Petőfi Népe, 1981. november (36. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-15 / 268. szám

IRODALOM * MŰVÉSZÉT

Közösség és kultúra

A KULTŰRA mindig közösségi eredetű. Még akkor is, ha — miként a művészeti alkotások esetében — egyetlen személy hozza létre, mert ezer szállal kötődik az előzményekhez: egy-egy versformához, a nyelvhez, a használt 1 eszközökhöz (tollhoz, ecsethez, vésőhöz), eszmékhez, tapasztalatokhoz, amelyeket a közösség mnnkált ki.

De létrehozhat-e a kultúra közösséget?

Alaposabb kifejtése túl mesz- szire vezetne, mégis megkockáztathatjuk az állítást: sokkal kevesebb eséllyel. Sokszor megpróbálták már. Itt van például az eszperantó. Létre tudott-e hozni igazi közösségeket? Nem azok vállalnak-e, tartanak meg inkább egyazon nyelvet, akik egyazon közösségbe akarnak tartozni?

A példákat lehetne szaporítani, de akkor se igen jutnánk többre. Ha a valóság talaján akarunk maradni, be kell látnunk, hogy mindez azért' van így, mert a kultúra sokkal inkább hajtása, gyümölcse, mint gyökere a közösségnek', noha annak talajára — magára a létezésre,' az emberi cselekvésre, mely mindig vala-' milyen közösségben zajlik — visszahullva, kétségtelenül erősítheti azt. De mérgezheti is. (Gondoljunk. például a vallásháborúra vagy a faji alá- és fölérendeltséget hirdető tanokra!) Vannak erők, amelyek a közösséget a kö- s^ös kultúra ellenére is szétfeszítik.' Ezeknek a kultúra önmaga nem képes ellenállni. Ezért van az, hogy például azonos nyelvet beszélők is háborúznak egymással. Ugyanakkor a közös nyelv és az erre épülő szellemiség kétségtelenül óriási összetartó erő is, amelyet csak a legnagyobb, a létérdekkel .összefüggő elienerők képesék kioltani.

NAPJAINKBAN a kultúra és a közösség viszonyát illetőleg éppen az a kérdés, hogy milyen kultúra, milyen közösséget táplál, s milyen közösség milyen kultúrát sarjaszt.

A tét nem kisebb, mint az, hogy vágyott közösségi társadalmunk megvalósulását, erősödését miképp mozdíthatja leginkább előre a- művelődés. A kérdés nem válaszolható meg egyszerűen. Mert például egy műkedvelő együttes már. igazán közösségbe forraszt — véljük. Csakhogy égy- riiás'hóz él'ős" szállal kötődő tagjairól kiderülhet, hogy másutt befelé, önmaguknak élnek, s (például a lakóházban) maguknak válók, félrehúzódók. Akkor mi a megoldás? Van egyáltalán igazi, erős kapocs kultúra' és közösség

között? Azt kelil válaszolnunk: igen.

S nemcsak azért, mert hinnünk kell a műveltségben, abban, hogy amit az emberiség közösen hozott létre, annak kell hogy legyen valami értelme, hanem azért is, mert kultúra és közösség tartalmat adnak egymásnak.

A műveltség valójában nem attól válik közösségivé, hogy csoportban hozzák-e létre, sajátítják-e el, hanem attól, hogy mit szolgál tartalmával.

A jó közösség — s ebben azért- közvetlen szerepe is lehet a csoportnak, mondjuk a brigádnak, a munkahelynek, az amatőr együttesnek, a baráti körnek . stb. — közösségi célú művelődésre készteti tagjait; a kultúra viszont akkor tölti be küldetését, ha a közösségi erkölcsöt is szolgálja.

EZ PERSZE MEG mindig nem olyan egyszerű. Egy szakma elsajátítása vajon közösségi tett-e? Föltétlenül, mert a társadalmi termelésben fogják hasznosítani, s általa az egyén és családja is nyer. Ahogy azonban távolodunk » műveltség gyakorlati hasznától, annál nehezebb ítélni felőle. Például az, hogy egy műalkotás közösségi-e, vagy sem, aligha ilyen könnyű kérdés. Azt kell mérlegre tenni, hogy az adott. mű.segíti-e az embert a belső és külső harmónia megteremtésében. Innen ítélhető meg maga a köz- művelődés is, például a művészetre való nevelés-tanítás, amelynek révén fölfejthető az értékes alkotások „üzenete”. Egy amatőr együttes, éppen azáltal válik értékessé, hogy miközben alkotásra kínál alkalmat, egyaránt segít énünk és egy-egy műalkotás megismerésében, ugyanakkor cselekvési lehetőséget, s egyben afféle edzőterepet kínál a közösségi élethez. Ilyenformán a művelődés mint cselekvési forma közvetlenül is' hozhat létre közösségeket. Egy nyelv pedig bevezethet egy másik közösség, egy másik kultúra világába, s ezáltal közelebb visz az egész emberiséghez.

Sohasem téveszthetjük azonban szemünk elől, hogy a kultúrának az egyénre gyakorolt hatása is közösségi érdek. Például a tudományos ismeretek világnézet-formáló hatása vagy a viták, mint •„agytornák”, és a kifejezőkészség Fejlesztői rendkívül értékesek.

*■ SUMMAZATKÉNT azt" mondhatjuk: maga a művelődés á közösségformáló — ha nem is meghatározó. — erő. Más szóval művelődni annyi, mint közösségi emberré válni.

K. B.

Pálfy-szobrok,

A főiskola elvégzése után egymás után születtek szóbortervei, kisplasztikái, kisszobrai. Olyan műfaj ez, ami egyidős az emberi kultúrával. Helye az ember közvetlen környezete> főként a lakásbelső. ebből származtatható első jellegzetessége, viszonylag kis mérete. Természetes helye a lakás belseje, így a szó szoros értelmében közelebbről, s ezért közvetlehebbül szól az emberhez. Módjában van hát az élet pillanatnyi mozzanatait is ábrázolni. A közelség meghatározza azt a sajátos tartalmat is, amit a nagy- szobrászat nem bír el: az ember hétköznapi érzéseit, intimebb pillanatait, sőt a különleges hangnemet: a játékosságot, a humort karikatúrát és groteszk hangvételt.

A mai kisszobrászatban három főirányt különböztetünk meg: a nagyszobrok előtanulmányait, vagyis az olyan alkotásokat, a- melyek köztéri szoborként is elképzelhetők, az életképszerű jeleneteket, és a díszítő jellegű, de általános emberi gondolatokat megfogalmazó kompozíciókat. Pálfy Gusztáv plasztikáiban feltalálhatjuk mindhárom törek-. vést. ■ •

Hogy világosabban álljon előttünk, tanulságos lesz-e a kis.plasz. fikák futólagos áttekintése, bizonyos csoportosítása. Ez azonban nem kíván semmiféle merev beskatulyázás lenni, hanem csak ideiglenes megkülönböztetés,

amely az emberi tartalmi fokozatain keresztül Pálfy fő mondanivalóját igyekszik megfogha- tóbbá tenni.

Az első csoportba azokat a műveket sorolnám, amelyekben a művész az emberi értékeket, nem'es érzéseket közvetlenül mutatja be. Gondoltunk itt a terhes anyák nyugalmát, várakozását megfogalmazó alkotásra és a szép fiatal test valósághű ábrázolására. (Bőség, Modell.)

A második csoportba tartozik a kiszolgáltatott emberrel történő együttérzést kifejező művek sora. Nézzük csak meg a „Manökejii”. A test és a lélek, az ember kiszolgáltatottságát sugallja az a megszokott és szoborba öntött mozdulat, amit ez a fiatal nő ■.naponta többször megcsinál. Ebbe a csoportba tartoznak azok a kisszobrok is, amelyek az ember erőfeszítéseit, az öregség- szomorú ürességét ábrázolják.

A harmadik csoportba sorolom azokat a plasztikákat, amelyeksorozatban

ben alapvetően megváltozik a művész magatartása alakjaival szemben. Együttérzésből cselekvőén közbelépővé válik, a megcsonkított, alakoskodás mögé rejtett erúberi magatartás ellen veszi fel. a harcot' a teljes, eleven emberség érdekében. (A' három intrikus.)

A negyedik csoportba tartozónak érzem, amelyekben az emberiség nagy kérdéseire keresi a választ a művész.

Pálfy fő erénye az, hogy mondanivalóját a legtömörebben adja elő; a lényeget kiemelve, a lényegtelent elhagypa, az egyszerűségre törekvő, sűrített plasztikai nyelven szól hozzánk.

Távol áll tőle minden öncélú természetutánzás: tömörít, sűrít, éppen az erőteljes kifejezés érdekében. így alakította ki sajátos, egyéni realista stílusát, s így tud szuggesztív, meggyőző lenni. Tudatos alkotó, akinek tudatossciga nem annyira ‘áz egyes művek elszigetelt elemzéséből derül Rí, mint inkább eddigi műveinek összesített értelmezéséből, az i- rányból, amerre a művész fejlődése során halad. Világosan látszik, hogy nem megváltani, hanem megismerni és megváltoztatni akarja a világot. Megismertetni, hogy együtt — a nézők és a művészek — változtassunk magunkon és a világon.

Pálfy szobrait sorozatban láthatta a megye művészetkedvelő közönsége; hiszen az utóbbi hónapokban tucatnyi. községben rendezték meg sokak által kedvelt műveiből az önálló tárlatát. Jó szívvel, mondhatjuk el, hogy a isikig; egyetlen helyen sem maradt él. Ez többek között ázt zs kifejezésre juttatja, hogy egyre szélesebb körbe jut el alkotóink szava. És ez cseppet sem lebecsülhető dolog. Sőt.

Komáromi Attila

JÓBA TIBOR VERSEI:

Magadhoz fontál

Magadhoz fontál szép fonállal, szemedben viliózó sugárral; őszi szívemet beborítod lényed érlelő, dús nyarával.

Lehelt igék karcsú hajóját oldják el ajkunkról az esték, tiszta valódban megfogózik imbolygó lelkem, el ne essék.

Égig hullámzó lázainkban láng-léptű angyalok lebegnek, s álmaim érted elröpítem fodrán fürtös fellegekriek.

Ballada

Szép Anna szeretett nem volt boldog mégsem; bánatát megmosta a Tisza vizében.

Rozsdás falevelet dobált az ősz szerte,

— nem fért már szívébe fájdalmas szerelme.

Habon a hideg szél zöld barázdát borzolt; . Anna állt a parton, s a hűtlenre gondolt.

Nem maradt már könnye, s. lángja halt a napnak; szép testét od’adta fickándó halaknak.

Bokájára béklyót vertek a hullámok, gyönge ágyékába jeges szurony vágott,

két patyolat keblét hideg kéz markolta, fénytelen kék szemét hűvös hab csókolta.

Szép Annának nincs már bánat a szívében: álmait otthagyta a Tisza vizében.

AAár nem emlékszem pontosan, hogy előbb a kését ajánlotta-e fel a kenyérszeléshez, vagy pohárral kínált, amikor üvegből akartam inni, a lényeg, hogy az első adódó alkalommal “a szolgálatkészségével teremtett • kontaktust a beszélgetéshez. Elmondta, hogy egy rokonát látogatta meg Szlovákiában, hogy számára mindennapos dolog átlépni az országhatárt, s mert meglehetősen sokat utazik, bizonyos praxisra tett szert az utazáshoz szükséges tárgyak tekintetében, még - egy termosz teát is hozott magával, szí- • vesen megkínál, ha megszomjazom. Akkor még nem érzékeltem, hogy egyfajta bírálat, vagy inkább ítélet lappang a pergő mondatok mögött, elnéző ítélet ugyan, de megfellebbezhetetlen ítélet rólam, aki nem hordok magamnál bicskát, s üvegből iszom a sört. Semmit nem szabad vásárolni a vonaton, figyelmeztetett az útitársam, ami pedig a sört illeti, ő egészen egyszerűen képtelen lenne meginni, talán egy kortyot sem tudna lenyelni belőle, vagy ha igen, ha kényszerítenék rá, hát bizonyosan rosszul lenne tőle, mert szeszes italt egész életében nem fogyasztott.

Esküszöm, derültem rajta, persze csak magamban, hiszen nem akartam megsérteni, de azért kibukott belőlem, hogy nekem néha a pálinka is jól esik. Félre né értsen, kapott a szón, s hosz- szú perceken át arról beszélt, hogy neki kizárólag -az alkoholistákról van meg a véleménye, s egészen természetesnek tartja,' hogy mások, akik I nem olyanok, mint ő, egy-egy pohárral alkalomadtán lehajtanak, legyen az bor, sör, vagy pálinka, neki magának is van egy nagyon jó barátja, akf mindig bort iszik - ebéd után, s természete- sen semmi kifogása sincs az ellen, hogy például a szlovákiai rokonai szeretik a sört, ami ott ugyebár sokkal olcsóbb, mint nálunk.

Ha jól emlékszem, az árakról esett szó ezek után, útitársam a fülke többi utasát is igyekezet bevonni a beszélgetésbe, ami persze jobbára abból állt, hogy ő beszélt. Kezdtem sajnálni a pasast, akiről rövidesen megtudtam, hogy kalapos, hogy a kalaposmesterséget még a háború előtt sajátította el, s hogy ma is kalaposboltja van. Külsőre egészen jelentéktelen alak volt, s érzé- ' kelhetően kedvét lélte abban, hogy figyelnek rá, s arra gondoltam, hogy talán nem is a rokonok kedvéért utazik oly gyakran Szlovákiába, hanem azért, hogy útitársai legyehek. Amíg a kalaposmesterség révén szerzett ta-. pasztalatairól beszélt, például arról, hogy szerinte a fej méret mennyiben

Útitársam, a kalapos

függ ősszé az észbeli képességekkel, vagy a jellembeli tulajdonságokkal, még érdekeltek is a szavai. Pedig az ezzel kapcsolatos történeteit is nagyon unalmasan adta elő, nem tudok mást' mondani: ennek a kalaposnak kifejezetten tehetsége volt ahhoz, hogy unal- riías legyen. Valamiféle szuggesztív unalom áradt belőle, az egyik semmitmondó mondatot szinte lélegzetvétel nélkül küldte a másik után, miközben hol az egyik, hol a másik útitársára nézett, s bármelyikük is próbálta egy- egy megjegyzéssel félbeszakítani, az egészen más témában is azonnal otthon volt, azonnal volt mondanivalója, véleménye.

T gy van, uram, mondta ilyenkor, de hallgasson ide! És jött a következő történet, amiből rendszerint kiderült, hogy ő, a kalapos igazán tisztel és becsül mindönkit, aki rászolgál erre, de el nőm tudhatjuk képzelnj, hogy milyen emberek élnek ezen a világon, nevezetesen, olyanok, akik meg tudnák fojtani egymást egy kanál vízben, aztán olyanok, akiknek semmi sem szent, meg olyanok, akik a csillagot is lehazudnák az égről, és így tovább, egészen az olyan emberekig, akik egyszerűen kibírhatatlanok.

Egy idő után alvást színleltem, de rövidesen azon kaptam magam, hogy a kalapos hangjától csukott szemmel sem tudok elszabadulni, hogy képtelen vagyok a saját gondolataimba, ábrándjaimba menekülni, hogy kínban és tehetetlenül figyelek.

Az semmi, uram, mondta a kalapos és úgy éreztem, mintha egyenesen hoz^ zám intézte volna a szavait,. holott vélhetően a közvetlen szomszédom volt az áldozat. Az semmi, uram, ' ezt hallgassa meg, hallottam ismét, és nekem' figyelném kellett, mert ha hiszik, ha nem, feszültséget teremtett bennem a lenyűgözően ostoba szóáradat.

A múltkor bejön hozzám a boltba egy illető, mesélte élvezettel a kalapos, bejön, forgolódik, bizonytalannak látszik, megkérdezem tőle, hogy miben segíthetek. Erre azt mondja, hogy törülközőt szeretne vásárolni, én meg udvariasan elmagyarázom neki, hogy ez kalaposbolt, nem árulok törülközőket. Értik, kérem?! Láthatta a kirakatban a kalapokat, nincs is más a kirakatomban, csak kalap,' mégis el kellett neki magyarázni, hogy törülközőket kalaposboltban nem árusítanak. De még nincs vége! Fél óra múlva megint bejön. Es törülközőt kér! Türelmes ember vagyok, finoman, halkan elmondom megint, hogy ez kalaposbolt, törülköző nincs, nem tartunk, nem árulok. Mit mondjak, uram! Ügy kellett magamat visszatartanom, hogy ne kiabálják. De mit tehet ilyenkor az ember? Tudomásul veszi, hogy ilyenek is vannak, el sem tudják képzelni, hogy mennyien. De várjanak! Nem fogják elhinni, ugyanez az illető, ugyanaznap, még zárás előtt megint bejön! Nem akartam hinni a szememnek, amikor benyitott. Látom, hogy nincs^.egyedül, mert most a-feleségét is magával hozta, várok tehát türelmesen, pedig el- hihetik uraim, pattanásig feszültek az idegeim. És az illető ekkor ismét ugyanazt kérdezi, mint délelőtt, hogy nem árulok-e törülközőt! Hát idefigyeljen uram, mondom neki, de higgyék el, majdnem szétrobbantam a méregtől, és mégis sikerült nyugodtnak marad- nom, ön, uram, mondom neki, most van itt harmadszor. Kétszer már. elmagyaráztam önnek, hogy- ez kalaposbolt, törülköző nincs, nem tartunk, nem árulok! Uraim! Én ilyen emberrel életemben nem találkoztam. Mert most jön a java! Mit gondolnak, ki volt másnap az első . vevőm?! Ugyanez az illető! És úgy jqtt be, úgy nézett körül, mintha soha nem járt volna a boltomban. Tessék parancsplni, mondom neki udvariasan, mert kíváncsi voltam, hogy van-e mersze még egyszer azt kérdezni, hogy árulok-e törülközőt. Hát megkérdezte! Csíkos törülközőt kért, kék-sárga csíkosat, nekem meg, gondolhatják uraim, abban a pillanatban elborította az agyamat a vér, megfogtam ezt az illetőt, nem vagyok egy. erőszakos ember, de odavonszoltam az ajtóhoz, és úgy kilöktem a boltomból, hogy ott terült el. az utcán. Most mondják meg, uraim, nem volt igazam?!

A rövid szünetben, ami ezután következett, csaknem felröhögtem. Arra gondoltam ugyanis, hogy kinyitom a szemem, és a kalaposnak a lehető legártatlanabb érdeklődéssel a következő kérdést teszem fel: Végül is miért nem adott ennek az illetőnek kék-sárga csíkos törülközőt?

V inyitottam a szemem... a nyi- tott ablak mellett gyors egymás utánban rohantak felém a távíróoszlopok ... ránéztem a kalaposra... és nem mertem kérdezni semmit.

Aczél Gábor