Petőfi Népe, 1981. augusztus (36. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-26 / 199. szám
1981. augusztus 26. • PETŐFI NÉPE • 5 „A HELYTÖRTÉNETI KUTATÁS ÚJABB EREDMÉNYE” Könyv Kiskunmaj sáról Mind sűrűbben hallat magáról iKiskunmajsa. Joggal dicsérte közös gazdaságai vállalkozó kedvét a televízió a minap. Céltudatos és szorgalmas munkájuknak köszönhetően évről évre többet és jobban termeltek, ami egyrészt feltételezte, másrészt lehetővé tette a közművelődés fejlődését. A már lErdei Ferenc klasszikus művében dicsért „népi energiát” kibontakoztató tulajdonformákban gyorsan gyarapodott a közösség és az egyén. Ki hitte volna ezelőtt két évtizede, hogy a mező- gazdasági szövetkezetek kezdeményezik a nagyközség kulturális értékelnek feltárását, segítenek fiatal művészeket, >példamutató- an őrzik népi alkotók java munkáit. A korábban a település legjelesebb szülöttéről tudni sem akaró nagyközségi tanács is egyre többet tesz a lakosság kulturá- lódásáért. A most megjelentetett Kiskunmajsa története című kötet is e megváltozott szemlélet és gyakorlat egyik bizonyítéka. Címénél többet is, kevesebbet is ad a 200 oldalas kiadvány. Az első fejezet — Takács András, a kötet szerkesztője írta — a nagyközség természet-földrajzi viszonyaival Ismerteti meg az olvasót. Helyenkénti vázlatossága ellenére a Kiskunmajsa története a II. világháború végéig fejezet a legsikerültebb. Már az indítás is rokonszenves, példamutató: fölhívják helytörténész elődeikre a figyelmet. A jól válogatott régészeti, < levéltári emlékek nemcsak a történeti folyamatot ábrázolják, hanem segítik a történések megértését. Megtudjuk: „községünk helyhez leütött névként a Zsig- mond által 1436-ban kiadott oklevélben szerepel először". Mátyás halála után már Mayossa- ístvánszálláson — a mai nagyközség középkori elődje — is állítottak ki oklevelet, ami jelentőségét tanúsítja. A tömörítés — talán a korlátozott terjedelemtől feszített — igénye olykor félreérthető vagy pontatlan megfogalmazásokhoz vezet. Semmiképpen sem fogadható el az a megállapítás, amely szerint. „éppen Dózsa háborúja,'lesz az egyik kiváltó oka az 1526-os .mohácsi csatavesztésnek”. (A végsőkig elkeseredett parasztokat kétségbeesett felkelésre kényszerítő politika, a feudális anarchia, a katasztrofális külpolitikai helyzet okozta a tragédiát.) Az viszont valószínűsíthető, hogy közvetlenül a mohácsi csata után dúlták föl „községünk elődjét”, mert Ibrahim nagyvezír seregei 1526 szeptemberének második fe- lében Váctól Szegedig tönkretették a vízközi rónát. Alapos, meggyőzően motivált, logikus szerkezetűek az új honfoglalást, a kiürült területek be- riépesítését tárgyaló, ismereteim szerint több újonnan kibogarászott, lényeges adatot tartalmazó rész. 1743 (az 1043 nyilván sajtóhiba) július 1-én jegyezték be az első majsai újszülöttet az anyakönyvibe. A „kietlen, farkasos vidéken” ádáz harcot vívott a futóhomok a vízzel, „a vállalkozókedvű és korábbi kiváltságaikat féltékenyen őrző ember” mindkét veszedelemmel. Hasznos gazdaságtörténeti dokumentumokkal érzékeltetik a szerzők, hogy miként rendezkedtek be a jövevények a vad tájon, hogyan teremtették meg a létezés elviselhető körülményeit. Megbízható képet kapunk a gazdálkodás kereteinek kialakulásáról, az állattenyésztés elsődlegességéről, a megváltott föld második kiosztását követő tanyásodásról. Már 1762-ben szabályozta a tanács a legelők használatát, két évtized múltán a futóhomok megkötéséről intézkednek „a parancsolt erdőnek... gyarapításával”. A XIX. század elején jelenik meg a szőlő. Az általános gyarapodásnak is köszönhető, hogy 1837-ben — mint ez a Kiskunmajsa történetében is olvasható — „egy hantból emelt magasabb helyen” kihirdethették a mezővárosi rang elnyerését. 1872-ben azonban önként lemondtak a megtlsztelésről, mert fenntartásához „elegendő szellemi erővel nem bír a település”. Csak minden ötödik ember ismerte a betűket, a roppant határú településről egyetlen továbbtanuló akadt. Csik Antal és Kozma Huba körültekintő pontossággal kalauzolja az olvasókat Kiskunmajsa történetének újabb korszakaiban is. Az olykor pongyola megfogalmazások — például „nincs igazán hivatott dirigens a Vörös Hadseregben”, a tárgyi tévedések — például: Héjjas Iván nem csend- őrkülönítményt vezetett — alig csökkentik a szerzők érdemeit, mert korszerű szemlélettel mutatták be a nagyközség politikai, gazdasági, kulturális életét. Különösen a Tanácsköztársaság időszakában történtek felidézését érzem sikerültnek. A Kiskunmajsa 35 éve (1944— 1079) fejezet 'túlságosan heterogén. örvendetes, hogy rengeteg pontos adaitot, tényanyagot közöl Takács András. Nemcsak a majsai helytörténet hasznosíthatja a visszaemlékezéseket, az idézett dokumentumokat, hanem nagyobb összefüggésekben is figyelmet kelthetnek. A szerző adós maradt azonban a sok érdekes és fontos esemény várostöriténeti munkában kívánatos összetűzésével. Szólamszerű megállapításokat találunk az általános és a helyi dialektikus kapcsalatainak elemzése helyett. Még helyénvaló következtetések is félreérthetek, elsikkadnak a hivatali zsargon in* goványában. Zavaró leegyszerűsítések, tévedések nehezítik az áttekintést. Az 1956-os ellenforradalom kirobbantói nem az 1952-es júniusi (?) „intézkedéseinek láttán” szervezkedtek. Mindenképpen el kellett volna választani az egyes vállalatok, intézmények — egyébként hasznos, rögzítésre érdemes — beszámolóját a történeti részekről. Jelentés-formájuk, jellegük miatt a függelékbe kívánkoznának. A kulturális fejlődést taglaló rész mintha végrehajtó bizottsági beszámolónak készült volna, de így is számos, közérdeklődésre számot tartó adatot tartalmaz. Így is körvonalazódnak a gyors fejlődést bizonyító eredmények. A közművelődésnek csupán két oldal és 10 sor jutott — annyi, mint a Drótfonatgyártó Vállalatnak — és ebben is ilyen mondatok szo- morítanak: „Vezetésüket elsősorban helyi píedagógusok irányítják". A terület lebecsülésére utal az is, hogy míg valamennyi iskolaigazgató nevét közük, a művelődési központ (nem kultúrház!) egyetlen igazgatóját sem említik név szerint, <pedig akadt köztük megyeszerte (tisztelt kiváló népművelő is. A Kiskunmajsa története olyan vállalkozás, amely érdemessé teszi alapos szemrevételezését. Érdemeit meg sem kérdőjelező kritikáját nemcsak a kezdeményezés méltatásával, hanem — ösz- szességében — jó színvonalának az elismerésével, hitelességének dicséretével zárhatom. Egyetértek az előszó írójával: ,A helytörténeti kutatás újabb eredményét tartja kezében az olvasó”. Heltal Nándor Megbecsülés? Az oklevél nálam van, a tulajdonosa nem is őrzi. Sárga alapra fekete filccel írták rá az ily módon megbecsült kartárs nevét. Nyomtatott barna betűk indokolják a kitüntetést: „Hivatásszeretettel végzett pedagógiai munkája elismeréséül.” Ez így elég általános. Meg személytelen is. Mert hiányzik például az adományozók hitelesítő aláírása. A formanyomtatványon a megkezdett dátumot ugyan kiegészítették 1981-re, a kiskunfélegyházi Városi Tanács művelődés- ügyi osztályának a pecsétje is rákerült a lapra, de valamilyen ok miatt lemaradtak a kézjegyek. Pedig a szükséges helyet me- gintcsak kihagyta a grafikai tervező. Ott van üresen a Pedagógus Szakszervezet városi bizottsága és a városi tanács vb művelődés- ügyi osztálya felirat fölött. Sajnálták a fáradságot? Adminisztrációs hiba történt? Vagy ezentúl ez lesz a gyakorlat? A sokszorosító üzemből — némi tárolás után — egyenesen a címzettnek mehet az oklevél? Átadhatja a kézbesítő is, vagy elegendő, ha bedobja a levélszekrénybe? Előregyártóit oklevelek ezerszám készülnek. De nem azért, hogy az elismerés kifejezése is futószalag módjára ismétlődjék. A kitüntetés, megbecsülés valamiért jár. A több évtizedes, munkáért, egy-egy célfeladat megoldásáért, és még sok másért adható. Nem árt, ha ez a valami meghatározott, konkrét dolog. A személyre szabott megjelölésre jó alkalmat kínálnak az időszerű tantestületi megbeszélések. A felkészülésre pedig a befejeződött, vagy .napokon belül véget érő pedagógus-továbbképzések teremtenek lehetőséget egyebek között. Jó indítás után a jövő héten kezdődő új tanév eredményéi sem maradhatnak el. És remélhetőleg azoknak — a pedagógusoké nak — a megbecsülése sem' válik szürkén személytelenné. és ezáltal szinte fordított előjelűvé, akiken a megvalósítás múlik. —halász— A. SZTRUGACKI3 — B. SZTRUGACKU m Nehéz istennek lenni (10.) — Itt van két arany — mondta. — Öltözzél fel, hozd magad rendbe. És légy óvatosabb... legalább az első napokban. Kin atya veszélyes ember. — Felolvasom neki a „Tanulmány a kósza hírekről” című írásomat. Köszönöm, nemes dón. — Mit meg nem tesz az ember az apja emlékére! — jegyezte meg Rumata. — Most pedig azt mondd meg, hol találom Tarra atyát? Nanyin testvér abbahagyta a mosolygást, és zavartan pislogni kezdett. — Tegnap itt verekedés volt — felelte. — Tarra atya pedig egy kicsit felöntött a garatra. Meg aztán vörös hajú is... Eltörték a bordáját. Rumata bosszúsan krákogott. — Micsoda szerencsétlenség! — mondta. — De miért isztok olyan sokat? — Néha nehéz megállni — válaszolta szomorúan Nanyin testvér. , — Ez igaz — mondta Rumata. — Nesze, itt van még két arany, és vigyázz Tarra atyára. 9. A kikötőben olyan szag volt, mint sehol másutt Arkanarban. Sós víz, áporodott iszap, fűszer, kátrány, füst szaga terjengett, a kocsmákból sült hal, megsavanyodott házi sör bűze áradt. A fülledt levegőben sok nyelvű szitkozódás lebegett. A mólókon, a raktárak közti szűk folyosókban, a tavernák körül ezer meg ezer vad külsejű ember verődött össze: pimasz matrózok, felfu- valkodott kalmárok, mogorva halászok, rabszolgakereskedők, lánykereskedők, kifestett leányzók, részeg katonák, fegyverrel teliaggatott gyanús személyek. Valamennyien izgatottak és dühösek voltak. Don Reba parancsára mór harmadik napja egyetlen hajó, csónak sem hagyhatta el a kikötőt.^ A mólókon rozsdás hentesbórdjukkal játszottak a szürke rohamosztagosok. A lefoglalt hajókon állatbőröket és rézsisakot viselő, rézbőrű emberek guggoltak ötös-hatos csoportokban: barbár zsoldosok, akik kézitusában fabatkát sem értek, de félelmetesnek látszottak a mérgezett tüskét röpítő, hosszú fúvó- csöveikkel. Az árbocerdőn túl pedig a királyi flotta hosszú hadi- gályái feketéllettek. Időnként vörös láng- és füstsugarakat lövelltek — elrettentésül kőolajat égettek. Rumata elhaladt a vámhivatal mellett, amelynek zárt ajtaja előtt zord tengeri farkasok verődtek össze, átfurakodott a — rabszolganőktől kezdve egészen kábítószerekig — mindenfélét áruló, lármás tömegen, kiért a kikötőmólókhoz. Rumata most először járt itt nappal, és eleinte csodálkozott azon, hogy nem kelt figyelmet: a szembejövők vagy elnéztek mellette, vagy szinte keresztülnéztek rajta, bár félrehúzódtak, hogy utat engedjenek. Vállával belökte az ajtót, s bement az egyik lebujba, ahol a félhomályos, kis teremben, a söntéspult mögött, hosszú öregember szunyókált. Az asztaloknál nem ült senki. Rumata nesztelenül odament a sötéspulthoz, és észrevette, hogy az öreg egyáltalán nem is alszik, hanem a félig lehunyt, csupasz szemhéja alól figyelmesen vizsgálja őt. Rumata ezüstpénzt dobott a pultra, és a vénember szeme nyomban tágra nyílt. — Mit parancsol a nemes dón? — érdeklődött ügybuzgón. — Fü- vecskét? Tubákot? Kislányt? — Ne tettesd magad — felelte Rumata. — Tudod te, miért járok ide. — Á-á, de hiszen ez dón Rumata! — kiáltott fel csodálkozva az üreg. — Tudom, hogy valahonnan ismerős... Miután ezt kimondta, megint lehunyta a szemét. Rumata megkerülte a söntéspultot, és a szűk ajtón bebújt a szomszédos szobácskába. A közepén, a magas íróállvány mögött, egy lapos, fekete sapkát viselő ráncos, koros ember állt a papírok fölé hajol- - va. Az íróállványon mécses pislogott, s a félhomályban csak a falnál mozdulatlanul ülők arca látszott. Rumata, két kardját felfogva, kitapogatott egy zsámolyt, és leült. A ráncos öreg szorgosan sercegtette a tollát, a falnál ülők nem mozdultak. Időnként egyikiik-másikuk nagyot sóhajtott. A láthatatlan emberek a falak mentén a bandák főkolomposai voltak, egyeseket Rumata arcról régóta ismert. Tudatlanok, irgalmatlanok. voltak, ügyesen bántak a késsel, és a rövid doronggal. Az íróállványnál levő ember pedig... öt Görbe Mérlegnek hívták, és a Szorosontúl bűnözőinek mindenható vezére volt. Birodalma az Irukan nyugati részén fekvő Pi- tani-mocsaraktól egészen a kereskedő Szoan Köztársaság tengeri határáig terjedt. Kevélysége miatt kiátkozta a Birodalom mindhárom hivatalos egyháza, mivel az uralkodó személyek öccsének nevezte magát. Mintegy tízezer főnyi éjszakai hadserege, több százezer arany vagyona volt, ügynökei pedig behatoltak az ál- lámgépezet legtitkosabb rejtekei- be. A legutóbbi húsz évben négyszer is kivégezték, s minden alkalommal népes csődület előtt; a hivatalos változat szerint jelenleg a Birodalom három legzordabb kinzókamrájában sínylődött. Don Reba, a hírek szerint, maga elé hivatott egyes bárókat, akiknek erős testőrcsapatuk volt, s jutalmat ajánlott nekik: ötszáz aranyat a halott Mérlegért, hétezret az élőért. Mérleg végre letette a tollat, és csikorgó hangon mondta: — Hát így állunk, fiaim. Két és fél ezer arany három nap alatt. Kiadás pedig mindössze ezerkilencszáz-kilencvenhat ötszáznégy kis kerek arany három nap alatt. Nem rossz, fiaim... Senki sem moccant. Mérleg leült a sarokba, és megdörzsölte száraz tenyerét. — Jó hírrel örvendeztetlek meg benneteket, fiaim. Szép idők köszöntenek ránk... De dolgozni kell. Bátyám, Arkanar királya, elhatározta, hogy kiirtja az ösz- szes tudós embert a kettőnk királyságában. Nos, ő jobban tudja. Meg aztán kik vagyunk mi, hogy vitába szálljunk az ő magas döntéseivel? Ebből a döntéséből viszont hasznot lehet és k'ell húzni. Éjszakai alattvalók lévén, a magunk csekélyke részesedését sem szalasztjuk el. Mi az? . Senki sem moccant. — Ügy rémlett, Piga sóhajtott. Jól hallottam, Piga fiacskám? A sötétben fészkelődni kezdtek, a torkukat köszörülték. (Folytatjuk.) Felvételi előkészítő • Bábkcszitő foglalkozáson a tanfolyam hallgatói. az óvónőképzőben Az elmúlt napokban ért véget a fizikai dolgozók gyermekeinek felvételi előkészítő tanfolyama a' Kecskeméti Óvónőképző Intézetben. A tavalyi jó tapasztalatok alapján most másodszorra hirdették meg a beiskolázási körzetükhöz tartozó hat megye fiataljainak a hasznosnak bizonyuló előkészítőt. Ez alkalommal csaknem félszáz érettségi előtt álló középiskolás láng vett részt az elméleti és gyakorlati foglalkozásokon. Az egy hétig tartó kurzus lehetőséget adott a felvételi tárgyak — magyar és történelem — gimnáziumi anyagának átismétlésére, a meglevő tudás elmélyítésére. Délutánonként a tanfolyam hallgatói gyakorlati jellegű, óvodapedagógiai foglalkozásokon vehettek részt. Ellátogattak például az intézmény Hosszú utcai gyakorló óvodájába is. A tanfolyam tanárai, előadói az óvónőképző intézet munkatársai vol• Tortapapirból szoknya, kendő készül a bábnak. tak. Az előkészítő tábor mindennapos* szervezési munkáiban pedig csoportvezetőként sokat segítettek az intézmény nemrég diplomázott hallgatói, volt KISZ- vezetőségi tagok. Képeink az előkészítő tábor különböző foglalkozásain készültek. 9 Bánki Dezső intézeti tanár oktatáspolitikáról tájékoztatja az egyik csoportot. • Hárman a képző stúdiójában. Megtekintik a képmagnó-felvételeket. (Straszer András felvételei)
