Petőfi Népe, 1981. augusztus (36. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-09 / 186. szám
• IRODALOM * MŰVÉSZET Rejtőzködő művészeti emlékek Köztudomású, közhelyszámba menő megfogalmazás szerint a Duna—Tisza köze régi művészeti emlékeinek többsége elpusztult. Dúlta tatár, rabolta rác, török, és hát ami még megmaradhatott volna mindezek után, azt — legalábbis az épületeket tekintve — az ellenreformáció idején végleg átépítették osztrák-barokkra. Azonban egyre világosabban megfogalmazható, és lassan-lassan bizonyítható a fönti állítás bizonyos fokú ellentéte is, mely szerint nem érdemes elintézni a dolgot a pusztításba belenyugvó kézlegyintéssel, mert mégis maradtak — sokszor, valóban a csodával határos módon — művek (pl. a kecskeméti és nagykőrösi ötvösség 17. századi darabjai), fontos műrészletek és műegyüttesek. Nemcsak az 1970~es évek jelentős régészeti feltárásai hoztak felszínre újabb adatokat a két folyó közi magyarság középkori életéből, építkezéseiről és lakáskultúrájáról, hanem a későbbi építészet egyes részletei és együttesei is egyre jobban megvilágosodtak. Ilyen, mai megvilágosodás, vagyis a terek újjászületése (Kodály Intézet, Naív Művészek Múzeuma, Zsinagóga-Tudomány és Teohnika Háza Kecskeméten: Nagyszemi- nárlum-Művelődési Ház Kalocsán: Kerényi József tervei szerint stb.). □ □ □ A népi építészet rohamosan gyérülő itteni emlékei közül (az elmúlt héten középpadkás, sza- badkéményes konyhát mutattak Kiskunmajsán, talán egyetlen ilyen a Duna-Tlsza közén I) jónéhány hasonló védelmet s visszafogadást újjászületést érdemelne ugyanúgy, ahogy a századfordulón létesített egyházközi* és magánépületek számos darabja szorulna fokozott felügyeletre, az eddiginél nagyobb ügyeletre, az eddiginél komolyabb odafigyelésre. Sokszor még egyes, első. látásra jelentéktelennek hitt részletek 4s lényegi összefüggéseket fejeznek ki vagy fontos művészet- és építészettörténeti üzenetet hoznak a múltból. Ilyen szempontból jelképesnek is tekinthető példa az alpári templom vagy a petőfiszál- lásl (Szentkút) búcsújáróhelyen létesített kis egyházművészeti kiállítás. Az alpári templom lábazatát' javították pár héttel ezelőtti ott jártamkor. A kibontott felületből az e tájon tartósabb építőanyagként egyedül bányászott és a legkorábbi időktől gyakorta használt darázs- vagy tavi mészkövek tűntek elő. Tehát még egy ide importált barokk formarendű épületnél is természetszerűen használták a környék legjobb építőanyagát. Pe- tőfiszálláson pedig a katolikus pap szorgos munkája révén összegyűjtött szobor- és képegyüttesbe eddig ismeretlen, értékes korai darabok is bekerültek. Vagy említhetem az évekkel ezelőtt még föl nem ismert értékű, hatalmas méretű, plasztikusan faragott útmenti kereszteket, melyek ma már a népművészet szakrális ága legszínvonalasabb műveként értékelhetők Kecskemét és Kiskunfélegyháza környékén (lásd a Kiskun és a Katona József Múzeum begyűjtött és megóvott darabjait). □ □ □ Sokáig észre nem vett, azaz „rejtőzködő” műegyüttes, 18. századi festett mennyezetkazetták találhatók a szabadszállási református műemlék templomban (e lap hasábjain mutattam be 1981. július 6*án), s elképzelhető, hogy több megyebéli egyházi épületben is föllelhetni ,eddig ismeretlen alkotásokat. A korábbi évszázadokból természetesen kisebb számúak az • Részletek a volt Monostori úti (Matkó pusztai) útmenti fake. resztről. (Jelenleg fölállítva a Kiskun Múzeum hátsó udvarán, Kis. kunfélegyházán.) A keresztszár alsó részébe bevésett szöveg: Dl. csórd vándor az urat, az mutat neked mennybe utat. Bereczkl Láss. ló és Nagy Terézia állíttatták 1813. eddig nem ismert — észre nem vett vagy nem ismertetett — művészeti emlékek, mint az utóbbi két évszázadból. Noha újabb korunk e megyében föllelhető emlék-bokraiból számosra csak mostanában esett figyelem. Gondoljunk a 19. század első feléből való városlátképes céhlevelekre, a bajai lövészegylet művészeti kiképzésű céltábláira vagy a kecskeméti születésű romantikus kismester, a festő Muraközy János életművére. Művek vagy műtöredékek bukkantak elő az alkotók, készítőjük neve nélkül vagy éppen fordítva: művészek nevét ismerjük, de alkotást nem tudunk társítani hozzájuk. □ □ □ A jelentősen íölszaporodott, eddig nem — vágy csak szűk körben — publikált művészeti emlékekből nyújtunk át folyamatosan e lap olvasóinak egy csokorrava- lót azért, hogy művészeti múltunkat is jobban, mélyebben megismerhessük és érthessük. Mi magunk lettünk vagy leszünk gazdagabbak általuk. Sümegi György GÁL FARKAS: Kiszáradt torokkal ILLÉS ENDRÉNEK. Ha találkoznánk egyszer valahol, park öblében, kávéházi zsongásban, könyvkiadó, vagy szerkesztőség táján, versek fölött, novellák hús vizében — bizony nem tudnám megszólítani, mivel ninos bennem felényi merészség sem, mint akik írásban és szavakban le-Aftilázzák könnyedén a költőt. Szóval ha nem túl gyakori szerencsém összehozna minket — üdvözleném és bárgyúságot mondanék dadogva, hogy nincs apám és nincs egy jó barátom.. 1 Kerülgetném a megszólítást s félszeg fejtartással a szék sarkára ülnék a tisztelettől kiszáradt torokkal. Eszembe jutna sok elvétett versem az uszályokat hordozó folyóról és önről, aki ül a mély fotelban | fejem fölött elnéz és barátjára gondol, aki táskával, fehér ingben töprengve ballag Homályból homályba.,. Kék madarak ereszkednek a térre szemükben csönd, a lábuk vérpiros A gond az ember tápláléka csak. Ajtóinkat befalazza az éjjel, szurokba vonja ablakunkat is. Az álom fehér és telihold mellű lányokat terel <szobros ligetekbe... Puha kalapba, fekete ruhában a ritkuló ködökből férfi jön. Találkozunk a kávéházi zajban, s a szék sarkára ülök félszegen.., SASS ERVIN VERSEI: Változatok gyógyít a vers ha érkezik belőlem ha kivetkezik gonosztól ha megszabadít volt szavakra ha megtanít vasruhába felöltöztet ha sírnak a legyőzőitek virágot ad a kezembe napot függeszt a szememre gyógyít a vers ha érkezik világ anyja ha vétkezik • álmodozó nincs igazad versed rimed rossz kirakat háborúság tiszta szóval alázattal virrasztóval meselovag vaskeményen kifizetve de szegényen megveretve nyárral ősszel üvöltöző sánta csősszel álmodozó nincs igazad szavak szavak szavak szavak Kék búzavirágkék szeress egek színe meg ne vess kökénygyöngyöt hozz nekem kékre hímzett szerelem koszorúzd meg a napot kék leszek ha megfagyok Ramón Muriedas szobrai Ramón Muriedas spanyol szobrászművész műveiből nyílt kiállítás Budapesten, a Dorottya utcai kiállítóteremben. A művész önálló kiállítására a V. Budapesti Nemzetközi Kisplasztikái kiállítás alkalmából került sor. Muriedas ugyanis az 1975-ös III. biennálé díjnyertese volt. • Apa éa fia díványon • Családi kör (részlet) (Fotó: Hauer Lajoi felvételei — KS) 9 Három ülő asszony M ár kipattantak a barkák, s a folyó élénkzöld hátán csiklandós, ideges borzongások futottak,'amint a szél végigsuhintott rajta. Eljövendő titkos szerelmek ígéretét susogták a túlparti erdő fürgén burjánzó lombjai. Napfény, mámor, reménység volt a világ ... Az uszály úgy komorlott ebben a csupafény, csupaszín, csupa- ragyogás panorámában, mint magányos józan egy tomboló bacchanália, egy kavargó báli éjszaka kellős közepén. Hátáról palló vezetett á partra. Egyetlen frissen gyalult deszka. Szőke hajszál, vékony híd a realitás, a próza és a forró romantikát, parázs lírát árasztó táj között. Délet kongatott a falu templomának harangja. — Imádkozzunk — ült le Péter, a kormányos az uszály fénylepte fedélzetén az asztalhoz. Az álmodó szemű asszony, meg az ura, a riadt tekintetű szolgálatos matróz úgy közeledtek, mintha tilosban járnának. — No, üljetek már le, a keser- vit! Olyan éhes vagyok, mint a toportyánféreg — nevetett teliszájjal Péter és összekulcsolta a kezét. A másik kettő csendben, szinte szertartásosan ült le, s a matróz a merőkanál után nyúlt. — Hahó, apafej, lassan a testtel! — reccsent rá a kormányos. — Nem veszed észre, hogy azt mondtam: imádkozzunk! — Én is éhes vagyok, kormányos úr. De ha imádkozni óhajt, csak tessék! — A jebuzeusát, vagy van rend Hárman az ezen a kurva bárkán, vagy akinek nem tetszik, amit mondok, fel is út, le is! — Irgalmatlan kezei egyetlen mozdulatával zárta ösz- sze a tétova matróz két kérges tenyerét és mondta el fennhangon az „asztali áldást”, És persze ő merítette a kanalat elsőnek a tálba. Éva hallgatott. Évának túlontúl sok oka volt a hallgatásra, a meghunyászkodásra. Hónapok óta volt Péter szeretője, aki mint egy üstökös robbant ide az uszályra — nem tudni, ki és nem tudni miért küldte, de ő itt az úr, az ellentmondást nem tűrő, a mindentudó, az erős, a Férfi. Pál, a gyakori fejfájásokkal küszködő, a jaj de ritkán csókoló, a „csak matróz” — -mit ás tehetne mást, mint hogy hallgat, szemet huny, és végezve munkáját, meg annak ritka szüneteiben a tájban gyönyörködve, próbál szerény álmaiban kielég ülni. Az ebédidő gyorsan, ridegen, szűkszavúan telt, mint mindig. Éva pár, kedélyesnek szánt, de sértővé sikeredett célzást tett mosolyogva Péter isteni étvágyára és Pál nyámnyogó, gyomorbajos túr. hálására. Azután szétszéledtek. Pál az olvadt aranyként ömlő tavaszi verőtől áthevülő kabinban elfeküdt az ágyon. Két karját a feje alá tette, és csukott szemhéjai mögött elindította em. lékei filmjétuszályról ... Az asszony, a gyönyörű senki, akit sikerült, maga sem tudja hogyan, annak idején magához édesgetnie, akiért azóta is a pok. lók kínját állja ki, hogy megtartsa, hogy egyetlen szemvillanásá. ból egy napig élhessen, mert az ilyen magafajta kába, túlfűtött idegzetű, de felforrt szívű nyomorultnak ő a megváltás, a szentség — minden... S a kormányos, aki betört ide, csöndes hétköznapjaikba, s az asz. szony számára felcsillantotta az erőt, a szépséget, a ronthatatlan, örök, tomboló szerelmet.. ■ Ok ketten az ő esett, beteg életének irtózatos ellenpólusai: aki nélkül nem élhet, és aki . miatt nem élhet. Mert szépen, biztatóan indult Évával minden, bármily hihetetlennek tűnt is kezdetben előtte, hogy a szépségnek ez a hordozója gyönyörű sorsát egy ilyen semmi kis matrózéhoz hor. gonyozta. Nagyszerű volt háziasz- szonynak, igyekezett őt tisztán, rendben tartani. De hiszen elég volt már az is, ha megringatta mesebeli csodákra termett testét, ha eldúdolt az alkonyi pirosban vonagló víz fölött egy-egy nótát. 0 már boldog embernek érezte magát- Hányszor ültek hallgatagon az uszály nagy fekéte hátán, mikor feljött a hold. Éva csakhamar lustán az ölébe heveredett és suttogásuk, kis buta, de egyre hevítőbb gügyögéseik össszevegyül- tek a fűzek csodálatos halk, békét és" szerelmet mondó neszezésével. Akkor még úgy hitte, mindig így maradAzután jött Péter. Ügy, akár a híradó-filmekben a hódító hadak. Glancosan, döngő léptekkel, szé. les mosollyal. S neki attól kezdve derékba tört az élete. Mert nem elég, hogy itt fennhéjázott a ro- botos nappalok és a valaha oly szép, azóta megkeseredett éjsza. kák minden percében a kormányos. De megalázta, megszégyení. tette őt, a matrózt. Annak a sze- meláttára, aki valaha parancso. lójának fogadta, most pedig foghegyről veszi még a rimánkodást is. És kacag... Kacag, azzal az agyat bomlasztó, forrói, tűzpiros asszonyi nevetéssel. Akkor is, ami. kor a kormányos felsúrol tatja a matrózzal a fedélzetet, s akkor is, amikor úgy hiszik, ő nem hallja, az éjszakát kemencévé, a párnát nyirkos lucsokká izzító, távolról jövő, s többé, jaj, nem őérte rebbenő kacagást De most már vége! Mindennek. Kiadta az útját. Menjen, ahová lát, s akivel tud. A kormányossal, persze. Még lakást is szerzett még pár százast is adott neki. S most már hagyja őt hagyják őt itt a ví. zen, emlékeivel, kínjaival, egyedül. ... A pária-sorsú embert észrevétlenül szárnyára vette az álom. Zsibongó vasútállomáson járt vonatokkal telezsúfolt vágányok közt. Az egyik mozdony vezetője — a kormányos volt Majd az utasokat bámulta, s felfedezte köz. tűk Évát aki csinosan öltözve, mosolygósán felszállni készült. Hosszan, baljóslóan sípolt a gőzös ... ... vagy talán valaki sikoltott? Pál felkönyökölt s a parányi ablakon át az égre tekintett, amely, nek asszonyszemszínű kékjén lassú hunyorgással gyúltak ki a csil. lagok. Ilyen sokáig aludt volna? A foszforeszkáló óramutatók már a kilences felé jártakValaki a kilencesnél motoz. Persze, hogy nem enged a zár, hiszen amikor pihenni tért, rátolta a re. teszt. — Eressz be, Pál! — szűköl a sötéten át a suttogás, amely valaha boldoggá, férfivá tette. — Takarodj! Itt nincs keresni, valód! Megkaptál mindent, amit nem is érdemeltél tőlem. Végeztünk! — Fiatal úr, több tiszteletet! — dördült fel most az ajtón túl egy magabiztos férfihang. A kormá. nyosé. — Legalább a búcsú perceiben próbálna férfihoz méltóan viselkedni — s nevetett, a győzte, sek hahotájával. — Mert meghalsz, matróz! Pál sosem hordott magánál kést. De előző nap az asztalfiókban Iá. tott egy fanyelű bicskát. Most megtalálta. A leszámolás, akárki is — a két. tőjük dolga volt. Pál szédülten, de őrjöngve rontott belülről a kabinajtónak. Péter — ugyanúgy tépte fel roppant markával. Pál szinte a zuhanás lendületével szúrt- A sebzett vad harapós hör. gése szakadt fel a kormányosból. Éva mint a párját féltő madár bukott a fedélzeten kinyúló testre. Ekkor szaladt az ő hátába a penge. Iszonyú kiáltás csapódott a túlparti erdőig, s gyűrűzött hosz. szán a víz fölött. Péter egy pillanatra még talpra állt, de amint ismét elzuhant, hályogos .szemén már ott maradt a sárga hold. Mintha az ő végső sóhajtásával egyidőben éledt volna az asszony: az undornak és a halálos gyűlölet, nek egyetlen rettenetes mozdulatával mart bele véres fogával a mellette támolygó Pál lábszárába. Amaz egy suta ökölcsapást kaszált a fájdalomtól torzult, s a kínok közt is szép arcba, majd ma. radék erejével megragadta holt vetélytársát és nyögve, lihegve vonszolta az uszály pereméhez. Csobbant a hab, tűnt a kormányos ... A Tisza ábrándos, örökké csodálkozó szűzlány tekintetét egyetlen másodpercre cinkossá szilajította az ölébe fogadott holt. test. De már újra sima volt a víztükör. Epedő legényhang selymén lengett valahol egy nóta, csillag pislákolt megértőén a vallomás fölött A sötét bárkán valamilyen ke. gyetlen sors felé vonszolta magát, két könyökébe sűrítve alig-életét az asszony. S mintha apró halacs. kát vetne vissza a folyóanya keblére, úgy hajította magától mész. szire a koraéj szelíd fényében sápadtan villanó, még vértől iszapos pengét a matróz. Jóba Tibor I