Petőfi Népe, 1981. augusztus (36. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-13 / 189. szám

1981. augusztus 13. • PETŐFI NÉPE • 5 Kor tár sunk: Sár kadi Imre Hatvan éve született a Körhinta írója Rejtélyesen halt meg, zaklatottan élt, két végén égette a gyertyát. Szinte már 1961. április 12-e hajnalán, halálakor, új legenda született, Sarkadi Imre legendája. Azóta húsz esz­tendő telt el. megjelentek összegyűjtött írásai, könyvek, ta­nulmányok tárták fel életét, életművének értékeit. A legen­da széjjeloszlott, egy jelentős szocialista ihletésű író maradt a helyén. Az első rubindiplomás pedagógus Gáspár Árpád tanár úr kilencvennegyedik évét éli. Igaz, már két mankóval is, csak úgy nehezen tud járni, ha valaki segít neki. Térdtől lefelé el­gyengültek, sokat járt talán. Székhez-ágyhoz kötve éldegél lányával és egyik unokájával Kecskemé­ten a Munkácsy utca 43. számú házban. Órákon át beszélgettünk, s egyre inkább meg­győződtem arról, hogy — bár egyetlen szóval sem mondta ki — a néptanító sorsát vállalta magára. Tanított analfabétákat, süketnémákat, ipari ta- noncokat, s hosszú ideig gyógypedagógiai iskoláso­kat. Közben maga is állandóan tanult, önszorga­lomból, életkényszerből. Tanított analfabétákat, süketnémákat, ipari tanoncokat, gyógypedagógiai iskolásokat • Gáspár Árpádot vfg kedélye nem hagyja el. til.BMI NÍÍHSKOLAI Diplomáit, pedagógiai továbbképző tanfolyamo­kon szerzett bizonyítványait elém teszi az asztalra. Időrendi sorban jegyzem: 1910. Elemi népiskolai tanítói oklevél, melyet a máramarosszigeti * tanítóképzőben állítottak ki; 1914. Gyógypedagógiai tanári diploma, melyet Budapesten szerzett; 1922—1923. A Kecskeméti Jogakadémián rend­kívüli hallgatóként számviteltant tanult s bizonyít­ványt szerzett; >1926. Debrecenben általános irányú ipari tanonc­iskola! tanítói rajztanfolyamot végzett; 1927: Győrben ipari-tanonciskolai tanító tanfo­lyamon építő- és faipari szakrajzból vizsgázott; 1928. Vácott, ugyancsak’ ipari-tanonciskolai taní­tó tanfolyamon, ruházati-ipari szakrajzból vizsgá­zott. — A követelményeknek mindenütt mindig di­cséretesen megfelelt. Mi késztette ennyi tanulásra? — kérdeztem. — A kenyérszerzés, Hogy több helyen taníthas­sak, s többet keressek. Amikor a tanfolyamokat végeztem, már rég nős ember voltam, s három gye­rek apja. Szép, hosszú élete egyebek között azzal is meg­ajándékozta, hogy Bács-«Kiskun megye pedagógu­sai közül eddig egyedül ő érte meg a rubindiploma átvételét. A díszdiplomák e legmagasabb fokozatát annak a pedagógusnak adják át, az arany-, gyé­DÍSZOKLEVÉL TANÍTÓI OKLEVÉL, mánt- és vasdiplomák után, aki hetven évvel eze­lőtt szerezte első, rendes pedagógiai oklevelét. Mutat még egy dokumentumot, amely .bizony felér egy kései diplomával: azt igazolja, hogy 1960- ban — a szocialista nevelés és oktatás érdekében végzett eredményes munkájáért — megkapta az oktatásügy kiváló dolgozója miniszteri kitünte­tést. A következő évben, 1961-ben vonult nyugdíjba, ötven év és három hónap pedagógiai szolgálattal a háta mögött. Gáspár tanár úr Sáros vármegyében, a Kassa melletti Kecerpeklén született, 1888. június 7-én. Szülőhelyén járt elemi iskolába, aztán Máramaros- szigeten négy algimnáziumot, majd ugyanott taní­tóképzőt végzett. Pályakezdésére így emlékezik: — A tanítóképző elvégzése után Falusuga tagra kerültem, s ott rögtön azzal kezdtem, hogy hathó­napos analfabéta-tanfolyamot szerveztem. Negy­vennégy tanulóm volt, s közülük harminchatan kaptáik bizonyítványt. Emlékszem, volt köztük egy ötvenhat éves asszony is. Ezért a kezdeménye­zésért az országos közművelődési tanácstól kétszáz korona jutalmat kaptam, örültem, s nem is sejtet­tem, hogy ellenségeket is szereztem magamnak, mert kezdő létemre ilyen komoly elismerésben ré­szesítettek. Talán ezért, talán másért is: rövid falusugaitagi tanítóskodás után Budapestre mentem, a gyógype­dagógiai főiskolára, ahová akkor mindössze ti­zenkét hallgatót vettek fel állami ösztöndíjjal a több jmint ötven pályázó közül. Én hatodikként „futottam be” a főiskolára, ahol aztán diplomát is szereztem. Friss diplomámat azonban félre kellett tenni hosszú időre, mert kitört az első világhábo­rú, engem is behívtak, s 1918. szeptemberéig kato­náskodtam. A leszerelés után egy ideig Ungváron tanítottam, a süketnémák intézetében, s onnan helyeztek át Kecskemétre, ugyanilyen intézetbe, ahol 1924-ig tanítottam. Akkor ugyanis, itanulóhiány miatt, Nagykőrösre telepítették át ezt az intézményt, de én oda nem mentem utána, Kecskeméten ragad­tam. — S hol tanított azután? — Az ipari tanonciskolában többek között, 1948- ig, aztán pedig nyugdíjazásomig a gyógypedagógiai iskolában. Mint szakirányú iparostanohciskolai óraadó, annak idején négy ízben kaptam elisme­rést a közoktatásügyi minisztertől. Közben sok minden mást is csináltam. Megszerveztem a helyi iparos fiúk fúvószenekarát, s e célra kétezer pen­gőt gyűjtöttem. Oktató-nevelő filmeket vetítettem iskolákban, testületekben. Kiszámítottam: ez az önkéntes és ingyenes munkám összesen csaknem négyszáz munkanapot tett ki. 'Felsőménteleken 1944-ben MÁV-váróterem építését eszközöltem ki az illetékeseknél, a felszabadulás után százhúsz családot nyertem meg a földművesszövetkezet ügyének... Azt még írja bele a cikkbe, hogy a második világ­háború Idején SAS-öehivót kaptam, de meglógtam, inkább kitettem magam az agyonlövetésnek, mint­hogy ötvenöt évesen a fronton pusztuljak el értel­metlenül ... Azt is említse meg, hogy növendéke­im között nem volt egy bukott tanuló sem. A gyen­gébbek mellé mindig jobb tanulót rendeltem se­gítségül, s magam is külön foglalkoztam velük. — Tanár úr! ön ma a megye legidősebb pedagó­gusa. Ennek jogán mit üzen a fiataloknak? — Vidám életet éljenek, tartsák maguktól távol a haragot, a búbánatot, az irigységet, legyenek megértéssel munkatársaikkal, embertársaikkal szemben, segítsék egymást mindenben, s akkor bi­zonyára megérik azt a kort, amit én. Rapl Miklós Kilenc és fél milliárd könyv jelent meg öt év alatt a Szovjetunióban Az elmúlt öt évben a Szovjet­unióban 9,5 milliárd könyv és brosúra jelent meg. Ez 2,5 száza­lékkal több, mint amit a terv elő­irányzott. A kiadott könyvek szá- má öt év alatt 1,1 milliárddal emelkedett. A szépirodalmi köny­vek megvásárlására a szovjet ol­vasók 1970 és 1980. között mint­egy 6 milliárd rubellel költöttek többet, mint az azelőtti öt év so­rán. Az állami könyvkiadó a szép- irodalom és a gyermekirodalom kiadásának fokozása érdekében tette a legtöbbet A IX- ötéves terv éveihez viszonyítva ezen könyvek választéka 11,8 százalék­kal. példányszáma pedig 30,3 szá­zalékkal nőtt. A papírkészletek növekedését, valamint a megtaka­rított papírmennyiséget a gyer­mek- és a szépirodalom, valamint az egészségügyi és a tájékoztató irodalom kiadására használták fel. A gyermekeknek szóló és a szép- irodalmi könyvek még így sem tudják kielégíteni a lakosság egy­re fokozódó szükségleteit. Az idegen nyelvről oroszra, és az oroszból idegen nyelvre fordí­tott irodalmi művek száma évről évre nő. Csupán a központi kiadók öt . év alatt csaknem 80 százalék­kal növelték az idegen nyelveken kiadott művek számát. Napjaink­ban 50 nyelven jelennek meg szov­jet irodalmi művek, melyeket több mint 140 országban olvasnak. Ami az idegenből fordított mű­vek megjelentetését illeti, e téren a Szovjetunió vezető helyet foglal el. Évente több mint 2 ezer kül­földi szerző művei jelennek meg. közel 120 millió példányban. Hatvan évvel ezelőtt, 1921. au­gusztus 13-án született viszony­lag jómódú debreceni civls- családban. Leérettségizett, jogi egyetemre járt, aztán felcsapott újságírónak egy debreceni kor­mánypárti laphoz. 1945-ben a Nemzeti Parasztpárt tagja lett, -mint annyi más népi mozgalom­hoz közelálló értelmiségi, s a párt lapjának újságírója — Dar­vas József hívására. Illyés Gyula is rátalált: „Irodalmi fölfedezet­tem volt; kedves, folyton dorgá­lás alatt álló vidéki édes öcsém, ... reménységem, hogy nem gyön­gül a magyar irodalom”. Ekkor lett igazi újságíró: hol a Tiszán­túlon, hol a Dunántúlon bukkant föl, s lelt rá mindig a falu leg­égetőbb kérdéseire. A polgári-értelmiségi szárma­zású fiatalember a parasztság életének egyik legjobb ismerője. Cikkei ekkortájt mindig a falu változásairól szólnak, elbeszélé­sei azonban még egy ideig, -kö­rülbelül 1948-ig, értelmiségi gon­dolatkörben mozognak. A fordu­lat éve számára is változást hoz, ekkor válik szépíróként a pa­rasztság ábrázolójává. Monográ­fiájának szerzője azzal magya­rázza, hogy Magyarországon a felszabadulás után a paraszti élet sűrítetté magába a legnagyobb változásokat. Hozzátehetnénk egyéb okokat is, a lényeg ugyan­az: Sarkadi számára a magyar falu átalakulása jelenti azt az élményt, amely őt az elkötelezett, szocialista szemléletű, realista elbeszélések, kisregények, drá­mák felé hajtja. 1949—1955-ös korszakának leg­jobb műve a Gál János útja. Az előszóban ő maga fogalmazza meg, hogy Móricz Zsigmond Bol­dog emberének folytatásául szán­ta. A születő új embert ábrázol­ta: a cselédből a maga gazdá­jává, termelőszövetkezeti taggá váló nincstelent. A regény 1950- ben jelent meg egy sematikus áradatban, amelyből szenvedé­lyessége, átéltsége, hitelessége messze kiemelte. Másik neveze­tes alkotása ebből az időből, az új magyar filmművészet egyik legnagyobb büszkeségének, a Körhintának a forgatókönyve. (A Kútban című elbeszéléséből kerekítette.) A Tanyasi dúvad című regénye szintén ekkori. Méltó párja a Gál János útjá­nak. Első színre vitt drámái is e tájt születnek: az Űt a tanyáról, s a Szeptember. Mind-mind ki­vétel nélkül a paraszti élet tük­re. Igaz, néha torzít a tükör. Sar­kadi Imre sem kerülhette ki a sematizmus buktatóit. Talán éppen ezért talált ma­gára nehezen 1956 után. Pedig egy pillanatra sem vállalt közös­séget az ellenforradalommal. József Attila-dijas, Kossuth-dí- jas író volt, egészen fiatalon, kö­rülményei mégis mostohára for­dultak, az irodalmi élet szélére került. Ráadásul megbetegedett, súlyos műtéten esett át. Tovább • Sarkadi laue. alkotott, de már nem a paraszt­ság érdekli, nem járja az orszá­got, irodalmi életet él a főváros­ban, arról ír, amit legjobban is­mer, s ami talán akkor izgalma­sabb is volt: az értelmiségről. A vergődő értelmiség izgatja, azaz önmaga. Négy jelentős mű zárja le em­beri és alkotói életútját: A gyá­va, a Bolond és szörnyeteg című kisregények, s az Elveszett pa­radicsom, és az Oszlopos Simeon című drámák. Sötét képekkel küszködik bennük, küzdelme „az élet értelmét, társadalmi helyét elvesztett, de' azt szüntelen kere­ső, vlsszaperlő ember tragikus küzdelme”. S ezzel a szakasszal csukódik be Sarkadi Imre életműve. Ha­lála véletlen volt és kqrai. Nem szabad anarchikus hőseihez ha­sonlítani. A teljes Sarkadi Imré­hez hitelesen hozzátartozik a Gál János útja, a Körhinta, s termé­szetesen A gyáva is. Egyszer a szocialista realizmus mibenléte felől elmélkedett. Az ő legjobb művei kétségtelenül beletartoznak. Híven, lelkesen szolgálta a felszabadulás után létrejött új rendet, még bizony­talanságai, útkeresései ellenére is a miénk. Az érdeklődő olvasóknak Haj­dú Ráfis és Kónya Judit Sarka- di-könyveit ajánljuk, s termé­szetesen az író nagy példány­számban megjelenő, gazdag könyvtermését. Friss és tanulsá­gos olvasmányok. Gy. L IpSZTRÜGACKI]:;- B. SZTRUGACKIJ üggBiUg (2.) — És mit mondtál neki? — kérdezte kíváncsian Rumata. — Ugyan mit mondhattam? Nem értette volna meg. Hát elmeséltem neki, hogy Görbe Mérleg emberei, ha elkapnak égy besúgót, fel'hasitják a hasát és borsot szórnak bele... 2. Elöl, a bozóton keresztül, fel* villantak Bakó Csontváz kocsmá­jának fényei. Kiun elhallgatott. ' — Mi történt? — kérdezte Ru­mata. — Ott egy szürke járőr — dünnyögte Kiun. — Hát aztán? — mondta Ru­mata. — Inkább hallgass meg még egy érvet, tiszteletre mél­tó Kiun. Mi szeretjük és becsül­jük ezeket az egyszerű, faragat­lan legényeket, a mi szürke har­ci nyájunkat. Kiun összerándult, még a nya­kát is behúzta. — A közember nyelvének tud­nia kell, hol a helye. Isten egy­általán nem azért adott nyelvet a közembernek, hogy fecsegjen, hanem azért, hogy urának a tal­pát nyalja... A kocsma előtti állófánál a szürke járőr nyergeit lovai topog­tak. A nyitott ablakból szilaj szltkozódás hallatszott. ■ Az ajtó* ban ott állt Bakó Csontváz. Bo­zontos mancsában bárdot tartott, nyilván az imént kutyahúst vag­dalt levesnek, megizzadt, és ki* jött, hogy kifújja magát. A lép­csőn elbúsulva üldögélt egy szür­ke rohamosztagos, harci fejszé­jét térde közé állítva. — A-állj! Hogy is hívnak... Te, ne-emes!... Rumata állát előreszegve ellő* vágóit mellette, rá sem hederí­tett —... Ha pedig a közember nyelve nem azt a talpat nyalo­gatja — mondta hangosan —, akkor ezt a nyelvet végképp el kell távolítani, mivel mondva vagyon: „A te nyelved — az én ellenségem”... Kiun, a ló fara mögé bújva, nagy léptekkel haladt mellette. — Állj, ha mondom! — ordí­tott a rohamosztagos. Hallani lehetett, amint fejszé­jével zörögve legurul a lépcsőn. Öten lehetnek, gondolta Ru­mata, miközben megigazította a kézelőjét. Részeg mészárosok. Badarság. — Elhagyták a kocs­mát, befordultak az erdő felé. — Gyorsabban is mehetek, ha kell — mondta keményen Kiun. — Badarság — felelte Rumata. — Unalmas volna ennyi mér­földet megtenni és egyszer sem verekedni. Neked soha sincs ked­ved verekedni, Kiun? — Nem — felelte Kiun. — Ne­kem soha sincs kedvem vereked­ni. — Ez baj — dünnyögte Ruma­ta, miközben megfordította cső* dörét, és ráérősen felhúzta a kesztyűjét. A kanyar mögül két lovas ron­tott elő, s amikor észrevették, azonnal megálltak. — Hé te, nemes dón! — kiál­tott az egyik. — Nosza, mutasd fel az úti papírodat! — Pimasz népség! — válaszol­ta Rumata. — Hiszen nem tud­tok olvasni, minek nektek a pa­pír?! Térdével megbökte csődörét, és ügetve a rohamosztag osok fe­lé indult. Megszeppennek,' gon­dolta. Tétováznak... Ok hadd vagdalkozzanak és mocskolod ja- nak, mi nyugodtak leszünk, mint az istenek. Az isteneknek nincs hová sietniük, előttük az örökké­valóság ... Közel léptetett hozzájuk. A rohamosztagosok tétován fel­emelték fejszéjüket, és hátrálni kezdtek. — Nos? — kérdezte Rumata. — Vagy úgy? — mondta za­vartan az első rohamosztagos. — A nemes dón Rumata? A másik rohamosztagos meg­fordította a lovát, és elvágtatott. Az első pedig egyre csak hátrált, s leeresztette a fejszéjét.' — Bocsánatot kérünk, nemes dón — hadarta. — összetévesz­tettük valakivel. Allamügy, té­vedés mindig lehetséges. A fiúk beszivtak egy kicsit, égnek a buzgóságtól... — Oldalozva kez­dett távolodni. — Hiszen meg­érti, nehéz idők járnak... A szö­kött írástudókat fogdossuk össze. Rumata hátat fordított. — Szerencsés utat a nemes donnák! — szólt utána megköny- nvebbülten a rohamosztagos, és ellovagolt. Rumata halkan szólította tár­sát: — Klun! Senki sem felelt. Rumata fü­lelni kezdett, és hallotta a bok­rok zizegését. Klun sebesen igye­kezett a mezőn keresztül nyugat felé, oda, ahol. húsz mérföldre az irukani határ húzódott. Hát vé­ge, gondolta Rumata. Mindig egy és ugyanaz. Ellenőrzés, két­értelmű hasonlatokkal való do­bálózás ... Eszébe jutott az esti Arkanar. Szilárd kőházak a főutcákon, hí­vogató lán\pácska a taverna be­járata fölött, kedélyes, jóllakott boltosok söröztek a tiszta aszta­lok mellett, és arról elmélked­nek, hogy a világ egyáltalán nem rossz, a varázslókat és a gyanús könyvtudókat karóba húzzák, a király szokás szerint nagy és di­cső, dón Reba pedig határtalanul okos, és mindig résen van. „Mit ki nem találnak, hát igen!... A Föld gömbölyű! Érvf előlem lehet akár négyszögletes, de az elmé­ket fel ne kavard!... „A betű­től, a betűtől ered minden, test­vérek! Azt mondják, hogy nem a pénz boldogít, meg hogy a pa­raszt is ember, aztán meg egyre cifrább, sértő versikék, majd pedig lázadás is...” Az Arkanar királyság tűzvé­szek pírjától és világítófáklyák szikráitól beragyogott sötét sík­ságán, az utakon és az ösvénye­ken pedig' véresre tört lábú, ve­rejtékkel és porral belepett, ha­lálra rémült, de meggyőződé­sükhöz szlklaszilárdan ragasz­kodó szerencsétlenek százai fut­nak, vánszorognak az őrhelye­ket kikerülve; törvényen kívül állónak nyilvánították őket, mert gyógyítani és tanítani tud­ják és akarják betegségektől el­csigázott, tudatlanságba süllyedt népüket; azért, mert az istenek­hez hasonló, agyagból és kőből második természetet alkotnak a szépséget nem ismerő nép éle­tének megszépítésére. Rumata lehúzta kesztyűjét, és teljes erőből a csődör füle kö­zé vágott vele. — No, te dög! — mondta oro­szul. Már éjfél volt, amikor beért az erdőbe. 3. Manapság senki sem tudja pontosan megmondani, honnan eredt ez a furcsa név: Csukló Erdő. Volt egy olyan hivatalos legenda, amely szerint három­száz évvel ezelőtt Totz birodal­mi marsallnak — Arkanar ké­sőbbi első királyának — vas szá­zadai , a rézbőrű barbárok hor­dáit üldözve, utat törtek a va­donén keresztül, és itt a oihe- nókön, a fehér fák kérgéből híg sört főztek, amely leküzdhetet­len csuklást okozott Állítólag innen származott ez a furcsa név. Akár így van, akár másként ez nem egészen közönséges er­dő volt. Kemény, fehér törzsű, hatalmas fák nőttek benne, ame­lyek sehol másutt a Birodalom­ban nem maradtak meg: az Irű- kani Hercegségben sem, még kevésbé a kereskedő Szoan Köz­társaságban. Azt beszélték, ilyen erdő sok van a barbárok orszá­gában, de a barbárok országá­ról sok mindent mesélnek... (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents