával foglalkoznak a mélykúti Lenin Tsz-ben. Az értékes gyökerű drognövényt a háztáji gazdaságokba szánják, ahol — szárítás után — száz négyszögölenként 7—8 ezer forint bevételhez juttatná a vállalkozókat. Megyénk — az országos sajtóban A tegnapi Magyar Nemzetben két Bács-Kiskun megyei vonatkozású cikk is található. Korszerű falunegyed Izsákon címmel Koppányné Molnár Éva, az ÉVM koordinátora számol be az izsáki Sári eh ér Tsz és a VÁTI között létrejött együttműködésről, melynek célja: a korszerű falusi életvitelhez alkalmazkodó, urbani- zál-t lakókörülmények megteremtése, a magánerős építés anyagi forrásainak és a teJepülésfejlesz- tés eszközeinek hatékony összekapcsolása. A Kékfestőben című írás (szerzője: Molnár J. Gábor) — miközben megismertet a ritka szakma kialakulásával, történetével, mai gondjaival — a bácsalmási Skorutyák János kékfestő műhelyébe kalauzolja el az olvasót. A január 6-i Figyelőben a Kisüzem nagyüzemi háttérrel című elemző dolgozat a háztáji- tagi termelési kiskunsági tapasztalatairól, szövetkezetek és egyéni gazdálkodók kapcsolatáról, szervezeti formáiról, illetve a fejlesztési kilátásokról szól. — KINEVEZÉS. A Minisztertanács Ambrus Jánost külkereskedelmi miniszterhelyettessé nevezte ki. — CSÜTÖRTÖKTŐL ISMÉT FOGAD vendégeket a korszerűsített szilvásvára di SZOT-üdülő. Növelték a szobák számát, így száznál több vendéget tudnak elhelyezni egyszerre. Valamennyi szobához fürdőszoba vagy zuhanyzó is tartozik. Háromszáz adagos korszerű konyhát és éttermet is építettek az üdülő mellett, így a központi épület teljes egészében a vendégek pihenését és szórakozását szolgálja. A TÉL TESZI • Félidőben sincs még a tél, de már sokfelé látható: tavasztól őszig lesz dolguk bőven az útjavítóknak. Felvételünk a kecs- méti Nyíl utcában készült. — Reprezentatív üzletet nyit hamarosan Budapesten, a Váci utcában, az S-modell butik közelében a bajai Finomposztó Vállalat. A boltban az eddig leszállított áron értékesített, exportbiztonsági tartalékként visszatartott anyagait árulja az üzem, egyben piacot teremt tervezői és dolgozói igényes munkáinak. — Orvosmeteorológiai előrejelzés. Hideg téli időre számíthatunk. Az elkövetkező időszak elején még erős, sokfelé viharos lesz az északi szél. Futó hózáporok több alkalommal kialakulhatnak majd. A jövő 'hét első felében még tovább tart a hideg idő, bár kissé mérséklődik. Az előrejelzések szerint ebben az időszakban említésre méltó hőmérsékletváltozás már nem várható. Így minden bizonnyal szervezetünknek újabb, hirtelen változásokat nem kell ebben a periódusban kiállnia. — Üj csarnok, műhelyek, raktárak. Több mint másfélszeres termelésnövekedésre számítanak a MEZŐGÉP kiskőrösi gyáregységében a VI. ötéves tervidőszakban. 1985-ig felépül az üzemben egy 6000 négyzetméteres gyártó- csarnok, egy hegesztő- és egy tanműhely, valamint a festéktároló és a gyártóeszközraktár. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszlnger András Igazgató Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 20-111 Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— forint negyedévre 102,— forint egy évre 400,— forint. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 20-466 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133-235 X.