Petőfi Népe, 1982. január (37. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-27 / 22. szám

1982. január 21. • PETŐFI NÉPE • 5 • 1963-ban Kecskeméten. I I VALLOMÁS-TÖREDÉKEK Mezei Mária furcsa-szép könyve Tükör és tükrözött szinte szét- választhatatlanul, megkülönböz- tethetetlenül egyesül Mezed Má­ria vallomás-töredékek című sze­mélyes üzenetei címlapján. A tettrekész női szépséget szolgáló ovális keretbe időtlenül néz ma­gába egy, „a honkongi influenza vasmarkától” szorongatott ember. Művész-ember. Még pontosabban: művész-asszonyember. Egyformán hangsúlyos a kife­jezés mindhárom összetevője. Fia­talkori, sztárkori aránytévesztései gyöngyözték nagy diadalait; ta­szították iszonyú kínokba! A ki­zárólagosság teljességére töreke­dett. Volt amikor a művészet, volt amikor az asszonyiság, volt és egyre inkább, amikor a mások sorsát is vállaló emberség az egyedül fontos. Érzi, tudja! Eszébe sincs a szé­pítkezés, az utólagos magyaráz­kodás. Azt mondja, ez a könyv: ilyen vagyok. Ilyen művész-asszony­ember: Mezed Mária. Aki nem­csak operálhatatlan leküzdhetet­len gyógyszerérzékenysége miatt, de másíthatatlan is, mert olyan erős egyéniség. Vállalja magát! Nem tetszem mindenkinek? Sebaj! Azokhoz szólok, akik zajosan szerző vilá­gunkban befelé fordulva próbál­nak kdgaibalyodni a maguk által is vetett hálóból. Misztikus hi­tem, küldetéstudatom sokaknak idegen, elfogadhatatlan? Lehet, de fogjuk meg egymás kezét. Ha hibáztam, ha vétettem, feledjék. Többet ártott nekem a világ, még­se tagadtaim meg sohase. Mond­janak kérem még egy ilyen for­mátumú művészt, akit hét évig eltiltottak élete értőimétől, a szín­háztól, aki éjjeli mulatókban, aki a vursliban, aki hakni-műsoro­kon, aki cirkuszban kereste ke­nyerét. Mert ugyebár élni kell valamiből. Ilyen indulatok lökték világra ezt a könyvet. Jó, hogy kezünk­be vehetjük a szecessziósán indá­zó mondatokat, és kiadásának, ismertetésének ürügyén leírha­tom: a huszadik század egyik legnagyobb zongoraművészét fil­léres gondjai között is támogatta tőle telhetőén. Cziffra György, a megbízhatatlan — félreértés ne essék, nem politikai kifogásokra hivatkoztak — zseni alkalmi megbízásokat is nehezen kapott 1949-ben, mert nem volt benn a különben tiszteletre méltó filihar- móniás buliban, mert volt a'kik­Kiskunfélegyháza egyik leglátogatottabb közművelődési intézménye a Kiskun Múze­um. Évente húsz—huszonnégyezren tekintik meg a két patinás épületben, a hajdani Kis­kun kerület székházában és a valamikor tömlöcben lévő kiállításokat, s az udvar „csodáját”, egy igazi, eredeti szélmalmot, mely utolsó volt e vidéken, s amelyet — hogy megmentsék — 1962-ben vittek oda a város határából. Dr. Fazekas István múzeum­igazgató elégedett a közönség ér­deklődésével, mert ez, mint mond­ja, nem kevesebb a más vidéki, kisvárosi múzeumok látogatott­ságánál. A vendéget a főépület földszintjén némi felfordulás fo­gadja. Egyetlen mesterlegény aj­tókat festeget. — Karbantartás télen? — kér­dezem az igazgatótól legelőször. — Igen — válaszolja —, részle­ges karbantartást végeztetünk, ahogyan és amikor a lehetősé­geink, főként az anyagiak, enge­dik. Mindenképpen sort kell majd keríteni a földszinti falak szige­telésére, a kiállítási termek vilá­gításának korszerűsítésére. Mind­ehhez azonban legalább hatvan— hetvenezer forintra lesz szükség. A falnedvesség miatt nem szere­pelhet kiállításon Holló László tizenkét grafikája. Ezeket raktár­ban őrizzük, így csak a festmé­nyeit láthatja a közönség. Gond, hogy a híres szélmalmot hosszabb ideje nem mutogathat­juk az érdeklődőknek, pedig na­gyon sokan, köztük külföldiek is, csak emiatt jönnek ide. Az ipari műemlék vitorlája tönkrement, ennek az egész szerkezetét ki kell cserélni. Zsindelytetejét és falva­kolatát ugyancsak megette az idő. Felújítását a helyi Lenin Tsz vállalta. Talán nyárra megcsinál­ják. — A röviden börtönügyi mú­zeumnak emlegetett külön épü­letben láthatunk-e újdonságokat most vagy a közeljövőben? — Az 1949-ben viszontagságos sors után ide került börtönügyi anyagot — melyhez hasonlót egyébként sehol másutt az or­szágban nem láthat a közönség — dr. Bónis György jogtörténész forgatókönyve alapján 1969-ben újrarendezték, kiegészítették. A címe: „A magyar büntetőjog em­lékei 1514-től 1919-ig”. A több mint négy évszázadot átfogó gaz­dag anyag a különböző időszakok büntetésvégrehajtási eszközeit, a betyárvilág emlékeit, az egykori börtönlakást, a haladó mozgalmak üldözéseinek dokumentumait mu­tatja be. Időközben kiderült, hogy ez a gyűjtemény is gyarapitható. A kö­zelmúltban kaptunk például egy faragott, festett, üvegberakott szobrot, melyet egy matkópusztai legény készített annak idején a börtönben. Gyűjtjük a Kiskun ke­nek nem tetszett cigány(os) ké­pe, mert... Mert „csak • családja volt, zongorája nem”. És akkor kigyúlt Mezei — elhiszem —, va­rázslatos műsorokat adtak a pesti Café de Parisban Adyval, Kosz­tolányival, Rachmaninovval. És másokat is szolgált. Későb­bi hírességeket, akik közü\. töb­ben Nyugaton vagyont gyűjtöttek. Híviák Mezeit, maradt, marad. Elhagyhat egy olyan országot, ahol Anna Christie lehetett O’Neill drámájában, Mása Cse­hov Három nővérében, Alexand­ra del Lago Az ifjúság édes ma­dara nagy szerepében, ahol volt miért lelkesedni, ahol ilyeneket írt neki Latinovits, a Zoli: „De magyarnak kínlódott bolyongó bunyevác lelkem naponta arra jár Maguknál. Szívem és agyam lakatjának el'hagyogatott kulcsai közül Budakeszin, a kapura akasztva lóg egy ... ha ott vagyok jázmin illatú otthonukban, meg­találom magam’. (Levélezésük a kötet jó értelemben mondott szen­zációja.) És Kecskemét! Itt tanult izsáki hótszegény, ,jó emberek pénzén kitanult édesapja. Itt halt meg huszonhat évesen gyönyörű édes­anyja, miután világra hozta azt a Máriát, aki most betegen tépe- lődve így látja: elherdálta meg­tiport életének sok értékét. Itt olvasta föl a városi tanács „je­les kecskemétiek” sorozatában köszöntőjét 1963 májusában. „Ba­tyumban valami mást hoztam; önmagamat. Pontosabban: az 54 éve készülő életmű végre papír­ra rögzített pár első oldalát, tele vannak kecskeméti vonatkozások­kal ... ez a pár oldal életem iga­zi eredménye.” A vallomás-töredékek tükre pon­tosan mutatja a művészet mámo­rában élő, „egy szép mondat kár- ihozatos kábulatában” elvesző „szeszélyes, kacér’! hölgyet, a fur­csa fáradtságokkal terhes „rejté­lyes démont”, a nfegfáradt em­bert, aki mégis, mégis hittel ír-, ta, írhatta: érdemes volt. Elnézést kérek a szabályos könyvismertetésre számítóktól. Mezei Mária könyvéről nem ír­hatok a megrendítőt, az akarat­lan keresettséget, az elgondolkoz­tató igazságokat és fölfogásom­mal perlekedő következtetéseket szétválasztó hűvös elemzéssel. Kevesebb, de inkább több szok­ványos pályaösszegezésnél: láváa vallomás-töredékek füzére. • Faeke, a háttérben a hagyo­mányos gabTmacséplés. • Parasztfej. (Holló L.) — Milyen időszaki rendezvé­nyeket láthatunk az idén a mú­zeumban? — Január utolsó napján zárul a város jeles költő szülöttje, Fa­lu Tamás méltatlanul elfélejtett életművét felidéző, sikeres kiál­lításunk. Február 28-án a „Ma­gyar népi hangszerek” címmel nyitunk új kiállítást a kiskunfél­egyházi, szolnoki, mezőkövesdi, és Csongrád megyei múzeumok anyagaiból. Júniusban Kondor Béla-emlékkiállítást rendezünk, zömmel a Petőfi Irodalmi Mú­zeum anyagából. Az idei múzeu­mi hónapban, októberben, Markolt György félegyházi születésű szob­rászművész alkotásait mutatjuk be. Hadd említsem meg, hogy folytatódik a honismereti klub kiállításokhoz, illetve jeles év­fordulókhoz kapcsolódó program­ja. A februári összejövetelen pél­dául Darvas Józsefre emlékezünk majd, abból az alkalomból, hogy hetven éve született, s hogy az orosházi fiatalember ötven éve Kiskunfélegyházán érettségizett. Rapi Miklós 0 A felújításra váró szélmalom. rület börtönének emlékeit; keres­sük ezeket a helyi levéltárban is. Érdekességként mondom el: ku­tatjuk a Rózsa Sándor életével kapcsolatos dokumentumokat, s többek között azt szeretnénk tisz­tázni, hogy a betyárvezér valóban ült-e a félegyházi börtönben, vagy nem. így várható, hogy rö­videsen újdonságokkal bővül a börtönügyi anyag. — Milyen új kiállítási tervekkel foglalkoznak? — A „Petőfi Kiskunsága” cí­mű, állandó jellegű kiállítás las­san megöregszik, hiszen Í969-ben készült. A 13. századtól a múlt század végéig szemlélteti a kis­kunok történetét. Bemutatja régé­szeti emlékeiket, településtörténe­tüket, a kunsági népélet sajátos relikviáit, a gazdálkodást, a kéz­műves ipart. Ügy érzem, ez a kiállítás tizen­két év múltán is kitűnő helyis­mereti tájékoztatást ad minden­kinek, az idegeneknek is. Ennek ellenére új állandó kiállítást ter­vezgetünk, melyen a város törté­nete, irodalmi hagyománya — Petőfi és Móra emléke — kap majd nagyobb hangsúlyt. Ennek megnyitására azonban csak öt­hat év múlva kerülhet sor. Ápoljuk a város nagy festőmű­vész szülöttjének, Holló Lászlónak az emlékét. Már megkezdtük a készülődést 1987-re, születése szá­zadik évfordulójának méltó meg­ünneplésére. A múzeum tulajdo­nában levő huszonnyolc olajfest­ményét kölcsönzéssel szeretnénk legalább hatvanra kiegészíteni, s két teremben bemutatni a cente­náriumi évben. Folyamatosan gyűjtjük a vele kapcsolatos szak- irodalmat, figyeljük a debreceni Holló-kutatásokat. Ez ügyben együttműködünk a debreceni mú­zeummal. Múzeumi tervek F élegyházán Tóth István zaklatott idők (29.) Barátja meg majd elsüllyedt szégyelletében. Így meri csinálni, az anyja előtt! Szerencsére volt pcit néznie, hol is van az ügye­sen álcázott ajtó, amelyen át Teri eltűnt. Abszintot rendelt. A negyedik féldeci után már fesztelenül ser- gett az egyetlen valódi bárszéken, melyet szimbólumként tettek a pult elé. Méltóságosasszonyomoz- ta Donnertnét. Jópárszor meg­akasztotta a beszédben, ha hosz- szabban találta tanulmányozni az öreg nőt: ez az izzadságszagú hústömeg lenne annak a gyönyö­rű kislánynak az anyja?! Áldotta a sorsot mikor Donnert is előke­rült. Rosszullét környékezte az élveteg szájú asszony buja, zava­ros pillantásaitól. Donnerttel v hamarosan a tárgy­nál voltak. — A lányom bizonyára emlí­tette, hogy a múltban nagyvágó vóltam — tette barátian hosszú szipkát tartó kezét vendége vál­lára a házigazda. — Nem gon­dolja, hogy pompás üzletet tud­nánk összehozni a maga téesz­cséi kapcsolatai révén? Két-három mondattal vázolta Ötletét, s ezzel adott hozzá nyo- matékot. — Bomba tranzakció lenne, higgyen nekem! • Az egykori nagygazda fantáziá­ját csodálatosan kitágították a hallottak. Mikor úgy egy óra múltán — igaz, nehéz fejjel — Teri után ment, a legújabb terv körvona­lai már kialakultak benne. Meg volt róla győződve, hogy olyan bizlosra mehet vele a rokonánál, mint itt a lánynál ebben az illa­tos, ígéretes szobában. Lábujjhe­gyen lopakodott az ágyhoz. Meg­simogatta a paplan alól kinyúj­tott lábat, a kábítóan ingerlő combot. Micsoda érzéki vihart támasz­tott. a vén kamaszban az a sely­mes derék, amely úgy hajlott, mint a pálma a tikkasztó forró szélben. Később elernyedve pihegett, fészkelődött vállán, a nyaka haj­latában fejével a lány. Mámoro­sán dorombolta el furcsa gondo­latait. — Talán azt szeretem benned, hogy fajtánkbeli vagy, de még­sem mállasz úgy szét, mint mi. Eenned még van biológiai egész­ség ... Ládd, családomnak a sze­me se rebben, hogy velük egy fedél alatt szeretkezem veled. Nálunk „tökéletes” szabadság van. Senki nem függ senkitől'. Ez rád is vonatkozik. Te se, de más se vonhat felelősségre, hogy éppen kivel érzem jól magam. A szerelmet a szerelemért szere­tem. Szerelmet, fenét! A szeret­kezést. A sok pénz csak arra jó, hogy ezt megengedhessem ma­gamnak ... Mondd, a te feleséged csak téged szeretett? El se tudom képzelni, milyen lehet az ... Gye­re, vétkezzünk! Monoki gyakori vendége lett a „klub”-nak. Donnerték kapva kaptak barátságán, nagy üzleti lehetőséget szimatoltak belőle. Néha-néha játszott is, de csak mértékkel. A múltkorihoz hason­ló virtust nem mert megengedni még egyszer magának. A szalon- tulajdonos teljes bizalmába fo­gadta. Együtt sétafikáltak az asz­talok között, s a házigazda kedv­telve közölte megfigyeléseit. Fi­gyelje csak, miként öregednek r#eg szinte napok alatt a megker- gült kártyások. A szívbénító fé­lelem, mikor az utolsó lapra tesz fel mindent a szerencsevadász, úgy szikkasztja, aszalja az arc sejtjeit/ mint ahogy a fagy és forróság szélsőséges változása porlasztja az anyagot. Fonnyadt színek, ráncok éktelenítik a fia­tal arcokat is. Majdnem halálbiztonsággal ta­lálta el, melyik társaságban pró­báljon szerencsét Monoki, ha nyerni akar. Könyörtelen volt, mikor a veszteség miatt megva­dult spílereket ki kellett dobni. Nagylelkűen, minimális száza­lékért tették meg Monokinak, hogy a tervezett nagy üzlet alap­tőkéjéhez a feketepiac legügye­sebb ügynökei értékesítsék Mo- nokiék családi aranyait. Ezzel, s a kisebb-nagyobb kár­tyanyereségekkel lassan negyven­ezer forint ura lett a volt nagy- gazdá, aki ekkoriban már — cél­szerűségből is — egyre inkább csepeli munkásnak vallotta ma­gát. S mindezt Terinek köszönhette. Úgy „megbecsülte” ezért a lányt, meg aztán beleszokott ebbe a lég­körbe, . hogy tapintatosan ■ elke­rülte a franciás tapétás ajtót, ha más szerencsés partnerrel keres­te a boldogságot illatterhes ágyán. Fájt, fájt, de emlékezett a lány szavaira: senki nem vonhatja őt felelősségre. Ezentúl még nehezebben várta a munkaidő végét. A nagy üzlet napjának délután­ján nem is kívánt fogósabb mun­kába vágni. Valamit azért csak kellett csinálni, hogy elverje az időt. örült, mikor a szomszéd műhelyből odakiáltott egy szak­társa. — Szakikám, nincs véletlenül hat darab lencsefejű csavarja? — Csak laposfejűm van. De meddig tart megreszelni. Mutas­sa csak, hova kellenek.' A munkás odavitte a gépalkat­részt. Monoki pillanatok alatt elő­kotort hat csavart a faskatulyá­ból. Az elsőt rögtön befogta a kézi satuba, s máris vígan bil- legtette a reszelőt a sróf fején. Hunyorogva vizsgálgatta, egyen­letesen domborodik-e. Csak úgy zenélt kezében a szerszám. Eddig semmi szépet, vidítót nem talált a műhelyben. Lehan­golták a szurtos falak, a zsíros csillámlású vasidomok. Most kellemes nyugtalanság fűtötte. Megfiatalodott. Tüzelte a látvány is, ami körülfogta. Öt munkás idomtalan kesztyűs ke­zében sziporkázott a hegesztő­páka, a védőpajzsok szögletes üvegét ostromló szikraeső úgy omlott szanaszét, mint a rakéták tüze. A gömbölyödői csavarfejekről is Teri kerek csípője jutott eszé­be. A. lány nemcsak ősz előtti szerelmét hozta meg, hanem sze- j rehcséjét is. Jószívvel vitte kollégájának a kész lencsefejű csavarokat. Mi­re helyre rakta szerszámait, meg­szólalt a sziréna. De nem az el­sők közt rohant. Vérévé vált, hogy neki ebben nem szabad „kitűn­nie”. Jókedvre hangolta a tolakodás is, míg benyomult a gyorsvasút kocsijába. Máskor szétfeszítette a düh: „Ez a demokrácia!” Most élvezte a munkások élcelődését, szabadszájúságát. Kívülről, ve­lük ggy szintről figyelte őket. Ed­dig alulról tekintett fel rájuk, mert elnyomottságát juttatták eszébe. Velük egy sorban dolgo­zik, de csak a megélhetésért. Ök tanulnak, vezetők lehetnek, előt­tük a jövő, s övéké a jelen is. De őket nem gyűlölte. Elvégre teljesítményért azt kapja, amit ök. Nyugton hagyják. Nem nyag­gatják, mint a falun maradt ku~ Iákokat. — Monoki elvtárs, mikor eszünk már abból a jó kunsági kolbász­ból 1 Érzéseit találta telibe a megszó­lítás. Barátságosan mosolygott vissza a pufii munkásra, akit majd kinyomtak az ajtón a töb­biek. Nem felelt. Hirtelen ne­héz lett volna a gondolattól: „Itt még le is elvtársoznak”. Nem esett neki rosszul'. Csák furcsán. Mindenfelől faggatták. — Hol van az a jó kolbász? — Mennyit lehet kapni? — Disznó nincs eladó? Emelkedett hangulatba jött. Ki gondol rá, hogy ő nagygazda volt. Nem is éppen tegnap óta küszködnek együtt. — Monoki szakinak téeszcsés rokonai vannak — tájékoztatta a népet az iménti testes munkás, akinek dundi képe a szemét is majd benőtte. — Aki valódi kol­bászt akar, iratkozzon fel Vajda Gusztinál, a gépkocsivezetőnél. Ügy lehet még, bátya? — Persze;— hagyta rá szívé­lyesen Monoki. Ez a „káderezés” is jól jött; téeszcsés rokonai van­nak. — Mennyibe lesz kilója? — Magam se tudom még... De biztosan olcsóbban tudjuk kihoz­ni, mint a vállalat és abba csak sertéshúst teszünk, nyugodtak le­hetnek. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents