Petőfi Népe, 1981. október (36. évfolyam, 230-256. szám)

1981-10-25 / 251. szám

MŰVELŐDÉS • IRODALOM • MŰVÉSZET

PUSENSZKY IRÉN:

SÍRVERS

(HUSZÁRIK ZOLTÁN EMLÉKÉRE)

Szindbád-halálod bársonymohába pólyálta gyötrelemmarta tested. Emlékszögesdrót-keritésedből nem szabadulhattál.

Lélekviharok, szerelmek bezárt páncélszekrénye lettél;

KONGAT A LÉLEKHARANG

Elért s érhetetlen álmok ámokfutásában, önhajszolásod máglyalázában Szívdugattyúd megállt.

A szférák zenélnek, s Érted:

KÖNNYEZIK A HARANGVIRÁG

• Klossy Irén: Hegyek (fametszet).

PINTÉR LAJOS:

Alkony

Ma hallgatag az alkony, ma szélcsendes időnk van. Ha megállók a parton, ha szélcsendes időnk van,

égig kékük fel az öböl. égre úsznak föl a hajók, az égi kék pedig leszáll: az ég kékje rászáll szemedre.

Ha megállók a parton, majd mellém lép az alkony, de olyan szorosan mellém, hogy lábával lábamra rálép,

és azt se mondja: pardon.

Lám, így kellene élni. viharoktól nem félni, embertől, az alkonytól se félni: lépj le a lábamról, mondani neki.

Ma hallgatag az alkony, ma szélcsendes időnk van, ma hajók úsznak az ég vizére, s az ég madara leszáll, kiköt.

TÓTH BÁLINT:

Elszakadnék tőled

Elszakadnék tőled, de tükrös szép arcod visszatart.

Most úgy állunk mi szemben ketten, akár a víz s a part.

Elszakadnál tőlem, de arcod csak arcom tükrözi.

Mint futó víz színén ragyognak a part hű fűzei.

PETŐFI IRODALMI MÚZEUM

Gyermekrajzoktól a fotóportrékig

Több minden indokolja, hogy Bács-Kiskunból megkülönböztetett figyelem irányuljon a Petőfi Irodalmi Múzeumra. Először egy általános dolog: múzeumi hónap van. Vajon mit készített elő az irodalmi múltunk ápolására hivatott országos intézmény ebből az alkalomból?

Másodszor: a Duna—Tisza közéről utazó ember szívét talán valamivel jobban megdobogtatja Petőfi neve, mint akik a kiskőrösi szülöháíztól távolabb laknak. Nemzeti költőnk állandó kiállítását újjárendezik, hogy várhatóan jövő ilyenkorra kibővített anyaggal, az időközben megtalált emlékekkel gazdagodva fogadja majd a látogatókat. De József Attila, Radnóti és mások emlékszobája, kiállítások és különböző rendezvények sora a főváros Károlyi Mihály utcájában, valamint a Nyugat-emlékmúzeum Budán, a Városmajor utcában addig és utána is sok érdekességet tartogat a betérő közönségnek.

Jövőre is

S éppen ezzel függ össze a harmadik ok, amiért a Petőfi Irodalmi Múzeumról írni kell. A vendégkönyveket lapozgatva úgy látszik, hogy elsősorban a fővárosiak kamatoztatják az intézmény kínálta élményeket. A térbeli közelség sok mindent megmagyaráz. Azt viszont nem, hogy az Iskolai vagy egyéb kirándulások, tanulmányutak miért hagyják figyelmen kívül azokat a lehetőségeket, amelyek annyi remek alkalmat tartogatnak az ismeretek elmélyítésére, újabbak szerzésére, a különböző történelmi-művészeti korok közvetlenebb átélésére.

Ráadásul a múzeum nem is föltétlenül főváros-központú, hiszen igazodik a magyar irodalom egyetemes és átfogó jellegéhez. A gyarapodó vidéki emlékházak részben átveszik ugyan Móra Ferenc, Darvas József vagy Németh László örökségének a gyűjtési és gondozási szerepét, de az após tagi születésű Nagy Lajos hagyatékát igazából itt rendszerezik és

• Székely Aladár felvétele a mélykúti születésű Fenyő Miksa íróról, kritikusról, a Nyugat egyik alapítójáról és szerkesztőjéről.

dolgozzák fel, akárcsak Móricz Zsigmondét, Ady Endréét, az elődökét és utódokét. Az eredmények különböző kiadványokban és kiállításokon válnak láthatóvá.

Hazánk különböző részeit fogta át az a kiállítás is, amely gyermekrajzokat vonultatott fel az idén, s egyfajta rekorddal dicsekedhet. A Tarka lepke... című, igazán gazdag bemutatót csaknem tízezren tekintették meg májustól az augusztusi zárásig. Ezen

— mint annak idején beszámoltunk róla — szép sikerrel szerepeltek a Bács-Kiskun megyei óvodások és általános iskolai tanulók is. Makkayné Tarpataki Zsuzsa csoportvezető azt tervezi, hogy jövőre folytatja a kicsinyeket mozgósító kezdeményezést.

Korok — stílusok

A múzeumpedagógiai csoport egyebek között zenés tárlatvezetésekkel járult hozzá Ady Endre és Radnóti Miklós népszerűsítéséhez az elmúlt hetekben. Ma délelőtt pedig József Attila emlékszobájában kalauzolják az érdeklődőket.

Az ő „találmányuk” a Korok — stílusok elnevezésű sorozat is. Céljuk szerint mindenekelőtt a szakközépiskolák tananyagához adnak jelentős többletet, hogy ily módon is sikerüljön behozni a tanulók humánképzésben jelentkező hátrányait. Az első osztályos tananyaghoz kötődtek a reneszánsz és barokk évszázadait közelebb hozó foglalkozások. S eddig szinte kizárólag budapesti

— köztük építő-, nyomda- és vegyipari, óvónőképzős — szak- középiskolákkal alakult ki rendszeres kapcsolatuk. Semmi sem indokolja, hogy ne bővüljön a körük vidéki jelentkezőkkel. Annál inkább, mert szívesen fogadják az érdeklődést, s ha legalább egy héttel megelőzi az értesítés

az érkezést, akkor 10 és 14 óra között emlékezetes kínálattal várják a csoportokat.

Sárdy Jánosné, aki kézben tartja és vezeti a programokat, elmondta, hogy a sorozat újabban a 18. századi klasszicizmussal folytatódik. Diaképek, irodalmi szemelvények, zenehallgatás, szobabelsók, eredeti bútorok, az akkori divatnak megfelelő ruhák idézik fel a korszak légkörét. Az érdeklődést pedig játékos vetélkedők tartják ébren, illetve fokozzák.

Fontos a figyelem

A múzeumi hónapra nyílt meg — E. Csorba Csilla szakavatott rendezésében — a „Gépképírás” című kiállítás. A bemutató a Nyugat nagyjairól 1900 és 1930 között készült fotóportrékat sorakoztat fel. A címadás Ady soraira utal: „Az én Székely Aladár barátom tehát szerencsés, jó gondolattal, s nagyobb veszedelmek fenyegetése nélkül állt az irodalom helyére. Kell, hogy nagyjában együtt lássa a közönség a mai író és művész hírességeket, kikről őszinte, írott fotográfiákat nem kaphat, de íme kap hűséges, erős fotó-kép-, (sót nem helytelen szójátékkal) -gépképírásokat”.

Székely Aladár felvételei mellett Rónai Dénes és Máté Olga művei árulnak el valami karakteres, másutt nem látható megfigyelést Adyról, Babitsról, Kosztolányiról, Tóth Árpádról, Kaffka Margitról, Tersánszkyról, Nagy Lajosról, a mélykúti születésű Fenyő Miksáról, s a későbbi nemzedékhez tartozó Falu Tamásról is. Egy század eleji hangulatú műtermen át, szakkönyvek, kamerák, prések, dom- bornyomók mellett vezet az út a másfélszáz eredeti fotó társaságába, ahol az sem marad titok, hogy a Nyugat szerkesztősége figyelemmel kísérte, kritikákkal, megrendeléseivel segítette, ugyanakkor reklámcélokra is felhasználta a fényképészek munkáit

A hasonló figyelem rendkívül fontos — legyen szó irodalmi, művészeti jelenségekről, vagy olyan rendezvényekről, amelyek elősegítik a múlt és mai törekvések, alkotások megértését

A „Gépképírás” műhelytitkokkal és kritikai visszhangokkal is megismertet. A bemutató hosz- szabb ideig várja a látogatókat ahogy a szerdán nyíló Bálint György irodalmi emlékkiállítás is méltó érdeklődésre tarthat számot a Városmajor utcában. Itt viszonylag nagy számú portré, kézirat levél villantja fel a marxista író-publicista arcélét. A tárgyi emlékek között a mindig magával vitt írógép, egy íróasztal és a házi könyvtárból megmaradt kötetek egészítik ki a gyűjteményt

A Petőfi Irodalmi Múzeumban tehát van és lesz is — figyelemre méltó — látnivaló.

Halász Ferenc

• Bodor Virág hétéves keceli tanuló első díjat nyert a kisiskolások között Első utam a villamoson című képével a gyermekrajz-kiállítá- son.

KÖNYVESPOLC

ilillpgg

Tömörkény lánya

Régi magyar levelestár

A házat most tatarozzák, az utcai frontot állványerdő borítja. A lakás ajtajára névjegykártyát ragasztottak: Dr. Kőszegi Dénes- né Tömörkény Erzsébet.

Toporgok, bizonytalankodom. Nyolcvannégy éves néni... Csöngessek vajon? Vagy inkább kopogjak? Megijeszthetem! Nem hallja meg! Középutas megoldás: nagyon rövidet csengetek.

— Máskor, ha jössz, erősebben,- hosszabban csöngess, csak azért hallottam meg, mert vártalak! Erre parancsolj!

Hebegtem valamit, a meglepetéstől szó is, mozdulat is belém ragadt: öregasszonyra számítottam, s bár hófehér hajú, de magas, csinos, élénk-nevetős szemű, friss arcú és pergő beszédű, határozott mozdulatú, szálfa tartású nő nyitott ájtót. Ottlétem egész ideje alatt motoszkált bennem az irigység-felhangos kérdés: mit csinálnak a „régiek”, hogy ilyen bámulatosan tudják őrizni fizikai és szellemi erőiket?

Mintha észrevenné hirtelen támadt elfogódottságomat, kérés nélkül mutatja: ott jobbra a falon a Steingassner nagyszülők portréi, szemben a legkedvesebb Tömörkény-kötetek felnagyított címlapjai, amott a | testvérbáty Kossuth-díjáról (a könnyűiparban végzett munkásságáért) szóló oklevél, a hatalmas komódon (ar.yai nagyszülők árvíz utáh megmaradt egyetlen bútora) Tápai Antal Tömörkény-szobra. Könyvek, könyvek, könyvek.

— Átmehetsz a hálóba, az Iparművészeti Múzeumé lesz ez a gyönyörű intarzitás cseresznyefa garnitúra. Ki gondolta, a múzeumigazgató világosított föl egyszer, hogy ilyesfajta értékeim vannak.

Egyedül tartja rendben a nagy lakást, bevásárol, főz, vendégeket fogad, öt újságot és folyóiratot járat, este tévét néz. Nappal mindig szól a rádió.

— Védekezem a csönd ellen. Évtizede élek egyedül. Sokat kínlódtam, míg sikerült berendezkednem a magányra. A férjem vegyész professzor volt, Kolozsvárról került ide az egyetemre. Amikor a felesége lettem, már volt kertje Újszegeden. Erdélyben megszokta a zöldet, imádta a fákat, különösen a körtét. Előkelő társaság a körtefáké, uralkodókról keresztelték sokukat. Sajnos, már 50 évesek, elhanyagoltak. Én csak a virágokkal foglalkozom.

A vázáról egy alacsony asztalkára siklik a tekintete. Űjságha- lom van rajta.

— Régen is a kisasztalon gyűjtöttük a lapokat, hetente raktam csak el. Minden újságszél tele volt firkálva képletekkel! A férjemet a munkája egészen elfoglalta, olvasás, beszélgetés, zene- hallgatás közben is az járt az eszében. Amit fontosnak talált, gyorsan lejegyezte. Sok tekintetben hasonlított apámhoz. Ebben például, hogy igazából csak a mestersége érdekelte. Hallgatag emberek voltak mind a ketten, és híjával mindenfajta gyakorlati érzéknek, praktikus hajlandóságnak. Sokszor gondoltam, ha nem Tömörkény István lánya lennék, talán Kőszegi Dénesné sem tudtam volna lenni. Itt van például — a csönd. Nálunk általában csönd volt, gondolkodtunk, dolgoztunk. Megszoktam, hiszen gyerekkoromban anyám folyton az ajka elé emelt ujjal járt-kelt, pisszegett: apátok dolgozik! Nem is emlékszem, hogy mást is csinált volna otthon... Későn kelt, tízre bement a múzeumba, déli egy órára hazajött, rossz evő volt, még föl sem állt az asztaltól, már húzta elő a zsebéből a kutyanyelvet.

— Ebéd után kisvártatva elindult az „irodába”. Így hívta a halászcsárda belső, fehér abro- szos termét, ahol aztán délután fél négyig írt. Ez a kocsma a mostani Sellő-ház helyén állt, a külső, piros abroszos helyiségbe járt inni a tiszai nép, olyan foglalkozású emberek, amilyenek ma már csak Tömörkény-könyvekben léteznek. Ott kötöttek ki az uszályok, deszkákon, talicskán hordták róluk a homokot. Bebetértek az ivóba, beszélgettek, az apám meg hallgatta. Sok szavukat azon melegében leírta. A novellái persze nem az „irodában” születtek igazából, amikor odament, a fejében már megvolt, mit akar írni. Esténként, éjszakánként. otthon gondolta ki. Délelőtt tíztől egyig, délután négytől hétig volt nyitva a múzeum. Amikor apám este hazajött, elkezdett járkálni. Folyvást jött-ment, föl-alá sétálva gondolkodott, közben egy-egy szót, mondatot hangosan is elmormolt. Anyám minden este egy vászonszőnyeget terített az útjára, hiszen kikoptatta volna a rendes szőnyegeket. Így dolgozott.

— ötvenkét éves koromban rokkantnyugdíjasként hagytam ott az iskolát, ahol tanítottam. Az alsóvárosi tanítóképzőben végeztem. Elemibe, meg a hat felsőbb osztályba az állami fölsőbb lányiskolába jártam, a mai Tömörkény Gimnázium épületébe. Nem annyira apám fizetéséből, inkább az újsághonoráriumokból éltünk. Akkoriban sok pesti lapnak is dolgozott, itthon meg, a Szegedi Naplóban, hetente háromszor ő írta a vezércikket, háromszor Móra. A szüleim összejártak Móráékkal. Panna és köztem nagy volt a korkülönbség, nem lehettünk barátnők. Különben is, amikor már mehettem volna apámékkal társaságba — kitört a háború.

— ^Húszéves voltam, amikor meghalt szegény. Az ötvenedik évfordulón kitett magáért a város, ünnepségeket rendeztek, emlékszem. Kovács János, a színész, oly szépen mondta a Mihály szóbelizik című írását, hogy azóta sem hallottam különbül. Nagyritkán a rádióban olvasnak föl Tömörkény-novellákat, amúgy csönd van körülötte.

— Én holnap megyek a temetőbe, csak azt nem tudom, ha ilyen szél lesz, mikor hozom be a kertből a virágokat...

Sulyok Erzsébet

Ismét sok izgalmat tartogat a Magyar Hírmondó elnevezésű könyvsorozat. Régi magyar levelestár címmel megjelentették a XVI—XVII. század irodalmi-nyel- vi-művelődéstörténeti emlékeinek legszebb darabjait. Ezerkétszáz oldalon megannyi nagyszerű dokumentum, forrásanyag, történeti emlék, mely együttesen sokoldalú képet ad a török idők magyarországi viszonyairól.

A szerkesztők több tízezer, még fellelhető levélből választották ki azt a kétszázhatvannégyet, amelynek mindegyike érdekes lehet valamilyen szempontból a magyar múlt eseményei, történései iránt érdeklődőknek. Van ezek között családi, irodalmi, politikai, diplomáciai és vallási tárgyú írás, és sok egyéb még.

Többek között megtudjuk belőlük, hogyan, miként terjedt nálunk — az egyes emberekre, családokra lebontva — a protestantizmus, miként virágzott a magyar nyelvű reneszánsz irodalom, milyen hatással voltak egymásra a hazai és külföldi szellemi kiválóságok és mozgalmak, irányzatok stb. Meglepően izgalmas arról olvasni, hogy a nagy dán humanista, Justus Lipsius milyen erőteljesen hatott a haza kitűnő fiaira, a kor szellemiekben gazdag személyiségeire; s arról is, hogy Pázmány Péter milyen ügyes diplomatának bizonyult ilyen irányú törekvései közben.

Megható, ahogyan szinte közvetlen közelségben előttünk állanak az akkori idők kitűnőségei. Leveleikből — és a hozzájuk intézett levelekből — jobban megismerjük emberi arcukat, nemes törekvéseiket — olykor gyengéiket —, mint a hivatalos történelemkönyvekből, tanulmányokbóL Olyan hírességek és hatalmasságok közelébe kerülünk a válogatás olvasása közben, mint sok más mellett Zrínyi Miklós, Bá- thori István, Fráter György. Az írókról, történészekről és más művelődési emberekről nem is szólva, akik szép számmal vannak jelen a Régi magyar levelestárban.

Olvasás közben látjuk magunk előtt a német és a török veszedelem sokféle formáját, a fogságba elhurcoltak szenvedését, a jövőért aggódó hazafiak útkereső töprengését, mindenfajta kezdeményezését, haditettét Robotter- hekről szóló híradások, perieke- , dések és hadijelentések teszik még sokoldalúbbá a kiadványt

A magyar mellett németül, latinul és olaszul írták eredetileg a leveleket Nyilván a színvonalas fordításnak is köszönhető, hogy a magyar nyelv gazdagítása szempontjából is értéket jelent a gyűjtemény. Olvasása külön élvezet azoknak, akik nyelvünk sokféle gazdagságában tudnak és akarnak gyönyörködni. Lelőhelyjegyzék, bibliográfia, névmutató teszi tudományos értékűvé a Régi magyar levelestár két vaskos kötetét És jó szolgálatot tesznek a szerkesztők az olvasónak azzal is, hogy külön részben közük a török szavak és kifejezések magyar megfelelőjét és magyaráz*» tót- V. M.