Petőfi Népe, 1981. december (36. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-06 / 286. szám

s • IRODALOM • MŰVÉSZET T T • . r 1 j 1 • Szappanos Üzemi tárlatok && (linómetszet). Az összefogás gyönyörű bizo- nyitékaként született meg Kecs­keméten a legújabb — és remél­hetőleg sokáig tartó — kezde- nienyezés. Elindították útjára az „Üzemi tárlatok” elnevezésű ki- állitássorozatot. Ennek elsősor­ban az a célja, hogy komplex rendezvények segítségével köze­lebb hozzák a művészeket, az al­kotásokat a közönséghez. Szembetűnő, és külön is fi­gyelmet érdemel, hogy gazdasági és társadalmi, kulturális szervek, intézmények fogtak össze a ne­mes cél valóraváltására. Az indulás pillanataiban is nagy érdeklődés mutatkozott szé­les körben a kezdeményezés iránt. Azóta több üzemben ke­C Nagy Kristóf: TiszakUrti szo­borfülke (tölgyfa). 9 Túri Endre: Ikarusz II. (tűz­zománc). rüit sor az állandó — a vándo- roltatott — tárlat bémutatására. A jelek szerint továbbra is nö­vekszik majd a képek, szobrok iránti érdeklődés. B Mikii Fe­renc, Nagy Kristóf, Szappanos István és Túri Endre művei re­mélhetőleg egyre több nézőt von­zanak majd az elkövetkező he­tekben, hónapokban. NÉPTÁNCMOZGALOM A MEGYESZÉKHELYEN A kecskemétiek titka Az öt esztendeje alapított kecs­keméti néptáncegyüttes nevét ha­marosan megismerték a megyé­ben, az ország sok városában, külföldön. Jó hangulatú próbák Próbákon találkoztam először velük. Meglepett tudatosságuk, lelkesedésük. Szinte évente újjá kellett szervezni a csoportot, mert kit erre, kit arra szólította sorsa. A lányok férjhez mentek, a fiatal asszonyok gyereket szül­tek, a fiúkat mundérba öltöztet­ték, sokan másutt folytatták ta­nulmányaikat. Aki tehette az ideiglenesnek tekintett távoliét alatt sem szakította meg a kap­csolatait. Három éve jegyeztem föl egy próbán: Stoppal jött a szőke Adorján Tass Budapestről. Re- deczki Klári és Marosi Ica dél­ben még a bajai tanítóképző fő­iskolán jegyzetelt. Urbán Miklós Gyöngyösről buszozott haza nem utolsósorban a társak kedvéért. Ez az összetartozás a legnagyobb erejük. Egyiküket-másikukat a véletlen hozta közéjük. Vidács Sándort, a SZIM szakmunkását például Radnai Zoli beszélte rá a tánclépések bemutatásával a közös szórakozásra. A „csábítót” is csábították: Munkámnak köszönhetően többször kísérhettem külföldi úton amatőr művészeti csoporto­kat. Kedves, pompás emberekkel kerültem barátságba a hosszabb- rövidebb együttlét alatt. Csupa- csupa szép élménnyel jöttem meg a szomszédos államokból. Összetartó, kulturáltan viselke­dő közösségekről írhattam beszá­molómban. Érdekes módon a tán­cosokat éreztem a legösszetar- tóbbnak, leginkább segítségre késznek. Frissen vállalták a vá­ratlan megbízatásokat, a terven felüli feladatokat, noha az újráz- tatott számokkal mindig hosszú műsor alaposan megizzasztotta a fiúkat, a lányokat. Külföldi sikerek A MÉSZÖV révén jutott el. az akkor még fiatal Kecskemét Néptáncegyüttes a Vajdaságba. (Egyszer érdemében kellene mél­tatni a szövetkezeti vezetők hasz­nos kapcsolatokat teremtő, fenn­tartó, a közreműködő csoporto­kat olykor szinte újjáélesztő fá­radozásairól.) Zsúfolt program várta a Megyei Művelődési Köz­pont táncosait. Kitűnő együtte­sek előzetesen magasra tették a mércét, tudta mindenki. Csak az első tapsig drukkoltak. A jó érzékkel főként mutatós számok­ból összeállított bemutatkozó mű­sor föllelkesítette a közönséget. Aki járt a jugoszláviai Bács­kában, aki látta Nagy Dezső cso­portját, tremészetesnek tartja a sikert, a remek hangulatot. Azt is tudja: a föllépést követő feje­delmi vacsorához bizony bőséges­sen pakolnak homoki bort és ra­vasz vinyakot. Megtörtént, hogy addig-addig kínálgattak egyese­ket jó szívvel, amíg megverte a sok adjonisten. A Kecskemét Néptáncegyüttes valamennyi tagja tudta a mértéket, az ille­met. Inkább csak barátságból koccintottak néhányszor, szokták meg, ez a módi náluk. Hasznos „edzőtáborok” A Megyei Művelődési Központ táncosai hívtak a közeli Magony- tanyára. Nézzem meg, milyen kellemes körülmények között ké­szülnek új műsoraikra. Otthonosan mozogtak az ide­genforgalmi paradicsomban. Megmutatták a bitumenes te­niszpályát, a lubickolásra csábí­tó úszómedencét, a szaunát és a népművészeti tárgyakkal díszí­tett társalgót. Mesélték: a bát­rabbak lovagolhattak egyet a tanyát övező réten. Az istállók­ban pihenő négylábúak közül persze csak a próbált szelídeket nyergelték meg számukra, de hát minden kezdet nehéz. A társaságot jól összehozó, a gyakorláshoz kitűnő feltételeket teremtő edzőtáborozás egy fillér­jébe sem került a fenntartó kul­turális intézménynek. Az együt­tes maga kereste meg a nem cse­kély költségeket. Még önköltsé­ges alapon sem olcsó mulatság; napi négyszeri étkezés, ingyene­sen használható játékok, nyugal­mas táj... A tulajdonos kérésé^ re többször felléptek itt időző külföldi turisták szórakoztatásá- sára. Főként az utánpótláscso­port kapott alkalmat rutinszer­zésre, képességei bizonyítására. A gyakorlati hasznon kívül táv­lati célokat is szolgáltak az al­kalmi műsorok. A belgák, fran­ciák, az olaszok, a bajorok sziru­pos pótlékok helyett a valódi magyar népművészetben • gyö­nyörködhettek. Ottjártamkor gö­rögök ámuldoztak, fotóztak, cso­dálkoztak : Olyan természetesen mozognak a táncosok, mintha beleszülettek volna a hagyomá­nyokba. Éppen ez a titok nyitja, éppen ez a természetesség a cso­port legfőbb érdeme. Összetartó közösség . — A parasztembereknek senki sem mondta, hogy mikor, mit táncoljon. Az apjától, barátaitól, barátnőitől, anyjától ellesett moz­dulatokat kombinálta, rögtönözte hangulatának megfelelően. Ilyen készségek kialakítására törek­szünk mi is. így a gyerekek ma­guk töltik ki a vázlatos koreog­ráfiát, megkapják az alkotás örö­mét, nem ' unnak meg egy-egy táncot. Helyeslőén bólogatnak Nagy Dezső szavaira az ebéd utáni esz­mecserére körém gyűlt fiatalok. A hosszúra nyúlt D. Tóth Sán­dor sok minden iránt érdeklődik. Nagyon sajnálja, hogy az ének­zenei iskolában keveset hallott a néptáncról, Kodályról. Kitűnően érzi magát a Kecskemét együt­tesben, sokat tanult. Marad egy darabig, az biztos. A próbákat kedveli leginkább. A bájos Bajnóczy Marianna egyike a legfiatalabbaknak. A leninvárosi általános iskola jól tanuló nyolcadikosa. Már az utánpótláscsoport minden mű­sorszámát ismeri. Élvezi a test­mozgást, a társaságot. A GAMF- on oktató édesapja, édesanyja jó helyen tudja gyérekét, hálás’ á kislány okos foglalkoztatásáért. Jó néhány szülővel együtt szíve­sen segítenek, ha munka adódik. A sok — dé mégis kevés — ruha rendben tartása, a csomagolás, a felügyelet nem nélkülözheti az édesapák, édesanyák közremű­ködését. A Katonás Varga Beatrix moz- Y gásáról első pillanatra érződik, hogy sportkedvelő kislány. Szí­vesen táncolna többet, kevesli a próbákat. Több fiú kellene fmo­solyog, nem azért), általában új emberekre lenne szükség. Ügy érzi, kevesen vannak. Ami a szí­vén a száján: jólesne egy kicsit - több hivatalos szakmai megbe­csülés. Tabajdy Yvett szakiskolás nem sokat törődik azzal, hogy egyik­másik társa megmosolyogja kedvteléséért. Inkább sajnálja azokat, akik még nem ízlelték meg a dél-alföldi táncok, a Sár­közi leánytánc szépségeit. Tudatos program Hivatkozhatnék az utánpótlás­csoporttal együtt hetv.en-nyolc- van tagú együttes szinte bárme­lyik tagjára. A legjobbakra gondolok, ami­kor bizakodva zárom cikkemet. Több kitűnő oktató, szervező ke­rült ki eddig is közülük, akik nemcsak szeretnek, tudnak is tán­colni, átérzik a népművészet je­lentőségét. Előbb-utóbb új csoportok kép­ződnek körülöttük, ahol tovább­éleszthetik azt a szellemet,- amit a Kecskemét Néptáncegyüttes­ben eltanultak. Vagyis: újra és újra keresik, a néptánc helyét, változó korunkban, újabb és , újabb erőfeszítésekkel késztetik magukat jobb teljesítményre, az együttest újabb sikerekhez. Ez a titka a Megyei Művelődé­si Központ egyik legjobb csoport­jának, a megyei néptáncmozga­lom új élesztőjének. Heltai Nándor Az Úr dilemmája A h z Ür hátradőlt felhővel bo- I rítótt karosszékében, és ' csöndesebb hozsannázásra intette állandó kórusának tagjait. Tekintetét fáradtan ráemelte a dolgozószoba színes tévéjére, s a műholdas sugárzású nemzetköz^ stúdió programjában megjelen­tek Az ember tragédiájának kép­sorai. Szinte szótagolva hallotta Madách Imre sorait: „Emelked­jél Ádám ne légy levert / Mi­dőn látod kegyembe veszlek új­ra.” Egyetlen mozdulatába került, s az angyalok abbahagyták az ő dicséretét, és sebes szárnyaikon eltűntek a tökéletességbe. A Te­remtő magára maradt. Mindent látó szemét fürkészve hordta kör­be a világegyetemen. Sorba nézte a kavargó tejút­rendszereket, a tűzcsóvákat húzó üstökösöket, a lángoló bolygókat, a szelíd holdakat és a játékosan zuhanó, csillogó-villogó részecs­kéket. A Mester elégedett volt. Alkotásában sehol nem észlelt fogyatékosságot, teremtő akarata szerint történik minden. Aztán, hosszú idő óta először pillantott a földre, ahová valamikor a vét­kező emberpárt és engedetlen an­gyalát, Lucifert száműzte, hogy boldoguljanak munkájuk szerint. Eltűnődött. Hite szerint az em­bert teremtette legtökéletesebb­nek, önmaga lelkét lehelte bele, gondtalan életet ígért neki, csu­pán őt kellett imádnia és csak neki szolgálnia. Magához rendel­te Gábor arkangyalt, aki annak idején lángpallosával maga haj­totta végre a kiűzést, és megkér­dezte tőle: — Mondd, mi történt az emberre) és Luciferrel? Gá­bor egy kicsit furcsállta, hogy Ura az idők kezdetétől nem mél­tatta figyelemre a földet, ezért tétován válaszolt. — Hát,' az em­ber benépesítette a földet. — És Lucifer? — faggatta tovább az Ür. Gábor belátta, hogy nem ke­rülheti meg a kérdést, ezért egyenesen válaszolt. — Lucifer is utódokat nemzett, és ma már ez­rével és ezrével élnek a földön Luciferek. A i közlés láthatóan nem tet- I szett a Mindenhatónak. * Haragosan vonta össze a szemöldökét, és .csak annyit mon­dott: — Beszélj, milyen lett az ember? Az arkangyal megvonta vállát, és beszélni kezdett. — Az ember különböző lett. Bőre színe szerint, aszerint, hogy vagyonos vagy szegény, előkelő vagy sem, hogy milyen családba született, hogy milyen módon imád tégedj hogy férfi vagy nő, hogy mivel keresi a kenyerét és így tovább. Évszázadokon keresz­tül nem haltak ki azok utódai, akik Reád hivatkozva megégették Galileit, miközben a nagy moz­gás irányításával voltál’ elfoglal­va. Leszármazottaik útja a szen­vedés, a kín diadalútja volt. Há­borúk, járványok tizedelték az embert. Ebben az évszázadban két világégés volt, amikor halál­csordák nyargalták körbe a föl­det iszonyatos pusztítást végez­ve. — Uram, a bűn trónusod lábá­nál dörömbölt, amikor Lucifer ri­kácsolására millió kis Lucifer lengette égnek a karját ember­vérre szomjazva. Tömegsírok domborodnak azok fölött, akik az otthonukat . védték. Városokat ítéltek éh- és fagyhalálra. Temp­lomaidba lovakat kötöttek, évez­redes kultúrákat emésztettek el. Búzamezők váltak lángok marta­lékává, ágyúgolyók préselték ki a szőlő levét és szántották fel a termőföldeket. Árva gyermekek tízezrei csatangoltak kivert kutya módjára bombákkal szabdalt or­szágutakon és lerombolt városok füstös romjai között. Emberek millióit terelték a szögesdrótok mögé, hogy agyorekinzott, vézna testüket a krematóriumok tüze semmisítse meg. Foglyaikat meg­bélyegezték, mint a barmokat, és sátáni elgondolásaik igazolására kísérleti patkányokként használ­ták őket.'Az országutakat — mint a hangyák útjait — ellepte az otthonaikból kiűzöttek áradata, védtelen soraikat a levegőből irá­nyított technikai csodák gyilkol­ták, és vérző tetemeiket csöröm­pölő vasszörnyetegek temették el. Családok szóródtak szét, akik idővel elfelejtették otthonukat, és idegen törvények tisztelői lettek. A megmaradottak letörölték könnyeiket, és újra felépítették otthonaikat. — Az ember mégsem szűnt meg a világ titkait kutatni: behatolj az anyag rejtelmeibe, törvényeit megismerte, és szolgálatába állí­totta a természet erőit. Már a földet is elhagyta, és a kozmosz titkait tárja fel. Tudományával számos betegséget győzött le. A föld egy részén gazdagság és jó­lét uralkodik. De a gazdagság és jólét mögött közöny settenkedik. Mert hiába a bő termés, ha az ember a vegyszereivel elpusztít­ja a termőföldeket, ha a föld mé­hének kincse megmérgezi a leve­gőt, és a folyók bűzös csatornák­ká válnak. Mit ér a gazdagság, amikor milliók élnek nyomorban, és puffadt hasú gyermekek ezrei lesik a föld túlsó oldaláról érke­ző könyörado'mányt, hogy elodáz­zák éhhalálukat. Á csillogó vá­rosok rejtett odúiban nemzedé­keket pusztít el a kábítószer, amely országhatárokat semmibe- véve, ragályként terjed tovább. A rossz elfojtásához kevésnek lát­szik a jószándék, mert ellenté­tek szabdalják a nagy eszmét. Miután az ember feltárta az atom titkát, gyilkos fegyverét a kozmoszba vitte, és nincs egy talpalatnyi hely a földön, amelyet fel ne perzselhetne. Intő szavak vesznek el az uszító zsivajban és fegyverropogásban. — Uram! Én híven szqlgállak, de teremtésed koronáját nem tu­dom dicsérni. A Teremtő mélyen lehorgasz- totta fejét, és gondolataiba mélyedt. Ha most Gábornak szegezi a kérdést, miszerint nincs-e olygn erő, amely gátat vethetne a szörnyűséges önpusz­tításnak, az arkangyal majd leg­följebb maga elé néz, megmar­kolja, és magasra emeli a pallo­sát, ahogy ez tőle várható: O pe­dig — mármint az úr — menny­dörgő hangon a színe elé idézi Lucifert. A földön ekkor egy pil­lanatra kísérteties csend lesz, mintha megszeppenne az élet. De csak egy pillanatra. Aztán majd sok ezer Lucifer rikácsolása hasít az égre, elnyomva mindent, amely a továbbélés jogát köve­teli. Az irtózatos hangzavarban riadtan néznek össze az emberek, akik eddig békességben éltek, és csodálkozva kérdezgetik egymás­tól, hogy mi történt, de magya­rázatot nem tudnak adni. Néhá- nyan még emlékeznek hasonló hangzavarra, és hirtelen eszükbe jut, hogy akkor, annak idején e hangzavart sok évig tartó vérzi­vatar követte, és az emlékezéstől összeroppanva kezükbe temetik az arcukat. Hatalmas, narancs- sárga tűzgolyó tör fel a kozmosz­ba, nyomában sötét gombafelhő borítja be az egész földet. A he­gyek fortyogó lávaként ömlenek a tengerekbe, és mint szomjas óriások, pillanatok alatt felhör­pintik a sós vizet. A folyómedrek torka kiszárad, megsemmisülnek a fák, a füvek és a virágok, mint a széttaposott pillangók. — a Teremtő — pedig né­mán szemléli majd a fo­lyamatot. Ahogy ismeri, ma­gát, ez fog történni. Mit tegyen? Töprengett, töprengett, aztán úgy döntött, hogy mára elég volt, és elbocsátotta Gábort a dolgozószo­bájából. Mennyi időt adjon még az embernek? Talán már holnap fölteszi azt a bizonyos, 'végzetes­sé váló kérdést a lángpallosú ark­angyalnak, és a színe elé rendeli Lucifert. Amikor eddig jutott az elhatározásában, kiszólt a titkár­nőjének, hogy senki se zavarja. Intett az angyalok karmesterének, hogy rövidesen kezdhetik a ho- zsannázást, és ráemelte tekintetét a színes képernyőre, hogy tovább nézze Az ember tragédiáját. Arvay Árpád ANTALFY ISTVÁN. December Hajnal hidegén kopasz fák a téren. Hangos verébsereg vitája hallik. December fénye már nem ér a sarkig, amelynek síkját immár én se mérem. Ily furcsa nászt, ily ünnepet ki tart itt? Szorongva jön az érkező — fehérben — övé az átok, és — ha jár — az érdem, amit már csak tűnt nyár emléke tarkít. lm, ez várt rám új hajnal-utamon. A tél felé vitt mindenütt a nyom. De mint a kedves és józan öröm, a zúzmarával hintett hajnalon úgy hullott rám az új nap, ami jön, s úgy törtem át borzongató ködön. (Straszer András (elvétele) dl

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents