Petőfi Népe, 1981. szeptember (36. évfolyam, 204-229. szám)

1981-09-20 / 221. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 19SX. szeptember 20.

ÜJ SZAKMUNKÁSOK A FÉKON KALOCSAI GYÁRÁBAN

A továbbképzés gondjai

A statisztika szerint a V. ötéves tervidőszakban az aiágazatok közül csak a gép- és gépi berendezés, valamint a textilipariban foglalkoztattak több dolgozót Bács- Ki&kunban, mint amennyien a textilruházati üzemekben keresték a kenyerüket. (Ennek alátámasztására olyan nagy vállalatokat említhetünk, mint a Habselyem Kötöttárugyár, a FÉKON Ruházati Vállalat, — amelyeknek ikét-két gyáruk található a megyében, — vagy a Halasi Kötöttárugyár. Az ipari szövetkezetek zömének szintén van konfekciós részlege — sőt egyesek tevékenysége teljes egészében ide sorolandó —, s a mezőgazdasági szövetkezetek is előnyben részesítették az utóbbi másfél-két évtizedben a varrodát, ha a női munkaerőt helyben akarták tartani. A nagy és a kis üzemekhez mindezen felül bedolgozók kapcsolódnak százszámra.

Erősödő vonzalom

Tavaly szúkebb hazánk szakmunkástanulóinak 5,9 százalékát képezték a ruházati iparban, egy százalékkal többet, mint öt esztendővel korábban. Tehát a fiatalok érdeklődése valamelyest élénkült a különféle konfekciós szakmák iránt az előző tervidőszak végére.

— Tavaly Is és az idén is két első osztályt Indíthattunk, azt hiszem nem panaszkodhatunk az utánpótlásra — mondja Németh Tibor, a FÉKON kalocsai gyárának igazgatója. — Mi nőiruha- készítőket képezünk. Most nyáron a végzett huszonöt ifjú szakmunkásunk közül huszonketten maradtak itt nálunk. Ebben a tanéviben 29 " harmadévesünk, 47 másodikosunk és 50 elsősünk van.

Az új gyár maga is vonzó lehet a lányok számára, de a vezetők, a párt, a KISZ és a szakszervezet részéről tapasztalt odafigyelés, az új szakmunkások hagyományos ünnepélyes fogadása, az Idősebb társakkal való egyenlő elbírálás, az azonos kereseti lehetőségek, a saját balatoni üdülő — mindezek eredményes pálya- választási propagandának bizonyulnak.

A gyár létszáma külső forrásból is gyarapodott az első félévben húsz dolgozóval. A béreket átlag 15 százalékkal emelhették, ami mögött a termelékenység fokozása áll. Mindemellett még mindig kevesebb a munkáskéz, mint amennyi kellene a kapacitás teljes kihasználásához. Ezért foglalkoznak nagy gonddal a fiatalokkal.

• Eleki Márta, Az alsó képen: Facskó Anikó,

Konfekció?

Az igazgató meggyőzően beszél arról, hogy a konfekciós szakma nemi olyan már, mint régen volt.

— Nem olyan könnyű ez a munka- mint tíz éve volt. Minden öltésre oda kell figyelni. A modellek az alapanyagok a divat hatására rendkívül gyorsan változnak. Gyakran 90—100 darabos tételeket rendéinek egy-egy fazonból az exportpartnerek. Az idén a tőkés üzletfelünknek átlag 300—350 darabból álló tételeket szállítunk, ami szintén alig tekinthető sorozatgyártásnak. A konfekciós szakma iránti követelményeket talán éppen a tőkés megrendelések magas minőségi igénye emelte a mai szintiig, amikor nagy gondossággal kell dolgoznunk. Ehhez pedig jó szakemberekre van szükség, aki az utcáról bejön a gyárba, aligha válik azonnal jókezű nőiruha- készítővé. Sokan jönnek, aztán elmennek, olykor meg sem várva, hogy 'bebizonyosodjék, vain-e tehetségük ehhez a munkához. Egyébként a ' jövőben képesség- vizsgálattal szeretnénk elejét venni a csalódásnak a gyár és az

egyének oldaláról is. Ki-ki kerüljön oda, ahol képes jól dolgozni. Ezt kívánják az érdekeink és a magas minőségi követelmények

szakmunkásnak, mint tanulónak, ö fodrot illeszt és varr a nyugati export blúzokra. A száz százalékos teljesítményhez 48 darabot kell elkészítenie. Szinte már az első szakmunkás-napon elérte a száz százalékot.

Az évfolyam legjobbja Tamas- kó Márta volt, kitűnő eredménynyel fejezte be a szakmunkás- képzőt.

— Nagyon szeretem a szakmámat és szeretnék továbbtanulni

— hallom tőle.

Továbbtanulni, de hol? Közgazdasági szakközépiskolát javasol neki valaki. Ha ott folytatja a tanulást, szinte bizonyosra vehető, hogy irodai dolgozó lesz belőle.

— Pedig Mártából és a hozzá hasonlókból nagyon jó vezető szakembereket . lehetne nevelni

— vélekedik az igazgató. — Nálunk és ismereteim szerint más ruházati üzemekben is nagy gond, hogy nincsenek képzett középvezetőink. A mi 14 művezetőnk közül csak kettőnek van középfokú ruhaipari végzettsége. Kikkel csináljon ez az ipar minőséget, kérdem én? A művezetők kulcsszerepéről, azt hiszem, nem kell előadást tartanom. S

Hogyan tovább, lányok?

A szaihás-varrás szakmája teljességgel elnőiesedett, pedig — mint Németh Tibor is állítja — szükség lenne itt férfikezekre is. Téves nézet, hogy ez a munka csak a gyengébb nemhek való. Próbálnak fiúkat is ide csábítani, de eredménytelenül. Az új szakmunkásak is valamennyien lányok.

— Eleki Márta vagyok — mutatkozik be az egyikük. — Dus- nokról járok be a gyárba, autóbusszal. A szakmunkásvizsgám jelesre sikerült: Most export blúzok elejét tűzöm, ez a reszortom. Az első nap óta nagyon sokat nőtt a teljesítményem.

Facskó Anikó szintén Dusnok- ról ingázik. Azt mondja, jobb

Javaslat

A helyzet az, hogy jelenleg — tudomásom szerint — Budapesten található az ország egyetlen ruhaipari szakiközépiskolája, ahová a megyéből is lehet járni. Messze van. Munka mellett nem vállalják. A nyolcadik osztály utáni beiskolázás, az eleve oda- irányítás kivihetetlen: Ugyanakkor a textilruházati ipar exportorientációjú ipar a megyében. Kellenének a jól képzett középvezetők a minőségi termeléshez, a magasabb követelményrendszerű konfekcióiparba.

A megyében valahol olyan helyen, amely Bács-Kiskun északi és déli részéből egyformán köny- nyen megközelíthető, meg kellene teremteni a középfokú ruhaipari képzés lehetőségét, legalább egy-két osztály erejéig. Ezt kívánja a népgazdaság érdeke.

■9 Tamaskó Márta a főnökével

A. Tóth Sándor

ARCOK ÉS VALLOMÁSOK

A belsőépítész

Udvardy Lajos belsőépítész húsz év óta egyfolytában a Bács-Kiskun megyei Tervező Vállalatnál dolgozik. A hírős városban született, iskoláit Kecskeméten és a fővárosban végezte. Az Iparművészeti Főiskola belsőépítész szakán olyan kitűnő tanárok voltak a mesterei, mint líincz Gyula, Szentiványi Lajos, Borsos Miklós, Kaesz Gyula és Németh István. Sokoldalú alkotói tevékenységét eddig Szocialista Kultúráért éremmel, megyei művészeti díjjal, valamint a Magyar— Szovjet Baráti Társaság aranykoszorúsz jelvényével jutalmazták. S a Kiváló Dolgozó jelvényen kívül hatszor részesült kiemelkedő munkájáért nívódíjban. (Nehezen indult, a beszélgetés: azt mondta, hogy inkább a munkái beszéljenek helyette. Am később, eszmecserénk közben egy szellemileg friss, tüzlobogású, minden pillanatban cselekvésre kész értelmiségi embert ismertem meg benne.)

— Szólott remek tanárairól. Van kimondott példaképe is?

—' Mátis Kálmán, egykori tanárom, akit tucatnyi ma élő alkotó ember mesterének vall. Végtelen embersége, szerénysége, sokoldalúsága és roppant szakmai tudása egyaránt vonzott. Két évtizeddel a halála után még most is elevenen él bennem, mint sokakban. Mint pedagógus, festő, szobrász és fényképész egyaránt kitűnő volt.

— Hogyan, miért lett belsőépítész?

— Tudom, furcsán hangzik: véletlenül. Mindenáron díszlettervező akartam lenni, ám ilyen szak akkor éppen nem indult. Azt mondták, válasszak más szakot ...

— Munkái közül néhány eléggé közismert. Sokan tudják, hogy például a kecskeméti Tudomány és Technika Háza, a bugaci Pásztor Múzeum, a lajosmizsei Tanyacsárda és a Kiskunsági Nemzeti Park központi irodaháza az ön szaktudását, tehetségét is dicséri. Említene még néhány olyat, amelyet szívesen vállal a magáénak?

— Kalocsán a Művelődési Központ és Ifjúsági Ház, Bácsalmáson a művelődési központ belső képének formálásához járultam hozzá. S terveztem Kerekegyházán egészségházat, Jánoshalmán lakóépületet, Halason óvodát, Félegyházán iskolát, Kecskeméten üzletsort stb. Összesen háromszáznál több munkám készült el eddig.

— Hogyan, miként tudná sűrítve jellemezni a belsőépítész tevékenységét, munkájának lényegét?

— Szerintem sok függ a helyi adottságoktól. Általában amolyan katalizátor s összehangoló kell, hogy legyen a belsőépítész. Erre szorítja többek között a gépészeti, fűtés- és világítástechnikai szakemberekkel való együttműködési törekvés. Továbbá fontos, hogy ügyeljen az épület külsőbelső összhangjára, méghozzá úgy, hogy ne keresztezze a generáltervező alapvető elképzeléseit.. Mértéktartás, egyszerűség, használhatóság: ez a hármas követelmény legyen szem előtt. Még akkor is, ha rásütik az emberre, hogy formaszegény. Ezt a vádat vállalni kell, ha a célszerűség, a használhatóság elvét elsődlegesnek tartjuk.'

— Az építész-belsőépítész páros hogyan működhet együtt eredményesen? Van-e, lehet-e ennek valamiféle kialakult módszere?

— Lehetetlen nem együttműködni folyton-folyvásit! Ez persze meglehetősen nehéz, ha mondjuk az épitészönérzet, a félté- ‘ kenység kirekeszti a társtervezőket. Nekem eddig többnyire szerencsém volt. Kerényi József Ybl- díjas tervező kollégámmal, tizennyolc éve dolgozunk együtt, vi- tatkozva-veszekedve is remekül. Mert úgy érzem, megvan bennünk a célratörő elszántság mellett a szükséges alázat is az alakuló művel szemben.

— Érzi-e, tapasztalja-e olykor, hogy az építkezések, a kivitelezések mechanizmusában háttérbe szorul a saját művészeti munkája? Előfordul, hogy emiatt bosz- szankodnia kell?

— Nem kertelek. Bosszant, ha a kivitelezők nem a tervünket hajtják végre; ha a megbízó, a megrendelő' minden szakértelem nélkül beleszól a munkánkba. De az is, ha a kész munkát rongál. ják; vagy rosszul, nem az eredeti céloknak megfelelően használják. S ha keresztülhúzzák oktalanul- jogtalanul az elképzeléseinket, vagy ha a rosszul értelmezett takarékossági szempontok akadályozzák az esztétikai és a hasznossági szempontokat, azok érvényre jutását. Rendkívül bosz- szant, idegesít, ha munka közben a társtervezők és a kivitelezők egy része akadékoskodó, rosszul elfogult, képtelen a gyümölcsöző együttműködésre. Vagy ha azt látom, hogy az ország, a megye, a város pénzét rossz munkára dobják ki.

— Az ellenkezője is fontos: hogy minek tud örülni. Miből adódik a sikerélménye?

— Kecskeméti vagyok. Jó érzés mindig, ha jártomban-kel- ternben tapasztalom: észreveszik a munkámat. Hátha még szépnek, jónak is tartják, ha örülnek neki, ha az általam megálmodott s az elképzeléseim alapján kialakított környezetben jól érzik magukat az emberek. .

— Mint szakember, hogyan vélekedik a lakások, a hivatalok és egyéb helyiségek berendezéséről, külső-belső képről?

— Napirenden levő, fontos kérdés ez, sokat töprengek rajta én is. Sajnos, sokan éppen ezen akarnak takarékoskodni. A bútorellátás gondjai ismertek. Amíg ilyen tekintetben nem javul alapvetően a helyzet, addig gyökeres változásra nem számíthatunk. Ma a sok rossz közül ki-ki igyekszik' kiválasztani a kevésbé rosszat — Kecskeméten például az egyetlen Domus Áruház — kon- kurrencia .hiányában — nem tud- _ ja kielégítem az igényeket. A la- ‘ kások? Legtöbb családban nem tartozik a legelső teendők közé a szépítés. Akadály a pénz mennyisége sokszor, és az építőipari hibák sokasága is.

(32.) — Természetesen, nemes do- nom — válaszolta Rumata, és ügyesen kitért az ölelő karok elől.

— Megengedi, hogy csatlakozzam önhöz, nemes dón?

— Megtiszteltetésnek veszem, nemes dón.

Hajlongva köszöntötték egymást. Nyilvánvaló volt, hogy dón Tameo tegnap elkezdett inni, s még nem tudta abbahagyni. Bő, sárga nadrágjából előhúzott egy finom mívű bütyköst.

— Nem óhajt, nemes dón? — kínálta udvariasan.

— Köszönöm — felelte Rumata.

— Rum! — jelentette ki dón Tameo. — Igazi anyaországi rum. Egy aranyat fizettem érte.

^Leereszkedtek a szemétdombhoz, és orrukat befogva, hulladékkupacokon, kutyatetemeken éá fehér/ férgektől nyüzsgő, bűzös pocsolyákon 'át gázoltak. Smaragdzöld legyek miriádjainak szüntelen zúgása töltötte be a reggeli levegőt.

— Milyen furcsa — jegyezte meg dón Tameo —, azelptt sohasem jártam itt.

Rumata hallgatott.

— Én mindig is rajongtam d.on Rebáért — folytatta Tameo. • — Bizonyos voltam benne, hogy végül megbuktatja a semmirekellő egyeduralkodót, új utakat szab számukra, ragyogó távlatokat nyit. A nagy Szent Rend áldásától beragypgva, amelynek irányában én mindenkor a legnagyobb tiszteletet tápláltam, páratlan felvirágzáshoz jutunk el, amikor majd egyetlen paraszt se m merészeli tekintetét a nemesre emelni.

— Undorító bűz van — állapította meg Rumata.

— Bizony, szörnyű — helyeselt dón Tameo. — Viszont milyen szabadon lélegzünk az újjászületett Arkanarban! Meg a bor ára is a felére zuhant...

Az út végére dón Tameo fenékig ürítette bütykösét, elhajította,

— Van-e elgondolása arról, hogy miként lehetne az eddiginél hathatósabban szépíteni, vonzóvá tenni a környezetünket?

— Túlzó és túlzottan derűlátó — és egyben szerénytelen — lenne azt gondolni, hogy a belsőépítészek ilyen tekintetben mindent megoldhatnak. Elsősorban az emberek alapvető gondolkodásmód-" ját kellene megváltoztatni. Enél- kül minden szép elképzelés irreális. Amíg tömeges méretekben szemetelnek, rongálnak, amíg közömbösek a látott, észlelt rossz tapasztalatokkal szemben, addig a szakember jórészt csak álmodozhat, hogy de jó is lenne, ha ... Szerintem' a gyerekekkel kellene kezdeni. Nagyobb gondot fordítani a látásukra, a szépérzékükre éppúgy, mint arra, hogy a közösen kialakított környezeteket, a tárgyakat, objektumokat stb. óvják, féltsék, szeressék.

— ön művész, értelmiségi ember, felelős beosztásban, fontos munkakörben dolgozik. Mit gondol: szükség van arra, hogy az alkotónak közéleti szerepe is le- gyen?

— Jómagam nem vágytam különösebben soha szereplésre a munkámon kívül. Ám mint párttag, s mint a Magyar Építőművész Szövetség rendes tagja, nem vonhatom ki magam bizonyos társadalmi kötelezettségek alól. Ugyanakkor barátkozó természet vagyok, mindenfelé sok ismerősöm, barátom van. Sokrétű kapcsolataim bizonyos mértékig közéletiséget is jelentenek. ' Ide sorolhatom azt is, hogy szeretek kiállításokat Is rendezni. Az ilyen jellegű elfoglaltságok jó Bikáimul szolgálnak az újabb ismerkedésre, eszmecserére, tanulásra . egyaránt.

— szeret beszelni a terveiről?

— A terveinket nem mi határozzuk megr Ezek mindenkor függvényei az elvárásoknak, a lehetőségeknek és egyebeknek. így csak annyit mondhatok erről, hogy Kerényivel együtt minden jel szerint szép közös munkák várnak rám. És itt említem meg egy szép elképzelésemet. Azt, hogy szeretném mielőbb egy átfogó kiállításon látni az eddigi munkáimat. Örülnék, ha akadna vállalkozó a lehetőségek megteremtésére.

— Van ars poeticája?

— ‘Ezzel kapcsolatban szívesen idézem Németh Istvánnak, volt professzoromnak a szavait, aki azt mondta egy életre szólóan annak idején; úgy kell tervezni, hogy menetközben ha lehúznak a tervből, akkor is maradjon annyi, hogy az emberek ne vegyék azt észre.

Varga Mihály

és szokatlan izgalomba jött. Kétszer elesett, a második alkalommal nem volt hajlandó letisztítani magát, és kijelentette, hogy természettől fogva sok bűn terheli, tehát szennyes, s ilyen állapotban akar az Űr elé állni.

A bejárat előtti téren, a négy- szögletes Vidám Torony előtt szögletes dorongokkal felfegyverzett gyalogos szerzetescsapat állomásozott. A halottakat eltakarították. A tornyot vagy kétszáz éve építette a megboldogult király őse katonai célra. Szilárd, három- emeletes alapzaton állt, amelyben valamikor élelmiszert tartalékoltak ostrom esetére. Később a toronyból börtön lett.' A földrengéstől azonban valamennyi belső födém beomlott, és a börtönt a pincékbe kellett áthelyezni. Annak idején az egyik arkanari királyné panaszkodott urának, hogy zavarja a mulatozásban a megkínzott rabok jajveszékelése, amely betölti a környéket. Hitvese erre megparancsolta, hogy a toronyban reggeltől éjszakáig katonazenekar játsszék. Akkor kapta a torony a jelenlegi nevét.

A Vidám Torony környéke rendszerint kihalt volt, ma azonban nagy volt az élénkség. Szürke egyenruhás rohamosztagosokat, tetves, rongyos csavargókat, rémülettől l'údtoőrös, félmeztelen városi polgárokat, sivalkodó utcalányokat vezettek, vonszoltak ide, csapatostul hajtották az éjszakai hadsereg mogorván nézelődő top- rongyosait. És ugyanitt kampókkal hullákat ráncigáltak ki a nyílásokból, szekerekre hányták, és a városon kívülre szállították.

(Folytatjuk)