Petőfi Népe, 1981. december (36. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-03 / 283. szám

1981. december 3. • PETŐFI NÉPE • 5. TÁRLATOK A TIZENEGYEDIK SZINTEN i ______________ __________________________— „ Nem kitalálni, megtalálni kell’ Kiskunhalas képzőművészetéről Pécsnek jelentős művészeti élete volt, s van ma is. Adott volt a lehetőség arra, hogy fotótanfo- 1,vamot végezzek, amit akkoriban a Nemzeti Galéria képzőművészei vezettek. Előadónk Aczél György vrlt. érzéssel tapasztalom, hogy az ok­tatási intézmények részvétele az, ami jelentős szerepet játszik. Egyszóval: ők a legtöbb pártfo­góink. A látogatottság úgy 800— 700 fő körül mozog, ebből 100— 150 nem kórházi dolgozó.” A főorvost kezdem úgy elkép­zelni, mint a hajdani népműve­lőket, akik akadáilyt nem ismerve nem rettentek vissza semmi erő­próbától. Feláll, s az Íróasztaláról leemelve elém tesz egy emlék­könyvet, a könyv lapjait forgat­va számtalan bejegyzés, elisme­rés sorai tűnngk a szemem elé. Árnyalatnyi büszkeség van a hang­jában egy lapra rámutatva, arra hívja fel a figyelmemet, milyen szembetűnőek az alsós iskolások „kritikái”. Düledező betűk alkotta sorok, megannyi gyöngyszem. Be- nyovszky Miklós: Huszárok, Ke­leti í Gusztáv: Patakpart, Tóth Menyhért: Oroszlán, sorolják. Ez mind-mind nagyon tetszett. Meg kell jegyeznem; Tóth Menyhért Oroszlánja köztudottan filozófiai mű, amit a felnőttek többsége A képzőművészet és én! Iga­zán szoros kapcsolatba akkor ke­rültünk egymással, amikor 1969- ben Kiskunhalasra kerültem. Az új kórház átadásával megkezd­hettem azt a munkát, amit oly sokszor elképzeltem magamnak. Ebben a hatalmas intézményben dr. Makay László kórházigazgató főorvos háthatós segítségével megnyitottunk egy olyan kiállí­tótermet, ahol tárlatokat lehetett rendezni. Ehhez hozzá kívánom fűzni: Kiskunhalason jelenleg jobb nincs, mint a kórházunké. • Diószegi Balázs festménye. Az alkotó igazi népszerűségnek örvend Kiskunhalason. Dr. Kövecs Gyula osztályvezető főorvos, a kiskunha­lasi Semmelweis Kórház pathológusa. Őszülő, kellemes modorú, energikus ember. Kellemes légkört teremt maga körül, szinte szuggesztív hatást gyakorol a kör­nyezetére. Beszélgetésünket percenként meg kell sza­kítani. Telefonbeszélgetéseket, halaszthatatlan ügyeket, hivatásához kapcsolódó teeendőket kell elintéznie. Vég­re alkalmunk nyílik arra, hogy az adott témával fog­lalkozzunk. „45 éves vagyok. Az orvostu­dományi egyetemet Pécsett vé­geztem. Hogy miért választottam ezt a pályát? Érre a válaszom rövid és nagyon egyszerű: min­dig szerettem és szeretem az em­bereket. Állandóan erős tűzzel égett bennem a vágy, hogy vala­mi pluszt nyújtsak magamból má­soknak. Hiszen kell egy legfőbb cél, amit az ember magáénak vall, ami az életét vezérli. Azon­ban az élet úgy hozta, hogy az orvosi hivatás terén nem a gyó­gyító orvos lemondással, küzdel­mekkel telített munkáját végzem, hanem a kulisszák mögött csen­desen munkálkodom. Épp ebből fakadt az a gondolat, hogy hiva­tásom mellett olyan területet ke­ressek magamnak, ahol ezt a mindig dédelgetett, féltve óvott vágyamat még tudom valósítani. És ez a képzőművészettel való testvéri egybeforrottság leit. „Olyan, mint a világunk! El­lentmondásokkal telített. Azonban az ellentétek között ott él és lé­legzik meglapuilva elkövetkező jövőnknek az útja. Ügy érzem, ebben biztosak lehetünk! Itt élek, itt dolgozom. Tehát ebből eredően meg kell próbál­nom vázolni a város képzőmű­vészeti arculatát. Tömören: ezt képzőművészettel nem lehet meg­határozni. Paradoxonnak tűnik, de mégis így igaz. Van Mun- kácsy-díjas festőnk, Diószegi Ba­lázs. Van elszármazott művé­szünk, Berki Viola. Ilyen érde­Megközelítően eddig 35—38 ki­állítást rendeztünk. Ezeknek az anyagában a legutolsó kiskunha­la#! .egyéni gyűj tők tulaj donát ké­pezte. Most a napokban nyílik meg egy újabb tárlat Sugár Gyu­la festményeiből. Ezt követően decemberben Reményi Katalin ötvösm'űvész és Kolozsvári G. Miklós festőművész munkáit tár­hatjuk a közönség elé.” Mi a véleménye a mai magyar képzőművészetről? Kérdésem megválaszolásán nem sokat töp­reng. Egyszerű és tartalmas vá­laszt ad. mekkel nem mindenki ékesked­het. Az amatőr művészetek terén is jelentős eredményeink mutat­koznak. Kiskunhalas az elmúlt 5—6 évben indult igazán fejlő­désnek. Tehát egy alakuló, vajú­dó ■ város még nem viselheti vo­násain a művészeti élet jegyeit. A Semmelweis Kórház egész­ségügyi klubjának kisugárzó ere­je nem olyan nagy. Nyomban minden félreértés elkerülése vé­gett megindokolom ezt a tézise­met. A tárlatok látogatottsága nem tömegeket jelent. Kellemes nehezen fogad el. Azt írták ezek a gyerekek: J„mind nagyon’gyö­nyörű”. Ezekkel a szavakkal búcsúzott tőlem dr. Kövecs Gyula: Köztu­dott, hogy a kórház egy zárt in­tézmény. A tárlatokat minden al­kalommal a XI. szinten rendezik. Az alattunk levő X. emeleten az ellátó osztályok vannak, ezek izo­lált területek. De miért ne „fer­tőzhetnénk meg” a látogatókat a XI. emeleten bemutatott kultúrá­val!? B. A. Dűlőutakon bolyongva, parasz­toktól kérdezősködve, nehezen találunk el hozzá. Kukorica- és napraforgótáblák, gyümölcsösök, szőlőskertek között ál a 130 esz­tendeje emelt Iskolaépület. Gép­kocsink elől hatalmas ricsajt csapva kendermagos tyúkok szá­zai rebbennek odébb. Zám Tibor gumicsizmában cam­mog elénk. Először körbevezet bennünket a gazdaságon. Mi, vá­rosból érkezettek, pérsze irigyel­jük. Gyorsan lehűt bennünket: „Ennek a tanyai életnek is ára van! Mikor írni lenne kedvem, , egész nap a napraforgót csépel­hetem!” Bemegyünk a házba. A hajdani tornác beüvegezve. Hosszú kecs­kelábú asztal mellett lócák. A fa­lon fél évszázada elhelyezett már­ványtábla az 1914—18. évi világ­háborúban elesettek emlékére. „Állíttatta Felső-Szentkirály há­lás közönsége”. Huszonnyolc ne­vet véstek a márványba. Ez a társalgó. Á dolgozószobába tartunk. Megtörni a pipáját. Nem cigaret­tázhat. Szívinfarktusa volt. — Mit mondtak, miért csapott le az infarktus? Látszik a tekintetén: annyi mindent mondhatna erre! Végül e válasz mellett dönt: — ötvenkét év alatt harminc- ötször költözködtem. S mindig az „új helyzet, új tennivalók” kény­szeréből. Például az ország egyik legszebb helyéről, Parádfürdőről, két szoba, összkomfortos lakásból Biharkeresztes községi iskolájá­nak szertárába. Éppen befért egy ágy. Megnyugvást kerestem min­den költözésemmel. Rosszból váltottam rosszba, de akkor az megoldotta a helyzetemet. Ezek a költözködések nyilván megvi­seltek, noha átsegítettek kötélen, gázon, vagyis az öngyilkosságon. Életem' története válságok, meg- hasonlások története. Ezek jó­részt a könyveimmel függtek ösz- sze. Éreztem a képességemet, az energiámat, de ki kellett lépnem mindig egy körből, hogy kiélhes­sem őket. Feleség, család, gyer­mek ... Radikális szakítások árán írtam meg a műveimet. Négyszer nősültem és négyszer váltam el. S mert igazságosságra törekszem, minden házasságomból van egy gyermekem. Nem tudom, elég-e ennyi a szívinfarktushoz? — Pedagógus volt... — Hét évig tanítottam a vá­rosban, falun, tanyán. Szerettem a pedagógusi pályát. Azért, hagy- j tam ott, mégis, mert alapkérdé-, seken kellett vitatkozni... Meg sok adminisztrációs munka volt. Elegem lett belőle. — Mint író, büszkén szociográ- fusnak vallja magát. — Az emberi és a társadalmi viszonyok természetének vizsgá­latát tartom írói feladatomnak. Ma ez már természetesebben hangzik, mint régebben. Jellem­ző, hogy 1949-ben az első pálya­díjamat riporttal nyertem a Csil­lag című folyóiratnál. Az is jel­Beszélgetés Zárt Tiborral lemző, hogy ettől kezdve 1955-ig egyetlen írásom sem kapott nyomdafestéket. Egy ' ötvenötös írásommal azonban ismét pálya­díjat nyertem. Ezután sok novel­lát írtam. 1964-ben jelent meg az első kötetem Hortobágyi jegyze­tek címmel. Valóságirodalom volt a javából. Azért merem állítani, mert megalázóan kicsiny,, mind­össze 1450 példányban adták ki, de több milliós példányszámban bíráltak meg miatta. Arról szólt, hogy a minisztériumban kitalál­tak egy új gazdálkodási formát, amivel a gazdasági érdek meg­próbált fölé emelkedni az alap­vető emberi érdekeknek. Ennek lehetetlenségéről beszéltem. Vér, izzadság, por, indulatok, érdekek szorultak a könyv fedelei közé. — Látom, maga elé, a falra gombostűzte a tématerveit. Leemeli onnan. — A történelmi, gazdasági vál­tozások átrendezik az emberi vi­szonyokat. Ezeket szeretem tetten érni. A történelmi jelenlét az írói alapállásom. Épp ezért egyetlen történetet sem találok ki. Nem kitalálni, megtalálni kell! — Tervezett egy könyvet, ami­ből részleteket publikált folyó­iratokban. A címe: Bormelléki zsiványságok. Borhamisítók, ille­gális pálinkafőzők, a földalatti szeszkereskedelem alakjai szere­pelnek benne. A mű eddig nem. jelent meg. — Egy része megjelent a Ta­nyabejáró című kötetemben. De a nagy szociográfia megírásával felhagytam. Lemondtam róla. Ir­datlan nagy anyagom gyűlt ösz- sze arról, miért isznak az- em­berek, és mire- képesek azért, hogy ihassanak. És arra a meg­győződésre jutottam, ha az al­kohol nem volna, ki kellene ta­lálni. Gondoljon csak bele min­denki,» mi lenne, ha nem volna?! Igaz, hogy sok ember alkohollal a vérében öl, de hányán gyilkol­nának, ha nem fojtanák italba az indulatukat? De hát meg le­het ezt írni? — Kiszolgáltatottnak érzi az ember magát ebben a néma ház­ban a néma földek közepén. — Nem tudom, ki mondta, hogy a csend az istenek ajándéka. De így van, a csendben zúg a gon­dolat! Ide is egy kétszoba, össz­komfortos városi lakásból köl­töztem. A betonpokolból, ami a betonmennyország fintorát mu­tatja. Egyre árvább a betonvá­rosban az ember. Egyre kiszol­gáltatottabb a melegvízgyárnak, a gázgyárnak, a villanygyárnak. Itt a tanyán másképp van. Itt jó. Ősztől tavaszig tudok írni. Közben gazdálkodom, bejárok a Forráshoz, ahol a szépirodalmi rovatot vezetem. Regenerál a csend. — Nem hiányzik a városi szel­lemi közeg? — Nem tagadhatom, hogy hi­ányzik. Sok mindenre hetekig, hónapokig tartó gyötrődéssel kell rájönnöm, amit pedig egy élénk vitában fél óra alatt tisz­tázni lehetne. — Zám Tibor írásainak hőse: a valóság, így tartja mindenki. Ha egy régész fél évezred múl­va kibányássza müveit, pontos képet nyer rólunk, életünkről, gondolkodásunkról. Hátha ezt az interjút is megtalálják. Tudósít­suk őket egy érdekes részlet­ről ... Mennyit jövedelmeznek ezek a kendermagos tyúkok? — Nos, kétszáz—kétszázötven tojótyúk egy jól menő író jövee delmét biztosítja. — Ez azt jelenti, hogy az író­mesterség rosszabbul fizetett, mint a tyúktartás? — Igen. Ez is valóság! Gazda­sági valóság, amiből, mint tény­ből, előremutató tanulságok von­hatók le. Bács-Kiskunból jövök című szociográfiám az 1968-ban bevezetett gazdasági reform jiyo- mában bekövetkezett változások­ról szól. Szokatlan témának tű­nik, ugye? De hát nem csupán a fikció az irodalom termő fája! Főleg itt, Kelet-Közáp-Európá- ban nem, ahol a század legna­gyobb horderejű változásait élte és éri meg a nemzedékem. A va­lóság tehát csodálatos téma. Aki kizárólag fikciókat ír, ugyanazt teszi, mint a strucc, amikor a ho­mokba dugja a fejét. — A Túl a poklon című, nem­rég megjelent' nagy sikerű kis- , regényét a kecskeméti színház­felkérésére dramatizálta. — 1982 február végén lesz a premier. Műfaji megjelölésnek ezt adtam: Groteszk pokoljárás három szinten. Most a társkere­sés útjai és útvesztői foglalkoz­tatnak. Egy óvónő, aki társaság hiányában hirdetés útján szeret­ne megismerkedni zenét kedvelő stb. ifjúval, ötszáz levelet kapott. Itt vannak nálam. Hát nem nagy téma? G. J. m A pa, én ma reggel is elhatároztam, hogy nem ugróm a nyakadba, ami­kor értünk jössz, mert tudom, hogy anya néz az ablakból bennünket, és a nagymama már mondta, hogy anyának az fáj, és anya utána mindig sírni szokott ■. t csak az a baj, hogy ez a kis hülye öcsém úgy szalad, mint aki megőrült, és nem akarom, hogy első legyen... de azért nehogy azt gon­dold ám, hogy nem szeretlek... persze, azt hiszed, hogy én mennyire gyerek vagyok, pe­dig nem így! van... velem is lehet úgy be­szélni, mint a felnőttekkel'... csak te is olyan vagy, hogy mindig azt kérdezed mi újság az iskolában? meg, hogy hányast kaptam matek­ból ... pedig milyen jó lenne arról dumálni, hogy mennyit fürödtünk a Balatonnál anyu. val, meg Tamás bácsival... olyan jó lenne elmondani azt is, hogy Tamás bácsi irtó klassz fej, ha jön, mindig hoz csokoládét, meg a múlt héten még banánt... ez a kis hülye öcsém még mindig úgy mondja: hogy én sze­retem a banántot... és ezen olyan jót nevet- ■ nek az anyuék .'.. képzeld múlt vasárnap vol­tunk a keresztanyuéknál, és a keresztanyunak az új férje ismer téged, és amikor meglátta az öcsköst, azt mondta, hogy tiszta apja ez a gyerek... meg azt mondta, hogy még a sze­me is úgy áll, mint a te szemed... erre mond­ta a nagymama, ha olyan lesz az öcsém, mint te vagy, akkor kitapossa belőle a lelket.. • ekkor anyu nagyon kiabált nagymamával: hogy ez nem tartozik a rokonságra és ne mondjon előttünk ilyeneket... és, hogy elege van már belőle és abból is, hogy a mama mindig mindenbe beleavatkozik... erre a nagymama sírni kezdett, és kiabált is... hogy meglátja anyu, ezért még megveri őt az is­ten ... mert így nem beszélhet senki sem az anyukájával... azután azt mondta a kereszt­anyu új férje, ne veszekedjenek, meg, hogy nem kell ebből akkora ügyet csinálni, ak­kor aztán ő is kapott a keresztanyutól, hogy ne avatkozzon bele más családnak a dolgá­ba... pedig mi nem is vagyunk család... mert úgy tanultuk az iskolában, hogy a család az anyából, apából meg testvérekből áll... a nagy családhoz meg még hozzátartozik a nagypapa meg a nagymama is... és ne félj, várjuk ám ezzel a kis hülye öcsémmel a nem szabad szombatos vasárnapot, csak ak­kor meg az anyu marad egyedül, mert Tamás bácsinak is, ma van a gyerekes vasárnapja ..'. ebből is volt már égy akkora balhé, mert a mama azt mondta anyunak, hogy vagy Tamás bácsi vagy te cseréld fel a gyerekes vasárna­pot ... erre anyu azt mondta, hogy ugyan anyuka, hagyja már ezeket a hülyeségeket... és erre a mama újra bőgni kezdett, és azt mondta, hogy bánja már azt, amiért az anyut a világra hozta ... meg még azt is, hogy soha többé nem teszi a lábát anyu lakásába, ami persze nem volt 'igaz, mert amikor az öcsém lázas lett, akkor a mama vigyázott rá... ne­hogy azt hidd ám anyuék állandóan veszek­szenek ... a múltkor is, amikor anyunak a születésnapja volt, akkor anyu kapott a ma­mától egy szép télikabátot, pedig még nyár van... igaz azt is mondta: viseld egészség­gel szegény lányom... ha már egyszer így alakult a sorsod, emiatt a szemét miatt... tudod apa ezeket a szövegeket én nem szere­tem hallgatni, mert ez a szemét, meg ettől a szeméttől. *. meg ilyeneket, ha mondanak, akkor mindig rólad beszélnek... a múltkor is Szegeden voltunk, és ez a kis hülye öcsém volt már máskor is ott veled... és volt a pia­con is... és akkor látta a Csillag börtönt... és most újra ott voltak az anyuval, a mamá­val meg a Tamás bácsival f.. és azt mondta, hogy az a nagy épület a Vörös Csillag bör­tön ... ezen Tamás bácsi állati jót nevetett, és mondta ennek a kis hülye öcsémnek, hogy ez a Csillag nem vörös... meg a mama még azt is mondta, hogy előbb-utóbb, te, apa úgyis oda jutsz ... amiből aztán megint nagy balhé lett... te, a papa mondta a múltkor, hogy látott az utcán, csak nem akart odaköszönni neked... biztosan panaszkodni is akart, mert képzeld el, az egyik este Tamás bácsi hozott egy liter parasztpálinkát... és ott volt a pa­pa is... aztán a papa úgy itta a pálinkát, mint a vizet... még mondta is anya, hogy apukám, elég lesz már... később, úgy hét óra felé elment a papa... anyu meg aggó­dott nagyon, hogy a szegény apám már me­gint berúgott... pedig nem nagyon látszott rajta ... igaz kétszer is kiesett a kalap a kezéből... aztán a papa amikor hazaért, meg­engedte a vízcsapot a kádban, hogy majd für­dik ... és bekapcsolta a tévét is... és leült a tévé elé, és azzal a lendülettel el is aludt... tudod, hogy a papáék a harmadikon laknak ... és úgy kilenc óra felé mérgelődve mesélte a szomszéd, hogy csobogást hall a fürdőszo­bában ... tudod az a szomszéd, aki a föld­szinten lakik ... hát akkor már csörgött a pla­fonból a víz... csönget erre a felette lakó­nak ... de az is térdig járt a vízben, amikor ajtót akart nyitni... no míg felébresztették a papát, meg elzárták a csapot, elmúlt tíz óra... a mama meg már hazaért..: azt me­sélték a gyerekek az iskolában, ilyen klassz balhé régen volt á házban... mindenki ve­szekedett mindenkivel... de leginkább a ma­ma a papával.'.. örültek ennek a barátomék nagyon, mert nem kellett lefeküdmiök... a mama meg azt mondta, hogy/majd ellátja a papa baját... és elővette a nyújtófát, hogy majd azzal veri el a papát... erre meg az egyik önkéntes rendőr, aki ott lakik a ház­ban, azt mondta, hogy ezt mégse kellene csi­nálni, mert hát hogy a papa rendőr, és mind­ez a nyújtófás dolog lejáratása a rendőrség­nek ... te apa, ha tudnák, hogy én ezt mind elmondtam, ebből akkora balhé lenne... csakhát nekem te vagy az apukám... és a barátaimnak nem mondhatom el, mert nem tartozik rájuk, meg nem is illik erről beszél­ni... te meg mégis csak az apukám vagy ... látod milyen rövid ideig voltunk ,csak itt... nemsokára hat óra lesz... és ha nem érünk pontosan haza, akkor meg anyu aggódik ér­tünk ... látod, most meg téged sajnállak, hogy nem lehetsz velünk... ne kísérj tovább ben­nünket, mert anya azt se szereti, ha a kapuig jössz, mert azt mondja, nem veszed észre, hogy nem vagyunk már csecsemők... na, szia apa... és el ne felejtsd, hogy két hét múlva, vasárnap, rántott csirkét szeretne ebé­delni 'ez a kis hülye öcs'ém ... Szabó Pál Miklós KARINTHY FRIGYESTŐL CSURKÁ1G: SZALAY KÁROLY ÚJ KÖTETÉRŐL Bálanyák a Prófétaképző Főiskolán A könyvek sorsáról már az ókorban Írtak, a . könyvvásárlások bonyodal­mairól ritkán esik szó, pedig olykor sokat mondhatnának egy-egy kötet olvasottságáról, az érdeklődőkről, a könyvkereskedelem állapotáról. Sza- lay Károly tizenharmadik művének gyors sikere például jelzi, hogy ked­velik tanulmányait, tematikus összeállításait. Néhány hónappal megjelené­se után hiába kerestem Bálanyák a Prófétaképző Főiskolában-t. Időbe telt, amig a könyvtárban hozzájutottam egy példányhoz. Nehezen dönthető el: írásainak tárgya, vallató figyelmének köre vonzza az olvasókat, vagy gondo­latait kristálytisztán tükörző stí­lusa. Szinte hivalkodva, ha úgy* tetszik emelt fejjel közli, hogy sokakat foglalkoztató, népszerű ügyekkel foglalkozik. Örül, ha olvassák. Két évtize­des írói pályafutásának legújabb terméke, a többféle műfajú új­ságcikket, folyóirat-közlést ősz- szegy űjtő Bálanyák a Prófétakép­ző Főiskolán már a címével is érdeklődést kelt. Többszólamú cí­me alkalmi könyvbarátok számá­ra sejtelmesen, izgatóan titokza­tos. Kik lehetnek, lehettek a bál­anyák? Mikor, hol, miért képez­hettek prófétákat? Hogyan kerül­hettek bálanyák a főiskolára. A beavatottabbaknak két közked­velt írónkat juttatja az eszébe. Csurkát és Moldovát. Amit ígér Szalay, megtartja. Szórakoztató olvasmány a Bál­anyák a Prófétaképző Főiskolán, kellemes, könnyed időtöltést áhí- tóknak. Megvilágító, jellemző ada­lékok és pengeéles tudományos igényű elemzések gyűjteménye a szakmabeliek, a tájékozottabb irodalom- és színházbarátok szá­mára. Az intarzia és rekonstrukció — például — lebilincselően érdek­feszítő, néprajzi hitelességű tudó­sítás az együk napról a másikra világvárosként pompázó Buda­pestről. „A cukrászdákat viszont rendszerint csak hölgyek látogat­ták. A legelőkelőbbnek a Gizella téri Kugler számított, kedvelt volt a Nádor utcai SÍhachner és Sugár úti Bauer cukrászda. De szivarozni egyikben sem illett, 'ha netán mégis betévedt oda egy úr — annak szólt ez a tilalom.” A Karinthy Frigyes születési körül­ményeit, első élményeit oknyo­mozó pontossággal feltáró esszé révén ugyanakkor árnyaltabban látjuk a zseniális író munkássá­gát, jobban értjük életvitelét, többet kapunk könyveiből, mivel „Karinthy egész írói életműve a polgári-városi, budapesti folklór­ból’ táplálkozott.” Könnyen ráléphetünk sokszínű, látszólag távoli területeken bók­lászó munkásságának közös ne­vezőjére. Akár Tersánszkyról, a „tisztességes gaztekergő”-ről, akár a csíki Bambuc ördögről (Tamási Áron hiedelemvilágáról) szól, akár a „Fejbe vágott prö- vincializmus”-t, azaz Mocsár Gá­bor jeles szatíráját méltatja, foly- ton-folyvást mindig nemzet- és emiberépitő szándékkal, mindig az értelem, az emberség szószólója. Következésképpen demokrata és igazságpárti. Csák csomagolt hazugság, csak a valóságkerülés ingerli, hozza ki sodrából. Harag­szik a vaskalapos, rokkant lelkü­letű Gergely Sándorra, aki József Attilától Kodolányiig oly sok ki­tűnő írónk életét keserítette meg intrikáival. A balsors, a romlott közízlés, az önérvényesítési ké­pesség híján valódi értéküknél ma is kevésbé becsült írókat igyekszik beemelni napjaink kul­turális életébe. Reményik Zsig- mondot, Szentkuthy Miklóst pél­dául. Moldova szatíráiról írt ta­nulmánya gondolatgazdagságát, fogékonyságát, elemző hajlamát példázza. A Bálanyák a Prófétaképző Főiskolán jó kalauz újabb irodal­munkhoz, új szempontokkal, in­formációkkal táplálja a nemzeti önismeretet. Heltai Nándor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents