Petőfi Népe, 1981. szeptember (36. évfolyam, 204-229. szám)

1981-09-06 / 209. szám

Köröndi fazekasok KÖNYVESPOLC Szavak piacán • Máté Dénes fekete érdeklődés. m kerámiái iránt is nagy az Az erdélyi Korond köz­ségben híven őrzik a fa­zekasok népi hagyomá­nyait. A közeli árcsói vá­sárban évente adnak ta­lálkozót egymásnak a ha­gyományos vörös, a feke­te és a színes kerámia művelői. Minden augusz­tusban megelevenedik az élet a Székelyföldön, fel- felderül az alkotói kedv. Százak és százak, sőt ez­rek és ezrek jélvezik ilyen­kor a szépet, örülnek a népi alkotókedv kivirág­zásának. Dávid Sándor romániai magyar fotómű­vész felvételeivel adunk ízelítőt a legutóbbi nép- művészeti találkozóból. • Sokszínűek és elevenséget sugároznak Uyés Vészti Mihály változatos formájú kerámiái. # Jőzsa János (középen) remekbe szabott alkotá­sait nézegetik a látogatók. (Dávid Sándor felv.) • Jőzsa Lajos vázái és hagyományokat őrző bo- kályai. írók a gyümölcsről, fővárosáról A nemzeti közjót szolgáló írók örömmel adtak hírt az^ or­szágot gazdagító, a népet gyarapító új értékekről. A homok látványosan szép megszelídítése mindannyiuhkban jobb jö­vendő reményét táplálta. Észrevették, hogy a gyümölcster­mesztés milyen kedvezően alakítja egyén és közösség élet­formáját. Szinte munkatársként jöttek el régebben a kertkultúra ünnepi napjaira. Innen vittek olajat mécsesükbe, táplálták a magyar valóságtól okkal fonnyadozó hitüket, szép szavú cikkekkel szorgalmazták a termesztés, értékesítés kedvezőbb feltételeinek kialakulását. Ezt jelzik az írásaikból válogatott szemelvények. Erdei Ferenc ben tönkrement özvegytől — egy- harmad áron. (Mathiász János, 1942.) Jókai Mór Bátor volnék a tisztelt Minisz­ter Urat felkérni arra, hogy azo­kat a már meglevő szőlőtelepe­ket — teszem a kecskemétit — méltóztassanak megtízszerezni; ne kétszáz, de kétezer hold le­gyen ott beültetve, hogy a filoxe- ra által elpusztított összes szőlő­telepeket magyarországi szőlő­vesszővel lehessen ellátni, mert azt is tapasztalatból mondom, hogy a Kecskemétről nyert szőlő­vesszőknek 5 százaléka pusztul el, 95 százaléka megmarad. (...) (Kecskeméti Lapok, 1890. feb­ruár 16.) Móricz Zsigmond A felfelé repülő, akaratnak re­mek példáját tudom felmutatni Kecskemét gyümölcstermelésének mai történetében. Az egész országnak ide kell fi­gyelni, egy tehetséges város tem­pót diktál a gyümölcstermelés te­rén. Kecskemét határa még nyolc­van év előtt, amikor Bismarck erre járt, sivó homok volt, az el­vetett rozs gyakran a harmadik határban kelt ki. Közbiztonság nem volt, a német lovas kancel­lárt száz lovas kísérte, hogy a betyárok - kellemetlenséget ne okozzanak, neki, s úttalan volt a százhatvanezer holdas pusztaság. Ma minden talpalatnyi hely birtokban van, szőlő- és gyü­mölcsligetek virulnak, ezer és ezer vagon pompás gyümölcsöt szállítanak a külföldre ezekről az áldott homokterületekről. Kide­rült, hogy az a homok, ami. haj­dan a legszomorúbb, a legkétség­beejtőbb talaj volt, ma kimerít­hetetlen bőséggel ontja a nemzeti kincset, a gyümölcsöt. (Csak egy maradt a régi: a rossz út.) (Gyümölcs Eldorádó Magyar- ország), 1934. március 11.) Nagy Endre A Berzeviczy Gergelyek, Szé- csenyi Istvánok tikkadt sóvárgá­sa itt hétköznapi munkaerővé vált. Kecskemét bebizonyította, hogy a magyar nemcsak száguldó paripán nyilazva tud hont fog­lalni, hanem a települők okos, kitartó munkájával is. Az ország külföldi gyümölcskivitelében Kecskemét negyven és fél szá­zalékkal részes. (Újság, 1935. július 19.) Darvas József Kecskemétre már rengetegszer hivatkoztak, mint az intenzív mezőgazdasági művelés, a gyü­mölcskultúra ragyogó példájára. Ennek az értékét azonban csak akkor tudja igazán felmérni az ember, ha nemcsak azt veszi számba, ami van, hanem azt is megnézi, hogy miből lett. Még ni/tcs is száz esztendeje, hogy Kecskemét határának legnagyobb része, s éppen az, ahol ma gyö­nyörű szőlők, remek gyümölcsö­sök pompáznak, sivó homok volt. Futóhomok, mely ellen úgy kel­lett védekezni, mint másutt a fo­lyók áradása ellen. (...) Hogy ebből nemcsak az értéktelen, de egyenesen veszedelmes tájból né­hány évtized alatt valóságos aranybánya lett, az elsősorban a kecskeméti parasztok érdeme. (Kis Újság, 1941.) Városiak munkásnegyedei de­rűsebbek és reménységesebbek, mint a tiszántúliaké. Még a vá­rosszéli munkástelepek sem riasz­tók; kis fehér házacskák gyakor­ta komoly értéket jelentő gondo­zott kerttel, s nem éktelenítik el őket a nyomorúság és Ínség köz­vetlen nyomai. A munkásság jó része azonban nem is a város szélén lakik, hanem a szőlők közt, és a külső telepeken. A szőlőskert pedig a munkás szá- 1 mára is megőriz egy szemernyit a paradicsomból: vigasztaló táj, ehető gyümölcs, és kevesebb ba- cilus. Kecskemétnek vannak fi­gyelemre méltó külső munkáste­lepei. Legszebb köztük Kadafal- va: a tágas házhelyeken gondo­san ápolt kertek, barátságos kis házak. (...) Jobb élet ez, mint a puszták zsellérjeié. (Futóhomok, 1937.) Németh László Nálunk életükben csak a poli­tikusoknak és színészeknek, ha­láluk után pedig az íróknak van némi halhatatlanságuk. Akik a földünket elborító életet változ­tatták meg merész, mezőgazdasá­gi vagy ipari kezdeményezéssel, a szakkönyvek koporsóiban fosz­ladoznak. Mathiász János élete azt is ér­dekelheti, aki a Muscat Lunelt alig tudná a Chasselas Quoen Victoriától megkülönböztethetni. O szoktatta az alföldi homokba a csemegeszőlők sok száz faját; nemes keresztezési világhírével ő készítette a kecskeméti szőlő út­ját a világba. De ha elfeledke­zünk arról, hogy a kecskeméti szőlő nemcsak gyümölcs, hanem világnézet, s a jövőre ‘ígéret: Mathiász még mindig vonzani fog. (...) A vendégkönyv szerint meg­fordult Katonatelepen Kossuth nővérétől Thallóczy Lajosig majd mindenki; csillagkeresztes hölgy, miniszter, zenész. Udvari szállí­tója volt Európa majd minden udvarának; Ferencz József az ablakba kötötte fürtjeit, s onnét csipegette; kiállítási érmeinek az értéke több ezer pengőre rúg; a minisztériumokban azonban nem tudtak róla. Éppen csak a gazdaságát vették meg, hogy em­lékét fenntartsák, az osztályper­Szabó Pál Ezt a határrészt úgy hívják, hogy: Köncsög. Amire a kecske­métiek emberemlékezet óta azt mondták, hogy „Köncsög, attól Isten mönts mög”. S most: fiatal, pompás, üde dróthuzatalos szőlő­sorok ameddig csak a szem ellát, s egy gép éppen most permetez, mégpedig öt sor szőlőt permetez be egyszerre, öt sort. Egy fiatal­ember ül a gépen, egy másik me­gyén utána, s egy nap húsz ka- tasztrális hold szőlőt permetez­nek meg ketten. Gép végez el minden talajmunkát, kapálást, fedést, nyitást, ezt a szőlőt, mi­vel dróthuzalos, kötözni sem kell. Az indák önmaguk kapaszkodnak meg a dróton. Kacsolni sem kell. (...) Először történik pár év óta, hogy • ennyi időt töltök el vidé­ken, és egész járkálásom alatt folyton-folyvást az motoszkál bennem, hogy még énelőttem is milyen ismeretlen ez az ország. Tulajdonképpen mindenki előtt ismeretlen ez az ország, hiszen az arculata mindég és mindég változik, s itt Bács megyében lelket megnyugtatóan jól válto­zik. (Körúton, Bács megyében. Nép- szabadság, 1958. júl. 6.) Mindig megkülönböztetett ér­zéssel fogadja az ember a köz­vetlen ismerősök által írt, s a szúkebb pátriáról szóló írásokat, könyveket. S főleg akkor kíséri nagyobb figyelem e műveket, ha olyan fiatalok írták, akik előt­tünk nőttek fel, kezdték el iro­dalmi pályájukat. Nemrégiben jelent meg a For­rás-könyvek sorozatban Hatvani Dániel szerkesztésében négy — a Forrás által felfedezett — fiatal költő antológiája, a Szavak pia­cán. A Forrást olvasók és a ver­seket szeretők körében Hideg An­tal, Lezsák Sándor, Szilágyi Zol­tán, és Virágh József neve nem ismeretlen. Idestova tíz éve pub­likálnak már napilapokban, fo­lyóiratokban. Itt élnek, innen in­dultak. Közömbösen nem mehe­tünk el mellettük. A Szavak piacán ahhoz kevés, hogy megyei antológia legyen, de úgy érzem, annál viszont több, mint amit a benne megjelent versek jelentenek. Több — kez­deményezésében és gondolatisá­gában. A kötet az amúgy is gaz­dag Duna—Tisza közi hagyomá­nyok továbbfolytató ja; ugyanak­kor tükre a Mának, tükre a For­rásnak. A gondoskodással — még gimnazistaként — útjára bocsá­tott költő-fiatalok e közös kötet­ben adnak számot végzett mun­kájukról. Költészetről, magatar­tásról, élményekről, valóságisme­retről vallanak hetvenhárom versben. Nem leltár e kötet, de nem is állapotmeghatározó. A Szavak piacán — a folyamatos jelen. A megélt idő „gyűjtő tűk- | re”. Értékfeltáró és orientáló. De kik is az antológia költői? Fiatalok, akik a hetvenes évek legelején tették meg első szárny- próbálgatásaikat. Harmincévesek, akik mindennapos munkával te­remtettek maguknak egziszten­ciát, építettek házat, kezdtek csa­ládi életet. Tanult emberek, akik magukon viselik a fiatal értel­miségiek problémáit, véleményük van, igényesek, reménykedők, in­dulatosak. Fiatalok — megélt felnőtt-konfliktusokkal: Felnőttek — felelősségérzetükkel, akiket a jelen, az itt és a most állapota - érdekel a legjobban. Akik az ér­telmes cselekvést, a tettek lehe­tőségeit keresik. Költők, komoly­ságukban és játékos könnyedsé­gükben. Nem hibátlanok. Nem egyszólamú ' költők, de nem is egységesek. Témáikat a sokszínű­ség, hangulatúkat ■ a rezignáció, művészi eszközeiket a kísérletező- formáló kedv jellemzi. Egyfor­mán tisztelik és vállalják Ady, Nagy László, Sütő András költői­eszmei örökségét; hasonlatosan magányosak, a szülőföld vonzá­sában élnek; emberileg és em­berben' gondolkodnak. A váloga­tás igényes, értékfeltáró, karakte­risztikus. Azt mutatják be e kö­tetben mindnégyen, ami rájuk a legjellemzőbb. Hideg az egyén lehetőségeit kutatja. Halkszavú, gondolkodó alkat. Vívódó, de örömeiről könnyen énekel. Egyszerre játé­kos és komor. „László mester” (Nagy László,) nyomdokain ha­lad, örökségét vállalva. Amiről és amit ír, fontos: ez — a min­dennapok világa, környezet vilá­ga, a művészetek világa (Az új eljövetele üzemi étkezdénkbe, Bástyasétány ’77, Alomfejtő Nagy Gáspárnak). Könnyedén ír. Ér­zékenységgel a világ dolgaira. A jelenben is a múlt izgatja első­sorban. Mívesen épít verset, de eről- teletten teremt új kifejezéseket. Hideg akkor ír jobban, ha a vers­zene természetes, sodró lendü­letét követi, s nem tördeli nyelvi bravúrokkal mondandóját. Leg­jobb versei önmagáról íródnak. Ahol az Én és a Világ látható- hallható-tapintható dimenzióit összegezi — gondolatgazdagon. Kimunkált versszerkezetei sen> (ha zeneileg hasonlítanak is, még a költőelődökre) az ösztönös és tanult technika egyesül jó szín­vonalon. (Bodzafazám, Beatri- csaj). A kötet záróverse, az „Ady Endre idegen zsoldban”, érett és tartalmas. Amíg Hidegre a meditáció, ad­dig Lezsák Sándor verseire a he­ves érzékenység, a belső égés a jellemző. Könnyed hangon is drá­mai (Rímes névmutató vándor­láshoz; Maradáshoz; Sej-baj Lúdvér!; Viorika). Versei széles skálán mozognak. Nem könnyű költő. Izzó versszövegei nem szívelik a langyos fogadtatást. Bennük az alaphangot mindig a küzdelem, a lobogás, a köteles- ség-esély-latolgatás adja meg, Harmincegy éves kora ellenére egyszerre vállalja a fiatalságot és a megélt öregkort (Fészkéből ki­zuhant város, Csendélet II.). Tán ezek legjobb versei a kötet­ben. Több soron bizonyítja, hogy az elvont fogalmiságot milyen jól tudja egyesíteni a képszerűség­gel. Az antológia címadó verset a — Szavak piacán — is az övé. Szilágyi Zoltán jó képteremtő. Versnyi szóösszevonásai: „anya­ölillatú barázda”, „elcsapottcsi- kó-szem”, „szülőhomok”, „ló- szemfekete éj” a falut (Kaskan- tyút), a családot, a tanyai emlé­keket idézik. A gyermekkorból felsejlő emlékképek adják sűrű szövésű, nehézkesebb költemé­nyeinek magját. Meghatározó él­ménye a tanya. A vigyázok nél­kül rommá váló, tűnőben levő tanyák; „csontvázló falakkal”, roggyanó épületek, „tovapörgő kövek”, e táj valóságáról készí­tett művészi pillanatfelvételek. Metaforikus képnyelve ugyan stí­lusát meghatározza, de görcsössé is teszi, még akkor is, ha tisztán és tisztességgel szól. Darabos - ma­rad. Virágh József első próbálkozá­sait olvastam. Az akkor még diák-költő a verseit szemérmesen vigyázta, és gyűjtötte jellegzetes kockás füzetébe. Csak később je­lentkezett velük — biztatásra — a költő-pártfogóknál. Tízegyné­hány év elteltével csupán annyi változott, hogy dalai megférfia- sodtak. De őrzik a kezdeti követ­keztetés-egyszerűséget a derűs­játékosságot. Az élethelyzeteket Virágh hamisítatlan és hamisítha­tatlan egyszerűséggel, tisztasággal tudja felvillantani. Vershangula- . tai megragadok. Stílusa válto­zatlan. írásai parázslanak. Ma­gáról a költészetről, egyik legjobb allegórikus versében vall: (..Aranyaiméért ki lovagol). „Mi lesz a világgal ének nélkül / az énekes-száj ha halottra kékül” kérdezi, majd aggódva sorolja; szavak nélkül elnémul a világ, „elrákosodik bennünk a néma­ság / elgazosodik a szivünk, az agyunk is az énekesek ha nem dalolnak”. Virágh versei, dalai' a többie­kénél egysíkúbbak, nem hordoz­nak a könnyedségük ellenére sem annyi szint, dinamizmust, mint amennyit e műfaj elbírna. Az orgoványi tanár-költő mégis a megértettebbek közé tartozik, mert egyszerűen tiszta, követke­zetesen tisztességes;' amit csinál, és amit ír. Hideg és Lezsák az érettebb négyük közül. De ra­cionálisabb is. Szilágyi szókép- teremtő kísérletei dicséretesek, mégha ezek meg is bontják oly­kor-olykor a versfolyamatot. A Szavak piacán című antoló­giában szereplő versekben a szó — József Attila kifejezésével él­ve — „saját születésének szere­pét játssza”. Üdvözlendő és kö­vetésre méltó kezdeményezés e kötet. De üdvözlendő a Forrás­nak a fiatalokat felkaroló tevé­kenysége, biztatása is. Ha ez a szokás — folyamatos kötelesség, akkor ez az antológia még in­kább figyelemre méltó. Remél­jük, hogy a költőket bemutató gyenge fotók nem befolyásolják a versek kedvelőit. (Forrás-köny­vek, Kecskemét, 1981.) Kovács István Karinthy Ferenc Az út két oldalán virágzanak a barackosok, almások, bódult- parfümös szerelmi díszben: re­pülőgépről nézve Kecskemét most óriási, bolyhos, rózsaszín-fehér terítő közepén fekhet... Sok pa­naszt lehetett hallani arról, hogy az ötvenes évek elején ‘ mennyire elhanyagolták itt a gyümölcsö­söket — ma már számos új tele­pítést látni, nagy területen, és szépen bekerítve a vadnyulak el­len, akármerre jár-kel az ember a határban; Az ifjú fák gyönge ágait rafiával kötik le, hogy ol­dalt, terebélyesebbre nőjenek, ne fölfelé: könnyebb lesz majd a termést leszedni, létra se kell hozzá. (A Kecskeméti Hírek című so­rozatát a Magyar Nemzet több folytatásban közölte 1963 tava­szán.) Összeállította: Heltai Nándor VASS IMRE: Utolsó vers a Kedveshez: Csoda készül A tetőkön holnapra elolvad a hó meg a jégcsapok: feszes nyilak, fényes lándzsák, hegyes török! O, a tavasz már készülődik hozzánk, már ott dereng a déli végeken és a szívünk is csupa meleg jóság, a tél jege bennünk is-olvadó ... Júliám, látod: csoda készül — nagy, nagy csoda vizen, földön és fönn a kék egen! Kertünkben a hórongyok alatt kék-ibolya ébred — meg bátor kis hóvirág frissen üdén és éjjel az égen aHold is már tejfehér (szinezüstböl veretett tányér, vagy tán hófehér kerek kenyér?) Júliám, jer ide az ablakhoz, nézd csak: csoda készül csakugyan! Oj tavasz és új szerelem — égen. földön, mindenütt — és elébed hullik egv gyönyörű, új világ, mely mindenben kárpótol: bajban, jajban, vészben, gyötrelemben majd meglátod ... és ez mindent megér! Kecskemét, 1981. március.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents