Petőfi Népe, 1982. január (37. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-07 / 5. szám
19(12. január 7. • PETŐFI NEPE <• 7 SPORT* SPORT * SPORT Eredményes évet zárt a BM testnevelési és sportbizottsága Kalocsán a rendőrkapitányság épületében került sor a megyei rendőr-főkapitányság testnevelési és sportbizottságának évadzáró közgyűlésére, amelyen megjelent Hudra Árpád, r. alezredes, a BM sportosztályának vezetője, s képviseltette magát a KISZ, a szakszervezet, valamint részt vett valamennyi BM sportvezető, és válogatott versenyző. Nagy Sándor r. őrnagy TSE- elnökhelyettes bevezető szavaiban elmondta, hogy a Belügyminisztériumnál is erősödött a tömegsportmozgalom, amely kedvező hatást gyakorol az állomány fizikai felkészültségének növelésére. További tervszerű és rendszeres munkára van azonban szükség, amelylhez hatékony segítséget nyújtanak az elmúlt időszákban megjelent párt- és állami határozatok, állásfoglalások. Ezt követően Perjést Pál r. százados a TSB titkára tartotta meg beszámolóját. Ismertette az 1981. évre kitűzött főbb feladatokat. Kiemelte,* hogy a testnevelési és • Hudra Árpád r. alezredes, a BM sportosztályának vezetője is a felszólalók közt volt. sportmozgalom előrehaladásának kulcskérdése á tömegsport támogatása. Ezen az alapon növelhetők a versenysport eredményei is. A feladatok sikeres végrehajtása akkor lehetséges, ha egyre többen megértik a testnevelés és sport politikai és szakmai jelentőségét. Végül beszámolt az elért eredményekről. A testnevelési és sportbizottságok vetélkedőjén, amely a belügyminiszter vándordíjáért folyik, négy budapesti szerv után az ötödik helyen végzett Bács- Kiskun megye. A siker mögött jól szervezett munka rejlik. Gondok között elsősorban a létesít- ményhiányt és a tömegsport adta lehetőségek csak részbeni kihasználtságát említette. Elsődleges célként továbbra is a tömegsport szervezését, szélesítését jelölte meg. Ehhez kérve a párt, a KISZ és a szakszervezet segítségét. Végezetül a sportvezetők- hozzászólására került sor, amelyet a társadalmi aktívák, versenyzők jutalmazása követett. Sajtótájékoztató sportmozgalmunk legfontosabb tennivalóiról Lényegében két fontos témakört fogott át az a sajtótájékoztató, amelyet Buda István államtitkár, az OTSH elnöke tartott kedden Budapesten a Magyar Újságírók Szövetségének székházában. Egyik fontos kérdés volt az ez évtől megnövekedő szabad idő hasznos, értelmes kihasználása, a másik témakör pedig a versenysport helyzetének és feladatainak elemzése. A tömegsportban idén is fő feladat, hogy minél több fiatalnak és idősnek lehetővé . váljon a rendszeres testedzés. Irányelvek készültek, hogy a lakosság, a család megváltozott életmódjának, igényének megfelelően a sportolás az eddiginél is változatosabb legyen. Különösen nagy gondot fordítanak a lakóterületek sportjának szervezésére. To: vábbi cél, hogy a diákok birtokba vehessék a sporttelepeket, a lakosság pedig — térítés ellenében — a sportfelszereléseket is. A megnövekedett tennivalók elvégzése azonban szinte nem végezhető el a társadalmi aktivisták nélkül, akiknek a száma egyre kevesebb, s nem is részesülnek kellő erkölcsi támogatásban. Versenysportunk következő olimpiáig szóló programja az újabb elképzelések szerint eltér a korábbi gyakorlattól. Eddig a felkészülés főként a kiemelt egyesületekre hárult. A moszkvai olimpia azonban ismét bebizonyította, hogy a nem kiemelt, kisebb egyesületek egyre több nemzetközileg is elismert élsportolót képesek nevelni. Ezért a válogatottak felkészítésénél a jövőben figyelembe veszik mindazokat a . kisebb szakosztályokat, versenyzőket, amelyek képesek eleget tenni a magasabb követelményeknek. A versenysport — ezt már tények b zonyítják — nem rendelkezik egfelelő háttérrel. Tehát ahhoz, ogy a jövőben is eredményes í szerepeljenek a magyar versenyzők, elengedhetetlen a fokozottabb gondoskodás az utánpótlásról. A versenysport keretében, a labdarúgásról szólva az OTSH elnöke elmondta, dicséretes a válogatott bejutása a labdarúgó-világbajnokság döntőjébe, de ez nem azt jelenti, hogy a sportág helyzete megfelelő. Nem szabad csupán i válogatott eredményeire lesz .íteni az egész labdarúgást. V ,'tozatlanul sok a rendezésre v ró kérdés, hiszen az új bajnoki rendszer önmagában nem oldja meg a sportág problémáit — mondta egyebek között Buda István államtitkár, az OTSH elnöke. ÚTTÖRŐ-OLIMPIA A megye legsikeresebb asztaliteniszcsapata Az elmúlt év utolsó nagy erőpróbája a Pécsett megrendezett országos asztalitenisz úttörő-olimpia döntője volt. Az eredményekről Vörös János, a megyei válogatott vezetője számolt be- . r , — Az előcsatározások során — mondta — 92 versenyző szerzett jogot az indulásra. Budapest 3. a rendező Baranya 2. a többi megye egy-egy csapattal képviseltette magát. Bács- Kiskun megye válogatottja a Zolnal Krisztina (Kunszentmiklós Ált. Isk,), Gaál Dóra (Kecskemét, Jókai Mór Alt. Isk.), Tüske Ákos (Nagybaracskai Ált. Isk.), és Benke János "(Kecskemét, ált. isk.) összetételben vette fel a versenyt az ország legjobb úttörő-asztali- tehiszezőivel. Az első versenynapon a csapatversenyeket bonyolították le. A selejtezők eredményei: Bács—Tolna 1—3, Bács—Komárom 3—1. (Győzött: Zol- nai. Tüske. Gaál). Az • eredménnyel csapatunk a főtáblára került és a to.- vábbjutásra esélyes Pest megyével találta magát szemben. Versenyzőink önmagukat felülmúlva győzték le ellenfelüket. Bács—Pest 3—1. (Győzött: Zolnai. Gaál, Tüske.) Ezután Borsod megyével szemben vesztett a csapat, de Borsod végül 4. lett, így Bácí megye a 24 induló közül az elismerésre méltó 8. helyet szerezte meg. Az egyéni versenyek során három versenyző jutott a főtáblára. Eredmények: Zolnai—Böjté (Pécs) 2—0. Gaál—Kovács (Szabolcs) 2—0, Tüske^Hajnal (Győr) 2—0, Tüske- Pásztor (Szolnok) 2—0. A legjobb 16 között: Horváth-Gaál (Győr) 2—0, Tüske—Mikola (Zala) 2—0. Zolnai—Szőri (Békés) 1—41. • A legjobb 8 között: Gaál Dóra, a második helyen végzett Nagy Krisztinától (Budapest) 2—0-ra, Tüske Ákos pedig a budapesti Artnertől 2—0-ra kapott ki. A XVII. országos úttörő-olimpián elért eredményeik; Tüske Ákos III. kcs., fiú egyéniben 6. helyezés. Gaál Dóra IV. kcs. leány egyéniben 6. helyezés, Zolnai Krisztina III. kcs. leány egyéniben 9. helyezés. Csapatban: 8. helyezés. Végül mint a csapat vezetői a megyei asztalitenisz-szövetség utánpótlás bizottsága nevében köszönetünket felezzük ki a versenyzőket felkészítő szakosztályoknak, s valamennyi közreműködő szervnek és a szülőknek. Szabó Zoltán MA: RÖPLABDA Hírős Kupa, Kecskemét, Városi Sportcsarnok: Bp. Honvéd—Dunaújváros 10 óra, KSC—BKV Előre 11 óra, ZTE—Vasas 12 óra, Újpest—TFSE 13 óra, Bp. Honvéd—ZTE 14 óra, KSC—Újpest 15 óra, Dunaújváros—Vasas 16 óra, BKV Előre—TFSE 17 óra. A Mi OTTfíDÉÍNi Együtt a nagy család 1 Nappali 2 Előtér-étkezó 3 Kamra 4. Konyha 5 WC „ , .6 Fürdőszoba 7 Gyerekszoba 8 Gyerekszoba 9. Nagyszülők 10. Szülők Sok családban a körülmények úgy hozzák, hogy a nagyszülők együtt laknak a fiatalokkal, a gyerekekkel. Ábránkon olyan ideális alaprajzot mutatunk be, ahol három generáció él együtt. Az együttélés kellemetlen oldalai csak úgy kerülhetők el, ha minden korosztálynak külön helyiség biztosítható. Példánkban két különnemű, felsőiskolába járó gyermek lakik .a szülőkkel, nagyszülőkkel. Biztosítani kell részükre a nyugodt, kiegyensúlyozott légkört, a tanulási lehetőséget, a fiatalsággal járó életritmust. A tizenévesekre jellemző hangos zenehallgatás, a barátok fogadása, kisebb fajta házibuli megrendezése mind lebonyolítható a két gyermek szobáiban. A közös étkező és nappali kiegészítő szerepet tölt be, és valóban csak étkezések, megbeszélések, közös vendégek fogadását szolgálják. A nagyszülők szobájába ne röstelljiink egy-két régi bútort betenni, hiszen ezek velük együtt öregedtek, megszerették őket. és esetleg nehezen válnak meg tőlük. Különösen a szép stílbútorok elhelyezésétől ne féljünk, még akkor se, ha a szoba bútorai modernek. Egy-egy stílbútor helyes elhelyezése mindig elegáns hangulatot teremt. Példánkon kényelmes, fejtámaszos, kárpitozott fotelt mutatunk be, melyben a nagypapa biztosan szívesen üldögél, a napi sajtót olvasgatva. A kétajtós, akasztós szekrény is jó célt szolgál ruha- tárolásra. nyugodt, jó arányai csak nívósabbá teszik a szoba berendezését. Mindkét bútor a 19. századi neostílus bútora. A régi bútorokat ne hanyagoljuk el, felületük legyen szép, a kárpitozás ne legyen szakadt, piszkos. Ha nyugodt körülményeket tudunk biztosítani a család tagjainak, biztosan mindnyájan szívesen tartózkodnak otthon. H. E. I A búzakorpa és társai Tea, új módon Az egészséges táplálkozás hívei örömmel fogadták a gabona- ipar által a közelmúltban forgalomba hozott új élelmiszereket, melyek az ideális táplálkozás céljait szolgálják (búza'korpa, búzacsíra, szójaliszt, rizsliszt, borsóliszt). Miért ajánlatos például korpát fogyasztani? Megállapítást nyert, hogy a helytelen táplálkozási szokásaink különféle betegségeket okolhatnak, mert ételeink kevés rostanyagot tartalmaznak. Szervezetünknek naponta 25—30 gramm rostra van szüksége, ennek kb. felét tartalmazza hagyományos étrendünk. Ezért szükséges olyan táplálékot fogyasztani, ameiy fedezi szervezetünk rostigényét. Erre kitűnő a búzakorpa, vagy búzacsíra. Ezekből az élejmiszerekből naponta 1—3 evőkanálnyi mennyiséget szükséges az étrendbe iktatni. Meleg tejjel, kávéval, kakaóval, gyümölcslével, joghurttal, lekvárral, forró levessel vagy főzelékkel elkeverve fogyasztható. Megfigyelések szerint a korpa csökkenti a zsírfelszívódást, a vérkoleszterinszintet, az epekőképződést, lassítja a cukor felszívódását', kedvezően befolyásolja a gyomor- és bélműködést, véd a vastagbéldaganatoktól, a bélfal- krboltosulásoktél. A B-vitaminokban gazdag korpa 100 gramm mennyiséget alapul véve 153 kalóriát, 4—7 százalék zsírt, 14—16 százalék fehérjét, 5—8 százalék keményítőt, 50—55 százalék balfósztanyagot, 500—700 mg magnéziumot, 14—16 mg vasat tartalmaz. Biológiailag rendkívül értékes élelmiszer a búzacsíra. Könnyen emészthető fehérjét, zsírt és fontos vitaminokat tartalmaz (B vitaminok,' E- és F-vitamin, D-vi* taminok provitamin ja). Az F-vitamin a zsíranyagcserében tölti be fontos szerepét, az E-vitamin az öregedés folyamatát lelassítja, de még sok’más fontos élettani szerepe van a szervezet zavartalan működésében. A búzakorpánál ismertebb a búzacsíra egészségvédő hatása. Szív- éS/keringé- si zavarok, különösen a perifériás erek keringési zavarainak megelőzésére hasznos a káliumban, magnéziumban, gazdag búzacsíra fogyasztása. Abban az esetben, ha valaki emésztőrenrt szeri megbetegedésben szenved, a búzakoi f/a és ■ a búzacsíra fogyasztásával kaprso’atban kérje ki a kezelőorvosa tanácsát!’ Örömmel fogadott új termék a borsóliszt. Gyorsan elkészíthető ételek készíthetők belőle Előkészítés nélkül felhasználható leve sek, mártások, főzelékek készítéséhez, inéit főzési ideje r ir.dösz sze 10 perc. A borsóldszt kerné- nyítőtartalma 50 százalék, fehérjetartalma 20 százalék, kalóriája 360. Vitaminokban' gazdag’ Bl, B2, E- és F-vitamint tartalmaz. A rizsliszt hántolt rizsből elő- ■ állított őrlemény. A rizslisztben ' levő fehérje aminósav-összetétele rendkívül kedvező. Táplálkozási értékét igazolják a benne található vitaminok (BI. B2. B6 és E), fehérjetartalma 8,2 százalék, keményítőtartalma 57 százalék, energiaértéke 368 kalória. A rizsliszt felhasználható palacsinta, puding. tejleves, mártások, süterné- mek, krémek, pépes ételek készítésihez. A szója'i.szt is elindult hódító űt.iánü Biológiai értőkét tükrözik a következő adatok: nyersféhér- je- tartalma 37 százalék, nyers zsírtartalma 18 százalék, energia- tartalma 385 kalória. Táplálkozási é’tíké* növelik á szója)isz.tben található vitaminok: Bl, B2. B6. E és P-vitamin A szöjnlísztet 20—40 százalékos arányban kévéivé felhasználhatjuk sütemények. kenyér, pékáru, tészta készítéséhez. de gazdagíthatjuk ve le a fasírozotfat. töltött káposztát, töltött burgonyát vagy- más hasonló ételeket F. K. , Hazánkban a serkentő hátású italok között a kávé a sláger. A tea nehezen tud elterjedni nálunk. pedig a világ népeinek egyik legrégebbi és legnépszerűbb itala. Kísérletek folynak; hogy a teaivást megkedveltessék a lakossággal. mert a tea ugyancsak tartalmaz koffeint, hasonlóan a kávéhoz, frissíti az agy működését. és emellett szintén kellemes ízű, illatú ital. és nincs káros utóhatása. Sokan a teát főzik, holott forrázni keli, és mindig frissén ké- ' szíteni Sokféle teaitalt ismerünk, de nálunk általában csak a citrommal és cukorral ízesített tea a divatos. Érdekes kezdeményezést láthattunk az egyik fővárosi művelődési házban, ahol az előadások szüneteiben újszerű, hálunk alig, vagy csak kevesek által ismert teaitUlokat mutattak be a házat látogató fiataloknak. íme, ezek közül néhány mutatóba: Francia tea, melyet mézzel, valamint narancs vagy citrom levéve) és lereszelt héjával ízesítettek. Ugyanezt az italfajtát lehűtve is megkóstolhattuk, csészénként kevés cukrozott tejszínhabbal. A grúz teának több változatát láthattuk, mint például a „szuli- kot". amit tányérban tálaltak, kevés vodkával, kockacukorral — vagy gyömbérrel, tejjel, darált dióval ízesített ,.soho-gingerf”. A portugál teához filteres Lip- ton-teát használtak, fahéjjal és vaníliás cukorral, fűszerborssal ízesítették. Az egyik bisztróban is volt teabemutató. Itt a legnagyobb sikere a „tányéros teának” volt, de szívesen fogyasztották a szénsavas, hűtött teát is. Ügy látszik, hogy a tea sok mindenre jó: frissít, űdit, kellemes közérzetet teremt. R. J. MAI MŰSOR TELEVÍZIÓ 8.30: Idősebbek is elkezdhetik.. Tévétorna (ism.) — SZ 8.35: Iskolatévé: Fizikai kísérletek (középisk. 2. oszt.) A fény terjedése 9.05: Orosz nyelv (ált. isk. 6. oszt.) Rakéta az erkélyen — SZ 9.30: Környezetismeret (ált. isk. 2. oszt.) Hogyan mérünk? — SZ 10.05: Osztályfőnöki óra (ált. isk. 5—8. oszt.) Most mit tegyünk? De hiszen a szüleim! — SZ 10.45: Magyar nyelv (ált. isk. 2. oszt.) Szó-ra-ka-té-nusz. Neked is jut, ha marad — SZ 11.45: Rajz: (ált. isk. alsó tagozat) Táborozás a múzeumban. Mozgórajzok — SZ '12.10: Világnézet (középisk. 4.- oszt.) Ifjúság és társadalom 14.10: Iskolatévé: Környezetismeret (ism.) — SZ 14.25: Osztályfőnöki óra (ism.) — SZ 14.40: Orosz nyelv (ism.) — SZ 15.05: Magyar nyelv (ism.) — SZ 15.15: Rajz (ism.) — SZ 15.30: Világnézet (ism.) 16.05: Mindenki iskolája: Földrajz. Kontinensek fekvése (ism.) 16.40: Hírek 16.45: Melyiket az ötezerből. Szerszámkészítő (ism.) 17.00: Tízen túliak, társasága 17.40: Tévébörze 17.50: A világ asztalán. Az alma. Riportfilm — SZ 18.10: A Kambodzsai Népköztársaság nemzeti ünnepén — SZ 18.30: Szülők iskolája. 13/9. rész: A félelem — SZ 19.00: Reklám 19.10: Idősebbek is elkezdhetik. 19.15: Esti mese — SZ 19.30: Tv-híradó — SZ 20.00: A megsebzett bolygó. UNEP—MTV koprodukciós filmsorozat, 13/13. rész: Nincs válaszút! — SZ 20.30:-Családi kör. Szülők, nevelők műsora 21.20: Zene, zene, zene. Kapcsoljuk a Rottenbiller utcai hanglemezstúdiót — SZ 22.10: Kivágjuk-e. a rezet! Dokumentumfilm 22.50: Tv-híradó 2. — SZ 23.10: Tv-tükör. Dr. Szecskő Tamás műsora 2. MŰSOR: 17.30: Oroszul beszélünk. A postán (ism.) — SZ 17.50: Angol nyelv: Follow me! Where's he gone? — SZ 18.05: ZDF-est. Bevezető 18.10: öten a világ legnagyobb kotrógépén. NSZK rövidíilm — SZ 18.30:-Minikrimik. NSZK rajzfilm — SZ 18.40: Varieté — varieté — SZ 19.30: Tv-híradó — SZ 20.00: Bevezető 20.05: Magukra maradtak. Magyarul beszélő NSZK tévéfilm 21.50: Egy város dallamai. Rövidíilm — SZ -v KOSSUTH: 8.27: Delly Rózsi és Mítfeczky Oszkár operafelvételeiből 9.00: Népzene 9.44: Brummadzag, a zenebohóc 10.05: Diákfélóra 10.35: Romantikus kamarazene 11.26: Ötnapos munkahét Lettországban 11.41: Glemba. Csák Gyula regénye folytatásokban, XV/12 rész 12.35: Könyvszemle 12.45: Zenemúzeum 14.02: Olvasókör 14.32: Régi filmdalok 15.05: Nóták 15.28: Csiribiri 16.05: Hewitt: Ma éjiéi minden csendes a Potomac mentén 16.11: Délutáni Rádiős?fnház. 17.32: A zeneirodalom remekműveiből 19.15: Az Ifjúsági Rádiós fínpad bemutatója. Forintos doktor. Csemer Géza rádiójátéka 20.06: Színes népi muzsika 20.40: Töltsön egy órát kedvenceivel. 21,40: Adottságok — lehetőségek 22.20: Tíz perc külpóliíika 22 30: Lemezmúzeum 22.ro: Kontárból mester 23.10: Csajkovszkij: Manfréd — szimfónia 0.10: DzsesszfelvételekbŐl. Emil Vik- licky kvartettje játszik PETŐFI; 8.05: Negyedóra háromnegyed ütemben 8.20: Tíz perc külpolitika 8.33: Napközben 10 00: Zenedéjelőtt 12.33: Mezők, falvak éneke 13.30: Boiokk táncok gyermekeknek 14.00: Válogatott perceink 12.55: Kapcsoljuk a szolnoki stúdiót 16.35: Idősebbek hullámhosszán 17.30: Húszas stúdió 18.33: Hétvégi Panoráma 19.55: Slágerlista 20.33: A 04. 05, 07 jelenti 21.05: Árnyak és rejtélyek. Az utolsó szolgálat. Siegfried Leva A világító hajó rfmű elbeszélése rádióra alkalmazva 22.15: Pompadour. Részletek Fali operettjéből 23.20: Bihari verbunkosok, Balázs-nó- ták 3. MŰSOR: 9.00: Ernest Ansermet vezényli a Suisse Rowande zenekart 10.32: Népzene sztereóban 11.05: Traviata. Részletek 11.58: Mozart-művek 13.07: Schubert : VII. szimfónia 13 59: Újdonságainkból 14.43: Opera-művészlemezek 16.00: Zenei Lexikon • 16.20: ,,Bűvös égi szikra../’ Beszélgetés fiatalokkal a zenéről 17 02: Popzene sztereóban 18.00: Külpolitikai dokumentumműsor 18.30: Rádióhangversenyekről 19.05: Robert ^ Rozsgye^ztvenszkij ver19.15: Lakatos Sándor népi zenekara játszik 19.40: Kapcsoljuk a Ililton-szálló dísztermét. Évszázadok társas muzsikája — a Magyar Rádió hangversenysorozata. Közben: Kb. 20.25: Acélcillnder a domboldalon. Tandorl Dezső írása Kassák Lajos 35 verséről Kb. 21.31: Rafael Kubelik Dvorzsák szláv táncaiból vezényel, a Bajor Rádió szimfonikus zenekara játszik 22.08: Az. Ottowan együttes slágereiből