Petőfi Népe, 1981. szeptember (36. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-10 / 212. szám
2 • PETŐFI NÉPE • 1981. szeptember 10. események sorokban Tanácskozás a helyzet stabilizálásáról VARSÓ Varsóban szerdán az ország időszerű társadalmi-gazdasági problémáiról tárgyaltak a Len-- __ gyei Egyesült Munkáspárt vajdasági bizottságainak első titkárai és a KB osztályvezetői. A tanácskozáson, amelyen Stanislaw Ka- nia, a Köziponti Bizottság első titkára- elnökölt, Kazimierz Bar- cikowski és Stefan Olszowski, a Politikai Bizottság tagjai, a KB titkárai terjesztettek elő referátumot. A z ülés résztvevői állást foglaltak a gazdasági reform előkészítésének meggyorsítása mellett, hangsúlyozták a munkásönkormányzatok és az igazgatók szerepének jelentőségét a szocialista vállalatoknál. Megállapították, hogy a IX. kongresszus és a Központi Bizottság harmadik plénuma határozatainak végrehajtásában, a helyzet stabilizálásában nagy feladat hárul a pártalap- szervezetekre és a tömegtájékoztatási észközökre. * A lengyel belpolitikai élet egyik időszerű vitatémájáról, a munkásönkormányzat kérdéséről foglalt állást az ágazati szakszervezetek egyeztető bizottsága. Eszerint a munkásönkormányzati szerveket, funkciójuk pontos meghatározása mellett, be kell építeni a gazdasági reform nyomán létrejövő új tervezési és vállalatvezetési rendszerbe. Mint az ágazatiak vezetősége megállapította, az állami vállalatokról és a munkásönkormányzatról szóló törvénytervezetek jelenleg éles, politikai jellegű vita I tárgyát képezik. Az ágazatiak a kormány által kidolgozott tervezetekben sokallják a központi előírásokat, a „Szolidaritás" elképzeléseit viszont teljességgel elfogadhatatlannak tartják. A • Cahama néhány hete még virágzó kis tartományi székhely volt Angolában. A dél-attikai agresszió következtében ma így néz ki a település. Különös „szemleút” I ??■ Szuzuki Zenko japán miniszterelnök különös útra indult szerdán. A japán kormányfő, akinek utazását hivatalosain „szemleút- nak” minősítették, az úgynevezett északi területet látogatja meg, és csütörtökön repülőgépről azt a Kamcsatka-félsziget és Hokkaido között fekvő négy szigetet — Hábomai, Sikotan, Ku- '• nasiri és Etorofu — vészi szemügyre, amely 1945 óta a Szovjetunióhoz 'tartozik. Nem kétséges, hogy szovjetellenes élű ez az utazás. A soviniszta és szovjetellenes hisztéria to- vábbszításáról van szó, arról, hogy a Szovjetunióval szembeni megalapozatlan és törvénytelen területi követeléseket Japán legfelsőbb vezető köreiben nemcsak támogatják, 'hanem gyakorlatilag tovább élezik. f „Szolidaritás” tervezete ugyanis „olyan koncepciót vetít elő — mondják —, amely nem oldja fe;l a kollektívák csoportérdekei és az össztársadalmi érdékek közötti ellentmondást, így új feszültségek és konfliktusok forrásáyá válhat”. Az ágazatiak állásfoglalása leszögezi, hogy a nép vagyonát össztársadalmi tulajdonnak kell tekinteni (a „Szolidaritás” a csoporttulajdont szorgalmazza), (továbbá: a munkahelyi kollektívák csak részt vennének a vállalat irányításában, az igazgatót pedig a kollektíva egyetértésével a fel- • sőbb szerveiknek kellene kineveznie, s az össztársadalmi érdekeket kell képviselnie. (A „Szolidaritás” a munkásönkormányzatot kívánja megtenni a vállalat tényleges irányítójává, s azt, követeli, hogy önkormányzati szervek válasszák meg az igazgatókat.) Spanyol f visszhang j Szerdán a madridi napilapok teljes terjedelmében közölték a tervezett spanyol NATO-tagság- gal kapcsolatos szovjet memorandumot, amelyet hétfőn nyújtottak át a madridi külügyminisztériumban, és amelyet mint „beavatkozást a spanyol belső Vitába" visszaküldték a nagykövetségnek. Spanyol hivatalos részről a memorandumnak a TASZSZ által történt nyilvánosságra hozását „újabb beavatkozásnak” minősítették. A lapok egyben közölték a politikai pártok szóvivőinek állás- foglalásait is. Ezek egyöhtetűen helyeslik ugyan a külügyminisztérium eljárását, de a szocialista és a kommunista megnyilatkozások továbbra is bírálják a kormányszerveket amiatt, hogy nem utasították vissza hasonló határozottsággal a külső — főleg amerikai — beavatkozásokat, a NATO-ba való belépés érdekében kifejtett nyomást. A szovjet memorandumot kommentálva az El Pais című napilap úgy vélekedik, hogy annak tartalma téma lesz a NATO-ba való belépésről rendezendő parlamenti vitában is, és befolyásolja majd az ellenzéknek a belépéssel szembeni kampányát. Óvári Miklós előadása időszerű belpolitikai és ideológiai kérdésekről Segélycsapat helyett atomőrbrigád Övári Miklós, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára szerdán előadást tartott időszerű belpolitikai és ideológiai kérdésekről, azon az országos értekezleten, amelyet az MSZMP budapesti oktatási igazgatóságán rendeztek az egyetemek és főiskolák marxizmus—leninizmus tanszékei, valamint az MSZMP budapesti és megyei oktatási igazgatóságai vezetőinek részvételével. A .tanácskozáson részt vett és felszólalt Pozsgay Imre művelődési miniszter is. A marxizmus—leninizmus oktatásának alapvető feladatát abban jelölte meg Óvári Miklós, hogy a hallgatóknak — a marxizmus alapjainak, klasszikus tanításainak megismertetésén túl — sokrétű politikai műveltséget adjon, segítse őket az ország és a világ dolgainak megértésében és megértetésében, a ma kérdéseinek marxista megválaszolásában. A marxizmus—leninizmus tanszékek, az oktatási igazgatóságok a szocialista világnézetet megalapozó elméleti tevékenységük mellett ebben a tanévben is fontos közvéleményformáló szerepet töltenek be, oktató munkájukkal jelentős politikai feladatot teljesítenek. Ezt követően a nemzetközi helyzet fő vonásairól, majd országépítő feladataink politikai, társadalmi hátteréről, életünk alakulásáról szólt a Központi Bizottság titkára. Hangsúlyozta: hazánkban nyugodt, kiegyensúlyozott a belpolitikai helyzet. Bár vannak gondjaink, problémáink is, de országunk ennek ellenére fejlődik, gyarapodik. Pártunk 25 éve töretlenül folytatott politikája az alapja a párt és a tömegek közötti őszinte kapcsolatnak, a kölcsönös bizalomnak, a nyíltságnak, s annak, hogy a gondokról és nehézségekről is kendőzetlenül 'beszéljünk. A legfontosabb politikai vívmányok között említette, hogy az elmúlt negyedszázadban létrejött és napjainkra minden korábbinál' szilárdabbá vált népünk szocialista nemzeti egysége. Megerősítettük országunk, társadalmunk gazdasági alap- 'ját, amély az útóbbi évek világpiaci változásai közepette is szilárd. A termeléssel, az értékesítéssel kapcsolatban adódó belső és külpiaci gondok ellenére Magyarországnak rangja, tekintélyé van a nemzetközi 1 gazdasági kapcsolatokban, bizalommal és tisztelettel viseltetnek irántuhk minden rendű és rangú kereskedelmi partnereink. Ideológiai vívmányaink között első helyen méltatta a szocialista hazafiság elmélyülését, az internacionalizmus érzelmi és tettekben is megnyilvánuló erősödését. Ami társadalmunk , erkölcsi arculatát illeti — mondta —, még nem vagyunk mindennel elégedettek, a szocialista erkölcs egyes vonásainak erősítéséért még van mit tennünk. A társadalmunk fejlődésében i bekövetkezett változások ugyanis nem mindenben és nem mindenütt hozták magukkal automatikusan a tudati változásokat. Arra viszont joggal lehetünk büszkék, hogy mindinkább és mind szélesebb körben erősödik népünk történelmi tudata, igénye az ilyen ismeretek iránt. Ezután Óvári Miklós arról szólt: mit jelent, kell jelentsen ma nálunk a marxizmus—leninizmus oktatójának lenni. Mindenekelőtt — hangsúlyozta .— nagyon sok tanulást, hiszen a marxizmus—leninizmus tudománya is fejlődik és gazdagodik, s ezzel lépést kell tartani. Jelenti továbbá az önálló gondolkodást, az újonnan felmerülő — a politika, az élet napi gyakorlatával összefüggő — kérdések felvetését és megválaszolását, méghozzá nem kész receptek szerint. A marxizmus—leninizmus oktatói együtt élnek a társadalommal — mutatott rá a KB titkára •—, benne a napi munkában, a gyakorlatban, együtt a hallgatókkal. Az elméleti .tudásukon túl elengedhetetlen, hogy érződjék . is oktató munkájukban a meggyőződés, tudják türelmesen meghallgatni mások gondolatait, a hallgatók véleményét is, és őszinte, érvelő válaszokat adjanak a felmerülő kérdésekre. Munkájuk módszere ne az iskolás visszakérdezés Tegyen, hanem felnőttek párbeszéde. A marxizmus—leninizmus oktatásának hatékonysága, igazi eredménye abban mutatkozik, meg, mennyi embert tudunk nemcsak érzelmileg, hanem tudatosságában is megnyerni a szocializmus ügyének. Ehhez — mondta be- • :iszódét zárva .Övári Miklós <r-/tudás,,. meggyőződés, : nyjltság.. politikai és elvi bátorság, emberi tartás és példamutatás, szükséges. (MTI) Az imám nem fél, de elvonul PÁRIZS _____________________ A francia rendőrség letartóztatta Giovanni Marongiut, az „első vonal” elnevezésű olasz terrorszervezet régóta körözött tagját. HAVANNA „Cuiba Libre” — „Szabad Kuba" — néven provokatív rádióadó létrehozását tervezi az Egyesült Államok kormánya. A Kuba közvetlen közelében felállítandó adó a nap 24 órájában szórná be az egész szigetországot olyan műsorokkal, mint amilyenekkel a „Szabad Európa Rádió” és a „Szabadság adó” jelenleg izgat az európai szocialista országok és a Szovjetunió ellen. ' KABUL A Bakhtar afgán hírügynökség alaptalannak minősítette és elutasította pakisztáni és nyugati tömegtájékoztatási eszközöknek azt az állítását, miszerint afgán csapatok hatoltak volna be Pakisztán Beludzsisztán tartományába. . LISSZABON Az Egyesült Államok kormánya 51,5 millió dollárt ad Portugáliának az Azori-szigeteken található Lajes-támaszpont fejlesztéséhez, amelyet az amerikai hadsereg a jövőben is igénybe vehet. SAN FRANCISCO Egy cionista szervezet suhancai elfoglalták, majd néhány órán át megszállva tartották Ausztria Los Angeles-i főkonzulátusát. Akciójukkal annak a követelésüknek próbáltak nyomatékot adni, hogy az osztrák kormány szakítson meg mindenfajta kapcsolatot a palesztin felszabadítási szervezettel. PÁRIZS Jacques Chirac pártja, az RPR, bizalmatlansági indítványt nyújtott be a francia nemzetgyűlés kedden megkezdődött újabb rendkívüli ülésszakán a kormány ellen, azzal a váddal, hogy a kormány semmit sem tesz a mun.7 kanélküliség és áz infláció ellen. BECS Az osztrák külügyminisztérium szerdán bejelentette, hogy a két fél közös megegyezése alapján későbbi időpontra halasztották Gustáv Husák csehszlovák köz- társasági elnök október 5-re tervezett ausztriai hivatalos látogatását. MOSZKVA Leonyid Brezsnyev szerdán Moszkvában fogadta Pen Sovant, a Kambodzsai Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának főtitkárát, a Kambodzsai Népköz- társaság miniszterelnökét. Pen -Sovan üdülésen tartózkodik a Szovjetunióban. A szicíliai Comisóban létesítendő „eurorakéta”-támaszpont körüli vitát tovább élezték és parlamenti tiltakozást váltottak ki Lelio Lagorio olasz hadügyminiszter kijelentései. Lagorio — a Corriere Della Sera keddi számában közölt nyilatkozatában — „elmagyarázta”, hogy miért. éppen Szicíliát választották a támaszpont színhelyéül, a számításba ve,tt Puglia, az olasz csizma „sarka” helyett, és egyidejűleg beismerte, hogy már 1978-ban felmerült a — cirkáló szárnyasrakétáknak nevezett — manőverező robotrepülőgé- •pek, valamint Pershing—2 rakéták észak-olaszországi támaszpontokra történő telepítésének terve. A bírálatok magá,t a döntés tényét, valamint annak módszerét kifogásolták. Az olasz .közvéleményt különösen a hadügyminiszternek Comiiso „védelméről” tett kijelentései ingerelték fel. Lagorio ugyanis közölte, hogy a szicíliai támaszpontot 200 amerikai katona és 200 különlegesen kiképzett olasz csendőr őrzi majd, akiket 650 milliárd lírás költségvetési keretből kívánnak felkészíteni. Már kedden két képviselőcsoport is kérdést »intézett a hadügyminiszterhez, hivatalos magyarázatot kérve az elhangzottakról. Mind a radikálisok, mind a kommunisták máris tiltakoztak amiatt, hogy a parlament által elfogadott 650 milliárdos összeget, melyet egy, a természeti csapások esetében bevethető segélycsapat felállítására i és a polgári lakosság megsegítésére szavaztak meg, kifejezetten katonai célokra fordítsák. Khomeini ajatollah szombattól kezdődően 15 napra visszavonul a nyilvánosságtól — közölte szerdán a vallási vezető irodája. A teheráni rádióban ismertetett közlemény nem indokolja meg az imám nyilvános szerepléseinek váratlan lemondását. Khomeini a bejelentést megelőzően azt hangoztatta, hogy Irán vezetői nem félnek a merényletektől. A vallási vezető az Iszlám Köztársasági Párt központi tanácsának 30 tagja előtt kedden kijelentette: „Ha közülünk, minden egyes ember mártírhalált hal, ez az iszlám javára fog szolgálni, és ártani fog ellenségeinek,” Teheránban hétfőn és kedden meggyilkolták az Iszlám Köztársasági Párt egy-egy aktivistáját — közölte szerdán a párt napilapja. Az Azadegan című lap pedig arról adott hírt, hogy kedden Tabrizban ismeretlen tettesek agyonlőttek egy iszlám gárdistát, majd elmenekültek. HÁZI ŐRIZETBEN NASSZER CSALÁDJA Izrael kétségeit fejezi ki OPEC-OLAJ ÉS VILÁGGAZDASÁG Hanyatló csillag? „Valami van, de nem az igazi” — akár ezzel a híres Raj- kin-mondással is jellemezhetnénk á tőkés olajpiac mai állapo., tát. A még nem teljesen tisztázott gyökerű változások azt mutatják, hogy a nyáron új korszak kezdődött a tőkés olajtermelők és -felhasználók viszonyában. A genfi kudarc Ennek a korszakváltásnak egyik megnyilvánulása volt az OPEC augusztusi genfi értekezletének a kudarca. A világ olaj- termelésének 45 százalékát adó tagországok képviselői ezúttal sem tudtak egységes árszintet és piaci stratégiát kialakítani. Szaúd- Arábia, a Kőolajexportáló Országok Szervezetének óriása fölajánlotta: két dollárral, 34 dollárra emeli fekete aranyának hordónkénti árát, ha a többiek ezt elfogadták alapárnak. Az áremelés hívei, mindenekelőtt Líbia, Algéria, Nigéria és Venezuela elvetették az indítványt, helyette 35 dolláros alapárat kínáltak föl. Az így is árcsökkenéssel felérő javaslatot viszont Szaúd-Arábia utasította el. így tehát az OPEC- ben az árkérdés elvben maradt a régiben. A tagállamok 1981 végéig befagyasztották az árakat, s képviselőik december 10-én Abu Dhabiban találkoznak újra. Addig ■ a Báli szigetén 1980 végén kialakított 36 dolláros alapár marad érvényben. A tőkés olajpiaci változások azonban azt mutatják, hogy manapság már szinte lehetetlen 41 dolláros hordónkénti áron eladni a fekete aranyat. Ezt látszik megerősíteni Nigéria lépese, az ország a genfi tanácskozás után 40 dollár helyett 36 dolláros hordónkénti áron kínálta olaját a tőkés piacon. Nigéria Genfben még hevesen ellenezte az árcsökkentést, ám gazdasági fejlődésének függősége a petrodollároktól utóbb mégis kikényszerítette belőle ezt a lépést. Hasonló elhatározás várható Líbiától és Algériától is, bár ezek nincsenek annyira rászorulva az olajbevételekre, mint Nigéria. A szakértők szerint jelenleg mintegy 2—3 millió hordónyi fölösleg van a tőkés piacon, s ez aligha kedvez az olajárakat emelni. vagy legalábbis tartani akaró OPEC-tagországoknak. Eltérő érdekek A genfi tanácskozás után sok megfigyelő már-már azt jósolta, hogy küszöbön, áll a Kőolajexportáló Országok Szervezetének a széthullása, hanyatlóban van az OPEC-olaj csillaga. Ez azonban valószínűleg elsietett jöyendölés. Igaz ugyan, hogy a kartellen beiül az utóbbi időben felerősödtek a csatározások, s mindinkább kirajzolódtak az eltérő politikai és gazdasági érdekek. Ám az alapérdek, nevezetesen a nemzeti olajkincs közös védetnie, nem változott. Ennek érdekében az OPEC-tagállamok minden bizonnyal előbb-utóbb egyezségre jutnak az árkérdésben és a piaci stratégiában egyaránt. Az nyilvánvaló, hogy a sokszor már szinte értelmetlen áremelések politikáját nem folytathatják. A szaúdi szerep Szaúd-Arábia erőfölénye a genfi tanácskozáson nyilvánvaló volt. Olajügyi minisztere, Jamani azzal, hogy ragaszkodott a maga javasolta 34 dolláros alapárhoz, lényegében megtorpedózta a megegyezést. Igaz, az értekezlet után némi gesztust tett a többiek felé. Bejelentette, hogy Szaúd-Arábia szeptembertől napi egymillió hordóval csökkenti olajtermelését. De mindjárt hozzátette azt is, hogy országa ezentúl havonta dönt majd a termelési szintről, és ami ennél sokkal lényegesebb: 1982 végéig befagyasztja olajának árát. Így a szaúdi fekete arany továbbra is hordónként 32 dolláros áron talál gazdára a tőkés piacon, miközben a többiek eladási nehézségei nem fognak mérséklődni. Szaúd-Arábiát ebben az elhatározásában elsősorban politikai okok vezérlik: az ott uralkodó konzervatív elit ragaszkodik a különleges viszonyhoz, amit az Egyesült Államokkal tart fenn, ebben látja saját fennmaradásának -garanciáját. Szaúd-Arábia mágatartása mindenesetre ellentmondásos, hiszen nem akar összetűzésbe "kerülni az arab világgal sem. Az az állítás, hogy az OPEC felrobbantására törekszik, nem pontos, hiszen a szervezet léte, s abban Rijad tagsága akadályozza meg azt, hogy Szaúd-Arábiának alárendelt szerepe legyen az Egyesült Államokkal való kapcsolatokban. Jamani országa álláspontját a különböző OPEC-tanáqskozásokon sokszor magyarázta azzal is, hgy ily módon kívánják elejét venni a drasztikus áremeléseknek, annak, hogy a szervezet megszűnjön jelentős világgazdasági és világpolitikai tényező lenni. Válság és készletek Hozzáértők szerint a tőkéspiaci olajfölösleg kialakulásában nemcsak Szaúd-Arábia olajdömping- jének volt szerepe. Hozzájárult az is, "hogy a tőkés világgazdaság 1980 második felétől komoly válsággal birkózik, hogy a fogyasztók az olajsokkokból okulva hatalmas készleteket halmoztak fel, egyre inkább alkalmazzák a szén- hidrogéneket helyettesítő energia- forrásokat, miközben takarékos- kodnak az olajjal. Az idei' év1 az első az 1973— 74-es olajrobbanás után, amikor az OPEC tágjai önvizsgálatra kényszerülnek. Az augusztusi genfi értekezleten ez a folyamat kezdődött el. Az OPEC megóvásának, a tagországok összetartozásának az ára augusztusban még a tanácskozás kudarca volt... Kocsi Margit \ Bejrúti sajtójelentések szerint tovább gyűrűzik az egyiptomi ellenzék ellen indított megtorló hadjárat. Az As-Sark című lap arról számolt be, hogy Szadat elnök utasítására házi őrizet alá helyezték az 1970-ben elhunyt Nrsszer elnök családjának valamennyi tagját. Az Al-Liva pedig azt jelentette, hogy a biztonsági szervek emberei veszik kerül két, a múlt héten letartóztatott ellenzéki politikus, Khaled Mohiedcjin és Ibrahim Sukri lakását; az előbbi a Nemzeti Haladó Párt, az utóbbi a Szocialista Munkapárt vezetője. Közben Egyiptom tel-avivi nagykövete biztosította az izraeli kormányt, hogy a legutóbbi belpolitikai fejlemények nem tíefoTegnap Kecskeméten a BÁCS- EP Vállalat munkásszállójában az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezete tájértekezletet tartott a budapesti, a Pest, a Győr, a Veszprém, és a Bács-Kiskun megyei bizottság vezető munkatársainak részvételével. Az összejövetelen Laczy Endre, a Bács megyei bizottság titkára elnökölt, s köszöntötte a megjelentek sorában Gyöngyösi Istvánt, az ÉFÉDOSZ főtitkárát, az MSZMP KB tagját. A táj értekezleten a vállalati tervezést véleményező, segítő szakszervezeti munka módszereinek fejlesztését tűzték napirendre. Többek között arra a kér-. lyásolják a két ország viszonyának további normalizálását. Az An-Nahar című bejrúti lap szerint az erőteljesebb és egyértelműbb amerikai támogatást szorgalmazó Begin izraeli miniszterelnök washingtoni látogatása során arról igyekszik meggyőzni Reagan elnököt, hogy az egyiptomi helyzet stabilitása a belátható jövőben sem politikai, sem katonai, sem felekezeti szempontból nem szavatolt. Az , As- Sark pedig olyan izraeli véleményeket idéz, amelyek egyenesen arra szólítják fel a kormányt, hogy vegye újra fontolóra a Sí- nai-félsziget kiürítésére vonatkozó megállapodás végrehajtását, mert Szadat bukása esetén az egyiptomi—izraeli viszony vissza fog térni korábbi állapotába. désre kerestek választ, hogy a vállalatoknál, a gyáregységekben, .‘a tervkészítés demokratizmusa mennyiben felel meg az erre vonatkozó' határozatok előírásainak. Hering Károly, a szakszervezeti központ osztályvezető-helyettese e témához kapcsolódó vitaindítót mondott. A tanulságokat az értekezlet végén Gyöngyösi István főtitkár foglalta össze. A tárgyalt szakszervezeti tevékenységet abban az irányban kell korszerűsíteni —hangsúlyozta —, hogy a munkások a maguk tapasztalataival hozzájárulhassanak a reális tervei; megalkotásához. Építők tájértekezlete I