Petőfi Népe, 1981. július (36. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-08 / 158. szám

1981. július 8. • PETŐFI NÉPE • 5

Látvány, ízlés, nevelés

Ha családi otthonokban megfordulunk, nem mindegyik marasztal meghittségével, szépségével, pedig a háziasszony, de sokszor megmondja, mennyibe került az új bútor. Mintha számokkal lehetne pótolni az ízlést. Mintha a szobaszökő- kút, s a .bárvilágításba helyezett nippek helyettesíthetnék, színek, formák, arányok harmóniáját, s a lakásban élők fantáziáját.

0 A * fa engedelmeskedik a művészi akaratnak.

NEGYEDSZER HAJÓSON

Képzőművészek tábora

• Elmélyült munká közben.

(Straszer András felvételei.)

0 Alsó képünk: a megyei párt- bizottság képviselői ismerkednek a művésztáborral.

A magyár nőket világszerte csinosnak mondják, de ezt a hírüket alighanem olyan turisták röpítették szét, akik inkább csak a strandon vették szemügyre a fehérnépet. Mert az igazán jól öltözött nő ritka, noha drága kelméket, értékes holmikat sokan viselnek. Össze nem illő színek, össze nem hangolt kellékek ront- < ják a hatást.

Mi tagadás: baj van az ízlés körül.

Van, aki csodálkozik rajta. Hiszen több a művelt, iskolázott ember, mint valaha. Hiszen mindenki tanul rajzolni már az óvodától kezdve; valamelyes művészettörténeti oktatásba is belekóstolt, aki gimnáziumba járt; a múzeumok látogatottak, külföldi túrákra is tömegével járnak új fajta nomádjaink, ha pedig utaznak, szorgalmasan végigzarándokolják a képtárakat . is. Mindez hiábavalónak bizonyulna? Lehetséges, hogy esztétikai érzék, ízlés és műveltség nem összetartozó fogalmak? A kérdés izgalmas, érdemes elgondolkozni rajta.

A népművészetet írni—olvasni nem tudó parasztemberek hozták létre. Mégpedig ízlésficam, megbicsaklás, félrecsúszás nélkül. Sem dalban, balladában, sem tárgyi alkotásban nem találunk cukrozott érzelmeket, harmóniazavart torz formákat, álságos hazugságokat. A fa nem mondja magát márványnak, a cserép sem akarja elhitetni, hogy porcelán; a díszítőelem pedig, legyen bármennyi is belőle, ■ sosem hat zsúfoltnak.

De a népművészet alkotóját meg a felhasználóját is a természet nevelte. Á látvány. A fa, a virág, a kert indította — nem másolásra, hanem továbbgondolásra, a növénymotívumok stilizálására. A virágmintákkal borított párna vagy menyasszonyláda nem azt mondja el, hogy milyen a növény, hanem azt, hogy milyen visszhangot vert az alkotó érzéseiben, és azt is, hogy milyen az alkotó.

A természet jó nevelő volt, látványa kicsiszolta az esztétikai érzéket. Es n^fo; . tűrte a hazugsáty got- őszinteségre, késztette íSkívp-b v'eltjét, és ebbe az igazmondásba beleillett az álom is. Szólhat a mesemondó tündérről, sárkányról, akkor is a teljes igazságot mondja a maga lényéről, vágyairól, álmairól.

A városi ember kikerült a természetnek, s a látványnak ebből az iskolájából. Eszmélésétől fogva kőtengert lát maga körül, égbenyúló falsíkokat. Égnek, felhőnek jó esetben darabkáját, csenevész fa ága csücskét. Virágot a sarki standon. Madárdal, vizek zúgása helyett lárma dörömböl a dobhártyáján. Fantáziája fogva marad valahol a falak tövében. Otthonát építené ki mentsvárnak, telerakja minden csillogóval, s ha úgy sem véli élég fényesnek, fennen hirdeti bútorai árát. Rohanásában nem szakít időt igaz érzelmekre, pótlásuk végett apró álérzésekre váltja fel az igaziak lehetőségét, és csókolózó galambokkal népesíti be konyháját.

Csakhogy falun is található éppr elég giccses portéka. A kacsalábon forgó új családi otthonokból gyakran szökik el a fantázia, hogy helyét átadja az uniformizált ízléstelenségnek. Valóban: mert a mai falusi ember korántsem él olyan szimbiózisban a természettel, mint egykori ősei, s a zárt közösség megszűnésével a falu elvesztette önbecsülését: értékesnek vél mindent, ami a városból jön.

Magas fokú általános műveltség kellene ahhoz, hogy ez a helyzetkép megváltozzék. Sajnos, az iskolák jó szakemberként talán, de az ízlés alacsony fokán bocsátják ki tanulóikat. És ez nem csupán és nem is elsősorban az időhiányon, a tananyagnak a szakemberképzés felé orientáló összeállításán múlik. Hányszor láttam táborozó úttörőket unott nevelők kíséretében bandukolni Balaton-parti jegenyék alatt, vagy az egyedülálló tőserdei területen, pedig ott külön „időráfordítás” nélkül lehetett volna a természet szépségeire irányítani a gyermekek pillantásait! És kontaktust lehetett volna teremteni gyerek és természet között, hogy az utóbbi Qjra átvehesse látvánnyal nevelő szerepét!

Az ízlésnevelés része a nevelés egészének. Esztétikai^ torzulásokat könnyebb lefaragni az ép, teljes, érzelmekben gazdag személyiségről; ám a rideg,- zord, vagy éppen szorongó embert bajos a szépség befogadására fogékonnyá tenni.

Aki szorong, annak kevés az önbizalma, nem mer egyéniség lenni: tele fogja tömni az otthonát limlomokkal, csak azért, hogy le ne maradjon ismerősei mögött.

Aki "rideg, beleviszi a maga sivárságát' a -íegfényűzőbb - bútorok közé ’is. Sem élet, sem virág, sem fészekmeleg meghittség nem lesz az otthonában, anélkül, pedig a drága bútor sem vonz.

Ám a napfényt sugárzó személyiség létkörében megszépül az önmagában kevésbé tetszetős tárgy is. A tárgyak összhangját, egymás közti kapcsolatát a köztük élő ember teremti meg. Esztétikum nincs ember nélkül; természet és tárgy az ember által találkozik, az ő keze nyomát viseli. A szépség: jó ízlésű, vonzó, barátságos emberek visszfénye a környezeten. B. É.

Először 1978-ban hívtak meg művészeket Hajósra, hogy az ottani romantikus-szép környezetben, zavartalan körülmények között alkossanak. A kezdeményezést siker követte, s azóta évente mintegy huszonöt-harminc festő, szobrász, grafikus és iparművész ismerkedik munka közben egymással, a környékkel.

Az idei képzőművészeti nyári tábort tíz nappal ezelőtt nyitották meg. A közös alkotó tevékenység eddig is meghozta gyümölcseit. Ottjártunkkor megkérdeztünk néhány vendégművészt: mi a véleménye a hajósi hagyományról, s személy szerint mit jelent számára a jelenlét? Íme a válaszok:

Nagy Kristóf fafaragó művész, Kecskemét:

— Találkozási, érintkezési lehetőség a nyári tábor. Abban látom legfőbb értelmét, hogy évente újítani tudunk. Színesítjük a találkozókat. Például szép, közös kirándulásokkal. Az itteni szűkebb- tágabb környezet más: mindennek megvan a maga íze, sajátossága.

Bodri Ferenc festőművész, Kecskemét:

— Nem lehet elmondani, leírni, m't érzek már az elején ... A látvány ereje, a változatos és különös környezet a mai közös kiránduláson, csodálatos! S még valamit: furcsa, de igaz: Hajósról nézve szebb Kecskemét. Keményen akarok dolgozni. Már az első napon elkezdtem. Igyekszem mindazt megfesteni, amit látok.

Szlota Andor grafikus, Orosháza:

— Először vagyok itt, de érzem,

nem bánom uneg. Megkapó a családias légkör, ami körülvesz. A legjobb: egymást segítve, rivalizálás nélkül dolgozunk.

Günter Halme grafikus, Magdeburg:

— A Kulturális Kapcsolatok Intézetének támogatásával jöttem Magyarországra, Hajósra. Goethe szavait hadd idézzem a kedves kollégák, s a vendéglátóim kedvére: „Itt vagyok ember, s itt lehetek az.” Szeretnék sokat látni, élni, dolgozni.

•

Végül Alföldi Albert művelődé- siház-igazgatónak, a tábor kezdeményezőjének s vezetőjének, a „házigazdának” szavait jegyt-7- tűk fel:

— Magunk sem hittük, hogy ennyire tartósan jól sikerül majd. Hála a lelkes,'visszatérd alkotóknak, és köszönet a jószándékú segítőknek: a Hosszúhegyi Állami Gazdaságnak, a Gemenci Állami Erdő- és Vadgazdaságnak, a helybeli József Attila Termelőszövetkezetnek, valamint a megyei tanács bajai járási hivatalának. És ehhez csak annyit, hogy a hajósiak befogadták, szivükbe zárták a művészeket.

Varga Mihály

JÖN

Fotókönyv Jókai Mórról

Tanulmány Latinovitsról

Az év második felében több újdonsággal jelenkezik a Nép- művészeti Propaganda Iroda. Tavaly József Attila születésének 75. évfordulója alkalmából adta közre a költőről készült fotókat tartalmazó kötetet, s a sorozat második részeként a napokban kerül forgalomba a Jókai Mórról készült összes fényképet közreadó könyv. A képek mellett a fotók keletkezésének történetét is ismerteti a kiadvány. A sorozatban a tervek szerint ez évben Karinthy Frigyes fényképeit is közreadják.

Újabb kötetekkel gyarapodik a Filmbarátok Kiskönyvtára- könyvfüzér. A napokban két magyar rendezőről — Bacsó Péterről és Kovács Andrásról — készített monográfia kerül a könyvesboltokba, s elhagyja a nyomdát az a két füzet, amely Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán művészi pályafutását ismerteti.

Az NPI — színháztörténettel foglalkozó — Szkénétéka sorozata a színházművészet nagyjainak állít emléket, s feldolgozza a magyar színházak világát.

Olvasótáborok

Az . idén 139 olvasótáborban több mint 10 ezer hátrányos helyzetű, tehetséges 'fiatal kap társadalmi segítséget a ' közösségi együttgondolkodáshoz, a könyv, az olvasás, általában a művelődés értékeinek teljesebb felismeréséhez, érzékeléséhez. Tavaly 126 olvasótábor volt az országban. A döntően általános iskolásokat felkaroló táborokban zömmel júliusban, illetve augusztusban jönnek össze a fiatalok.

A 'központi kulturális alapból

1,6 millió forintos támogatásban részesül a mozgalom, és a segítőkészség nem hiányzott a megyei KlSZ-szervezetekből, szak- szervezeti tanácsokból, MESZÖV- ökből sem. A vállalatok, az intézmények brigádjai, kollektívák kommunista szombatok adta forintokkal, könyvekkel, lemezjátszókkal, s más szemléltető eszközök ajándékozásával tettek azért, hogy minél eredményesebb lehessen a közösségben élés, a közös gondolkodás e kéthetes „gyakorlóterepe”.

Hetvenkilenc tábor általános iskolásokat, 24 szakmunkástanulókat, ifjúmunkásokat, 12 cigány származású tanulókat, három középiskolásokat fogad. Tizenöt közösségben nemzetiségi — nyolcban szlovák, négyben német, kettőben délszláv, egyben pedig román — fiatalok vesznek részt a foglalkozásokban, amelyek között éneklés, színjátszás, különböző rajzos, tárgyformáló és környezetalakító módszerek egyaránt megtalálhatók.

FILMJEGYZET

Válás—magyar módra

A királyi biztos szeretője

A z ügyvéd szobájában ketten ülnek. Jobbra egy bordó kosztümös nő, sikkesen átvetett lábakkal. Gyöngyházlakkos körmei idegesen dobolnak a bőrfotel karfáján. Időnként lopva az asztal másik oldalán feszes tartásba merevedett .férfira pillant, aki fémkeretes szemüvege mögül kitartóan néz egy pontra.

•L~ Milyen mulya — állapítja meg. Nyerges orr, szögletes állán gödröcske, mérsékelt ádámcsutka... A térdnél felcsípett nadrág szára alatt kivillan vékony, fehér bokája. — Nem szeret napozni, ülőíöglalkozású. Unalmas fickó lehet — könyveli el magában, és türelmetlenül, hangosan sóhajt.

— Szintén Patváry ügyvédet várja? — szólal meg váratlanul a férfi.

. — Igen — válaszol meglepetten az asszony, s közben ezt gondolja: egész kellemes a hangja. Arcán látszik, szívesen folytatná a társalgást.

Nyílik az ajtó. Kontyos lány dugja ki a fejét:

— Az ügyvéd úr ebédel. Csak fél óra múlva jön vissza. — A titkárnő eltűnik, csattan a kilincs. Újból egyedül maradnak.

— Én .megvárom — mondja a férfi, s kinyitja a cigarettatárcáját. — Bocsánat; dohányzik? — nyújtja az asszony felé.-r Nem, köszönöm, — hárítja el finom kézmozdulatokkal, majd átcseréli lábait szándékosan úgy, hogy a formás ívek előnyös helyzetet kapjanak.

Nem rossz. Sőt! Bár az alakja kissé felt, viszont a feje érdekes, a hamvasszőke haj kiemeli ápolt- ságát — analizál a férfi, és újból kérdez:

— Ha nem sértem meg, szintén válik?

— Igen, de én adtam be a válókeresetet — jmondja enyhe fölénnyel az asszony.

t— Én is felperes vagyok ...

— Ne. mondja — csúszik ki a nő száján, s hogy jóvátegye a baklövést, gyorsan folytatja. — Ennyire harcias természetű?

— Csak egyetlenegy dologban. Máskülönben az ismerőseim túlságosan is jámbornak tanítanak.

— Kíváncsivá tesz... Elárulná az okot?'

— Az ok: szenvedély. De találja ki — s félszegen mosolyog az asszonyra.

— Alkoholista... Kártyás?

— A viliágért se!

— Hát akkor... csak nem a „keresd a nőt!” elmélet?

— Ugyan, örök hűségiet esküdtem!

— Szabad a vásár.

— Félek, hogy megbotránko- zik.

— Mondja nyugodtan, sorstársak vagyunk, nem? — biztatja előrehajolva a nő.

— Hát, jó. Tízéves koromban kezdődött. Az apámtól névnapomra kaptam egy bélyegalbumot. s attól kezdve egyre lázasabban hódoltam a szenvedélyemnek. Ma már több mint háromszázezer forint értékű a gyűjteményem.

— Nem mondom!* Ez már egy jó nyugati kocsi ára — szalad ki a nő száján.

A férfi hökkenten mered rá, szemei hidegen tapadnak az asz- szonyra. Melléfogtam — gondolja a hetedik érzékével a nő, s pillanatok alatt átvált..

— Viszont őrültség lenne eladni, legalább húszéves munka az, amelyről az ezernyi kis apró rézmetszet mesél. Miket gyűjt? Ritkaságokat, vagy inkább.a konstruktív filatéliának a híve?

— Így ért hozzá? — csodáikor zik enyhültén a férfi.

— A papáim szintén filatelista volt — hazudja az asszony.

— Akkor bizonyosan megért. Azért válók a feleségemtől, mert gyűlöli a bélyegeket Nem tűri az asztalon, ilyenkor huzatot csinál, vagy a blokkgyűjtőimet a radiátorra rakja. Ha rendezem őket, a hátam mögé sompolyog, és egész sorozatokait tüsszent lie. Gyakran szénanáthás. S egy napon rútul megcsalt.

— És maga rajtakapta őket? — villanyozódott fel az asszony.

— Épp a legjobbkor érkeztem! A férfi akkor alkudozott; 80 ezer forintot kínált készpénzben!

— Óriási!

— ■ Ez magának sok? Mondtam, hogy ötször ennyit ér! Lett volna szíve eladni. Azonnal ajtót nyitottam a bélyegkupecnek, a nejem viszont -jelenetet rendezett, s kiprovokálta belőlem a döntést. Az albumot választottam. Hát ez az én történetem —, s energikusan elnyomta a cigarettavéget.

— Pedig boldog lehetett volna a felesége, hogy ilyen otthonülő

szenvedélye van — dőlt hátra sóhajtva az asszony. — Az én házasságomat szintén a hobbi ölte meg. A férjem horgász, öt éve. Mérgezést kaptam a pecazsargon- tól. Tavasztól őszig mást se hallok: gilisztát kell éjjel szedni, nincs kapás, van kapás, rabolnak a halak, mégse harapnak a csalira, legjobb módszer a fenekezés, bár a villantózás néha jobb, a kuttyogtatás sokat ér. Minden vasárnap hajnaliban szólt a vekker, férjem kapta a tárcsás üvegbotot, s homlokon csókolva a fülembe súgta: szervusz, szivi, este jövök, hozok neked domdlykót, dévérkeszeget, márnát. Másnap hajnalban letörve ért haza, s ilyenkor mentegetőzve mondta: döglött volt a víz. öt éven át... A bíró előtt a békítőn azzal védekezett, hogy miért nem tartottam vele!

— És a bíró mit mondott, ez válóok? — érdeklődött élénken a férfi.

— Természetesen. Az elhanyagolás mindig elhidegüléshez vezet, nemde? Most lesz a második tárgyalásunk.

— Takács Árpád? Megjött az ügyvéd úr — szól ki a férfinál a titkárnő, és résnyire nyitva' hagyja az ajtót.

— Menjen csak — mondja az asszony az elsőség jogát mindenáron átadni akaró férfinak.

— Rendben van, de akkor megvárom, amíg maga is végez. Ugye meghívhatom a presszóba egy feketére?

— Ugyan, hogy gondolja?! Holnap lesz az utolsó tárgyalásom. De ha akarja, utána találkozhatunk ...

Horváth Anita

Valljuk be, keveset tudunk Brazília nemzeti filmgyártásáról. A természeti szépségekben gazdag dél-amerikai ország filmjei nemigen jutnak 'el hozzánk. A külföldi filmesztéták azonban számon tartják a brazil alkotók tevékenységét, és szerintük az utóbbi időkben megújulóban van e fontos művészet. A „Cinema Novo" mozgalma gazdag forrásból, a népi hagyományokból merít, figyelmét ráirányítja a művészeti alkotásokat, teremtő egyszerű emberek szenvedéseire, mai reményeire, a múltról is úgy beszél, hogy mindig a jelennek szól.

A királyi biztos szeretője című film XVIII. századi eseményeket idéz. Amit elmond, és ahogyan ezt teszi, félig-meddig mitikus színezetű, félig pedig történelmet megelevenítő hitelű. Egy erőszakos természettel, népi nyerseségű humorral megáldott félvér leány a főszereplő, akiről dalok születtek, aki sikerrel bosszulja meg a megaláztatásokat, 'melyeket ő, és rabszolga sorstársai szenvedtek el a kíméletlen gyarmattartóktól. A meseszerűség emelkedettsége, és a hitelesen megelevenített történelmi környezet realitása között feszül a történet. Egy távoli világ színeit, hangulatait, ma már egzotikusnak ható külsőségeit hozza az európai nézők szeme elé.

Mint maga a „Cinema Novo”, ez a film sem mentes a naivitásoktól, de metaforái itt-ott forradalmi hevületből táplálkoznak, és a puszta önsajnálat borús látásmódja mellett megtalálható a filmben a néphez való őszinte vonzódás, a színes képzelet világa iránti tisztelet.

Meg kell tanulni az alkotók nevét. Rendezte és a forgató- könyvet írta Carlos Diegues. A csodálatosan szép dallamokat idéző zene Roberto MenescaI és Jorge Ben műve. A főszereplő pedig nagyszerű drámai megelevenítő erővel rendelkező táncosnő: Zézé Motto.