Petőfi Népe, 1981. augusztus (36. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-05 / 182. szám

1981. augusztus 5. • PETŐFI NÉPE • 5 MŰEMLÉK KÖNYVTÁRAK A budapesti Egyetemi Könyvtár „A magyar tudomány és iro- daími élet éltető anyja” — Mária Terézia nevezte Így a nagyszom* bati egyetemet, amelyet Pázmány Péter alapított 1635-ben. Páz­mány ezzel a kezdeményezéssel — a korábbi tiszavirág létű egye­temek után — végre meg szerette volna alápozhi a magyar tudomá­nyosság jövőjét. Célját elérte. Még napjainkban is működik a nagyszombati egyetem utódja, a budapesti Tudományegyetem. Sőt, az Egyetemi Könyvtárat is Páz­mány egyetemalapításának kö­szönhetjük. A hazánk e legrégibb fennmaradt gyűjteményének alap­ját képező 300—400 kötet az ak­kori, felvidéken működő jezsuita kollégiumokból került Nagyszom­batra. Az ezekből fennmaradt 216 kötetet ma a könyvtár igazgatói szobájában, külön szekrényben őrzik. Másolta Sztárai Mátyás Az Egyetemi Könyvtár uniku­mai között becses helyét foglal el a kódex, amely a középkor leg­kedveltebb elbeszélésgyűjtemé­nyével, a Románummal (Római történetek) kezdődik. Ezt a kó­dexet Sztárai Mátyás másolta 1474-ben. A szegény scriptort, aki valószínűleg nagy kedvelője volt a boritalnak, írás közben annyi­ra gyötörte a szomjúság, hogy a 82. levél egyik bekezdésének a végére ezt írta: Hogh yhatnam. Néhány ritkaságát csere útján szerezte az Egyetemi Könyvtár. Egy ízben XI. Abdul Hamin szul­tán volt a partner. Az orosz—tö­rök háború idején ugyanis az egyetemi ifjúság díszkarddal lepte meg a szultánt, aki az ajándékért a törökdúlás óta Isztambulban őrzött 35 kódexet, köztük 11 Cor­vinát adott vissza az országnak. A Károlyi Mihály utcai épület alapozásakor pedig egy római ko­ri befalazott kőre, egy Hunyadi­címerrel díszített kapucsúcsra, és egy Mátyás király palotájából származó oszlopfőre bukkantak. E leleteket az akkori könyvtár-, igazgató, TÖKCf'lEeTenc átadta a Nemzeti Múzeumnak, s egerébe1 Bornemisza Péter 16. századi prédikációgyűjteményét; a ha­zánkban nyomtatott első könyvet, a Budai krónikát és' Mátyás ki­rály 1488-ban kiadott' törvény- gyűjteményét kérte. Miért éppen Nagyszombaton alapította Pázmány Péter az egye­temet? Bizonyára azért, mert 1635-ben Budán a török szultán uralkodott. S mennyire kézenfek­vő ez a magyarázat, annyira egy­értelmű volt az is, hogy az egye­temek, ha nem akar elszigetelőd­ni, Budára kell kerülnie. De az egyetemnek az 1770-es években csupán a könyvtára több mint 15 ezer kötetet számlált. Mária Te­rézia Kempelen Farkast, a sakk­automata feltalálóját bízta meg e nehéz technikai feladvány meg­oldásával. A költözködés két és fél hónapig tartott; Nagyszombat* • A raktár • Fönn: a bejárat • Jobbra: az olvasóterem (MTI Fotó — KS) ról Vágszeredig szekér karavánok vitték az egyetemet, s vele együtt a becsomagolt könyveket; innét pedig sószállító hajókon és tuta­jokon „csurgott” lefelé a Vágón, majd a Dunán az értékes rako­mány. A budai Vár nem sokáig adott otthont az egyetemnek. 1784-ben újabb költözködés következett. A cél most a Duna pesti oldala volt. A könyvtárat először a ferences kolostorban helyezték el. Szűk, sötét épületet kapott az intéz­mény, s ráadásul még a II. József által feloszlatott szemlélődő szer­zetesrendnek százezer kötetnyi könyvanyaga is a nyakába zúdult. Tréfásan azt is mondhatnánk, hogy ekkor kezdődött az egyete­mi könyvtárnak a mai napig is tartó „nyomora”. A szűkös állapoton csak átme­netileg segített, hogy 1876-ban felépült a mai épület. „Nyomorgó” könyvtár Ez az eklektikus, neoreneszánsz stílusú- -palota.már a maga ko­rában sem volt modern. Építésze, Skalnitzky Antal nyolc méter magas könyvtártermeket tervezett, így a felső polcokat csak hatal­mas -támasztólétrák segítségével lehetett megközelíteni. Hosszú ideig se a gázvilágítást, se a vil­lanyt nem engedték bevezetni a könyvtárba. Tűzveszélyesnek vél­ték. így az olvasóterem csak nap­világban volt nyitva. Ma ellen­kezőjére fordult a helyzet: az ol­vasóknak állandóan mesterséges fénynél kell tanulmányozniuk a könyveket. A fényt adó tetőszer- kezet üvegének se járdája, se ga­lériája nincs. Nem lehet megtisz­títani. Századunk elején a könyvtár épületét modernizálták, minden talpalatnyi helyet igyekeztek ki­használni. A könyvtár azonban betelt. Most az egyetem épületei­ben keresnek száraz, raktározásra alkalmas pincéket, és a 105 éves könyvtárépület tetőterének be­építését tervezik. Ehhez előbb a házat kell stabi­lizálni. Néhány évvel ezelőtt ugyanis a metróépítés következ­tében a könyvtár alatti Duna-ho- mok megcsúszott, az épület ku­polaszárnyán és tetőpárkányain szemmel látható repedések kelet­keztek. Az utolsó emelet tartó- szerkezetei is megsérültek, po­tyogtak a gipszből készült sgra- fitók és lizénák. A felújítás el­odázhatatlan. A baj nem jár egyedül — Mikor lesz a tatarozás? — kérdeztem a könyvtár igazgató- helyettesét, Marót Miklóst. — A Művelődésügyi Miniszté­rium illetékesei a tatarozás pon­tos dátumára nem tettek ígére­tet. A kisebb károk helyreállítá­sához, a könyvtár működéséhez szükséges felújításhoz viszont fo­lyamatosan biztosítják a pénzt. Másfél millió könyvünkre száll a minden résen behatoló, finom, zsíros, pakurás, benzingőzös por. Beveszi magát a lapok közé, rá­telepszik a kötésekre. Raktáraink portalanítása működésünk elen­gedhetetlen feltétele. A miniszté­rium biztosítja a megfelelő össze­get, hogy ezt a feladatot külső munkaerővel elvégeztethessük. — Sokat hallunk mostanában az Egyetemi Könyvtár „omlásnak indult” kódexeiről. Hírlik, hogy a nedvességre érzékeny pergame­nek gombásodnak; hogy a kó­dexek cserből, bodzából készült íróanyaga cserebomlásra lép a pergamennel, s ennek következté­ben kiesnek az írott sorok. Sőt, már az iniciálék is lazulnak. Nem lehetett volna megelőzni a bajt? Ügy tudóm, a kódexek karban­tartásának hatékony módszere a rendszeres átlapozás. — Ha így lenne, akkor kó­dexeinknek semmi bajuk sem volna. Kézirattáros kqllégáink ugyanis minden esztendőben egy­szer szellőztetik és végiglapozzák a kódexeket. Ügy látszik, gyak­rabban kellett volna levegőztetni a lapokat. De arról se feledkez­zünk meg, hogy ezek az 500—600 éves könyvek nemcsak nálunk, hanem még a Vatikánban is ron­gálódnak. Nem „tankönyvtár” Az Egyetemi Könyvtárnak fel­adata, hogy az egyetemi oktatást segítse. De nem vállalkozhat pél­dául arra, hogy összes első éves magyar szakosnak a kezébe ad­ja á kötelező irodalmat. Nem is várja senki, hogy ez a gyűjtemény a „tankönyvtár” feladatát töltse be, hiszen munkáját kari olvasó­termek, kollégiumi tanulószobák segítik. Az Egyetemi Könyvtár a vallás- történet, a művelődéstörténet, a középkori történelem és a pszi­chológia területén országos szak- könyvtárként működő nyilvános gyűjtemény. Bárki beiratkozhat ide, aki e tudományágak iránt ér­deklődik. A „civil” olvasók azon­ban jól teszik, ha a vizsgaidőszak napjaiban elkerülik a könyvtár olvasótermét. 'Ekkor ugyanis a nyolcezer beiratkozotthoz kissé szűk olvasóterem 120 helyéért csak az ELTE hallgatói verseng­hetnek. Minden évben két hó­napig válóban egyetemi az Egye­temi Könyvtár. M. Zs. NYELVŐR A veréb (egy) madár? Határozatlan névelőnk szám- névi eredetű. A számnév hang­súlyos, a határozatlan névelőt azonban nem hangsúlyozzuk. Pl.: egy idegen volt itt; ott jön egy ember; van egy jó ötletem. Még a jelző és a jelzett szó között is hangsúlytalan: derék egy ember, bolond egy ötlet, szörnyű egy élet, kínos egy ügy. A határozatlan névelő a hozzá kapcsolódó szóval felidézett foga­lom körén belül egy bizonyos egyedre irányítja a figyelmet, de nem határozza meg pontosan. Vonatkozhat élőlényekre, dolgok­ra, sőt jelzős kifejezés előtt is állhat. Irodalmi példákkal bizo­nyíthatjuk: „ Volt egy ember, nagy bajuszos” (Petőfi) . „De jött egy kóbor ivadék” (Ady). „Az anyás hold-világa / elé nyújtja tenyerét / egy bodza-ága” (Jó­zsef Attila). Sokan fölöslegesen óvakodnak az egy névelő használatától. Ger- manizmusnak vélik, pedig nem mindig az. Használatának ponto­san meghatározott szabályai van­nak. A legfontosabbakat sorra vesszük, mert csak a szabályok megtartásával kerülhetjük el a hibákat. ■ Elvont főnevek és nem meg­számlálható dolgok neve előtt általában nem használjuk. Ne mondjuk tehát így: a két ese­mény között egy hasonlóságot le­het felfedezni;- a kormány egy céltúdatos idegenforgalmi politi­kát folytat. Bizonyos mondatkör­nyezetben, többnyire igei állít­mány után azonban használnunk kell. Ady is helyesen írta pl. a Pro­letár fiú versében: „Az én apám kopott kabátú, / De nekem új ruhát vészén / S beszél nekem egy szép jövőről / Szerelmsen.” Egyedi jelentésű elvont főnév előtt is ki kell tenni. Pl.: van egy jó gondolatom. Ilyenkor még állítmány előtt is használatos: ma egy nagy öröm ért. Használatát a szórend és a hangsúly is befolyásolja. Az egy névelő hiánya nagy nyoma- tékot ad a névelőt kívánó szó­nak. Vörösmarty Szózatából va­ló ez a példa: „S a sírt, hol nem­zet süllyed el, / Népek veszik körül.” Nemzet süllyed el, nem pedig egy nemzet. Nagyon gyakran elmarad árnöv­elő, ha a mondat élén tőhangsú- lyos alany, vagy más, akár jelző­vel is kiegészített mondatrész áll: ravasz tervet eszeltünk ki; „Pór menyecske jött, korsó kezében” (Petőfi), „Zöld erdőben jártam virágok között'’ (gyermekdal). Durva hiba az egy elhagyása, ha a hangsúlyossá vált névelőt- len alanyt egyenes szórendű állítmány követ. Egy újsághír­ből: „Amerikai pénzcsoport meg­vette a venezuelai olajmezőket.” Fordított szórendű állítmánnyal lenne értelme a mondatnak: „Amerikai pénzcsoport vette meg..Vagy névelőt kellett volna kitenni: „Egy amerikai pénzcsoport megvette... ” Ugyan­is hibás lehet a mértékjelölő ki­fejezés is: „Kevés pénzre szüksé­gem van”. A névelővel vagy szó­rendi változtatással tehetjük ér­telmessé a mondatot: „Egy kevés pénzre szükségem van”. Vagy: „Kevés pénzre van szükségem”. De ez a két mondat nem pon­tosan ugyanazt fejezi ki. Az egy használatát az is befo­lyásolja, hogy az egy névelős mondatrész a hangsúlyos állít­mány előtt vagy utána foglal-e helyet. Előtte elmarad a névelő: Péter cigarettára gyújtott, Péter rágyújtott egy cigarettára. Hely­telen volna így: Péter egy ciga­rettára gyújtott (rá), Péter rá- gyújott cigarettára. Nyelvművelésünk történetén végigvonul a névszói állítmány elé tett határozatlan névelő elleni küzdelem. Idegen, főként német mintára terjedtek el ilyen szer­kezetek: a veréb egy madár, ez egy nagyon lényeges szempont, te nem egy hős vagy. Idegen szem­léletmódnak megfelel, de a ma­gyar észjárás a névelőtlen formát kedveli: a veréb madár, ez nem válasz. Általában arra ügyeljünk, hogy ha a névszói állítmány azt mondja meg, hogy ez vagy az a személy vagy dolog kicsoda vagy micsoda, nem kell kitenni a név­előt Pl.: „Az én apám harcos, nagy ember” (Ady). Néha elfogadható a névszói ál­lítmány előtt az egy névelő. Így ha az állítmányi szerkezet hason­latszerű, tehát azt fejezi ki, hogy az alany megnevezte személy vagy dolog milyen. Pl.: „A világ egy kopott szekér” (Arany). „Most minden kis kunyhó egy tündér palota” (Petőfi). De ilyen metaforikus mondatokban is szin­te mindig kifogástalan a névelőt­len forma is. Pl.: „A képzelet se­bes szárnyú sas” (Petőfi). „A lel­kem ódon, babonás vár” (Ady). Ha a névelő sok közül egyre mutat rá, főleg személyek érté­kelésében (lekicsinylő, rosszalló, szerénykedő állításban), szintén megfelelő a névelőhasználat. „Nem vagyok én bajnok, csak egy földönfutó” (Arany: Toldi). „S mi vagyok én, kérded: Egy népi sarjadék” (Arany: Válasz Petőfinek). De ilyenkor is ma­gyarosabb, hagyományosabb a névelőtlen forma: „A szeretőm nyalka gyerek” (Petőfi). „Uram, én szegény kósza szolga, / Elhasz­nált nagy bolond vagyok” (Ady: Az ős Kaján). Bizonyos esetekben feltétlenül ki kell tenni a névelőt. Például, ha az állítmány vagy a jelzője mértékjelölő kifejezés; Pl.: „én csak egy kis pont vagyok”; Az én aratásom egy marék virág” (Kiss József). A mondanivalónak meg* felelően vagy ki kell tenni, vagy el kell hagyni az egy névelőt, ha a kétféle megoldás mást jelent. Pl. „Profi lett a teniszverseny győztese”. Ez a mondat így azt je­lenti, hogy a verseny győztese hi­vatásos versenyző lett, profiszer­ződést írt alá. Ha pedig azt akar­juk közölni, hogy egy profijátékos lett a győztes, akkor ki kell ten­ni a névelőt: „Egy profi lett a verseny győztese”. Ha jól megfi­gyeljük a két mondatot, látjuk, hogy szerkezetileg is eltérők. Az elsőben a „profi lett” az összetett állítmány, a másodikban az „egy profi" az alany. Kiss István (16.) A sors kiszámíthatatlan vargabetűi Míg az atomprogram rohamo­san közeledett a befejezéshez, Groves tábornok megkezdte a célpontok kijelölése körül fo­lyó csatározást. A MED célkije- lólű bizottsága — a dandártábor­nok irányításával — a következő­képpen állította össze a halálra -ítélt városók listáját: KOKURA, HIROSIMA, NIIGATA, KIOTÓ. Mint látjuk, a pusztulása árán világszerte ismertté vált Naga- szaki még nem szerepel a név­sorban. Az alamogordói kísérlet után két bomba maradt csak; azért választottak ki mégis négy várost, hogy az atomfegyverrel támadásra induló gép számára három célpontot jelölhessenek ki. Az atombombát nagy, 10 ezer méter magasságból kellett útjá­ra indítania a gépnek. A navigá­ciós tévedés kizárása érdekében csak látható célpontra vethette bombaterhét a B 29-es; a radar­ral történő bemérés útján való bombázást a célba juttató csoport utasításai megtiltották. Ameny- nyíben az első célt felhő takarja el, a gép a következő fölé repül; ha mindhárom célpont fedett, akkor visszatér támaszpontjára a bombával. A kiszámíthatatlan végzet a ré­gi fővárost, Kiotót megkímélte. A listát felülbíráló Stimson had­ügyminiszter a háború előtt a Fülöp-szigetek főkormányzója volt. Megbízása idején többször járt Japánban, Kiotót is meglá­togatta. A város ősi kultúrája mély benyomást tett rá, utasí­totta tehát Grovest: Kiotót töröl­je a listáról. A személyes emlékéken túlme­nően Stimsont reálpolitikai megfontolások is vezérelték. Kio­tó a japán buddhizmus szellemi központja, és a hadügyminiszter számolt azzal, hogy a régi fővá­rost elpusztító amerikaiakat a győzelem után megkülönbözte­tett gyűlölettel fogadja majd a lakosság. A dandártábornok azonban ragaszkodott a kívána­tos zsákmányhoz; a több mint egymillió lakosú város a fegyver pusztítási körének pontos felmé­résére kiválóan alkalmas lett volna. Stimson véleményét azon­ban Truman elnök i$ osztotta, és a MED rakoncátlankodó vezérét leintették. Kiotó kegyelmet kap és a végzet Nagaszakira veti ár­nyékát. Az Indianapolis utolsó előtti útja Az első atombombát U 235-ből készítik. A 20 kilogrammnyi ak­tív töltet utolsó grammjait július 2-án állítják elő az Oak Ridge-i izotóp-szeparátorok. A Thin Man úgynevezett „géppuska” típusú bomba. Robbanótöltete két rész­ből áll- A nagyobb urániumda­rabba a kisebbet úgy lövik bele. ’Az urán össztömege nagyobbá válik a kritikus méretnél, és az atomrobbanás bekövetkezik. A végzet július 14-én indul el útjára. A reggeli órákban nyolc kocsiból álló konvoj gördül ki Santa Fé-ből. Az uránbomba al­katrészeit és a nagyobb uránium­darabot egy zárt fekete teherko­csi szállítja, a , hét személyautó­ban a MED kémelhárítói és a fegyveres kísérők foglalnak he­lyet. Albuquerque-ből repülőgép viszi San Franciscóba a bombát. Július 16-án kora reggel az Indi­anapolis cirkáló fedélzetére ve­szi a ládákat, és azonnal kifut támaszpontjáról. A vidám tenge­részek közül senki sem sejti, hogy a „vitorlarudakon ott guny- nyaszt a végzet”; kettős érte­lemben is. A véletlen ekkor kis híján megmenti Hirosimát. Az Indianapolis 10 nap alatt átszeli az óceánt és kiköt Tinianon. A ládákat — melyeknek tartalmá­ról még a kapitány sem kap fel­világosítást — kirakják, és to­vábbhajóznak. Négy nap múlva egy japán tengeralattjáró a ne.- hézcirkálót egyetlen torpedólö­véssel az óceán mélységeibe kül­di. A hullámok 900 tengerészt nyelnek el. Groves hátán - futkároz a hideg. A titkolódzás következtében tá­jékoztatást a haditengerészet sem kapott, és a fontos rakományt az US Navy legkorszerűtlenebb, sem vízhatlan rekeszekre nem osz­tott, sem tenger alatt járó-felderí- tővel fel nem szerelt cirkálóján szállították. Két szállítógép az óceán felett A bomba berobbantásához szükséges uránlövedéket és a gyújtás néhány alkatrészét két repülőgéppel szállították Tinian- ra. Az Albuquerque-ből induló gépek személyzete előbb meg­lepve, majd gyanakodva szemléli az állig felfegyverzett őrség fe­dezetével érkező csenevész szál­lítmányt. A néhány .cipődoboznyi rakományt két teherszállítógép között osztják meg. Az uránium­darabot tartalmazó ólomkazettára fontos személyiség, a Los Alamo- si agyközpont kémelhárításának parancsnoka, Peer de Silva alez­redes felügyel. Adjutánsa, Taylor hadnagy a többi dobozzal a má­sik gépre száll. A pilóták szigorú utasítást kapnak: bármelyik gép hibásodna meg, az épen maradt repülő riasztja a legközelebbi lé­gikikötőt, és a segítség megérke­zéséig kering kényszerleszállást végzett társa felett. San Franciscóig az út zavarta­lan, alig repülnek azonban az óceán felett 45 percet, Peer de Silva gépének egyik motorja le­áll. Érthetetlen dolog történik: Taylor gépe nem követi vissza­forduló társát, 'hanem továbbre­pül. Az út megtervezőinek előre­látását a .véletlen keresztezi, egy­mástól elszakítva repülnek a gé­pek négyezer kilométert az óceán nyílt tükre felett. Peer de Silva gépét megjavít­ják és éppen jókor érkezik Ha- waiba, hogy Taylort szorongatott helyzetéből megmentse. A hawai főparancsnokság ugyanis a MED munkáját övező hírzárlat ellené­re „drótot kapott” fontos gépek érkezéséről. A szűkszavú jelzés­től megtévesztve legalább egy öt­csillagos tábornokot várnak, ezért Taylort a kifutópálya betonján magas rangú tisztek fogadják. A hadnagy és a fogadóbizottság egyaránt meglepődik, a repülőtér parancsnoka viszont gyanakodni kezd. Hogyan utazhat a hadnagy egyszál magában, mindössze né­hány ládácskával terhelt hatal­mas szállítógépen? Ráadásul semmiféle írásbeli parancsot nem tud felmutatni (azok Peer de Sil- vánál vannak) a rakományra vonatkozóan viszont minden ér­demleges felvilágosítást megta­gad. Taylor szerencséjére megér­kezik a második gép; néhány óra múlva újra felszállnak, az útjuk Tinianig zavartalan lesz. (Folytatjuk.) A szlovák képzőművészek szövetsége Julius Lórincz-cel a Szlovák Képzőművészek Szövetségének elnökével, Nemzeti-díjas művész­szel készített interjút az ORBIS sajtóügynökség riportere. — Milyen szerepe van a szö­vetségnek a képzőművészet nép­szerűsítésében? — A művészet ma kitör a mű­termek, a kiállítások falai közül. Az üzemekben művészeti bizott­ságokat hozunk létre, jó a kap­csolatunk a tömegszervezetekkel. A közvetlen találkozások révén a közönség megismeri a művészek elképzeléseit, s azok jobban ér­zékelik kortársaik kívánságait és igényeit. — Mi módon támogatják a művészeket? — Ösztöndíjakat adunk, tanul­mányútokat szervezünk azoknak, akik a szlovák nép életét, mun­káját ábrázoló műveket készíte­nek, vagy több ilyen tematikájú kiállításon vesznek részt. A kö­zelmúltban politikai plakátkiállí- tást, a termelőszövetkezeti moz­galom eredményeit bemutató tár­latot, valamint a szlovák nemzeti felkelés 60. évfordulójával kap­csolatos kiállítást rendeztünk. A fennállásának hatvanadik évfordulójához közeledő szövet­ség elnöke ezután elmondta, hogy a szlovák művészeknek szoros a kapcsolata a szocialista országok alkotóival, a hasonló szövetségek­kel, amit bizonyítanak a testvéri országok művészeinek Kassán megrendezett biennáléi is. (BU- DAPRESS—ORBIS)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents