Petőfi Népe, 1981. szeptember (36. évfolyam, 204-229. szám)

1981-09-09 / 211. szám

1981. szeptember 9. • PETŐFI NEPE • 3 Ma még Batthyány utca 7—9. És holnap? Kecskemét főteréhez szervesen kapcsolódott hajdanán a Batthyány utca. A páros felén — legalábbis az elején — még állnak a házak, amelyek őrzik az egykori szekérzörgős, kocsikerék-csikorgós hangula­tot. A túloldal azonban meglehetősen foghíjas. Az első épületeket az elbontott ház helye köti össze a következő kettővel. Ami nem más, mint a Batthyány utca 7—9. Érdekes házak, szépek, noha nem műemléki épületek, még csak a műemléki jellegű kategóriába sem sorolhatók. Viszont hagyományo­san kecskemétiek, s közülük az egyik, a 7-es Katona Zsigmond sző­lőnemesítő gyógyszerész tulajdona volt. Így hát kultúrtörténeti em­lék, amelyet indokolt megőrizni. A városrendezési terv számolt a két épülettel, nem számolt, nem is számolhatott viszont a szomszédos házak bontása miatt bekövet­kező károkkal. Ugyanis az egyik fal — mivel alapja hiányzik — megroggyant, s az oldaltámasz megszűnte után beszakadt egy bolto­zat is. Farkas Gábor, Ybl-díjas épí­tész: — A két épület feltétlen megtartását több tényező is indo­kolja. Csak így lehet megvalósí­tani — az egyébként nagyon jó — városrendezői elképzeléseket, vagyis: a Batthyány utca — már­mint az a csonk; ami megmaradt belőle — a Dobó körútig nyúlva hitelesen kapcsolódjék a törté­nelmi városközponthoz. A két ház figyelembevételével készült el az új megyei könyvtár hom­lokzatának terve, s ezek az épü­letek határoznák meg a másik foghíj beépítését, valamint a saroképület és a készülő SZMT- székház összekapcsolását. A bontás jóvátehetetlen erköl­csi kárt okozna, amelyet nagvon nehéz számszerűsíteni. Túl azon, hogy a kecskemétieknek, akik­nek jelentett valamit a Batthyány ifcbgj&KGsakeez} a -csonk marad, •>*,■ 7-<*si számú; a ^Katona Zsigmond- féle ház alaprajzi elrendezése hűen tükrözi az akkori kecske­méti gazdálkodó életmódot: kint a tanyán, a szőlőben dolgoztak, a benti ház nagy pincéjében a ter­ményt tárolták. A bontás városépítészeti szem­pontból megkérdőjelezné a páros oldal létét is, s lehetőséget adna, hogy a „modern” város észrevét­lenül kússzon egyre beljebb. A költségbecslésünk szerint a felújítás 9 millió forintba kerüi. Ebből a pénzből legfeljebb egy új házat lehetne építeni. De ha nincs is együtt egyszerre ekkora összeg, az azonnali, legszüksége­sebb állagmegóvási, megerősítési munkák után, a könyvtár építé­séig a két épület ideiglenesen más célokra is hasznosítható lenne, mint azt eredetileg ter­vezték. Dr. Mező Mihály, a városi ta­nács elnöke: — A megyei és a városi vezetők álláspontja' az, hogy az elfogadható költségek esetén meg kell tartani a két házat. Emellett szól az épületek értéke, városképi jelentőségük, és a nekik szánt funkció: itt kapna helyet a gyógyszerésztörténeti múzeum és két értékes képgyűj­temény. A mi városrendezési koncep­ciónk — amelyet tanácshatáro­zat is támogat —: megőrizni a főtér és a hozzá kapcsolódó ut­cák történelmi jellegét, és ennek figyelembevételével kell elkészí­teni a tömbrekonstrukciót. Az új megyei könyvtár — amelyhez szorosan kapcsolódik a két ház is — tervei ilyen szem­pontok szerint formálódtak, s noha a kivitelezésre néhány évet várni kell, nagy pazarlás lenne ezt a munkát veszni 'hagyni. Nem igaz, hogy egy régi épü­let megtartása drágább, mint az új építése. Ezt tudják a város vezetői is, s a már felsorolt ér­vek mellett ezért is védik a két házat. El tudok képzelni szakaszos megoldást is. Az első fázisban • Együtt a két régi, az új könyvtárral — egyelőre csak rajzban. • A 7-es számú ház kívülről... •... és belülről. csak megerősítik a szerkezetet, és a belső helyiségeket annyira hozzák helyre, hogy megfelelje­nek a tervezett funkciónak. A végső munkálatokra az új könyv­tár építésével egyidőben kerülne sor. A két épület sorsáról egyéb­ként rövidesen döntés születik. Ez a váratlan esemény — amely természetesen többletköltséget jelent majd a felújításkor — újra felvetette a kérdést: Erdemes-e, lehet-e, meg kell-e tartani a házakat? Remélhetőleg kedvező. Az építésznek és a városi tanács elnökének szavaiból egyértelműen az derül ki: szeretnék megtartani az épülete­ket. Amelyek, mondjuk Sopronban, ahol tömegével találhatók ilyen vagy még szebb házak, nem számítanának különösebb értéknek. Kecskemétnek igen. S ez esetben is igaz az a megállapítás, amely így hangzik: abból az épületből, amelyet ma lebontanak, kétszáz év múlva nem lesz műemlék. Pedig nem ritkán csak ennyin múlik. Váczi Tamás kétmilliárd dollárnyi devizabevétel Jugoszláviai nyaralási mérleg — Nudisták? — Dehogy, nyaralásból jövünk! Jugoszláviai laptársunk, a novi- sadi Magyar Szó Dalmáciáról szó­ló riportjából kölcsönöztük a mellékelt karikatúrát, amely minden különösebb magyarázat nélkül is szemlélteti a napfényes Adria árnyoldalait. Az idén to­vább drágult az élet, az üdülés a jugoszláv tengerparton. Tapasztaltam, hogy a pár éve még bőkezűen költekező nyugat­német turisták bizony órákig el­üldögélnek egy pohár sör mel­lett. Általában csökkent a fo­gyasztás, kevesebben étkeznek az osztályos vendéglőkiben. A vendé­gek hosszabban alkudoznak a piacokon, szívesebben „laknak” az autóskeimpingek'ben, és a vi­szonylag olcsóbb fizetővendég­szolgálat által kiadott szobákban. Kevesebben látogatják az ugyan­csak borsos áron „forgalmazott” idegenforgalmi rendezvényeket, megelégedve a nyári mozikban látható kommersz filmekkel, amelyek nagy részét inkább a filmmúzeumokban kellene vetíte­ni,-vagy akár a nyugati szexbuti- kokban. A dinár védelmére, az infláció visszaszorítására hozott intézke­dések a tavalyihoz képest kétség­kívül sokat javítottak a tenger­parti üdülőkörzetek ellátásán. Idén már sehol sem volt hiány az alapvető élelmiszerekben, bő­ségesen volt ■ kenyér, péksüte­mény, cukor, vaj, hús, sőt még kávé is — csakhát a tavalyinál jóval magasabb áron. Még a nyár elején olvastam, hogy a hivatalos idegenforgalmi szervek átlagosan húsz-huszonöt százalékos drágu­lással számoltak, de ez bizony jó­val magasabbra sikeredett. A szállodai árak harminc, a fizető­vendég-szolgálat árai negyven százalékkal emelkedtek. Az ide­genforgalmi szolgáltatások — például a helyi autóbuszközleke­dés, a bázishelyeket a ~környező kis szigetekkel összekötő propel­ler-, kompjáratok, a kulturális rendezvények belépőjegyei, kü­lönböző kölcsönzési dijak szintén növekedtek az elmúlt egy-két év alatt. Ráadásul az adriai idegen­forgalom alapvető „fogyasztói­nak”, a nyugatnémet turistáknak a dollárban kalkulált árak már­kára való átszámítása a dollár felértékelődése miatt előnytelen. Azt is figyelembe kell venni az idei nyári zárszámadáskor, hogy Euróipa-szerte erősödik a „nya­ralj takarékosan — nyaralj ott­hon” .szemlélet. Jóval kevesebben jöttek a nyugat-európai országok­ból. Még Dubrovnikiban, Split- ben sem fordult meg annyi nya­raló, mint a korábbi években. Jóval kevesebb a hazai turista is, a külföldiek pénztárcájához sza­bott árak sokakét elriasztottak a tengerparti üdüléstől. Mi, magyarok derekasan ki­vettük részünket az idei adriai idegenforgalomból is. Az autótu­rizmust, a kempingezést, az önel­látásra 'berendezkedett konzerv- kosztolást egészen magas fokon űzi már a magyar turista. Jugo­szláv barátaink szívesen, szere­tettel fogadnak bennünket az Adria partján. Pedig mi általá­ban nem dollárral — nem de­geszre tömött pénztárcával, nem is Mercédesszel, vagy Volvókkal érkezünk —, és dinárunk sincs korlátlanul, mégis korrekt, fi­gyelmes vendéglátásiban részesí­tenék bennünket is. Az adriai tengerparton egyre inkább megtanulják a „kleine Fische, gute Fische” "régi keres­kedői elvét —, ami nem egészen pontos fordításban azt jelenti, hogy a vendéget akkor is meg kell és lehet becsülni, ha véko­nyabb az erszénye., A nagy víz partján bizony sokszor eszembe jutottak a balatoni üdülőhelye­inken, strandjainkon, vendéglátó­ipari egységeinkben uralkodó ál­lapotok. 'Splitből Dubrovnik felé közlekedve gyors egymásutánban több tucat újonnan alapított ma­gánkempinget számláltam meg, amelyeket természetesen rendsze­resen ellenőriznek és szigorúan elszámoltatnak a helyi idegenfor­galmi szervek. Ütom-útfélen épül­nek az utasok kényelmét, ellátá­sát szolgáló csárdák, kifőzdék, pi­henőhelyek. Ilyen kezdeményezé­sekkel pár év óta itthon is talál­kozhatunk, de még messze va­gyunk attól, hogy ezek tömeges­sé váljanak. A jugoszláv idegenforgalmi szakemberek minden gond, prob­léma ellenére az idén kétmilliárd dollárnyi devizabevételre számí­tanak, jóval többre, mint ta­valy. Ügy tűnik, hogy tervük reá­lis. Augusztus elején 1 300 000 nyaraló, zömében külföldi tartóz­kodott az adriai partok mentén. —vf— KÉPERNYŐ A havasi selyemfiú Gyöngyössy Imre több filmjé­ben meghatározó szerepet kapott egy-egy erős akaratú parasztasz- szony. A Virágvasárnapban a balladás, a Kabay Barnával kö­zösen készített Két elhatározás nagy útra vállalkozó fejkendős öregasszonya után most egy olyan erdélyi parasztasszony történetét filmesítette meg az alkotópáros, aki egész környezetével százados szokásokkal dacolva, görcsös szenvedéllyel keresi boldogságát. Minek minősíthető Tersánszky Józsi Jenő remekműve? „A késő boldogság gyászindulójának”? Emésztő és idétlen szenvedély tragikus históriájának? Akármi is, gyönyörűséges írás. Tersánsz­ky Józsi Jenő a bércalji faluból mélyen belelát az emberi sorsok­ba, amelyek között olyan furcsák is adódnak, mint a pipás szeke­res gazdánéé. Vén fejjel beleszerelmetesedett az ifjú pakulárfiúba. Pompás tévéfilm lehetett vol­na, ha maga a szerző írja a for­gatókönyvet. Hasznára vált volna a múlt héten vetített adaptáció­nak, ha alkotói jobban bíznak ez írott szövegben. A XX. századi klasszikus szenvtelenül rideg tár­gyilagossággal, céltudatos szűk­szavúsággal adta elő az esetet. Mint egy laboratóriumi jelentést. Mint egy hozzájárulást az embe­ri nem természetrajzához, mint az emberi önzés látleletét. Felfogásában a táj, a népmulat­ság, a Ifocsma szerves tartozéka a furcsa eseteket produkáló ter­mészetnek. A két rendezőt oly­kor a folklór világa, olykor a tör­ténetben szereplő fotográfussal adódó lehetőségek csábítása térí­tette el éttől a tárgyilagos, ettől a kimért, ettől a mértanian pon­tos stílustól. Feltehetően a két al­kotó eltérő egyéniségének is tu­lajdonítható, hogy olykor roman­tikus felhangot kaptak. A havasi selyemfiú így is a Magyar Televízió szép és sikeres vállalkozásai közé sorolható. Gyönyörűén megkomponált rész- létek — például Krizsánné és a kis menyecske találkozása — nagyszerű színészi alakítások (a főszereplő: Kovács Mária, azután Szirtes Ádám, Leviczky Klára és (Martos falu lakói) emelték az át­lag fölé. A Jogi esetek-ben egyre gyak­rabban esik szó a pénzről. Köl­csönök, tartozások, hitelek visz- szásságait vitatják szakemberek és laikusok. Mivel a pénz életünk mind több viszonylatában játszik fontos szerepet," érthető, hogy a köznapokat a maga sajátos mód­ján tükröző műsor ilyen ügyek­kel foglalkozik. Fontosak az emberek számára az illetékesek­től szerzett, kapott tanácsok. Bízván hivatkozhatnak arra is a sorozat készítői, hogy fejlesztik a közvélemény jogi érzékét. A legutóbbi Jogi esetek-ben közreműködő dr. Szabó Sándor állásfoglalásával azonban sem­miképp sem érthetünk egyet. Feltehetően sokan emlékeznek a bunda-ügyre. No, nem a fociról volt szó, hanem egy igazi bun­dáról, amelyet tulajdonosa hiába követelt vissza a tisztítótól. A vállalat a vevő kiengesztelése és kárának megtérítése helyett — mint annyi más szolgáltató — ha- tóságosdit játszott. Szerencsére sikertelenül, de a kiszolgáltatott­nak, még mindig nincs bundája, még mindig nem kapta meg az értékes ruházati cikk ellenérté­két, és senki sem térítette meg a felesleges utánjárásokkal el­vesztegetett időt, a sok bosszú­ságot. Az igazság jog szerint és köznapi logika szerint a károsult oldalán' van. Ezért javasolta dr. Szabó Sándor, hogy igyekezzék mielőbb a szükséges iratokkal a vállalatot felkeresni, az ügyet el­intézni? Nem értem. Miért? A becsapott, a majdnem félreveze­tett, a megkárosított! A szolgál­tató vállalatoknál dolgozó fő- és alfőnökök is nézik, hallgatják ezt az egyébként kitűnő műsort; ne­hogy hamis következtetéseket vonjanak le a félreérthető, félre­magyarázható tanácsból. Bármibe fogadtam volna, hogy hamarosan föltűnik a képernyőn a táncdalos Mónika. Elképzelhető, hogy bizonyos műsorokban helye is lenne. Kevés a jó gyerekszerep­lő. Mónika még nem az, de talán rejtőzködik benne valamilyen művészi adottság. Arra azonban még álmomban sem gondoltam, hogy pont a Kapcsoltam ... tár­sasjátékban látom a késő esti órákban. Ki kellene kapcsolni az ilyen «rosszízű sztárcsinálást a te­levíziós gyakorlatból! A gyerek­nek ártanak vele a legtöbbet. A kislány, fölléptetésétől nem lett jobb a mind jobban ellaposodó, mind mechanikusabb, mint ötlet- telenebb játék. Talány számomra, hogy miért saját játékszamarával jutalmazta Rózsa György Mónika jelenlétét? Feltehetően nem volt betervezve fölléptetése, a gazdasági osztály már nem intézkedhetett a gá­zsiról, és a műsorvezető nem vet­te volna a szívére, ha üres zseb­bel, akarom mondani, üres kéz­zel megy haza Mónika. Az is el­képzelhető, hogy valóban híres valaki lesz az ifjú táncdaléne- kesből és szívesen emlékezik majd Gyuri bácsi szamarára, aki ezért vált meg gyerekkori játé­kától. Befejezem, mert a szerkesztők biztosan nem adnak több papírt ilyen szamárságok firtatására. Igazuk van. Heltai Nándor Napirenden a kereskedelmi tervezés Az állami kiskereskedelem for­galma 1985 végéig a vállalati ter­vek szerint 37,1, a szövetkezeteké 39,3 százalékkal nő. Ezekből az adatokból is kitűnik, hogy a szö­vetkezetek bátrabban vállalnak kockázatot, és rugalmasabban al­kalmazkodnak az igényekhez, mint az állami kereskedelem — állapította meg keddi ülésén a Kereskedelmi, Pénzügyi és Ven­déglátóipari Dolgozók Szakszer­vezetének elnöksége. Kedvezőbb, hogy a forgalom fejlesztését hosszabb távú szerződéses kap­csolatokra alapozták, s a keres­Az 54. bélyegnap A magyar bélyeggyűjtők népes tábora ebben az évben szeptem­ber 12-én ünnepli ötvennegyed- szer a bélyegnapot. Az ez évi ünnepségsorozat azzal kezdődött, hogy a MABEOSZ megtartotta beszámoló és vezetőségválasztó küldöttgyűlését, itt adott összeg­zést a vezetőség a szövetség te­vékenységéről, a hazai és a nem­zetközi kapcsolatairól, és határoz­ta meg a feladatokat az elkövet­kező öt esztendőre. A Magyar 'Bélyeggyűjtők Or­szágos Szövetségének Vörösmarty utca 65. szám alatti székházában szeptember 12-én, szombaton nyí­lik meg és 20-ig tart a • bélyegnap tiszteletére rendezett nagyszabá­sú bélyegkiállítás. Itt mutatják be a magyar bélyeggyűjtők leg­jobbjai bélyegritkaságaikat, fő­ként magyar bélyegsorokat, mo­tívumok szerinti csoportosításban. A hagyományoknak megfelelő­en természetesen lesznek külföl­di kiállítók is Európából, vala­mint a tengerentúlról is. A bélyegnap megnyitóján hir­detik ki a bíráló bizottság dönté­kedelem mindinkább szélesíti termeltető tevékenységét. Ha­sonlóképpen biztató, hogy a szö­vetkezetek jelentősen bővítik ter­melő ágazataikat Az ellátás látja hasznát a kishatármenti közvet­len árucsere bővítésének, főként Komárom, Győr, Nógrád, Sza­bolcs és Vas megyében. Szerényen — bár a központi­lag számítottnál nagyobb arány­ban — bővítik a vállalatok és szövetkezetek bolthálózatukat, és raktáraikat, elsősorban az új la­kótelepeken és városközpontok­ban. előkészületei se alapján „Az év legszebb bé­lyege” pályázat eredményét. Az 54. bélyegnap tiszteletére a kiállítás megnyitásának napján jelenik meg a bélyegnapi sor és a blokk, amelynek tervezője Zombory Éva grafikusművész, több, korábban megjelent ma­gyar bélyeg alkotója. A bélyegnapi blokk érdekessé­ge, hogy Bács megyei XVII. szá­zadbeli menyasszonyi ládát, fa­ragott széket és fali tányérokat ábrázol. Az egy- és kétforintos bélyegek is régi korok magyar népművészeti remekeit ábrázol­ják. Az egyforintos bélyegen a XVII. századból származó szent- gáli menyasszonyi láda, a kétfo­rintos bélyegen pedig a múlt század első felében készült hód­mezővásárhelyi,'•szintén menyasz- szonyi láda látható. A szokásoknak megfelelően a bélyegnap első napján a kijelölt postahivatalok úgynevezett első napi bélyegzéssel látják el a meg­vásárolt blokkot és bélyegsort. M. L

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents