Petőfi Népe, 1981. augusztus (36. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-06 / 183. szám

1981. augusztus 6. • PETŐFI NÉPE • 8 % TELL VILMOS SZEGEDEN Az ünnepi hetek félideje Űjabb premierre készülnek Szegeden, szombaton este a Dóm téri színpadon be­mutatják Schiller: Teli Vilmos című kétré­szes drámáját. Ruszt József rendező útmu­tatásaival javában folynak a próbák. • Trokán Péter Játssza Schiller drámájának címszerepét. • Jobbra: Ruszt József rendezés közben. A tér ár­kádjai az éj­szakai órák­ban is maka­csul tartják a hőséget, levél Sie rebben, mozdulatlan a levegő. Az es­ti próbák szü­neteiben ugyancsak sok a dolga a bü­fésnek, kette­sével, hárma­sával adja ki a színészeknek, statisztáknak az üdítőket. Az egyik szünetben Hor­váth Mihály­ival, a Szege­di Szabadtéri Játékok igaz­gatójával ar­ról beszélget­tünk, hogy fél­idejéhez ér­kezett a Szegedi Ünnepi Hetek eseménysorozata. — Mi az eddigi tapasztalat? — Összegezve az, hogy az idén is sikerült jó színházat csinál­nunk. Ezt annak alapján mond­hatom, hogy három bemutatón túl vagyunk. Mint ismeretes, az idei szabadtéri játékokat Mihail Glinka: Ivan, Szuszanyin című operájának bemutatásával kezd­tük. — Milyen fogadtatása volt az orosz operának? — A három előadásnak nem vdlt nagy közönségsikere. — Véleménye szerint mi volt ennek az oka? — Megítélésem szerint az egyik ok abban keresendő, hogy a ma­gyar közönség nem ismeri kellő­képpen az orosz zenét, operát. És ezért nem a közönséget vádolom, hiszen a zenét kedvelők nincse­■ nek kellőképpen felkészítve _ pél­dául Borogyin, Muszorgszkij, Csajkovszkij, vagy történetesen Glinka zenéjének befogadására, márpedig enélkül, mármint a felkészítés nélkül bárki is aligha tudná élvezni Verdi, vagy Puccini muzsikáját. Te­hát ez a hiányosság a mostani be­mutatókon is érződött. Ráadásul — s itt térnék rá a másik okra — az Ivan Szuszanyint a hazai kö­zönség egyáltalán nem ismeri, hi­szen Magyarországon eddig csak egyetlenegyszer, 1960-ban éppen Szegeden mutatták be. □ □ □ — Ezzel kapcsolatban hadd je­gyezzem meg azt a nagyon érde­kes dolgot, hogy míg az opera há­rom előadásán több üres széksor volt a nézőtéren, addig a címsze­replő, a világszerte ismert Jevge- nyij Nyesztyerenko ária- és dal­estjén zsúfolásig megtelt a Mu­zsikáló Udvar, s a közönség any­nyiszor visszatapsolta a művészt, hogy több volt a ráadás, mint az eredeti műsor. , — Az első „félidőben" melyik darab aratta a legnagyobb si­kert? — Kettőt is említhetek. A Nem­zetközi Szakszervezeti Néptánc­fesztivál gálaestjére két alkalom­mal került sor a Dóm téri szín­padon, valahányszor telt ház előtt, óriási sikerrel. A kilenc külföldi és öt hazai együttes be­mutatójával kapcsolatban az volt az elképzelésünk, hogy mellőz­zük a keretjátékot és egy koncert­műsort adjunk a közönségnek. Si­került. — Mi volt a másik sikerdarab? — Strauss, A cigánybáró című daljátéka. Mint ismeretes, a dal­játék szövegét Jókai Mór novel­lája nyomán Schnitzer irta. . Az volt a törekvésünk, hogy a koráb­bi gyakorlatoktól eltérően nem dolgozzuk át a szövegkönyvet. Megegyeztünk Tarbay Edével, aki a szövegkönyvvel foglalkozott, hogy a darab legyen aktuális, de Jókai írása maradjon Jókal-irás, Strauss zenéje maradjon Stra- ussé. Ezt Tarbay Endre rendkívül jól megoldotta, nagy közönségsi­kerrel, amire a hét végén pénte­ken és vasárnap is számolunk. — És szombaton...? — Szombaton is, a Teli Vilmos premierjén telt házra számítunk. — Az izzasztó kánikulában nem „nehéz falat" a nézőnek Schiller drámája, illetve egyáltalán a drá­ma? — A Dóm téri színpadon nem először jelentkezünk drámával, tehát igényes programmal. Ál­talában siker koronázta ezeket az elhatározásainkat. És ez teljesen — Eddig hányán nézték meg az előadásokat? — Negyvenezren. — S a Szegedi Ünnepi Hetek többi programjával együttvéve körülbelül hányán vettek, illetve vesznek részt az eseménysoroza­ton? — Pontosan nehéz megmonda­ni, de körülbelül félmillióan. Az egyéb kulturális programok kö­zül elsősorban a július 24—26-a között megtartott XV. Szegedi Ifjúsági Napokat említem meg változatos, fiatalos rendezvé­nyeiért. De ne hagyjuk szó nél­kül a Szegedi Nyári Tárlatot, vagy a szegedi fotószalon bemu­tatóját. amelynek szintén nagy közönségsikere van. — Tudna valamint mondani a Szegedi Szabadtéri Játékok jövő évi műsoráról? — Egyelőre annyit, hogy tekin­tettel a jövő évi Kodály-centená- riumra, minden bizonnyal sor ke­rül a Dóm téren a Háry János be­mutatójára és talán az Állami Népi Együttes szereplésére. Tárnál László független attól, hogy ingujjban, vagy ballonkabátban ülnek a né­zőtéren, mert a néző akkor is igé­nyes, ha meleg, vagy hideg van. Különben a siker egyik biztosíté­ka Ruszt József rendezése. A címszerepet egyébként a Bács- Kiskun megyei szinházkedvelők által jól ismert Trokán Péter játssza. A szombat esti bemutató után a drámát még augusztus 15- én és 16-án is műsorra tűzzük. T- Miivel záriák a fesztivált? — Hacsaturján, Spartacus cí­mű háromfelvonásos balettjével, amelynek augusztus 14-én lesz a bemutatója, s augusztus 20-án kerül sor a záróelőadásra. rnsmmmm Dániel József AZ ATOMBOMBA REGÉNYE 17. Az Enola Gay támadásra indul A bombát elvben már augusz­tus 1-én bevethették volna, az idő­járás azonban nem kedvezett a támadásnak. A hadműveletet Tinianról irányító Farrel (Groves helyettese) és Le May tábornokok a következő napokat sem lát­ják alkalmasnak. Augusztus 5-én reggel azonban oszlani kezdenek a felhők. Parancsot adnak a bomba kb. 12 órát igénylő ösz- szeszerelésére. Egy vontató este a Fat Man-t a töltőaknához szál­lítja és beemeli a bevetésre elő­készített bombavetőbe. A sze­mélyzet éjfél után száll be a biz­tonsági szolgálat embereitől őr­zött gépbe. Az első pilóta Tibbets ezredes, az 509-es csoport pa­rancsnoka, a célzótiszt a Los Alamos-i ballisztikai főtanácsadó: Parsons. Ügy látszik, a sárkány tojásra telepedett Parsonsnak kételyei vannak a bomba üzembiztonsága tekintetében. A felszállás min­dig kritikus manőver, ezért tart attól, hogy egy esetleges rosszul sikerült kényszerleszállásnál a bomba elpusztíthatja a gépet, sőt az egész támaszpontot. Aggodal­mai erősek lehetnek, mert Groves határozott parancsa ellenére — ezt igen nehezményezi is utólag a vezérőrnagy — a bomba gyúj­tószerkezetét nem éngedi a föl­dön beszerelni. Hét gép vett részt a támadás­ban. Három légierőd előrerepült: a kiválasztott célpontok közelé­ből rádióértesítést kellett adniok a meteorológiai viszonyokról. A negyedik gép — az Enola Gay bombaterhének és szerepének szükség szerinti átvételére felké­szített légierőd — Ivó Jlmán szállt le. Az Enola Gay-t két megfigyelőgép kísérte. Egyikük a bomba hatását mérő berendezé­seket szállította a fedélzetén. Ezek egy részét Hirosima közelé­ben dobta le; a távadók rádió útján továbbították a mérések eredményét a légierődnek. A má­sik az atomrobbanást követő or­kánban készített film- és fény­képfelvételeket. Az Enola Gay augusztus 6-án — tiniani idő sze­rint — éjjel 2 óra 45 perckor, emelkedett levegőbe. Parsons 15 perc múlva leereszkedett a szűk bombarekeszbe és megkezdte a gyújtóberendezés összeszerelé­sét. Munkáját egy mozzanat hí­ján negyedóra múlva befejezte: a bombát élesre állító vörös kap­csolókat csak jóval később, 7 óra 30 perckor illesztette helyükre. Tíz perc múlva a bombázó ismé­telten emelkedni kezdett. Mivel az előre küldött megfigyelőgép az elsődleges célpont közeléből de­rült időt jelzett, Tibbets ezredes Hirosima felé fordította az Enola Gay-t. Negyed tíz múlt harminc másodperccel, mikor 9950 méter magasból elindították végzetes útjára a bombát. Patrick Blackett: „Az atom­bomba alkalmazása nem annyira a második világháború utolsó katonai cselekménye volt, mint inkább a Szovjetunió ellen irá­nyuló hidegháború első szándékos aktusa.” Groves vezérőrnagy — akit még Marshall, a vezérkar főnöke is figyelmeztetett arra, hogy tö­mérdek japán emberéletet köve­telő sikert nem ildomos örömuj­jongva fogadni — szorgalmazta a második bomba bevetését is. Nem kellett túlságosan széles kö­rű meggyőző munkát végeznie: nyilván sokan rokonszenveztek a gondolattal az Egyesült Álla­mok politikáját irányító körök­ben. Truman, az új elnök, akinek beleegyezése döntött a fegyver alkalmazása tekintetében, feltű­Salgótarján, Nógrádi Sándor Múzeum Tavaly, a múzeumi és műemléki hónap alkalmából új ' múzeumot avattak: a salgótarjáni Nógrádi Sándor , Múzeumot. Tervezőjét, Magyar Gézát, a LAKÖTERV épí­tészét az idén április 4-én Ybl- díjjal tüntették ki e munkájáért. A vadonatúj épület, amely mú­zeum céljára létesült: mérföldkő A felszabadulás óta az első mú­zeumépítésünk. Persze, önmagá­ban egy — bármily esztétikus, im­pozáns, funkcionálisan is mara­déktalanul megoldott — épület, aligha elegendő új múzeum létre­jöttéhez. Anyag is kell, amely a falakat élettel tölti meg. S ha szo­katlanul hangzik az élet kifejezés a múzeum esetében, mégsem túl­zás. Az anyag ugyanis jóval előbb összegyűlt, mint ahogy a fa­lak megszülettek. Salgótarján nagy munkásmoz­galmi múltú település. • A Nógrádi-partizinegység dokumentumai Mint napjainkban már csak ke­vés helyen, itt nem csupán a tan­könyvekből ismerték meg a gye­rekek a múltat, hanem a szülők, a nagyszülők elbeszéléséből, a szemléltető ábrául szolgáló múlt­nyomokból. Áll még néhány régi bányászlakás, csaknem mindegyik otthonban akad féltve őrzött re­likvia a munkás- és a mozgalmi múltból. Nem csoda hát, hogy már hosszú évekkel ezelőtt fellendült a kollektív gyűjtőmunka, amely a KMP megalakulása és a Tanács- köztársaság jubileuma idején újabb inspirációt kapott. Végül töméntelen dokumentum, sajtó-, fotó-, tárgyi emlék, hangszalag gyűlt össze — olyan tömegű tárgy, hogy kikövetelte magának a fala­kat. S többlépcsősen, átmeneti meg­oldások állomásain át eljutott ez a rendkívül gazdag és sokrétű ta­nulságot felmutató gyűjtemény — a reprezentatív, állandó múzeum létrejöttéié. Nógrádi Sándorról, a megye szülöttéről nevezték el, a környékbeli partizánharcok veze­tőjéről, akinek szelleme a város hétköznapjaiban él mindmáig. Nem véletlen, hogy az új mú­zeumot éppen itt avatták föl. S amit falai között bemutat: tör­ténelem, geológia, művelődéstör­ténet, szociográfia, életmódfejlő- dés-történet. Az állandó főtárlat címe ez: „Munkásélet Nógrádban a XIX— XX. században”. Keresztmetszet, egységekre bontva, s ezáltal át­tekinthetővé téve. A különös, ér­dekes megjelenésű épület föld­szintjén 110 négyzetméteres kis- galéria van és időszaki tárlatok célját szolgáló 170 négyzetméte­res előcsarnok, az emeleten há­rom, egyenként 320 négyzetméter* nyi terem az állandó és'időszakos tárlatok számára- Az állandó kiállítás az 1948 előt­ti mezőgazdaság, a cselédélet be­mutatásával kezdődik. Nógrád uradalmaiban száz esztendeje hu­szonegyezer család dolgozott. Kö­zös konyhájú vályog- és vert falú épületek egy-egy szobájában — három-három család zsúfolódott össze. Egy családra egy fal és egy ágy jutott, a többiek a földön aludtak. Az 1848-i jobbágyszabad­ságot kimondó törvény által is megoldatlanul hagyott főkérdések a jobbágymegmozdulások fölerő- sődéséhez vezettek. Az 1853. évi tagosítás javulást ígért, de az ap­ró termőföldek elszegényítették a parasztokat, akik ismét cselédsor­ba, bányába, iparba kényszerültek. A mezőgazdaságnak nem kedvező adottságok miatt sokan folytattak háziipari tevékenységet, s ennek sok helyütt megmaradtak produk­tumai. A tárlat bemutat néhányat, s képet nyújt a manufakturális változásokban dolgoztatottak, a textil- és üvegmunkások életéről, és termékeikről is. • 1848-as emlékek A német újságok már 1767-ben hírt adtak a szénelőfordulásokról; de csak 1846-ban kezdték el a fel­tárást, kezdetleges módon, amint a dokumentumok szemléltetik. A megye politikáját a birtokos köz­nemesség legjobbjai irányították; csatlakoztak Kossuth-hoz, vállal­ták 1848-at is, a nógrádi fiatalok, főleg a kétkezi munkások pedig nemzetőrként, vagy gerillacsapa­tokban fegyveresen is harcoltak a szabadságért, a nemzet szabadsá­gáért­Az ipar fejlődését az osztrák függőség határozta meg. Nyomon követi a kiállítás (a tarjám szén­medence bányászata jóvoltából) az országosnál gyorsabb ipari fej- • lődést, a vas- és üveggyártásét S most átugorva számos, sorrend­ben közbeeső fejezeten: feltárul előttünk a felszabadulás utáni idők harca, a politikai és helyre- állítási küzdelmek, az építőmun­ka első eredményei, a munkásélet fejlődésének állomásai napjaink­ban, Nógrád és Tarján üzemeinek, bányáinak korszerűsödése, köz- művelődésének óriási változásai, lendületes és koncepciózus város- rendezése. Lényegében nem idegenforgal­mi, nem turistalátványosságú kör­nyék. Mégis lenyűgöző hatást gya­korol az ide utazóra, ez a mélysé­ges-mély sorból magát felküzdő munkástelepülés és új múzeum. • Bányászszoba a század elejéről (Csontos Gábor felv.) P. G. nő készséggel mondott igent. A „legmakacsabb missouri öszvér” (Roosevelt tisztelte meg az elne­vezéssel alelnokét) a súlyos dön­tés meghozatalánál sem lelkiis­mereti aggályait, sem közismert állhatatosságát nem mutatta ki. Groves szerint a második atomcsapásnak gyorsan kell kö­vetnie az elsőt: „Nem szabad időt hagynunk a japánoknak, hogy összeszedhessék magukat.” Az érvelés annyira silány, hogy nem lett volna szabad megkoc­káztatnia. Az elgyengült Japán köré két győztes világhatalom vont acélgyűrűt. Talpraállástól nem kellett tartani. Az az igazság, hogy Groves sajnálta volna nem felhasználni a második bombát. Japán testek tízezreiből rakott hekatombán kí­vánta az amerikai atomütőerőt Szemléltetni. Az angol atomfizi­kus, Blackett, nem ok nélkül te­kinti az atombomba alkalmazá­sát a' hidegháború első aktusá­nak. Az utolsó áldozat Mars hadisten oltárán A második bomba bevetésére augusztus 9-én került sor. A Fát Man az Alamogordóban robban­tott töltet ikertársa volt. Szerke­zete alapvetően különbözött az urániumbombáétól; az úgyneve­zett implóziós típusú bombát nem lehetett a levegőben, utólagosan élesíteni. A Thin Man-nél kétszer­ié nagyobb átmérőjű szerkezetben már a beemelés előtt elhelyezték a gyújtóberendezést. A repülőtér parancsnoka azonban emlékezetű Parsons ezredes aggodalmaira, és a derék tiszt olyan sarkosan ka­tonás megoldást talált önmaga fe­dezésére, hogy még ezekben a ko­mor percekben is nehéz megőriz­ni komolyságunkat- Csak akkor engedélyezi a B 29-es startját — mondja —, ha Parsons és Ramsay írásbeli nyilatkozatot ad: a gép biztonságosan száll fel élesre töl­tött bombával is. A két fegyver­szakértő készségesen aláírta a pa­rancsnok megnyugtatására szánt iratot: ha mégis tévednek, őket nehéz lett volna elővenni. A tisz­ti karrierjét ily módon biztosító alezredes most már engedélyezte a felszállást Szemmel láthatólag még később sem fogta fel, hogy váll-lapostól és nyilatkozatostól go- molygott volna fel Parsons társa­ságában a sztratoszférába, ha az ezredes mégis téved. A felszállás előtti utolsó ellen­őrzés súlyos hibát fedett fel a bombázón. Az egyik üzemanyag- tartály szivattyúja — mely az előző ellenőrzésnél még tökéletes volt — felmondta a szolgálatot. A tankot még kiüríteni sem lehetett, ezért a gépnek 3600 liter fel nem használható benzint kellett ma­gával vinnie. A Sweeney őrnagy által veze­tett gépnek nem Nagaszakit kel­lett megtámadnia. Elsődleges cél­pontul a fegyvergyártásról ismert Kokurát jelölték ki, és az útköz­ben vett rádiógram szerint az idő­járás alkalmasnak is látszott a bombavetésre. A város fölé érke­ző B 29 elől viszont szaggatott fel­hőréteg takarta el a célt. Merőle­gesen lepillantva a felhőrongyok között ugyan látták az utcákat, de az oldalról irányzó bombavető tiszt nem tudott a laza felhőzet miatt célozni. A makacs Sweeney átröpült Kokura felett, majd visz- szafordulva másodszor, sőt har­madszor is ráröpült a célra. A sors azonban kegyes volt Kokura la­kóihoz. A támadásra kész repülő­erőd háromnegyed órát keringett a város felett, a ‘jótékony felhők azonban megmentették a kisze­melt áldozatot. A gép tartályainak fenekén már alig hullámzott üzemanyag- Így fordul az őrnagy Nagaszaki irá­nyába. Nincs idő többszöri átre- pülésre, tájékozódásra, a bomba­kioldó célba vesz egy lóverseny­pályát. A pusztulás Nagaszakiban is szörnyű, ám a tűzgömb centru­mának áthelyezése sok ezer em­ber életét megkíméli. A benzintankok jóformán üre­sek, ezért a visszaforduló gép sze­mélyzete felkészül a légierőd el­hagyására. Ivó Jima helyett a kö­zelebb eső Okinawai repülőteret célozzák meg. A gép még leszáll, de a kifutópályáról már nem tud továbbgördülni, mert a motorok sorra leállnak. Ha Sweeney-t a benzintankok nullához közeledő mutatói visszatartják, és nem koc­káztat, Nagaszakiban 35 000 em­ber megmenekül. A bombát egy nappal később már nem lehetett volna bevetni. Augusztus 10-én ugyanis Japán megkezdte a fegy­verszüneti tárgyalásokat. (A befejező rész következik) j

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents