Petőfi Népe, 1981. október (36. évfolyam, 230-256. szám)

1981-10-04 / 233. szám

Híd és fórum

Hatvan esztendővel ezelőtt, 1921. október 5-én alakították meg Londonban a világ íróinaik nemzetközi szövetségét, a PEN-t. A PEN a Poets (költők), Essayists (tanulmányírók), Novellista (írók) — e három szó rövidítése. Angolul a „pen” egyébként tollat jelent. Az évforduló alkalmából Kéry Lászlóval, a PEN magyar központjának, azaz a The Hungarian Centre of International P. E. N. főtitkárával beszélgettünk. ,

— Kik, Imilyen (céllal hozták létre knnak idején, s tmit átkerült azóta megvalósítani?

— A szervezet angol indíttatású, első elnöke is az volt: John Galsworthy. Emily Dawson Scott írónő ötletét Galsworthy, H. G. Wells, Thomas Hardy, Romain Rolland, Anatole Prance, Martin Andersen Nexö, Arthur Schnitzler, Maeterlinck valósította meg. Az angol kezdeményezéshez, mint az írói névsor is mutatja, hamarosan más országok írói is csatlakoztak ; először a franciák.

A PEN-t idealisztikus céllal hívták életre az első világháború utáni ocsúdás éveiben, hogy elősegítsék a nemzetközi megértést, együttműködést. Az irodalom nem ismer határokat. Ez az alapvető gondolat foglaltatott a PEN chartájában, alapokmányában. A másik fontos eszme az Írói szabadság, a gondolatszabadság, az irodalmi értékek cseréje. (Zárójelben: az utóbbi a helsinki ajánlásokkal is harmonizál, tehát a PEN egészen modem célokat tűzött ki annak idején.)

A PEN szándékaiból — túlzás nélkül mondhatjuk — tetemes rész megvalósult. Például a nemzetköziség. Ma ötvennyolc országban nyolcvankét PEN- központ működik. A két szám közti eltérés ahból adódik) hogy a több nyelvű vagy a különösem nagy országokban nem egyetlenegy van, illetve emigráns központok is vannak. Például Spanyolországban a dél-ámerikai menekült Írók baloldali szervezete. A . PEN Európa-centrikus, de élénken dolgozik az Egyesült Államokban, Kanadában, Ausztráliában, sőt gyökeret vert már Afrikában, Ázsiában, Dél- Amerikában is. A harmadik világ azonban még most sincs kellően képviselve.

— Mit jelent a PEN a kis képek számára, például nekünk, (magyaroknak? Mit csinál b /magyar klub?

— Elöljáróban: magyar PEN 1926 óta létezik. John Galsworthy drámáját mutatta be a Vígszínház, erre utazott ide, s ekkor, az ő jelenlétében alakult meg. A szervezet világikongresszusát nyolc évre rá, 1934- ben, Budapesten tartották meg.

A PEN Boldizsár Iván, a hazai PEN elnökének definíciója szerint — fórum és híd. Fórum, tehát megnyilatkozási lehetőség; híd, amelynek kiváltképp az olyan elszigetelt nyelvek szempontjából van fontossága, mint amilyen a miénk is. Beszámolhatunk a magyar irodalom jelenségeiről; a nemzetközi PEN elősegíti, hogy a magyar művek megfelelő fordítókra tálaljanak. Fordítói programot dolgoztunk ki. Igyekszünk a legjobb külföldi poétákat fordítónak megnyerni, idehívjuk őket, s a verseket vagy magával a költővel, vagy valamelyik jeles műfordítónkkal értelmezik, fordítják anyanyelvűkre. A legjobb fordítások ily módon születtek. Vendégül látjuk a világ íróit. Szétnéznek Magyarországon, felolvasásokat tartanak, e'vószrlk hírünket haza. Az utolsó tíz esztendőben például Arthur Miller, Heinrich Böll, Vercors (a magyar származású francia író). Bemard Malámiud, Arthur Lundkvist, Franz Fü- hmann, Max Frisch, Pievre Emmanuel, Stephan Henmlin, Allen Ginsberg járt nálunk. A vendégek szinte minden földrészt, minden nyelvterületet képviseltek.

— A hatvanadik \évforduló ünnepi alkalom. A magyar főtitkár miben látra összegezve, tvégső sum- mázatként az Írók nemzetközi iszervezetének a jelentőségét?

— Már eddig is. azt fejtegettem... A PEN mégiscsak az irodalmárok egyetlen világszervezete. Lehetőségeit nem szabad túlbecsülni, de szükség van rá, mint a gondolatcsere hatékony eszközére. Szó szerint egymás mellé ülteti az országok, a földrészek íróit, nemcsak a kongresszusi termekben, hanem a fehér asztaliknál is, az pedig közhely. hr,°v sokszor fehér asztal mellett sikerül a leglényegesebb kérdéseket megoldani.

,A PEN kiállta a legnehezebb idők tvróháiát is, átvészelte a második világégést, a hidegháborút, a kríziseket, sikerült azt a célját is megőriznie, mely íiv sgdJ: ,,M«« kell óvni a kulturális értékeket, különösen a válságok idején”. Gy. L.

• Táncolok.

Gesztenyevirágzás.

Elfogultan Diószegiről

Maradandó élményt nyújtó kiállítás csalogatja a látogatókat Kecskeméten, a, Megyei Művelődési Központ földszinti bemutatótermében. A Kiskunhalason élő festőművésznek, Diószegi Balázsnak az alkotásait láthatja az érdeklődő szép elrendezésben. Jómagam több mint negyedszázada kísérem figyelemmel részletes aprólékossággal Diószegi életútját. Volt alkalmam látni őt a művek „előszélében”, az élmények átélése és megemésztése idején. Láthattam munka közben és vitázó kedvében, amikor ellenállhatatlan erővel tört fel belőle a soha nem leplezett véleménye, állásfoglalása, harcias kedve. Lehetetlen hát elfogulatlanul írnom róla.

Feketék -féhérék, olykor szerényen sárgák, máskor meg szégyenlősen lilák vagy óvatos barnák a festményei; gyakran mozdulatlan emberalakok, életközeli figurák lépnek elénk róluk. Eggyéolvadnak a tárgyakkal az emberek; arc nélküli ridegparasztok, munkában megfáradt öregek hordozzák súlyos terheikét. Feltűnnek előttünk az élet keményebb, drámaibb oldalait felvillantó kompozíciók, melyekből világosan kitetszik a művész töprengő-filozofáló lénye. Hatva-hatnak a szabálytalan önarcképek, a leegyszerűsített motívumok, merészen eredeti síkok, vonalak, a sajátosan egyéni színösszetételek nem hagynak nyugton.

El őttünk áll a népi-paraszti életmód, életforma maradandó nyoma-hagyománya. Miközben a fennkölt ünnepélyesség ötvöződik

a sárbahúzó, ínszakadásig dolgozó emberek hétköznapiságával. Van ezeken a festményeken valami nehezen megmagyarázható öntörvényűség, magával ragadó kere- setlenség; az életvalóság súlyossága érződik mindegyiken. Így tör át a látszólagos pesz- szimizmuson az erőteljesen jelenlevő életigenlés.

Summázás helyett: egy vitathatatlan képességű alkotó igazi beérésének tanúja lehet a látogató, amikor Diószegi Balázs önálló kiállítását megtekinti; s a művésznek önmagához való végleges hazatalálásnak. Ha rajtam múlna, a Kiskunság szerelmesének ezt a tárlatát elvinném mindenhová, ahol ismerni és érteni akarják az életet, érteni a fotónaturalizmustól mentes korszerű művészetet, és ahol hiány van az igazi szellemi termékekből. V. M.

• Anyám és én

Két antológiáról

A MEDVEÖLŐ FIA _ i||l

ISTEN TENYERÉN ÜLÜNK

Az eddig megjelent kritikák szinte kíméletlenül levágják ezt a két, fél éven belül megjelent novella antológiáját, sőt magukat a létüket, jogosultságukat is kétségbe vonják. A bírálók mindenek- — firtatva, hogy például az 1939- előtt a válogatás szempontjait kérdőjelezik meg — némi joggal es születésű Sziládi János, Lengyel Péter, Lugo&sy Gyula mit keres a „fiatalok” között, például az 1950-ben született Eszterházy Péter mellett (aki ráadásul az azóta megjelent Termelési regény részletével szerepel). A kérdés jogos, az Isten tenyerén ülünk című antológia kapcsán is, hozzátéve, hogy ebben még nagyabb a szerzők közti korkülönbség.

Joggal vetődik fel a kérdés, hogy az irodalmi életünkben miért ilyen fontos' és miért ennyire neu- • ralgikus pont a „nemzedék” problematika? Könnyen elintézhetnénk a dolgot azzal, hogy így kényelmesebb, s hogy az egészet csupán a kritikusok, a „skatulyákat” gyártó irodalomtörténészek találták ki. Ezzel lehet megkerülni az esztétikai elemzésit, amely a teljesítményt és a minőséget veszi alapul, s nem az anyakönyvi kivonatot. Ezen az alapon ugyanis szempont lehetne a haj színe, vagy a mellbőség is ... Nevezd meg nemzedékedet, s megmondom, ki vagy? Ugye milyen sután hangzik?

(Nem az életkor a fontos, hanem a megélt élettapasztalat, s az a mód, ahogyan ez az írásokban lecsapódik, művé szerveződik Ha viszont ezt a szempontot tesszük meg értékmérőnek, igen nagy zavarba jön a kritikus, és egyszerre elbizonytalanodik. Azt tapasztalja ugyanis, hogy a két kötet 46 szerzője (8 azonos mindkettőben, sőt Hajnóczi Pétertől mindkettő a Temetés című novellát közli! Nincs neki más? Nem irt a két kötet összeállítás között?), noha valóban másfél évtizednyi a korkülönbség a legidősebb és a legfiatalabb között, még csak mosit ismerkedik a. magyar valósággal. Óriási a szintkülönbség a leglilább irodalmi novella és a naturalisztdkus, szociografikus látleletek között.

Ha pozitív példa kell, alkkor Körmendi Lajos: Művész Pista husizonhegyé-re hivatkozhatunk amely eredetileg tényleg riportnak íródott. S valóban még ezek a legüdítőbb, legízesebb írások, amelyek földközelben maradnak, amelyeken még érezni lehet, hogy a szerzőjüknek van valamelyes köze a valósághoz, a magyar vidékhez is. Mindkét kötetben ezek vannak — sajnos — kisebbségben. Csak példáiként sorolunk fel itt néhány címet: Bakos Ferenc: Széljáró emberkék; Balázs József: Bujkálok; Bistey András: Gyere velem Viareggióba; Horváth Péter: Kohósalak; Marosi

Gyula: A pikulás fiú; Nádudvari Anna: A férjem és a buszkalauz; Vathy Zsuzsa: Nem kellesz senkinek (A medveölő fiából) és Csapiáros Vilmos: Függelék; Osztóikén Béla: Átyin Jóskának nincs, aki megfizessen; Körmendi Lajos: már említett Művész .Pista huszonegye; Tar Sándor: Éjszakai műszak; Fábián László folklorizáló: E morzsát se a szen- tütbü! Ezzel a felsorolással egyszersmind egy újabb, talán használhatóbb válogatási szempontot is kínálunk egy esetleges antológiához. A gond ugyanis nem az ezekkel az antológiákkal, hogy a bennük közölt írások színvonala egyenetlen. Ki merné állítani, hogy például Eszterházy Péter, Temesi Ferenc vagy Dobai Péter „nem tudja a szakmát”?

'Elképzelhető égy másik válogatás is, amelyben éppen a míves- ség, vagy az újítókedv lenne a szempont, mint ahogyan — érzésünk szerint — az Isten tenyerén ülünk címűt ez szervezte eggyé! A címadó novella (Nádas Péteré) rafinált és fülledt erotikája (de ugyanez jellemzi Kurucz Gyula: Szeretek, tehát voltam már, többször publikált antológiadarabját is). Lehet, hogy polgárpukkasztó irodalmunkban „merésznek” tűnő szókimondásával hatásvadász és irodalmias. Nem isrero- rezentálja igazán a szerzőjét. De ezeknél a regény- és novellarész- leteknél, máshol már publikált elbeszéléseknél meg éppen azt nem értjük, hogy miért kellett az antológiáiba darabolni, gyömöszölni. (Lásd például Bereményi Géza: A svéd király; Czakó Gábor: Emberkert; Eszterházy Péter: Here. vasárnap, Újhelyi János: Bíbicmadár.)

Vasy Géza szerkesztő .(A medveölő fia) a teljességre törekedett, amikor 38 ,.fiatal” szerzőt emelt ki az elmúlt másfél évtized prózaterméséből. Ragaszkodása az anyakönyvi adatokhoz arra kényszerítette, hogy esztétikai engedményeket tegyen, ugyanakkor saját koncepcióját is megkérdőjelezze. Így maradt ki például Császár István. A másik antológiánál Alexa Károly és Tárnok Zoltán racionálisabb koncepció alapján szerkesztett. A Fiatal íróik József Attila Körének a megbízásából lényegében a Mozgó Világ állandó szerzőitől válogatta össze a 16 novellát. Vasy Géza válogatása a sokszínűbb, tarkább, Alexáé és Tárnoké a homogénebb, egyenletesebb. Ám furcsa módon a kettő együtt sem ad hű képet sem az elmúlt két évtized prózaterméséből, sem a magyar valóságról. ' Hiányérzetünk így kettős.

Horpácsi Sándor

„Ami fölhalmozódott a próbán, az nem veszhet el”

Tolnai Miklós jó és rossz próbákról, az amatőrökről, szerepformálódásokról

Néhány perccel az utolsó részpróbán telepedtem Tolnai Miklós mellé a kecskeméti színház társalgójában.

— Borúsnak, kedvtelennek látszik, össze vitatkozott talán valakivel?

— Tizennyolc éve vagyok a pályán, színpadon soha, soha egyeitlen kollégával nem völt bajom. Egymásra vagyunk utalva. Verset szívesen mondok, de a monodrámától irtózom. A színpad mindig a kapcsolatteremtést jelenti a társakkal, a közönséggel. Oda-vissza .játék ez.

— Más baj volt?

Másként sikerült számomra a

próba, mint reméltem. Alakításom sok kikristályosodott • eleme, mozzanata eltűnt, elbújt. Visszajönnek a, helyén lévő érzetek, hangsúlyok, a kiformált mozgások, a jó ritmikai váltások, de ma este nem találtam rá az előadás hullámhosszára. Ez idegesített, bánt.

— Miért tűnik el az ihlet? Azt hiszem ez a szó illik ide?

— Sok minden kiválthatja az átmeneti bénultságot. Ahogyan a próbák folyamán — például — bejönnek a díszletek. Be kell lakni ezeket, meg kell szokni a jelmezeket. Most az ablakjelenetben — amikor a tragikus tiltott műtét után apámnál, minden elveszett hangulatban a harmatillatú kertbe hív a szép fiatal Mira — nem jött létre az a feszültség, az a kontaktus, ami a korábbi próbákon megvolt. Nem tudtam sehogyse fölvarázsolnf azt az „áhát”, amikor (az érett férfi előtt megjelenik a 19 éves című jelenetben) azt mondom:

„Valamikor én is így gondoltam: két ember, egyik venni tudja a másik hullámhosszát — ez a szerelem.” Kitaláltam egy játékot, ami kicsit szemléletessé teszi a helyzetet, megdobja, tehát emeli, tehát kifejezi, hogy menne is vele a kertbe, mert végtelenül tetszik neki fiatalsága, iszonyú szép ereje, de bűnt hordozva magában, nem mehet. Nem sikerült ez a játék, és dühömben elvesztettem a játszmának egy pillanatát és 3—4 mondaton keresztül kapaszkodnom kellett, hogy visz- szaszerezzem az ő, Mira intenzitásából a sajátomat.

Szinte megfoghatatlan dolgok ezek, de most már vigyázni kell. mert a finisben ezeket mindig följebb, följebb kellene hozni, ilyenkor már az egész ívét keresi az ember.

— Mit tehet a színész, ha a bemutatóra, vagy valamelyik előadásra, netán egyik-másik jelenetre képtelen fölfuttatni magát?

— Mint a sláger mondja: min# Az elveszett paradicsom próbáján. (Straszer András felvétele)

denki másként csinálja. Én például egy-másfél percig nem csinálok semmit attól félve, hogy elrontok valamit. Lazítok, ameny- nyire lehet, amíg helyreáll az agykoncentráció, újra megjön az érzet. Ami ugyanis fölhalmozódott a próbán, az nem veszhet el. Törőcsik Maritól tanultam, hogy inkább semmit se szóljunk, mint hamisan. Van, aki megpróbál a léc alatt átbújni ilyenkor. A jól begyakorlott előadás nem tűrhet meg ilyen mellébeszélést.

— Kialakult-e a kecskeméti Elveszett paradicsom — ahogyan említette — íve, végleges formája?

— Természetesen. Pontos előadásokat remélünk. Lehetnek a

külső körülményektől, magunktól függően (nem vagyunk gépek), erősebb, gyengébb sugárzású előadások. Sohasem reprodukálok, mindig az aznapi színpadi formától befolyásolva módosulhatnak a hangsúlyok; a mozgások: ettől élénkek Szőke rendezései. Az egész váza szigorúan rögzített, de a szituációk hőfoka ritmusa estéről estére más.

— Jó néhány kiváló művész kipróbálta tehetségét Sebők Zoltán orvos szerepében. Az 1964- es kecskeméti évadnyitón Koncz Gábor remekelt, a Madách Színházban Gábor Miklós. Hogyan formálta meg az 1981-es Sebők Zoltánt?

— Formálódott! Szinte gyűrtté olvasom a szöveget, hagyom, hogy befolyásoljon az író. Érzem, mely részekkel nem tudok mit kezdeni. Sohasem elemzem a rám bízott életet. Utálom az illusztrációt, a tulajdonságok eljátszását. Terem, tődjék meg a figura, a személyiség. Méghozzá a próbákon. A ren- < delkező próbákon már leteszem a szövegkönyvet Mindegyik rendező másként dolgozik, én mindig tartom magam ehhez a gyakorlathoz. Ez különösen Szőkénél eredményes, mert ő sohasem mondja meg, mit csináljunk, hogyan. Próbálkozásra biztat mindenkit, így szűrődnek ki a hamis, a rossz megoldások. Megszületnek a holtterek és a pontos terek.

A felkészülés időszakában nem vállalok semmi mást, noha nem vagyok otthontanuló' típus. Saját életemből, tapasztalásaimból rakom össze a „figurákat.” Bizonyos, a szerepektől kívánt tulajdonságokat növeszt meg magában ilyenkor a legtöbb színész. Sokszor rajtakapom magam, hogy az ilyenkor kitermelt tulajdonságok magánéletemre, otthoni, társasági viselkedésemre is hatnak.

— Korábbi beszélgetéseinkből tudom, hogy szinte minden színházi szakkönyvet megvásárol, tanulmányoz. Ki volt a mestere, példakép tanára a főiskolán?

— Az ama tőr mozgalomból jöttem. Villamos üzemmérnök diplomát szereztem de már iskolai tanulmányaim közben erős csoportokban játszottam. Nagyszerű stúdiumokat csináltunk a Népművelési Intézetben. Feledhetetlenek

számomra a KISZ Központi Bizottsága művészegyüttesében töltött évek. Büszke vagyok arra, hogy tagja voltam a kitűnő ruggyantagyári csoportnak. Akkoriban szemléletben, stílusban előbbre tartott a magyar amatőrmozgalom a hivatásos színjátszásnál, amikor később válsághelyzetbe kerültem, amikor a rutin szürkesége fenyegetett, az amatőröktől vártam és kaptam megújulást. Már jegyzett színész voltain, amikor Margittal Ágival közösen játszottunk a szegedi egyetemistákkal. Akkori rendezőnk, Paál Isti ma főrendező Szolnokon.

—t Az 1968-ban lezárt színházi lexikonban hiába kerestem a nevét. Pályafutása?

— 1964-ben Kurbatovként léptem először szerződtetett színészként pódiumra Debrecenben.

— Az Irodalmi Színpadon kaptam először megbízatásokat- Előadóművészi oklevelem oda jogosított Nagyszerű társakkal dolgoztam ott is, majd Debrecenben is. Kecskemét következett a gyönyörű 1973/74-es évad, az évadnyitó Shakespeare-előadás, azután a Heillbronni Katica, a kamara- színházi megnyitó, a Savonarola. Játszottam Szegeden, Szolnokon, hat évig a 25. színházban, majd a Várban. Szívesen maradok, ahol jó társakra találok, van remény jó előadásokra, jóízű munkára. Mint ez a Saíkadi-előadás.

— Köszönöm, kívánom, hogy a főpróbára előjöjjön az az ablakjelenet.

Heltai Nándor