Petőfi Népe, 1981. december (36. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-16 / 294. szám

1981. december 16. • PETŐFI NÉPE • 5 Gyermekműfordítók sikere Szép hagyomány immár, hogy legjobb „barátunkat”, a könyvet, évenként többször megünnepel­jük. Hadd ne soroljam most fel ezeket az eseményeket. Jut belő­lük az esztendő minden -szaká­ra. Ezúttal a gyermekkönyvhetet említem, mely jóval decemberbe nyúló programjával zárja az évi sorozatot, s természetesen köny­veket kínál elsősorban az általá­nos iskolás korosztálynak, új könyveket, a kisebbeknek mesé­seket, a nagyobbaknak inkább már ifjúságiakat, sok-sok roman­tikával, meglepetéssel. Az idei gyermekkönyvhét kö­zelmúltban zárult eseménysoro­zatán nem kevesebb, mint negy­ven rendezvény zajlott le a me­gye hat városában, a könyvtá­rak, az úttörőházak szervezésé-, ben, a kisdiákok ezreinek a rész­vételével. A gyermekkönyvkiadás 1981. évi ünnepének egyik fő jel­legzetessége volt, hogy számos — játékos és nem játékos — vetél­kedőt bonyolítottak le ez alka­lommal, s ezeknek a témái ter­mészetesen könyvekkel voltak kapcsolatosak valamilyen formá­ban. A programot gazdagította a gyermek-műfordítói pályázat, il­letve annak kecskeméti ered­ményhirdetése is. A pályázatot a Katona József Megyei Könyvtár és a Magyar Űttörőszövet’ég Bács-Kiskun .megyei elnöksége hirdette meg azzal a céllal, hogy az idegen nyelvet tanuló gye;ekek ily módon is kipróbálhassák nyelvtudásukat, illetve továbbfej­leszthessék azt. A pályázat meghirdetői kíván­csian várták az iskolások aktivi­tását. Érthető, hiszen a műfor­dítás nehéz mesterség, - melyet a kitűnően felkészült — nyelvet és írást tudó — szakemberek közül is csak viszonylag kevesen mű­velnek magas színvonalon. A gye­rekek, úgy látszik, nem riadtak vissza a komoly feladattól-: a me­gye hatvan iskolájának zömmel hetedik-nyolcadik osztályos tanu­lói csaknem négyszáz pályamun­kát küldtek be. A, kiírás szerint megadott orosz mesét vagy ver­set, illetve angol mesét. kellett magyar nyelvre átültetni. A kis tanítványok a nagy szá­mú munkával ugyancsak feladták a leckét a szakemberekből álló zsűrinek. Hosszas értékelésre, töprengő összehasonlításra volt szükség ahhoz, hogy fokozatosan leszűkítsék a legjobb pályamun­kák közül a legeslegjobbak kö­rét. A bíráló bizottság értékelé­se szerint a tantervi követelmé­nyeknél jóval magasabb szintű próbatételnek a négyszáz pálya­munka szerzőjének több mint a fele jól Vagy kiemelkedően meg­felelt. A pályázat ünnepélyes ered­ményhirdetést érdemelt. Erre, a legjobb negyvenkét kis műfordí­tót hívták meg. S jutalmuk mi más lehetett volna a könyvhéten, mint értékes könyvajándék. De mert közülük is számosán kiemel­kedő teljesítményt nyújtottak, to­vábbi jutalmakat is kiosztottak, ök elnyerték a balatonfenyvesi nyelvi táborozáson való részvétel jogát. Igazán megérdemlik, hogy sokan megismerjék a nevüket: Az orosz mesefordítók közül Sipos Dóra lajosmizsei, Tibol Ka­talin kecskeméti, Vas Tamás kis­kunfélegyházi, Virág Anett bajai, Tus Flóra keceli, Koráik Mónika kecskeméti tanuló mehet a nyel­vi táborba. Az orosz versfordítás­ban Varga Ágnes fülöpházi és Jóba Andrea jánoshalmi tanuló .vitte el magasan a pálmát, az angol mesét pedig Tóth Juditnak és Méhész Attilának (mindketten kecskemétiek) sikerült a legügye­sebben magyarra fordítaniuk. Többen mindkét nyelv tudásában jeleskedtek. Közülük az említett legjobbak közé sorolták a bajai Szalontai Szonja orosz és angol mesefordítását, az orgoványi Fe- r'encz L Hilda orosz vers és angol mese műfordítását. Az egyéni jutalmak mellett el­ismerő oklevelet kaptak a leg­eredményesebben közreműködő iskolák. A pályázatot meghirdető szervek ily módon is köszönetüket fejezték ki a nyelvoktatásban, a gyerekek felkészítésében legtöb­bet vállaló pedagóguskollektívák­nak. A gyermek-műfordítód pályázat — mint azt eredményei mutat­ják — jó ötlet, hasznos kezde­ményezés volt. A tanórán kívüli nyelvgyakorlásra ösztönözte a vállalkozó kedvű gyerekek szá­zait. Az ilyen és ehhez hasonló versenyekre — még ha vetélkedő- ,túltengésberí szenvedünk is ma­napság — nagy szükség van. Hi­szen már elődeink is vallották, hitték: ahány nyelvet beszélsz, annyi ember vagy, A jelenkor emberének ebben fokozottan hin­nie kell. R. M. ÉRDEMES MEGNÉZNI Szuszékok és ablakok A művészi és a pedagógus pá­lya párhuzama egyszerre ideális, ugyanakkor rendkívül fárasztó is. Cs. Pataj Mihály, a szegedi tanárképző főiskola rajz- és mű­vészettörténeti tanszékének veze­tője évek óta e párhuzamban al­kot. Hazai és külföldi kiállítá­sain elénk tárja termékeny mű­vészi munkájának eredményeit. Legutóbb Luxemburgban aratott komoly elismerést tematikus so­rozatával, az ikonszerű nőábrá­zolás festőjeként. Az ottani mo­dern galéria 35 festményét vette meg. Nem régen nyílt meg a szegedi Horváth Mihály utcai képtárban harmincéves festői időszakának retrosprektív tárlata. Ez egyben a vándorkiállítás első kiállítása, egy év leforgása alatt Békéscsabán, Szarvason, Buda­pesten, Salgótarjánban, Miskol­ci n és az NSZK-beli Gronan- Epe városában lesznek láthatók Cs. Pataj Mihály képei. A Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula, Elekffy Jenő és Nándor Lajos tanítványa volt. Színes nyomatai* * * ■ kollázsai a komponálás lehetőségeit boncol­gatják, linóleummetszetei pedig a természetet átírtabban jelzik. Kezdetben fametszéssel is foglal­kozott Cs. Pataj Mihály. A szegedi tárlaton mintegy 120 festménye látható. Festészetében több motívum dominál, így pél­dául a szuszék. „Egy bútorda­rab, egy régi kép, egy régi népi, történelmi rekvizítum mágikus ereje megbűvöl engem. A régi idők üzenetét hordozó tárgyak­nak lelke van, a készítője és szemlélője személyiségét leheli, sugározza” — írja a festő. A szuszék láttán elképzeli nagyszü­lei életének villanásait. Játszik a felülettel, a dekoratív ábrázo­lás eszközeinek segítségével. A szuszék körül megjelenő életké­pek, családi események később csak ürügyül szolgálnak, dekora­tív síkká redukálódnak. Később eltűnik a szuszék-motívum, s elő­jönnek az emlékek: Technikában is változtat Cs. Pataj Mihály: a lendületes ecsetkezelést az arany háttér, élénk színvilág váltja fel. Ez a kifejezésmód erős dekorati- vitást, a színek uralmát követeli. Az arany felület a megszépült múltat jelzi, a képek címei — Emlékezés, Felejtés, Múló idő, Élet delén — azonban borongós, szomorú emlékeket tükröznek, melyeket nem tompa, hanem épp ellenkezőleg, élénk színekkel je­lenít meg. A színek vibrálása, a felületkezelés előbb-utóbb a tűz­zománc technikához vezető utat jelenti. (Cs. Pataj Mihályt ez ä kifejezésmód is izgatja.) Tájképein szűkebb pátriáját, az alföldi vidéket ‘festi meg, feszítő horizontokkal, széles ecsetkeze­léssel. Virágcsendéletei inkább stúdiumjellegűek. Űjabb motívum: az ablak, ahol a belső és a külső világ fókusza tárul elénk, sokszor szabálytalan képi megoldásban. Az avíttas ab­• Vízió. (Pintér József reprodukciói) lakok szárnyait ki kellene tárni, friss levegőt beereszteni a do­hos szobákba... „Az indulat és a fékező ész­szerűség szintézisét keresem több mint 30 éve a festészetemben” — mondja Cs. Pataj Mihály, A há­rom évtized produktumai a szű­kebb hazáról, az Alföldről, Sze­gedről, a családról és az otthon­ról vallanak. Borzák Tibor ARCOK ÉS VALLOMÁSOK Kőhegyi Mihály régész A bajai Türr István Múzeum tudományos munkatársa. Meg­szállottja az ásatásoknak, régészetnek, ugyanakkor jeleske­dik a helytörténeti kutatásokban, „ki-kiruccan” az irodalom- történet és nyelvészet területeire. Nemzetközi és hazai kong­resszusokon, szakmai tanácskozásokon tart előadást, s legalább két tucatra tehető azoknak a folyóiratoknak a száma, amelyek lapjain írásával eddig szerepelt. Tíznél több önálló kötete s száznál több tanulmánya jelent meg nyomtatásban. Negyven­hét éves, két főiskolás gyermeke van, s a felesége a városi ta­nács felelős beosztású dolgozója. 4 — Az egyetem után a főváros­ban kezdett el dolgozni. Mi a magyarázata annak, hogy — leg­alább is a jelek szerint — vég­képp „leragadt” Baján? Nem ér­zi hátránynak ezt? — Már kisdiák koromban sze­relmes voltam a múzeumba; va­lósággal annak falai között él­tem. Mivel az intézménynek ak­koriban nem volt régész szakem­bere, így az én szerény közremű­ködésemre is szükség volt, „ha nincs ló, szamár is jó” alapon. — Gondolom, ezért ment az egyetem archeológiái szakára... — A múzeumban adtak írást, hoygy mit dolgoztam itt addig. Ez is segített. Egyébként meglehető­sen nehezen boldogultam a fővá­rosban. Az évfolyamon én vol­tam egyedül falusi gyerek. Iszo­nyatosan megszenvedtem minde­nért. — A család, a szülői ház segí­tett? — A szívüket, lelkűket adták, hogy boldoguljak, haladjak. Tő­lük kaptam az erkölcsi tőkét. — Hatalmas dac volt bennem, hogy helyt kell állnom. Ezzel kapcso­latban gyakran felrémlik ben­nem egy emlék. Gyerekkorom­ban gereblyézni kellett aratáskor-. Nem akartam lemaradni, s az igyekezet folytán elszédültem, összeestem. — A tanárainak sokat köszön­het?. — A csodálatos László Gyula professzornak hálás vagyok a ki­tűnő indíttatásért. Megerősített abban a hitemben, hogy nem­csak önmagámnak tartozom, ha­nem azoknak is, akik bízva ben­nem, elengedtek a falumból, aki­ket képviselek. Tanáraim közül még Bauner Jánosra.és Oroszlán Istvánra emlékszem különös sze­retettel. — Ahhoz, hogy elsősorban a ré­gészeti tudománynak szenteli az életét, hozzájárult a szülőföldhöz való szoros kötődése? Valamint gyermekkori élményei is? — Döntően. Falusi környeze­tem, ottani élményeim sokat segí­tettek a tárgyak helyes értelme­zésében. — Mikor látott napvilágot a legelső írása? — Bizonyára furcsán hangzik, de még egyetemista koromban egy szarvasmarha-tenyésztésről szóló könyvről írtam kritikát. — Fő tudományos területén kí­vül ír irodalom- és helytörténeti, nyelvészeti, néprajzi, valamint ag­rár- ’“és orvostörténeti tanulmá­nyokat; tehát sokoldalú ember. Törekszik arra, hogy polihisztor legyen? — Nem. Így adódott. A nyi­tott eszű, érdeklődő falusi gyerek egyszerűen egyre messzebb akart ellátni. Persze időközben rájöt­tem: az élet rákényszerít ben­nünket a szorosabb szakosodásra. Szenvedek ettől a felismeréstől, de aligha tehetek mást a jövőben. — Tehát végül is marad csu­pán a régészet,.. — A népvándorlás korával fog­lalkozom, Sőt, ezen belül is a szarmatákkal, miután kiástam a világ eddigi legnagyobb szarma­ta temetőjét Madarason, gyerek­kori játszóhelyeim színterein. Tizenhárom éven át, tavasztól őszig az ottani gödrökben hajla­doztam. Volt rá eset, hogy a szil­veszteri fagyos idegben is ott voltam. — Sokat és sokszor olvastunk, hallottunk az ott folyó ásatások­ról. Mi a jelentősége e szokatla­nul nagy és értékes leletnek? — Az, hogy ezúttal az egyszerű embereknek, az „istenadta nép­nek” a temetőjét tártuk fel. Ha erőm, időm engedi, könyvben tá­rom az érdeklődők elé a hatal­mas munka történeti-tudományos hátterét. Az ásatás és feldolgozás áltál egy egész falu egykori élete elevenedik meg előttünk. —. Ügy tűnik, késik e könyv megjelenése... — A vidéki — a „falusi” — muzeológus élete-sorsa más, mint a nagyvárosok kutatóié. Nekem a vetélkedő kisdiák is partnerem, s részt kell vennem az intézmény egyéb, sokfajta munkálataiban is. Így a folyamatos tudományos munka bizony akadozik; olykor valósággal háttérbe szorul. — A családra, feleségre, gye­rekekre van idő elég? — Dehogy. Időnként hetekre, hónapokra' magukra maradnak. Szerencsére a feleségem zokszó nélkül vállalta a ránehezedő ter­heket. — Gondolom, hogy felesleges a szépítés: az archeológia tudomá­nya viszonylag kevés embert ér­dekel. Zavarja önt, hogy tanul­mányai nem jutnak el sokakhoz? — Egy bizonyos életkoron túl számot vet az ember az életével. Figyelembe véve ezt a szűkebb körű érdeklődést is: ha elölről kezdeném, ugyanezt csinálnám. Nem vagyok elégedetlen a sor­sommal. — Ügy ismerik Kőhugyi Mi­hályt, mint örökké eleioew, nyi­tott, közvetlen, s jókedólyü em­bert. Szokott mérges bemni, ha­ragudni, elkedvetlenedni? — örülök, hogy úja'bban öt­hatféle kenyeret sütnek, és bosz- szankodom, ha szomb aton dél­után ebből legfeljebb e.-gyfélét le­het kapni, az is péntfiki. Az or­szágban járván-kelvé n szívesen időzik el szemem ú j létesítmé­nyeken, de fizikai fájdalmat ér­zek, ha azok hivalko dóak, célsze­rűtlenek, rombolják, a régi, vá­rosképet, vagy oktalanul pusztít­ják zöldellő tereinket, életet le­helő fáinkat, parkjainkat. Meg­nyugvással vészé m tudomásul hírközlő szerveink: minőségi ja­vulását, és szerelném a torkát megragadni a ki gyónyelvűeknek; mellébeszél őknek„ ködösí tőknek, akik gyéreiknek — s akkor még finom voltom — nézik félnőtt társadalmunkat. Izzadásig szur­kolok a szavakat nehezen formá­ló kisemberek dadogó szőkimon- dásának, amikor közügyekben emelik fel igazságtól súlyos sza­vukat, s szeretném kilencágú kor­báccsal világgá kergetni a kiski­rályokat, akik népünktől kapott megbízatáisúkat hitbizománynak tekintik, <ás az egyetemes érdekek helyett saját pecsenyéjüket sütö­getik: emberi gyengéiket klikkek szervezésével, szakmai tudatlan­ságukat riőgös nagyképűséggel, erőfitogtatással és asztal tverő üvöltözéssel próbálják leplezni. S sorolhatnám még tovább, de ta­lán enny iből is érthető közérze­tem változó volta. Persze: akik­nek nem inge, ne vegye magára. — So kot dolgozik, sokat ír. Ebből ctzt következtetjük, hogy sokat is keres? — Ű/jy látszik, a mostani idő ilyen szempontból nem kedvez a magunl cfajtának. Sem Dökmag- árus, sem pedig pisztrángsütő nem viigyok. De nem akarok pa- naszko dni. Másfajta gazdagság is van..., Varga Mihály EGY FÜZET MARGÓJÁRA Módszerek Dunavecséről A Petőfi Sándor nevét viselő dünavecsei művelődési házból kilépve az ember hajlamos el­hinni, hogy vannak még csodák, s ezek a közművelődést sem ke­rülik el sorsszerűén. Különösen akkor tűnnek szembe a helyi kezdeményezések, ha valaki tud­ja, hogy nagyobb intézmények is ötlettelenséggel, fásultsággal küszködnek. Minden további magyarázgatás helyett, íme két kiragadott hét programja: Galambos Erzsi és Hawmann Péter előadói estje, Ip per Púi’ külpolitikai ankét ja, előadást tart dr. Gonda György államtitkár, az Országos Környe­zet- és Természetvédelmi Hiva­tal elnöke, találkozhatnak az ér­deklődők Kaisai Elek történész­szel, szerzői estet tart Juhász Fe­renc Kossuiih-díjas költő, a házi­gazda Bata Imre irodalomtörté­nész, százhetven érdeklődőt vonz dr. Czeizel Endre genetikus, aki a Korunk tudománya című soro­zat egyik előadójaként érkezik a 4600 lakosú nagyközségbe. Köz­ben gyermekfoglalkozások. fest­ménykiállítás, kalocsai rendez­vénysorozat, politikai könyvnapok követték evvmást és Gerald Philippe archív filmjei peregtek. Háttérmagyarázattal egy új kiadvány első száma, a Módszer­tani füzetek bevezetője szolgál. A Duna meliéki művelődési há­zak együttműködéséről írja az igazgató-szerző, Farkas József: „Azok a művelődésiotthon-igazga- tók, akik szabad elhatározásiből, topográfiai közelségüket kihasz­nálva közös tevékenykedésre gondoltak, a kis települések köz­művelődésügyét is sújtó gazda­sági szankciók kivédését és a hatékonyabb munkát tűzték ki célul. Az induláshoz nem keUe>t- tek új irodák és íróasztalok, neon volt szükség felsőbb támogatásra, önfenntartó közösködés. ez, amely a számokkal kifejezhetetlen sike­reken kívül, forintba átszámít­ható produktumot is eredmé­nyez.” Valóban, könnyebb egy drrága műsort megszerezni, ha még az­nap a szomszéd községben is biztos a fellépési lehetőség, és megoszlanak a költségek. .'Szín­házbuszt is érdemesebb úgy in­PETŐFI SÁNDOR" MŰVELŐDÉSI HÁZ DUNAVECSE MÓDSZERTANI FÜZETEK I. Farkas József I DUM-MELIill MŰVELŐDÉSI HÍZII EGYŰTTMŰlfiDÉSÉRŰl # Az új kiadvány címlapja. • Balra: Juhász Ferenc szerzői estet tartott a dünavecsei műve­lődési házban. (Fotó: Malinak Árpád) » dítani a fővárosba, ha több hely­séget ejt útba a jármű, hogy fel­vegye a nézőket. Az ötletek meg­születtek és meg is valósulnak. A kísérletekről pedig módszertani füzetek számolnak be a nagyköz­ségi tanács támogatásával _ s zázötven példányban, egyszerű­en sokszorosított formában, hogy eljussanak Szabolcs-Szatmáiba vagy Borsod megyébe is, ahon­nan a tapasztalatokra kíváncsi levelek érkeznek. Jövőre újabb füzet jelenik meg — újabb kezdeményezéseket is­mertetve. H. F. I Sopron I.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents