Petőfi Népe, 1981. december (36. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-24 / 301. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1981. december 24. Frankóéknál Izsákon A Sugovica öt percre van ' — Tudom, az ^ szép fiatal pár! Éppen jó he­lyen tetszik járni. Ebben a házban laknak, itt ni! — Egy roppant 'kedves, idősebb hölgy mu­tatja meg, hol keressem Haász Pál családját. Fölnézek a házszámra: Béla király utca 4. \] Tehát, ha eddig nem lettem volna vele tisz­tában, hogy anyáink, nagyanyáink mit érte­nek a szép fiatal pár kifejezés alatt, akkor most itt, Baján ebben a percben, amint belé­pek ebbe a lakásba, megtudhatnám. Az ajtó­ban egyszerre jelenik meg férj és feleség. A férfi világosabb, a nő sötét hajú. A családfőre ráillik áz öregebbek által használt „derék” jelző: magas, vállas, erőteljes, egyenes tartá- sú. Arca megnyerő. Felesége alig marad el tőle magasságban. Termetre karcsú, de nem vékony, és szép tartássál, könnyeden jár. Az arca élénk változásokkal tükrözi érzelmeit. Jöttöm, a családdal való ismerkedési szándé­kom a meglepettség más-más fokozatát vált­ja ki nála. A szép fiatal pár akkor igazán az, ha kis­baba ül az asszony karján. Haászéknak nem egy, hanem két gyerekük van. Fiúk. Tamás már második osztályos, az alSóvárosi iskolá­ba jár. S németül is tudja mondani: Jó na­pot kívánok. Ugyanis német tagozatos osz­tályban tanul, öcsikéje, Balázska mindössze négyhónapos. — Augusztus 4-re, pontosan a nyolcadik házassági évfordulónkra jöttünk vele haza a kórházból — öleli magához Katalin asszony. — öreg házasok vagyunk — túloz tréfásan Haász Pál. ö itt született, nevelkedett a Duna-parti városban, a felesége Nagybaracskán. Azért ta­lálkozhattak, mert mindkettőjüknek a Bajai Lakberendező, Építő- és Vasipari Szövetkezet lett a nagy családja. Ott tanultak szakmát, az a közösség fogadta be és nevelte őket fel,-1 nőtté, munkássá. Oda tartoznak ma is. — A falusi fiatalokat általában vonzza a város, mert ott több a szórakozási lehetőség — mondja nevetve a fiatalasszony. — Én sem ‘ voltam másképp vele. Mindig rettentően sze­rettem táncolni. Amikor megismerkedtünk, Pali is azt állította, hogy imádja a táncot. De azóta már rájöttem, hogy füllentett a drágám. A, kis Balázs köhög egyet anyu ölében, apu gyorsabban pislog, de aztán a jó memóriája révén kivágja magát: — Hatvanhét nyarán táncbltunk együtt elő­ször, a tisztiklubban ... — Akkor az volt a legkedveltebb hely Ba­ján — világosít föl Katalin. — Még később, a házasságunk első éveiben, Tamás megszüle­tése után is eljártunk táncolni. De mostaná­ban már nem megyünk. — Aki két gyereket nevel, annak szüksége van minden megkeresett forintra, igaz, fiam? — így a férj. Haász Pál 1967-ben szerezte meg a BLÉ- VlSZmél az esztergályos szakmunkás-bizo- 1 nyítványt. Felesége három évvel fiatalabb ná­la és a kárpitosságot választotta: — Én szeretek gyönyörködni abban, amit csinálok. A kárpitos szakma olyan, hogy az ember munka közben látja, mi az eredménye az igyekezetének. A varrást szintén azért sze­retem. Ugyanis kitanultam a , szabás-varrást is. Sajnos, mégsem dolgozhatom egyik szak­mámban sem. Volt egy epeműtétem, és utána orvosi javaslatra könnyebb munkát kellett keresnem. Kénytelen voltam magánúton el­végezni a gépíróiskolát, és gépírónő lettem. Aztán később számlalikvidátori munkakörbe kerültem, onnan jöttem gyesre Balázskával. Tamás bizonyára hallotta már a papa és a mama megismerkedésének történetét, de azért figyel, nem szalasztana el egyetlen szót sem. — Hetvenháromban házasodtunk össze, amikor már hat éve ismertük egymást — me­sél a férj. — Csak hetvenkettőben vált szoro­sabbá a kapcsolatunk, aztán megkértem Ka­ti kezét. Egy KISZ-kiránduláson határoztam el magam, Csanádon a Duna-parton. Előtte' éveken át egy társaságban szórakoztunk, KISZ-tagok voltunk mindketten, sportolt ő is, én is. Szóval, volt időnk kiismerni egy­mást. — A sportolást még most se hagytuk abba, minden versenyben részt veszünk, amit a munkahelyünkön szerveznek — veti közbe Haászné. — És a nagy szenvedélyünk a Du­na! A Sugovica öt percre van tőlünk. Van egy motorcsónakunk, kiszaladunk, horgászunk, fürdünk, jókat főzünk, persze barátokkal. Pa­likám, mondd már el, hogy milyen szerencsés horgász vágy! Balázzsal szinte a Dunáról mentem szülni a kórházba. Körülpillantok a meghitt otthonban, s arra terelem a beszélgetést, hogyan teremtették meg. — Kétszobás, nem fényűző a lakásunk, de számunkra nagy kincs, keményen megdol­goztunk érte — kezdi a fészekrakás történetét a férfi. — Kati apja már régen meghalt, ko­vács volt. csak az édesanyja él, Nagybaracs­kán. Az özvegyi nyugdíjból nem vehetett, ne­künk lakást, különben is a feleségemen kívül még két lánya van. Mi szintén hárman va­gyunk testvérek, apám pék, anyám ápolónő volt, most már nyugdíjasok. Csak magunkra számíthattunk. Annyi segítséget azért kap­tunk az én szüleimtől, hogy az első években náluk lakhattunk. Haászné akkor még kárpitosként dolgozott, s havi két és fél, háromezer forintot keresett. A férje négyezret. Takarékoskodtak, míg vé­gül megvásárolhatták azt a házrészt, amely­ben most laknak. A második szobát már ők építették hozzá. És boldogok benne, mert az utolsó fillérig a saját munkájukkal keresték meg a rávalót. — A berendezést részletre vettük, állandó­an törlesztenünk kell a tartozást — hallom Katalintól, de nem úgy mondja, mint aki pa­naszkodik. — Mióta Palit kinevezték műve­zetőnek, ezerötszáz forinttal kevesebb a fize­tése. — Tudod fiam, hogy nekem nemcsak a pénz számít — szól közbe a férj. — Tudom, tudom, de azért eleinte haragud­tam, amiért elvállaltad ezt a beosztást. Ezer­ötszáz forint a mi helyzetünkben nem kis pénz. Most már beletörődtem, mert látom, hogy neked ez fontos. Ésj azt is tudom, hogy szeretnek a forgácsolóban, értesz az emberek nyelvén, köztük nőttél föl. Aztán, bízom a jö­vőben, mert a szövetkezetnél boldogul, aki szeret dolgozni. Aki nem, azt kiközösítik ma-, guk közül az emberek. A Haász házaspár közmegbecsülésnek ör­vend a BLÉVISZ-nél. Pál vezetőségi tag, Ka­tit a nőbizottságba választották be. A művezetőséggel Haász Pál vállalta, hogy leérettségizik, kell munkaköre betöltéséhez. Felesége szintén középiskolába készül. A na­pi munka és a két gyerek mellett nem lesz könnyű egyiküknek sem. A. Tóth Sándor Gyermek születik Micsoda boldogság! Micsoda öröm! „Ha fiú, ha lány: mind­egy. Az a fő, hogy egészséges legyen!” így indul, így kezdődik minden,ember élete. Idősebb Frankó János felsó­— Gyorsan elszaladt az a húsz észtendő. 1961-ben alakítottuk meg Izsákon a Sárfehér Termelő­szövetkezetet. Mint szőlőtermesz­tési brigádvezető kezdtem, és azóta is ebben a beosztásban dol­gozom. Jövő év januarjaban nyugdíjba megyek. , „ , Emlékképeket idéz fel a két év­tized küzdelmeiből. — Mikor néhányan elhatároz­tuk, másképp alakítjuk életün­ket, magunk sem hittük, hogy ilyen eredményeket érünk el. Kü­lönösen kezdetben volt nehéz. Az emberek bizalmatlanok voltak, nem mindenki hitt a jovoben. Küzdelmes volt az az időszak. A kampánymunkák idején reggel i órakor kezdtük a munkát, lé­nyegében csak annyi változás volt az egyéni gazdálkodáshoz képest, hogy együtt dolgoztunk. Egy traktorunk volt összesen. A brigádban azonban soha sem csalódtam. Még ma is vannak köztük olyanok, akikkel együtt kezdtük. Büszkék vagyunk arra, hogy elnyertük az aranykoszo­rús címet. ■ .. A nemrég lezajlott szövetkeze­ti kongresszusra terelődik a szó. — Nagy utat tett meg a moz­galom az utóbbi évtizedekben. Erről gyakran megemlékeztek a felszólalók. Ki hitte volna hogy ilyen terméseredményeket érünk el. Azt sem gondoltam magam se, hogy valamikor nyugdíjat ka­punk mi parasztemberek. A köz­ség egyre gyarapodik, uj hazak épülnek, korszerűen berendezett otthonokban laknak a termelő­szövetkezeti tagok. A cserépkályha barátságos me­legében, Frankó Jánosék kelle­mes otthonában jólesik emlékez­ni. Vendéglátóm elmondja, hogy hatan vannak testvérek, négy lány és két fiú. Valamennyien szövetkezeti gazdák. Két lány­testvérük más községbe ment férjhez, ott léptek be a szövetke­zetbe. A többiek Izsákon terme­lőszövetkezeti tagok. — Ha nyugdíjba is megyek, tartom a kapcsolatot á szövetke­zettel. Azonkívül ad munkát az 1600 négyszögöl háztáji szőlő, meg a jószágtartás. A feleségem a szövetkezet részes művelője. Neki is segítek majd. _ Azt el is várom — kapcso­lódik a beszélgetésbe^ a rokon­szenves, fürge mozgású asszony, I aki néhány pillanatra otthagyta a konyhai feladatokat — annál is inkább, mert most vettünk egy japán permetezőgépet, így könnyebb lesz a munka. , Kih asználom az alkalmat es gratulálok. November 7-ere ugyanis Kiváló Munkáért mi­niszteri kitüntetést kapott. _ Nagyon meghatódtam, ami­kor átvettem —, mondja ragyo­gó arccal — hiszen életemben ez az első komolyabb kitüntetés. A páromnak már van egy féltucat. A férj szerényen mosolyog: — Ami igaz az igaz, mindig megbecsülték a munkámat. Az asszony még elmondja: — Háromezer négyszögöl sző­lőt műveltek a szövetkezet terü­letéből. A termés értékének 40 százaléka engem illet. Már tíz év óta végzem ezt a munkát. A részes művelőknek 24 napot a kö- • • • Frankó Barnabás, az egyik unoka. • Ifjú Frankó János. zösben is le kell dolgozniuk. Én ennél többet is szoktam. Frankóéknak két gyermekük van, egy leány és egy fiú. — Katalin férjhez ment, a Já­nos pedig megnősült. A lányunk műszaki rajzoló a Kecskeméti Gépipari és Automatizálási Fő­iskolán, a fiunk pedig energeti­kus az itteni állami gazdaságban, ezenkívül társadalmi munkában a pártvezetőség titkára —, közli nem kis büszkeséggel az apa. Ifjú Frankó Jánost is felkeres­tük. Elmondja, hogy az állami gazdaság sokat tesz az energia­felhasználás csökkentéséért. Őhoz­zá a villamos gépek tartoznak. Munkaszervezéssel, különböző automataberendezésekkel sike­rült elérniük, hógy mintegy 20 százalékkal csökkentették a ki­adásokat. Sok még azonban a tartalék és a tervek szerint kis számítógépek közbeiktatásával megoldható, hogy még további megtakarítást érjenek el. Ez azon­ban még csak elgondolás. — Sok elfoglaltságot ad a párt- titkári munka, de szívesen csi­nálom — mondja. — A pártszer­vezeteknek — öt alapszerveze­tünk van ugyanis — most egyre fontosabbá válik a gazdaságirá­nyítási feladatok megvalósítása. Sok szó esett erről a nemrég le­zajlott év végi beszámoló tag­gyűlésen. A kezdeményezőkész­ség megvan. Tavaly például ki­lenc fiatallal erősödött a pártta­gok létszáma. Ezek közül hetet a KISZ ajánlott. A fiatalítás továb­bi feladatunk. Karácsonykor együtt lesz a csa­lád, természetesen a három uno­ka is. A fenyőfa alatt sorakozó ajándékok bizonyára sok örömet szereznek mindenkinek. Idősebb Frankó János pedig majd emlékezik az elmúlt két év­tized küzdelmeire és arra gon­dol, amivel tőlem búcsúzik: — Ügy érzem nem voltak hiá­bavalók az erőfeszítések, a szö­vetkezeti mozgalom nagy sikere­ket ért el és örülök, hogy ebben magam is közreműködhettem. Kereskedő Sándor 1. Zsuzsáéknál — Egy mamika lakott itt az­előtt. Azé volt a ház." Tamasi József né mondja Ja- kabszálláson a tavasszal negy­venezer forintért vásárolt nád­tetős tanyáról. A házaspár első, közös szerzeménye! Mind a ketten fiatalok. A helybeli Népfront Szakszövet­kezetnél dolgoznak. Zsuzsa 20 éves, József, a férj, 26. Alig me­legedtek meg új otthonukban, máris nekiláttak, hogy az öreg tanyát valamennyire magukhoz fiatalítsák. Az udvaron volt egy bunker; a helyére ólat építettek a szárnyasoknak. Libát tartanak. Benn, a szobafal egy telet kibír meszelésig, de a mestergerendá­val nem várhattak jövő nyárig. Befestették. A padlón zöld mű­anyag szőnyeg. A mennyezetről sápadt fény vetül az, új szekrény­sorra. Felül, az üvegezett rész­ben könyvek. Zsuzsa nevet; amikor azt kér­dem, hogy „Az meg miféle vilm lány?” — Nem villany az! Jóska esz- kábált oda egy foglalatos burát, motorkejékpár-égővel. Akku­mulátorral tápláljuk. Azért olyan halvány. Különös, amit a fiatalasszony mond, de így van. Mégis!... Házi barkácsolású lámpa ide, házi barkácsolású lámpa ’ oda — Tamasiék a falutól jobbra eső második dűlőút mentén, az első' körzet 15. szám alatt gyermeket várnak! Az elsőt. — Fiatalok vagyunk — így a férj —, mire várjunk még? A kocsinkat eladtuk, hogy házat tudjunk venni. Megvan. Szoba­bútorral Zsuzsa szülei segítet­tek minket, Gáztűzhelyet, kony­habútort mi vettünk. Az összes háztartási, gépet megkaptuk nász­• Tamasiék tanyája (Straszer András felvételei) ajándékba. Azonkívül, hogy dől. gozunk a szakszövetkezetben, Matkón szőlőt, idehaza pedig illetményföldet művelünk. — Az ágyat már kinéztük a ..kicsinek — veszi át a szót Zsu­zsa. — Babakocsinak még jó lesz az enyém. Csak át kell festeni. Tolókocsit a köröszték vesznek. A nővérem és a férje. Tamasiék csupán egyet bán­nak: egy villanykaró hiányzik még, amivel az áramot hozzájuk is bevezethenék. Talán 'ezt az egy villanykarót — is leássák egyszer! 2. Mondáéknál Monda Lászlóné (23 éves) Du- napatajon, ás Vörös Hadsereg ut­ca 60. szám alatt érdekes élf ménnyel készül első gyermeke világrahozatalára. Három ■! hete a kórháziban olyan vizsgálaton vett részt, amelyen leendő mag­zatát, egy tv-képernyő jóvoltá­ból, látta! — Hogyan telnek a napjai az előzetes „híradás” után? Mondáné elmondja: — Reggel 9-kor kelek. Mivel már nem dolgozom, és a férjem is itthon van — rokkantnyugdí­jas — mindennap jól kipihenem magam. Rendbeteskem a lakást, és élem a várandós anyák hét­köznapját. Napodként egy liter tejet iszom. Szeretem a főzeléket. Cigaretta semmi, erősebb alko­holos ital egy korty sem. Leg­feljebb egy pohárka sört iszom néha. Kávéból egy felet fogyasz­tok. Se görcsöm, se hányingerem, se fejfájásom nincs. Jól érzem magam. A félidős dunapataji kisma­ma, aki máskülönben a hartai Erdei Ferenc Tsz bútorfestője, konyhájában ott őrzi „mestersé­ge címerét”: egy szép, színes mintás szekrényt — saját mun­káját —, tojás- és pogácsavirág- gal, gombákkal, csillagokkal, s egyéb motívumokkal díszítve. A fiatalasszony kedvező kö­rülmények mellett készül, az anyái hivatásra. Munkahelyétől, a festékek .vegyi gőzétől távol, tudatosan gondol a jövőre. Fo­gait orvossal időnként megvizs­gáltatja. Könyvekből szerez is­mereteket 1 az újszülött- és cse­csemőgondozásról, miközben vár­ja, hogy a kis jövevény (megmoz­duljon. Figyel... Naponta egy- órát is rászán erre. 3. Pastyikéknál * Nagyszerű anyának lenni! Olyan családban pedig, mint amilyen Dunapatajon Faragó Viktóriáé és férjéé, Pastyik Ist­váné, különösen az. Amikor meglátogattam a csa­ládot, Viktória asszonyt három gyermekével: a nyolcéves Petrá­val, a négyéves Piusszal, és a két és fél éves Paulával találtam otthon. A negyedik akkor méfi úton volt. Pastyikékról, ha akarnék, se tudnék mesterkélten írni. Lehe­tetlen. Miután a kedves, kis Piusz gondosan megvizsgálta a táskám tartalmát, s a bizalmába fogadott, nem késett a tájékozta­tással sem: — Míg a negyedik kisbaba megszületik, anyu előkészíti a holmiját. Bizony! És az ágyát megcsináljuk apuval, ketten. Itt jól állnak a dolgok — gon­dolom —, ha ilyen szeretettel­jes az előkészület a negyedik fogadására. Valóban. Viktória, aki hang­szeres zenét oktat Dunapatajon, az egyik' zeneiskola igazgatója, a szó szoros értelmében menet­kész a szülésre. Bármelyik na­pon, .bármelyik órában megérkez­het a várva várt... Azt, hogy jó helyre érkezik, nem vonom kétségbe. A nagyobb szobában a gyere­kek most is játszanak. Ez a .biro­dalmuk. Elfoglalják magukat kedvük szerint. Kisbárány, kis- cica, nagyfülű elefánt — játékok dobozszámna: van vagy három­százféle! A felét még így is a pincében tartják, másképp nem férne el. — Rendetlenség van? (Értsd: a kívülállók számára). Nem baj. Legyen rendetlenség! De ha vé­geztek a játszással a gyerekek nálunk az a .rend, hogy akkor együtt összepakoljanak. Ha lát­ná őket, amikor gyúrok ... Olyankor könyökig tésztásak. Jönnek, hogy „Én is kérek tész­tát!”'„Én is!...” Az a meglátá­som, a szülőiben — s minden fel­nőttben — kell, hogy legyen egy állandó nyitottság (közvetlenség) a gyermek iránt. Mi, a Dunához közel, jókora ártéri kirándulá­sokat szoktunk tenni. Tapaszta­latból mondom — úgy is, mint pedagógus —, hogy nem jó az a szombati típusú család, amelynél a hét végén a gyereket a tv elé ültétik, a szülők pedig mennek a saját dolguk után. Igazat adok az édesanyának, és abban is egyetértek vele: — Sok mindenre nem volnék képes, ha nem tudnám, hogy miattuk (értük) kell fáradnom. /A Bem utca 4. lakóinak száma — Pastyikéknál — azóta egy- gyel szaporodott. A napokban kaptuk a 'hírt, hogy megérkezett a negyedik. kicsi; Pastyik Pat­ricia is! Kohl Antal # Frankó Jánosné a főzésben is elnyerné a kiváló címet. (Méhesi Éva felvételei) ® A bútorfestő asszonyka odahaza kötöget. # Akkor még hárman... Azóta —vnégyen! (A Pas-í fcyik gyerekek.) V • Idősebb Frankó János mindig talál munkát a ház körül.

Next

/
Thumbnails
Contents