Petőfi Népe, 1981. szeptember (36. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-17 / 218. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA xxxvi. évi. 218. szám Ára: 1,40 Ft 1981. szeptember 17. csütörtök Kik olvassák lapunkat? 3. oldal Brávók 3. oldal Tudomány — technika 4. oldal Értékes leletek Bátmonostoron 5. oldal Polgári védelem 6. oldal A mi otthonunk 1. oldal Sport 7. oldal Sarlós István látogatása Tegnap Kecskemétre látogatott Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára. A vendéget a megyei pártbizottság székiházában Romány Pál, az MSZMP Bács-iKisikun megyei Bizottságának első titkára fogadta’, és tájékoztatta a megye időszerű gazdasági, társadalmi és politikai helyzetéről, valamint a feladatokról. Ezt követően Sarlós István, az HNF megyei bizottságán a tömegmozgalom helyzetéről folytatott munkamegbeszélést Farikas Józseffel, a Hazafias Népfront megyei titkárával. Délután a főtitkár felkereste a kecskeméti Petőfi Nyomdát, ahol Ablaka István igazgató és Czéh Gáborné párttitkár adott áttekintést a gazdasági tevékenységről, a fejlesztési törekvésekről, á dolgozók helyzetéről, majd .bemutatta az üzem termékeit. A vendéglátók elmondták, hogy az erre az esztendőre megrendelt tankönyvek határidőre elkészültek. Sarlós István ezután meglátogatta a .nyomda különböző munkahelyeit. • Sarlós István, Romány Pál cs Farkas József a Hazafias Népfront megyei Bizottságának székházában. Hazautazott a kuvaiti uralkodó Szerdán befejeződött Jaber al- Ahmed al-Jaber al-Sabah sejknek, Kuvait állam uralkodójának Losonczi Pál, a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsának elnöke meghívására tett hivatalos látogatása Magyarországon. A magas rangú vendéget és kíséretét délelőtt ünnepélyesen búcsúztatták a kuvaiti és magyar zászlókkal feldíszített Országház előtt. A Kossuth Lajos téren, ahol felsorakozott a Magyar Néphadsereg díszzászlóalja, a búcsúztatásra megjelent Losonczi Pál, Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Faluvégi Lajos, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnökhelyettese, az Elnöki Tanács és a kormány több más tagja, köztük Púja Frigyes külügyminiszter, továbbá az állami, társadalmi élet számos vezető személyisége. Ott volt Horváth Ernő,, hazánk kuvaiti nagykövete. Pontban fél 11 órakor kürtszó harsant, a díszzászlóalj parancsnoka jelentést tett a kuvaiti uralkodónak* majd fölcsendült a két ország himnusza. Ezután Jaber al-Ahmed al-Jaber al-Sabah Losonczi Pál társaságában- elhaladt a díszzászlóalj előtt. A kuvaiti uralkodó és kíséretének tagjai elköszöntek a magyar vezetőktől, a budapesti diplomáciai képviseleteknek -a búcsúztatásukra megjelent vezetőitől. Az ünnepélyes aktus — amelyet több száz budapesti lakos is végignézett — a katonai díszzászlóaljnak a Rákóczi-induló , hangjaitól kísért díszmenetével zárult, amelyet Jaber al-Ahmed al-Jaber al-Sabah és Losonczi Fái együtt tekintett meg. Ezután virágcsokrot nyújtottak át Kuvait állam uralkodójának, majd a magas rangú vendég és kíséretének tagjai Losonczi Pállal együtt gépkocsikba szálltak, és díszmotórosok kíséretében a Ferihegyi repülőtérre hajtattak. A légikikötő betonján Losonczi Pál és Jaber al-Ahmed al-Jaber al- Sabah szívélyes kézfogással vett búcsút egymástól. A kuvaiti uralkodó különgépe néhány perccel 11 óra után emlkedett a magasba. Kuvait emírjének magyarországi látogatásáról, magyar—kuvaiti közös közleményt adtak ki. (MTI) Küldöttség érkezett Álba megyéből • Látogatás a kecskeméti Tudomány cs Technika Házában. Háromtagú il’júkómrmmista delegáció érkezett a romániai Álba megyéből Bács-Kiskünba. A küldöttséget — melynek vezetője Barta Magdolna, az Álba Iulia-i KISZ-bizottság titkára, tagjái: Lupea Alexandria, a bálázsfalvi városi KISZ- bizottság első titkára és Bordeanu loan, a megyei KISZ-bi- zottság első titkára — kedden az esti órákban Gráner Gyula, a KISZ Bács-Kiskun megyei Bizottságának első titkára fogadta, és beszélt az ifjúsági szövetségről; a mozgalom előtt álló .feladatokról, valamint a megye fiataljainak munkájáról. Tegnap Tprbe Dezső, a megyei pártbizottság titkára adott tájékoztatást a romániai vendégeknek Bács-Kiskun gazdaságáról, a megye lakosságának életéről. Mint mondta, nagyon hasznos ez a több éves múltra visszatekintő együttműködés, amely Álba megye és Bács-Kiskun megye között kialakult. A két terület pártszervei, az ifjúsági szövetségek, a társadalmi és'tömegszervezetek, valamint különböző gazdasági egységek között létrejött kapcsolatok erősítik a barátságot. lehetőséget adnak a tapasztalatszerzésre, a kipróbált munkamódszerek átadására. A látogatások során megismerkedhetnek egymás életével, munkájával, az eredményekkel és a gondokkal is. A tájékoztató után a delegáció tagjai Kecskemét nevezetességeit tekintették meg. A küldöttség ma Kalocsára utazik, holnap pedig a bajai KISZ-iskolát látogatja meg. a félegyházi Vörös Csillag T er melőszö vetkezet • A lakatosüzemben készült hőcserélők nyomáspróbáját végzi Röfi Géza és Kiss László lakatos. (Opauszky László felvétele) A kiskunfélegyházi Vörös Csillag Termelőszövetkezet ipari főágazatánaik 154 dolgozója évről évre jelentős összeggel járul (hozzá a .közös gazdaság árbevételéhez. A napokban Nemcsok Imre főágazat-vezetővel és helyettesével, Bajzák Lajossal beszélgettünk az idei év eddigi eredményeiről és a hátralévő feladatokról. — A múlt esztendőben 71,5 millió forint volt az árbevételünk, erre az évre pedig 74 millió forintot terveztünk — mondta Nemcsok Imre. ■— Azt hiszem, nem keli bővebben részleteznem a mezőgazdasági termelést sújtó szeszélyes időjárás 'hatásait. A mi gazdaságunkban is van egyes növényeknél terméskiesés, ezért elhatároztuk, ihogy ae ipari ágazat 74 milliós tervét az év végéig 3,8 millióval megtoldjuk. Munkánk van. bőven, s ahogy a dolgozóinkat, szocialista brigádjainkat, eddigi teljesítményeiket ismerem, bízhatunk abban, hogy a felemelt tervet is teljesíteni tudjuk. — Á tehergépkocsi-javító részleg a legnagyobb — adott a továbbiakban tájékoztatót az egyes részlegek tevékenységéről Bajzák Lajos. — A saját gépjárműveinken kívül különböző cégektől vállalunk munkát, s évente átlag 350—400 gépkocsi teljes felújítását végezzük el. Külön specialitásunk a hússzállító gépkocsik nagyjavítása. Az ország egész területéről kerülnek hozzánk ezek a járművek. Még tökéletesebbé teszi munkánkat az, hogy profilíroztuk a tevékenységet és csak I'FA gyártmányú gépkocsikkal foglalkozunk. Forgácsoló részlegünk dolgozóinak segítségével a kisebb — nehezen, vagy egyáltalán nem beszerezhető — alkatrészeket magunk gyártjuk. Szerelőink 1979 óta megfelelő körülmények között végezhetik munkájukat, ekkor készült el a mintegy 1700 négyzetméter alapterületű műhelycsarnok, amely egyszerre 36 gépjármű javítására alkalmas. Az itt javított járműveket, jelenleg még nem tudjuk magunk levizsgáztatni. A zárt technológiás vizsgáztatásihoz szükséges fékpadot ugyanis — a többi .műszer már itt van — még nem kaptuk meg. Várhatóan a“' jövő év .elejétől már nem kell a megyeszékhelyre bevinni a vizsgára kerülő kocsikat. A lakatos üzemünk 36 dolgozója különböző gyógyszeripari gépek gyártásával foglalkozik. Hőcserélők, saválló anyagból készült tartályok és más berendezések kerülnek innen a Ohinoin Gyógyszergyárba és más megrendelőkhöz. Forgácsolóink-a saját szükségleteink kielégítésén túl a Mezőgép-töl és más vállalatoktól kapnak megrendeléseket. Az idén például a Láng Gépgyáron keresztül a Paksi Atomerőműbe is került innen mintegy 1.4 millió forint értékű különböző épület- gépészeti elem. Gumiüzemünk dolgozói is elismerésre méltó mó- don_telijesítik terveiket. Mint már említettem a gépjárművekhez szükséges gumi alkatrészek itt készülnek, de évente mintegy 1,5 millió forint a bevételük a .Rába—Steiger traktorokhoz szükséges különböző tömítőgyűrűkért. Ipari főágazatunkban 11 szocialista brigád tevékenykedik vállalásai teljesítésén s nem utolsósorban nekik köszönhetően értüik el eddigi eredményeinket.. Még azt is meg kell jegyezni, hogy ezek a különböző szakmájú dolgozók a mezőgazdaságban már az idén mintegy 500 napot dolgoztak. Ott lehetett látni a különböző brigádokat a szőlőben, a cukorrépában és hamarosan részt vállalnak a szüretben is. O. L. ORSZÁGOS KÖRKÉP: Átadásra vár huszonhatezer új lakás Megnyílt az ENSZ-közgyűlés 36. ülésszaka Az építőipari vállalatok az. év első nyolc hónapjában 17 400 új lakás építését fejezték be. Ezzel az idei átadási feladatnak 40 százalékát teljesítették, s így még mintegy 26 000 új otthon munkálatait kell befe-- jezniök az év végéig. Az év végi átadások most jobban összezsúfolódtak mint a korábbi esztendőkben. Az építők mentségére szól azonban, hogy az induló hatodik ötéves tervvel egy- * időben az évi átlagnál több új építési területen, leendő új városrészben kezdődött meg a munka, s az első épületeket legkorábban csak a második félévben adhatják át. Ilyen egyebek között Budapesten a kispesti lakótelep, ahol a Hajdú megyei Állami Építőipari Vállalat irányításával 12 megyei ÉVM vállalat dolgozói 1632 új otthont adnak át, főként a negyedik negyedévben. A fővárosban az ország legnagyobb lakásépítője, a 43-as számú állami építőipari vállalat az idei 8018- taól 3492, a Budapesti Lakásépítő Vállalat pedig a 2855-ből 982'új otthon építését fejezte be augusztus végéig. Az átadási előirányzat nagyobb része tehát az utolsó hónapokra maradt. A Budapesten segítő megyei ÉVM vállalatok közül a Dél-magyarországi Magas- és Mélyépítő Vállalat szegedi házgyárának termékeiből Budapesten a Kaszáló réten ezerlakásos lakótelepet emelnek. A ko-1 rábban előirányzott közúti szállítás helyett vasúton fuvarozzák a paneleket, s így a szállítási költségek kétharmadát megtakarítják. A szegediek ütem- szerűen dolgoznak, s az év végéig a tervnek megfelelően 300 új otthont adnak át a Kaszáló réten. Az idei átadási előirányzatnak több .mint a felét teljesítették már a Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozói. Az év végéig hátralevő 602 új lakásból 404-et Pécsett adnak át a Lvov kertvárosban, a főváros kispesti városközpontjában pedig 198 lakás építését fejezik be. Hasonló ütemben szerelték és adták át az új lakásokat a Veszprém megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozói, akik 1981. évre tervezett 1480-ből 76& új otthon építését fejezték be eddig. Az idén korszerűsítették a Veszprémi Házgyár gyártástechnológiáját, ami ; lehetővé tette, hogy 4,6 helyett 5,4 méter széles szobákat is .kialakíthassanak. A panelek hőszigetelésének javításával pedig lehetővé •tették, hogy a téli fűtési szezonban csökkenthessék a fűtési energiát. Ezekből a korszerű termékekből szeptemberben adják át Veszprémben az első 90 lakást a Cholnoky-lakótelepen, ahol az év végéig további 210 új otthon építését fejezik be. Ezenkívül Ajkán 150, Budapest Ifjú Gárda úti lakótelepén pedig 262 új lakást adnak át. Különösen kedvező, egyenletes ütemű lakásépí. tést szervezett á Komárom megyei Állami Építőipari Vállalat, amelynek dolgozói az idei előirányzat 75 százalékát teljesítve 889 új lakást adtak át eddig, s az év utolsó hónapjaiban már mindössze 300 új otthon építését kell befejezniük. A hajrá nélküli munka kedvező feltételekét teremtett a minőség javításához is. A vállalat több szocialista brigádja „becsüld a másik munkáját is!" gondolat jegyében versenyt kezdeményezett a minőség javi-* tására. Az Építésügyi és Város- fejlesztési Minisztériumtól kapott tájékoztatás szerint az év végéig hátralevő hónapokban kellő erőfeszítéssel lényegében valámennyi vállalat teljesítheti 1981. évi lakásátadási előirányzatát. Kedvező, hogy az ütemesebb jövő évi átadások előkészítése érdekében jelenleg 52 300 új lakás építésén dolgoznak és ennek túlnyomó része már a jövő évi terv teljesítését szolgálja. Az ENSZ-közgyűlés 36. ülésszakának elnöke Iszmat Kittani 52 éves iraki diplomata, az ENSZ volt főtitkárhelyettese lett. Az új elnök személyéről közép-európai idő szerint kedden éjjel sorshúzással kellett dönteni, mivel két szavazási fordulóval sem sikerült döntésre jutni. Csaknem húsz éve nem fordult elő, hogy a közgyűlés új elnökének személyéről egyáltalán szavazni kelljen. A sorshúzás. még ennél is ritkább esemény, ezt az ENSZ szabályai a „patthelyzetek” feloldására írják elő. Rüdiger von Wechmar, az előző ülésszak nyugatnémet elnöke búcsúbeszédében annak a reményének adott hangot, hogy Leonyid Brezsnyev szovjet államfő és Ronald Reagan amerikai elnök mielőbb találkozik az ENSZ New York-i székházában, hogy tárgyaljon a leszerelésről, különösen pedig a hadászati nukleáris fegyverzet csökkentéséről Wechmar hozzátette: tudatában van annak, hogy egy ilyen csúcstalálkozót illetően kerülni kell a túlzott várakozást, nem szabad azonban szem elől téveszteni, hogy a nukleáris háború veszélyének nagysága a tárgyalások legmagasabb szinten történő folytatását követeli meg. Iszmat Kittani a közgyűlés új elnökének minőségében kijelentette, hogy a 36. ülésszaknak munkatanácskozásnak kell majd lennie, hogy a közgyűlés ne legyen a Hosszú beszédek ismételgetésének fóruma. ” Az iraki ENSZ-diplomata megválasztása Izrael részéről azonnal tiltakozást váltott ki. Izrael ENSZ- nagykövete kifogásolta, hogy „olyan személyt választottak a közgyűlés elnökévé, akinek országa egy sor közel-keleti országgal háborúban áll”! Az Irakkal háborúban álló Irán ENSZ-képviselöje viszont úgy vélekedett, hogy korai lenné még Irak képviselőjének tevékenységéről ítéletet mondani. A közgyűlés még az, ülésszak megnyitásának napján 155. tagállamként felvette a világszervezet tagállamai sorába a 100 ezer lakosú Vanu Atu Köztársaságot (a volt brit—francia Üj-Hebridákat). Belize felvételére később kerül csak sor, mert a brit gyarmat csak szeptember 21-én válik függetlenné. (MTI)