Petőfi Népe, 1981. december (36. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-06 / 286. szám

Eddig ezer tanterem világítását korszerűsítették a megyében Fogadónap A Bács-Kiskun megyei Tanács végrehajtó bizottsága mezőgazda, sági és élelmezésügyi osztályának vezető munkatársai december 14. én, a jövő hétfőn ÍO-től 15 óráig fogadónapot tartanak Baján a Bácskai és a Dunamelléki TE- SZÖV székházában. A fogadónapot a járás és a vá. ros mezőgazdasági nagyüzemeinek képviselői és a kistermelők ré­szére kezdeményezték. Ezzel is közvetlenebbé akarják tenni a kapcsolatot a megyei tanács szak­osztálya és a gyakorlati termelők között. Pénteken este a Tudomány és Technika Házában taggyű­lést tartott a Magyar Elektronikai Egyesület kecskeméti szervezete. Az egyesület évadzáró tanácskozását megtisz­telte jelenlétével Romány Pál, az MSZMP Központi Bizott­ságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára, dr. Han­ga Mária művelődésügyi miniszterhelyettes, Tohai László, a megyei tanács általános elnökhelyettese, Berzsenyi Sán­dor, a MEE főtitkárhelyettese, Fischer István, a városi ta­nács elnökhelyettese. A taggyűlésen dr. Lovas Béla, a helyi szervezet elnöke az elmúlt időszak munkájáról szólva el­mondta, hogy az egyesület életé­be nemcsak a műszaki értelmi­ség, hanem a .legképzettebb elektromosipari szakmunkások is bekapcsolódtak. Ez lehetővé tette, hogy a MEE helyi szervezete nemcsak Kecskeméten, hanem az egész megyére' kiterjedően több mint egymillió-kétszázezer forint értékű társadalmi munkával se­gítse a településfejlesztési célok megvalósítását a tervezéstől a ki­vitelezésig. Ezért a tevékenysé­géért a megyei tanács és a Ha­zafias Népfront megyei Bizottsá­ga településfejlesztési emlékérem­mel, a Kecskeméti Városi Tanács oklevéllel tüntette ki az egyesü­letet. A szervezet egyéb tevé­kenysége között említette a III. Országos Automatizálásoktatási Konferencia Kecskeméten való megrendezését. Beszámolt a kü­lönböző szakmai tanfolyamok, az iskolások között rendezett elekt­rotechnikai vetélkedők, továbbá az energiaracionalizálással kap­csolatos tudományos felmérések eredményeiről. Felszólalt a taggyűlésen Tohai László, aki elmondta, hogy az egyesület nagy segítséget nyújtott a tanácsoknak a tanyavillamosí- ’ • Jobbról: a kiállítást megnyitó Komáromi Attila és Töröcsik Jolán. (Pásztor Tamás felvételei) A Hunyadi városban így csinálják Tervszerűen, folyamatosan szer­vezi a kecskeméti Hunyadivárosi Általános Iskola az intézmény és a környező üzemek, lakónegyed kapcsolatait. Segítenek és kér­nek, adnak és kapnak. Töröcsik Jolán intarziakiállítá­sa is jól illeszkedik az iskola ál­tal kezdeményezett kiállítás- sorozatba. December 11-ig dél­után 3 és 6 óra között tekinthető meg az emeleti úttörőszobában és a folyosókon. Idén is összehívták az úttörő- csapatot támogató szocialista bri­gádok, KISZ-szervezetek, vállala­tok képviselőit, hogy hangulatos beszélgetésen egyeztessék a ten­nivalókat, keressék az összedolgo­zás legalkalmasabb formáit. Így láttuk... Szerkesztőségünk már ha­gyományosan hirdette meg munkatársai számára azt a sajtónapi nívódij-pályázatot, amelyre az 1981-ben megje­lent cikkekkel, fotókkal lehe­tett benevezni. Ünnepi meg­emlékezésünk alkalmából F. Tóth Pál főszerkesztő-helyettes ismertette a bíráló bizottság döntését. A legjobb riportért Heltai Nándor, lapunk főmun­katársa kapott jutalmat (Kí- gyósi beszélgetések címmel ja­nuárban jelent meg 3 rész-, ben). Második helyezett Kutasi Ferenc, harmadik Nagy Mária (mindketten a belpolitikai ro­vat munkatársai), A sült ga­lambnak nincsen szárnya (II. 5.) és Délidőben Antallaposon (VII. 30.) című írásával. Gaz- dikné példája című vezércik­kével Ballai József vitte el a legjobb publicisztikáért járó díjat (IX. 16.), Varga Mihály Töprengés a Téli Tárlatról című kritikája lett a második helyezett. A bíráló cikkek ka­tegóriájában A. Tóth Sándor és Kohl Antal Valóban senki sem segít? (V. 21.) és Seprem az utcát (III. 3.) lett a két dí­jazott. A legjobb képekért já­ró jutalmat Tóth Sándor őszi verőfényben (X. 11.) kapta, második lett Straszer András „Weimari” ünnepség Kecske­méten (VII. 16.), 'harmadik pe­dig Méhesi Éva Űjra itt volt a nagy csapat (IV. 3.) című képriportjával. A Magyar Újságírók Orszá­gos Szövetsége megyei cso­portjának különdíját Halász Ferenc és Váczi Tamás kapta. Halász Ferenc az idegennyelv­oktatásról írt sorozatával, Vá­czi Tamás pedig az Otthon magánerőből című 13 alkalom­mal jelentkező cikkeivel győ­zött. A szerkesztőség véleménye szerint tehát ezek voltak az év kiemelkedő' teljesítményei. Mi — így láttuk... Hétfőtől új forgalmi rend a Halasi úton Kecskeméten több baleset történt a Ha­lasi út és a Szentgyörgyi Ferenc utca kereszteződé­sében, illetve, a keskeny nyomközű vas­úti átjáróban. A közlekedé­si szerencsét­lenségek meg­előzése érde­kében az út­ügyi szervek, a rendőrség javaslatára úgy döntöttek, hogy új forgalmi rendet alakítanak ki ebben a veszélyes kereszteződés­ben, természetesen ideiglenes jel­leggel, amíg a Halasi úti felüljá­ró el nem készül. Hétfőn délelőtt 10 órától a Ha­lasi utat alárendelik a Szentgyör­gyi Ferenc utcának. A Halasi út felől a városba érkezőknek el­sőbbséget kell biztosítani az egye- . nesen továbbhaladók, illetőleg a Halasi útra balra kanyarodok számára. Miután a keskeny nyom­közű vasúton vezet át a Szent­györgyi Ferenc utca, s ez bízto-. sítatlan vasúti átkelőhely, a jár­műveknek a közút—vasút keresz­teződésében meg kell állniok. A forgalmi rend változását előjel­ző-, illetőleg elsőbbségadást jelző táblákkal biztosítják. Vázlatunk a könnyebb eligazodást segíti. JLj ialfilv LaV FIGYELEM! Jövőre, a szabad szombatok bevezetésével több lesz a szabad időnk, amit jó volna mindig tar­talmasán eltölteni. Ehhez nyújt segítséget a Nők Lapja 1982-es Évkönyve, amely különösen si­keres összeállítás: szinte nincs olyan témakör, amelyben ne ad­na hasznos tanácsokat, ötleteket 1 nőolvasóinak, de tulajdonképpen a család valamennyi tagjának. Hogyan lehet változatosan, az évszak kínálta lehetőségeket ki­használva főzni? — a receptek mellékelve a „Konyhakalendá­rium ’82”-'ben. Milyen a divatos, az alkalomhoz illő öltözködés? —. megnézhetjük az évkönyv Kis divatlap fejezetében: aki szeret FIGYELEM! ^rttSdfiik ktdau nézőinket, hogy Kecskeméten december 7-től előreláthatólag 10 napig tatarozást munkálatok miatt a MESEMOZI, a STŰDIÓMOZI, az IDEGENNYELVÜ FILMEK MOZIJA a Városi mozi épületében nem tart előadást. Megértésüket kérjük. Bács-Kisun megyei Moziüzemi Vállalat Kecskemét 5892 tás megvalósításában, és országo­san is kezdeményező szerepe volt a korszerű iskolavilágítás kon­cepciójának kidolgozásában. Sze­repet játszott a munka megter­vezésében és kivitelezésében is, s ennek eredménye, hogy a me­gye 1900 iskolai tanterméből ezerben már korszerű világítás van. Reális az a célkitűzés, hogy ebben az ötéves tervben ezt a munkát be is fejezik, részben a megyei tanács támogatásával, részben társadalmi munkával. Köszöntötte az egyesület tag­gyűlésének résztvevőit Rpmány Pál, a megyei pártbizottság első titkára. Elismerően szólt többek között arról, hogy az Elektronikai 'Egyesület helyi szervezete az is­kolákra is kiterjesztette tevé­kenységét előadások, elektrotech­nikái vetélkedők szervezésével. Ez helyes, mert az, hogy hol tart majd technikailag népgazdasá­gunk az ezredfordulón, most dől el az iskolapadokban. A megyei pártbizottság első titkára végül további sikereket kívánt a helyi szervezet tagságának. N. O. Kecskeméti szerző új könyve A napokban hagyta el a nyom­dát a Kecskeméten élő Szekér Endre irodalomtörténész új kö­tete. A Forrás főszerkesztő-he­lyettese az alábbi címmel jelen­tette meg írásait a „Forrás-köny­vek" sorozatban: Érték és írás. A tanulmánykötetet Pomogáts Béla irodalomtörténész lektorálta és Goór Imre tipografizálta. MŰSOR: kézimunkázni, számtalan mintát kap hozzá. Hogyan lehet a kisla­kást is praktikus, kényelmes ott­honná varázsolni? — lakberende­zési tanácsadás képekben. Az or­vos ezúttal minden korosztálynak segítséget nyújt a leggyakoribb problémák leküzdéséhez. A jogi tanácsok témája, a lakás, szintén/ mindenkit érdekel, ötletek, tud­nivalók a kiskert műveléséhez és szépítéséhez. Emberek, sorsok — mindenki számára tanulságos magánügyek. Politika, kozmetikai javaslatok — és még egy kis il­lemtan is helyet kapott a Nők Lapja 1982-es Évkönyvében. Al­kotóinak figyelme tehát valóban mindenre «kiterjedt. Növényvédelemről kistermelőknek A csátaljai áfész házikerti és kisál-, laittenyészitő szakcsoportja évek óta nagy sikerrel szervezi a kisárutenme- lők téli oktatását. A működési körze­tébe tartozó négy község — Csátadjia, Hercegszántó, Dávod, Nagybaracska — közül december 11-én délután 2 órá­tól Hercegszántón, a művelődési ház­ban rendeznek növényvédelmi tanács­kozást, amelyen többek között' az AGROKER Vállal alt képviselői adnak tájékoztatá&t a jövő évi növényvédő- szer-, illetőleg kisgépellátásról. BEVÁSÁRLÓ KÜLÖNJÁRAT Egy rövidhír a távirati irodától: „Ezüst- és aranyvasárnap, illetVé a megelőző szombatokon külön autóbuszjárat indul Kaposvárról Budapestre, a főváros három legnagyobb üzletiköz pontjához, a Skálához, a Sugárhoz, és az EXPÖ-hoZk A Volán utazási irodá nak erre a célra nyolc autóbusz áll rendelkezésére. A különjáratot igény be Vevő vásárló, amennyiben olyan árut — televízió, mosógép — vesz, amit nem tud autóbusszal hazavinni, azt egy-két napon belül díjmentesen utána szállítják.** Alkalmi szolgáltatás, dicséret illeti a kezdeményezőket. Érdeklődtünk a kecskeméti 9-es Volánnál: nos, ők még nem hallottak erről, nem is gondol­tak rá, de elképzelhető, hogy megszervezik. Tehát: egyelőre nem, ám lehet­séges ... örömünkre azt is elmondták, hogy végső soron mindegy, kitől származik az ötlet, ha egyszer az uta sokért van, és jó és használható, ai kell venni, meg kell próbálni... Mi mást felelhetünk erre: úgy bizony! —káef— NAPTAR 1981. december 6., vasárnap Névnap: Miklós Napkelte: 7 óra 17 perc. Napnyugta: 15 óra 54 perc.. Holdkelte: 13 óra 27 perc. Holdnyugta: 0 óra 32 perc. NÉVTÁR Ma Miklós napja van. A név a szláv nyelven keresztül a görög Nikolaosz- ból származik. Elemeinek jelentése: győzelem + nép. A név cseh és szlo­vák változata Mikulás, de. nálunk ez a név csak a december 6-i ajándéko­zó, fehér szakállas, püspöksüveges öregember neveként terjedt el. Miklóst december 6-án csupán két szép női név, -a Gyopárka és a Leontina kísé­ri a névtárban. Hétfőn az Ambrusokat köszöntsük. A nevet a görög Ambrosziosz rövidü­léseként vettük át. Jelentése: halha­tatlan. December 7-én a következő nevek viselőiről se feledkezzünk meg: Agaton, Amaranta, Ambos, Ambro, Ambrózia, Amrita, Ányos és Szabin. IDŐJÁRÁS KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ 1981. december 6. délelőtt 10 óra: SKATULYÄCSKA KIRÁLYKISASSZONY Bérletszünet délután 3 óra: A CHIOGGIAI CSETEPATÉ Gózon-bérlet Kelemen László Színház - ■ este 7 óra > NAGYPAPA LÁTNI AKAR BENNETEKET Madách-bérlet MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1981. december 6. 10 órakor: Jöjj el kedves Télapó A Ciróka Bábegyüttes műsora 11 órakor: Halász Károly festőművész kiállítása Megnyitja: Romváry Ferenc művészetörténész Megtekinthető: december 31-ig 18 órakor: Diszkó Előzetes: 7-én 17 órára hirdetett Népdal­klub és Jogi tanácsadás elmarad. MOZI 1981. december 6., vasárnap VÁROSI MOZI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor! A 3. SZÁMÚ ÜRBÁZIS Csak 16 éven felülieknek! III. helyárú! Színes, angol tudományos­fantasztikus film ÁRPÁD MOZI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor! JESSE JAMES BALLADÁJA II. helyárú! Színes, magyarul beszélő amerikai westernfilm PAJTASMOZI: délelőtt 10 órakor! MÉGIS MEGLÁTOD AZ EGET MESEMOZI: fél 4 és háromnegyed 6 órakor! ÖT GIDA ÉS A FARKAS Színes, magyarul beszélő román—francia mesefilm A Városi mozi épületében a Mesemozi gyermekmegőrző jelleggel tart előadást! 1981. december 7., hétfő VÁROSI MOZI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor! A 3. SZÁMÚ ÜRBÁZIS Csak 16 éven felülieknek! III. helyárú! Színes, angol tudományos­fantasztikus film ÁRPÁD MOZI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor! HAZATÉRÉS Csak 16 éven felülieknek! Színes, magyarul beszélő amerikai film Figyelem! A Mesemozi. a Stúdiómozi és az Idegennyelvű Filmek Mozija (a Városi mozi épületében) tatarozás miatt nem tart előadást! Várható időjárás: napközben nyugat felől felhősödés. Előbb a nyugati ~ országrészben, később másutt is várható csapadék. Eső, havas eső, havazás egyaránt va­lószínű. Az eleinte gyakran erős, helyenként viharos északnyugati szél fokozatosan mérséklődik, és délnyugatira fordul. A legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet általában —1 és —6, északkeleten —6 és —9 fok kö­zött. Legmagasabb nappali hő­mérséklet plusz 1 és plusz 6 fok között. (MTI) LOTTÓ A Sportfogadási és Lottóigaz­gatóság közlése szerint a 49. já­tékhéten'5 találatos szelvény nem volt^ A lottónyeremények a nye- ' reményilleték levonása után a következők: 4 találatos szelvénye 40 fogadónak volt, nyereményük egyenként 203 783,— Ft. 3 talá­lata 5649 fogadónak volt, nyere­ményük egyenként 721,— Ft. A 2 találatos szelvények száma 163 946 darab, ezekre egyenként 30,— forintot fizetnék. — Állampolgári isme­retek. A Hazafias Népfront és a KISZ Bács-Kiskun megyei Bi­zottsága Állampolgári ismeretek címmel vetélkedősorozatot indí­tott a megye középiskolásai ré. szére. Ezekben a napokban zajla­nak a városi csapatversenyek, míg a területi és a megyei vetél­kedőkre decemberben, illetve ja­nuárban kerül sor. A hét sztorija Az elmúlt hetd termésből 'két ■kis írást választottunk, tehát ismét megosztva adjuk kd a díjiat. A hét sztorija címet — s vele 100—100 forint jutalmat — Horváth Gabriella (Kiskun­halas, Attila u. 9.) és Barczi- kay László (Kiskunfélegyháza, Ulésházy u. 24.) egy-egy mü­ve érdemelte ki. Judit felháborodása A négyéves . Judit, lelkesen szavalja az oviban tanult ver­set: „Ej, mi a kő tyúkanyó ...” Ismeri Petőfi nevét, behatóan érdekli a költő személye is. Nagynéniével nyáron Kiskőrö­sön, a Petőfi-szülőházban járt. Boldogan nézelődött, végül -megkérdezte: — Petőfi öreg bá­csi volt, amikor meghalt? — Nem — hangzott el a válasz — fiatalon esett el a szabadsá­gért, Mire Judit rövid habozás után őszinte felháborodással kiáltott fel: — /líát nem- volt neki szabad szombatja?! Diszkréten Két férfi este, a munkásszál­láson. Egyik a másikhoz: — Alszol? — Nem. — Adnál egy százast else­jéig? — Tudod mit? Mégis inkább alszom! A RENDŐRSÉG KÉRÉSE Budapesten, 1981. december 4-én lLlS-kor a XII. (kerület, .istenhegyi út 69. szám előtt ismeretlen személy ál­tal vezetett PV 72—07-es forgalmi rendszámú gépikocsi egy szabályosan parkoló személygépkocsinak ütközött. Az összeütközés következtében a par­koló gépkocsi vezetője megsérült, és kórházba kellett szállítani. A baleset után az ismeretlen járművezető a kö­telező segítségnyújtást elmulasztva a helyszínről elhajtott a A vizsgálat ada­tai szerint a PV 72—07-es forgalmi rendszámú személy-gépkocsit novem­ber 26-án ismeretlen tettes vagy tet­tesek ellopták. A baleset következté­ben a PV 72—07-es forgalmi rendcz.s­— A REPÜLÉS Baráti Kör decem­beri összejövetelét holnap, hétfqn este 6 órakor rendezik Kecske­méten, a Megyei Művelődési Köz­pontban. Rév Pál, a Közlekedési Múzeum nyugalmazott tudomá­nyos főmunkatársa tart vetített­képes előadást közforgalmi repü­lésünk felszabadulás utáni fej­lődéséről. — Meglepetés az ebédhez, öt­százhetven kecskeméti gyedek napi étkeztetéséről gondoskodik a Éács-Kiskun megyei Vendég­látó Vállalat. Egyetlen menza-ét­kezdében, -ebédlőben sem feled­keztek meg a Télapó-ünnepről: a ♦ tányérok mellé helyezett kis ajándékok osztatlan sikert arat­tak a fiatalok körében. — Megszűnt a halpusztulás. Az el­múlt hónapban halpusztulást észleltek a szegedi Holt-Tiszaág egyes szaka­szain. A Mezőgazdasági és Élelmezés­ügyi Minisztérium vízélettani labora­tóriumában és az Alsó-Tiszavidéki Víz­ügyi Igazgatóság vízminőségi labora­tóriumában végzett vizsgálatok során megállapították, hogy e helyeken a vízből mérgező hatású ámmónia sza­badult fel, ami oxigénhiányt is oko­zott. Mindennek előidézője az is lehet — bár ez még ném bizonyos —, hogy a szegedi Üj Elet Tsz kertészetének fűtésére fúrt tenmáikutak már lehűlt vizét november elejétől e szakaszokon vezették a holtágba. Ezt a vizet most már olyan területre bocsátják, ahol nem okozhat kárókat. A holtág vizét ugyanakkor az élő Tiszából frissítet­ték fel. Az intézkedések hatására a halpusztulás megszűnt. (MTI) Kölcsönözhető és megvásárolható mű gépkocsi első része megrongáló­dott. Ugyanez a gépkocsi I8.l0-kor a Wesselényi és a Szövetség utca sar­kán elgázolt egy idős' asszonyt. Áldo­zatát a közelben levő Színház eszpnesz- szóba vitte, majd azzal, hogy értesíti a mentőiket, eltávozott. A mentőiket azonban nem értesítette. A gépkocsivezető személyleírása: Körülbelül 180 cm magas, 25—30 év 'közötti barna hajú, körszakállt és bajuszt viselő férfi. A rendőrség kéri, hógy aki a balesetekről vagy az is­meretlen gépkocsivezetőről bármit is tud, értesítse a Budapesti Rendőr-fő­kapitányság k köziekedésrendészetét, vagy bármelyik rendőri szervet. t A budapesti, Szentendrei úti „HERMES” Általános Fogyasztá­si és Értékesítési Szövetkezet, ker­tészeti barkács áruházából a kert. barátok és a kistermelők egyaránt kölcsönözhetnek, de vásárolhat- ' nak is mezőgazdasági kisgépeket. Évente öt—hatszáz kertitraktort, kapálógépet, motoros permetező- gépet adnak el. A képen: Kisgép­vásárlók az áruházban. (MTI-fotó — Fehérváry Ferenc (elvétele — KS) Csehszlovák vámrendelet A csehszlovák központi vámhivatal tájékoztatót adott ki a kiviteli tila­lom alá eső, illetve a csak külön en­gedéllyel külföldre vihető árucikkek listájáról. Szombattól tilos Csehszlovákiából külföldre vinni mindenfajta élelmi­szert, cigarettát és dohányárut, plüss- >és bársonytextíliát, pamutárut, gyer­mekruházati cikkeiket, ágyneműt, mű- és valódi bőrből készült, valamint szönrmeárukat, mindenfajta lábbelit, bőrdíszmű termékeket és • antikvár árukat. Csak a helyi vámhatóság által ki­adott külön engedéllyel vihető ki az országiból felfújható . gumicsónak, sá­tor, hálózsák, mindenféle sportszer, takaró, kristály ' és porcelán készít­mény, zománcozott és alumínium edény, csillár, elektromos széféit)- és építőanyag. (MTI) PETŐFI NÉPI A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániai Kiadja: a Bács megy ti Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András Igazgat* Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 20-111 Telexszám: 26 216 bmlv b Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: agy bőnapra 34,— forint negyedévre 102,— forint, egy évre 400,— forint Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. dOOl. Telefon: 20-40« Igazgató: Ablaka látván Index: 2S 065 HU ISSN MIS—MBS.

Next

/
Thumbnails
Contents