Petőfi Népe, 1982. január (37. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-07 / 5. szám

1982. Január T. • PETŐFI NÉPE 9 S

Madarász, a történelmi festő

Nincs még egy magyar művész, akinek munkáiból annyi olajnyomat készült volna, mint az 1830 decemberében született Madarász Viktor festményeiből. A honi történelem nevezetes pillanatait felmutató, s az elvesztett forradalmat sirató kompozíciók nyomán keletkezett reprodukciók óriási példányszámban keltek el a vásárokon, ott függtek a kocsmák falán, s jószerivel nem volt olyan otthon, ahol ne lehetett volna meglelni a Petőfi halálát, a Zápolya Izabellát, az Ónodi ország- gyűlést. S nem véletlenül. Az 1848-as szabadságharcot követő terror idején a nemzet lelkiállapotát tükrözték e képek, s táplálták a lángot, amelyet a forradalom tüze gyújtott. A társadalom bizonyos rétegei számára év tizedeken át ezek a festmények testesítették meg a magyar sorsot, a nemzetet sújtó tragédiát.

Madarász Viktor nemzeti érzelmű nemesi családból származott. A szabadságharc kitörésekor, szinte gyermekfővel — 18 évesen — önkéntesként jelentkezett a forradalmi hadseregbe, s végigküzdötte annak csatáit. Mindezek életre szóló, eszmévé szilárduló élményként alakították szemléletét, sorsát, pályafutását. A szabadságharc leverése után apja külföldre menekítette, rövid ideig jogot tanult, majd a bécsi festőiskola hallgatója, s

Hunyadi László siratása. (MTI totó

KS)

9 Dózsa György.

Waldmüller magánstúdiójának növendéke lett. Egyénisége azonban nem érte be a sekélyes környezettel, az akadémikus festészettel ; a történelmi piktúra iránti vonzalma Párizsba vezérelte. Itt alkotta meg első jelentős művét, a Zrínyi Péter a fogságban című kompozícióját, s ugyancsak Párizsban készült a magyar romantikus történeti festészet egyik

legjelentősebb alkotása, a kitűnően komponált drámai fényárnyék ellentétre épülő Hunyadi, László siratása.

A korabeli francia kritika jó érzékkel ismerte fel: a mű nem csupán a magyar történelem egyik pillanatát jeleníti meg, egy nép jelentkezik itt az európai festészetben a maga tragédiájával. A mű komoly elismerést hozott alkotójának. A magyar művészek közül elsőként Madarász kapta meg a párizsi Salon nagy aranyérmét. A siker újabb és újabb történelmi kompozíciók alkotására ösztönözte. Megfestette a Zrínyi és Frangepán a bécsújhelyi börtönben című alkotását, egyik legkvalitásosabb munkáját, a sodró erejű, különleges színhatású Dobozit, majd 1868- ban a Dózsa népét.

Madarász Viktor 1870-ben visz- szatért Magyarországra, ahol a müncheni akadémizmus ideáljáért lelkesedő hivatalos műkritika éles támadást indított ellene. A sikertelenség elkedvetlenítette a művészt, s úgy vélte, rá a kiegyezéskorabeli Magyarországon már nincs szükség. Visszavonult a festészettől, emlékeibe, illúzióiba m^jnekedett, s apjától örökölt üzletével foglalkozott. Törekvéseit mégsem akarta feladni, 1875-ben megfestette Petőfi halála című képét, ám ezen a valós tragédia bemutatása helyett már csak a kulisszák előtt harsogó, fenh- költen patetikus színjátékra telt. _ 1880 táján csalódottan, kiábrándultán végleg abbahagyta a festést, 20 esztendő múltán nyúlt csak ecsethez, s ha készített is még egy-két jó portrét, egykori önmagához már nem talált visz- sza.

Madarász Viktor a magyar történelmi festészet egyik legjelentősebb egyénisége. Munkásságában a már tartalmában is tudatossá vált nemzeti festészet eredményeit értékelhetjük. S ha Madarász pályája a sajátos történelmi viszonyok miatt ellentmondásos is, legjobb műveivel mindenképpen értéket, hagyományt teremtett. S nélküle, azaz munkássága nélkül aligha bontakozhatott vtílna ki Munkácsy művészete.

9 Zrínyi és Frangepán a bécsújhelyi börtönben.

H. M.

Felnőttoktatásunk gondjai, lehetőségei

Magán- és közérdek egyszerre: a minél magasabb műveltség megszerzése. Magánérdek, hiszen mindenkinek — ha nem is mindig forintban mérhető — haszna van abból, ha többet tud, műveltebb lesz, kulturáltabban él. S közérdek is, mert a technika és a tudományok fejlődésével egyre nagyobb szükség van — és még inkább lesz — a „kiművelt emberfők” sokaságára a népgazdaság minden területén. Ugyanakkor még mindig jelentős azoknak a száma, akik nem rendelkeznek általános iskolai végzettséggel. Hogyan tovább? Milyen lehetőségei, eredményei, gondjai vannak a felnőttoktatásnak ma? Erről kérdeztük meg dr. Komoróczki Sándornét, a Művelődési Minisztérium közoktatási főosztályának vezetőjét:

— Amikor a felnőttoktatás gondjairól, eredményeiről beszélünk, feltétlenül szólni kell a középfokú, illetve a dolgozók általános iskoláiról. Ez utóbbi jelentősége azért nagy, mert hozzájárul népünk alapiskolázottságának emeléséhez, a tankötelezettség teljesítéséhez. Hangsúlyozni kívánom, alapvető célunk, hogy a tanulók' a nappali iskolában fejezzék be az általános iskolát, de akiknél ezt nem tudjuk elérni — családi vagy egyéb okok miatt — azok iskoláztatását is lehetővé kell tennünk. Habár ezeknek a tanulóknak a száma tanévenként csökken — ugyanis a gyógypedagógiai iskolákban, valamint a felnőttoktatásban végzőkkel együtt a tankötelezettség teljesítése mintegy 95 százalék, mégis 8—10 ezerre tehető azoknak a száma, akik általános iskolai végzettség nélkül lesznek munkavállalók. Ezért számolnunk kell azzal, hogy továbbra is lesznek olyanok, akik az általános iskola megfelelő osztályát már a dolgozók általános iskoláiban végzik el. Az elmúlt évtizedekben több mint másfél millióan tanultak az iskolarendszerű felnőttoktatásban. Mégsem vagyunk elégedettek az utóbbi évek eredményeivel. Ugyanis az oktatáspolitikai határozat, illetve a közművelődési törvény megjelenését követő két-három évben az általános iskolai felnőttoktatás felfelé ívelt, azonban az utóbbi években a lendület alábbhagyott. Az 1974/75-ös tanévben az 1970-esnek több mint háromszorosára emelkedett a beiskolázottak száma, megközelítette a hetvenezret, az 1979/80. tanévben összesen 20 501-en tanultak.

— Mi ennek az oka?

— A felnőttoktatásban mindig tükröződik a gazdasági-politikai helyzet. A gyárak, vállalatok sok kötöttségük, kötelezettségük mellett ma sajnos, kevésbé törődnek dolgozóik általános iskolai továbbtanulásával, mint néhány évvel korábban. Pillanatnyi érdekeiket nézik, vagyis azt, hogy segédmunkásokra van szükségük, s az sem baj, ha azok iskolázatlanok. Holott ez a szemlélet társadalompolitikai, oktatáspolitikai céljainkkal nem egyezik meg. Számos helyen

elvetették a hagyományos, 320 órás formát, később a 160 órás tanfolyamot is. Nehézségeket okoz, ' hogy sokkal többen akarnak a rövidebb ideig tartó formákban tanulni, mint amennyien meg tudnak küzdeni az ebből adódó nehézségekkel. Egyes pedagógusok — talán éppen az említettek miatt — csökkentették a követelményeket, s ezért a színvonail is erősen visszaesett. A liberális vizsgáztatás, illetve az ezt eredményező szemlélet azért is káros, mert az általános iskolákból kikerülő dolgozók alapműveltségi szintje alacsony, s hä ezt a dolgozók általános iskolája nem emeli megfelelően, gátolja a szakmai képzést, a társadalmi mobilitást.

— Mi a helyzet a dolgozók középiskoláiban?

— Sokkal kiegyensúlyozottabb, bár az esti tagozat aránya a heti háromnapos kötelező részvétel és a munkahelyi kötöttségek miatt egyre csökken, az 1980'81-es tanévben a három fő típusban — gimnázium, szakközépiskola, szakmunkások szakközépiskolája — a 130 ezer tanuló közül százezernél több volt; a levelező. A színvonal emelése érdekében növelni kell a közvetlen tanári segítség és irányítás lehetőségeit, ezért 1982-től mindenütt áttérünk a heti kétnapos levelező oktatásra, ami a szakmunkások szakközépiskolájában eddig is megvolt. A második napot a tananyag gyakorlásával töltik.

— Melyik a legnépszerűbb az említett három, középiskolai forma közül?

— Ma már azt mondhatjuk, hogy a szakmunkások szakközépiskolája. Ez hároméves, kizárólag vizsgázott szakmunkások végezhetik, és csak közismereti anyagot ad. Már a múlt évben 140 ezer 500 elsőéves tanult ebben a formában, míg gimnáziumban 11 ezer. Különböző emberek iratkoznak be ide. Olyanok, akiktől munkahelyükön megkövetelik az érettségit, illetve csak érett- ségiveil léphetnek magasabb munkakörbe. Mások azért akarják megszerezni az érettségi bizonyítványt, mert baráti körükben többeknek. megvan, vagy már

gyermekeik, családtagjaik ératt-^ ségiztek, s ők sem akarnak lemaradni. Mindenkeppen alapkövetelmény, hogy ne csak a bizonyítványt szerezzék meg hanem a megfelelő tudást is.

— Hogyan alakul, illetve meny- nyiben v>áltozik a felnőttek szóA középiskolai képzése? i

— Alkalmazkodik ahhoz, hogy az ipari és mezőgazdasági szak mákban a nappali tagozaton szakmunkás-képzettséget adnak ,i szakközépiskolák, s az első ilyen osztály az idén végez. Ennek megfelelően a felnőttoktatásbar; marad egyrészt a gimnázium másrészt a közgazdasági szak kő zépiskola — ez (na á legnépsr rűbb —, továbbá a kereskedelmi, vendéglátó, szolgáltató és hasonló szakmákat oktató szakközépisk ) Iák:

— Minden iskolatípusba? állandóan, visszatérő gond a ta’ könyvhiány. Hasonló a helyzet a felnőttoktatásban is?

— A. múlt év szeptemberében jelentek meg a sstakmunl Av -• szakközépiskoláinak első önálló reformtankönyvei. ÍVfivel* n felnőttoktatás többségében le .tb ? tagozaton folyik, különös«/ nagy jelentőségük van a tankönyveknek, mégpedig az olyanokra ., amelyek kifejezetten felnőttek számára íródtak. A felnőtt ta-' nulóknak többet kell köny V I tanulniuk, mint a gyerekek/:«;-, hiszen kevesebb időt töMei az iskolában, tanári irányít ár— még a felemelt óraszám, a heti kétszeri foglalkozás mellett Másrészt indokolja a külön tankönyvek használatát az, hogy a felnőttek már más, magasabb ismeretszintről indulnak, tsms’mő nyaikat a tapasztalatokra, az ól :t re kell alapozni. Kiemelt sí pét kap a felnőttoktatásban az anyanyelv és a máteraaüksi. i\z elsőt a gimnáziumban és 3 sznkkö zépiskolában ugyanabból a tankönyvből tanulják, a matenmkk é ismereteket viszont más-más tankönyvből, az iskolatípusnak meg feleflően. Azonosai: a történelem- könyvek is. Nagy obi’ leintő' t kívánunk adni a ts: utók ; k egyes tantárgyak — így a biológia, a földrajz, a művészeti ismeretek — szabad vAlasstásár érdeklődési körük szerint.

— A felnőttoktatásra még hosszú ideig szükség lesz — mondotta befejezésül dr. Komoróezki Sándorné. — Azt szere b él:

a jövőben ez az iskolatípus tovább erősödjék, színvonala emelkedjék. Nemcsak bizonyít akarunk adni sok ezer olyan e bér kezébe, aki korábban milyen okból nem folytatta - nulmányait, hanem szeretnénk elérni, hogy mindinkább csők!« ■>- jen a műveltségbeli különbsó:? o nappali (és a felnőttoktatásb.. végzettek között.

V. E.

I

mmmmmmmmmÉmiÉmmmmmmmmmmmmmmm

Tóth István

zaklatott idők

(12.) Nem bántaná az önérzetedet, hogy olyanok dirigálnának neked, akik politikai analfabéták?

A férfi száraz, csontos arca meg-megrándult. Mélyen bennülő, jámbor szürke szeme szinte könyörgéssel telt meg, ahogy rá- beszélőn nyújtogatta vékony, vastag-eres nyakát, és ernyedt kézmozdulatokkal nyugtatgatta.

— Megértelek ... Átérzem, milyen nehéz számodra a beleszokás az új körülményekbe. De hidd el, ez csak átmeneti állapot... És ha olyasmit is tapasztalnál, hogy egy-két apolitikus apróság becsúszik, tisztázd bátran Botos elvtárssal. Nem lesz semmi bajod. Nem olyan hiú ember ő, hogy ...

Erzsiké mérgesen szakította félbe.

— Eh! Te is azoknak a nótáját fújod, akik biztosan ülnek a nyeregben ... Hát ért a politikához a te mokány Botos barátod, mikor a volt középparasztokat lejáratja a többiek előtt?

— Ezt még nem hallottam róla ... Meg — nem is értem, miért tenné, mikor ő is középparaszt volt? ... Szigorú, annyit tudok.

— Igen, mert hivatalnok vagy, és csak a jelentéseknek hiszel. Befutnak hozzátok a „szempontok” szerint bekért jelentések, és azok mit is mondanának mást, mint hogy minden jól megy. Bennük van az is, hogy Botos Bálint szilárd fegyelmet tart... Pedig, hogy mi van kint az életben, csak az tudja, aki vele dolgozik. Lakva ismeri meg egymást az ember ... Miért feketíti be mindig például Koczogékat? mert azoknak kicsivel többjük van, mert középparasztok voltak?... Hogy ő is középparaszt volt? Na és. Olyat még nem hallottál, hogy valaki pápálbb akar lenni a pápánál. Középparaszt volt, tehát rálicitál. Ne véljék részrehajlónak a volt agrárproletárok ...

Rontó ingerülten csapta a székre levetett nadrágját.

— Hát te? Hová készülsz?

— Ne csinálj cirkuszt. Mondtam már, hogy a Latabár-estre. Azért vettem meg a drága jegyeket? Szedd rendbe magad te is. Legalább feloldódsz ... Abba a páholyba szól, ahová a vébé el- nökéké.1

— Tamásiné is jön? — felejtette hirtelen minden búját Erzsiké. — Miért nem ezzel kezd- ted ?... Akárhogy csakugyan nem mehetek.

Már vetette is le a munkaruhát, vizet melegített a villanyre- zsón, lábat mosott.

Rontó az ünneplő cipőjét fűzte. Titokzatosan mosolygott.

— Mondhatom, amit akartam?

Felesége esze máshol járt. A

tisztviselő már a pettyes nyakkendőt hurkolta a fehér puplin- gallér alatt, de még nem kapott választ. Várakozvá lesett a tükörben az asszonyra.

— Hm?

— Mondjad gyorsan! — fogta fel Rontóné az előbbi kérdést. A

nylonharisnya varrását egyene- sítgette nagy gonddal hátul a lába szárán.

— Máma a pártbizottságon jártam. — vágott bele kedvesen a férfi. — Azt mondja a propagandista elvtárs: „Te Béla, miért nem gondoskodtok már gyerekről?” Hogyhogy miért? — kérdeztem. Nagyon jól tudjátok, hogy Erzsikének nem lehet gyereke. „Ha nem lehet, hát szerezzetek! — mondja. Szerezzünk? „Ügy, hogy örökbe fogadtok. Mint sokan teszik. Egészen kicsi gyereket, csecsemőt. Ha úgy akarjátok, még veletek se közük, kik voltak a szülők. Erzsiké esetleg elutazna egy időre. Biztosan van távoli rokonotok. A világ azt hinné, övé a kicsi... De nincs is szükség alakoskodásra. Ezért ki szólhatna meg benneteket? Nem tudtok élni gyerek nélkül, és kész...” — Szóról-szóra így< beszélt. Felhozta mintaképnek azt a „sokdioptriás” lapszervezőt, aki a legutóbbi taggyűlésen, amikor a népességszaporulat fontosságáról volt szó, felajánlást tett. Vállalta, hogy az új ötéves tervre, eddigi három gyereke után — negyedikről is „gondoskodik”. Némelyik elvtárs hangosan megmosolyogta a szokatlan felajánlást, de a párttitkár leintette őket...

Rontó belemelegedett.

— így beszélt a pártbizottságon a többi elvtárs is. Hogy nem élet a miénk így gyerek nélkül. Meg egzisztenciális szempontból sem közömbös. Ahol gyerek van, sokkal nagyabb felelősségtudattal végzik kötelességüket a munkahelyen is a szülők... Szerintem ...

Felesége nem hagyott rá Időt, hogy a megfelelő szavakat megtalálja. Érezte a férfi lelkesültsé-' géből, hogy az már engedne az agitációnak.

— Jajjajjajjaj, azonnal hagyd abba! — Csak úgy visított belőle a gúny. — Most jöttök ti. Pont az életem nagy fordulópontján. Mikor a leépítés miatt még nem is nyertem vissza a lelki egyensúlyomat. .. Éppen a gyerek hiányzik most.

Felvágta két karját.

— Haihaha-hahaha! Képzeld el. Rontóné, az újsületű téesztag hajnalban kel, szoptat, rohan a gyerekkel a bölcsődébe, aztán ki a brigádba. Este ugyanez — visz- szafelé... Mikor meg aludni szeretnék, sivalkodik a poronty.

Kajánul mutatott Rontóra.

Te meg, a városi tisztviselő, immáron ráncosodó képeddel dajkálod valakinek a zabigyerekét. Akiről azt se tudod, mi lakik benne, mi bukik ki belőle, mire megnő... Ilyen gyámoltalan aktahuszárnak léhet beadni ezt a maszlagot, mint amilyen te vagy ...

Forgolódni kezdett.

— Nem láttad azt a margaréta alakú klipszet? Ja, itt van a 11- kőrös tálcán... Ugye jól megy majd ehhez a japán galléros ruhához? ... Még hogy örökbe fogadni. Kell a fenének a szopós gyerek ... Ilyen korban, mint a miénk ... Gyere csak — fordított hátat a tükörnek —, igazítsd el ezt a varrást a bal vállamon ... Én még élvezni akarom az életet. A kölyöktől ki se tudnánk mozdulni ... Bele is őrülök! — nevetett. — Ennénk, a zabigyerek meg nyögne: „Kakálni kell!” — Ritka állatka vagy, Béluskám ... Nem, nem. Meg is mondhatod nekik: nem engedem, hogy ennyire beleavatkozzanak a magánéletembe.

Rontó elszontyolodott. Leült, óvatosan feljebb húzta térdén a pantallót. Megbántódott. Kopaszodó fejetetején tapogatta a kínosan elosztva fésült ritka hajszálakat. Legyintett.

— Ha nem akarsz gyereket, hát nem akarsz.

Az utcán már kart-karba öltve, elégedetten lépkedtek. Elegánsak, derűsek voltak. Erzsiké ragyogott. Még arra is rávette az urát, hogy útkereszteződéseknél egyszerre két lábbal ugráljanak fel a járdaszegélyre.

Az előadást a moziban tartották. Tamásiék már ptt Voltak, az elnökné ölében kislánya ült. A férfiak elnézően bazsalyogtak, míg az asszonyok egymás ruháját dicsérték. Tamásiné piros szegé- sekkel díszített sötétkék kosztümje mellett jól érvényesült Rontóné krémsárga fehér mezőkkel tagolt, könnyű toalettje.

— Cukigyémánt ez a kislány!

— ujjongott hangosan Rontóné. Diadallal emelte magasba a Jci- csit, puszilgatta, s áradozva ültette maga elé a páholy könyökr lőjére. *

Nem csoda, hogy feltűnést keltett. De elemében volt.

— Az életemet odaadnám, ha ilyen drágagyöngyöm lenne — ömlengett... Jóestét, Bálint — bólintott oda kegyesen Botosnak, aki élénk színű kendős feleségével a zsöllye egyik hátsó sorából intett nekik.

— Nem tudhatja, édes Juliska, milyen bánatunk nekünk ez a magány — panaszolta a tanács- elnöknének.

— Pedig kár szenvedni, ha ennyire hiányzik maguknak a gyerek. Fogadjanak örökbe ...

— Csak ... tudod elvtársnő — fordította tegezésre beszédét Rontóné —, felelősség ám az, a mi korunkban, harminc és negyven közt. Meghánytuk-vetettük már ezt az urammal, aki szintén gyerekbolond, de nem visz rá a lelkünk. — Odahajolt, halkan folytatta. — Gyerek lesz még. mikor már mi egészen kiöregszünk.

— Ugyan, hogy lennétek öregek. Mikor ötven körül ■ jártok,- szinte kinő már a kamanzkodás- ból a gyerek.’

Rontóné nem vitatkozott.‘örült, hogy Tamásiné sokak füloh'illn tára vissza tegezte. De még .* kkor is érzett valami kényelme tlorsv get, mikor „Latyi” előimbolygoff a bordó bársonyfüggöny mögül.

Rengett a terem a tafcsorká) tói, de az általános jókedv csak fo- koztax lehangoltságát. Mcgsz.kt hogy inkább sajnálkoznak, vigasztalják, ha gyerektele őség ók szóbajön. Ez a Juliska meg ajáoi ja a mostanában divatos n.-repKönnyű neki. ö valaki. Tanácselnök felesége. Pomp: ’ > r is férje van, rangos embere. T-él- már kiszikkasztották a klmukdű- sok, stencilek. Érettségizett, de nyámnyám alak. Semmi beexvágy benne. Az az elve,- hogy neki elégtétel, ha nem találnak kifogásolnivalóit a munkájában. Mikor biztatja, legyen szemfülesebb, vállalkozóbb szellemű, hiszen ma igazán kifuthatja magát az ilyen tisztességes ember, sok elhárítja: „Majd észreve:

Én nem állok be a könyöklők közé.”

Megrázkódott, olyan, sivár hangulat lepte meg.

Ez a Béla legfeljebb annyira viszi, hogy évek során szép m«' netelesen beruházkodnn.k. K- lucsnit visel majd, és szárnib/c- ja, mennyi van még hál a nyu díjig.

Pedig sok esetben az az érvényesülés kulcsa, hogy az embor hamarabb és jobban nyissa ki a száját, mint a többiek Néhány befolyásos Ismeretség egyenesen hasznos. Sajnos, Béla* ezt nem érzi. (Folytatjuk.)

Beszélgetés dr. Komoróczki Sándornéval, a Művelődési Minisztérium közoktatási főosztályának vezetőjével