Petőfi Népe, 1981. szeptember (36. évfolyam, 204-229. szám)

1981-09-22 / 222. szám

1981. szeptember 22. • PETŐFI NEPE • 5 MOZI, TÁRLAT, OKTATÁS Különjárat a fehér foltokhoz A találmányok, újítások többnyire hosszú és rögös utat járnak be, míg célhoz érnek. F.zt mindenki tudja Sok esetben nem is az értetlenség, gáncsoskodás lassítja, vagy hiú­sítja meg hasznosításukat, hanem gazdasági, vagy adminisztratív okok. Nos, ami a Bács- Kiskun megyei Moziüzemi Vállalat mozi­buszát illeti, eddig csak lassításról beszélhe­tünk, mert a jelenlegi állapot szerint min­den remény megvan arra, hogy a mozibusz célhoz ér. • Kívül és be­lül — a Hírős Napokon. (Ka. ráth Imre (el­vételei) KÖNYVESPOLC Kompország katonái Simonfíy Andrást írói pályafutása első pillanataitól foglal­koztatta a válsághelyzetbe sodródottak magatartása. Üjra és újra megkérdezte műveiben, hogy az elingoványosodott tör­ténelmi, társadalmi körülmények szorításából hősei rátalál­nak-e, rátalálhatnak-e a kivezető útra. Meeküzdhetnek-e pri­mitív környezetükkel, mint Méhes .Margit tanár, az Idegen városban főalakja? Törvényszerű-e az „éppen jó” szólamok-1 kai ügyeskedő pitiánerek győzelme a közösségi felelőssé- gűeken. 1978-ban a „Naplemente” cí­mű dokumentumfilm-sorozat so­kakat ösztönzött arra — magán- személyeket és kollektívákat egyaránt —, hogy a maguk mód­ján segítsenek a társadalcfm pe­rifériájára szorult öregeken. A moziüzemnél is akadt egy újító­csoport: Horváth István, Trom­bitás Lajosné, Lengyel Sándor, Rédei Sándorné, dr. Rónai Mik­lós és Kovács Ferenc. Ötletük az volt, hogy berendeznek egy autó­buszt vetítés céljára, ellátva min­den szükséges eszközzel, s ezzel a járművel sorba látogatják a megye elhagyottahb helyeit, az úgynevezett közművelődési fehér foltokat. Meg kell mondani, hogy az öt­let sehol nem talált ellenkezésre, csak hát a megvalósítás ... A gondolat azonban gondola­tot szül: az eltelt három év alatt — miután sok fórumot megjárt a javaslat — kiderült, hogy még több helyen és még több célra .alkalmazható lenne a mozibusz. Ennek érzékeltetésére elég a fel­sorolás is: új lakótelepek, tanya­központok, külterületi és lakóte­lepi általános iskolák, óvodák, öregek napközi otthona és szo­ciális otthonok, üdülőhelyek, munkásszállások, tsz- és állami gazdasági központok, de még a kis látogatottságú községi mozik ás szívesen várnák a közműve­lődési buszt. Az utóbbihoz né­hány adat: Bács-Kiskun megyé­ben jelenleg 32 mozi és vetítő­szolgálat működik, ahol 16 mm- es filmeket forgalmaznak. Ezek­ből 15 gazdaságtalan, átlag- látogatottsága 30 fő alatt van. A korábbi években 34 olyan mozi szűnt rpeg, ahol 16 milliméteres filmeket vetítettek. A vállalat felmérése szerint a megyében 250 olyan hely található — lásd a fenti felsorolást —, ahol vetítés­re, kiállítások rendezésére, elő­adások tartására nincs alkalmas 'helyiség. Ezek az adatok minden külön (33 ) A kancelláriába mindenkit bebocsátottak, egyeseket őrök kí­sértek be. Rumata befurakodott. Olyan fülledt volt a levegő, akár a szemétlerakó helyen. A széles asztalnál sárgásszürke arcú hiva­talnok ült, elálló füle mögött nagy lúdtoll volt. A soron következő kérelmező, a nemes dón Keu, ba­juszát dölyfösen felborzolva kö­zölte a nevét. — Vegye le a kalapját —mond­ta a hivatalnok, s fel sem nézett az iratokból. — Don Keu azt a kiváltságot élvezi, hogy .még a király jelen­létében is viselhet kalapot — je­lentette ki büszkén dón Keu. — A Rend előtt senki sem élvez kiváltságot — felelt a hivatalnok. Don Keu arca bíborvörösre gyúlt, de a kalapját levette. A hi­vatalnok hosszú körmét végig­húzta a lajstromon. — Don Keu... — dünnyögte. — Királyi utca tizenkettő? — Igen — válaszolta ingerült hangon a dón. — Négyszáznyolcvanötös szám, Tibak testvér. A szomszéd asztalnál ülő, tes­tes Tibak testvér kis ideig ku­tatott az iratok között) majd le­törülte kopasz feje búbjáról az izzadságot, felállt, és monoton hangon olvasta: — „Négyszáznyolcvanötös szám, dón Keu,. Királyi utca tizenkettő alatti lakosra, dón Reba arkanari püspök eminenciája nevének becsmérlése miatt, mely tavaly­előtt a palotabálon történt, há­rom tucat botütés méretik testé­nek mezítelen, puha részére, őeminenciája cipőjének megcsó- kolásával egyetemben.” Tibak testvér leült. magyarázat nélkül is a mozibusz mellett szólnak. Sőt: több mozi- busz mellett, hiszen Bács-Kiskun — ha a legnagyobb is — nem az egyetlen megyéje az országnak, ahol jócskán akadnak fehér folt­jai a közművelődési ellátásnak. Igen ám, de a mozibuszok ilyenfajta „intézményének” be­vezetése számtalan következ­ménnyel jár; új módszertani, szervezési szempontokat kell ki­alakítani, el kell végezni a gaz­daságossági számításokat, nem beszélve arról, hogy maga a busz és speciális felszerelése is sok pénzbe kerül. Íme az okok egy része, amiért az ötlet csak három — Menjen végig ezen a folyo­són — közölte a hivatalnok —, bo­tozás jobbra, cipő balra. Kérem a következőt... Rumata roppant csodálkozásá­ra dón Keu nem tiltakozott. Nyil­ván már sok mindent láthatott, amióta sorban állt. Csak megkö- szörülte a torkát, méltóságtelje­sen megigazította a bajuszát, és eltűnt a folyosón. A következő, a rengő héjú, óriási dón Pytha már hajadonfőtt állt. — Don Pytha ... dón Pytha... — mormogta a 'hivatalnok, s uj­ját végighúzta a. lajstromon. — Tejesek utcája kettő? — ötszáznégyes szám, Tibak testvér. Tibak testvér újra letörülte a verejtékét, s újra felállt. — ötszáznégyes szám, Don Pytha, Tejesek utcája kettő alatti lakos, semmiben sem találtatott vétkesnek őeminenciája előtt, kö­vetkezésképp tiszta. — Don Pytha — szólt a hiva­talnok —, vegye át a megtisztulás jelvényét. — Lehajolt, a karosszék mellett áló ládából vas karpere­cét vett" elő, és átnyújtotta a ne­mes Pythának. — Bal karon vise­lendő, a Rend harcosainak első felszólítására felmutatandó. Ké­rem a következőt... Don Pytha torokhangot halla­tott, és a karperecét nézegetve el­távozott. A hivatalnok már a 'kö­vetkező nevet mormolta. Rumata végigtekintett á soron. Sok isme­rős arcot látott, 27. Rumata megvárta, amíg a kö­vetkező elindult a folyosón, oda- furakodott az asztalhoz, s tenye­év után közeledik a megvalósu­lás felé. Az első bemutatkozást az idei nyárra tervezték az újítók. A köl- csönbuszt azonban nem sikerült megszerezni. Néhány hete viszont — a kecskeméti Hírős Napokon — már nagy sikert aratott a Ka­tona József Színház mozizásra berendezett autóbusza. Szeren­csére nem ez volt az utolsó be­mutatkozása, mert másutt is fel­figyeltek az új lehetőségre. Az Eötvös Loránd Tudományegye­tem közművelődés-fejlesztési ta­nácsadó és tájékoztató szolgála­tától levél érkezett a Moziüzemi Vállalat igazgatójához. Ebből rét fesztelenül rátette a hivatal­nok előtt fekvő iratokra. — Bocsánatot kérek — szólt. — A Budah doktor szabadon bocsá­tásáról .szóló parancsra van szük­ségem. Don Rumata vagyok. A hivatalnok fel sem emelte a fejét. — Don Rumata... dón Ruma­ta — dünnyögte, és Rumata ke­zét félrelökve, végighúzta körmét a listán. — Mit művelsz, vén tintanyaló? — kérdezte Rumata. — Nekem a szabadon bocsátási parancsra van szükségem! — Don Rumata ... dón Ruma­ta ... — Lehetetlen volt megál­lítani ezt a gépembert. — Kazán­kovácsok utcája nyolc. Tizenha­tos szám, Tibak testvér. Rumata érezte, hogy háta mö­gött mindenki visszafojtotta a lé­legzetét. De öt is kellemetlen ér­zés fogta el. A verejtékező Tibak testvér felállt. — Tizenhatos szám, dón Ru­mata, Kazánkovácsok utcája nyolc alatti lakos, a Renddel szembeni különleges érdemeiért őeminenciája külön elismerésére . méltatik, és szíveskedjék átvenni a Budah doktor szabadon bocsá­tásáról szóló parancsot, akivel saját belátása szerint cselekedhet — lásd: hatos — tizenhetes — ti­zenegyes lap. A hivatalnok nyomban kihúz­ta ezt a lapot a lajstromok alól, és átnyújtotta Rumatának. — A sárga ajtón át az első emelétre, hatos ajtó, egyenesen a folyosón jobbra, majd balra — közölte. — Kérem a követke­zőt ... Rumata megnézte a lapot. Nem a Budah doktor szabadon bocsá­tására vonatkozó parancs volt, hanem erre kaphatott belépési engedélyt a kancellária ötödik, különleges ügyosztályára, ahol ' a titkos ügyek titkárságának szóló utasítást kellett átvennie. — Mit adtál nekem, tökfilkó? — kérdezte Rumata. — Hol a pa­rancs? — A sárga ajtón át az első eme­letre, hatos ajtó, egyenesen a fo­lyosón jobbra, majd balra — is­mételte a hivatalnok. — Azt kérdem, hol a parancs?! — rivallt rá Rumata. — Nem tudom... nem tu­dom... Kérem a következőt! Rumata füle fölött szuszogás hallatszott. Félrehúzódott. Üjra csak egy mondatot szeretnénk idézni: ......örömmel vállalkoznánk a k ísérleti mozibusz népszerűsíté­sére szakági konferenciánkon.”' S mivel a legújabb hír szerint a kecskeméti 9. sz. Volán Válla­lat igazgatója kölcsönjárművet ajánlott fel erre az alkalomra, a mozibusz ott lesz a „Közművelő­dés — településfejlesztés” című szentendrei konferencián, amply szeptember 27-én kezdődik. Reméljük, ott is sikert arat, és bízunk benne, hogy néhány év múlva többedmagával járja majd az ország elhagyottabb útjait. L. A. dón Pytha furakodott az asztal­hoz. — Nem megy rá — mondta nyafogva. A hivatalnok ködös tekintettel nézett rá. — Neve? Rangja? — kérdezte. — Nem megy rá — mondta is­mét dón Pytha, s a karperecét rángatta, amely három vaskos uj- jára is alig ment fel. — Nem megy rá — dünnyögte a hivatalnok, és hirtelen magá­hoz húzta az asztal jobb oldalán fekvő vastag könyvet. Baljós kül­seje volt —’ zsírpecsétes, fekete kötésű. Don Pytha néhány pilla­natig meghökkenve nézte, aztán egyszerre sarkon fordult, és szó nélkül a kijárat felé igyekezett. Rumata megkerülte az asztalt, és mindkét kezét a karpereces ládá­iba mélyesztette, felmarkolt, amennyit tudott, s odább állt. — Hé, hé — szólt rá kifejezés­telen hangon a hivatalnok. — A jogosítványt! , — Az Űr nevében — felelte so- katmondóan Rumata. A hivatal­nok és Tibak testvér egy ember­ként felált: „Az Ö nevében.” Rumata kilépett a kancelláriá­ról, lassan a' Vidám Torony felé ■tartott, s útközben rákattintgatta bal kezére a karpereceket. Kide­rült, hogy kilenc van, bal, csuk- i lójára pedig csak öt fért rá. A többi négyet a jobb kezére kap­csolta. Rumata a kapuhoz törte­tett, ráripakodott az útját álló őr­re, áthaladt az udvaron, majd a csúszós, csorba lépcsőfokokon le- 'felé ereszkedett a kormozó fák­lyákkal megvilágított félhomály­ba.' Itt volt a hajdani koronavé- delimi minisztérium legrejtettebb zuga, a király börtön a vizsgálati I cellákkal. A boltíves folyosókon tízlépé­senként bűzös fáklya állt ki a fal­ban levő rozsdás mélyedésből. A folyosó -tele volt emberrel. Tola­kodtak, futkostak, vezényszava­kat harsogtak ... Reteszek csiko­rogtak, ajtók csapódtak, valakit vertek, s az illető jajveszékelt, valakit vonszoltak, és az kapáló­zott, valakit egy amúgy is zsúfolt cellába tuszkoltak, valakit meg­próbáltak kirángatni a cellából, de a fogoly éktelenül ordított. A szembejövő szerzetesek arca bősz ügybuzgalmat árult el. Mindenki sietett, mindenki fontos állam- ügyekben járt. Rumata jól kinyi­totta a szemét, s ráérősen rótta a folyosókat. (Folytatjuk.) Művészi alkata, valóságkuta­tó szenvedélye, érdeklődési köre szinte eleve kijelölte a Kompor­szág katonái megírására. Önma­ga számára is tisztázni akarta, hogy a kollázsregény befejezése előtt meghalt édesapja — egy korábbi novella öreg vadásza — valóban olyan vitézül' ropog­tatta-e fegyverét a nagy idők­iben, mint azt fia hinni szeretné. A második világháborúban ve­zérkari tisztként, illetve minisz­tériumi főemberként a front mindkét oldalán (majdnem) be­folyásos szerepű Simonffy-Tóth Ernő vezérkari tiszt cselekvési lehetőségeinek, állásfoglalásai­nak' intézkedéseinek elemző és eddig kevéssé ismert dokumen­tumokkal összevetett felidézése új következtetések kialakítását teszi lehetővé. Az öszesimuló szétváló idősíkokban sajátos megvilágítást kapnak a fiatalok számára már csak könyvélmény- események. □ □ □ Javára vált a könyvnek, hogy szerzője az apa sorsához kötődve vizsgálódik, noha a személyes mozzanatok olykor-olykor meg­kérdőjeleznek bizonyos állásfog­lalásokat. Mégis, így emberibb, olvasmányosabb, hitelesebb a kö­tet, érzékletesebb a Horthy-had- sereg tisztikaráról kirajzolódó kép. Sűrűn helyezték ide-oda a ki­váló képességű Simonffy-Tóth Ernőt, így sok mindent láthatott. 1944 márciusában került orszá­gos ügyek közelébe. Tagja volt a Hitlertől hazatérő államfőt foga­dó bizottságnak („a kormányzó nekem is kezet nyújtott”). Tizen­egy hónap múltán Rákosival tár­gyal többedmagával („a beszél­getés újabb és újabb félórára nyúlt”). Simonffy András szerint még 1940-ben is volt esélye a közvet­len háborús részvételt ellenzők­nek. Elzárkóztak a németek len­gyel hadjáratának támogatásától. Még Szombathelyi tábornok is úgy látta akkor: kis nemzetek számára oktalan kockázattal jár az oktalan hadviselés. Cinikus, felelőtlen vezetők mégis harcba sodorták az orszá­got. A magyar tisztikarból a leg­messzebbre látók — így Simon­ffy-Tóth Ernő — csak szovjet földön ismerték föl, hogy milyen bűnös kalandba sodródtak. A né­zetek változását erősen gyorsí­tották a katonai vereségek. Ki így, ki úgy reagált a fölismeré­sekre. □ □ □ A németek bevonulása után nyilvánvalóvá vált számára (is), hogy csak a mielőbbi fegyverszü­nettől remélhetjük, hogy érdem­ben szólhatunk az eljövendő bé­ketárgyaláson. A nyilas hatalom- átvétel után „hamis esküt” tett, majd a Magyar Függetlensegi Front megbízottjaként — ponto­san máig sem tisztázott minő­ségben és felhatalmazással —, ötödmagával átrepült a Duna— Tisza közére. November első nap­jaiban Kecskeméten adta át a 46. hadsereg itt állomásozó parancs­nokságának a magával hozott iratokat és a főváros menetből történő elfoglalását sürgető javas­latot. Reálisnak, ésszerűnek lát­szott a terv, hiszen maroknyi, csekély harcértékű német és ma­gyar egység állomásozott Buda­pesten. Jószándékú, a magyar nemzeti érdekeket szolgáló kül­detésével — mint pályafutása so­rán többször — akaratlanul ha­talmi tényezőket ütköztetett. (Ma- linovszkij ugyanis könnyen tá­madható hosszú utánpótlási vo­nalai miatt tért ki — egy vissza­vert látszattámadásra hivatkozva —, Sztálin Budapest gzonnali be­vételét követelő parancsának teljesítése elől.) 1944. október 15-től a követke­ző esztendő áprilisáig pergő ese­ményeket tárgyaló rész a könyv legizgalmasabb, a legszubjekti­vebb része. Bepillanthatunk a fegyverszüneti tárgyalásokon a Szovjetunióban tartózkodó ma­gyar katonatisztek életébe, infor­mációkat kapunk a további teen­dőkről kibontakozott vitákról, a demokratikus hadsereg első hó­napjairól. □ □ □ Simonffy András teljes mér­tékben azonosítja magát Simon­ffy-Tóth Ernő akkori magatartá­sával, parancsnokairól, munka­társairól kialakított véleményé­vel. Szerinte — mint látni fog­juk — az édesapját letartóztattató Vörös J.ános minden bajnak a kútforrása. Az általa egyoldalúan kiragadott idézetekből arra kö­vetkeztethetnék, hogy az 1944 októberében egy ideig Kecskemé­ten is bujkáló vezérkari főnök a legfanatikusabb németbarát fő­tisztek egyike volt. Ha így lett volna, aligha Őt választja a téb- lábolva is, ha tragikusan primití- vül is, de kiugrási kísérletre ké­szülődő Horthy az egyik legfon­tosabb tisztség betöltésére. Idézhetnék több olyan tanul­mányt, amelyben árnyaltabban ábrázolják a vezérkari főnök két­ségtelenül sok-sok mindenért el­marasztalható tevékenységét, mint Simonffy. Az sem fogadható el, hogy szin­te kizárólag a ténylegesen késle­kedő, a kényelmes „háemes” munkastílust átörökítő Vörös Já­nos, az új kormány honvédelmi minisztere miatt érkeztek késve, az európai' háború befejezésének napjaiban Ausztriába az első de­mokratikus csapatok. Tudomásul kell vennünk, hogy 1945 február­jától egy vagy több magyar had­osztály részvétele aligha jelen­tett volna számottevő segítséget a szovjet hadsereg számára. Ért­hető, hogy az új magyár csapa­tok felszerelése, a szervezeti kér­dések tisztázása csak másodren­dű feladataik közé tartozott. Dip­lomáciatörténeti kutatások sze­rint a szomszédos államokban szerveződő új hatalmi központok sem lelkesedtek túlságosan na­gyobb magyar seregtestek fölállí­tásáért. □ □ □ Simonffy-Tóth Ernő és néhány társa úgy vélte, hogy dinamiku­sabb egyéniség, elkötelezett kom­munista miniszter — aki Den a szovjetek jobban bíznak — meg­gyorsíthatná a hadsereg-fejlesz- iest. Magam is láttam a Hadtör­téneti Múzeumban tiszántúli kommunista pártszervezetektől a kormányhoz küldött, személycse­rét sürgető leveleket. A hazafias gondolkodású Vörös János levál­tását — eltávolítását? — szorgal­mazó tisztek azonban elfeledkez­tek a világpolitikai realitásoktól. A Szovjetunió a négy nagyha­talom által elfogadott koalíciós kormány összetételének megvál­toztatásával — vagy ennek tudo­másul vételével, eltűrésével — nem kockáztathatta az akkoriban szá­mára létérdekű jóviszonyt. Tisztá­ban voltak ezzel a Magyar Kom­munista Párt vezetői is, akik riad­tan értesültek a Vörös János ál­tal nyilván kiszínezetten, eltúl- zottan tálalt, személye ellen irá­nyuló csoportosulásról. Rákosi azonnal, a Vörös János naplójá­hoz csatolt, a Kompország kato- nái-ban is említett levélben fölszó­lította a minisztert, a legnagyobb eréllyel tegyen rendet. Lemet, hogy Vörös János lépéseit saját személye átmentésének a szándé­ka motiválta, de az is biztos, hogy nincs a világon olyan had­sereg, amelyben elnéznék beosz­tott tisztek miniszterük illetékes­ségét megkérdőjelező szervezke­dését. Sajnálatos, hogy Révai József leveléről nem esik szó a könyvben, pedig Sinmonffy And­rás ismeri. Ebből ugyanis kitű­nik, hogy nemzetközi és hazai szempontból egyaránt károsnak minősítették a később bíróság elé állított tisztek elképzelését. A po­litikus azt javasolta Vörösnek, hogy azonnal jelentse az ügyet a Szövetséges Ellenőrző Bizottság­nak, és tegyen meg mindent az 'ügy titokban tartására. Ha kipat­tanna, „a miniszter úr személyes presztízsének is ártana. Ennek 'pe­dig nem szabad megtörténnie, miután a miniszter úr személyes presztízse ma közérdek”. n □ □ Emberileg érthető, hogy koráb­bi magatartása, kezdeményezései alapján joggal vezető pozícióra, a nemzet megmentését szolgáló fel­adatokra számító vezérkari őr­nagy évtizedek múltán sem tudta túltenni magát tragikus csalódá­sán. 1945 tavaszán — ha rövid időre is — börtönben sínylődött, amikor „mindenki újakra ké­szült”. Kár, hogy fia ebben a vonat­kozásban kritika nélkül átvette az apai álláspontot Ettől elte­kintve a Kompország katonái fontos adalék a közelmúlt törté­netéhez. Jól megválasztott műfa­ja nemcsak az események, hanem az ide-oda lökődő ország eddig egyoldalúan ábrázolt rétegeinek táfgyilagosabb megítélését is le­hetővé teszi. Annál több becsü- lést érdemelnek" az egyben-más- ban tisztánlátók, minél sötétebb közegben élnek, dolgoznak. Egyet­értünk ezzel az üzenettel. Heltai Nándor A. SZTRUGACKIJ - B. SZTRUGACKIJ iNenez istennek lenni

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents