Petőfi Népe, 1982. január (37. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-20 / 16. szám
1982. január 20. • PETŐFI NÉPE • 5 nnwnwiiwfia Egy hasznos népművészeti könyvről • Beregi párna. • Blúz, „kakastaréj" mintával. A z utqbbi években örvendetesen megnőtt hazánkban az érdeklődés népművészetünk, népi kultúránk értékei iránt. Többek között ezt az is mutatja, hogy egy- re-másra jelennek meg a tartalmas népművészeti kiadványok. Az egyes sorozatok, és a szólóban megjelenő kötetek sok örömet nyújtanak az érdeklődő olvasóknak. Ezek közé tartozik a legújabb is, amely a Magyar Nők Országos Tanácsa és a Kossűth Könyvkiadó közös gondozásában látott napvilágot. A címe: Keresztszemes kézimunkák. A szerzője Lengyel Györgyi, aki több, sikert aratott, hasonló mű írója. A vaskos és szép kiállítású könyvnek kettős haszna van. Az egyik, hogy a kézimunkázok népes táborának igazi, hamisítatlan népi mintákat ajánl, s a másik: hozzájárul az ízlés- és látáskultúra fejlesztéséhez. Egyáltalán nem lehet közömbös ugyanis, hogy aki kézimunkázik, nép- művészeti vagy népművészeti jellegű, igényű darabokat készít, az mennyire járatos a nép- művészeti alkotások világában. A felszíneset, a giccseset, a hamisat csakis ily módon tudjuk elkerülni. Vagy legalábbis csökkenteni számukat. A lebilincseiően izgalmas, sok szempontból érdekes kötet egyik fő értéke az alapos, tanulmány igényű, magyarázó, kísérő szöveg. A másik — s ez ebben az esetben nagyon is fontos —, az a mintegy négyszáz fekete-fehér, színes kép és ábra, amely látványnak kellemes, mihtának pedig hasznos. Ókori, középkori, reneszánsz, barokk, szecessziós és egyéb mintákban gyönyörködhet az olvasó. Láthat ókeresztény szőttest, szíriai selyemdamasz- tot, török gránátalmás kaftánt, német gótikus ruhadíszt. És persze magyar párnalapot, faliképet, térítőt, asztali futót, falvédőt. A palóc, erdélyi, mohácsi, beregi és más minták kínálják magukat az olvasóknak. Nem hallgathatjuk el — sőt talán ezzel kezdhettük volna —, hogy a szerző nagy szakértelemmel és meggyőző érveléssel bizonyítja: az egyes népek és korok népművészete mennyire hatott és hat egymásra, egészen a mai napig. Ismerteti annak útjait-mód- jait, ahogyan mondjuk egy ázsiai minta, motívum eljutott Európába és fordítva. Ez szerintünk a szép kötet egyik legfőbb erénye. V. M. Mit tervez a festő, a szobrász, a keramikus 1982-ben? Kecskemét képzőművészeti életének „grafikonja” felfelé ível, immár hosszú évek óta. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a megye és a vá- ; ros vezetői annak idején több tehetséges fiatal művész letelepedését kezdeményezték, segítették elő. Közülük kerestünk fel a napokban néhányat azzal a kérdéssel, hogy mit terveznek 1982-ben. t NYELVŐR A vessző mint fontos írásjel Bodri Ferenc festőművész: — Mindenekelőtt köszönete- fnet szeretném kifejezni mindazoknak a szerveknek, amelyek szorgalmazták, hogy nyolc év után végre ideális munka- körülményeket nyújtó lakásba költözhessek. A városi tanács határozata szerint erre legkésőbb ez év őszén kerülhet sor. Ez — úgy érzem — nagyon fontos, szinte mindent meghatározó esemény lesz számomra. Ott meghúzódva, nekirugaszkodhatok majd régebbi terveim megvalósításához, melyekre eddig legjobb szándékom ellenére sem volt lehétőségem. A megyei tanácstól féléves művészeti ösztöndíjat kaptam a Bánk bán-illusztrációk elkészítéséért. Ezt, mintegy húsz lapon, elkészítem az év első felében. Ismét meghívtak a hajósi nyári művésztáborba. Élek ezzel a lehetőséggel. Nekem. mint városba bezárt embernek, aki nehezen mozdul ki a természetbe, mindig végtelenül nagy élményt , jelent a szép alföldi táj. Egyébként legközelebb, a nyáron Császártöltésen szeretnék kiállítást rendezni. Hívtak, s örömmel teszek eleget a meghívásnak. Pálfy Gusztáv szobrászművész: — A városi tanácstól ösztöndíjat kaptam, s az ezzel járó követelménynek mindenáron eleget teszek. A régi és az új Kecskemétet egyetlen plaketten ábrázolom ínajd. Arra törekszem, hogy a megyei téli tárlaton látható és díjazott Kodály-plakettemmel minél többen megismerkedjenek. Elkészült a kecskeméti megyei kórház parkjába kerülő márvány térplasztikám, s nagyon várom, hogy a helyére tegyék. Kecskeméten a közeljövőben környezetvédelmi tanácskozás lesz. Illetékes megyei vezetők arra kértek, hogy erre az alkalomra csináljak egy tematikus kiállítást műveimből. Ezt a bemutatót Walter Péter fotóival együtt tervezem. Ha majd igénylik, másutt is bemutatjuk a tárlatot. Tavaly a kiskőrösi járásban előadásokkal, tárlatvezetésekkel egybekötött kiállítássorozatot rendeztem, örülnék, ha másutt is bemutathatnám e műveimet. Előreláthatóan jelen leszek az idén több országos tárlaton. Készülök a harmadik budapesti önálló kiállításomra. Lehetséges azonban, hogy ez áthúzódik 1983-ra. Probstner János keramikus, a kecskeméti Kerámia Stúdió vezetője: — Szeretnék sokat dolgozni mint művész. Elkészítem többek között azt a kúttervet, amely Kecskemét főterére kerül majd. Folytatom az új anyag- és formakísérleteimet, s remélem, összegyűlik majd rövidesen annyi új munkám, hogy rendezhetek egy önálló kiállítást. Az idei évet, bár ki nem mondottan, a kerámiaművészet évének tekinti a Magyar Képzőművészek Szövetsége. Kecskeméti és siklósi helyszínnel nemzetközi ‘ kongresz- szus lesz októberben, melyen legalább száz. külföldi szakember is részt vesz. Pécsett kerámiabiennálé, Kecskeméten szilikátipari triennálé lesz az idén. Mindezekre, s több külföldi kiállításra készülök, illetve készül a Kerámia Stúdió. Ügy érzem, hogy az 1982-es esztendő talán az eddigi legnagyobb lehetőséget nyújtja a magyar kerámiaművészet számára. Rapi Miklós A vessző nagyon hasznos írásjelünk. Helyesei) használva a megértés fontos eszköze, felesleges használata azonban széttördeli a mondatot, akadályozza a megértést, sokszor félre is vezet. Máskor meg elhagyása teszi homályossá, bizonytalanná a közlést. Tóth Béla A magyar anekdotakincsben följegyezte azt a latin mondatot és magyar nyelvű változatát, amelyet vesszőtlen- ségében kétféleképpen lehet értelmezni. A monda szerint a Gertrudis királyné elleni összeesküvők János esztergomi érsekhez fordultak tanácsért, hogy megöljék-e a királynét. A főpap rejtélyesen ezt az írásbeli választ adta: „A királynét meggyilkolni nem kell félni tek jó lesz, ha mind beleegyeznek én nem ellenzem”, ö óvatosan így értelmezte a mondatot: „A királynét meggyilkolni nem kell, félnetek jó lesz, ha mind beleegyeznek, én nem, ellenzem.” De a történeti monda szerint az összeesküvők így értelmezték a kétértelmű választ: „A királynét meggyilkolni nem kell félnetek, jó lesz; ha mind beleegyeznek, én nem ellenzem.” És Bánk bán megölte a királynét. Ez a történeti anekdota rávilágít az írásjelek használatának fontosságára. Nem az írásmű cifrázására szolgálnak, hanem a megértést könnyítik meg. Pedig a vessző használatával nem nagyon törődnek, ötletszerűen teszik ki oda is, ahol semmi szükség sincs rá. Még nagyobb hiba az ellenkezője: ha nem használják ott, ahol pedig szükséges lenne. Egy egyszerű kis vessző rávilágíthat a mondat értelmére, és a különben homályossá váló közlést érthetővé teheti. Ez utóbbira Lőrincze Lajos egyik nagyon tanulságos példáját idézzük. Régebben egy sporttudósításban lehetett olvasni: „Az amerikai versenyzők elé került nem egy európai, mint például a magyar Madarász, Dobai és más svéd. holland versenyzők." Ha ez úgy lenne igaz, ahogy a szöveg vesszőtlensége sugallja: az említetteknek is svéd vagy holland versenyzőknek kellene lenniük. Ezt a kétértelműséget egy vessző feloldhatta volna így: más, svéd és holland versenyzők: Esetleg így is értelmessé vált volna a mondat: más (svéd és holland) versenyzők; Máskor meg éppen az a hiba, hogy olyankor teszik ki a vesszőket, amikor nincs semmi különleges feladatuk, így csak széttörik a mondatot. Pl. egy kép .aláírása ez: Lakatos és Erdei, már csak nézők, Kovács szögletből elért góljánál. A két vessző teljesen fölösleges. A legsúlyosabb értelemzavaró hibákat akkor követik el, amikor az egyes mondatrészek után teszik ki a vesszőt. Így sokszor van vessző az alany után: Egy kétnapos késés, egész évi munkájukat veszélyezteti. A címekben nagyon gyakori: Edzők, csapatuk teljesítményéről. Sokszor látunk vesszőt a jelző és jelzett szó között is: Szeles, változékony, idő; a burkolat alatti, kéregvasút. A tárgy után: A csárda várja vendégeit, tájjellegű ételkülönlegességeivel. Az állítmány után is szeretnek vesszőt tenni: Megnyertük, az éneklő rajok megyei versenyét. Felesleges a két végletre utaló kettős határozók között is.: A bricsesznadrág- tól, a ciklámenszínű öltözetig. Nem kell vessző a különböző fajta határozók közé sem. Pl. Az agarak hétfőn, Bugacon álltak rajthoz. Az ünnepség tíz órakor, a híd előtti térségen kezdődik. Mindkét mondatban idő- és helyhatérozó van egymás mellett. De a következő mondatban kell a vessző: Megérkeztünk a térre, a verseny színhelyére. Itt ugyan két helyhatározó van (a térre, a színhelyére), de a másik helyhatározó értelmező, az elé pedig kell a vessző. A jelzők között, ha egymásnak alárendeltek, felesleges a vesz- sző. Pl. A fiatal amatőr képzőművészek bemutatták alkotásaikat. Itt ugyanis arról van szó, hogy a képzőművészek amatőrök, és ezek az amatőr képzőművészek még fiatalok. Ugyanígy: Az üzem gépgyártó szocialista brigádja. Nem a brigádnak van két jelzője, hanem a szocialista brigád a gépgyártó. A különböző, pl. a mennyiségés minőségjelzők közé sem kell vessző. Tehát hibás ez a jelzős kapcsolat: Sok, hasznos kezdeményezés. Helyesen: Sok hasznos kezdeményezés. Tanulságos a következő kifejezés is: Egy, már nem is a legfiatalabb korosztályhoz tartozó pedagógus. Az egy a névelő, a 'már nem is a legfiatalabb korosztályhoz tartozó’ rész a jelző, a pedagógus pedig a jelzett szó. Egy egyszerű jelzős szerkezetben rögtön feltűnik a feleslegesen kitett írásjel: egy fiatal pedagógus. Az előző kifejezés is ilyen felépítésű. Tehát a névelő után nem teszünk vesszőt. Sokat vitatkoznak azon is, hogy az és, meg, vagy kötőszók elé mikor kell a vessző. Pedig a szabály egyszerű: mondatrészek kapcsolásakor nem kell, de ha mondatokat kapcsolnak, akkor igen. (Sokan makacsul azt állítják, hogv ezek, különösen pedig az és elé sohasem kell vesszőt tenni.) Pl. Eladnám vaav elcserélném lakásomat. Sétáltak és beszélgettek. Egyik mondatba sem kell, mert az és állítmányokat kapcsol. Ide kell: Eljössz velem, vagy otthon maradsz? Megtanulta a leckét, mea a levelet is megírta. Ha a kötőszó nem a mondat elején van, akkor a két mondat határán van a vessző: Belépett a háziasszony, a férje meg kiment. A kötőszónak gondolt szavak előtt sokszor találunk vesszőt. Pl. A csapat azt mutatta be, hogy a védekezésre beállt ellenfél ellen, hogyan nem szabad játszani. Itt a hogyan módhatározó, tehát felesleges a vessző. Más szórenddel, a hogy kötőszót elhagyva, a hogyan a mondat élére kerül, ilyenkor van vessző:... azt mutatta be, (hogy) hogyan nem szabad játszani... Ebben a kérdésben is felesleges a vessző: Otthon, hogyan fogadták a hírt. A hogyan itt sem kötőszó, hanem módhatározfó. Kiss István Tóth István zaklatott idők (23.) Szeretném feltárni magának, mi gyűlt fel bennem —, folytatta csendesen Rontóné. — Tudja nagyon jól, milyen beosztásom volt a gépállomáson. Mindenbe beavattak. Megszoktam, hogy még abban is kikérik a véleményemet, ezt vagy azt milyen embernek ismerem . .. A nagy kitárulkozásban önmagának is felnagyítva sírta vissza ottani szerepét. — Adminisztrátor voltam, de sokszor úgy képzeltem be magamnak, hogy a háttérben ugyan, de úgy mozgatom az embereket, mint egy vezető ... Látja, ennyire nem hallgatok el maga előtt semmit... Olyan rosszul esik, hogy itt a téeszben nem találom fel magam politikailag. Botos megriadt a vallomástól. Akarata ellenére most is érde- sebb volt a kelleténél. — Nálunk, elvtársnő, az ember keze beszél a szája helyett. — Jó, tudom, de higgye el, politikailag is szeretnék valamitér. ni a brigádban ... Mintha most érte volna el az előbbi közbevetés fullánkja, hirtelen szembefordult Botossal. — Nem a tekintélyét félti tőJ lem maga? Hogy hátha én, aki a gépállomásról jöttem ... — Inkább maga becsül le engem, elvtársnő. Maga szerint az én munkám közönséges gyakorlati tevékenység. Nincs olyan fontos, mint az emberekkel való sakkozás. Legalább is úgy értelmezem, amikor arról beszélt, milyen élvezettel „mozgatta az embereket”. Az asszony elpirult, de annál nagyobb odaadással függött a brigádvezetőn. Sikerült elérnie, hogy az őszinteségben az se marad el tőle. Bálint egV-egy nehezebben előkívánkozó mondatnál meg- emelintette a biciklikormányt, pattogtatta az első kereket. — Maga hiú az ott szerzett politikai tudására ... Lehet, hogy szebben, gördülékenyebben tudja kifejezni magát, mint mi, mint én ... De a brigád életét, a tagok körülményeit, természetét jobban ismerem, mint maga ... Csak egy példát. Akik jobb módú gazdák voltak azelőtt, s bőven van kitartásuk ma is, sok- szof felhúzzák az orrukat, ha nagyobb teljesítményre ösztökélem őket. Nem tudják, mi a nincs. De hány agrárproletár lépett be a szövetkezetbe, hogy többet kihozzunk a földből, mint tavaly ... Akit nem szorít a hiány, könynyen parancsolászásnak veszi, ha a brigádvezető erélyes ... Rontóné majdnem imádattal hálálta meg, hogy a darabos természetű férfi most nem olyan kurtán-furtán elégíti ki. — Maga igazi vezető... Határozott ... Bennem meg az a hiba, hogy bizonytalankodom... Ha tudná, mennyit panaszkodtam a férjemnek. Ö pedig magát védte, és ez még jobban elkeserített ... Most már látom, félreismertem magát... Mondja, mikor íratta azt a faliújságcikket? — Még az este bementem a székházba, és megfogalmaztuk az elnök elvtárssal. Az út elágazott. Egyik kacskaringója fiatal, sűrű nyárfaerdőben tűnt el. Botos örült, hogy itt már végleg elválnak. Terhére volt az asszony pál- fordulása. Erzsiké sajnálkozott, hogy nem mehetnek együtt tovább, holott mennyi mindent szeretett volna még mondani. — Üdvözlöm a feleségét, és igazán ... ne értsen félre ... Ha segítségre van szükségük, mi nagyon szívesen ... Maguk fiatal házasok. Kisgyerek, nagymama, berendezkedés... Van félretett pénzünk is. Bármikor kölcsönadunk, csak szóljanak ... Vegyék úgy, hogy kommunista adja kommunistának ... Van elég bútoruk? Ne vegyék sértésnek, de nálunk jó pár darab porosodik a padláson. Míg venni tudnak, odaadjuk. Felesleges szőnyegünk is van .. . Bálint cudarul érezte magát. Émelygett. Rontóné lázas igyekezettel ajánlkozott mindenre. Hogy, amikor felgyűlik otthon a Botos- né dolga, szívesen elmegy hozzájuk, s ketten ripsz-ropsz kitakarítanak. De még akár vacsorát is főzhetnének néha-néha közösen. Költői hévvel talált ki újabb és újabb ötléteket. — Hova gondol, elvtársnő ... Nem. Dehogy. Köszönjük, de boldogulunk mi a magunk erejéből is... A brigádvezető kimelegedett a kínlódásban. Most már irtózott az asszonytól. Különösen az utolsó felajánlkozás rémítette. Még hogy össze járnának! Nem szégyellik, hogy egyelőre igen össze kell húzni magukat. De szegénységüket senki ne éreztesse velük! Mit összesajnálkozni rajtuk ez az ér. zelgő nő, ha még most a szúette, lepergett festékű ágyat látná náluk. Mit tud ő a hozzá fűződő emlékről. Hogy az apja abban várta őt vissza a frontról — már halálos betegen. Hogy halála előtt egy nappal abban ivott először életében pezsgőt, amit a fia a szovjet parancsnokságon kapott egy kis kőműves munkáért — ráadásként, karácsonyi csomagban. Hogy az utolsó örömtől és már a pusztulásban bomló aggyal abban próbálta még egyszer eldúdolni legkedvesebb nótáját: „Esik eső szép csendesen csepereg, öreg huszár a városban tekereg ...” Akkor még igazi nyomorúságos tanyája volt a házuk. Az öreg Botos újságpapírra kiterítve feküdt az ágy előtt, míg meghozták a koporsót. De siránkozna ez az ömlengő nő, ha megtudná: „Ó, ó szegények, és még ezen is alszanak?!” De miért tartoznának magyarázattal? Lassan majd csak ösz- szeszedik magukat. Mióta a szövetkezetben vannak, szép kis hajlékot emeltek maguknak. Meg van rendelve az új szobabútor is. Üj utánra készíti el a híres j.-i asztalos kátéesz. Fejét ingatta, hátrált, vonszolta át az árkon a kerékpárt, s csak arra várt, hogy lélegzetvételnyi szünetet tartson az asz- szony. Illik, nem illik, a biciklire kapott, s leereszkedett a nyárfaerdőbe. — Még egyszer köszönjük elvtársnő, de nem ... semmire nincs szükségünk ... Szép álmokat! Rontóné nem felejtette eil, hogy semmit nem fogadott el a brigádvezető. Nem fogta a hely, a munkacsapat. . Üj munkakörre ácsingózott. Meghallotta, hogy a nagy munkák idejére konyhát nyitnak a központi tanyán. Durcásan jelentkezett kérésével. — Engedjen el, Botos elvtárs. Hátha a konyhán könnyebben beilleszkedek. — Semmi akadálya. A szövetkezet vezetősége megcsinálta a költségvetést, mennyiből lehet tartalmas, ízletes ellátást nyújtani a tagságnak. Rontóné mindjárt kiokoskod- ta, hogy szerezzen itt érdemeket; spórol az ellátmányon. Hol a lisztből takarékoskodott, hol a húsból, zsírból csípett le. Núdli volt ebédre. — Még majd elcsapják a hasukat — élcelődött Erzsiké, s jő kaszrojra való zsírt visszakanya- rintott a kijáró adagból. Éppen- csak csurgatott valamit a vájd- ling núdlira. Kovács Imre, a juhász is a tanya körül terelgette nyáját. Ebédkor kivette kopogósra zsírosodott tarisznyájából a hímes-virágos kis zománcos tálját, azzal ment a szakácsnőhöz. Teli is rakták neki istenesen nudlival. Elballagott vele az eperfa alá. Három téglát egymásra tett, ráült. A kis tálat a térdére vette. Szája körül elegyengette hamuszürke Eajúszát, aztán hajigálta befelé villájával a prézlis golyóbisokat. Nagyokat nyelt, nehezen csúszott a falat. — Nem embernek való étel ez, Imre bátyám — szólt neki Bokor Lőrinc, aki sose volt jóban a tésztával. — Nem telt több birka a nyájból? — Mert hogy arra kaptak rá mostanában. — Az ám, máma miért nincs hús? — csatlakoztak többen is. — Az állatorvoson kérjétek számon, ne rajtam — mentegetőzött nyugodtan az öreg. — Annak meg mi köze ehhez? Erre elbeszélte a juhász, hogy került eddig négy ízben birkahús ebédre. (Folytatjuk)