Petőfi Népe, 1982. január (37. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-20 / 16. szám

1982. január 20. • PETŐFI NÉPE • 5 nnwnwiiwfia Egy hasznos népművészeti könyvről • Beregi párna. • Blúz, „kakastaréj" mintával. A z utqbbi évek­ben örvende­tesen megnőtt hazánkban az érdek­lődés népművésze­tünk, népi kultúránk értékei iránt. Töb­bek között ezt az is mutatja, hogy egy- re-másra jelennek meg a tartalmas népművészeti kiad­ványok. Az egyes sorozatok, és a szó­lóban megjelenő kö­tetek sok örömet nyújtanak az érdek­lődő olvasóknak. Ezek közé tartozik a legújabb is, amely a Magyar Nők Or­szágos Tanácsa és a Kossűth Könyv­kiadó közös gondo­zásában látott nap­világot. A címe: Keresztszemes ké­zimunkák. A szer­zője Lengyel Györ­gyi, aki több, si­kert aratott, hason­ló mű írója. A vaskos és szép kiállítású könyvnek kettős haszna van. Az egyik, hogy a kézimunkázok né­pes táborának igazi, hamisítat­lan népi mintákat ajánl, s a má­sik: hozzájárul az ízlés- és látás­kultúra fejlesztéséhez. Egyálta­lán nem lehet közömbös ugyan­is, hogy aki kézimunkázik, nép- művészeti vagy népművészeti jellegű, igényű darabokat ké­szít, az mennyire járatos a nép- művészeti alkotások világában. A felszíneset, a giccseset, a hamisat csakis ily módon tud­juk elkerülni. Vagy legalábbis csökkenteni számukat. A lebilincseiően izgalmas, sok szempontból érdekes kötet egyik fő értéke az alapos, tanulmány igényű, magyarázó, kísérő szö­veg. A másik — s ez ebben az esetben nagyon is fontos —, az a mintegy négyszáz fekete-fehér, színes kép és ábra, amely lát­ványnak kellemes, mihtának pe­dig hasznos. Ókori, középkori, re­neszánsz, barokk, szecessziós és egyéb mintákban gyönyörködhet az olvasó. Láthat ókeresztény szőttest, szíriai selyemdamasz- tot, török gránátalmás kaftánt, német gótikus ruhadíszt. És per­sze magyar párnalapot, faliképet, térítőt, asztali futót, falvédőt. A palóc, erdélyi, mohácsi, beregi és más minták kínálják magu­kat az olvasóknak. Nem hallgathatjuk el — sőt talán ezzel kezdhettük volna —, hogy a szerző nagy szakértelem­mel és meggyőző érveléssel bizo­nyítja: az egyes népek és korok népművészete mennyire hatott és hat egymásra, egészen a mai na­pig. Ismerteti annak útjait-mód- jait, ahogyan mondjuk egy ázsiai minta, motívum eljutott Európá­ba és fordítva. Ez szerintünk a szép kötet egyik legfőbb erénye. V. M. Mit tervez a festő, a szobrász, a keramikus 1982-ben? Kecskemét képzőművészeti életének „grafikon­ja” felfelé ível, immár hosszú évek óta. Ez első­sorban annak köszönhető, hogy a megye és a vá- ; ros vezetői annak idején több tehetséges fiatal művész letelepedését kezdeményezték, segítették elő. Közülük kerestünk fel a napokban néhányat azzal a kérdéssel, hogy mit terveznek 1982-ben. t NYELVŐR A vessző mint fontos írásjel Bodri Ferenc festőművész: — Mindenekelőtt köszönete- fnet szeretném kifejezni mind­azoknak a szerveknek, ame­lyek szorgalmazták, hogy nyolc év után végre ideális munka- körülményeket nyújtó lakás­ba költözhessek. A városi ta­nács határozata szerint erre legkésőbb ez év őszén kerülhet sor. Ez — úgy érzem — na­gyon fontos, szinte mindent meghatározó esemény lesz számomra. Ott meghúzódva, nekirugaszkodhatok majd ré­gebbi terveim megvalósításá­hoz, melyekre eddig leg­jobb szándékom ellenére sem volt lehétőségem. A megyei tanácstól féléves művészeti ösztöndíjat kaptam a Bánk bán-illusztrációk el­készítéséért. Ezt, mintegy húsz lapon, elkészítem az év első felében. Ismét meghívtak a hajósi nyári művésztáborba. Élek ezzel a lehetőséggel. Ne­kem. mint városba bezárt em­bernek, aki nehezen mozdul ki a természetbe, mindig vég­telenül nagy élményt , jelent a szép alföldi táj. Egyébként legközelebb, a nyáron Csá­szártöltésen szeretnék kiállí­tást rendezni. Hívtak, s öröm­mel teszek eleget a meghívás­nak. Pálfy Gusztáv szobrászművész: — A városi tanácstól ösztön­díjat kaptam, s az ezzel já­ró követelménynek minden­áron eleget teszek. A régi és az új Kecskemétet egyetlen plaketten ábrázolom ínajd. Ar­ra törekszem, hogy a megyei téli tárlaton látható és díja­zott Kodály-plakettemmel mi­nél többen megismerkedje­nek. Elkészült a kecskeméti megyei kórház parkjába kerü­lő márvány térplasztikám, s nagyon várom, hogy a helyé­re tegyék. Kecskeméten a közeljövőben környezetvédelmi tanácsko­zás lesz. Illetékes megyei veze­tők arra kértek, hogy erre az alkalomra csináljak egy tema­tikus kiállítást műveimből. Ezt a bemutatót Walter Péter fotóival együtt tervezem. Ha majd igénylik, másutt is be­mutatjuk a tárlatot. Tavaly a kiskőrösi járásban előadásokkal, tárlatvezetések­kel egybekötött kiállítássoro­zatot rendeztem, örülnék, ha másutt is bemutathatnám e műveimet. Előreláthatóan je­len leszek az idén több orszá­gos tárlaton. Készülök a har­madik budapesti önálló kiállí­tásomra. Lehetséges azonban, hogy ez áthúzódik 1983-ra. Probstner János keramikus, a kecskeméti Kerámia Stúdió vezetője: — Szeretnék sokat dolgozni mint művész. Elkészítem töb­bek között azt a kúttervet, amely Kecskemét főterére ke­rül majd. Folytatom az új anyag- és formakísérletei­met, s remélem, összegyűlik majd rövidesen annyi új mun­kám, hogy rendezhetek egy önálló kiállítást. Az idei évet, bár ki nem mondottan, a kerámiaművé­szet évének tekinti a Magyar Képzőművészek Szövetsége. Kecskeméti és siklósi hely­színnel nemzetközi ‘ kongresz- szus lesz októberben, melyen legalább száz. külföldi szak­ember is részt vesz. Pécsett kerámiabiennálé, Kecskemé­ten szilikátipari triennálé lesz az idén. Mindezekre, s több külföldi kiállításra készülök, illetve készül a Kerámia Stú­dió. Ügy érzem, hogy az 1982-es esztendő talán az eddigi leg­nagyobb lehetőséget nyújtja a magyar kerámiaművészet számára. Rapi Miklós A vessző nagyon hasznos írás­jelünk. Helyesei) használva a megértés fontos eszköze, felesle­ges használata azonban széttör­deli a mondatot, akadályozza a megértést, sokszor félre is ve­zet. Máskor meg elhagyása teszi homályossá, bizonytalanná a közlést. Tóth Béla A magyar anekdo­takincsben följegyezte azt a la­tin mondatot és magyar nyelvű változatát, amelyet vesszőtlen- ségében kétféleképpen lehet értelmezni. A monda szerint a Gertrudis királyné elleni össze­esküvők János esztergomi ér­sekhez fordultak tanácsért, hogy megöljék-e a királynét. A főpap rejtélyesen ezt az írásbeli vá­laszt adta: „A királynét meg­gyilkolni nem kell félni tek jó lesz, ha mind beleegyeznek én nem ellenzem”, ö óvatosan így értelmezte a mondatot: „A ki­rálynét meggyilkolni nem kell, félnetek jó lesz, ha mind bele­egyeznek, én nem, ellenzem.” De a történeti monda szerint az összeesküvők így értelmezték a kétértelmű választ: „A királynét meggyilkolni nem kell félnetek, jó lesz; ha mind beleegyeznek, én nem ellenzem.” És Bánk bán megölte a királynét. Ez a történeti anekdota rávi­lágít az írásjelek használatának fontosságára. Nem az írásmű cifrázására szolgálnak, hanem a megértést könnyítik meg. Pe­dig a vessző használatával nem nagyon törődnek, ötletszerűen te­szik ki oda is, ahol semmi szük­ség sincs rá. Még nagyobb hiba az ellenkezője: ha nem használ­ják ott, ahol pedig szükséges lenne. Egy egyszerű kis vessző rávilágíthat a mondat értelmé­re, és a különben homályossá váló közlést érthetővé teheti. Ez utóbbira Lőrincze Lajos egyik nagyon tanulságos példá­ját idézzük. Régebben egy sport­tudósításban lehetett olvasni: „Az amerikai versenyzők elé ke­rült nem egy európai, mint pél­dául a magyar Madarász, Dobai és más svéd. holland verseny­zők." Ha ez úgy lenne igaz, ahogy a szöveg vesszőtlensége sugallja: az említetteknek is svéd vagy holland versenyzőknek kellene lenniük. Ezt a kétértelműséget egy vessző feloldhatta volna így: más, svéd és holland verseny­zők: Esetleg így is értelmessé vált volna a mondat: más (svéd és holland) versenyzők; Máskor meg éppen az a hiba, hogy olyankor teszik ki a vessző­ket, amikor nincs semmi külön­leges feladatuk, így csak széttö­rik a mondatot. Pl. egy kép .alá­írása ez: Lakatos és Erdei, már csak nézők, Kovács szögletből elért góljánál. A két vessző tel­jesen fölösleges. A legsúlyosabb értelemzavaró hibákat akkor követik el, ami­kor az egyes mondatrészek után teszik ki a vesszőt. Így sokszor van vessző az alany után: Egy kétnapos késés, egész évi mun­kájukat veszélyezteti. A címek­ben nagyon gyakori: Edzők, csa­patuk teljesítményéről. Sokszor látunk vesszőt a jelző és jelzett szó között is: Szeles, változékony, idő; a burkolat alatti, kéreg­vasút. A tárgy után: A csárda várja vendégeit, tájjellegű étel­különlegességeivel. Az állítmány után is szeretnek vesszőt tenni: Megnyertük, az éneklő rajok megyei versenyét. Felesleges a két végletre utaló kettős határo­zók között is.: A bricsesznadrág- tól, a ciklámenszínű öltözetig. Nem kell vessző a különböző fajta határozók közé sem. Pl. Az agarak hétfőn, Bugacon áll­tak rajthoz. Az ünnepség tíz óra­kor, a híd előtti térségen kez­dődik. Mindkét mondatban idő- és helyhatérozó van egymás mellett. De a következő mondat­ban kell a vessző: Megérkeztünk a térre, a verseny színhelyére. Itt ugyan két helyhatározó van (a térre, a színhelyére), de a másik helyhatározó értelmező, az elé pedig kell a vessző. A jelzők között, ha egymásnak alárendeltek, felesleges a vesz- sző. Pl. A fiatal amatőr képző­művészek bemutatták alkotásai­kat. Itt ugyanis arról van szó, hogy a képzőművészek amatőrök, és ezek az amatőr képzőművé­szek még fiatalok. Ugyanígy: Az üzem gépgyártó szocialista bri­gádja. Nem a brigádnak van két jelzője, hanem a szocialista bri­gád a gépgyártó. A különböző, pl. a mennyiség­és minőségjelzők közé sem kell vessző. Tehát hibás ez a jelzős kapcsolat: Sok, hasznos kezde­ményezés. Helyesen: Sok hasz­nos kezdeményezés. Tanulságos a következő kife­jezés is: Egy, már nem is a leg­fiatalabb korosztályhoz tartozó pedagógus. Az egy a névelő, a 'már nem is a legfiatalabb kor­osztályhoz tartozó’ rész a jelző, a pedagógus pedig a jelzett szó. Egy egyszerű jelzős szerkezetben rögtön feltűnik a feleslegesen ki­tett írásjel: egy fiatal pedagógus. Az előző kifejezés is ilyen felépí­tésű. Tehát a névelő után nem teszünk vesszőt. Sokat vitatkoznak azon is, hogy az és, meg, vagy kötőszók elé mikor kell a vessző. Pedig a szabály egyszerű: mondatrészek kapcsolásakor nem kell, de ha mondatokat kapcsolnak, akkor igen. (Sokan makacsul azt állít­ják, hogv ezek, különösen pedig az és elé sohasem kell vesszőt tenni.) Pl. Eladnám vaav elcse­rélném lakásomat. Sétáltak és beszélgettek. Egyik mondatba sem kell, mert az és állítmányo­kat kapcsol. Ide kell: Eljössz ve­lem, vagy otthon maradsz? Meg­tanulta a leckét, mea a levelet is megírta. Ha a kötőszó nem a mondat elején van, akkor a két mondat határán van a vessző: Belépett a háziasszony, a férje meg kiment. A kötőszónak gondolt szavak előtt sokszor találunk vesszőt. Pl. A csapat azt mutatta be, hogy a védekezésre beállt ellenfél el­len, hogyan nem szabad játszani. Itt a hogyan módhatározó, tehát felesleges a vessző. Más szórend­del, a hogy kötőszót elhagyva, a hogyan a mondat élére kerül, ilyenkor van vessző:... azt mu­tatta be, (hogy) hogyan nem sza­bad játszani... Ebben a kérdés­ben is felesleges a vessző: Ott­hon, hogyan fogadták a hírt. A hogyan itt sem kötőszó, hanem módhatározfó. Kiss István Tóth István zaklatott idők (23.) Szeretném feltárni magának, mi gyűlt fel bennem —, folytat­ta csendesen Rontóné. — Tudja nagyon jól, milyen beosztásom volt a gépállomáson. Mindenbe beavattak. Megszoktam, hogy még abban is kikérik a vélemé­nyemet, ezt vagy azt milyen em­bernek ismerem . .. A nagy kitárulkozásban önma­gának is felnagyítva sírta vissza ottani szerepét. — Adminisztrátor voltam, de sokszor úgy képzeltem be magam­nak, hogy a háttérben ugyan, de úgy mozgatom az embereket, mint egy vezető ... Látja, ennyi­re nem hallgatok el maga előtt semmit... Olyan rosszul esik, hogy itt a téeszben nem találom fel magam politikailag. Botos megriadt a vallomástól. Akarata ellenére most is érde- sebb volt a kelleténél. — Nálunk, elvtársnő, az ember keze beszél a szája helyett. — Jó, tudom, de higgye el, po­litikailag is szeretnék valamitér. ni a brigádban ... Mintha most érte volna el az előbbi közbevetés fullánkja, hir­telen szembefordult Botossal. — Nem a tekintélyét félti tőJ lem maga? Hogy hátha én, aki a gépállomásról jöttem ... — Inkább maga becsül le en­gem, elvtársnő. Maga szerint az én munkám közönséges gyakor­lati tevékenység. Nincs olyan fon­tos, mint az emberekkel való sakkozás. Legalább is úgy értel­mezem, amikor arról beszélt, mi­lyen élvezettel „mozgatta az em­bereket”. Az asszony elpirult, de annál nagyobb odaadással függött a bri­gádvezetőn. Sikerült elérnie, hogy az őszinteségben az se ma­rad el tőle. Bálint egV-egy nehezebben előkívánkozó mondatnál meg- emelintette a biciklikormányt, pattogtatta az első kereket. — Maga hiú az ott szerzett po­litikai tudására ... Lehet, hogy szebben, gördülékenyebben tud­ja kifejezni magát, mint mi, mint én ... De a brigád életét, a ta­gok körülményeit, természetét jobban ismerem, mint maga ... Csak egy példát. Akik jobb mó­dú gazdák voltak azelőtt, s bő­ven van kitartásuk ma is, sok- szof felhúzzák az orrukat, ha na­gyobb teljesítményre ösztökélem őket. Nem tudják, mi a nincs. De hány agrárproletár lépett be a szövetkezetbe, hogy többet ki­hozzunk a földből, mint tavaly ... Akit nem szorít a hiány, köny­nyen parancsolászásnak veszi, ha a brigádvezető erélyes ... Rontóné majdnem imádattal hálálta meg, hogy a darabos ter­mészetű férfi most nem olyan kurtán-furtán elégíti ki. — Maga igazi vezető... Hatá­rozott ... Bennem meg az a hiba, hogy bizonytalankodom... Ha tudná, mennyit panaszkodtam a férjemnek. Ö pedig magát véd­te, és ez még jobban elkeserí­tett ... Most már látom, félreis­mertem magát... Mondja, mikor íratta azt a faliújságcikket? — Még az este bementem a székházba, és megfogalmaztuk az elnök elvtárssal. Az út elágazott. Egyik kacska­ringója fiatal, sűrű nyárfaerdő­ben tűnt el. Botos örült, hogy itt már végleg elválnak. Terhére volt az asszony pál- fordulása. Erzsiké sajnálkozott, hogy nem mehetnek együtt tovább, holott mennyi mindent szeretett volna még mondani. — Üdvözlöm a feleségét, és igazán ... ne értsen félre ... Ha segítségre van szükségük, mi na­gyon szívesen ... Maguk fiatal házasok. Kisgyerek, nagymama, berendezkedés... Van félretett pénzünk is. Bármikor kölcsön­adunk, csak szóljanak ... Vegyék úgy, hogy kommunista adja kom­munistának ... Van elég búto­ruk? Ne vegyék sértésnek, de ná­lunk jó pár darab porosodik a padláson. Míg venni tudnak, odaadjuk. Felesleges szőnyegünk is van .. . Bálint cudarul érezte magát. Émelygett. Rontóné lázas igyekezettel ajánlkozott mindenre. Hogy, ami­kor felgyűlik otthon a Botos- né dolga, szívesen elmegy hozzá­juk, s ketten ripsz-ropsz kitaka­rítanak. De még akár vacsorát is főzhetnének néha-néha közösen. Költői hévvel talált ki újabb és újabb ötléteket. — Hova gondol, elvtársnő ... Nem. Dehogy. Köszönjük, de bol­dogulunk mi a magunk erejéből is... A brigádvezető kimelegedett a kínlódásban. Most már irtózott az asszonytól. Különösen az utolsó felajánlkozás rémítette. Még hogy össze járnának! Nem szégyellik, hogy egyelőre igen össze kell húzni magukat. De szegénységü­ket senki ne éreztesse velük! Mit összesajnálkozni rajtuk ez az ér. zelgő nő, ha még most a szúette, lepergett festékű ágyat látná ná­luk. Mit tud ő a hozzá fűződő emlékről. Hogy az apja abban várta őt vissza a frontról — már halálos betegen. Hogy halála előtt egy nappal abban ivott először életében pezsgőt, amit a fia a szovjet parancsnokságon kapott egy kis kőműves munkáért — rá­adásként, karácsonyi csomagban. Hogy az utolsó örömtől és már a pusztulásban bomló aggyal abban próbálta még egyszer eldúdolni legkedvesebb nótáját: „Esik eső szép csendesen csepereg, öreg hu­szár a városban tekereg ...” Akkor még igazi nyomorúságos tanyája volt a házuk. Az öreg Botos újságpapírra kiterítve fe­küdt az ágy előtt, míg meghoz­ták a koporsót. De siránkozna ez az ömlengő nő, ha megtudná: „Ó, ó szegé­nyek, és még ezen is alszanak?!” De miért tartoznának magya­rázattal? Lassan majd csak ösz- szeszedik magukat. Mióta a szö­vetkezetben vannak, szép kis haj­lékot emeltek maguknak. Meg van rendelve az új szobabútor is. Üj utánra készíti el a híres j.-i asztalos kátéesz. Fejét ingatta, hátrált, vonszol­ta át az árkon a kerékpárt, s csak arra várt, hogy lélegzetvé­telnyi szünetet tartson az asz- szony. Illik, nem illik, a bicik­lire kapott, s leereszkedett a nyárfaerdőbe. — Még egyszer köszönjük elv­társnő, de nem ... semmire nincs szükségünk ... Szép álmokat! Rontóné nem felejtette eil, hogy semmit nem fogadott el a bri­gádvezető. Nem fogta a hely, a munkacsapat. . Üj munkakörre ácsingózott. Meghallotta, hogy a nagy munkák idejére konyhát nyitnak a központi tanyán. Durcásan jelentkezett kérésé­vel. — Engedjen el, Botos elvtárs. Hátha a konyhán könnyebben beilleszkedek. — Semmi akadálya. A szövetkezet vezetősége meg­csinálta a költségvetést, mennyi­ből lehet tartalmas, ízletes ellá­tást nyújtani a tagságnak. Rontóné mindjárt kiokoskod- ta, hogy szerezzen itt érdeme­ket; spórol az ellátmányon. Hol a lisztből takarékoskodott, hol a húsból, zsírból csípett le. Núdli volt ebédre. — Még majd elcsapják a ha­sukat — élcelődött Erzsiké, s jő kaszrojra való zsírt visszakanya- rintott a kijáró adagból. Éppen- csak csurgatott valamit a vájd- ling núdlira. Kovács Imre, a juhász is a ta­nya körül terelgette nyáját. Ebéd­kor kivette kopogósra zsírosodott tarisznyájából a hímes-virágos kis zománcos tálját, azzal ment a szakácsnőhöz. Teli is rakták neki istenesen nudlival. Elballagott vele az eperfa alá. Három téglát egymásra tett, rá­ült. A kis tálat a térdére vette. Szája körül elegyengette hamu­szürke Eajúszát, aztán hajigálta befelé villájával a prézlis golyó­bisokat. Nagyokat nyelt, nehezen csúszott a falat. — Nem embernek való étel ez, Imre bátyám — szólt neki Bokor Lőrinc, aki sose volt jóban a tésztával. — Nem telt több birka a nyájból? — Mert hogy arra kaptak rá mostanában. — Az ám, máma miért nincs hús? — csatlakoztak többen is. — Az állatorvoson kérjétek számon, ne rajtam — mentegető­zött nyugodtan az öreg. — Annak meg mi köze ehhez? Erre elbeszélte a juhász, hogy került eddig négy ízben birkahús ebédre. (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents