Petőfi Népe, 1981. szeptember (36. évfolyam, 204-229. szám)

1981-09-18 / 219. szám

1981. szeptember 18. • PETŐFI NEPE 5 Pátzay Pálra emlékezve Egyik legismertebb figurája, a Kenyérszegő nő, bölcs derűvel te­kint maga elé. Mozdulata szinte rituálisan pontos és szimboliku­san ’határozott. Nyugalom, tiszta­ság és az élet értelme árad ebből a szoborból, miként Pátzay Pál megannyi más munkájából is. Az 1896. szeptember 17-én született mester most lenne 85 éves. Annak a nagy művészgenerá­ciónak volt '■kiemelkedő vezér- egyénisége, amelyik több mint hat évtizeden át meghatározta a magyar plasztika útját, sorsát. Szinte elrendeltetésszerűen szob­rásznak született. Sok mindent megtanult az életből, s magába szívott környezetéből, de mindvé­gig önmaga mestere volt. Bár rövid ideig a Képzőművészeti Fő­iskolát is látogatta, valójában sa­ját maga formálta, építette, ala­kította tehetségét s mindig tevé­keny keze a szobrok során át ta­lálta meg azt a plasztikai kifeje­zésformát, amellyel jelentős mű­veit létrehozta; vallva az ember­ről, az emberi élet szépségéről, nagyságáról, vallva a küldetés lehetőségéről. Egykoron a magyar képzőművészet nagy avantgarde alkotóival együtt indult, és meg­érhette művészete beteljesülését, a megérdemelt elismerést. Az az újklasszicista törekvés, amellyel a 20-as években eljegyezte ma­gát, évtizedeken át meghatározta művészetét. A Jelképes értelmű plasztikák egyértelműen fejezték ki Pátzay Pál véleményét, embe­ri magatartását. A Tanácsköztársaság bukása után bebörtönzött művész mun­kássága a felszabadulásig egyértel­műen az emberi értékek tisztelet­ben tartásáról, őrzéséről vallott, ő, a látszólag nem politizáló, lát­szólag a szellem magasába zár­kózó alkotó készítette el 1942-ben a Történelmi Emlékbizottság Pe- tőfi-jelvényét. Magától értető­dik, hogy a felszabadulás után azonnal megtalálta a tevékenység lehetőségét, dolgozni kezdett mű­vészként, pedagógusként, közéle­ti emberként. 1945 után művésze­te tovább gazdagodott, s válasz­tott funkcióiban sokat tett az új magyar képzőművészetért, a megújhodásért. Vagyis hinni tu­dott a? emberben, s tudta, hogy az ember képes újjáteremteni ön­magát. Pátzay Pál szobrászatában ter­mészetes módon az ember áll a középpontban. Annyi- irányzat, csak a térre, csak a formára s te­gyük hozzá, csak a sematikus tar­• Kenyérszegő nő. A másik ké­pen: Női akt. (MTI-fotó — KS) tatomra törekvő szobrászi előírás és megoldás kereszteződésében is meg tudta tartani önmagát. Már említett, 1944-ben készült, s ma szülőhelyén, Kapuvárott álló Ke­nyérszegő című szobra az életet továbbvivő, a jelenben a jövőért élő' ember szimbóluma. És egy­ben a művész egész munkássá­gáé is. Mert Pátzay Pál így gon­dolkodott. A Képzőművészeti Fő­iskolán tanítványok, nemzedékek serege nőtt ki a keze alól. Akik közül nem egyre lehetett méltán büszke, mint ahogyan a tanítvá­nyok is megható szeretettel és tisztelettel tekintettek a mindig adni tudó mesterre. Sokat alkotott és igazán mű­vei szólnak mellette, és felelnek érte majd a jövőben. Így például a székesfehérvári Huszáremlék­mű, (a század talán legjobb ma­gyar lovasszobra) a klasszikus nyugalmú Fésülködő lány, a Ver- di-figura, a Kodály-portré, a pé­csi Hunyadi-emlékmű, s a Fel­vonulás téren álló Lenin-szobor. Pátzay Pál ihélitósága, szemé­lyiségének varázsa, szép humá­numa az országban mindenütt föllelhető köztéri alkotásaiban él tovább. Szelleme pedig a tanítvá­nyok, a követők munkáiban. • Jobb oldali képünk: Pátzay Pál műtermében. A. SZTRUGACKI3 - B. SZTRUGACKU Nehéz istennek lenni (30.j — Becsülöm a szívósságát — mondta. — Végeredményben, ön is valamilyen eszményekre tö­rekszik. És én tisztelem ezeket az eszményeket, bár nem értem meg őket.« Naigyon örvendek, hogy kimagyarázkodtunk. Az emberek hajlamosak arra, hogy hibákat kövessenek el. Talán én tévedek, s nem olyan célra törekszem, amelyért érdemes olyan buzgón és önzetlenül dolgozni, ahogyan valamikor önnel vállvetve fogok munkálkodni.... — Majd elválik — válaszolta Rumatá- és az ajtóhoz indult. — Micsoda puhány! — gondolta. — Szép kis munkatárs. Vállvet­ve... 25. Elviselhetetlen borzalom sza­kadt a városra. A vöröses regge­li nap komoran világította meg a kihalt utcákat, a füstölgő ro­mokat. A porban vérvörösen csil­logtak az üvegcserepek. Meg­számlálhatatlan varjú csapott le a városra, akár a nyílt mezőre. A tereken és a keresztutcáknál kettesével-hármasával fekete ru­hás- lovasok ácsorogtak, s a mé­lyen arcukba húzott barátsüveg résein keresztül figyeltek. A seb­tében földbe ásott póznákról msg- szenesedett testek lógtak a lán­con I kihunyt parázs fölött. Rumata az út felét lehunyt szemmel tette meg. Fulladozott, összevert teste kínzón fájt. Em­berek ezek vagy nem emberek? Mi emberi van bennük? Egyese­ket mindjárt az utcán mészárol­nak le, mások meg otthon üldö­gélnek, és alázatosan várják so­rukat. És tudjátok-e, milyen szaguk volt a póznában égő holttestek­nek? Láttatok-e valamikor fel­metszett hasú, meztelen nőt az út porában heverni? És látta- tok-e olyan városokat' ahol az emberek hallgatnak, csak a vár­ják rikoltoznaik? Ti, még meg nem született kisfiúk és kislá­nyok, akik az Arkanari Kommu­nista Köztársaság iskoláiban a szteneovíziós készülékek előtt ül­tök majd! Mellével valami keménynek - és hegyesnek ütközött. Egy fekete lovas állta útját. Széles pengéjű, hosszú lándzsa feszült Rumata mellének. A lovas szótlanul né­zett rá' csuklyája fekete résein. Tenni kell valamit, gondolta Ru­mata. Csak hát mit? Döntsem le a lováról? Nem. A lovas lassan visszahúzta' a lándzsáját, készült a döfésre. Ö, megvan!... Ruma­ta fásultan felemelte bal karját, felhúzta zekéje ujját, s kivillan­totta a vas karperecét, amelyet a palotából való távozásakor ka­pott. A lovas szemügyre vette, felemelte lándzsáját, és ellépte­tett Rumata mellett. „Az Ür ne­vében” — mondta tompán, fur­csa akcentussal. „Az ö nevében” — dünnyögte Rumata, és ment tovább, a másik lovas mellett. De mi lehet nálam otthon? — jutott eszébe, s meggyorsította lépteit. Az utolsó háztömb mel­lett már majdnem rohant. A ház ép volt. A lépcsőn két szerzetes ült, hátravetett csuklyában. Ami­kor észrevették, felálltak. ,,Az Ür nevében” — mondták karban. „Az ö> nevében — válaszolt Ru­mata. — Mit keresnek itt?” A szerzetesek kezüket a hasukon összekulcsolva meghajoltak, „ön megjött, mi pedig elmegyünk” — mondta az egyik. Leereszkedtek a lépcsőn, és ráérősen elballagtak. — Ki az? — kérdezte egy re­csegő hang. * — Nyisd ki- Muga, én vagyok — felelte halkan Rumata. íMegzörrentek a reteszek, rés­nyire nyílt az ajtó, és Rumata bepréselte magát. Minden a régi volt, és Rumata megkörmyebül- ten felsóhajtott. — Kira hogy van? — kérdezte Rumata. — Kira fönt van —‘ válaszolt Muga. — Egészséges. — Nagyszerű — mondta Ru­mata, és kibújt a kardkötőből. — De hol van Unó? Miért nem üd­vözöl? — Unót megölték — közölte Muga nyugodtan. — A cselédszo­bában fekszik. Rumata lehunyta a szemét... — Unót megölték — ismételte. — Ki ölte meg? A választ meg sem várva, a cselédszobába indult. Unó deré­kig lepedővel letakarva, az aszta­lon feküdt, keze a mellén össze­kulcsolva, szája fintorba torzult. A szolgák lehorgasztott fejjel áll­tak az asztal körül, és a sarokban ülő szerzetes mormolását hall­gatták. — Gazemberek .. •. — mondta Rumata. — Micsoda gazember mind!... Megtántorodott, az asztalhoz ment, belenézett az élettelen szempárba, kissé fölemelte a le­pedőt, s nyomban újra leeresz­tette. — Igen, késő — mondta. — Ké­ső ... Ó, a gazemberek! Ki ölte meg? A szerzetesek? A barát felé fordult, egyetlen rándítással fölemelte. — Ki ölte meg? — kérdezte. .— A tieitek? Beszélj! — Nem a szerzetesek tették — mondta csöndesen a háta mögött Muga. — A szürke katonák ... Rumata .kis ideig még a barát sovány arcát fürkészte. „Az Úr nevében...” — sziszegte a szer­zetes. Rumata elengedte, leült az Unó lábánál levő padra, és sírva fakadt. Muga elmesélte, hogy a második őrségváltás után a ki­rály nevében bezörgettek az aj­tón, és Unó azt kiáltotta, ne nyis­suk ki, de mégis ki kellett nyit­ni, mert a szürkék azzal fenye­getőztek, hogy felgyújtják a há­zat. Betörtek az előszobába, ösz- szeverték a cselédeket, azután fölfelé törtettek a lépcsőn. Unó, aki a szobába vezető ajtó előtt állt, íjjal lőtte őket. Két íja volt, és két nyilat tudott kilőni, az egyiket azonban elhibázta. A szürkék késsel dobálták, Unó le­roskadt. Erre lehozták, és elkezd­ték lábbal tiporni, fejszével vag­dalni. Ekkor megjelentek a ház­ban a fekete szerzetesek. Megöl­tek két szürkét, a többit pedig le­fegyverezték s kivezették az ut­cára. Muga hangja elnémult. Ruma­ta azonban még sokáig ült Unó lábánál. Azután nehézkesen fel- tápászkodott, letörölte a kétnapos borosta között megrekedt könny­cseppeket, megcsókolta a fiú der­medt homlokát, és fölvánszorgott az emeletre. A fáradtságtól és a megrendü­léstől szinte félholt volt. Ügy- gyel-bajjal felkapaszkodott a lép­csőn, átment a szalonon, elver­gődött az ágyig, a párnákra bo­rult. Beszaladt Kira. Rumata amy- nyira kimerült, hogy segíteni sem tudott a lánynak, aki vetkőztet- ni kezdte. Kira lehúzta róla a csizmát, azután — a férfi felda­gadt arca fölött sírva — letépte a szakadt egyenruhát, és megint sírdogált egy sort az összevert teste láttán. Rumata csupán most érezte, hogy minden csontja fáj. Kira ledörzsölte ecetbe mártott szivaccsal, ő pedig, szemét fel sem nyitva,- összeszorított foga között sziszegte: „Pedig agyon­csaphattam volna ... Mellette áll­tam ... Megfojthattam volna ... •Hát élet ez? Menjünk el innen ... Ez a Kísérlet velem folyik, nem ővelük.” Észre sem vette, hogy oroszul beszél. Kira riadtan pil- lantgatott rá és .leszaladt, hogy forralt bort készítsen. Rumata le­mászott az ágyról, átcsoszogott a dolgozószobába, kinyitotta az író­asztal titkos rekeszét, turkált a gyógyszerládában, bevett néhány tabletta szporamint. Amikor Kira visszatért, hozta a gőzölgő bort, ő a hátán feküdt, s azt figyel­te, hogyan csitul a fájdalom, mú­lik a zúgás a fejében, és teste felfrissül, új erőre kap. Megitta a bort, és már egészen jól érezte magát. Behívta Mugát, meghagy­ta, készítse ki a ruháját. (Folytatjuk.) Gazdag program az újjáépült dunavecsei művelődési házban Másfél évig tartó újjáépítési és korszerűsítési munka után ismét a közönség szolgálatában áll Du- navecse művelődési háza. Színes és változatos programot ígér az intézmény az 1981—1982-es köz- művelődési évadban. Fő célként a szolgáltató tevékenység kiterjesz­tését jelölték meg. Az eddigi, főleg közhasznú tan­folyamokat szervező, nyelvstú­diót működtető, tanácsadásokat szervező munkát információs szolgálattal és utazások szervezé­sével bővítik egyebek között. Érdeklődésre tarthat számot az újonnan induló „Textilműhely”. Ennek foglalkozásain, Kun-Se- bestyén Géza iparművész, a Pa­mutnyomóipari Vállalat helyi konfekciógyárának igazgatója szö­véstechnikákra tanítja az érdek­lődő felnőtteket, gyerekeket. Ugyancsak két tagozattal műkö­dik a természettudományos stú­dió, amely bemutatókat, kiállí­tásokat, kirándulásokat, előadás­sorozatokat iktatott programjába. Négy klub otthona az intéz­mény. A gyermekklubban az ál­talános iskola alsótagozatosai né­pi gyermekjátékkészítő foglalkoz­tatásokon, meseirodalmat feldol­gozó összejöveteleken vehetnek részt. A. nyolcadikosok klubja az általános iskolából kikerülő fia­talok nevelésével foglalkozik. Az intézmény önálló kísérlete a „Stú­dió D” fantázianéven szervezett közösség, mely a községben fo­lyó közművelődési munka törzs- közönségének a szervezője egy­ben. A húszéves múltra vissza­tekintő nyugdíjasok klubja ugyancsak az intézményben ka­pott méltó helyet. A művelődési ház programki­adványa Első kézből, Korunk tu­dománya, Nemzetiségi táncszín, Híres orvosok, Vikár Béla művé­szeti szabadegyetem és Csiri-biri színpad címmel jelzi új rendez­vénysorozatait. Az Első kézből című ankétso­rozaton politikusokkal, újságírók­kal válthatnak szót az érdeklő­dök időszerű bel- és külpolitikai kérdésekről. A Korunk tudomá­nya sorozatban a jelen aktuális világproblémáival ' kapcsolatos előadások hangzanak^ el. E soro­zatban vállalt előadást dr. Czeizel Endre genetikus, dr. Hankiss Ele­mér szociológus, dr. Gonda György, az Országos Környezet­és Természetvédelmi Hivatal el­nöke, valamint dr. Kallós Ödön, a Magyar Kereskedelmi és Ipar­kamara társelnöke. Az első elő­adás szeptember 25-én, pénteken hangzik majd el Kísérletek, lehe­tőségek a szocialista kereskede­lemben címmel. Az előadó Dem- jén Sándor, a SKÁLA vezérigaz­gatója lesz. A Vikár Béla művészeti sza­badegyetem szervezi a nagyköz­ség művészeti programját, a kép­zőművészeti kiállításokat, a fil­harmóniai hangversenyeket, az irodalmi előadásokat, író—olvasó találkozókat. A Híres orvosok so­rozatban dr. Echart Sándor on­kológus, dr. Csömör Sándor nő­gyógyász professzor, és dr. Kulka Frigyes sebészprofesszor ad szá­mot munkájáról. Természetesen nem számolha­tunk be részletesen minden ter­vezett rendezvényről. Erről az öt Duna menti község kiadásában havonta megjelenő Duna menti hívogató ad részletes tájékozta­tást. Az újjáépített intézményben háromszázötven főt befogadó színházterem, tágas előcsarnok, kiállítási folyosó, öt különböző nagyságú klubterem várja a kö­zönséget. A művelődési ház ünnepélyes átadására ma este kerül sor. F. J. ÚTTÖRŐÉLET Ilyen volt a nyár... Eltelt a vakáció, újból padok­ban ültök már... De még na­gyon jólesik valamennyiőtöknek visszagondolni az eltelt hetekre. Megyénk százhetvennégy út­törőcsapatából az idén annyian keltek útra, mint még egyetlen esztendőben sem! Legtöbben most is váltótálborba mentek, de sok volt az önálló csapattábor, és ör­vendetesen meg növekedett az országjárók száma, akik megha­tározott útvonalon vándortábo­roztak. A négy úttörőház külön prog­rammal várta főként a kisdobo­sokat, de mindenhol szívesen lát­ták a szabad idejüket hasznosan eltölteni kívánó úttörőket is. A bajai pajtások részére négy táborhelyet alakítottak ki: Ká­rászon, Balatonberényben, Párá­don és a Parkerdőben. Csaknem ezren ismerkedhettek az úttörő- nyár programjaival, tehettek ki­rándulásokat táborhelyük kör­nyékén. Vándortáboraik is jól sikerültek, a Tóth Kálmán csa­pat kisdobosai a Bakonyba, a Tinódi Lantos Sebestyén úttörő- csapat két csoportja a Mátrába indult. A bajai járásban élő pajtások közül hatszázan a Káptalaniüred- re mentek, váltótálboriba. A pará- di sátortáborba első alkalommal indultak összesen háromszázan — és nagyszerűen érezték magukat! Vándortáborba a bácsbokodiak és a csávolyi pajtások mentek, a Puna-kanyarba, a Mátrába, illet­ve a nevezetes Kékkő-túrát jár­ták végig. A Bokányi Dezső úttörőház ka­puit nyáron is kitárták: sport- rendezvényekre, * játszóházra, filmvetítésre várták a város és a környék minden kék- és vörös- nyakkendősét. Két önálló táboruk Kárászon, illetve Párádon volt. Baranya megyei helyükön őrs­vezetőképzést tartottak, rendha­gyó módon, indiántábori kere­tek között, rengeteg ötlettel és nagy sikerrel. Olyan naggyal, hogy már most eldöntötték, jö­vőre hasonló módon szervezik meg a legkisebb úttörőközösségek vezetőinek képzését! Az úttörő- ház hagyományos programja, a pontszerzőverseny az idén is nép­szerű volt, értékelése még tart. Kalocsán hatszázan vettek részt a Szelidi-tavi váltótáborozáson! A 3. számú iskola úttörőinek pe­dig két vándortábort szerveztek.' Az úttörőházat naponta százhú- szan-százötvenen keresték fel —j pedagógusok irányításával hasz­nosan töltötték idejüket. Tőlük telhető módon segítettek veze­tőiknek a két nagy nyári feszti­vál lebonyolításában is. A járás csapataiból összesen ezerötszázan táboroztak. A Szelidi-tó partján az őrsvezetőket és' a kürtösöket, dobosokat képezték. Az uszódi út­törők Sopronnal ismerkedtek, a miskeiek közül mintegy harmin­cán a Szovjetunióba utaztak.* Kígyóspusztán tartották őrsve­zetőképző táborukat a kiskőrö­siek. A tabdi pajtások a Bükk- ben túráztak, a kaskantyúiak pe­dig a Mátrában. A Bem-iskolából százötvenen Siófokon nyaraltak, a Petőfi-iskola népes csoportja Kisorosziban veri sátrat. A Du- ■na-kanyar nevezetességeivel is­merkedtek vándortáborozásuk idején a fülöpszállási. a császár­tól tési és a sóit vadkerti pajtások. A halasiak ezerháromszázán, Sikondán, Kunfehértón, és az Adriai-tenger partján, Bar-ban üdültek. Az idén is megrendezték szaktáboraikat, hagyományosan Kunfehértón: olvasó és sportoló pajtások találkoztak ezen. A já­rásból minden eddiginél többen, összesen kétszázan táboroztak, Kunfehértón, Balatonakaliban és Királyréten! A város úttörőházá­ban tartották a II. nemzetközi gyermek-sakkversenyt az elmúlt nyáron. A továbbiakban játékos foglalkozásra várták a pajtáso­kat. A megyeszékhely öt csapata önálló csapattábort szervezett, ki­lenc csapat vándortáborozni in­dult. hét pedig a tatai váltótá­borban töltött tíz-tíz napot. Kü­lönösen jól sikerült az idén a váltótábor programja, mert a tú­rázás, valamint a vidám ■ és a komoly tábori tennivalókat jól ötvözték, szükség szerint rugal­masan kezelhették. A kecskeméti pajtások fogadták a megyébe ér­kező testvércsapatok delegá­cióit* is. Az idén Bakonybélen építették fel váltótáborukat a kecskeméti járás úttörői. Hét csoport, több mint ezer úttörő élt a bakonyi táborozás lehetőségeivel. Jól si­került az alpáriak csapattábora Siklóson, illetve az ágasegyhá­ziaké Beremenden. Vándortábor­ba három csapat úttörői mentek: az alpáriak többszöri!) valamint két tiszakécskei úttörőcsapat egy- egy útra. Az úttörőház a Leninvárosban. a Széchenyivárosban és Kiskecs- keméten szervezett lakótelepi foglalkozásokat, amit pedagógu­sok és ifik vezettek. Jól sikerült az idén is a hagyományos utcák, terek bajnoksága. A lövészszak- kcrt az MHSZ munkatársai ve­zették. . , Röviden, ennyi minden történt az elmúlt nyáron. Illetve ennél sokkal több — de ennyi az, amit a naplók és az emlékezet rögzí­tett. Hogy a különféle táborok alkalmával mennyi izgalmas, ér­dekes, humoros dolog történt, azt már csak azok tudják, akik ép­pen akkor a helyszínen "voltak. Szívesen vennénk, ha néhány krónikás tollat ragadna, és mi­előbb megírná élményeit az Úttö­rőéletnek. Egyben köszönettel nyugtázzuk a táborokból küldött szép képeslapokat is. Selmeci Katalin

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents