Petőfi Népe, 1981. augusztus (36. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-02 / 180. szám

MŰVELŐDÉS • IRODALOM • MŰVÉSZET 9 Nagy Vince linómetszete: Petőfi Sándor. Nem tudom, akadt-e eddig mű- velödéstörténész, szociológus, iro­dalomtudós stb., aki felmérte vol­na — avagy megkísérelte volna ez• —, hogy miként él, meny­nyire van jelen mindennapjaink­ban, az utókor mai embereinek emlékezetében mindmáig utolér- heietlenül legnagyobb költőnk, Petőfi. Gondolom, hogy bárki is nehezen adhatna erre az egyéb­ként lényeges kérdésre választ, hazánkfiai közül. Miért fontos ez? Először, mert akár így, akár úgy, de tudomá­sul kell vennünk: százharminckét évvel Petőfi Sándor halála után eddig még senki emberfiának mm sikerült őt népszerűségben túlszárnyalnia. A másik: tudomá­som szerint egyetlen költőnk kö­rül — talán Ady Endre a kivé­tel? — sem bontakozott ki olyan sokirányú, eleven, indulatos sőt harcias vihar, bonyodalom, mint az Alföld, a Kiskunság szerelme­se, a világszabadság költője kö­rül. S a harmadik, ami cseppet sem nélkülözhető: nem volt al­kotónk, lírikusunk még eddig, akinek hatása oly roppant mére­tű lett volna a későbbi nemze­dékek költőire, mint az övé. So­rolhatnánk még tovább, jó ideig, hogy mi mindenért irányul rá a figyelem törvényszerűen ma is még. Ha róla van szó, senkit nem érdekel az emlékezéskor a kerek évforduló. Mert minden évben emlékeznünk kell, belső kény­szerből reá. Mert ez így van rendjén. Mert ő a példánk, a zászlónk. V. M. Képzőművészeti nevelés Van grafikus, aki gyermekillusztrációi legfőbb bírálójának fiát, lányát kéri fel, és a' minőséget, a közérthetőséget ille­tően nem is csalatkozik. Az sem meglepő, hanem friss meg­újulásra vall, hogy Bihari Sándor legújabb „Rajzok a leve­gőre” című verseskötetét fia, Bihari Márton kedves firkájá­val népesítette be a címlapon, egy négyéves gyerek rajzi álmodozásával. Különösen a hangban és színben inger* szegény lakótelepi környezetiben igénylik az iskolások a színek vitaminját. Nagy Előd festményeit igy minősítették a rákos* palotai gyerekek a Lila Iskolában: Szép, mert nagyon színes. A mozgástér is szűkebb a mai gyerek számára. Szűkült a rét, a vízpart, sok a be­kerített rész, azért van nagy jelentősége annak, hogy a játékokat készítő formater­vezők az Iparművészeti Főiskolán fokozott gondot fordítanak a mozgást igénylő közös­ségi és egyéni gyermekjátékok tervezésé* re, melyhez élénk színeket használnak. Ép* pen a mai életformából adódó sok passzi­vitás, túlzott televíziónézés ellenpontjaként helyes az a gyakorlat, melyet a Magyar Nemzeti Galéria valósít meg. Itt Várnagy Ildikó és Szabados Árpád'szobrász* és gra* fikusművészek vezetésével olyan gyermek­foglalkozások szerveződtek az elmúlt évek­ben, ahol a sok ide érkező gyerek szabad elhatározásból, saját képzelete alapján fest, rajzol, készít játékot és plasztikát. így a képzőművészet üzenete ötvöződik játékos elemekkel, belső örömmel. Ilyen kezdemé­nyezés a Szépművészeti Múzeumé is. Vá* cott, Hódmezővásárhelyen, Kecskeméten aszfalt-rajzversenyeket rendeznek, és igen szép Szentendrén az a betonkerítés a Pest megyei Művelődési Központ közvetlen szomszédságában, mely a mesevilágot ele­veníti fel egyetlen színes panorámában a gyermekfantázia közreműködésével. Sok helyen batikok készülnek az általános iskolában. Évek óta hirdet pályázatot a Mezőgazdasági Múzeum, évek óta rendez országos rajzkiállításokat a mezőgazdaság témaköréből. Egyéni munkák váltakoznak kollektív fali festményekkel, s itt kiderül az is, hol kiemelkedő a rajztanítás — a ke* celi, szokolyai, gyáli gyerekek évekre visz* szamenően remekelnek. Egyes iskolákban, így Dunakeszin és Cse­pelen rendszeresen tartanak képzőművésze­ti bemutatókat, s ez az egész lakótelep köz- művelődését szolgálja, hiszen a szülők is bekapcsolódnak a tárlatlátogatásba. Kis* kunlaoházán a Munkácsy Mihály Általános Iskola nemcsak arról nevezetes, hogy fel* avatták névadójukról Domonkos Béla szob­rát, hanem arról is, hogy százával viszik a nevelők erről a helyről tanítványaikat az ország nevezetes múzeumaiba. Általában a kiállítóhelyiségek vendégkönyvei tanúskod­nak arról, hogy szívósan és rendszeresen növekszik a diákok múzeumlátogatása, milliós az évi nézőszám. Az is vonzó példa, hogy a gödöllői gyer­mekkönyvtár felavatásával egyidőben. he­lyezték el Szekeres Erzsébet ajándékát, egy nagy méretű faliképet az égigérő fáról. Sok helyen gyakorlat, hogy a művészek minden ellenszolgáltatás nélkül ajándékoz­nak. Uhrig Zsigmond egész sorozat fest­ményt adott egy gyermekkórháznak, Szup* pán Irén íaliszönyegekkel lepte meg a du* nakeszi iskolásokat. Sokat tehet a társadalom, ha az egyes oktatási intézményekbe monumentális mé­retű alkotásokat rendel meg a művészet­től, s az örvendetes, hogy az új iskolák ál­talában élnek ezzel a lehetőséggel. Szemet gyönyörködtető az egyik új kecskeméti ál­talános iskola, ahol a külső homlokzaton Csik István mozaikja fogadja reggelenként színes vizuális köszöntéssel az érkezőket. Gyönk is gazdagodott azzal, hogy 1980-ban az iskola új részébe került Vecsési Sándor seccója — hozzájárul az esztétikum itt is a neveléshez, a harmóniához. Budapesten, a XX. kerületben működik a Kisduna Galéria. Nyolc esztendeje vált­ják egymást a magyar, német, lengyel, ja­pán, indiai, egyiptomi kiállítások, és nyolc esztendeje tartanak egy lelkes rajztanár vezetésével a művek között inspirativ rajz­órákat. Ez is egyik formája a képzőművé­szet és az iskola alkotó kapcsolatának, mely időtől és embertől függően számtalan va* riációt és elmélyülési fokozatot eredmé­nyez. így például Tápiószentmártonban öt­ven, hatvan kisiskolás készít kerámiát Vá- rallyai Béla vezetésével, szemet, szívet gyönyörködtetően. L. M. ANTALFY ISTVÁN: Adriai emlék Játszik a fény az Adrift vizén. A vihar elmúlt, az eső elállt. Tarkállik ismét, nyüzsög a világ, ellepik újra a csöppnyi bazárt; árul a sarki képárús. Szivart füstöl a cipőpucoló gyerek, polipot fogott egy öreg halász. ,.. Meglengenek a pálmalevelek. 9 * • „Itt soha nem esik a hó, s ha esni kezd, máris elolvad” „Itt egyforma a tél, a nyár” (A tegnap, a ma, és a holnap!) Itt pihennek az emberek, itt mindig mindent megcsodálnak akik messziről idejönnek, oázisára a világnak. „Itt a citrom is megterem”. Itt a tenger csodásán kéklik. De én tudom;;; a cédrusok, s a pálmák sem nőnek az égig. * * * Nem hallom mostan szavadat... Zúg, egyre morajlik a tenger. Csapja a partot a hullám, felszabadult fegyelemmel. Öreg halász alszik a parton ... Neki a tenger csak kenyér. Nekem egzotikus e zúgás, mely már örökké visszatér... A pálmafák, a luxusszállók között én idegen vagyok. A Kvarner sziklái remegnek, s most születnek a csillagok. * * * Csónak a parton kikötve pihen. Cédrus alatt feketét hoz a pincér. Azt mondják, felúsznak a cápák ide is, ha a nyár majd ideér. „Temperatura maré” tizenhat fok. Magasból néz a vitorlásokra s a visszakéklő tenger vizére a Katedrális és a Szlávija. T J nalmas délután volt. A nap. '**' sütés már nrtelengetett is va­lamelyest, de ez a tény Wurm Dezsőt kevéssé érdekelte. Az ab­lakban könyökölt, figyelmét az elrobogó autók rendszámára összpontosította, és örült, amikor végre felfedezte a szerencseszá­mát, amit évek óta rendszeresen megjátszott. Ekkor szólalt meg a telefon. — Jó napot — mondta egy kel­lemes női hang. — Nem lenne kedve velem tölteni az estét? — Éppen ezen gondolkozom vagy fél órája — mondta töp­rengve Wurm —, hogy töltsem, vagy ne töltsem. Egyébként kit tisztelhetek önben? — Nem fontos. Egyelőre érje be azzal, hogy a bennem rejlő értékeket még nem tárta fel sen­ki. Talán azért, mert nincs lila ruhám. — Látja, nekem sincs. De azért még élek. — Tudtam. — Ismer engem valahonnan? — Nem, de pontosan ilyennek képzeltem. Ha valakit Wurm De­zsőnek hívnak, az akkor is re­mél, ha nincs lila ruhája. Bizo­nyára papagája sincs. Ebben a városban kevés a papagáj. Nem vette még észre? — Nem figyeltem. Mondja, miért pont engem hívott? — Véletlenül. Tetszett még a Szépmicsicsák Vince, de a Dezső miatt maga mellett döntöttem. A nagyapámat hívták Dezsőnek. Tudja, unatkozom és lapozgattam a telefonkönyvben. Maga .nem unatkozik? .— Most nem — mondta Wurm őszintén. — Amióta felhívott, nem. — Ne udvaroljon, mert belém Tavaszi telefon szeret, és itt állunk a legnagyobb bajban. Hová tette a szövegét? In­kább kérdezzen! — Hány éves? — Számítsa ki. Három éve, hogy utoljára őszinte voltam a szüléimhez. Még náluk lakom, ők meg mindenáron nevelni akarnak. — Szűz? — Képzelje. De emiatt legfel­jebb jövőre fogok szégyenkezni. — Tizenhatra saccolom. — Ne nevettesse ki magát. Per­sze, annyiban igaza van, hogy a neveltetésem az egész jövőmet determinálja. Erre csak nemrég jöttem rá. És, amennyiben nem tudná, az ember élete a nevelte­tése elleni harc jegyében folyik. — Kellemetlen lehet. — Ne gondolja. Lázadni jobb, mint i'ohadni. — Akkor húszéves. — Maga meg elmúlt harminc. -Sok nője volt? — Nem számoltam. — Hazudik. — Mit sérteget, maga taknyos! — Legfeljebb nem találkozunk. És nem is sértegettem. — Milyennek képzel? — Magas, széles vállú, dús ha­jú, kis pocakkal. És szőrös a mel­le. Természetesen vastag keretű, sötét szemüveget visel. Wurm Dezső vigyorogva nézett a tükörbe. Alacsony, enyhén ko­paszodó férfi volt, meglehetősen keskeny váltakkal. A jellemzés csak a kis pocakban nem téve­dett. — Nem viselek szemüveget — mondta a kagylóba. — Baj. Akkor sajnos a többi sem stimmel. — És-maga milyen? — Jelentéktelen kis szürke pont vagyok. / Ezért fázom. / Mindig fázik az / ki oly kicsiny, / hogy nem találja meg / önmagát. — Ez mi volt? — Vers. Én írtam, mit szól hoz­zá. — Semmit. — Akkor ért hozzá. Mit csinál, amikor dolgozik? — Művezetek. Még mindig akar randevúzni velem? — Hát persze. Kapcsolja már ki a kisebbségi komplexumát! Ta­vasz van, nem? — Hát... — Ne dadogjon. Jogunk van a játékhoz. - Magának is. Félóra múlva várom a cukrászda előtt. — De... Miről ismerem meg? — Farmerban leszek. Hosszú lábak, rövid haj, nagy mellek. Maga meg vegyen egy csokor ibo­lyát és fogja a jobb kezében. — Tudja, én nem vagyok egé­szen olyan, mint amilyennek le­írt ... — Tudom hát. Bizonyára goly­vája is van. — Nem,, az nincs.'.. — Akkor meg mit akar? Felte­szem, hogy nem az a kimondott férfiszépség, de mint tudja a bel­becs is fontos. Az pedig van ma­gának. Azt mondja, elmúlt negy­ven? Nem számít! A hangja egé­szen fiatalos, és hogy úgy mond­jam: tud fiatalul. Szóval hét óra­kor várom, ne felejtse el az ibo­lyát.' , Wurm Dezső tiszta inget kere­sett és fütyörészve állt a tükör elé. Lám, gondolta, és még azt mondják rám, hogy nem értem a fiatalokat. Igyekezett keskeny csomót kötni a nyakkendőjére. Másodszorra sikerült, ez újabb örömet jelentett a számára. Más valószínűleg elítélné ezt a kis­lányt, aki ismeretlenül felhívta, a kollégái egészen biztosan tisztes­ségtelennek tartanák, pedig egy­szerűen csak unatkozott. Persze, ő is tisztességesen fog viselkedni, nem, az erőszakoskodás mindig is idegen volt tőle. Nevetett. Így felöltözve egészen elfogadható volt. Igen. Az ilyen embert, mint ő, megbecsülik a nők. Érthetet­len, hogy eddig miért nem volt sikere. Igaz, még sohasem beszélt ilyen nyíltan, ilyen könnyedén, mint az előbb a telefonba. Majd most. Beülnek a cukrászdába, megisznak egy konyakot, vagy kettőt, természetesen az ő szám­lájára. Még a kezét is csak akkor fogja megérinteni, ha a kislány is akarja. Azt látja az ember. A sarkon vásárolt egy csokrot, és fiatalos léptekkel indult a cuk­rászda felé. Lehet, hogy elveszem feleségül, gondolta. Nem várta senki. Tétován for­golódott. A cukrászda teraszán fiatalok ültek — fiúk és lányok vegyesen. Hangosan nevettek. Wurm Dezső válla egy csöppet megereszkedett és azt suttogta: — Szemetek. Mire hazaért, az ibolyacsokor felismerhetetlen péppé aszalódott a markában. Adél Gábor • Anya gyermekével. (Diószegi Balázs rajza) Az élő Petőfi

Next

/
Thumbnails
Contents