Petőfi Népe, 1982. január (37. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-19 / 15. szám

1982. január 19. • PETŐFI NÉPE • 5 BESZÉLGETÉS A SZEGEDI KÍSÉRLETRŐL Az egységes középiskola modellje Szegeden, a József Attila Tudományegyetem Pedagógiai Tanszékén évek óta országos jelentőségű iskolakísérleteket, végeznek. A fakultatív gimnáziumi képzés kialakításán hat évig dolgoztak. Az Oktatási Minisztérium a kísérlet alapján 1979. szeptember 1-től az ország összes gimnáziumában beve­zette a fakultatív oktatási rendszert. A kísérlet szerves foly­tatása az egységes középiskolai modell kidolgozása. Ezenkí­vül a tanszék munkatársának, dr. Nagy Józsefnek vezetésé­vel az elsajátítás irányító értékelését is vizsgálják, melynek fő problémaköre a tanulói teljesítmények és képességek mé- réses módszere. Az új iskolai modell kidolgozása a magyar középfokú is­kolarendszer átalakítását tűzte ki célul: a gimnáziumi és szakközépiskolai oktatást egységes középiskolai képzési rendszerré változtatni. A kísérlet több éves előkészítő mun­ka után az 1979—80-as tanévben kezdődött, s a miniszté­riumi rendeletek szerint az 1985—86-os tanévben fejeződik be. Az iskolakísérlet vezetőjével, dr. Ágoston György tan­székvezető egyetemi tanárral, a kísérlet elméleti kérdéseiről beszélgettünk. — Mi indokolja a középfo­kú oktatás egységesítését? — A szocialista demokratizmus kiszélesedésének, tartalmi elmé­lyülésének, a tudományos-tech­nikai forradalom kibontakozásá­nak, a tudomány termelőerővé válásának, a szabad idő növekedé­sének követelményei a társada­lom tagjaitól az elkövetkező időkben a mainál alaposabb és minőségileg is más általános mű­veltséget, szélesebb látókört, a társadalmi fejlődés gazdasági-po­litikai és kulturális összefüggé­seinek jobb megértését igénylik. A képzésben a hangsúlyt az alapelvek elsajátítására és az összefüggések megértésére he­lyezzük. Az elméleti és gyakorla­ti politechnikai tájékozottság az általános műveltség szerves ré­szévé kell, hogy Váljon. Az alaposabb és magasabb szintű általános műveltség igé­nye szükségképpen megnöveli az iskolarendszerben a mindenki számára kötelező, közös alapmű­veltséget adó képzési szakaszt. A kötelező közös oktatás felső sza­kaszába olyan orientációs rend­szert kell beépíteni, amely előse­gíti az egyéni adottságok jobb megismerését és megbízhatóan irányítja a tanulókat a tovább­tanulásukban. A tanulók jelenleg a nyolcadik osztály befejeztével eléggé nehezen döntenek további sorsuk, életpályájuk felől, korai­nak tűnik a 14—15 éves kor, ezt a. választást 16—17 éves korra kellene tenni. — A magyar közoktatás rendszerében, ha nem is gyökeres változásokra van szükség, de némi átalakítás­ra biztosan. Milyen sajátos­ságokat kell figyelembe ven­ni a közoktatás fejlesztésé­nél? — A nyolc osztályos általános iskola még mindig nem általá­nos, a szónak abban az értelmé­ben, hogy minden tanuló számá­ra az adottságainak, képességei­nek megfelelő esélyeket biztosít­son. Nem épített még ki megfele­lő pedagógiai mechanizmust a hátrányos helyzetűek felzárkóz­tatására. Ennek következtében hatékonysága nem megfelelő, a képzési szintje lefelé nivellálódik; tanulók jelentős százaléka az elő­írt tantervi anyagot hiányosan sajátítja el. Ezt feltétlenül figye­lembe kell vennünk. Éppen ezért gondoltunk arra, hogy hazánkban a közös alapműveltséget adó is­kolai képzési szakaszt csak foko­zatosan lehet növelni. — A kísérlet ilényege sze­rint a nyolc évfolyam tízre bővül, s ia jelenlegi középfo­kú és iközépiskolai oktatás /el­ső és (második évfolyama in­tegrálódik. — Az ■ integrálódás minden bi­zonnyal először a középiskolai képzésre terjed ki, s fokozatosan a szakmunkásképző intézmények­re. Kísérleteink Szegeden a Déri Miksa Ipari Szakiközépiskolában, a Radnóti Miklós Gimnáziumban, a Tisza-parti Gimnáziumban, Bu­dapesten, a Petrik Lajos Vegyipa­ri Szakközépiskolában, a Kolos Richárd Ipari Szakközépiskolá­ban, az Egressy Gábor Ipari Szakközépiskolában, most már Egységes Középiskola elnevezés­sel — folynak. Miskolcon pedig a Zalka Máté Ipari Szakközépis­kola, a Herman Ottó Gimnázium részese a kísérletnek. — Kérem, ismertesse a kí­sérlet menetét! — Felvázolt fejlődési irányaink hipotézisek. Tervezett kísérletünk az iskolarendszeri fejlődés egyik láncszemét ragadja meg, de két­ségkívül azt a láncszemét, amely a jelenlegi körülmények között a legalkalmasabb arra, h'ogy~ utat törjön az új, korszerűbb iskola- rendszer felé. Ez a láncszem a gimnázium és a szakközépiskola első két évfolyamának integrálá­sa. Egységes középiskolai osztá­lyokat alakítottunk ki, ugyanazon tantervi anyaggal. Az általános iskola nyolcadik osztálya után a gyerekek jelentkeznek a középis­kolákba, s ott a négy évből kettőt még az általános műveltség meg­szerzésére fordítanak. Ez a 8+2- es rendszer közeledik a tíz évfo­lyamú, viszonylag befejezett kö­zös alapműveltséget adó képzés­hez. Ez alatt a két év alatt a gim­náziumban és a szakközépiskolá­ban teljesen közös a képzés. A második év után választhatnak, hogy a hátralevő két évben 'hol kívánják folytatni a tanulmá­nyaikat: az elméleti (gimnázium) vagy a szakképző (szakközépisko­la) ágazatban. Azok a tanulók, akik a gimnáziumi igazgatás alá tartozó osztályokban végezték el a két közös évfolyamot, és a szak­középiskolai ágazatot választották, átmennek a szakközépiskolába, és fordítva. Szakmunkásképző' in­tézetben is folytathatják a tanul­mányaikat. A legnagyobb struk­turális változásra a szakközépis­kolákban számíthatunk, ugyanis ott teljesen újszerű az, hogy az első két évben az általános kép­zés a fő feladat, a harmadik-ne­gyedik évben csökkennek a köz­ismereti tárgyak, a szakképzés kerül előtérbe. A második év vé­gén tantárgyi szintméréseket vég­zünk. — Melyek <a további elkép­zelések? — Az 1981—82-es tanévtől a budapesti Egressy Gábor Ipari Szakközépiskolát — Egységes Kö­zépiskola elnevezéssel — olyan kísérleti iskolává alakítottuk át, ahol a harmadik osztálytól gim­náziumi, szakközépiskolai és rö­vid szakmunkásképző tanulmá­nyokat lehet helyben választani.’ A kísérleti terv .szerint eevmás után következő évben indítunk kísérleti első osztályokat. Az is­kolakísérlet felmenő rendszerben halad, az első négyéves ciklus 1983-ban, az utolsó 1985-ben fe­jeződik be. • Szegeden, a Radnóti és a Tisza- parti Gimnáziumban, valamint a Déri Miksa Ipari Szakközépisko­lában indítottak kísérleti osztá­lyokat. Felkerestük az intézmé­nyek vezetőit, hogy megtudjuk: milyen tapasztalatokat gyűjtöttek eddig. Bánfalvi József, a Radnóti Miklós Gimnázium igazgatója a következőket mondta: — Mivel a megszokott gimná­ziumi tantárgyak mellé gyakorla­ti tárgyak is felsorakoztak, így magasabb lett a tanulók óraszá­ma. Bizonyos feszültséget teremt az, hogy a kísérleti osztállyal pár­huzamos gimnáziumi osztályok­ban heti hat órával kevesebb az óraszám. Tanulóink műszaki is­mereteket is szereznek, a gyakor­lati tudnivalókat pedig a Déri Miksa Ipari Szakközépiskolában sajátítják el. Emellett nyaranta tanműhelyi gyakorlaton vesznek részt. A diákok tanulmányi ered­ményei igen jók, megfelelnek a várakozásnak. * A Déri Miksa Ipari- Szakkö­zépiskola 87 éves múltra tekint vissza. Perényi János igazgató is nagy szerepet vállal az egységes középiskolai kísérletben. — Nagy horderejű változást vá­rok az új modell általános beve­zetésétől. Már most is látom elő­nyeit, az eddigi tapasztalatok alapján. Feltétlenül kiemelkedik a korábbi modellek közül. Az el­ső két évben a közismereti kép­zés főképp a gimnáziumi óra- és tanterv alapján történik. Har­mad-negyedévben pedig a mű­szaki ismeretek dominálnak. Pe­dagógusaink, mérnök-oktatóink nagyobb hatásfokkal dolgozhat­nak, ha tizenhat éves korban megfelelő általános műveltséggel rendelkező diákokat taníthatnak a műszaki elméletre és gyakor­latra. Erre a kísérlet segítségé­vel lehetőségünk nyílott. Az új elgondolás tehát sok tekintetben hasznos. A kidolgozott kísérleti terv hipotézisei alapján eldől, hogy az új iskolamodell alkal­mazható-e a gyakorlatban. Az egységes középfokú oktatás országos bevezetéséről majd a kísérletek értékelése után dön­tenek. A Művelődési Miniszté­rium főtanácsosának egyéni vé­leménye szerint a kilencvenes években, vagy az ezredforduló tájékán .'.. Borzák Tibor Tóth István zaklatott idők (22.) Mi van velem, istenem? — rázta fel újból az urát és elmond­ta szorongásos észleleteit. Béla virgoncán felült. „Nem gyereked lesz, Erzsikéin?” Boldogan haj­totta oda a fejét, hallgatózott. Ak­korra ő is biztos volt benne, hogy valóban a szíve alatt moz­dult meg valami. Inkább VALA­KI! Hisztérikus kétségbeeséssel esett a férjének, cibálta a haját: „Mi lesz velem, te átkozott? Mondtam, kértelek, ne még! Fia­tal vagyok. Oda lesz az alakom. Téged elvisznek katonának, én meg itt maradok a magvaddal!” A gyereket elcsináltatta. Majd belepusztult. Vagy tudat alatt még azt a másikat várta vissza? A háború után is, a felszabaduláskor? Fájt legbelül, amikor a volt birtokos fiú annyira nem tudott alkalmaz­kodni, hogy a demokráciával is összeütközésbe került. Megadással fogaäta el a sors­tól, hogy a borbélysegédből lett városházi tisztviselő, Rontó Bé­la mégiscsak biztonságos élet­társ. Reggel fél hatkor — elsőnek ért a székház udvarára Rontóné. A gang fényes betonpárkányára ült, hátát a kerek oszlopnak ve­tette. Szemét behunyta, ügy tar­totta arcát a napnak. Karja li­babőrös lett, mihelyt a cirógató meleg érté. Álmodozásából Ernőd János, az öreg könyvelő zavarta fel. — Egészségünkre az éjszakai nyugodalmat. .. Hogyha volt... — Hááát... — húzta a szót Erzsiké, és kétértelműen mosoly­gott. Az alkalmazott a szépasszony csalfa tekintete szerint nyugtázta a kimondatlan választ. Pajkosan megfenyegette, s tötyögött a fa­liújsághoz. Kinyitotta a dróthá­lót leszorító lakatot, és nagy pisz­mogva rajzszögezett íel egy gép­írásos papírlapot a deszkára. Ko­pasz hájas feje kipiroslott az erőlködésbe, tarkóján rengtek a ráncok. Mi lehet az, felhívás, taggyű­lési értesítés? Már is pattant oda Rontóné? Azt hitte, kiszalad lába alól a föld a boldogságtól. Azt olvasta: „Megdicsérjük a Botos-brigád Koczog-munkacsapatának új tagját, Rontó Bélánét. Ő kezdte el a kukorica ötödik kapálását azokkal a dolgozókkal, akik az aratásban nem vesznek részt. Az elvtársnő a munkacsapatvezető távolilétében példásan irányítot­ta a munkát. Másfélszer akkora területet kapáltak meg, mint előtte való nap. Takács tsz-elnök, Botos brigádvezető.” Repesett az örömtől. Olvasni fogja nevét az egész szövetkezet. Elszégyellte magát; az éjjel még meg tudta volna ölni Botost. A dicséret szinte könnyes rajongás­sá változtatta gyűlöletét. Mégis van hát szív abbgn a mord kis emberben. Nyekergett a kiskapu, kapák koccantak. Koczogné lépett be el­sőnek. Utána az örök elégedet­len Kapusi ténfergett, őt meg Csikós Jóska követte egyked­vűen. Nézzék már, "kiírtak bennünket a faliújságra! — integette őket közelebb Erzsiké. Majd Koczog- nétól külön megkérdezte. — Hát te? ... Mit keresel a városban? Róza megkerülte az egyenes választ. Azon lomposan jött, ahogy az ágyból kikelt, és a gön­cöt felvette. Haja rendetlenül ló­gott ki színehagyott kendője alól. Jobb lábát kihúzta a csatolatlan szandálból, talpával felváltva dörzsölgette lábafejét. Zsémbelt. — Kinek van már megint ked­ve a macerára?... Kinek nem tetszik a képünk? — kereste a faliújságra tűzött írások közt a legújabbat. Majd hogy elolvasta, nem is palástolta érzését. — Még majd te leszel a mun­kacsapat-vezető. — Ne butáskodj már. Bal láb­bal keltél? ... Hol van az urad? — Ddlga van... Ha végez, ki­jön ... —r Az írásra intett. — Nélküle is tudod, mit csináljunk. Rontónéval aznap madarat le­hetett volna fogatni. Jól rávert a többiekre. Még mérgelődtek is rá, hogy egyszerre milyen jó pal­lér lett, úgy érti a noszogatást. Mindenre csak nevetett. Nem lehetett megsérteni. Néha, mikor túlságosan meg­szaladt, nagykegyesen bevárta, hogy utolérjék. Ügy érezte, nincs senki a munkacsapatban, akit ne hagyna a porosálláson, ha ver­senyezni kellene. Meg-megvárta szóval az immel-ámmal kapálga- tó Koczognét, aki fagyos képpel engedte el füle mellett a szurká- lásokat. Még jobban ráhúztak, mint legutóbb. Estefelé kifáradva, szótlanul ballagtak hazafelé a vasúti töl­tést kísérő csapáson, a mélyedés­ben. Az országúton nagy port ver­tek a teherautók, motprok. Az asszonyok szemük-szájuk elé kapkodták kötőjüket, de a fér­fiak szidták a strandolókkal ha­zafelé csörömpölő kimustrált maszek-buszt. Messze volt még a téglagyár veres kéménye a város alatt. Rendíthetetlen nyugalommal ere­gette a füstöt a kertek fölé. Egyik csőszkunyhóból sült sza­lonna illata szivárgott át az élő­sövényen. Kellemesen bizserélte orrukat. A sínekről egy csapat libát hajkurászott két kisgyerek. Mezítelen lábukat csak úgy kap­kodták az éles köveken. Biciklicsengő harsant közvet­lenül a sarkukban, ijedten lép­tek oldalt. De már fel is derül­tek. Botos Bálint fékezett le mel­lettük. — Tartson velünk, Botos elv­társ! — örvendezett legjobban Rontóné. — Megver az asszony. Meg­ígértem, hogy most az egyszer napvilágon hazaérek ... Azért csak leszállt a brigádve­zető, s felvette velük a lépést, öt már teljesen az aratás kötöt­te le, nem érkezett kinézni a tengeriföldre. Beszélgettek, mennyi a szem­veszteség, mennyi torzsot hagy a kombájn, s hogy mit ad holdja. Botos újságolta, hogy a Sántha- brigád is kiemelkedően teljesít, de ők is „csak” negyedszer ka­pálnak még. Rontóné szíve hevesen vert. Elsősorban neki szól az elisme­rés. — Pista bátyám máma se volt kint? Koczogné kissé epésen felelt. — Megvagyunk már nélküle is. Nem pótolhatatlan. Dolga volt. A brigádvezető semmit se szólt. A vásártérhez értek. A gyepen gyerekek futballoztak, a cédula­ház előtti kútnál nagy csapat asszony, lány trécselt. A köves- útón a csorda baktatott át, vö­rösarany por kojtorgott a nyo­mában. A tehenek felől a rét fü­veinek fanyar szaga a tej édes illatával elegyedve hömpölygőit. Egy-egy meleg bőgés úgy szállt be az udvarokba, mintha jó vas­tag bundából kelne a hang. — Na én erre — állt ki kerék­párjával Botos. Rontóné menten csatlakozott. — Én is mehetek arra. Egy-* kutya, melyik utcán indulok. A brigádvezető féllába már a pe­dálon volt. Hogy a menyecske odasenderedett, kényszeredetten visszalépett. Zavartan köszönt el a csapat többi tagjától. Mint mindig, ha Rontónéval kettesben maradt, most is ké­nyelmetlenül érezte magát. Nem tudott szabadulni az első benyo­mástól. Miért tukmálja rá ma­gát? Nincs panasz a munkájára, de mindig olyan hűhóval adja tudtára mindenkinek, hogyő is jelen .van. Erzsiké nagy igéző szeme őszintén kerekedett a brigádve­zetőre. — Botos elvtárs —, szólalt meg halkan — nem helyes az, ha mi kommunisták neheztelünk egy­másra ... És végeredményben azt sem .tudjuk, miért... Bálintot váratlanul érte a nyílt­ság. Bele is botlott a pedálba az asszony második mondatánál. (Folytatjuk) * Hűséges volt és fáradhatatlan Alpári Gyula születésének centenáriuma Száz évvel ezelőtt, 1882. ja­nuár 19-én született Dúnaföld- váron a magyar és a nemzet­közi munkásmozgalom kima­gasló egyénisége, a nagy mű­veltségű, széles látókörű marxista tudós és forradal­már, a marxista művek egyik első hazai tolmácsolója, fordí­tója, propagandistája, a marxizmus—leninizmus egyik korabeli legképzettebb ma­gyarországi képviselője, taní­tásainak terjesztője. Már 16 éves korában — po­zsonyi diákként — megismer­kedett Marx műveivel. Nem­csak olvasta, hanem terjesztet, te is azokat. Ki is zárták az iskolából. Budapestre költö­zött, és házitanítóként kereste meg a létfenntartásához szük­ségest. 1902-től jelentek meg írásai a szociáldemokrata párt lapjában, a Népszavában és a Népszava Naptárában. Ekkor már több nyelven beszélt és fordított. Nem véletlen tehát, hogy a szociáldemokrata párt vezetősége felfigyelt a nagy tudású, éles eszű fiatalember­re, és bevonta a párt munká­jába, napidíjasként a pártiro-' dán. A következő őszön bevo­nult katonának, és három évet szolgált. Innen is küldte írá­sait a Népszavának. Beszámolt a kaszárnyákban lejátszódott vérlázító eseményekről, a ki- kötétésekröl, vasraverésekről, öngyilkosságokról, < egyszóval az egész kegyetlen bánásmód­ról. Leszerelése után, 1906-ban az ifjúmunkás-mozgalomban folytatta tovább baloldali te­vékenységét. Szerkesztette az Ifjúmunkás című lapot, amely vezetése alatt -hamarosan az if­júsági mozgalom szervezőjé­vé vált. Ennek eredménye lett az 1907. márciusi első ma­gyarországi ifjúmunkás-érte­kezlet, amelyen az egyik elő­adó, Alpári Gyula volt. In­dítványára az országos érte­kezlet kimondta, hogy csatla­kozik az alakuló nemzetközi ifjúmunkás-szövetséghez, és részt vesz annak Stuttgartban tartandó kongresszusán, és képviseletével Alpári Gyulát bízta meg. így jutott el Né-A metországba, ahol Mehring és August Bebel előadásait hall­gatta. Stuttgartban a II. In- ternacionálé kongresszusán is­merte meg Lenin, Rosa Lu­xemburg, Clara Zetkin és má­sok nézeteit, a revizionista tanok elleni harcot. Itt, a viák füzében vált harcos, tudatos baloldali szociáldemokratává. Hazatérése után azonnal csatlakozott a párt baloldali ellenzékéhez, amelynek ekkor olyan képviselői voltak, mint Rudas László, Szántó Béla, Szabó Ervin, Vágó Béla, László Jenő és mások. Ellen­zéki ,nézetei miatt a pártnál vem kapott újra állást, így Szabó Ervin segítségével az egyik kerületi népházban se­gédkönyvtárosi álláshoz jutott. 1910-ben baloldali tevékeny­sége és nézetei miatt kizár­ták a magyarországi szociál­demokrata pártból. A forradalmak idején részt vett a két kommunista lap, az Internationale és a Vörös Új­ság szerkesztésében is. A Ta­nácsköztársaság alatt Alpári Gyula Kun Béla külügyi nép­biztos helyettese lett. Az ápri­lisi választásokon a VI.1 kerü­leti munkás- és katonatanács tagjává választották meg, a júniusi pártkongresszuson pe­dig ő fogalmazta meg az egye­sült párt programtervezetét. A Tanácsköztársaság leveré- *sét követően néhány heti buj­kálás után külföldre ment. Európa számos országában élt és tartózkodott hosszabb-rövi- debb ideig. Csehszlovákia, Né­metország, Ausztria, Svájc, Franciaország, a Szovjetunió, Olaszország, Belgium,', Svédor­szág útjának egy-egy állomá­sa. Mindenütt a munkásmoz­galom, a proletariátus ügyét képviselte és szolgálta. Leg-j többször illegálisan utazott, hamis iratokkal, s rejtett uta­konjutott át országhatárokon. Németországban segítette meg­szervezni a német és cseh­szlovák kommunisták képvise­lőinek találkozását. A Szovjet­unióban ott volt a KOMIN­TERN III. kongresszusán. Ez a kongresszus Alpári Gyula életében nagy forduló­pontot jelentett. Itt határoz­ták el egy nemzetközi sajtó- tájékoztató kiadását. Ez a lap az 1NPREKORR (Internatio­nale ! Presse Korrespondenz) volt, és szerkesztésével Lenin javaslatára Alpári Gyulát Bíz­ták meg. E sajtóorgánum meg­szervezése, majd szerkesztése, fejlesztése, színvonalának emelése volt Alpári Gyula munkásságának gerince az 1921—1940 közötti években. Emellett természetesen részt vett a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom napi küz­delmeiben, harcaiban Berlin­ben, Bázelban, Párizsban. 1940-ben a francia fővárosban fogta el a Gestapo és Sachsen- hausenbe, a hírhedt internáló­táborba hurcoltak. Sötétzárka, verés, válogatott kínzások vár­tak rá, de elveit és elvtársait nem árulta el. 1944. július 17-én a tábor, udvarán kivégezték. Születésének centenáriumán a. magyar és a nemzetközi munkásmozgalom egyik kiváló publicistájára, aktív harcosá­ra emlékezik az utókor. V. S. Kiállítás a Galériában A Franciaországban élő ma­gyar származású, világhírű dísz­lettervező Trauner Sándor alko­tásaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában. A nemzet­közi filmvilág Oscar-díjjai ki­tüntetett díszlettervezőjének nemcsak ezirányú munkáit, film­díszletterveit, hanem képzőművé. 6zetj alkotásait is kiállították. Díszletterv a Szerelmek városa című filmhez. • Trauner Sándor a kiállításon.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents