Petőfi Népe, 1981. szeptember (36. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-04 / 207. szám
2 • PETŐFI NÉPE • 1981. szeptember 4. Az ENSZ-közgyűlés rendkívüli ülésszaka New Yorkban csütörtökön megnyílt az ENSZ-közgyűlés Namíbiával foglalkozó rendkívüli ülésszaka, amelynek összehívását az afrikai tagállamok csoportja kezdeményezte. Az egy hétig tartó tanácskozás fő célja az, hogy erőteljesebb nyomás nehezedjék a dél-afrikai rendszerre, amely minden eszközzel akadályozza a Namíbiáról szóló ENSZ-határoza- tok végrehajtását. események sorokban WASHINGTON _____________ N yolcszáz fős gépesített lövészzászlóaljat küld az Egyesült Államok a Sínai-félszigetre Sarrn El Seikh köblében lévő támaszpontra, az egyiptomi—izraeli határt ellenőrző nemzetközi erők részeként Az Egyesült Államok — közel-keleti jelenlétének fokozására — összesen ezeregyszáz katonával és „polgári” megfigyelővel vesz részt az összesen kétezer-ötszáz fős nemzetközi erőben. (MTI)___________________ M OSZKVA_________________ M int az Izvesztyija csütörtöki száma hírt adott róla, a Szovjetunió állambiztonsági szervei letartóztatták J. Kapusztyin szovjet állampolgárt, aki letartóztatásáig egy moszkvai vállalatnál volt alkalmaztatásban. Letartóztatásakor Kapusztyinnél rejtjelkulcsokat, különböző feladatok végrehajtására, konspirativ kapcsolatok fenntartására szóló utasításokat és más olyan anyagokat találtak és koboztak el, amelyek cáfolhatat- lanul bizonyítják, hogy az Egyesült Államok moszkvai nagykövetségének munkatársaiként tevékenykedő CIA-ügynökök ICa- pusztyint kémtevékenység folytatására használták fel. _____ T EL-AV1V ' Űjabb F—16-os amerikai gyártmányú vadászgépek érkeztek szerdán Izraelbe, ezúttal hat, így összesen tízre nőtt a szállítási tilalom megszűnte óta ebből a típusból átadott gépek száméi. Simon Peresz, az ellenzékben levő Izraeli Munkapárt elnöke szerdán bejelentette, hogy titokban találkozott szaúd-arábiai vezetőkkel, és a közel-keleti rendezés lehetőségeiről tárgyalt velük. Nem szólt arról, hogy a találkozóra mikor és hol került sor. A párt gyűlésén Peresz elmondta, hogy elutasította a szaúdi javaslatokat, mivel azokat nem tartotta reálisnak. ÉRTESÍTJÜK VÁSÁRLÓINKAT, hogy a ÁRUHÁZ vasárnap szeptember 6-án 9—13 óráig nyitva tart. 1721 Vu □V VIDEOTON termékbemutató szeptember 3 6-ig Kecskeméten a rádió-villamossági szabüzletében (Rákóczi út 4. sz. Tel.: 13-471) A bemutatásra kerülő teljes termékskála minden igényt kielégít. Ragadja meg az alkalmat! Válassza ki az önnek legjobban megfelelő készüléket! 1712 ATOMFEGYVERMENTES ÖVEZET — FEGYVERKORLÁTOZÁS Északi külügyminiszterek találkozója Az észak-európai országok külügyminiszterei csütörtökön megállapodtak abbán, hogy részletesen tanulmányozni fogják1 az észak-európai atomfegyvermentes övezet létrehozására vonatkozó javaslatot — jelentette be Kjeid Ölesen dán külügyminiszter a skandináv országok diplomáciai vezetői koppenhágai értekezletének befejeztével. A konferencián részt vett dán, svéd, norvég, finn és izlandi külügyminiszter elhatározta, hogy ezzel kapcsolatos tevékenységük során rendszeres kapcsolatot tartanak egymással. Ölesen elmondotta, hogy Svédország és Finnország hivatalos képviselői Moszkvába utaznak, Immár több mint két éve, hogy aláírták Becsben a SALT—II. szerződést. Az aláírás azonban nem jelentette a fontos megállapodás érvénybe lépését: az Egyesült Államokban először halogatták a ratifikálást, majd az új republikánus vezetés teljesen elvetette a SALT-ot. A Reagan-kormány egész eddigi tevékenységére jellemző volt, hogy a kölcsönösség elvén alapuló kompromisszumok helyett a konfrontációt kereste a Szovjetunióval, a szocialista világgal. A „kemény és határozott” külpolitika, amit Washington ígért az amerikai választóknak és a szövetséges államok kormányainak, végeredményben nem más, mint tagadása mindannak, ami az elmúlt évtizedben történt a nemzetközi politikában, amit enyhülési folyamatnak neveznek.. Ezt jelezte a katonai költségvetés rekordszintre emelése, újabb veszélyesnél veszélyesebb fegyverrendszerek beszerzése, a neutronbomba gyártásának megkezdése. A katonai kiadások emelkedése végső soron lehetetlenné teszi Reagan csapata számára, hogy megtegyék a tervezett gazdasági intézkedéseiket, az infláció megfékezésére, az államadósságok csökkentésére, a költségvetési deficit megszüntetésére. A . jelek szerint azonban a Fehér Ház nem adja fel a fegyverkezési beszerzési lista egyetlen tételét sem, inkább még drasztikusabban csökkenti a szociális kiadásokat, segélyeket, az oktatásra, egészségügyre fordítható összegeket. Az elnök legutóbbi chicagói ökölrázó beszéde aláhúzta ezt az irányvonalat. Reagan azzal fenyegette meg a Szovjetuniót, hogy ha nem hajlandó az amerikai felhogy pontosabban ihegismerjék a Szovjetunió álláspontját az atomfegyvermentes övezet kérdésében. A külügyminiszteri tanácskozás záróközleménye nagy jelentőséget tulajdonít „az északi biztonságpolitikai egyensúlynak, amely szélesebb nemzetközi összefüggésben is hozzájárul a béke és biztonság megszilárdításához”. Az észak-európai külügyminiszterek határozottan elítélték Dél-Afrika angolai agresszióját és követelték az inváziós csapatok haladéktalan kivonását. A Közel-Keletet illetően a skandináv országok külügyminiszterei bírálták Kelet-Jeruzsálem izraeli bekebelezését. tételek alapján tárgyalni, s elfogadni a washingtoni követeléseket, akkor olyan fegyverkezési versenyt erőltet rá az USA, amit Moszkva — úgymond — nem képes elviselni. Nem új tézis ez, korábban is szorgalmazták már egyes nyugati politikusok, hogy a fegyverkezés fokozásával kell „kiéheztetni”’ a szocialista világot. így kell olyan feltételeket teremteni, amely számukra kívánatos belpolitikai változásokat hozhat. Az elmúlt évtizedek tapasztalatai azonban bizonyítják, hogy az ilyen tervek hiú reményeknek bizonyultak. A józanul gondolkodó tőkés politikusok előtt is nyilvánvaló, hogy az ilyen vonal nem kevésbé káros a Nyugat számára is. A szocialista nagyhatalom pedig nem retten meg a hasonló fenyegetőzésektől, tárgyalási ajánlatait az egyenlőség, a kölcsönös biztonság elvének szigorú betartása, a világbéke megőrzésének őszinte törekvése vezeti. Ezt fejezte ki az a szerkesztőségi cikk is, ami a minap jelent meg a moszkvai Pravdában. A hivatalos szovjet álláspontot tükröző írás kimondja: „A szocialista országok minden szükséges eszközzel rendelkeznek ahhoz, hogy megvédjék létérdekeiket. Senki nem élhet abban a tévhitben, hogy ennek érdekében nem teszik meg a megfelelő lépéseket, ha erre szükség lesz. Ugyanakkor a szocialista közösség szerint a békére ma egyforma szüksége van valamennyi országnak és népnek, a béke védelmének és megerősítésének ezért valamennyi állam közös ügyévé kell válnia.” M. G. Michael Foot, a brit Munkáspárt vezére szerdáin este Londonban ismét sürgette a fegyverzetkorlátozási tárgyalások azonnali megkezdését. Foot egy londoni nagygyűlésen kijelentette, hogy pártja szenvedélyesen szorgalmazza az ilyen nemzetközi tárgyalások megindítását. A nagygyűlésen felszólalt Olof Palme, a Svéd Szociáldemokrata Munkáspárt elnöke is. Beszédében utalt a nukleáris fegyverkezési verseny elleni nyugat-európai mozgalom erősödésére és sík- raszáilt az észak-európai atomfegyvermentes övezet létrehozásáért. (MTI) Le Duan Moszkvában Baráti látogatásra csütörtökön Moszkvába érkezett Le Duan, a Vietnami Kommunista Párt Központ) Bizottságának főtitkára. Le Duant elkísérte útjára To Huu, a VKP KB Politikai Bizottságának tagja, a minisztertanács elnökhelyettese. A vendégeket a Vnukovói repülőtéren Konsztantyin Cser- nyenko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a központi bizottság titkára fogadta. (MTI). Reagan „merénylőjelöltjei” Az amerikai elnök elleni korábbi merénylet következtében fokozott éberség jellemezte az amerikai rendőrséget szerdán, a szabadságáról visszatérő Reagan védelmében. A baltimorei rendőrség Reagan életének veszélyeztetése vádjával letartóztatott egy lopott kocsin Washingtonba tartó fiatalembert, miután egy rutinjellegű úti ellenőrzés során egy 22-es kaliberű pisztolyt, három puskát és egy géppisztolyt találtak nála. A rendőrség jelentése szerint a 24 éves munkanélküli azt állította, hogy le akarta lőni az elnököt. A „gyilkosjelölt” pusztán az elnök iránti ellenszenvével' indokolta tervét. Chichagóban egy 30 éves férfit tartóztattak le, mert kezében késsel vonult át annak a szállodának a haliján, amelyben nem sokkal később Reagan elnök tar- tett beszédet. Egy másik személyt azért tartóztattak le ugyanannak a szállodának az előcsarnokában, mert egy „Először Busht lőjétek le” feliratú jelvényt viselt... (MTI) í NAPI KOMMENTÁR Chicagói ökölrázás Egy „bűnbánó” hitlerista halála Albert Speer halott, de biztos, még legalább két-három Speer- művel megörvendeztetik majd a nyugatnémet kiadók az olvasókat. Hitler egykori főépítésze, majd fegyverkezési és hadigazdálkodási minisztere ugyanis a spandaui börtönből mintegy 25 ezer oldalnyi feljegyzést csempészett ki fogságának húsz esztendeje alatt. Először emlékiratait adta közzé, aztán nürnbergi naplóját, végül pedig — fél éve sincs, hogy megjelent és azóta is a bestseller listán szerepel — „A rabszolgaállam” című munkáját. Egy bűnbánó hitlerista arcképe bontakozik ki ezekből a könyvekből, egy pályafutás, amely 1930-ban kezdődött, amikor a fiatal építész belépett a náci pártba. Amikor Hitler hatalomra jutott, a diktátor, aki muvészlélek- nek tartotta magát és érdeklődött az építészet iránt, felfigyelt a kétségtelenül tehetséges fiatalemberre. Speernek kitűnő érzéke volt nagyhatású tömegdemonstrációk szervezésére. Először a hírhedt nürnbergi pártnapok tömegrendezvényeit szervezte, később vezető szerepet kapott a berlini olimpiának a Harmadik Birodalom érdekeit szolgáló külsőségeinek megálmodásában. A csodálatos birodalmi kancelláriát, amélynek pincéjében aztán a nagyvonalú megrendelő önkezével vetett véget életének, szintén Speer alkotta, és már születtek a tervek egy új kormányzati központ felépítésére. Több mint ezer ' méter átmérőjű kupoláról volt szó, amely alatt a győztes uralkodó faj legjobb képviselőinek tízezreit lehetett volna összegyűjteni. Már a márvány kitermelését is megkezdték — természetesen a koncentrációs táborok foglyainak rabszolgamunkájával. Tegyük hozzá, hogy Albert Speer első könyvében még azt állította, hogy fogalma sem volt| Ausch• Albert Speer, az egykori náci miniszter. (Fotó — AP — MTI — KS) witzról és a népirtásról. A másodikban már azt igyekezett ábrázolni, hogy őt a spandaui börtönben kiközösítették fogolytár- sai, mert a nürnbergi tárgyaláson bűnbánó magatartást tanúsított. A harmadik „műben’V viszont már-már az SS üldözöttjének állítja be magát. Speer nemcsak építésznek volt tehetséges, hanem írónak is. Németül, angolul, franciául kiadott könyveiben elég hihetően mondta lelkiismereti vívódásait”. Persze ez a lelkiismeret akkor támadt fel, amikor a háborút elvesztették, mert ellenkező esetben Speer bizonyosan másfajta könyveket írt volna. Arról, hogy az alsóbbrendű népek munkaerejével miképpen győzték le magukat az alsóbbrendű népe két. Ha egyáltalán ideje lett volna az írásra. Tudniillik a becsvágyó építész, akinek egy időre fel kellett hagynia a berlini kor- mányközpont felépítésével, azért háborús tervekkel is foglalkozott. Hatalmas rabszolgabrigádokat kívántak szervezni amely az új birodalom határain, valamint a közvetlenül a birodalom alá rendelt „segédnépek” területein felépítette volna az oda telepítendő felsőbib- rendű németek számára az új városokat. A technokrata precizitásával dolgozták ki a létszámokat — évi 10 százalékos halandóság figyelembevételével. Mindebből persze semmi nem vtalósult meg: az alkotni kívánó építész a háborús főbűnösökkel együtt felelt tetteiért. Nem kis szerencséjére elkerülte a halálos ítéletet — ehhez nagymértékben hozzájárult, hogy „bűnbánatot” gyakorolt, továbbá sikerült bizonyítania, hogy 1944 tavaszától sok tekintetben szembekerült fübrerével. Speer 1966. október 1-én lépett ki a spandaui börtönkapun. Néhány évig hallgatott, aztán közreadta első könyvét. S ahogy az esztendők múltak, úgy ' vált háborús bűnösből egyre inkább „az utolsó szemtanúvá”. Nem volt hét, amikor a világ valamelyik televíziója ne kért volna tőle interjút. És Speer nyilatkozott. A honoráriumokból milliomossá vált építész őszhajú, bölcs öregúrként jelent meg a képernyőkön. Szakszerű, tárgyilagos magyarázatot adott mindenre. Londonba, ahol váratlan agyvérzés érte, szintén egy televíziós interjú kedvéért látogatott el. Vele jj a Nürnbergban elítélt háborús bűnösök közül az utolsó előtti távozott az élők sorából. Aki még él: az életfogytiglanra ítélt Rudolf Hess, Hitler egykori helyettese. ö áprilisban volt nyolcvan- hét esztendős. Amióta Speer, valamint az ugyancsak elbocsátott Baldur von Schirach egykori birodalmi ifjúsági vezető elhagyhatta Spandaut, Hess ott az egyedüli fogoly. P. I. BEFEJEZŐDÖTT A LEMP KB PLÉNUMA A termelőeszközöknek össznépi tulajdonban kell maradniuk VARSÓ - * Csütörtökön a délutáni órákig tartott a vita a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának harmadik plenáris ülésén a szerdán előterjesztett referátumról. Ennek témája az volt, hogy a gazdasági reform körülményei között milyen feladatok várnak a pártra a szocialista vállalatok munkásönkormányzata helyzetének alakításában. Mind a referátumban, mind a vitában nagy hangsúlyt kapott, hogy a jövő év elején bevezetésre kerülő reformnak összhangban kell lennie a szocialista politikai-gazdasági rendszer alapel- veivel. Az állami vállalatoknál a termelőeszközöknek össznépi tulajdonban kell maradniok, tehát ■nem lehet szó valamiféle csoport- tulajdon kialakításáról, s arról sem, hogy a párt lemondjon a gazdaság irányításáról. Felszólalásában Kazimiercz Barcikowski, a politikai bizottság tagja, a kfo titkára a többi között rámutatott: a munkásönkormányzatokkal kapcsolatban a pártnak széles körű felvilágosító munkát kell végeznie, mert számos helyen a Szolidaritás megpróbálja kész tényék elé állítani az embereket. Barcikowski határozott fellépést sürgetett a Szolidaritás szélsőséges irányzataival szemben. Zbigniew Madej miniszterelnök-helyettes arról beszélt, hogy ha sikerül fokozni a szénbányászat és a mezőgazdaság termelését, akkor van lehetőség arra, hogy az ország két-három év alatt kijusson a válságból. Csütörtökön megtartotta a kilencedik kongresszus utáni első munkaülését a központi pártellenőrző bizottság. Elnöke: Jerzy Urbanski egyebek között emlékeztetett arra, hogy a kongresszus a korábbinál jóval szélesebb jog- és feladatkörrel ruházta fel a testületet, s a megnövekedett feladatoknak maradéktalanul eleget kell tenni. A KB csaknem kétnapos vita után több határozatot fogadott el. Az egyik rögzíti a párt feladatait a munkásönkormányzatok helyzetének alakításában, egy másik határozat értelmében bizottságot hoznak létre annak tanulmányozására, hogy milyen . körülmények, tények és okok vezettek a Lengyel Népköztársaság történetében különféle társadalmi konfliktusokhoz. A plénum úgy döntött, hogy létrehozza a KiB bányaügyekkel foglalkozó új bizottságát. Ugyancsak elfogadta a politikai bizottságnak azt a javaslatát, hogy a KB bizottságaiba kooptálják azokat a vajdasági első titkárokat, akik nem RB- tagok, vagy póttagok. A plenáris ülés Stanislaw Kaniának, a LEMP KB első titkárának zárszavával csütörtökön délután véget ért. (MTI)-ii.iLi(!i90i irnesxi' isyíarrus ieáúaélü -aent-is m íjíbíigííUbíjI' jIbí.d Negyedszázados a munkásőrség Kétnapos bemutató kezdődött csütörtökön Gyöngyösön,. a Gödöllői Agrártudományi Egyetem mezőgazdasági főiskolai karának aulájában a munkásőrség országos és Heves megyei parancsnoksága, valamint a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának rendezésében. Az ezt megelőző sajtó- konferencián Vaskó Mihály, a Heves megyei pártbizottság első titkára köszöntötte résztvevőket, majd Borbély Sándor, a munkásőrség országos parancsnoka tartott bevezető előadást. ' Többek között emlékeztetett arra: 1982. februárjában már 25 éve lesz annak, hogy megalakult hazánkban a munkásőrség, ezzel összefüggésben áttekintette negyedszázados fejlődését, méltatta a magyar társadalomban betöltött szerepét. Emlékeztetett arra, hogy negyedszázaddal ezelőtt, az akkori sajátosan kiélezett történelmi helyzetben — a párt hívó sziavára — a szocializmusért, a népért érzett felelősség, politikai öntudat és meggyőződés alapján tömörültek a munkásőrség soraiba a munkásosztály, a dolgozók legjobbjai és ma is ez határozza meg a testület politikai arculatát, tevékenységének tartalmát. A munkásőrség, hangoztatta a továbbiakban Borbély Sándor, szocialista társadalmunk politikai intézménye, amely a párt közvetlen irányításával, a párt politikájának szellemében a dolgozók tiz- ezreit tömöríti. Tagjai a szó igazi értelmében közéleti emberek, a politika aktív képviselői, megvalósítói, védelmezői. Ez a munka mindenekelőtt társadalmi, mozgalmi munka, s a jövőben is a testület a fő jellemzőit kell fejleszteni, ezeknek az érvényesülését kell biztosítani mindenkor, minden körülmények között. Ugyanakkor a munkásőrség fegyveres intézmény is. része a néphatalom egységes védelmi rendszerének. A munkásőrség megalakulása óta eltelt negyedszázadban szocialista társadalmunkkal együtt maga is jelentősen fejlődött, sok év munkájának eredményeként jól felkészült, politikailag szilárd, fegyelmezett, társadalmi fegyveres testületté válj — hangoztatta Borbély Sándor. A konferencia színhelyén a déli órákban megnyílt kiállítás a munkásőrök felszereltségét, fegyverzetének korszerűségét szemléltette és felsorakoztatta a legbeszédesebb bizonyítékait annak, hogy a munkásőrök munkahelyükön és a társadalmi életben egyaránt becsülettel helytállnak. Az USA neutrontervei (