Petőfi Népe, 1981. október (36. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-18 / 245. szám
1981. október 18. • PETŐFI NÉPE • 1 SPORT.SPORT .SPORT Bajnokokat köszöntöttek • Borszéki Lajos ajándékot ad át Fülöp Sándor- • Juhász László, Fiilöp Sándor és Muity Ferenc. nak. (Vértesi László felvételei) Kecskeméten a Megyei Tanács V. B. Testnevelési és Sporthivatalának székházában köszöntötték a világversenyeken és a hazai bajnokságon nagyszerű eredményeket elért fogathajtókat, Muity Ferencet, az Európa-baj- nokságot nyert magyar ■ csapat tagját, az idei országos egyéni bajnokság győztesét, Fülöp Sándort, az Európa-bajnok csapat tagját, a magyar bajnokság harmadik helyezettjét, Juhász Lászlót, aki a magyar bajnokság utol- 'sófordulójában az akadályhajtás- ban győzött. A három fogathajtónk alkotta a megye idei országos bajnokságot nyert csapatát. A fogadáson jelen volt dr. Lő- rincz István, a megyei lovas szövetség főtitkára és Muity Sándor, a megyei' lovas szövetség szakfelügyelője, aki az országos bajnokságon a megyei válogatott vezetője volt. Borszéki Lajos, a Megyei Testnevelési és Sporthivatal elnöke méltatta azokat a kiemelkedő eredményeket, amelyeket a lovassport képviselői, elsősorban a fogathajtók értek el 1981. évben. Muity, Fülöp, Juhász, de valamennyi négyes- és kettesfogathajtó minden jelentős versenyen becsülettel képviselte megyénket és igazolták sportmozgalmunk emelkedő színvonalát. Borszéki Lajos ezután ajándékot adott át a három fogathajtónak, valamint Müity Sándornak. A csapat nevében Muity Sándor mondott köszönetét, amelyben kitért arra, hogy a magyar fogathajtó sport képviselői munkájuk mellett, szabad idejük feláldozásával készülnek a versenyekre, s ebben az igen nagy fizikai és szellemi erőfeszítést igénylő sportágban ilyen körülmények közt is világszínvonalon dolgoznak, sőt a világ legjobbjaiként tartják őket számon. A fogadást követő, közel másfél órás baráti beszélgetés során a versenyzők sok érdekes és vidám történetet elevenítettek fel. Versenyekről, műhelytitkokról esett szó, valamint arról, hogy a sportágban az évről évre emelkedő követelmények mellett is sikerrel állnak helyt a magyar fogathajtók, s köztük ma> már vitathatatlanul a Bács-Kiskun megye képviselőié a vezető szerep. Szabó Zoltán Érik a szőlő Zelk Zoltán költeményének egy versszakát idézzük a függőleges 12., 28., 23. és a vízszintes 1. sorban. VÍZSZINTES: l. (Beküldendő). 12. Három tagú együttes. 13. Addig. 14. Balga. 15. Azonos betűk. 17. Névelős háziállat. 18. Palánk. 19. LK. 21. Nyújtsad. 24. Magyar Optikai Művek;. 25. Indulatszó. 26. Becézett Ilona. 29. Élelmiszerek tápértékén^k mérték- egysége. 32. Napraforgó csupasz szára (—’)., 34. Sapkaellenző. 35. Lopva figyelek. 36. Táplálkozni. 37. Keservesen sír. 39. Tat betűi. 40. Hajszol. 41. Azt a személyt. 43. ízlelget. 44. Vissza: sértetlen. 45. Kézlegyintéssel elesendesít. 47. Római ezerötvenegyes. 48. Borít. 50. Megóvá. 51. Fehér, illatos, emyős virágú cserje. 53. Kukoricatároló. 54. Vissza: szovjet nagyváros. 55. Gyümölccsel töltött lepény. 56. Arab fejedelmi cím. 57. Gyakorító ige képzője. 59. Talál. 60. Becézett női név. 61. Alulra. 63. Folyó a Szovjetunióban. 65. Kergeti. 66. Igekötő. 67. Autóközlekedési Tanintézet. 69. Női becenév. 71. Három olaszul. 72. Szemrefhányás. FÜGGŐLEGES: 1. Strázsa. 2. Vágány. 3. Övezet. 4. Biztató szócska. 5. Község Zenta alatt. 6. Férfinév. 7. Dunántúli csatorna. 8. UG. 9. Férfinév. 10. Vörhenyes. 11. Patakocska. 12. (Beküldendő). 16. Szocialista állam betűjele. 18. Kis állam Indiában. 20. A történetírás múzsája. 22. Ének. 23. (Beküldendő). 25. Micsodák. 26. Férfinév. 27. Központi Lövész Klub. 28. (Beküldendő). 30. Balti nép. 31. Megvalósít. 32. Ébresztgeti. 33. A hét vezér , egyike. 38. Kihalt germán törzs. 40. ÜAT. 42. ... -fere. 44. Becézett női név. 46. ... -vérig. 47. Lágy hangsor. 49. Európai főváros. 51. Helyrag. 52. Régi római pénz. 58. A légnyomás egysége. 60. Kerek szám. 62. Győri sportegyesület. 64. sohasem, németül. 65. Heréit kos. 66. Észrevett. 68. Szintén. 70. Ezüst vegyjele. 71. Testneve© 4 l. 3 H 5 6 T 1 4 ÁO A4 4X * © Ai 0 4*i ■ ■ ft — a Ai 46 0 47 0 4ft 0, t9 20 © ll 0 13 © 19 i IS 26 17 10 19 30 34 31 33 jí © 55 © 36 ■ 37 51 0 39 0 <f0 <tí u CD *1» 0 Mi 0« <i6 0 •»7 • 0 <il W9 50 0 31 51 0 53 5<| > 0 55 0 56 CD $7 50 0 5« © 60 0 U Cl © Cl 6<r 0 0 <5 0 66 Tr I Ct © <9 70 0 74 0 TI L lési Főiskola. 72. Fordított nadrágszíj. I Beküldendő: a függőleges 12., 28., 23., és a vízszintes 1. sor tnegfejtése október 22-ig a szerkesztőség címére: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001. Az október 11-én közölt rejtvény helyes megfejtése :xLizozim — penészgombát — a fehér vértestekre nein ártalmas — számos fertőző betegségnek. Az elmúlt héten közölt keresztrejt-*- vény helyes megfejtői közül KönVv- utalványt nyertek: Tamás Gizella? öregcsertő; Laki Ernő, Dunavecsé: Papp Sándorné, Kiskunfélegyháza; Kis Klára, Baja. Soltvadkert ismét az élen sorokban nem futsz, legalább gyalogolj! Még a sportok királynőjének hű és áhitatos hódolói is hajlamosak arra, hogy egy kicsit lenézzék a gyaloglást, noha az ugyanúgy atlétikai versenyprogram, mint mondjuk a futás, vagy a kalapácsvetés. Nem csoda hát, hogy sokszor mostohagyermeknek érzik magukat a szívósan masírozó, furcsán kígyózó-kacsáző „sport-gyalogosok”, akik soha sem dicsekedhettek a nagy gyorsasággal, vagy a hatalmas erejükkel, de még a szembetűnő ügyességükkel sem... Lejátszották az elhalasztott Soltvadkert—H. Mezőfi SE mérkőzést, s döntött a fegyelmi bizottság is a félbeszakadt Soltvadkert—Kiskunhalasi AC-ME- DOSZ mérkőzés ügyében. A két esemény, után a táblázat élén is változás történt. A Soltvadkert csapata ismét az élre került. Soltvadkert— Honvéd Mezőfi SE 1—1 (0—0) Soltvadkert, 300 néző. Vezette: Franciskovics (Szokoli, Magyar). Soltvadkert: Vass — Viszkok, Eiler, Lehr, Eifert, Frittmann, Szamosi (Szabó F.), Erdős, Szűcs, Magyar (Kugelmann), T.óth. Edző: Fábián Dezső. • H. Mezőfi SE: Czinanó — ?ongrácz, Píptér, Domonics, Demeter, Kormos, Bodó (Pálinkás), Szabó, Illés, Grósz, Boldizs. Edző: Krivy Ottó. Góllövők: Tóth, illetve Bol- dizs. Jók: Lehr, Frittmann, illetve Pintér, Domonics, Boldizs. Döntött a megyei labdarúgószövetség a félbeszakadt Soltvadkert—Kiskunhalasi AC-MEDOSZ mérkőzés ügyében. Megállapították, hogy a történtekért a kiállított Karsai (KAC-ME- DOSZ) és az ugyancsak kiskun- halasi Szalontai a felelős. A mérkőzés 2 pontját, 3—0 gólarány- nyal a Soltvadkerti TE kapta. Kársait 1982. február 8-ig, Sza- Ufntait pedig 1981. december 5-ig tiltották el a játéktól. A lejátszott mérkőzés és a fegyelmi bizottság bajnokság állasa döntése után a 1. Soltvadkert 9 6 3 — 26—7 15 2. Kiskőrös 9 5 3 1 15—8 13 3. Kalocsa 9 5 2 2 24—8 12 4. Harta 9 5 2 2 13—10 12 5. Izsák 9 5 1 3 16—9 11 6. Sükösd 9 5 1 3 15—12 11 7. Kecel 9 4 j 2 3 15—10 10 8. H. Mezőfi SE 9 4 2 3 12—8 10 9. Kiskunhalas 9 4 2 3 10—15 10 10. Miske 9 3 2 4 12—11 8 11. H. Gábor A. SE 9 2 2 5 14—15 6 12. Fájsz 9 3 — 6 11—25 6 13. H. Szamuely SE 9 2 2 5 14—29 6 14. Kkfh. Szövetk. 9 1 3 5 10—15 5 15. Tass 9 2 1 6 10—21 5 16. H. Radnóti SE 9 1 2 6 5—19 4 LABDARÜGÁS Országos ifjúsági bajnokság: Kecskeméti SC—Szegedi Dózsa 2—0 (1—0). Kecskemét, 200 néző, vezette: Némedi. Gólszerzők: Kovács, Varga B. Országos serdülőbajnokság: Kecskeméti SC—Szegődi Dózsa 0—0. * Október . 26-án harminckét együttes részvételével kezdődik meg Baján a Felszabadulási Kupa kispályás labdarúgótorna. A mérkőzésekre a Vasvári Pál utcai pályán kerül sor. KINIZSI KUPA Október 18-án,'Aggteleken rendezik meg az országos barlangászversenyt, amelynek fődíja a Kinizsi Kupa elnyerése. SAKK Kiskunhalason rendezik meg október 25-én 9 órai kezdettel a MÁV szakszervezete székházának nagytermében a megyei villám- sakkcsapatbajnokságot. Nevezni lehet október 20-ig írásban a kiskunhalasi Városi Tanács V. B. Testnevelési és Sportfelügyelősége címére, Kiskunhalas, Bokányi Dezső u. 4. VÍZILABDA Komjádi Kupa: KSC—MEDICOR OSC 9—8 (0—2, 3—3, 2—1, 4—2). Gd.: Simon (4), Vancskó (2), Jenéi (2), Villám (1). A Budapesten rendezett találkozón jó védekezéssel és jobb erőnlétével nyert a KSC, az esélyesebb OB I-es ellenfele ellen. Úttörő I/A: Tatabánya-—KSC 10—6. Gd.: Pap (4), Máriás, Rajnai. Úttörő II/A: KSC—KSI 2—2. Gd.: Loványi (2). KSC—BVSC 6—2. Gd.: Nágy R. (3), Tóth B. (2), Szabó F. KSC—SZEOL AK 6—2. Gd.: Loványi (3), Dudás (2), Tóth B. Pedig a gyalogló legyen a’talpán, s az sem túlzás, hogy igazi sporthős. Vegyük csak egy 50 kilóméteres verseny végigtalpalásá- ra vállalkozó atlétát. Még a világcsúcsot ostromlóknak is több, mint kétteljes futballmérkőzés időtartamát kell végigharcolniuk, pontosabban — de .még mindig csak hozzávetőlegesen *>—öt félidőt! 'Mi éhlhez képest' — sértődés ne essék — a 100 méteres vágtafutás, a tíz másodpercnyi teljes erőbedobással? A gyaloglónak úgy 1300- szor hosszabb ideig kell állnia a sarat! Miközben a járdákról és a házak ablakaiból sokan szünet nélkül csak élcelődnek, „nagy poénok” sorát sütik el. ,yFuss, ne gyalogolj, mert lekésed a 6-ost!” — ilve?,fajta humorosnak hitt serkentésektől még egyetlen gyalogló sem váltott ütemet, igái méregbe sem jött... A tréfamesterek többségének fogálma sincs arról, hogy a gyaloglás semmivel sem kevésbé hasznos testmozgás, mint a futás, s hogy éppen olyan eszköz lehet az egészség megőrzésében, az erőnlét fejlesztésében, mint bármilyen más rendszeresen elvégzett gyakorlatozás. Így aztán az a jelszó is teljes mértékben helytálló, hogy „Ha nem futsz, gyalogolj!”, vagy egy kis módosítással: „Legalább gyalogolj!” , Aki nem elég edzett, vagy kora, esetleg ellustállkodott évei, 'ugyanúgy korábbi betegsége rűiatt gyorsan kifullad a futástól, annak még a kocogásra sem szabad vállalkoznia, hanem be kell érnie a sétálásnál csak alig gyorsabb gyaloglással. Persze, -csak átmenetileg, mert a szervezet fáradással szembeni ellenállóképességet hosz- szan tartó, s .persze egyre hosszabbodó erőkifejtéssel, igen szépen, ibi több,: látványosan Tehet fej-i ‘fesztem. Tudvalevő dolog, hogy az állóképesség szintje a keringési és légzési szervek, az anyagcsere, de ugyanúgy az idegrendszer működésétől függ. Lényeges feltétel-a színvonal csökkenése vagy emelkedése, de ugyanakkor stangálá- sa szempontjából az említett szervek és szervrendszerek összehangolt működése is, s nem kevésbé jelentős szerepet játszik a mozgáskoordináció. A gyaloglást persze senki nem nevezheti valamiféle bonyolult, vagy nehezen kivitelezhető mozgássorozatnak, de az energiamegtakarításról, vagy éppen annak felcseréléséről ennél látszólag egyszerű — természetes — mozgásnál sem szabad megfeledkezni. Sokan egyszerűen képtelenek a gazdaságos (egyben esztétikus) gyaloglásra. Girbe-görbe utat írnak le, miközben csak a nyílegyenes előrehaladás volna a feladat, furcsán lóbálják a karjukat, a fejükkel meg „bólogatnak”, mintha az lenne az egyensúlyozás egyetlen módja. Ha pedig a járás ilyen rendezetlen, akkor egyben kimerítő, a helyzetváltoztatás fölöttébb fárasztó formája. Manapság, amikor nem telik el hónap úgy, hogy ne hirdetnének meg valahol tömegfutóversenyt, rövidebb-hosszabb távú futópróbát, a ’testedzés „gyalogos” formáit választók sem panaszkodhatnak. A különböző természet- barát szövetségek vagy klubok csaknem minden hét végére tartalmas programot kínálnak a gyalogos túrák szervezett és „önképző”, csak alkalmanként jelentkező híveinek. A statisztikák szerint évről-évre gyarapodik a különböző (Szintű események száma. Csak azok tudják, akik az ilyesfajta hangulatos túrákon már resztvettek, hogy a kiadós gyaloglástól igen kellemesen el lehet fáradni.. Az 'erdei séták &■ jó levegőn/ a - szép Környezetben megtett'' kilő-J méterek után valósággal kicserélődik az ember. A gyaloglás ,köz-' ben a túrázók beszélgethetnek, aki viszont a csendet szereti, az kicsit lemaradva nyugodtan elmélkedhet, terveket szőhet, vagy egyszerűen csak élvezi a táj szépségét, a kikapcsolódást. A gyaloglás tehát jó dolog, hasznos és egészséges testmozgás si forma, még akkor is, ha a táv nem hosszabb egy-két kilométernél, de kellő tempójú, a „gyalogos” felkészültségének megfelelő iramú. A gyaloglás nem hiányozr hat az ember életéből, különösen mostanában, amikor sokan hajlamosak a helyváltoztatás, minden „útszakaszát” [ autóbuszon, autón, motoron, vagy vonaton megtenni. Megyénk városainak környéke .bővelkedik túrákra, gyaloglásra, kiadós sétákra alkalmas erdők— ben, festőién szép tájakban, ahol kellemes környezetben találunk felüdülést, az év szinte minden szakában. Szálljunk hát ki az autóból, s ha nem futunk, legalább gyalogoljunk — S — A megyei I. oszt. labdarúgó-bajnokság góllövő listája 10 gólos: Sudár (Sükösd). 9 gólos: Dobler (H. Szamuely SE). 7 gólos: Szvetnyik (Kecel). 6 gólos: Karsai (Kiskunhalas). 5 gólos: Somogyi (Harta), Erdős, Szűcs. Tóth (Soltvadkert);. 4 gólos: Ezsiás (H. Mezőfi SE). Illés I. , Szalóki (Kalocsa), Juhász. Klement (Kiskőrös) Dongó (Kkfh. Szöv. SE), Marusa (Sükösd). 3 gólos: Török (H. Gábor SE), Illés II. (Kalocsa), Csapiár (Tass), Loson- czi, Jakus (Izsák), Posztobányi (Fájsz), Zs. Juhász (Kkfh. Szöv. SE), Boldizs (H. Mezőfi SE). 2 gólos: Gajdán (H. Szamuely SE), Németi, Kerepeczki (H. Gábor A. SE), Kovács, Mezei Pavelkó (Kalocsa), Szekeres. Vida (Tass), Németh. Tóth. Bo- zsik (Izsák), Bartók. Faragó, Sümegi (Harta), Petróczi (Kiskőrös). Eiler. (Soltvadkert), Petrecz. Kákonyi (Miske). 1 gólos: Juhász, Illés (H. Mezőfi SE), Jelencsity, Pandúr, Matos (H. Szamuely SE). Tóth, Bokros. Szekeres, Lencse, Körösi, Dávid, (H. Gábor A. SE), Karakas, Török (H. Radnóti SE), Jenei,. Mohácsi, Kákonyi, Tóth, Nemes. Berta (Kalocsa), Bánhalmi, Pápai, Szőke S. (Kiskunhalas), Nagy I., Nagy II., Szabó (Izsák), Kiss (Harta), Lavati. Polgár, Vajda, Nagy (Kecel), Sztankó II., Horváth, Prókai (Fájsz), Kiss, Hajnák, Cseh, Ba, Dusnoki, (Kiskőrös), Kopasz, Szabó (Kkfh. Szöv. SE). Szabó. Magyar, Galántai, Szamosi (Soltvadkert), Bedzsula, Varga, Há- jerbacher, Domokos (Miske). üngőlosok: Nemes (Kalocsa), Hájer- bacher. Czár (Miske). mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmrnm MAI MŰSOR Vasárnap TELEVÍZIÓ 8.15: Tévétorna (Ism.) — SZ 8.20: Mindenki iskolája: Földrajz. A Föld és a világegyetem 8.50: Matematika. Ami mérhető, azt mérd meg 9.20: Óvodások filmműsora. Kis- film-összeállítás: 1. A legfontosabb személy. Amerikai rajzfilmsorozat, 7. rész — SZ, 2. Az Ezeregyéjszaka országában. Lengyel rajzfilm (Lolka—Bolka- sorozat) — SZ. 3. Jómadarak. Magyar rajzfilmsorozat, 7. rész: Zene-bona — SZ 9.35: Élő múzeum. Ásványok és kőzetek világa — SZ 10.05: Egészségünkért! Az Országos Egészségnevelési Intézet műsora — a Makk Marciról — SZ 10.10: A banda ellen. Angol filmsorozat gyerekeknek, VI. (befejező) rész — SZ 10.35: Tenisz-suli. V/5. rész — SZ 10.50: Hírek 10.&5: Bp. Honvéd—Tatabányai Bányász. Bajnoki labdarúgó- mérkőzés. Közvetítés Kispestről — SZ A szünetben: Reklám 14.15: „Aki dudás akar* lenni”. 1 Fiatalok népzenei műsora. Szüreti és bordalok — SZ 14.45: A tavasz 17 pillanata. Szovjet filmsorozat, XIII/5. rész (Ism.) 15.50: Reklám 15.55: Vasárnap délután — SZ 17.55: Reklám 18.00: Műsorainkat ajánljuk — SZ 18.25: Reklám 18.35: A Közönségszolgálat tájékoztatója 18.40: Tévétorna — SZ 18.45: Esti mese — SZ ' 19.00: A HÉT — SZ 20.00: Hírek — Sporthírek 20.15: Budapesti Művészeti Hetek: CID. Tévéjáték Corneille színművéből — SZ, 21.55: Kapcsoltam. Társasjáték —< SZ 22.35: Hírek 2. MŰSOR: 17.10: Emile Zola, avagy az emberi lelkiismeret. Francia tévéfilmsorozat, IV/3. rész: Kannibálok — SZ 19.00: A HÉT — SZ 20.00: Hírek — Sporthírek 20.15: Kisfilmek a nagyvilágból: Nyolcmillió barát — avagy Amerika és a ló. Francia rö- vidf jlm — SZ '20.40: A cápák. NSZK—osztrák— francia film — SZ 21.10: Marokko királyi városai. Osztrák film — SZ KOSSUTH: 1 / 7,23: Kopogtató 8.10: öt kontinens hét napja 8.25: Helyettesek. Rapcsányi László műsora 9.17: Magyar Múzsa 10.08: Ló az Operaházban. Mezei András rádiójátéka 11.14: Vasárnapi koktél 12.10: Édes anyanyelvűnk 13.00: Rázós úton. Bajor Nagy Ernő írása 13.10: Starker János gordonkázik 13.30: Rádiólexikon 14.00: Miért szeretem Bartókot? 14.22: Zenekari muzsika 14.40: Szomszédolás sok zenével 15.14: A hegedű virtuózai, lfc rész 15.56: A félkegyelmű. Rádiódráma Dosztojevszkij regényéből. III/l. rész 17.10: A munka szerint, meg másképpen 17.20: Művészlemezek 18.50: Diákkönyvtár hangszalagon 19.50: Színes népi muzsika 20.47: A Rádió Dalszínháza. Suppé; A szép Galathea 22.20: Lemezmúzeum 22.48: Szimfonikus zene 0.10: Magyar művek rézfú/ókra. PETŐFI: 6.00: Népszerű muzsika 7.00: A Magyar Orthodox Egyház félórája 3.05: Mit hallunk? .8.30: Miska bácsi levelesládája 9.00: Balázs Árpád műveiből 9.11: Slágermúzeum 10.00: Láthatatlan múzeum 10.33: Színházi Magazin 12.00: Jó ebédhez szól a nóta 12.57: Csilicsala csodái 14.05: Híres zenekarok albuma 14.33: Táskarádió 15.30: Ideálok nélkül 15.55: Operettrészletek 16.40: Slágerek mindenkinek 17,25: A vasárnap sportja. Totó 17.55: Mit üzen a Rádió? 19.20: Fiataloknak! 18.33: Nótakedvelőknek 20.10: A világlíra gyöngyszemei 20.20: Filmdalok 20.43: Társalgó 20.33: Sporthírek. Totó * 22.10: Dzsessz!elvételekből 23.10: Zenés játékokból 3. MŰSOR: I 7.00: A pécsi körzeti stúdió szerb- horvát nyelvű nemzetiségi műsora 7.30: A pécsi körzeti stúdió német nyelvű nemzetiségi műsora 8.11: Verdi-áriák 8.26: Mozart-hangverseny 9.55: Üj Zenei Üjság 10.45: öt kontinens hét napja 11.06 A kamarazene kedvelőinek 12.30: A Nemzetközi Rádióegyetem műsorából 13.05: Händel: Julius Caesar. Három-, felvonásos opera Közben: 14.39: A magyar széppróza századai. 185. rész Közben: 16.15: Kis magyar néprajz 17.30: Szárnyak. Arthur Kopit hangjátéka 18.38: Christian Escoude gitározik 19.03: Reneszánsz kórusmuzsika 19.35: Yehudi Menuhin hegedül Közben: 20.55: Pillantás a nagyvilágba 21.50: Franck: d-moll szimfónia 22.30: Onerakórusok 22.59: Magyar szerzők zongoraműveiből. Hétfő KOSSUTH: 8.25: Mit üzen a Rádió? 9.00: A hét zenemüve. Liszt: Vándor- évek — Itália 9.30: Szép Ernő versei 9.44: Ki kopog? 10.05: Nyitnikék — Kisiskolások műsora 10.35: Nóták 11.20: Bioritmus 1L40: Irgalom. Szemelvények /Németh László regényéből, XII7. rész 12.35: Válaszolunk hallgatóiaknak 12.50: Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából 14.34: Demeterke. Novella 14.54: Édes anyanyelvűnk 15.10: Nóták ' . 15.28: Visszapillantó. Látogatóban Isaac Newtonnál 16.05: Dé Falla: A bűvös szerelem — balett 16.30: Világablak. A társaslény. Hallgatag képek. I. rész 17.15: A szegényember öröme. Irodalmi kompozíció 18.15: Hol volt, hol nem volt 19.15: Kirakodóvásár 20.16: Kabaré. Szuhay Balázs műsora 20.40: Reflex-klub 22.15: Sporthírek 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Halló, itt vagyok! A telefonnál: Szilágyi János 23,30: Beethoven: c-rnoll szonáta. Op. 30. u 0.10: Táncdalok PETŐFI: 8.05: A Pénzügyőr zenekar játszik 8.20: Figyelmébe ajánlpm... A zenéi műsoraiból 8.33: Slágermúzeum 9.23: Egy szerelem három éjszakája. Részletek Ránki György zenés szín- játékából 10.00: Zenedélelött 12.00: Üj népzenei felvételeinkből 12.33: Kis magyar néprajz 12.38: Tánczenei koktél 13.25: Világújság. Nemzetközi sajtószemle 14.00: Kettőtől ötig 17.00: Avicennától — Einsteinig, n. rész 17.30: ötödik sebesség 18.33: Tamássy Zdenkó műsora 19.35: Híres előadók albuma. Demis Roussos énekel 20.10: Operettdalok 20.33: Társalgó 22.00: A tegnap slágereiből 22.30: Szovjet operettekből 23.15: Országqs amatőr pop-dzseuz- rock találkozó 3. MŰSOR: I ^ 9.00: Zenekari muzsika. 10.30: Rádiólexikon 11.05: Schubert: A téli utazás — dalciklus 12.18: Magyar Múzsa. TŰzkör 13.07: Magyar zeneszerzők 13.51: Operafelvételek 14.38: Mozart-művek 16.00: Iskolarádió 16.30: Hangverseny 16.50: Harminc perc beat 17.20: Egészségünkért! 17.25: Sztereó-mustra 17.45:{Zsebrádiószínház. Mindennek ára van 18.09: Szvjatoszlav Richter zongorázik 19.05: Durkó Zsolt: Nyolc kürtinduló 19.35: Hangverseny Kb. 20.20: Jogászképzés Miskolcon Kb. 21.30: Dzsesszfelvételekből hét 22.00: A hét zeneműve. Liszt: Vándorévek — Itália