Petőfi Népe, 1982. január (37. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-06 / 4. szám

1982. január4 6. • PETŐFI NÉPE • 5 IPARI FORMATERVEZŐK A zsennyei műhely • Textil falikép, részlet. (A képeket a Művészet c. folyóirat 1981. augusz­tusi számából vettük át.) • VNITE-tervező intézet. Vezér­lőterein, grafika. Z sennye kicsi falu, nem ép­pen a világ végén, hanem a Balti-tengertől délre ve­zető hajdani borostyánút men­tén, a pannon táj központjában, Szombathely közelében. A volt Bezerédj-kastély ma művészek otthona, allkotóház, harmincholdas védett parkkal. Negyedik éve itt gyűlnek össze az ipari formater­vezők hazánkból, a szomszédos országokból, ez idén Angliából is, hogy megismerjék közös gondjai­kat. Értekezésekben sem volt hiány, de ez az egyhetes tanács­kozás túlmutat a szűkebb szak­ma érdeklődésén: a formaterve­zők felelősségével foglalkozott. A tanácskozás a kívülállók, a fogyasztók kérdéseit vitatta meg. Nem lehet, a tervezés a szakmák belügye, szerszám, és gépipari tervezőké, vagy pamutipariaké, s még hem is a gyártóké, a ke­reskedelemé, vagy a főiskoláé. A tervezés nem jog, hanem kötelesség. A formatervező köte­lessége, hogy beálljon azok sorá­ba, akik a társadalmi jó közér­zetet megteremtik. Eszközei azok, melyekkel az ember közvetlenül találkozik a tárgyak megjelenési formája" s ehhez a színek éppen úgy hozzátartoznak, mint az anyag minősége; a használható­ság csakúgy, mint a szépség. De míg a tárgyak hasznos volta le­mérhető, a szépség meghatároz­hatatlan gyűjtőfogalom. A forma- tervezés egészében igen átfogó feladatot jelent. Ügy kell ellátnia egy ember életterét, környezetét, hogy az a legelviselhetőbb le­gyen, anélkül, hogy ez a mester­séges környezet a természetest tönkretenné. A formatervezés egyetemes, nemzetközi vonásaitól sokan fél­tik a nemzeti és az egyéni jelleg elvesztését) Nincs ok aggoda­lomra. Ahogy á szekér világszerte azonos feladatot töltött be, de megjelenésében még egy orszá­gon belül is különbözött, mint a tiszántúli rövid, nagyobb kerekű, a dunántúli hosszabb, kisebb ke- rekűtől, úgy volt más a kirgiz nyereg, mint a mi lovasainké. A termelésben levő különbségek, az igények, a történelmi, földrajzi adottságok mindenkor eltüntetik a formaadás uniformizálódásának veszélyeit. Ugyanakkor a hagyo­mányos vonások maivá tehetik eszközeinket, a népiek nemzetkö­zivé válhatnak. Egyetlen példa: a finnek hosszú évszázadokon át kialakult kése, tőre, a pukko. Ha valaki jellegzetes emléket hoz magával Finnországból, a pukkót választja. Már az észa­kabbra élő lappok és a délebben élő finn rokonaink tőrje is kü­lönbözik ettől. A lappoké széles pengéjű, a finneké keskenyebb. De a tujagyökér, amelyből a nye­lük készül, fogyóban van, a rozs­damentes acél, s a tőr nyelét befogó réz, a tokot szolgáló bőr drágul. Megbízták hát a kiváló formatervezőt, Tapio Wirkkalát, tervezzen pukkót a mai igények­nek megfelelően. Ebben az új pukkóban megtaláljuk a régi né- pinek-nemzetinek minden formái sajátosságát, de a tujagyökér he­lyett műanyagot alkalmaz, az acél­elemet lényegesen csökkentette, s ráadásul összecsukható, zseb­ben hordható kést formázott, hi­• Gyermekfigurák, magasság: 3 méter. szén ki viselne ma övén tőrt, mint a paraszti társadalomban élő finnek, vagy a vándorló lap­pok nem is olyan régen. Korsze­rű anyag, korszerű forma, igazod­va a termelés és az igények vál­tozásaihoz. A zsennyei tanácskozásnak csak egyik kérdése volt a nemzeti jel­leg szerepe. Hangsúlyosabban merült fed, hogy a design-nak mon­dott formatervezés divathulláma elmúltával hogyan mélyült el a formatervezők feladata, hogyan kellene a mintegy százharminc hazai diplomás tervező munkáját, széthullatott szervezeteik összefo­gását megteremteni. Egészséges-e az, hogy a százharminc közül alig harminc foglalkozik rendszeresen formatervezéssel, legyen az Fa- bulon-flakon, vagy toronydaru? Fel sem mérhető, hogy milyen nemzetközi távlatokban kellene látnia, gondolkodnia a formater­vezőnek, hogy milyen anyagisme­rettel kellene rendelkeznie, hogy mennyire fontos lenne mérnöki előképzettségük, társadalomlé­lektani tájékozottságuk, a piac, a mindenkori igények ismerete, de úgy, hogy ők mégis előbb jár­janak. Főiskolás ipari formater­vezőinket a mára képezzük, jól­lehet arra kellene, ami tíz ^v múlva áll majd elébük. A zseny- nyei műhelynek tengernyi kér­désre kellett volna válaszolnia. Maradt még megválaszolatlan a jövő esztendőre is. Koczogh Ákos • A. Serinyin: Autóterv, design. • VNITE-tervező intézet: Motorkerékpár, design. NYELVŐR Orvosfeleség és orvos feleség Melyik változat a helyes? Min­denkinek ez a gondolat ötlik az eszébe. Pedig mind a kettő he­lyes lehet megfelelő értelemben. Induljunk ki a második változat­ból. A feleség orvos. Bárkinek le­het orvos a felesége. Helyesírási szabályzatunk nem erőlteti a sza­vak egybeírását. Egybe csak ak­kor írjuk a szavakat, ha egy- beírásukra van valamilyen ok. A mi esetünkben orvosnak a feleségéről van szó. Tehát jogos a két szó egybeírása. Hasonlóan dönthetünk a ma­gyar tanár és a magyartanár sza­vak egybeírásáról is. Ha a tanár magyar, akkor a jelzőjét különír­juk, mint általában bármilyen jelzőt. De ha a jelző nem a tanár nemzetiségét fejezi ki, hanem azt, hogy mit tanít, akkor már ma­gyartanárt írunk. A tanár fran­cia ember is lehet, aki hazájában a magyar nyelvet tanítja. A magyar helyesírásról azt szokták mondani, hogy nem ne­héz, mert hiszen úgy írunk, ahogy beszélnek. Persze ez nem igaz. A helyesírást bizony meg kell ta­nulni. Ha nehéznek találjuk, gon­doljunk a franciák és az angolok helyesírási nehézségeire. De nem irigyelhetjük pl. a lengyeleket sem, mert az ő helyesírásuk na­gyon is szövevényes. Helyesírási szabályzatunk meg­állapítja, hogy „a szorosabban összetartozó szókapcsolatoknak és az összetételeknek az írása a ma­gyar helyesírás legnehezebb kér­dése.” Valóban ez a legnehezebb, mert nehéz eldönteni, hogy mi­kor kell a szavakat egybeírni. Szabályok vannak rá, de sokszor fel kell ismernünk az egybeírás- ra kényszerítő okokat, hogy ne vétsünk helyesírásunk szelleme ellen. Hogy olvasóink helyesírási ismereteit fejlesszük, példákat so­rolunk fel olyan szavak írására, amelyeket hol egybe, hol pedig különírunk. Bevezetésül néhány olyan pél­dát sorolunk fel, amelyeknek az egybe-, illetve különírását köny- nyen eldönthetjük. Pl. a két eve­zős csónakot és a kétevezős csó­nakot könnyen megkülönböztet­hetjük. Az első esetben két csó­nakról, a másodikban pedig olyan csónakról van szó, amelynek két két evezője-van. Ha ezt megért­jük, akkor a három fontos (kér­dés) és a háromfontos (ágyú), a jóra való (igyekezet) és a jórava­ló (ember), egy életre való (be­tegség szerzése) és egy életreva­ló (ember), a helyi érdekű (prob­lémák) és a helyiérdekű (vasút) helyesírása sem okozhat nehéz­séget. A következő példákat is jól megértjük, ha arra gondolunk, hogy a mellékneveket aiapjelen- tésükben külön-, átvitt értelmük­ben pedig egybeírjuk. Pl. gyors írás (gyorsan írunk), nagy ágyú (nem kicsi), új telep (nem régi), fél munka (a munka fele), fő ét­kezés (pl. valakinek a vacsora), beteg ellenőr (az ellenőr is meg­betegedhet) külön szakasz a vo­naton (nem kell mindenkinek ok­vetlenül egy szakaszban utazni), jó vérű (nem beteg), koplaló mű­vész (nincs a művésznek betevő falatja sem), új burgonya (most kapta az üzlet), rossz ízű (az étel), csúf dal (csúnya dal), üres járat (nincs rajta utas). És most nézzük ezeket egybe­írva! Gyorsírás (tudomány), nagy­ágyú (döntő érv), újtelep (egy város új. része), félmunka (rossz munka), főétkezés (három van belőle), betegellenőr (az ellenőr nem beteg, csak a betegeket el­lenőrzi), különszakasz (fenntar­tott szakasz), jóvérű (tüzes, pl. egy csikó), koplalóművész (a mes­tersége az), újburgonya (az idén termett), rosszízű (pl. tréfa), csúfdal (gúnydal), üresjárat (fe­leslegesen működtetett járat). További érdekes példákat so­rolunk fel. Ha valaki ostobaságot, butaságot mond, azt mondjuk rá: szamár beszéd! (a szamár itt jel­ző). És mi a szamárbeszéd? Ta­lán már meg is fejtették: az iá­zás (vagyis a szamár „beszéde”). Ez a példa nem található a ta­nácsadó szótárban sem. Vajon ki az eladó lány és az eladólány? Az elsőt el akarják adni, vágyig férjhezmenendő lány, a második pedig az üzletben ad el. És mi a kutya természet és a kutyatermé­szet? (az első rossz természet, a második pedig a kutva természe­te). A betyár élet rossz, keserves élet, a betyárélet pedig a betyá­rok élele. Ezek alapján érthető, hogy az egybe- és különírt változatok kö­zött jelentésbeli különbségek vannak. De folytassuk felsorolá­sukat! A nagy szájú pl. egy üveg lehet, de személy is ha „nagyméretű” a szája. A nagy­szájú már átvitt értelmű, nagy­képűen hangoskodót, szemtele­nül feleselőt jelent. Kemény kö­tésű lehet egy könyv, keménykö­tésű egy erős testalkatú, „jó fel­építésű” fiatalember. A falu szá­ja a falu véleménye, a faluszá­ja pedig egy pletykálkodni sze­rető személy. Üj sütetű a kenyér, ha most sült ki, újsütetű pedig sokszor tréfásan, esetleg gúnyo­san az, ami újdonsült, frissen ke­letkezett. A nagy világ a családon kívüli világ, a nagyvilág pedig a világegyetem. A diákok szeretik a nagy szünetet, a hosszú tízper­cet, de még jobban a nagyszüne­tet nyáron. Más a hideg konyha, amely fűtetlen, és más a hideg­konyha, ahol hideg ételeket ké­szítenek. JK vad ember indulatos, kegyetlen, a vadember pedig ci­vilizálatlan ember. Kiss István Múzeumi gyűjtemények Mongóliában A Mongol Népköztársaság több mint 30 állami múzeumában mint­egy 250 ezer értékes kiállítási tárgyat őriznek. A legnagyobb múzeu* ml intézmény a Központi Állami Múzeum, ahol a mongol történe­lem 20 ezer emlékét gyűjtötték össze. Nemrégiben új múzeumot avattak Ulánbátorban: a 2500 négyzetméter4 alapterületű Lenin Em­lékmúzeumot. A mongol múzeumoknak évente mintegy félmillió lá­togatója van. Tóth István zaklatott idők (11.) A legpotrohosabb hasú tinta­kék felhő szinte már a váltakat nyomta. A tanyában ki-ki ott ült le, ahol tudott. Kezdetben remény­kedve kémlelték az eget, hátha kitisztul. De nem állt szándéká­ban. Ameddig csak elláttak, óriá­si galambszínű esőfésűk pász­tázták a tájat. Botos Bálint az ajtófélfát tá­masztotta. Rosszkedvű volt. Tü­relmetlenül kocogtatta bakancsa orrával a küszöböt. Lopva Ko- ezogot figyelte, aki a jászol pe­remén ült, lábát lógázta, és szem­közt a tapaszos falat bámulta; Pipázott. Hüppentgetéseire kövér füst gombolyodott a szalmaszagú levegőbe. Akkor mozdult egy cseppet mélázó szeme, mikor Kri- zsóné, egy cigányos barna asz- szonyka megszólalt. — Tán méregbe áztatta azt a dohányt. Olyan büdös, mint a vesztés. Koczog füle botját se mozgatta. Egyszer csak a brigádvezető szó­lalt meg nagy mordan. — Figyeljenek egy kicsit, em­berek ! — Halljuk! — kalótyáskodott valaki, de menten beléfojtották a szót. — Ne ízetlenkedjen senki! — Vannak, akiknek nem hasz­nál a szép szó ... Abból se okul­tak, hogy már megütötték a bo­kájukat ... — vágott a közepibe Botos. Rontónénak már is fejébe sza­ladt a vér: „Mit ugrál e^ máma egész álltó nap?” — Délelőtt is szerette volna hátába vágni a kapát, mikor óránként noszogat­ta őket, igyekezzenek, mert a Hérmán-munkacsapat már a sar­kukat tapossa. Biztassa a hátul kullogókat, ne az egész csapatot. Aki majd kiteszi a lelkét, azt csak dühíti, hogy hajcsárkodnak felette. Az újabb macerálás már nem fért a begyében. — Kikről van szó? Olyan élesen szaladt ki a szá­ján, hogy Botos meghökkent. — írről — nyomta meg a szót —, aki ma éjszaka egy ko­csiderék szénát vitt el a szövet­kezet 'pajtájából — a saját ta­nyájára. „Orrcsavaró” csend lett. Több­nek is van tanyája a közelben. — Nem kell mindig buzerálni az embert! — pattant fel a szal­máról Kapusi László. 0 a minap szurkolt le százötven forintot, mivel a szövetkezet mislingjét dézsmálgatta. — Ne példálózz, hanem ki vele! A brigádvezető nem zavartatta magát. — Jól tudja, akinek szól. Sok háztáji jószág van ott, vagy nagy, aki kocsival lopja a szénát a közösből. Koczog István szuszmogva kecmergett le a jászolról. Elzsib­badt a lába, sántikálva kerülget­te a szalmán heverőket. Rendü­letlenül bicegett a világosságnak, kifelé az ajtón. A küszöbnél Bo­tos mellének döfte a könyökét. — Pista bátyám se tudja? — kérdezte eközben alig hallhatóan a brigádvezető. Ez a pár csen­des szó mindent elárult. Koczog dünnyögött valamit, és iszkolt onnét.-r~ Minek megy ki? Megázik. Kap az asszonytól — heccelő- dött vele a magtáros, aki az eresz alatti rézsútos padkán ült, és összeszurkált lábát hűsítgette az esőcsatorna szájánál. Koczogné vérvörösen duruzsolt Rontóné fülébe, és gyilkos pil­lantásokat küldött Botos felé. — Mindig ezt csinálja velünk. Irigyli, hogy van az a kis jószá­gunk. Ö minek adott be mindent a közösbe? — Rólatok beszélt? — ütődött meg Erzsiké. Mire barátnője még jobban zavarba jött, hogy elszólta magát. Megsejtette Rontóné, hogy Bo­tosnak igaza van, tudja, amit tud, de ezért még inkább gyűlöl­te most. „Jaj, de akkurátus akar lenni mindenben!” Róza exkuzálta magát. — Akárkiről is van szó... Ne­künk is fáj, mikor így célozgat. Azért, mert középparasztok vol­tunk, és még van valamink. Az a kis tartalék. Rontóné kirobbant. — Azért, mert valaki brigád­vezető, ne másszon rá az egy­szerű dolgozókra! Bizonyítsa be Botos elvtárs, amit állít. A brigádvezető bosszantó nyu­galommal folytatta. — Hamar védenceket talált magának, fiatalasszony ... Pedig nem érdemlik meg... A bizonyí­ték itt van a noteszomban. Kis cédulát vett elő. — Az éjjel ellenőrző bizottsági tagok járták a halárt. ök látták. Az istállóőr is tanú ... Még egy­szer mondom: addig jár a kor­só... Egyébként tudja már a ve­zetőség is, ki volt a tolvaj. Sa­ját érdekében jobb, ha önként jelentkezik. Erzsikét majd szétvetette a düh, hogy maccsban maradt. Megint csak a szalma zizegése hallatszott. Meg, hogy az istálló másik végében kitartóan kérőd­zik néhány tehén. Odakint, a ta­nya mögött Koczog fürge léptei szörgsögtették a sarat. Estefelé szikkadt fel annyira, hogy a ház közelében őgyelegni lehetett. Felszedelőzködtek. — Jön, Kapusi elvtárs? — kapta karon Rontóné az egyik „sértettet”. Másik karjába meg Koczogné akaszkodott. A két asszony tüntetőén riszál- ta a farát, míg elvonultak a bri­gádvezető előtt. Botos elgondolkozott. Kiismer­hetetlen asszony ez. A gépállo­máson úgy biztatták, hogy mint harcos káder segít majd neki fe­gyelmet tartani. Mégis az enyT veskezűek pártjára állt. Csak azért, hogy vele ellenkezzen? Hogy híveket szerezzen magá­nak? Rontóné odahaza egyenesen a rekamiéra vetette magát. Mikor férje belépett, meglepő­dött, hogy nem ég a villany. Fel­kattintotta, s aggódva nézett kö­rül. Mihelyst észrevette az asz- szonyt, nyájas derű ömlött el fonnyadt arcán. Aludtál, muci'káim? — hajolt fölé. Gyöngéden az asszony nya­ka alá fűzte karját. Azon volt, hogy kicsit megemelje, megcsó­kolja. Erzsiké hevesen elrántota a fe­jét, és a falig ficánkolt. — Ne bánts! Ideges vagyok, majd széthasad a fejem. — Pedig jegyet vettem a Lata- bár-estre — egyenesedett fel bá­natosan a magas férfi. Téblábolt, majd lezöttyent egy plüss huza- tú székre. Gondterhelten figyelte feleségét. Mivel az a faliszőnyeg­be fúrva arcát, tovább hallga­tott, ő törte meg a komor csen­det. — Meg egy életbevágóan fon­tos kérdésről is szerettem volna a véleményedet kérni, míg átöl­tözünk. Az asszony most a kispárnába temette fejét. Alig hallatszott, mit mond. — Semmi kedvem az élethez. — Mi bánt ... megint? — Az, hogy az embert lesüly- lesztik. — Kik süllyesztettek le? — Miért gürcöltem éveken át a gépállomáson, ha most ugyan­úgy a földet túrom, mint akik politikai nullák!? — Nana ... Nincs egészen iga­zad — csitította Rontó, és közben vetkőzni kezdett. — Jól tetted, hogy a téeszbe kérted át magad. Nem vádolhatnak, hogy nem fű­lik a fogad a mezőgazdasági mun­kához, mert tisztviselő az urad. Neked más kötelességed is van a brigádban, mint a kapálás, egye- lés. Népnevelő vagy. Párttag. Se­gíts a brigádvezetődnek, hiszen nem kis gondja van néhány ko­nok paraszttal. Botos elvtárs ka­rakán ember. Mondják, kemé­nyen tartja a gyeplőt, pedig jó pár spekuláló, piacoló ember van á keze alatt. — Karakán, karaklán! — dobta fel magát ülésbe az asszony, mintha belecsíptek volna. — Te is ezt verklized ... Nem érek ve­led semmit, hiába vagy a tanács­nál. Engedted, hogy elküldjenek a gépállomásról. Te vajon mit szólnál, ha egy szép napon be­hívatna az elnök, barátságosan le­ültetne, és kezét dörzsölve közöl­né veled: „Elvtárs, sajnos sokan vagyunk, javasolnám, hogy men­jen a téeszbe dolgozni. Vegye úgy, hogy ez pártmegbízatás.” — (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents