Petőfi Népe, 1981. szeptember (36. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-08 / 210. szám
1981. szeptember 8. • PETŐFI NÉPE • 5 ÉVAD ELŐTT Mit kér a közönség, mit ígér a színház? Színházkedve- lő könnyen felejt, szívesen re- i ménykedik. Érhetik • csalódások: az új évad előtt ismét bízik a társulatban, szurkol a sikerekért, ki- • váncsi az ideszerződött művészekre. Jó így, szép így. A társulat azonban csak akkor végzi jól a dolgát, csak akkor ígérhet szebb számadást, ha szüntelenül figyel a nézők véleményére, ha jó a kapcsolat az előadások színész és közönség létrehozói között. Hitünk szerint hasznosnak ígérkezik, ha fölidézzük a Hazafias Népfront városi bizottságának kezdeményezésére rendezett színházi ankét tapasztalatait. A résztvevők közül szinte senki sem volt elégedett az elmúlt évaddal. Átlagosan negyven-öt- vennel kevesebb néző ült a széksorokban, mint amikor — néhány esztendeje — hosszú sorok kígyóztak a pénztár előtt. Mi tagadás, csökkent az érdeklődés. De nemcsak a kecskeméti társulat iránt! Tévútra csúsznánk, ha megfeledkeznénk az országos méretű lanyhulásról. A színházas városokban rendezett legutóbbi felmérés szerint a megkérdezettek több mint a fele soha nem teszi be a lábát a nézőtérre. Mind gyakrabban tapasztalható., hogy üres széksorok ásítoznak, pedig minden jegy elkelt. Könnyen elüthetnénk a bírálatokat azzal, hogy mindig divat volt a színház kritizálása. Hagyományosan ma is azok szidják a leghangosabban, akik sohasem néznek meg egy előadást, vagy véletlenül tévednek be valamelyikre. A maguk tekintélyét vélik védeni ezzel a magatartással. A közvélemény ugyanis már úgy tartja, hogy a színházlátogatás föltétele a kulturált életformának. A közönyös, a távolmaradó kire- kesztené önmagát a beavatottak közül, ha elismerné: kényelemből, igénytelenségből tartózkodott az előadásoktól. Könnyebb a hibakeresés: miért ezt tűzték műsorra, miért nem azt; bezzeg' amikor még ... (akkor sem jártak) ; nem veszik figyelembe, hogy ez mégiscsak egy vidéki város, miért nem veszik tudomásul, hogy Pest közelében másként kell játszani, mint egy átlag vidéki téTepülésen. Nagyobb figyelmet érdemelnek, akik őszintén, jóindulatú véleményüknek hangot adva kifogásolnak, kérnek mást, vagy mást is, mint amit a színház nyújt. Tudomásul kell venni, hogy sohasem volt egynemű a vidéki közönség. A bérletrendszer elterjedése előtt természetesnek tartották, hogy van egy szűk bázisa a teátrumot elsősorban tanító, nevelő, felemelő érzületeket kiválmímmHí tó művészeti ágnak tekintő előadásoknak. Összehasonlíthatatlanul többen ültek be a könnyed szórakoztatást, az idilles kikapcsolódást ígérő operettekre, vígjátékokra, népszínművekre. Napjainkban bonyolultabb a helyzet. Nemcsak a színházlátogatók körének bővülése miatt nehezebb a — mint láttuk — sosemvolt közös nevező megtalálása. Műveltség, ízlés, életszemlélet tekintetében rétegezettebb társadalmunk, mint bármikor. A társadalmi mozgás fölgyorsulása, a szabad idő eltöltésének bővülő választéka, a tudásszint emelkedése egyaránt oldottabb, rugalmasabb műsorkereteket kíván. Nagyobb, céltudatosabb választék nyilván több nézőt jelent. De az is biztos, hogy rosszul okoskodik, aki kizárólag a színházakat — jelesül a kecskemétit hibáztatja a látogatottság csökkenéséért. Elvitathatatlan joga a művészeknek, hogy á tőlük telhetőén legkorszerűbb stílusban közvetítsék a legfontosabb társadalmi kérdéseket, foglaljanak állást lét- és közéleti problémákban. Amennyiben bizonyos — olykor túl hangos, olykor demagóg — közönségigényekre hivatkozva megvonnák alkotókészségük kibontakoztatásának lehetőségét, , még kevesebb tehetséges művész jönne vidékre, maradna itt. Az sem kívánható természetesen, hogy a másfajta szórakozást kedvelőket kisemmizzék a közpénzen fenntartott intézmények szolgáltatásaiból. Szemléleti változás szükséges. Tudomásul kell venni a realitásokat. Senki sem háborodik fél. amiatt, mert a könyvesboltban Móricz és Szil- vási, filozófiai lexikon és szakácskönyv, ókori történet és tudományos-fantasztikus mű egymm aránt megtalálható. Megszoktuk azt is, hogy a nagymozik műsora még mindig vegyeskereskedés- jellegű, de a filmforgalmazók mind leleményesebben keresik a rétegigények kielégítésének legalkalmasabb módját. Vagyis: rosszul szolgálja a kultúrát, aki egy-egy, a műsorrendből kiragadott mű, előadás alapján formál ítéletet. A színházi folyamat egészét illetően kért és kapott javaslatokat, ötleteket az említett ankéton Sajtos Géza igazgató és Szőnyi G. Sándor művészeti vezető. Azt ígérték ugyanakkor, hogy minden előadásra egyforma buzgalommal készülnek 1 és igyekeznek minden reális észrevételt hasznosítani. Elmondták, hogy az új évad műsortervében már érzékelhető szándékuk. Noha nem mondanak le, nem mondhatnak le új művek bemutatásáról, de 1981/82-ben inkább biztosra mennek. A közönség által „visszaigazolt” drámákra, vígjátékokra várják a nézőket. Nagyobb becsben tartják a zenés műfajt. A társulatépítésnél előnyben részesítik a jól éneklő, jól mozgó művészeket. Fehér Sándor, a Hazafias Népfront városi bizottságának elnökének zárszavával mindenki egyetérett: „Ami értünk van, az nincs nélkülünk.’* Ezért szeretnék, ha októbertől nemcsak az előadásokon találkoznának a művészek és a nézők, hanem őszinte, jó hangulatú összejöveteleken is. Ezért szeretnék, ha mindenekelőtt- a közönség kötelezné, kényszerítené elért eredményei megtartására, a magyar színházművészetben korábban kivívott rangjának megtartására a kecskeméti műhelyt. HelUl Nándor Fafaragók az erdőben Lassan-lassan egy évtizede lesz már, hogy első alkalommal rendezték meg a Kiskunmajsa és Kiskunhalas közötti erdőségben a fafaragók nyári táborát. Jó hangulatban, gyönyörű alkotó közösségben telnek azóta itt ismételten a napok, miközben a holt anyag — engedelmeskedve az akaratnak és a kéznek — élővé válik a művészi törekvések által. Kezdettől fogva Csörszné Zelenák Katalin, a Megyei Művelődési Központ munkatársa a népi művészet támogatását célzó tábornak a vezetője. Ezt mondja: — Ez a kígyóspusztai környezet nagyszerű alapot nyújt a közös munkához. A Kiskunhalasi Állami Gazdaság jóindulatú és megértő támogatása jól jött kezdettől fogva; a szép ügyet segítette. Annak idején, amikor elkezdtük, még csak tíz fafaragó volt jelen. Ma már harmincán vesznek részt a közös alkotó munkában. Láthatóan mindenki remekül érzi itt magát; szeretnek együtt lenni, közösen munkálkodni. Sikeresek az ismétlődő kiállítások is, ezek alkalmat adnak arra, hogy a szélesebb közönség is megismerje a faragók munkájának az eredményeit. Vannak, akik újra és újra visszajönnek hozzánk, hogy egy-egy hétre örömben, munkában együtt lehessenek. Szótős József Lajos- mizséről, Kovács Pál a megye- székhelyről, Horváth József Bácsalmásról jön, A jelek szerint nem bánja meg egyikőjük sem. A fasst Horváth Attila így vall önmagáról: — Legjobban az vonzott, hogy ezáltal közvetlen kapcsolatban lehetnek az anyaggal, a természettel, és persze a társakkal. Olyan ez nálam, mint a birkózás. Hiszen az anyag is valósággal beleszól abba, hogy mi lesz belőle végül. Most éppen egy kunsági madonnát faragok. Szeretném, ha majd 3dkaknak tetszene, ha sokan ész- revennék: a figura realista stílusjegyei nem anakronisztikusak; nem valamiféle akadémikus forrásból származnak, hanem igazi élményből. Egyébként nagyszerűen érzem magam ebben a szép alkotói környezetben. Jövőre is szeretnék itt lenni majd. És mit mond Szőrös József? — Kezdettől fogva jelen vagyok. És jövök is majd, amíg hívnak, s amíg módom lesz rá. Kíváncsiságból, aztán megszokásból, és mert hiányozna, ha nem lenne. Otthon se lehetne tartani már ilyenkor. Tanulunk egymástól stílust, látást, technikát. Ellessük egymástól a formákat, a módszereket, megismerjük egymást, és ezen keresztül önmagunkat is jobban. Végül Pekurár István így szól: — Hatodszor vagyok itt. Sokait lehet tanulni másoktól. Új és új szerszámokkal, megmunkálási módszerekkel ismerkedhetünk meg. Ha valami szép elkészül, közösen örülünk neki. Jó . barátkozni, együtt lenni. V. M. • A kunsági madonna előtt. BF íJKaJEST- 0í * • Mindig akadnak kiváncsiak is. • Szoros József: Szűrős paraszt. • Amíg a holt anyag élővé válik. A. SZTRÜGÄCKU - B. SZTRUGACKU Nehéz istennek lenni / (21.) . Rumata megpróbálta megmenteni, s eközben harminc kilogramm aranyat osztott szét, elveszítette négy ügynökét, kis híján maga is a hurokra került, amikor megkísérelte kiszabadítani az elítélteket, és megsebesült. Ez volt az első veresége, és ráeszmélt, hogy dón Reba nem véletlen figura. Amikor Rumata egy hét múlva megtudta, hogy Szinda alkimistát azzal szándékoznak vádolni, hogy elrejtette a kincstár elől a bölcsek kövének titkát, a vereségen felbőszülve, csapdát állított az alkimista háza. előtt, lefegyverezte az alkimistáért megjelenő rohamosztagosokat, összekötözve a pincébe dobta őket, és még azon az éjszakán a semmit sem értő Szindát elvitte Szoan területére. Igazságszerető Curent, . akire bűnös kétértelműséget bizonyítottak rá, megfosztották becsületétől, és vagyonától. Végül engedett hű barátja és tisztelője, dón Rumata rábeszélésének, és elutazott az anyaországba. író Gur a dón Reba dolgozószobájá- , ban lefolyt beszélgetés után megértette, hogy egy arkanari herceg nem szerethetett meg holmi ellenséges fajzatot, s maga dobálta könyvéit máglyára a Királyi téren, és most görnyedten, halálsápadt arccal állt a királyi audienciákon, és dón Reba alig észrevehető kézmozdulatára előrelépett, s ultrahazafias tartalmú verseket szavalt. Bizony, az arkanari udvar unalmas lett. Mindazonáltal a főrendek, a , dologtalan nemes donok, a gárdatisztek és a szépséges dónak minden reggel ellepték a palota fogadótermeit. Őszintén szólva, sokan nem is vettek észre semmilyen változást. Rumata kissé késve jelent meg a palotában. A reggeli fogadás már megkezdődött. A termekben tömeg tolongott, a király ingerült hangja hallatszott. Az udvaroncok főképpen az éjszakai eseményt tárgyalták. Éjjel egy iru- kani arcú bűnöző behatolt a palotába, megölte az őrszemet, betört őfelsége ágyasházába, ahol állítólag dón Reba személyesen fegyverezte le. Miközben a Vidám Toronyba vitték, a hűségtől megtébolytjlt hazafiak tömege izekre szaggatta. Ez már a hatodik merénylet\volt a legutóbbi hónapban, s ezért a merénylet puszta ténye alig keltett érdeklődést. Rumata udvariasan köszön- getve, bókolva lassan előrenyomakodott a felcicomázott, bőségesen verejtékező sókaság első (toraiba. Az (előkelő nemesség halkán beszélgetett. „Az ám, ugyanaz' a kanca. Kisebezte a lábát, de átkozott legyek, ha nem nyerte el tőlem ugyanazon az estén dón Keu .. Szörnyen bosszantó, gondolta Rumata. Ha most megölnek, ez a véglénytelep lesz az utolsó, amit életemben látok. Csak a váratlan támadás menthet meg. Engem és BudahoL Kivárom a pillanatot, és meglepetésszerűen támadok. Az ágyasház ajtajához osont, és kardjait két kezébe fogva, lábát az etikett szerint térdben kissé behajlítva, közeledett a királyi ágyhoz. A királyra éppen a harisnyát húzták fel. A szertartásügyi miniszter figyelte a két komornyik ügyes kezét. A feltúrt ágytól jobbra dón Reba állt, és halkan beszélgetett egy katonai egyenruhát viselő, csontos, hórihorgas férfival. Ez Cupik atya volt, az arkanari rohamosztagosok egyik vezére, a palotaőrség ezredese. A harisnya fel volt húzva. Ekkor a király félrerúgta a komornyikokat, s olyan hevesen fordult dón Reba felé, hogy a degeszre tömött zsákhoz hasonló hasa a fél térdére gurult át. — Unom a merényleteit! — visította hisztérikusan. — Merényletek! Merényletek! Merényletek!... Éjszaka aludni akarok, nem pedig gyilkosokkal viaskodni! Miért nem lehet elérni, hogy nappal merény el jenek? Még egy illyen éjszaka, és felköttetem önti Hirtelen elhallgatott, és bambán a hasára meredt. A pillanat alkalmas volt. A komornyikok késlekedtek. Rumata kitépte a komornyik kezéből a jobb cipőt, fél térdre ereszkedett a király előtt, és tisztelettudóan ráhúzta a cipőt a selyemharisnyás lábra. A Rumaiták ősi kiváltsága volt, hogy saját kezűleg húzhatták fel a cipőt a Birodalom koronás személyeinek jobb lábára. A király ködös tekintettel nézett rá. — A, Rumata! — kiáltott fel. — ön még él? Reba pedig azt ígérte nekem, hogy felkötteti! — Vihogni kezdett. — Vacak miniszter ez a Reba. Mást sem tesz, csak ígérget Megígérte, hogy kiirtja a lázadást, de a lázadás egyre terjed. Rumata meghajolt, két lépést hátrált. Elkapta dón Reba rásze- geződő tekintetét és dölyfösen bárgyú kifejezést erőltetett az arcára. — Beteg vagyok — folytatta a király —, mindenem fáj. Nyugalomba akarok vonulni. Már régen nyugalomba vonultam volna, de hát ti mindnyájan elpusztultok nélkülem, birkák... Ráadták a másik cipőt Felállt, de az arca eltorzult; feljajdult, a térdéhez kapott. — Hol vannak a kuruzslók? — ordított fel búsan. — Hol az én jóságos Tatám? Felakasztatta őt maga tökfilkó! Én pedig már a puszta hangjától is megkönnyebbültem! Magam is tudom, hogy méregkeverő! De elhatároztam, hogy fütyülök rá! ö ku-ru-u-uzsló volt! Érti. maga gyilkos? Az egyiket megmérgezi, a másikat kigyógyítja! Maga pedig csak mérgez! Inkább saját magát kötötte volna fel! — Uralkodóm! — szólt jó hangosan Rumata — Csak parancsolnia kell, és a Birodalom legjobb orvosa fél óra múlva a palotában lesz! A király meghökkenve bámult rá. A kockázat iszonyatosan nagy volt. Don Rebának csupán hunyorítania kellett egyet... Rumata fizikailag érezte, hány figyelmes szempár szegeződik most rá a nyílvesszők tollai fölött, mert ő tudta, miért sorakoznak a hálószoba mennyezete alatt a kerek, fekete szellőzőnyílások. Don Reba udvarias kíváncsisággal szintén ránézett — Mit jelent ez? — tudakolta zsörtölődve a király. — Nos, megparancsolom! Hol az az orvos? Rumata minden idegszála megfeszült. Ügy rémlett, a nyílhegyek már a lapockájába fúródnak. — Uralkodóm — mondta gyorsan —, parancsolja meg dón Rebának, hogy hozassa ön elé a híres Budah doktort! Don Reba szemlátomást mégiscsak zavarba jött. A legfontosabb elhangzott, Rumata pedig élve maradt. A király fénytelen tekintete a koronavédelmi miniszterre siklott át. — Uralkodóm — folytatta Rumata. — Tudva az ön elviselhetetlen szenvedéseiről és nem feledve családomnak az uralkodókkal szembeni kötelességét, idehozattam Irukanból egy híres, nagy tudományú orvost, Budah doktort. Útja azonban sajnos, félbeszakadt. A tisztelt dón Reba szürke katonái a múlt héten elfogták, és további sorsáról csak Don Reba tud. Rumata elhallgatott.' Ügy tetszett, minden nagyszerűen sikerült. Most vigyázz, dón Reba! Rumata a koronavédelmi miniszterre pillantott, és elhűlt A koronavédelmi miniszter cseppet sem látszott zavartnak. Nyájas atyai szemrehányással bólogatott Rumata felé. Reba el van ragadtatva, gondolta elképedten Rumata. A király viszont úgy viselkedett mint áz várható volt. — Szélhámos! — ordította. — Felköttetem! Hol a doktor? Hol a doktor, azt kérdem! Hallgasson! Azt kérdeztem, hol a doktor? Don Reba kellemes mosollyal előrelépett. — Felség — kezdte —. ön igazán szerencsés uralkodó, mert oly sok hűséges alattvalója van. hogy olykor gátolják egymást abbeli igyekezetükben, hogy szolgálatára legyenek. Nem titkolom, hogy a lobbanékony dón Rumata nemes szándékáról is tudomásom volt. Nem titkolom, hogy Budah doktor elébe küldtem a mi szürke katonáinkat —, de kizárólag azért, hogy megvédjék a tiszteletre méltói, koros embert a hosszú úton. Azt sem titkolom, hogy nem siettem Irukani Budahot felséged elébe állítani... — Hogy merészelte? — kérdezte szemrehányóan a király. — Felség, dón Rumata fiatal, i járatlan a politikában. Nem éri fel ésszel, micsoda aljasságra képes az irukani herceg felséged iránt táplált veszett dühében. Mi ketten azonban tudjuk, i^yebár, uralkodóm? És ezért szükségesnek tartottam, hogy előzetesen kisebb vizsgálatot végezzek. Nem siettem volna, de ha ön, felség, annyira ragaszkodik hozzá, akkor Budah doktor még ma ebéd után ön elébe áll, felség, hogy megkezdje a kúrát. — ön nem is ostoba, dón Reba jelentette ki a király. — A vizsgálat okos dolog, sohasem árt. Az átkozott irukani... — Feljajdult, megint a térdéhez kapott. — Átkozott láb! Szóval hát ebéd után? Várni fogjuk, várni fogjuk. És a király a megdöbbent Rumata mellett lassan a trónterembe ment. Don Reba rámosolygott Rumatára, s ezt kérdezte: — Ma éjjel, úgy rémlik, ön teljesít szolgálatot a herceg ágyasházában. Nem tévedek? Rumata szótlanul meghajolt. 18. Rumata céltalanul ballagott a palota korhadásbűzt árasztó, sötét, végtelen folyosóin és átjáróin, szőnyeggel díszített, fényűző szobák. szűk, rácsos ablakú, porlepte dolgozószobák, ócska bútorral telezsúfolt raktárak mfellett Itt emberrel alig találkozott A pal», ta hátsó szárnyában, ahol a királyi lakosztályokat észrevétlenül, váltották fel a koronavédelmi minisztérium irodái, könnyen el lehetett tévedni. (Folytatjuk.)
